Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-27 / 17. szám
i/asárnap 13 1 990. IV. 27. A kapa élezése, nyelezése ha korhadt vagy repedt a nyél, feltétlenül cseréljük ki újra. Mielőtt azonban felerősítenénk az új nyélre, élezzük meg a kapát. Ennek legegyszerűbb módja a reszelés. A kapának mindig a sima alsó lapját élezzük. A kapa vasát pillanatszorítóval rögzíthetjük az asztal éléhez, s az élezéshez közepes érdességú, nagyméretű re- szelőt használünk. Óvatosan dolgozzunk, hogy a szerszám élét ne vékonyítsuk el túlságosan, mert az ilyen szerszámon az apró kövek is nehezen kiigazítható csorbát ejthetnek. Gyorsabb és valószínűleg könnyebb is a köszörűvel történő élezés. Közepes durvaságú követ használjunk, ha nincs a köszörűn védő plexilap, akkor feltétlenül vegyünk szemüveget, a kapa már megélezett oldalát pedig csiszolóvászonnal fogjuk meg. Ha az élezéssel elkészültünk, jöhet a nyelezés. A nyelet elórajzolás után vékonyítsuk el, majd illesszük a köpűbe, s a nyél szabad végét kalapáccsal erőteljesen ütögetve húzzuk fel a kapát a nyélre. A rögzítéshez ne szöget, hanem nagyfejű, lehetőleg rézből készült facsavart használjunk, némi elöfúrás után. A keményfa éknek favésóvel készítsünk helyet. Végül dörzsöljük át csiszolópapírral a nyelet, kenjük át paraffinolajjal a kapatestet. B. J. Kérdezett - válaszolunk A környezetkímélő vagy vegyszerek használatától teljesen mentes kertészkedés kapcsán újabban fellendült a komposztkészítés iránti érdeklődés. Lehet-e ehhez nálunk speciális gilisztatenyészetet szerezni? F. Istvánné, Kalász Az ún. biogiliszták tenyésztésével már nálunk is kísérleteznek. A nagyüzemek közül a nagylégi Csehszlovák-NDK Barátság Efsz Agrokombinátot, a magánvállalkozók közül pedig a modori dr. J. Sípost tudjuk ajánlani (Sládkovíőova 34., 900 01 Módra), aki hirdetés útján nemrég eladásra is kínált biogilisztát. Magyarországi ismerősömtől kaptam ajándékba egy banáncsemetét. Hogyan gondozzam, hogy szépen fejlődjön? Z Irén, Vágsellye A növény a szerves anyagokban gazdag, laza szerkezetű, savanyú, jó vízáteresztő talajokat kedveli. Víz-, hő- és fényigényes, párásítani is kell a környezetét. Lehetőleg esővízzel öntözze, a csapvizet feltétlenül fel kell forralni. Kétévenként ajánlatos átültetni (tavasszal). Az alsó levelek sárgulá- sát tápanyaghiány, höingadozás, rendszertelen öntözés vagy az alacsony páratartalom okozza. Baktériumos fertőzés esetén a levelek szélén-köze- pén, sőt a száron is megfigyelhetők ovális barna foltok. Egyesek szerint' gyakran meglepik a takácsatkák, ami ellen a káliszappan 2 százalékos oldatával lehet védekezni. Saját célra nutriát nevelek. Hol lehet kikészíttetni a prémet? A. Károly, Nagykürtös A Práca és a Chovatel' hirdetési rovatában gyakran kínálnak ilyen szolgáltatást magánvállalkozók. Ha üzemre gondolt, egyetlen címet tudunk adni: Chemická őistírna, Tichá ul. 464, 721 00 Ostrava-Svinov. (ká) Lötyögő nyelű, életlen szerszámmal gyötrelem a munka. Ezt valószínűleg mindenki tapasztalta már, újranyelezés helyett mégis sokan vízbe állítják a kapát, hadd dagadjon, és az élezést is többnyire „legközelebbre" halasztják. Kezdődik a talajlazítási főidény, ideje előkészíteni a szerszámokat. Üssük ki, és Szürkepenész a málnán Számos növényünk ismert kórokozója, a szürkepenész, a málnát is veszélyezteti. Főleg csapadékos időszakok után okoz tetemes kárt. A fertőzött növények lombja megszürkül, megbámul, fonnyadni kezd, a bogyók megpuhulnak, szürke penészgyep telepszik meg rajtuk, végül beszáradnak és lehullanak. A gomba a fertőzött növényi maradványokon telel át, terjedését a túl sűrű növényzet, az árnyékos termőhely és a párás, nedves környezet segíti. Ügyelni kelta tápanyagpótlásra is, mert a nitrogén túladagolása csökkenti a növényzet természetes ellenálló képességét. Ahol a szürkepenész rendszeresen károsít, ajánlatos megelőző kezelést végezni, lehetőleg virágzás előtt. Permetezésre a Ftonitan 50 WP 0,1 százalékos vagy az Euparen 0,25 százalékos töménységű oldata ajánlható (a szerek kötelező élelmezésegészségügyi várakozási ideje a csomagoláson van feltüntetve). Szalai László K^,ötlet a szobanövények mosdatásá- hoz. A nagyra nőtt, nehezen mozdítható növényeinket nem vihetjük a fürdőszobába. Ezek leveleit az ábrán látható villás szivacs segítségével mosdathatjuk meg. A kisebb cserepes növényeket legjobb lezuhanyozni, de a földjüket - főleg a nemrég átültetett virágok esetében - ajánlatos fóliával védeni a kimosódástól, túlzott átnedvesedéstől.' (Dobro Jutro) E növények számára ne frissen istállótrágyázott területet jelöljünk ki, mert a spenót nem tűri a közvetlen trágyázást, a saláta pedig - rövid tenyészidejénél fogva - egyszerűen nem tudja kihasználni az istállótrágyát. Arról már nem is beszélve, hogy az istállótrágya elbomlásakor keletkező, nagy mennyiségű nitrogén valószínűleg rontaná a termés minőségét. Istállótrágya helyett kisebb adag (3 kg egy négyzet- méterre) érett komposztot használatunk, s ha tápanyagokban gazdag, valóban minőségi komposztunk van, a műtrágyák használatától teljesen eltekinthetünk. Növényeink rövid tenyészide- jűek, következésképpen megkövetelik, hogy folyamatosan ellássuk őket könnyen felvehető tápanyagokkal. Viszont nem tűrik a túlságos tápanyag-koncentrációt. A saláta és a spenót érzékeny a savanyú kémhatású trágyaféleségekre, ezért a legsavanyúbb ammóniumszulfát adagolásét kerülni kell. A két növényféleség .tápanyagigénye nagyjából hasonló. Nitrogénből közepes mennyiséget, foszforból sokat igényelnek. Káliumból a saláta közepes adaggal is beéri, de a spenót kimondottan káliumigényes. A fentiek ismeretében, milyen műtrágyákat használjunk? A nitrogéntartalmú műtrágyák közül legjobb a mészammóniumsalét- rom (LAV). Vetés, illetve ültetés előtt és után is adagolható, mégpedig maximum 10 g/m2 meny- nyiségben, hiszen a levélzöldségek is képesek felhalmozni az egészségre káros nitrátokat. Ezért nem szabad ezeknél a növényeknél kései fejtrágyázásra gondolni. A nitrogénnel és egyéb tápanyagokkal való ellátásban tapasztalt aránytalanságokat folyékony lombtrágyákkal egyenlítjük ki. E célra Harmavit és Vegaflor használható, de ezek is csak a tenyészidö kezdetén. Növényeink tápanyagigényének kielégítésére például mészsalétromot is használhatunk. Ebből vetés vagy ültetés előtt négyzetméterenként 15 grammot, közvetlenül vetés után vagy 14 nappal a saláta kiültetését követően 10 grammot adhatunk. A szuperfoszfát jól oldódik és gyakorlatilag semleges kémhatású, belőle négyzetméterenként 40 gramm adagolható. A káliumigény kielégítésére való törekvésben figyelembe kell venni növényeink specifikus igényeit. A spenót jól túri a klórt, tehát 50 százalékos kálisóval is trágyázható (négyzetméterenként 40 gramm), viszont a salátának inkább káliumszulfátot adjunk (25 gramm). A nyomelemekkel általában nincs különösebb baj, főleg ha lombtrágyát is használunk. Néha előfordul, hogy a saláta levelei feketedni kezdenek. A tünet borhiányt jelez, tehát a nagyobb károsodás megelőzése céljából bórax-trágyázást kell végezni, mégpedig 2,5 grammos négyzetméterenkénti adaggal. (Zahrádkár) Tudja, mi a Preform? Buviplant néven Magyarországon már több éve árusítanak tablettázott speciális műtrágyát, amely főleg telepítéskor, de termökorban is lényegesen megkönnyíti a gyümölcsfák és a szőlő tápanyagpótlását. A kertbarátok örömére nemrég nálunk is megjelent a piacon egy hasonló termék. A Preform néven árusított tablettákról van szó, amelyet a Chemopetrol konszernvállalat prerovi vegyi üzemével együttműködve, a Prosenicei Efsz gyárt. A fél kilogrammos kistermelői csomagolás 21 tablettát tartalmaz, s ezekben minimum 11 százalék nitrogén, 10 százalék foszfor, 11,5 százalék kálium és 2 százalék magnézium, továbbá a nyomelemek közül bőr, réz, mangán, molibdén, cink és vas található. Sőt, a komplex műtrágya fejlődést serkentő stimulátorokat is tartalmaz. A készítmény fokozatos lebomlása révén hosszú időn át (2-3 év) egyenletes és harmonikus tápanyagellátást garantál. Előnyösen használható a telepítésnél, illetve az idősebb gyümölcsfák, díszcserjék szőlőtőkék tápanyagpótlásánál. A növény nagyságától és korától függően 1-4 tablettát kell hozzávetőlegesen 10-15 cm mélyen elhelyezni a gyökérzóna közélében. Tudomásunk szerint a Vel’ké Bie- rovce-i Mezőgazdasági Kombinátnál szintén megkezdték egy hasonló termék, a Bioform tabletták gyártását, de a szakboltokban egyelőre nem találkoztunk vele. (dek) Fontos az itatás A szakemberek gyakran hangsúlyozzák, a házinyúl igényli az itatást. A kistenyésztőknél tett látogatások alkalmával mégis gyakran tapasztalhatjuk, hogy sokan kitartanak a saját igazuk mellett, miszerint az itatás fölösleges. Legtöbben arra hivatkoznak, hogy a mezei és az üregi nyúl egyaránt beéri a zöldtakarmányban felvett vízmennyiséggel, télen pedig a kapások pótolhatják az ivóvizet. Nos, a mezei és az üregi nyúl valóban megvan ivóvíz nélkül, csakhogy rendszerint kora hajnalban legel, amikor minden harmatos. Az itatás mellőzése valószínűleg a kényelemre vezethető vissza, és nagy kárára van az állománynak, s természetesen a tenyésztőnek is. A nyulak vízfogyasztása egyedenként változó. A növendékek gyorsan megszokják, hogy vizet is kapnak, ha a szoptatós anyát rendszeresen itatják. A nyúlnak hozzávetőlegesen annyi vízre van szüksége, amennyit 10 perc alatt képes elfogyasztani, felesleges egész napra, egész éjszakára a ketrecben hagyni az itatót. Meg nem is higiénikus. Itatásra langyos, de legalábbis állott vizet használjunk, mert a kút- vagy csaphideg víz - főleg télen - emésztési zavarokat okozhat. A nyulak ivóvizébe konyhasót is célszerű adagolni, literenként legfeljebb egy csipetnyit. Egyes tenyésztők szerint kevés ecet (nyolcnaponként 1 literben 1 kávéskanálnyi) adagolásával jó eredményt lehet elérni a kokcidiózis megelőzésében. (Magyar Szó) A házinyúl a csendes, nyugodt környezetet kedveli, ahol váratlan zajok, gyerekek, idegenek vagy kutyák nem zavarják. Erre főleg a vemhesség utolsó hetében, a fészeképítés és ellés idején kell gondolni, amikor az anyák egyébként is meglehetősen nyugtalanok vagy agresszívek. Ha ilyenkor még a környezet is zavarja a nyugalmukat. gyakran összetiporják, levizelik, megrágják vagy felfalják a kicsinyeiket. Okosan teszi, aki ilyenkor zsákszövettel vagy lepedöyel (nem fóliával!) letakarja, beárnyékolja a ketrecet. (Kádek Gábor felvétele)