Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-29 / 26. szám
A _ NDK-polgárokat tanítják: Í\Zj milyen márka kér"’ a pénztárcájukba július másodikén, az X-napon? A napilapok többsége bemutatja a nyugatnémet márkát, a DM-et - bankjegyben, az ötöstől az ezresig. Persze, kevesen vannak, akiknek a kezében ne lett volna már „kemény“ márka, legalábbis a kisebb címletekből. Júliustól azonban már csak az NSZK-ban kiadott DM- mel fizethetnek az NDK-ban is! Igaz, a keletnémetek júliusban már ebben a pénzben kapják a fizetésüket, a nyugdíjakat, de meglevő pénzüket, takarékbetétjüket is átváltják: négyezer márkát 1:1 arányban (akárcsak régebbi betétjeiket), a többit pedig 1:2 arány szerint, de csak a számlákon nyilvántartott összegeket. (Az átváltási rendszer persze nem ilyen egyszerű, például a vagyont és az adósságot 1:2 arányban számolják stb., mindenesetre készpénzt nem váltanak, de a pfennigeket - filléreket - egy ideig 1:1 arányban használhatják, például az automatákban, amíg azokat nem át 1 Ezért hát a hosszú órákig tartó sorbanállás a bankoknál, a takarék- pénztáraknál: mindenki igyekszik időben elhelyezni számláján a megtakarított keleti márkáját. Ezt látni Drezdában éppúgy, mint Berlinben és más városokban. Az X-nap után már csak a „kemény“ márkát fogadják el az üzletekben, éttermekben, a villamoson... Évekkel ezelőtt egy vicc járt közszájon, amikor a hiánycikkeket csak a valutás boltokban árulták, nyugati márkáért: Sebes Tibor drezdai tudósítása 51 Történelmi változások küszöbén az NDK Honecker inkognitóban az NSZK- ban járt „szétnézni“. Hazatérése után a felesége, Margót megkérdezte tőle: - Mi újság odaát? - Semmi! - válaszolta a főtitkár. - Hogyhogy semmi? - kérdezte Margót. - Honek- ker így felelt: - Nyugatnémet márkáért ott is mindent lehet kapni!... Nos, az X-nap közeledtével már az NDK-ban is mindent lehet kapni DM-ért, de nem csupán a 450 Intershop valutaüzletben (amelyek júliustól átalakulnak exkluzív cikkeket árusító üzletekké). Drezda központjában a pattogamölcsös kenyér 1,50 márka - persze, csak június 30-ig... Ma egy férfi hajvágás az NDK-ban a legelőkelőbb szállodában sem több 5 márkánál, az X-naptól kezdve legkevesebb 10 márka lesz, a divatos frizura pedig 25-35 nyugati márkába kerül majd. Egy női dauer ma „odaát“ 35-95 DM! /80 SZÁZALÉKOS ÁRLESZÁLLÍTÁS Azt mondják, hogy az elmúlt hetekben sokan nem csak azért kirándultak Nyugat-Berlinbe, vagy az NSZK-ba, hogy valamit vásároljatott kukoricától a perzsaszőnyegig máris sok mindent kínálnak nyugatnémet márkáért (DM), persze feltüntetik az árakat keleti márkában (M) is. Egy zacskó pattogatott kukorica a Centrum áruház előtt 2 DM, vagy 4 M. Ugyanilyen áron kínálja a cukorkát egy nürnbergi mozgóárus. Az NSZK-ból naponta Drezdába szállított kenyér és péksütemény azonban többszörös szorzóval vásárolható egy másik mozgóárusnál. Reggelenként sokan mégis ezt keresik, pedig a helybéli pékáru sokkal olcsóbb: egv zsemle 5 pfennig, egv kilós gyühim '' ■ nak, hanem az ottani (és a holnapi NDK-beli) árakkal ismerkedtek. Néhány újság, mint például a Wochenpost, ezért kezdte el a szolgáltatások NSZK-beli díjainak ismertetését. Vagyis ahhoz adtak előzetest, mire számíthatnak a fizetésüket júliustól már DM-ben felvevő, de az NSZK- beli béreknek csak a felével számolható NDK-polgárok?! Ezért állnak sorban annyian nemcsak a bankok előtt, hanem a kiárusítást hirdető üzletekben és áruházakban is. Egyes divatholmikat, cipőket (elsősorban az NDK-beli, de egyes külföldi árukat is) 30-50, sőt 80 százalékkal olcsóbban lehet vásárolni! A textíliák, ruhák, függönyök, műszaki cikkek, szerszámok, műanyag holmik többsége olykor hihetetlenül olcsón kapható. Ám még így sem talál gazdára minden „keleti“ áru. Mert miért adjon az NDK-pol- gár 700 keleti márkát egy félautomata Praktica fényképezőgépért, ha a jövő hónapban (amennyiben 1:1 arányban váltja át a pénzt) ennyiért már egy legújabb Minoltát vásárolhat? Az NDK-polgárok nagy része - noha kétségkívül akarta és várja a két német állam egyesülését - ma inkább lassítani szeretné ezt a folyamatot. Bizonytalan és fél. Legtöbben a munkanélküliségtől tartanak, és joggal. A legoptimistábbak is egymillió állásnélkülivel számolnak, a pesz- szimisták pedig 2-3 millió munka- nélkülit jósolnak. Az NDK vállalatainak várhatóan 70 százaléka juthat csődbe a versenyképtelenség, az elmaradott technológia és a drága termelési költségek miatt, még ha a bérek alacsonyak is maradnak, legalábbis kezdetben. Kiszámíthatatlan elégedetlenségi hullámhoz vezethet ez... Nem véletlen tehát a sok tüntetés, a sztrájkkal való fenyegetőzés. A munkások állami támogatást követelnek. Például a zwickaui Tra- bant-gyárban; mert kinek kell majd 16, vagy akárcsak 10 ezer márkáért (DM-ért!) az ugyan már négyütemű Polo-motorral gyártott, de elavult külsejű Trabi? Tüntetnek a diákok is, mert a jelenlegi 200 keleti márka ösztöndíjból jobban kijöttek, mint a beígért havi 260 nyugatiból az új árak mellett! Az X-nap után majd minden kiderül ... (Folytatás az 5. oldalról) désben szakmailag legilletékesebb szervnek, a Szlovák Kormány mellett működő Nemzetiségi Tanács titkárságának álláspontját. A nyelvi, átalakítás tervét ez a szerv 1979 januárjában elutasította. Ennek ellenére újjáéledtek ezek a szándékok, sőt a legelterjedtebb, legolvasottabb szlovákiai napilapban, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának sajtóorgánumában, a Pravdában ilyen irányú propagandatevékenység is indult. A tervezetről a magyar pedagógusokat hivatalosan nem tájékoztatták - ez tanú- vallomásaikból ugyanis kiderül - s a szlovákiai magyar sajtóban sem tettek róla említést. Ezért a ten/ elleni egyedüli lehetséges tiltakozási formát a vádiratban említett dokumentumaim jelentették. Bornayová tanútól azonban megtudtunk más körülményeket is - azon fölül, hogy a magyar iskolák tannyelvének megváltoztatásával kapcsolatos, 1981-ben megjelent javaslata teljesen megegyezik azzal a tervezettel, amelyet a Szlovákia Kormánya mellett működő Nemzetiségi Tanács egyszer már elvetett. Bornayová a Rimaszombati Gimnázium igazgatója. Ez vegyes típusú iskola, párhuzamos szlovák és magyar osztályok vannak benne. Azonban az iskola igazgatója nem tud magyarul, s ugyanakkor abba az irányba agitál, hogy a magyar iskolában szlovákul oktassák a különböző tantárgyakat. Ez figyelemre méltó körülmény, ebben nem lehet nem látni a nemzetiségi politika elveinek a megsértését. Ebben az esetben az is figyelemre méltó, hogy Bornayová Szlovákia Kommunista Pártjának járási konferenciáján is előadta javaslatát, mely a konferencia után nyomtatásban is megjelent. Hogyan tűrhet meg a világ proletariátusának internacionalista pártja ilyen soviniszta magatartást? Hogyan adhat teret ilyen nézeteknek? Hogyan lehetséges, hogy a párt nyilvánosan nem utasít el ilyen nézeteket? A nemzetiségi kérdés a legérzékenyebb politikai és társadalmi problémák közé tartozik, s benne nem a konfrontációt, hanem a párbeszédet kellene elősegíteni. Ez a mostani viszály csak árnyé-: kot vethet egész társadalmunkra. A szégyen árnyékát? Sajnos nem. Hanem az elmaradott politikai kultúra árnyékát. Erről a fórumról, a vádlottak padjáról én, a vádlott szólítom fel önöket, az alkotó párbeszédre ebben a kérdésben, amely minden társadalom minőségének próbaköve. Sajnos a nemzetiségi politikában eddig bekövetkezett megtorpanások és ballépések visszamenőleg is befolyásolják a nemzetiségi politika alakulását a legfelsőbb párt és állami fórumokon. Negatív hatással vannak a nemzetiségi politika egész komplexumára és további alakulására. Ez számtalan ellentétet vált ki az együttélés területén. A kisebbségben pedig félelmet. Attól való félelmet, hogy saját sorsára nem lesz befolyása. Emiatt a kisebbségben az elnyomottság érzése alakul ki; ez nem álérzés, mert a valódi helyzetből következik. A mai ftmberi társadalom közös vívmányának hiányából: az emberi jogok hiányából. Ezek az általánosan elfogadott elvek tiltják a megkülönböztetést és biztosítják mindegyikünk jogát a sokoldalú fejlődésre a magunk faji, vallási vagy etnikai közösségében. Az elnyomottság érzetét a valóságos elnyomás váltja ki. Ez azok műve, akik - visszaélve a hatalmukkal - torzítva valósítják meg az alapelveket. Ezekre - de nemcsak rájuk - vonatkozik Thomas Mann megállapítása: ,, Botor és halált hozó erejük felett bízni az emberekben és föltételezni bennük azt, amelyet nem óhajtanak vagy amiről hallani sem akarnak. “ Ezért erősödött meg bennem az elhatározás, hogy föltárjam a nemzetiségi politikában és a gyakorlatban megmutatkozó törekvéseket, s figyelmeztessem erre a legfelsőbb illetékes hivatalokat. Nem konfrontációra szántam el magamat, hanem párbeszédre, hogy ezzel hozzájáruljak országunk nemzetiségi politikájának pozitív alakulásához, s ugyanakkor segítsek a csehszlovákiai magyar dolgozóknak, földműveseknek és értelmiségieknek. Attól tartottam, s tartok továbbra is - ahogy ezt dokumentumaimban is kifejezésre juttattam -, hogy a magyar kisebbség és a többségi nemzet viszonya még a jelenleginél is kedvezőtlenebbül fog alakulni, ha a kisebbség továbbra is a többségi nemzet társadalmi elnyomása alatt fog élni, s érezni fogja társadalmi és szociális helyzetének elmaradottságát. Az 1945-49-es időszakban elszenvedett sérülések - amelyek részben már behegedtek - ismét kiújulhatnak. Ez a jövőre nézve nem biztató távlat. Sem a szlovákok számára, sem a magyarok, sem Csehszlovákia számára. Tisztelt Bíróság! Még egyszer hangsúlyozom: tevékenységemet egész társadalmunk érdekében folytattam, s a csehszlovákiai magyar kisebbség érdekében, amelynek jelenlegi helyzete nem teszi lehetővé egészséges fejlődését. Mivel sem most, sem azelőtt nem éreztem magam bűnösnek, tevékenységemből nem titkoltam el semmit. Tisztelt Tanácselnök Úr! Tisztelt Bíróság! Itt állok önök előtt, s rövid idő múlva bűnösségemről vagy ártatlanságomról fognak dönteni. Én azt mondanám: ártatlanságomról. Mert elítélhetnek-e olyan tevékenységért, amelyet polgártársaim érdekében fejtettem ki? Nem, nem ítélhetnek el! El lehet-e valakit ítélni azért, mert nem akart sírást és jajgatást, félelmet és kétségbeesést látni maga körül? Nem, nem lehet. Tudatomat s egész lényemet a gyöngéknek és megfélemlítetteknek, felebarátaimnak és családom tagjainak évszázados tapasztalatai hatják át. Mindig a gyöngék oldalán álltunk. Apám Losoncon 1944-ben, faji alapon üldözött zsidó polgártársait segítette a gettóból való menekülésben. Hála Istennek, segítette őket, mert bennünket már nem érintett ez a gyalázatos fajvédő törvény. Hamarosan azonban neki magának kellett menekülnie, s vele nekem is, hiszen anyám teste magzatként már engem is hordozott és csempészett a szlovák menekülésben az élet fénye felé. A szinóbányai hegyek és a partizánok bunkeréi mentettek minket. De hová jutottunk a háború befejeződése után? A frissen jött béke sugarainak melegében a társadalom kitaszítottjai lettünk. A nemrég eltemetett nácizmus föltámadásának szörnyű látomása volt ez. És miért? Csak azért, mert elődeim egykor úgy döntöttek, hogy sorsukat a magyar nemzettel kötik össze, szüleim pedig kitartottak ebben az elhatározásban, Ezért hát! De nehogy azt gondolja valaki, hogy az áldozatok haragja a szlovák nép és Csehszlovákia ellen fordult. Már csak azért sem, mert akadt köztük legalább egy igaz. Akadtak köztük igaz emberek, akik bebizonyították, hogy hűek a humanizmus eszményeihez. Az ember megőrzése az embertelenségben a vox humana legmélyebb megnyilvánulása, írta Fábry Zoltán. Én is ebben a szellemben igyekeztem cselekedni. Akkor is, amikor 1968- ban egyesek - köztük ma ünnepelt személyiségek is - újra föl akarták éleszteni a háború utáni jogfosztott- ságunkat. Amikor tollat ragadtam az önvédelem érdekében, kezdtem elveszíteni kollégáimat, s ismeretlen szlovák emberek tettlegességel is fenyegettek. Kérdem én: miért? S kérdem: miért van az, hogy azok többsége, akik magyar nemzetiségű emberként el is fogadnak, azonnal elkezdenek idegenkedni tőlem, mihelyt rájönnek, hogy a magyar nemzetiségem a magyar kultúra egyetemes világához való kapcsolódásomat is jelenti. S ez az idegenség, amit éreznem kell, bánatot és gyötrődést okoz. Ennek ellenére nem táplálok ellenséges érzületet a szlovák vagy a cseh nemzet ellen, amellyel együtt élek, s együtt él a csehszlovákiai magyar kisebbség. Hogyan is táplálhatnék, hiszen a népi kultúra területén szerzett legmélyebb élményem a szlovák néphez fűződik. Az énektől zengő Vrátna völgy hegykoszorújához, ahol a Gain oldalán, népdalokat (Trávnice-kat, szénagyújtés közben énekelt dalokat) éneklő szlovák leányok fe- nyöpalántákat ültettek. Ilyen érzések, kellemes és örömteli pillanatok emléke, amelyeket szlovák barátaimnak és munkatársaimnak köszönhetek, de a hűvös ész józansága és a történelmi szükségszerűség tudata is kísérik törekvéseimet, amelyeket a csehek, szlovákok és magyarok együttélése érdekében igyekeztem kifejteni. Tudom jól, sőt meg vagyok győződve, hogy ebben nem állok egyedül. Tudom, hogy az ellentétek feloldásánál egyedül a tudós tárgyilagosság segíthet abban, hogy a résztvevők egyike se érezhesse, hogy sérelem érte. Hogy senki se távozzon a képzelt küzdőtérről a legyőzöttség érzésével. Azonban a múlt bennünk élő emlékképei ennek nem nagyon kedveznek. Nemcsak azért, mert a történelemmel kapcsolatos nézetek olykor szubjektivek, tudománytalanok, s politikai hátterű hipotézisekkel terheltek. Hanem főként azért, mert a múlt látóhatárára valóban sok negatív élmény vet árnyékot. Elég Stú- rékra gondolnunk, a szlovák nép küzdelmére nemzeti létéért, amelyet főleg a múlt században folytatott. Én sokat tanultam tőlük, hibáikból is, s nagyra becsülöm nemzeti érzésüket. Csakhogy századunkban, a huszadik században a magyar kisebbség tudatában a negatív élmények vannak túlsúlyban, s az egész magyar nemzet tudatában is. Ki lehet-e vajon oldani ezt az összegubancsolódott Duna-menti csomót? De nem a Nagynak nevezett makedóniai Sándor módjára, hanem türelemmel, kölcsönös igyekezettel. Ennek az összebogozott fonalnak az egyik végét most Önök tartják kezükben. Tisztelt Bíróság! Olyan erők hatnak itt, mint az anyag mozgásának és a tér görbülésének kölcsönös viszonyában (amelyet Albert Einstein írt le). A tér az anyag mozgását követi, az pedig hatással van a tér görbületére. Az együttélésben is megvan ugyanez a kölcsönös szükségszerűség. Az ember - közösség - társadalom összefüggésrendszerében meglévő kapcsolatok szabályozásában. Az ezen a bírósági tárgyaláson tárgyalt ügy is ebbe a rendszerbe tartozik. S az olyan társadalmi-történelmi kategóriák, mint a haza és a nemzet, szintén ebben a rendszerben jönnek létre. Renan felfogásában ezeknek az értékeknek a beteljesüléséhez szükség van közös múltbeli élményekre és közös tervekre a jövőt illetően. Azt mondjuk, hogy a modern nemzetek kialakulásának nagy korszakában szerzett élményeink közül sok - azt mondhatnám zömük - ellentmondásos. Ezért olyan mérhetetlenül fontos, hogy legalább a jövőt illető tervek legyenek egy közös cél felé haladók. Tevékenységem, amely itt a tárgyalás témáját képezte, éppen erre irányult: a közös tervekre. Az emberek érdekében, magyarok, szlovákok, csehek érdekében, az ország javára, sót még általánosabb egyetemes érdekek képviseletében. S ezen érdekek szolgálatában nem olykor, hanem mindig tudni kell megmondani az igazat. Akkor is, ha kellemetlen vagy leleplező. Említsük meg az igazmondásnak egy réges- régi példáját - anélkül, hogy összehasonlítást akarnánk tenni. Ábrahám nemzetségéből származó Já- kób fia József esetére gondolok. Józsefre, akinek a történetét Mózes első könyvéből ismerjük. Innen tudjuk, hogy testvérei a kútba vetették. Erre fő okuk a bosszúállás vágya volt, azért, mert József testvérük nem másította meg a gondolatait. Ami a szívén volt, az a száján is. És értékelte az eseményeket. Ezért ítélte ót el a testvérek önbíráskodása. Megjegyzem, ezt az esetet nem példaként említetiem meg, hanem ellenpontként, hogy világosabban utalhassak mostani helyzetemre. Itt állok Önök előtt, Tisztelt Bíróság. Feltételezem: független és igazságos bíróság. Az én esetemről fognak dönteni. Bízom benne, hogy ártatlannak nyilvánítanak, és nem vetnek a kútba. Lehetővé teszik, hogy visszatérjek a családomhoz és geológusi hivatásomhoz, amelyet közös társadalmunk érdekében végeztem. Köszönöm a figyelmüket. 1990. VI.^9.
