Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-01 / 22. szám
OBIJJPSB/I- Mi azt mondjuk, van jövőjük! A Földműves-szövetkezeti Tagok Politikai Mozgalmának jelöltjei a mezőgazdaság és a szövetkezetek sorsáról Ilyen vagy olyan megfogalmazásban szinte valamennyi párt és politikai mozgalom programjában szerepel a földtulajdon- és föld- használati jog rendezésével, az egyéni gazdálkodással, illetve a családi farmok kialakításával kapcsolatos elképzelés. De vajon ismerik-e ezeknek a pártoknak és mozgalmaknak a tagjai a vidéken élők gondjait, a szövetkezeti tagok véleményét? Vagy úgy gondolják, hogy a szövetkezeti tagságot, a földeken, az istállókban, a gépeken és az üvegházakban dolgozókat meg sem kell hallgatni? Egyszerűbb felkorbácsolni a régi sérelmeket, érzelmi oldalról megközelíteni a problémákat. Sokan sajnos figyelmen kívül hagyják a gazdasági realitásokat, a szövetkezeti tagság és a háztáji kertészkedök ténykedésének az ország élelmiszerellátásában betöltött szerepét, a szövetkezeteknek a falun élő munkaerő foglalkoztatásához való hozzájárulását. Ha a világviszonylatban is elismerést érdemlő mezőgazdaságunkat pusztán érzelmi alapon, kritikátlanul és meggondolatlanul, fenekestül felforgatjuk, ugyanolyan hibát követünk el, mint az erőszakos kollektivizálással. Kell a megújulás, de szerintem nem a nagyüzemi méretekben kell keresni a hibát, hanem a szövetkezetekre erőltetett, bürokratikus szabályozásban. Nem a szövetkezeti vezetők találták ki, hogy szükség van személyzeti és munkaügyi előadóra, belső ellenőrökre, munkavédelmi, tűzbiztonsági és polgárvédelmi-katonai előadóra, energetikusra, statisztikusra - és talán még nem is teljes a felsorolás. Ugyanígy a pénzügyi szabályozók dzsungelét sem a szövetPATASI ILONA mérnök, a Földműves-szövetkezeti Szövetség Dunaszerda- helyi Járási Bizottságának titkára nem a fegyelem megszilárdulásának irányában hat. Talán erre vezethető vissza, hogy a vezetőkből lassan kihal a lelkesedés, ami azután a tagság magatartására is kihat. Gyakran megkérdezik tőlem, tudom-e, mi lesz a szövetkezetekkel? Újra bérmunkás lesz a szövetkezeti tag, nem lesz se szombatja, se ünnepnapja? Vagy a vidéki embereknek nem jár néha egy kis pihenés? De más gondok is jelentkeznek. Kérdezzük csak meg a falvainkon működő kultúr- csoportokat, sportegyesületeket, kertbarát- és egyéb társadalmi szervezeteket, az iskolákat - mennyi támogatást kaptak munkájukhoz a szövetkezetektől? És itt nem csupán az anyagiakra gondolok. Nos, ilyesmire a jövőben aligha lehet számítani, ha a mai ösvényen haladunk tovább. A tavaly bevezetett gazdasági szabályozók olyan helyzetet teremtettek, hogy az országra szóló eredményeket felmutató csallóközi szövetkezetek kétharmada hitelből fizeti a tagok munkadíját. Ez a probléma a pártok és mozgalmak választási programjából valahogy kimaradt. si kötődés és érdekeltség, s ezzel együtt a piacgazdaságra való áttérés feltételeit. Nemrég megdöbbenve olvastam Oldrich Bursky nyilatkozatát arról, miért mondott le a szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszteri tisztségről. Kifogásolta, hogy a választások után a mezőgazdasági minisztériumot egybe akarják olvasztani más tárcával, meg hogy a hatályba lépő szabályozók zömmel a vidék ellen irányulnak. Igaza van, ha életerős országot és gazdaságot akarunk, akkor mindenekelőtt életképes falvakra, kis- és nagyvárosokra van szükségünk. Mindenütt valódi ön- kormányzat kell, s vissza kell adni a falvaknak és kisvárosoknak az igazgatás, oktatás és egészségügy egykor erőszakkal elvett intézményeit. Meggyőződésem: a programoknak kell az embert szolgálniuk, nem pedig az ember életét a programokhoz igazítani, ahogy eddig volt. " Nő vagyok, hadd szóljak hát néhány szót az asszonyok nevében is. Úgy érzem, mi viseljük a legnagyobb terhet, rajtunk múlik, milyen gyermekeket nevelünk, hogyan alapozzuk meg a jövő nemzedékét. Ha a körülmények tovább romlanak, vidéken is megrendül a társadalom egyetlen eleddig szilárd és működőképes intézménye, a család. Eleink sok keserűséget éltek meg, a mi nemzedékünk is súlyos terheket cipel. Próbáljunk hát együtt olyan világot építeni, melyet nyugodtan hagyhatunk gyermekeinkre. Egy új világot, melyben mindannyian azt keressük, ami összeköt, nem pedig azt, ami szétválaszt bennünket. kezeti vezetők találták ki. Hogy mindez megszűnjön, teljes szövetkezeti önkormányzatra van szükség, melyben a kollektíva maga döntheti el, milyen szervezeti felállásban kíván gazdálkodni. Nagyon fontosnak tartom a munka becsületének helyreállítását. A mai felkorbácsolt politikai viszonyok, a vezetők és beosztottak szisztematikus szembeállítása Olyan adópolitikát és újraelosz- . tást akarunk, amely azok kezében hagyja a nyereséget, akik nagyobb részt vállalnak a társadalmi feladatokból. Megfelelő árpolitikával jövedelmezővé kell tenni a termelést. Ahol pedig nem tudják megteremteni a fejlődés alapfeltételeit, ott lehetőséget kell adni az egyéni vállalkozóknak, hogy bizonyítsanak. Ellenben ahol adottak a tovább lépés feltételei, ott egy alapjaiban megújított, valós tulajdonjogon alapuló szövetkezést kell létrehozni, megteremtve a tulajdono3 MICHAL áTANGEL mérnök, a nagygurabi Új Élet Efsz elnöke Tizedik éve vagyok szövetkezeti elnök, s túlzás nélkül állíthatom, hogy ebben az időszakban a mi gazdaságunk és a mezőgazdasági üzemek többsége jelentős lépéseket tett a termelés intenzívebbé tételében. Földműveseink a problémák ellenére, melyek főleg az anyagi-műszaki feltételek megteremtésében okoztak komoly gondokat, becsületes munkával meg tudták teremteni a közellátás feltételeit. Zömmel nem a kibúvókat, hanem a megoldási lehetőségeket keresték, hisz a földműveseket időtlen idők óta a problémák megoldására való törekvés jellemzi. Mindezt azért hangsúlyozom, mert régi tapasztalat, hogy az egymást követő kormányok furcsamód mindig elsősorban a mező- gazdaságban keresték a tartalékokat. Hogy csak egy példát említsek, 1989-ben a mezőgazdaság kezdett elsőként az átalakítás feltételei között gazdálkodni, ami az intenzíven gazdálkodó mezőgazdasági vállalatoknál a pénzforrásokat legkevesebb egyharmadá- val csökkentette. S most mit látunk? A megújult kormány az aktív állami költségvetés érdekében restrikciós intézkedéseket foganatosított, s elsőként megint a mező- gazdaságnak nyújtott támogatásokat nyirbálta meg. Nem azt akarjuk, hogy jogtalan előnyökben részesítsék a tárcát más népgazdasági ágazatokkal szemben, viszont azt sem tudjuk elfogadni, hogy már a legkedvezőbb feltételek között sem tudnak üzemeink annyi nyereségre szert tenni,, amennyi az újratermeléshez és a szövetkezeti tagság életszínvonalának emeléséhez szükséges. Az utóbbi időben gyakran hallottuk felelős tisztségviselőktől, hogy falvaink a városok rovására élnek jól. Ezzel nem tudok egyetérteni, hisz elég körülnézni, milyen színvonalon vannak a szolgáltatások, milyen falvainkon az üzlethálózat kiépítettsége, milyen az iskolahálózat stb. Csak azzal dicsekedhetünk, hogy a vidéken élőket munka után várja a második műszak, a ház körüli tennivalók, a kerti munka. Igen, ebből némi haszon is származik, viszont nem marad idő pihenésre, kikapcsolódásra, szórakozásra. Egy szóval sem állítom, hogy a mi munkánkban nincsenek tartalékok. De e legfőbb gondjaink egyike éppen abból fakad,” hogy maholnap teljesen kihal a földhöz való kapcsolat, a szövetkezeti mozgalomhoz fűződő viszony, amin gyorsan változtatni kell. A novemberi eseményeket követően szövetkezeteinkben jelentős változások szemtanúi voltunk. Sok helyütt leváltották a tisztségviselőket, s az egyesített gazdaságok többségében a különválás lehetőségeit latolgatják. Csakhogy a vezetők leváltása önmagában nem old meg semmit. Újra kell értékelni a munkaszervezést, az egyén hozzájárulását a források képzéséhez, növelni az elvégzett munkáért való felelősséget és a konkrét teljesítményhez fűződő anyagi érdekeltséget. Nem titok, az utóbbi években megszaporodott az adminisztratív munkaerők száma szövetkezeteinkben. Véget kell vetni a fölösleges adminisztrálásnak, mert amíg törvényes-kötelességünk lesz különféle kimutatásokkal és elemzésekkel ellátni a hivatalos szerveket, addig szövetkezeti szinten nem csökkenthetjük az irodai alkalmazottak számát. S itt kénytelen vagyok elmarásztalni a számítástechnikánkat, amely számunkra nem segítség, hanem teher. A legfelsőbb törvényhozási szervek nemrég jóváhagyták a földhasználatról és a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvényt. Ezek egyenrangúvá tették az egyéni gazdálkodást, a szövetkezeti és állami vállalkozást. Ezt a tényt el kell fogadnunk s az új feltételek között abból kiindulva kell továbblépnünk, hogy a piac- gazdaság viszonyai között csak azok fognak érvényesülni, akik olcsó és kifogástalan minőségű termékeket kínálnak. Ezentúl már nem a vállalat nagysága vagy a tulajdonforma lesz a döntő, hanem az, hogy ki miként tud reagálni a piac igényeire. Szövetkezeteink tagsága negyven év alatt tanújelét adta képességeinek, s meggyőződésem, hogy a jövőben is a szövetkezetek fogják alkotni a mezőgazdaság gerincét, amelyre alapozni lehet a közélelmezésben. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy szövetkezeti tagságunk jelöltjei bejussanak a képviseleti szervekbe és szakavatottan védhessék érdekeinket a törvényhozásban. Potenciális választóinknak elsősorban a saját tapasztalataikból kell meríteniük, de ha a nemrég lemondott szövetségi mezőgazda- sági miniszter, Oldrich Bursky Rof- nícke novinynak adott nyilatkozatára gondolok - melyben az áll, hogy „felsőbb fórumokon a földművesek jogos követelései megválaszolatlanok maradnak, és az új intézkedések kimondottan vidék- ellenesek“ -, akkor valószínűleg mások tapasztalatait is figyelembe kell venni a végső döntésnél. FAZEKAS ÁRPÁD, a pelsőci szövetkezet elnöke A földműves-szövetkezetek gazdálkodását az állam gazdaságpolitikája a jövőben is alapvetően fogja meghatározni. Jelenleg például nem kis gondokat okoz az egyes dotációk megvonása, akárcsak a szövetkezeti termelés eredményességét befolyásoló árpolitika is. 1967 óta, amikor tulajdonképpen az új bérezési rendszer életbe lépett, a termelés bérköltségei átlagosan 50 százalékkal növekedtek, a termelést meghatározó anyagok, eszközök és gépek árai pedig némely esetben 300 százalékkal lettek nagyobbak. Ugyancsak problémát okoz,' hogy a szövetkezetek negyven évvel megalakulásuk után mai formájukban elvesztették eredeti jelentésüket, több egykori parasztcsalád szövetkezését. Ez legjobban a szövetkezethez való viszony meggyengülésében mutatkozott meg. A jövőben ezért szükséges lesz megújítani a szövetkezeti tagok tulajdonosi kötődését, például részvények kiadásával. Ez a tulajdonosi viszony megerősítésén túl pénzügyileg is segítené a szövetkezeteket. A szövetkezeti tagok tehetségét és leleményességét a jövőben jobban kell kihasználni. A szerződéses növénytermesztésre és állat- tenyésztésre is számtalan lehetőség kínálkozik. Ezt a formát azért sem szabad mellőzni, mivel a szövetkezetben levő épületek (istállók) nagy része elavult, főleg az új technológiák szempontjából. Az új istállók felépítése körülményes, hitelt pedig 7-8 százalékos kamatra adnak. A szerződéses állattartással a szövetkezeti tagok és a faluban élők portáján még meglevő istállók is ki lennének használva. Ezek felújítására az érdekeltek minden bizonnyal anyagiakat is áldoznának. A szövetkezeti, akárcsak az egyéni gazdálkodás jövője az adott feltételektől függ, s ezeket elsősorban törvényekkel kell biztosítani. A bizonytalanság nagyban befolyásolja az egyes döntések meghozatalát valamennyi szinten. A szövetkezetben a gazdaságosság elvének kell érvényesülnie, de ez nem lehet formális, amely csak bizonyos jelentésekben és a statisztikában létezik. Annak ellenére, hogy még nincsenek kezünkben az új törvények, tétlenséggel, várakozással nem sokra megyünk. Van egy jó mondás, az okos ember először tesz. cselekszik, csak azután beszél. Magam sem szeretem a sok beszédet, a fölösleges példálózgatást, a konkrét tettek hive vagyok. Legyen konkurencia a termelők között, az élet idővel úgy is eldönti a választott út helyességét. Viszont a mezőgazdaságot nem szabad sokáig bizonytalanságban hagyni. Az élelem biztosítása fontos kérdés volt és lesz. A földművelők e feladatuknak a jövőben is eleget tesznek, ha ehhez a mezőgazdasági üzemek a megfelelő feltételeket is megkapják. ÚP-148 1990. VI. 1.
