Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-04-20 / 16. szám

V a világon, annál ;k közölt sok lom ÚirAz egyik lába ik. Kidobni?... De zükség lesz rá? Incébe vele! Az dnek a sok kacat- ónként a lom egy icsúzott a lomok- ak egy törött tükör kipenderített egy összevissza hajlott, rozsdás pléhet, amelyből körülbelül kétszáznegyvenhét szög állt ki hegyével kifelé.- Mit szól hozzá? - fordult Toll úr Burgonyához.-Háát, nem rossz.., szögek is vannak benne, csak nem tudom, mire használhatom - válaszolta Burgonya, miközben azt gondolta: „Te vén szamár, ezért a kacatért csalogattál le a pincébe? Ha a bátyám unokájának nem lenne szüksége protekcióra a fiad feleségénél, hogy felvegyék az egyetemre, akkor ezt a rohadt pléhet jól a fejedhez vágnám." De hangosan így morfondírozott. is a bolondokházáról tt a tükördarabkát zte volna, szépen aljára belenézett, n nem szívesen napon elhatároz­óét már semmire nyugdíjas szóm­on van egy érde- nit én már semmi­lehet, hogy hasz- >m£ :ben, a pince felé dnak arra a bizo- (or biztos ingyen :? Talán csak nem zott, és az utolsó- jelentette ki Toll, zörgés közepette- Hát, ha jobban megnézem..., már tudom is mit kezdjek vele. Először is a szögeket kell kihúzogatni...- Maga egy ezermester! Tudtam, hogy örömet szerzek magának - szakította félbe Burgonya urat Toll, és apai szeretettel megpaskolta a pléhroncsot:- Hát, el kell búcsúznunk egymástól kisöreg, mert Burgonya úr szemet vetett rád. Ne félj, nála jó dolgod lesz. Nemde, Burgonya úr?- Remélem, hogy igen. És csak úgy ingyen adja nekem ezt a csodát?- Persze, hisz szomszédok vagyunk, segítsük egy­mást, nemde?- Hálás köszönetem - vágta össze papucsba búj­tatott lábát Burgonya úr, megfogta a lomot és az orra alatt mormogva ,,Ó, én idióta!" elhúzta a saját pincéje felé. Aztán elgondolkodott. Nem, a pincébe nem teheti, ott nincs hely. Kidobom és kész. De mi lesz, ha Toll ráismer a konténernél? Megsértődik és fuccs! A fiam unokája mehet csatornatisztítónak. Legjobb lesz a pléhet elásni. Jó mélyre! Úgy is történt. Megkérte egy ismerősét, akinek Zsigulija van, s a lomot az éj leple alatt fölrakták és elvitték az erdő sűrűjébe, ahol azt Burgonya két méter mélyre elásta. De a véletlen valóban buta dolgokat kreál. Azon az estén, ugyanazon a helyen, egy méterrel odébb, egy bizonyos gyilkos is elásta az áldozatát, és ahelyett, hogy állt volna szépen a tetthelyen, inkább szégyente­lenül elmenekült. Csak a hulla maradt ott és a pléh, meg a Zsiguli keréknyomai. A hulla felfedezése - ép­pen gombaszezon volt és az áldozat tenyere kiállt az avarból - meg a pléh exhumálása után minden út Rómába vezetett, azaz Burgonya úr zsigulis ismerő­séhez és onnan természetesen - Burgonyához. A rendőrség kitartóan kutatta az összefüggést a lom és a hulla között, keresték a bűntett motívumát. „Miért ásott el maga egy pléhet???" - vallatták Burgonya urat a nyomozók, mire újra meg újra ugyan­azt a választ kapták: „Azért mert a bátyám unokája egyetemista akar lenni!“ Ezzel a logikátlan állítással Burgonya egyre gyanú- sabbá vált, míg végül a kihallgatásokat idegileg nem bírva, mindent bevallott. Azt, hogy nem csak azt a nőt ölte meg, aki egy méterrel a pléhtól volt elkaparva, hanem Kleopátrát, a milói Vénuszt, Viktória királynőt és a Szabó családot is. Miután kiderült, hogy a közis­mert rádióbeli családról van szó és nem az egy utcával odébb lakó kőműves Szabóékról, a nyomozók arra az egyértelmű következtetésre jutottak, hogy Burgonya úr bedilizett. Ezt az idegorvosok is megerősítették és Burgonyát intézeti kezelésbe vették. Az intézetben Toll úr párszor meglátogatta Burgonya urat és időn­ként jóindulatúan megkérdezte, hogy vajon mi lett azzal a dolgocskával, amit valamikor neki ajándéko­zott... Pálszegi Tibor fordítása MIN fal ment át a hídon be lépett, Duval ot kereste ujja­i meg mégis az ilgot szeretnék :utykos kalapját volt, arca rücs- >ombázott szán­t... - természe- i meghajolt nem 'ott. tk... - mondta lított ékszerekre kán megkopott, íllenére kabátot iszalaggal volt ok... - mondta '/. - Mégis, mire Dtválatlan állát. ól, elhanyagolt­értékes dologra Egy fiatal hölgy is az ékszerész- i megrebbentek, n... - bizonyla­tié - ismereteim hagyatkozom... csappant, de- Ez az üzlet az egyik legrégibb a párizsi ékszerüzletek között. Vevői között királyok és hercegek is voltak... A férfi elismerően bólintott és a nadrágzse­bében kotorászott, majd egy nagy köteg papír­pénzt húzott elő.- Nézze meg, mit tud adni ezért... - mondta és a bankjegyeket letette a pultra, a kalapja mellé. - Ennyim van... - és megvonta a vállát.- Valami divatékszert, természetesen valódit- ajánlotta az ékszerész.- Természetésen, valódi legyen! Az ékszerész nagyjából megszámolta a pénzt.- Úgy gondolom, talán elég lesz... - szólt ismét az idegen. Duval úr egy pillanatig tanakodott, majd kinyitotta a páncélszekrényt és kivett belőle egy brilliáns nyakéket, letette a vevő elé. Kézmű­ves, értékes munka volt, hozzá tartozott egy pár fülbevaló is, ugyanolyan anyagból és kivitelben. A férfi óvatosan vette fel durva ujjaival a csillogó ékszert.- Ez királynővé teszi őt... - mormolta maga elé.-Bizonyára... - bólogatott Duval úr. - Ez a készlet kivételes darab. A legjobb ötvösmű­vész készítette. Időtlen, és divattól független.- Elég lesz...? - kérdezte a férfi, a pénzkö- tegre mutatva.- Igen, elég.-Akkor kérem, csomagolja be. Szépen...- hirtelen mintha zavarba jött volna. - Csoma­golja be, és küldje el a Belvedere-be. Duval úr blokkfüzetet vett elő.- Írja: Durand kisasszonynak... Evely Du­rand... Felírta?- Igen, uram. És kinek a megbízásából?- Ja igen, persze. Erre nem is gondoltam... - vakarta meg a tarkóját. Gondolkodott. Majd megszólalt:-Helyezzen mellé egy kártyát és írja rá: Marcel Clochard...- Marcel Clochard... - Duval úr arany töltő­tolla mintha egy pillanatra megállt volna, de aztán irt tovább. A vevő, miközben megmarkolta szutykos kalapját, és a szélével babrált, ismét motyogott valamit. Mintha azt mondta volna: - Olyan szép, mint egy istennő... - aztán hangosabban folytatta: - Láttam egy filmben. Ő egy gyönyörű angyal. És tegnap láttam átmenni a Neuf- hídon, ahol pihenni szoktam. És képzelje - for­dult az ékszerészhez - rám nevetett! A nagy Durand rám nevetett! A hangja elbizonytalanodott.-Arra kérem, teljesítse maradéktalanul, amivel megbíztam!-A legteljesebb mértékben meg lesz elé­gedve - bizonygatta Duval úr, és az ajtóhoz kísérte vevőjét. Elgondolkozva nézett utána, amint elbakta­tott a lassú hóesésben. ... Két nappal később a Soir az első oldalon hozott egy fényképet a nagy Durandról, azzal kapcsolatban, hogy bemutatták új filmjét. Nya­kában egy rendkívüli, csodálatosan szép nyak­éket viselt... A lap ugyanezen számában, ám az utolsó oldalon, a vegyes hírek között Duval úr egy kétsoros értesítésre is rábukkant. Azt adták hírül, hogy a Neuf-híd alatt holtan találták Marcel Clochardt. Megfagyott. Antalfy István fordítása 50 * emigrálnak az eszkimók? ek. Azt is mond­ában, de ez nem latározás. A ren- autóutakhoz és az országos lét, zeténél fogva is itt él a városban, túlzásba, inkább megható benne, velem, mintha én (óznék. harmadik pohár- nsége egyszerü- arkában nincsen k Kozahuber úr ében azért nem 1, mert maga férfiasán lenyeli, legfeljebb akkor is óvatossággal. a itt? gyzésben bújkál em különösebb nyomatékkal. - Negyven évvel ezelőtt másmi­lyen volt. És tudja hány garasba került?- Azt nem tudom, mert akkor kétesztendős voltam.-Maga persze hogy nem tudhatja, mert maga ugyebár idegen. - De ez alighogy kisza­lad a száján, már róstelli is. - Na, ugye azért nem kell megsértődni. Ejnye, mennyibe is ke­rült? - Gondterhelten a pohara fölé bámul, attól tudakolja, tudja, rám úgyse számíthat. Kozahuber úr a vendégszeretetben olyan kitartó, hogy csak a hatodik pohárnál szokott kiborulni. Ha már túlságosan ellaposodik köz­tünk a csend. Mert egy idegennek valóban mindenféle marhasággal van tele a feje, nem a negyven év előtti árakra gondol, hanem arra, hogy az Első Általánosnál egy python kígyót és egy medvét biztosítottak, méghozzá kétmillióra személyi kár ellen, és háromszázezerre egyéb kár ellen. Miért nem megfordítva? Ilyenkor teljesen indokolt, ha Kozahuber úr nem tud uralkodni magán és végül mégiscsak kibugy- gyan a száján, amiről más körülmények között szót sem ejtett volna.- Nem kellett volna azért eljönni magának onnan. Erre egy idegen megint csak nem tud mit mondani, ezért Kozahuber úrnak magának kell folytatnia.- Mert vegyük például az eszkimókat. Azok miért nem emigrálnak? Azért, mert nincs be­sózva a fenekük. Pedig ott csak jéghegyek meg fókák vannak esetleg pinguinek - így mondja, „pinguinack" hamisítatlan, őslakoshoz illő kiej­téssel. • Ejnye, miért is nem emigrálnak az eszki­mók? Ja, mert nincs besózva. És miért nincs besózva? Szakajtónyi kérdés, ha az ember belekezd. Kozahuber úrnak valóban virgonc észjárása van, nem úgy, mint a kadarkának.- Az eszkimók bezzeg nem emigrálnak - szögezi le Kozahuber úr most már egészen határozottan - maguk viszont járnak-kelnek, mintha ez valami átjáróház volna. Pedig aki nem ül nyugodtan a fenekén, az nem tud meg semmit. Járkálás közben elveszik a tájékozó­dóképesség. Én például már negyven éve - ez valóban imponáló, az is, ahogy kidülleszti a mellét, meg ahogy mondja - egy helyről kukucskálok a világba. De azért tudok mindent. Azt a maguk hogyishívják költőjét is ismerem. Hiszen éppen az mondta, hogy sok a fóka, kevés az eszkimó, illetve megfordítva. Az esz­kimók azonban mégis nyugodtan meghúzzák magukat a jégtáblán. Hát hallott már valaha egy errefelé kószáló emigráns eszkimóról, akik uk- muk-fuk egyszercsak beállít ide a vendéglőbe, aztán ittragad? Mit mondott, hogy mióta ül itt?- Tizennyolc éve.- No látja. Igazán érdekesek az eszkimók. Őket bezzeg nem érdeklik sem a python kígyók, sem a med­vék, legföljebb a jegesmedvék, és nem fáj nekik, hogy miért nem virgoncabb a kadarka, az ördögbe is. Nyugati magyar költők versei GÖMÖRI GYÖRGY r Csontvázak a szekrényben Csontvázak végtelen sora a földrésznyi birodalom szekrényében, Augustównál kezdődnek, végződnek Vorkutánál - eláll a lélegzet a puszta gondolattól. Torkunkban roppant vérturha ez a múlt. Ki nem vallja be kínzó köphetnékét? Sajnálják, vagy vállalják, amit tettek, nem a pikkelyesbörű veterán gyilkosokat kell megnyugtatni, hanem a fiatalokat: rajtuk (is) múlik, hogy szembenézvén a jóvátehetetlennel érdemesek leszünk-e egy (még) jóvá tehető jövőre? Az emlékezés keserű sarát dagasztva, caplatva, szitkozódva kijutunk-e még a kövezett útra, a civilizáció fényes tereire? THINSZ GÉZA ' Álneves költőnő Az, aki Thinsz Géza álnéven is ír holmi olvasható verseket, persze csak egy ritkaságszámba menő okos és szépséges hölgy lehet. Ráadásul ügyes is, meg vásott: váltig tagadja az igazságot. Most nem fontosak a részletek, ám jól ismeri a költészetet. Ezért kérdem, ha már nem leszek, mit választ majd, milyen álnevet? BARÁNSZKY LÁSZLÓ milyen jó milyen jó hogy nem láttalak megöregedni melleid lelógnának már a térdedig narkóhiánytól dideregnél bortól hevülve mátkaságod alatt hogy elittam eszem / milyen jó hogy nem láttalak megöregedni nem voltál velem sem az első sem a második szívrohamban sem amikor már pedig próbál gatták rajtam a huzatot (nem volt csíkos) milyen jó hogy nem láttál megöregedni riadt sápadt fickó amint papírjai között matat és két nyelven dadog ar ról amit nem lett volna szabad túlélni e barátja halálát ott és akkor a nehezen megbocsátható városban a köveken melyeken mi is jártunk kézenfogva vágytól izzadt hó naljakkal és tudtuk és a többiről talán HORVÁTH ELEMÉR Kivégzés Nézd nekem minden forradalom szívügyem mióta az enyémet egyszer fiatalon elvesztettem talán az ifjúságom őrizem talán a vakmerő reményt hogy másként lesz de most már késő van s egyetlen ősz hajszálad fontosabb mint minden mozgalom mártírjai Tegnap 1983 június 18-án a perzsa forradalom halálra ítélt s kivégzett három gyereklányt Pontosan annyi idősek voltak mint te mikor először megcsókoltál. • ~ - - 1 TÜKÖRCSEREPEK A személyiségteremtés a személytelenséggel kez­dődik. x ­Ha az igazságot föl akarod emelni, hajolj le érte. x Szomorúbb az életünk, ha már ellenségeink sin­csenek. Dénes György

Next

/
Thumbnails
Contents