Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-05-18 / 20. szám

talán nem élnék meg. így legalább az önbizalmamat is visszanyertem, mert nem hagyom veszni az időt. Szép dolog anyának, feleségnek, háziasszonynak lenni, de engem ez nem elégít ki. Nekem kell valami plusz, bennem annyi az energia, az önmegvalósítási vágy, hogy a gyer­meknevelésen és a háztartásveze­tésen kívül mást is kell csinálnom. Az igazi örömet a film jelenti, de ha nincs, akkor a munkába temet­kezem. • Szakácsnő hogy lett a szí­nész nőből?- Úgy, hogy fogta az újságot, el­kezdte olvasgatni az apróhirdetése­ket és kiszúrt magának egyet. „Egy lerobbant vendéglő vezetője főzni tudó nőt keres." Odatelefonáltam és másnap már mentem is. Őszintén szólva, sokkal rosszabbra számítot­tam. Füstre, koszra, nyirkos falakra, ócska edényekre - és egy nem túl szimpatikus főnökre. Erre megjele­nik előttem egy szívélyes, egyszerű ember, és látom, a konyha is sokkal jobban néz ki, mint ahogy elképzel­tem. Pár mondat után az is kiderült; egy képzöművésznó dolgozott előt­tem a konyhában, és ha szerepet kapok, bármikor beugrik helyettem. 0 Akkor nem is kérdezem, hogy fogadta a vendéglős, ami­kor bemutatkozott neki.- Épp a hét elején beszélgettünk erről. Ültünk az asztalnál zárás után és azt mondja: nem nagyon bízott bennem. Azt hitte, egy-két napnál tovább nem fogom bírni. Hogy imá­dok főzni, abban furcsa mód nem kételkedett, de hogy komolyan gon­dolom, abban igen. Azóta, persze, megbízik bennem. Ámul és bámul sokszor, ott áll mellettem és figyeli, hogy rakom a tányérra a knédlit és a káposztát. Vagy hogy mivel díszí­tem a pizzát meg a hússzeleteket. Nevetséges, amit most mondok, de én valóban úgy érzem: nekem a tá­nyéron levő étel most a névjegyem. • Záróra után pedig a konyha.- Nemcsak bent a konyhában, a vendégek után is én takarítok. Ezt így vezettem be és most már így is marad, amíg ott leszek. 0 A hétvégék hogy telnek?- Szombaton és vasárnap egész nap otthon vagyok. A legtöbbször egyedül. Hétfőtől péntekig azért nem lehetek a gyerekeimmel, mert reggel, amikor elindulok otthonról, még alszanak, este pedig, mire ha­zaérek, ágyban vannak. Ilyenkor váltjuk egymást a férjemmel. Pár szó és már fogja is a kilincset. Éjjeli­őr. Amióta a vendéglőben dolgo­zom, jóformán csak ő van a gyere­kekkel. Napközben is, hétvégén is. Szombaton délelőtt fogja őket, a ki­sebbik lányt a nyakába veszi, a na- gyobbikat kézen fogja, és mennek a szüleihez. Aztán vasárnap délután vissza. Néha borzasztóan el tudok keseredni. Hát ezért kellett férjhez mennem, családot alapítanom? Hi­szen alig van időnk egymásra, tő­mondatokban beszélünk és a pén­zünket számoljuk, hogy mit enged­hetünk meg magunknak. Ja, és még mielőtt ágyba esnék, úgy tíz, tizen­egy óra felé, otthon is megfőzök másnapra. Úgyhogy, van min tör­nöm a fejemet útban hazafelé. 0 De nem csügged, bírja erővel.- Bírom, mert bírnom kell. Erős vagyok, mondják sokan. Meg hatá­rozott, öntudatos és makacs. Lehet. Sokszor mégis úgy érzem: baj van az idegfunkcióimmal. Amiért csak magamat okolhatom, senki mást. Mert én soha, egyetlen pillanatra sem tudok megnyugodni. En mindig arra gondolok, ami a következő órá­ban vár rám. Én a legapróbb dolgok­nak is óriási jelentőséget tulajdoní­tok és ez irgalmatlanul kimerít néha. 0 Nehéz napjaiban miben re­ménykedik?- Hogy nincs veszve semmi és valahol, valaki már számol velem. Nem akarok én filmből filmbe menni, erre nem vágytam soha, nekem elég egy évben egyetlen szerep is, de akkor az komoly, súlyos szerep le­gyen. Szabó G. László „EGYETLEN PILLANATRA SEM TUDOK MEGNYUGODNI“ (Méry Gábor felvétele) 0 Valahogy ritkán látom mos­tanában és akkor is inkább csak régebbi filmekben. Mikor forga­tott legutóbb?- Pontosan egy éve. Jóízű munka volt, kellemes bolondozás. Táncol­hattam, énekelhettem, régóta vágy­tam már ilyesmire. Rólam ugyanis kezdettől fogva azt hiszik a rende­zők, hogy azok az igazán nekem való szerepek, amelyekben gyötrőd­hetek, kínlódhatok, szenvedhetek, sőt, a legnagyobb elismerésben ál­talában akkor van részem, ha kábí­tószer-élvezés, öngyilkossági kísér­let, baleset vagy halálos betegség alanya vagyok. így aztán vagy a sors üldöz a filmekben vagy én magam elégelem meg az életet. De mondom, ebben a zenés játékban egészen más lehettem. 0 S azóta?- Azóta semmi. 0 Hogy szokta átvészelni az ilyen hónapokat? Nehéz szerep­re várni?- Már nem várok, beleuntam. Dolgozom. Főzök egy vendéglőben. Hétfőtől péntekig naponta reggel nyolctól este nyolcig. Jó ez így. Pénz jön a házhoz és emberek közt va­gyok. Otthon, a négy fal között min­dig csak emésztem magam. Akármit YVETTA KORNOVÁ- KÉT FILM KÖZÖTT Kemény fából faragták. Szívós, konok, kitartó ember. Sok mindent kipróbált már az életben. Két tucat filmszereppel a háta mögött JURAJ HERZ „jobb keze“ volt a SZARKÁBAN. Férfiakat megszégyenítő erővel, ezermesteri rátermettséggel hónapokon át kellékesként és díszletező­ként dolgozott. Aztán beállt színpadtechnikusnak, zenekarkísérőnek. Hangfalakat tologatott, kábelekkel megrakott ládákat cipelt, erősített és világosított. Újságkézbesítést is vállalt egy időre. Hajnalban kelt, de nyolcra már végzett, mert mindennap ráhajtott. Megalkuvást, elbizony­talanodást, meghátrálást ma sem ismer. Ha nem forgat, akkor állásban van. Most éppen egy negyedosztályú vendéglő konyhájában. YVETTA KORNOVÁ huszonkilenc éves prágai színésznő. Színház­ban nem játszik, csak filmekben, de olyan rendezők esküsznek a tehet­ségére, mint KAREL SMYCZEK, JIRÍ KREJCÍK, MILOSLAV LUTHER, JURAJ HERZ és ZDENÉK ZAORAL. LIBUSKÁK, A HUMORÁRUS, A MÚLÓ IDŐ ORVOSA, RÁMTÖRT AZ ÉJSZAKA, PÓKHÁLÓ - lelki gyűrődések, feloldhatatlan félelmek, súlyos fájdalmak, életre szóló sebek az arcok mögött. Egy lány, aki háttal áll a fénynek. csinálok is, örökké az jár a fejem­ben, hogy szerepek nélkül nem lé­pek előbbre a pályán és tehetsége­sebb sem leszek. Mert ha nem ját­szom, visszafejlődöm. Itt van példá­ul Jirka, a bátyám. Hol tartana, ha nem fejlesztené a képességeit? Edzésekre jár, táncórákat vesz, fél napokat tölt a tornateremben és nyaktörő mutatványokat gyakorol, mert puszta énekléssel ma már ö sem tudná megfogni a nézőket. Nekem máshogy zajlik az életem. Én dolgozni mentem, mert más le­hetőséget nem láttam magam előtt. Üljek a telefon mellett? Abból egyál­HÁTTAL A FÉNYNEK EGÉSZEN RÖVIDEN A VÖRÖS PÓKHÁLÓ Az elmúlt évtizedek egyik legérdekesebb kémtörténetét dol­gozta fel dokumentarista eszközökkel a BBC A vörös pókháló címmel. A brit titkosszolgálat (M16) tíz éven keresztül 30 jólkép- zett ügynököt juttatott el a Szovjetunióba, hogy együttműködje­nek az ottani antikommunista erőkkel. Az ügynökök a Baltikum­tól Szibériáig terjedő területen tevékenykedtek. Ám Harry Carr, az M16 vezetője rövidesen rájött arra, hogy ügynökeit első lépésüktől fogva figyelemmel kíséri a KGB Kim Philby árulása következtében. Most a képernyőn jelentek meg az Intelligence Service és a KGB egykori tisztjei és mondták el élményeiket a sok évtizeddel ezelőtt történt eseményekről. GRÚZ TÉVÉSEK FORGATTAK AUSZTRIÁBAN Peresztrojka a szórakoztató műfaj területén: első alkalommal forgatott szovjet stáb Nyugaton. A grúz televízió koprodukció­ban a bratislavaival és egy nyugatnémet céggel készítette Baden bei Wienben az Ali baba és a negyven rabló című musicalbalet­tet. Neves nyugat-európai szórakoztatók (Margot Werner, Engel­bert Humperdinck, Louise Dosey stb.) mellett a Bolsoj táncosai vettek részt a nemzetközi forgalmazásra szánt produkcióban. Quinn - 75 AZ ERDÉSZHÁZ A Klinika című sorozathoz hasonlóan festői környezetbe helyezi a ZDF Az erdészház című új sorozatát. A sorozat hőse egy 51 éves, megözvegyült érdész, aki három kiskorú gyermeké­vei és idős édesanyjával él egy erdőszélen. Nem hiányzik a családból Pirsch, a német vizsla sem. Az erdő olyan környezet, amely kínálja az eseményeket, a kalandokat. Ezekről szól a soro­zat 13 epizódja. TORA-SAN BÉCSBEN Nemcsak az amerikaiaknak vannak mamutsorozataik, ha­nem a japánoknak is. Tora-san, a japán szupersorozat főhőse egyfajta nemzeti hősnek számít. Kissé keményfejü, megbízhatat­lan és szentimentális. Eddig negyven folytatásban szerepelt, s egyelőre egyszer sem lépte át országa határait. A negyvenedik kalandja viszont már Bécsben zajlik. Betöröpofa. Mindenre elszánt hajótörött kalóz. Aranyásó. Ki­képző őrmester. Ezekre emlé­keztet Anthony Quinn arca. Morcsága: sebzettség. Marcona külseje mögött érző szív dobog. Hetvenöt éve született Mexi­kóban: mexikói és ír keverék. Szeminarista lesz. Majd sofőr. Művezető. Azután ökölvívó. Mi­előttstatisztálni kezd. Hollywood­ban indiánként keresi pénzét. Fordulatosán kalandos előélete után harmincegy évesen forgatja első filmjét. Kalifornia szerencsét hoz számára: jól nősül, beletele­pedik a húsosfazékba. A nagy Cecil B. DeMille leányát veszi feleségül. A hatalmas statiszta­csapatokat vezénylő látványos- ságrendezö azonban nemcsak helyteleníti a kalandor beháza­sodását családjába, de elismerni sem hajlandó vejének a gyanús pofáját. (Mindazonáltal halála előtt némileg megenyhülhet, mi­vel 1937-es filmjének, A kalóz­nak újraforgatását rábízza Quinnre; a színésznek ez egyet­len rendezése. Az após csupán művészeti vezetőként szerepel.) Hat évvel színészi pályakez­dése után Quinn megkapja az Oscart Elia Kazan Viva Zapata című filmjében nyújtott alakítá­sáért. Heves sikere van aztán Európában. Előbb olaszként (Fellini Országúton című filmjé­ben), majd görögként a Zorbá- ban, amellyel világszerte divatot csinál a szirtakinak. Játszik az olasz Parasztbecsületben olaszt, a Dürrenmattból filmre torzított A látogatásban svájcit: ö a gülleni III, az öreg Hölgy hajdani szerelmese. Kialakul Anthony Quinn sze­reppatronja: vademberi mosoly, harapós, hatalmas fogakkal, akár egy ordas... sorsgyűrte arc..., homlokának barázdáit a naptól-széltől szerezte, nem pedig intellektuális vívódásoktól. Áradó jókedv. Rejtett szomorú­ság. Harsogó nevetések. Meg­testesült életkedv és életerő. Quinn-Kalibán - Prospero mesebirodalmának együgyúje- ként - annyit keresett mozisike­reivel, hogy egész szigetet vásá­rolhatott magának a Földközi­tengeren. Turkál válogatósán a forgatókönyvekben. Mind rit­kábban áll felvevőgép elé. Szi­getének kastélyában festegetés- sel foglalatoskodik. S miután el­varázsolt ember, amibe csak be­lekezd, azzal sikert arat: nem­csak a róla, hanem az általa készített képeket is kapkodják. Igazi képének azonban azt tart­juk, amit vérével festett meg: Zampanót, a rideg embervadat, aki után hiába sóvárog. Gelso- mina, befagyott lelkének rejteké- ben mégis ott él a vinnyogó üvöl­tés, a fájdalom, a sebzettség. (rt) 14 1990. V. 18. ilasärnap

Next

/
Thumbnails
Contents