Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-06-22 / 25. szám

f 298 kilós tök Az Egyesült Államok Massa­chusetts államában lévő Top- sfieldben rendezett mezőgazda- sági kiállítás egyik szenzációja volt a képen látható 298 kilót nyomó tök. Természetesen első díjat kapott, azonban a termelő­nek a kiállításra szállítása alapos gondot okozott. másfélmilliós kártérítés A Palme svéd miniszterelnök meggyilkoláséval vádolt Christer Pettersont, akit az özvegy vélt felis­merése alapján tizenegy hónapi vizsgálati fogságban ült, a bíróság szabadon engedte, mivel a vádat nem tudta bizonyítani. A lopásért és emberölésért már elítélt Petter- son kártérítést követelt a letartóz­tatásért. A Dagens Nyheter értesü­lése szerint ezt meg is kapta, még­pedig több mint másfél millió cseh­szlovák korona értékben. MIT ÍGÉRNEK A CSILLAGOK RÁK (június 22. - július 22.) Vizes jegy, jellemzője az érze­lem, a szentimentalitásra való hajlam (olykor a depresszióra is), a jó megérzések. Igen fejlett a fantáziájuk a Rák-embereknek, színesen fogalmaznak, humoruk eredeti, színes, kellemes egyé­niségek. Okos, de tetteit inkább az érzelmek vezérlik, olykor hí­ján van a gyakorlati érzéknek, ám szívós, kitartó munkával leg­többször eléri célját. Igen erős benne a családszeretet, a féltés,' otthonát fontosnak tartja, gyer­mek nélkül nehezen képzeli el az életét. A Rák zodiák uralkodó boly­gója a Hold, a lélek és a fantázia ura. Erős kedélyhullámzásait e hónap szülöttei minden bi­zonnyal planétájuknak köszön­hetik, de a népszerűséget, az életvidámságot, az életörömet is. Színük a fehér, a világoszöld, a szürke, a halványlila. Szeren­csés napja a hétfő, szerencse­számai a 2 és a 7. Rio de Janeiro nyomornegyedeinek fiataljai új halálos játékot agyaltak ki, amelyet „vonatszörfnek“ neveztek el. Ezek a szeren­csétlen gyerekek nem sokra becsülik az életüket, hiszen felszöknek a villamosvonatok tetejére és a több mint háromezer voltos vezeték alatt kuporogva próbálnak dacolni a sebességgel, légáramlatokkal. Csupán egyetlen év leforgása alatt 144 fiatal vesztette életét e koc­kázatos őrületben. Képünkön Miguel Fairbanks amerikai riporter örökítette meg a vonat tetején szörfözőket. Az újságfotósok nemzet­közi versenyén képével a „ Mindennapi élet“ kategóriában első díjat nyert. Jugoszláviában hamarosan megjelenik a Biblia roma nyelvű fordítása, Trifun Dimic újvidéki fordító munkája. Az év végéig el­hagyja a nyomdát az Ótestamen­tum és akkor az egész Bibliát egy 8000 oldalas könyvbe kötik. (Egyelőre csak 3000 példányban.) Az 1804-ben alapított brit bibli­ai egyesület nyilvántartásba ve­heti a Biblia roma nyelvű fordítá­sát is. A Londonban nemrég köz­zétett adatok szerint a teljes Bibli­át eddig 314 nyelvre fordították le, egyes fejezeteit pedig 1928 nyelv­re. A biblia egyesület arra törek­szik, hogy a keresztény és rész­ben a zsidó vallás alapvető szöve­geit 6000 nyelvre fordítsák le. 250 ezer dollárt ér? A képen látható huszonnégy éves híres hongkongi fotómodell, bizo­nyos Amy Typ kisasszony 250 ezer dollárra biztosította kebleit. A bizto­sítótársaság becsüsei úgy látszik ennyire taksálták az ifjú hölgy bájait. Ugyan milyen kritériumok alapján? Ha a gépkocsivezető csupán néhány korty italt fogyaszt, már nem vezethet. A vér alkoholtar­talma a mérvadó, amelyet las­san a máj bont el. Kísérletek alapján összeállított különféle táblázatok léteznek arról, hogy egy pohár sör, bor, vagy pálinka mennyi idő alatt bomlik el telje­sen. Természetesen ez a folya­mat jóformán mindenkinél más. Ezért az országúti szondázások­nál gyakori a váratlan meglepe­tés. Ennek megfelelően olyan alkoholtesztelót szerkesztettek, amelyet minden gépkocsivezető megvásárolhat. A képen látható csodamasina 7x15x3 centimé­teres és 129 nyugatnémet már­kába kerül. Használata egysze­rű: A készülék szenzorára kell lehelni és a skálán százalékban leolvasható a fogyasztott alkohol szintje. Ezután már könnyű el­dönteni, hogy volánhoz üljünk, vagy sem. A szülők gye­rekeiket először a karjukban tart­ják, ' azután az ölükbe ültetik, és végül a nyaku­kon marad. CyrilSedy Biblia roma nyelven hettsiPdteßäss 000 A francia családokban körülbelül 35 millió különféle háziállatot tartanak. A gyerekek száma ennek a fele. 000 Nyugati felmérések szerint egy kisebb vállalat, vagy intéz­mény titkárnőié évente száz órát tölt kávéfözéssel. 000 A pennsylvaniai (USA) egyetem professzora ősi sumer agyagtábláról megfejtette a 4000 éve készített sör receptjét. San Franciscóban ennek alapján főztek sört. 000 Svájc lakóinak körülbelül egyötöde reumatikus bántalmakban szenved. Az orvosok speciális tornát ajánlanak nekik. A világhírű Ciba gyógyszergyár már piacra is dobta a gyakor­láshoz használható magnókazettákat. 000 A régi borok londoni aukciója egy svájci érdeklődő 12 550 dollárt fizetett három üveg jaltai portóiért, amelyeket 1891-ben palackoztak a cár nyári üdülőjében. 000 Olaszországban jelenleg 1660 száz évnél idősebb ember él. Érdekes, hogy a legöregebb tíz között csupán egyetlen férfi található. 000 Bhutánt, a hi ma­lájai kis országot jól ismerik a bélyeggyűjtők különleges bélyegkiadványairól. Legutóbb olyan rózsasorozattal lepték meg a világ filatellstáit, amelyek a virág illatát árasztják. Orel Éva összeállítása Mit kell tudni a COCOM-listáról? Hogyan működik a korszerű technológia kivitelét korlátozó rendszer? Egyes nyugati partnerek tár­gyalásaikon a magasabb ár re­ményében sok esetben hivat­koznak arra: ez vagy az az áru­cikk COCOM-listás, tehát nem szállítható szocialista országba. Sok esetben mégis megköttetik az üzlet, a külföldi kereskedő- lényegesen a piaci ár felett- veszélytelenül exportálhatja az adott terméket valójában en­gedéllyel, Csehszlovákiába. Más esetben a fizetésképtelen­nek vélt partner lerázásának ud­varias eszköze a COCOM mu­musával történő fenyegetőzés. Ennek a misztikus képnek a fenntartását segítették egyes hazai hatóságok is, amikor a COCOM-szabályozási ügyek­ben mértékadónak számító amerikai Termék ellenőrzési jegyzéket előbb államtitoknak, majd szolgálati titoknak nyilvání­tották. Egyre több szó esik a tőkés országok technológiatranszfert megakadályozó ellenőrzési rend­szeréről, a COCOM-ról. Ma már Nyugaton is nyíltan beszél­nek arról, hogy a fejlett tőkés országok iparának okozzák a legtöbb kárt a saját maguk által emelt korlátok. A COCOM-lista nagymérték­ben a politika függvénye. Sok korlátozás egyenesen nevetsé­ges, amit csak napjainkra kez­denek belátni a COCOM, illetve az amerikai termékellenőrzési rendszer illetékesei. Mert senki sem gondolhatja komolyan, hogy a fejlett országokban min­dennapossá vált eszközök és technológiák exportja eredmé­nyesen korlátozható. A nyugat-európai országok ellenzik a mindenre kiterjedő, s számukra is komoly akadályt jelentő korlátozást, hiszen az egyértelműen a technológia és a termékek csempészetére ösz­tönöz. Helyette a katonailag va­lóban jelentős technológiák és termékek betartható, s a keres­kedelmet csak minimálisan aka­dályozó korlátozást szorgalmaz­zák. Ezt a reálpolitikai elvet az Egyesült Államokban is mindin­kább elfogadják. így olyan ellen­őrzési rendszer alakulhat ki, amely jórészt valóban csak a je­lenlegi ipari-gazdasági hatalmak vezető pozícióit biztosító tech­nológiáknak és termékeknek az átadását tiltja. Románia megszerezte a leg­korszerűbb integrált áramkörök gyártástechnológiáját az Inteltől és mégsem lett IC-gyártó nagy­hatalom. A technológia befoga­dásához ugyanis alkalmazási kultúra és kellően képzett szak­embergárda is kell. Ha ez hiány­zik, akkor a csúcstechnológia gépeivel, az erről szóló informá­cióval sem lehet eljutni az üzem­szerű alkalmazás szintjére. Maga a COCOM sajátos nemzetközi szervezet, hiszen még egységes elnevezése, sőt nyilvános alapszabálya sem lé­tezik. 1950-ben hozták létre a NATO-országok, csupán Íror­szág maradt távol. 1952-ben Ja­pán, 1985-ben Spanyolország és 1989-ben Ausztrália is csat­lakozott. A kis tigrisek országait pedig a kereskedelmi politika eszközeivel próbálja az USA ar­ra kényszeríteni, hogy betartsák a szervezet rendelkezéseit. A COCOM nemcsak a katonai technológiák átadását akadá­lyozza meg, hanem az USA ér­dekeit is védelmezi. Nem csu­pán műszaki, hanem aktuálpoli- tikai okok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy valamilyen tétel fel­kerüljön a listára. így például az USA tiltja minden olyan termék vagy technológia exportját - pél­dául Kubába cukoripari vagy do­hányipari gépek szállítása -, amelynek segítségével egy adott ország gazdasági haszon­ra tehel szert. Az egyes orszá­gokat politikai, gazdasági viszo­nyaiktól függően nagyon külön­bözően bírálják el. A COCOM- tagországok rendszeresen összeülnek, és évente, október táján publikálják irányelveiket. Ez meglehetősen furcsák publi­káció, hiszen nem egy listáról van szó, hanem többről, ame­lyeket a tagországok külön-kü- lön hoznak nyilvánosságra - sa­ját nemzeti exportellenőrző jegyzékükként. A sohasem kö­zölt eredeti jegyzék azonban ezek összevetéséből rekonstru­álható. A technológiákra vonatkozó Katonailag kritikus technológiák jegyzékét (angol rövidítéssel MTCL) első ízben 1980-ban állí­tották össze. A listán négy fő csoportba sorolják az ellenőri­zendő technológiákat: gyártási információt (knowhow-t), alap­vető fontosságú berendezése­ket és anyagokat, valamint az ezeket megtestesítő termékeket különböztetnek meg. A másik összefoglaló doku­mentum a termékellenőrzési jegyzék (angol rövidítéssel: CCL). Több terméket tartalmaz, mint a COCOM-lista, mert befo­lyásolhatja az elnök valamilyen külpolitikai célkitűzése, a bűnö­zés megakadályozása, az atom- sorompó-szerződés betartása. Elengedhetetlen, hogy a kül­kereskedelemmel foglalkozók megismerjék az Egyesült Álla­mok engedélyezési rendszerét, így elképzelhető, hogy több ter­mékhez a jelenleginél olcsób­ban juthatunk hozzá a világpiac legális csatornáin keresztül. Dr. Izsóf Béla A távirányítás lélektana A tévénéző alapvető kettősséget él meg: egyrészt kapcsolatra kerül az egész világgal, másrészt el is szigetelődik tőle. Minden tévénéző egyszerre szuverén és deklasszált, biztonságos távolságra van a zajló eseményektől, ugyanakkor tehetetlenül vegetál az eseményektől távol. Nem avatkozhat be. El kell fogadnia, amit elé tálalnak... a távirányító segítségével nemcsak a képek tartalma, hanem formája ellen is védekezhet. A tévékép formája azonban előre meghatározott és végleges... a képvadász szempillantás alatt szembeszegül a képek szent és sérthetetlen minőségével... a nemet mondás képessége biztosítja saját identitását. A távirányító nemcsak esz­közként, álomkeltőnek vagy önmegtartóztatásként használható, hanem fegy­verként is. Amikor a néző magára hagyja a meg nem nézendő képet, nem menekül, hanem úgy érzi, mintha aktívan döntött volna arról, hogy távol tartja magát tőle. Akit a bemutató és a bemutatottak valódi megjelenése mindig cserben hagyott, most maga hagy cserben. Akinek nem tetszik a műsor, ki­vagy átkapcsolhatja a készüléket. A túlnyomó többség a kisebbik rosszat választja, s kitart mellette. Az ellenkezés ilyen messzire azért nem megy. Az átkapcsolás valóságos felforgatás. Az ember együtt él a tévé világával és mégsem rabszolgája. A legszebb válás az, ami tetszés szerint megismétel­hető. A távirányító intenzív használata a televízió bojkottálásának legszelí­debb formája. Süddeutsche Zeitung 14 1990. VI. 22. ilasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents