Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-06 / 14. szám
i • 3 1990. IV. 6. Szigeti László nyilatkozata a pozsonyi várban április 5-6-án tanácskozó szimpóziumról SZIGETI LÁSZLÓ SZLOVÁKIAI MAGYAR PUBLICISTA, ÍRÓ, AKI A FÜGGETLEN MAGYAR KEZDEMÉNYEZÉS KÉPVISELŐJEKÉNT A KEZDET KEZDETÉTŐL RÉSZT VESZ A NYILVÁNOSSÁG AZ ERŐSZAK ELLEN KOORDINÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK MUNKÁJÁBAN. DECEMBERBEN TAGJA VOLT - E DEMOKRATIKUS ÁTALAKULÁSBAN FŐSZEREPET VÁLLALÓ - POLGÁRI MOZGALOM KORMÁNYALAKÍTÁSI TÁRGYALÁSOKAT FOLYTATÓ KÜLDÖTTSÉGÉNEK. MIVEL KEZDEMÉNYEZŐJE ÉS FŐ SZERVEZŐJE AZ ÁPRILIS 5-ÉN ÉS 6-ÁN POZSONYBAN MEGRENDEZENDŐ ETIKA ÉS POLITIKA ELNEVEZÉSŰ NEMZETKÖZI SZIMPÓZIUMNAK, NÉHÁNY KÉRDÉSSEL FORDULTUNK HOZZÁ DUNA- SZERDAHELYI OTTHONÁBAN. AZ INTERJÚT EGYIDEJŰLEG SZLOVÁK ÉS CSEH LAPOK IS KÖZÜK. 0 Mikor és miből született az Etika és politika című szimpózium megrendezésének gondolata?-Már december végén felvetődött, hogy a Nyilvánosság az Erőszak Ellen és a Független Magyar Kezdeményezés rendezhetne egy közép-európai értelmiségi találkozót. A Kreml irányította közép-európai totalitárius rendszerek megbuktatását követően ugyanis mindenki számára világossá válhatott, hogy a megegyezés feladatát a szomszédokkal senki nem végzi, és nem is végezheti el helyettünk. Az utóbbi évtizedekben elvégezte ezt helyettünk a Szovjetunió, s mi, itt élő nemzetek, hozzáláncolt mostohákként, infantilizált testvérszeretetben éltünk. Ez egy nagyhatalmi rendszer idegenségéböl és gyűlöletéből született és táplálkozó testvériség és egyensúly volt. Ellenszeréül a teljes függetlenség reményét éltetgettük magunkban. És nem számított, hogy szlovákul, lengyelül, magyarul vagy csehül tettük ezt, értettük egymást. Ennek a függetlenségnek polgári vagy nemzeti, egyéni vagy közösségi dimenziói legyenek-e a dominánsak, azt sokan nem gondolták végig. Tudatlanságunkból fakadóan, de nem csupán amiatt, olykor a nacionalizmus, a nemzetállam eszményébe bújtatott mi, és nem a polgárjog a jogállam eszményével fölvértezett én jövendőbeli megvalósulásának reményét babusgattuk. Politikában, társadalomtudományban, irodalomban, s még magunkban is. Holott egyáltalán nem mindegy, gondolkodásunkban, tetteinkben melyiknek biztosítunk elsőbbséget. Ebben az országban kevesen olvashattak arról, hogy abszolút függetlenség, kiváltképp nemzeti függetlenség a harmadik évezred küszöbén Európa egyetlen tágabb régiójában, s talán sehol a világon nem létezhet. Annál inkább a kölcsönös függőség. Noha többen írtak róla, sokáig szamizdatokban. Közülük hárman, a cseh Václav Havel, a magyar Konrád György és a lengyel Adam Michnik nemcsak a jövő esetleges kibontakozásának metaforájaként, hanem totalitarizmus-ellenségként is használta a közép-európaiság fogalmát. Ezt a fogalmat a helyzetből adódóan ugyanis aligha lehetett másként értelmezni. Mint hármuk találkozójának egyik szervezője, januárban, a prágai Vikárka fogadóban sörözgetve fölvetettem ilyen szimpózium megrendezésének lehetőségét. Remek, mondta Havel, azonban néhárvy napja Erhard Bu- sek úr ajánlotta, hogy osztrák közreműködéssel szervezzünk egy hasonlót Prágában. Azt feleltem, örülök ennek, de mindenképpen szervezünk Pozsonyban is, mert rendkívül fontosnak tartjuk Szlovákia fővárosát és a szlovákságot ily módon is bevonni az európai köztudatba. Segítségünkre így lett a Busek úr irányította osztrák tudományügyi minisztérium s a vele szorosan együttműködő Emberrel Foglalkozó Tudományok Intézete, a bécsi társszervezőnk. Végső fokon tehát január 12-én, a prágai Vikárkában született e szimpózium megrendezésének gondolata, ahol arról is döntöttünk, hogy a köztársasági elnökünk vállal fölötte védnökséget. • Miért Etika és politika lett a címe? • Közép-európai értelmiségiek eszmecseréje a máról és a jövőről • A demokrácia nem a többség uralma a kisebbség felett • A demokratikus államstruktúra és államjog a kisebbség szabad önkifejezésén és önmeghatározásán áll vagy bukik • Az elkövetkező években Közép- Európa politikusainak rendkívül nehéz dolguk lesz • A pozsonyi várban április 9-én lengyel, magyar és csehszlovák politikai vezetők vitatják meg a közép-európai helyzetet. _____________________-A Vikárkában több címjavaslat is elhangzott. Nem azért maradtunk ennél, mert a cím Havel ötlete volt, hanem mert az Európával összekapcsolt címötleteink nem tűntek pontosnak. Hová vissza, amikor benne vagyunk? Miért oda, amikor az itt van? Zűrzavar, metafizikus realitások, vágyképek ködösítik Európa fogalmát. Bár meg kell jegyeznem: mindig így volt. Rendkívül sok múlik azon, hogy a negyvenöt éve traumatizáló egyoldalúságot, afázi- ás kulturálatlanságot mutató közép- európai politikai gyakorlat milyen fokú felkészültségről tesz most tanúbizonyságot. De máris korrigálnom kell magamat, hiszen közép-európai politikai gyakorlat nincs, noha összefogással ki kellene alakítani, ha még van rá esély. Nekünk a kom- munistásitott, mondhatni afáziássá tett nemzetállami politikai gyakorlatból kell kiindulni. Első lépésként meg kell szabadulnunk tőle. Ez rendkívül nehéz és bonyolult feladat, hiszen ez a gyakorlat negyvenöt éven át a mindennapi kenyerünk volt, szinte a vérünkké vált. 9 Arra gondol, hogy a közép-európai nemzeteknek nem volt kollektív joguk a szabadság és az önrendelkezés?- Igen. Márpedig amíg a szabadság és az önrendelkezés nem válik a közép-európai kis nemzetek mindennapi kenyerévé, addig identitászavaraik lesznek. A napjaink Kö- zép-Európájában élő nemzeteket megfosztani a nemzettudatuktól föl- mérhetetlen hiba, magában véve lehetetlen feladat lenne, ugyanakkor nehéz lenne meggyőzni őket arról, hogy nemzet és érték nem mindig fedik egymást. Mivelhogy a Kreml a közép-európai nemzeteket nemzeti vonatkozásaikban sem hagyta kibontakozni, a hirtelen jött szabadsággal - hogy is mondjam? - természetszerűen elszabadult a nemzeti érzés. Mindaddig törvény- szerű lesz, hogy a nacionális érzés átcsap nacionalista és sovén gondolkodásba, amíg a vezető politikusok, a humán- és reálértelmiségiek, a tudósok és művészek, az államgépezet és az egyház valamennyi csavarja, a kormányfőtől a tanácselnökig, a minisztertől, a pedagógusoktól a diákokig, az érsektől, a püspöktől a papokig, az igazgatóktól a munkásokig és a földművelőkig nem tudatosítja mindenki, hogy a demokrácia nem a többség uralma a kisebbség fölött. A többség nem létezik kisebbség nélkül, s csak attól válhat identitászavaroktól mentes többséggé, s egyáltalán többséggé, hogy tudja, mi a kisebbség. Európának e régiójában, Tózsér Árpád kiváló szlovákiai magyar költő szavával élve, ,,a homokóra nyakában“ a kelleténél jóval kevesebb politikus, miniszter és államhivatalnok, a kelleténél hihetetlenül kevesebb partikulárisán politizáló hivatalnok és állampolgár van tisztában azzal, hogy az egység annak az állapotnak a fenntartása, amelyben egy többség hatalmilag uralkodik, áldemokráciában pedig gyámkodik a kisebbség fölött. Példáért nem is kell a Szovjetunióba, Jugoszláviába, Romániába, Bulgáriába, de még csak Spanyolországba se mennünk. Elég ha végigtekintünk Csehszlovákia hetven esztendejének cseh és szlovák, illetve szlovák és magyar kapcsolatrendszerén. Elég közelebbről megvizsgálnunk a vallási, faji, nemzeti, etnikai, ökonómiai, ökológiai és bármilyen kisebbség helyzetét Közép-Európa Szigeti László szlovákiai magyar publicista, író a Független Magyar Kezdeményezés képviselője Hrapka Tibor felvétele bármelyik országában. Ezek láttán és létezésük lényegének eredetét tekintve sem szólhatunk egységről, csupán az egység látszatáról, amely a függőség valódi okait, gyökeiéit eltakarja. • Az egypártrendszer sugallta egység eszményét nyilván az is kikezdte, hogy ha- zánkban és az egykori szocia- lista országokban különböző pártok alakultak és vannak alakulóban.- Méghacsak pártok! Különféle mindehfélék! Vagyis mihamarabb tudatosítani kellene, hogy a november 17-ét követően meghirdetett pluralizmus körülményei között önin- fantilizálással járhat a mindenáron fenntatott egység szorgalmazása. Épp az ilyen egységnek a szelleme a legalkalmasab arra, hogy a valóságos különbözőségeket és az igazi érdeKazonosságokat, például a nemzeten Jjelül elrejtse. • Az eddig elhangzottakból kiindulva: ön szerint mire alkalmazhatóak majd a szimpózium eredményei? * S- Tétovázó hangon, udvariasságból azt mondhatnám, a szimpózium tanulságos lehetne arra vonatkozólag, hogy az etikát nélkülöző politikai gyakorlat könnyen csődtömeggé változtathatja a nemzetet. Mondhat-* nám, hogy a közép-európai honatyák, kormányfők, miniszterurak és hasonló felelösségüek e szimpózium révén is tudatosíthatnák, rendkívül veszélyes, ha csupán a mindenkori kisebbség sovinizmusát vádolják, szem elől tévesztve ugyanezt a magába feledkezett többségnél. S elmondhatnám azt is, hogy a szimpózium majdan kötetben is megjelenő írásait olvasván az országló urak, a társadalmukat ilyenolyan szinten képviselő bölcsek rádöbbenhetnének: tragédiával fenyegető dolog ellenségképben gondolkodni, vagy éppenséggel hallgatásunkkal támogatni a bizalmatlanságtól szenvedőket. Csakhát én nem mondok semmi ilyesmit, mert valójában nem várok semmi tanulságot. Noha nem nyugtat meg Einsteinnek az a gondolata sem, miszerint atörténelem mindössze arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből. Tudom, hogy napjaink Közép-Euró- pájában, és ez alól természetesen az az ország sem kivétel, amelyben élek, nagyon-nagyon kevés politikus, vezető beosztású lélek cselekszik annak tudatában, hogy a demokratikus államstruktúra és államjog éppenhogy a kisebbség szabad önkifejezésén, önmeghatározásán áll vagy bukik. Annak elvhű, valamennyi döntéshozatalban megmutatkozó vállalásával, hogy elvileg egyetlen személy vagy közösség sem lehet szabadabb, mint a másik. Hogy ennek az elvnek érvényesülnie kell a többségi és a kisebbségi nemzet és valamennyi kisebbség jogaiban is. A honatyák, kormányfők és miniszter urak valamennyi rendelkezésének nem is garantálnia, hanem egyenesen sugároznia kellene, hogy valamennyi személy és kollektíva joga a szabadság és az önrendelkezés, hiszen önrendelkezés nélkül nincs szabadságuk. Szabadság nélkül pedig nem is létezik emberi méltóság, amelynek feltételeit egyetemesen kell biztosítani. Egyszóval ettől a szimpóziumtól nem várok semmi olyat, ami megrengetné Közép-Európa politikusainak etikai hadállásait. Legfeljebb baráti beszélgetéseket, okos előadásokat remélek, amelyek egyik-másik lélekben elindíthatnak valamit. • Ismét csak a címhez, Eti- ka és politika, s ahhoz visszavezetve a kérdést, amit ön mondott: vajon hány olyan etikusan élő és cselekvő politikusa van napjaink Közéo- Európájának, amilyenről beszélt?- Nincsenek sokan, de akik vannak, szerencsére már hatni tudnak. De hát honnan is lennének? Ki nevelt volna nekünk etikusan gondolkodó politikusokat? Vagyis: az etikus politizálás ezen a tájon természetszerűen fehér holló. Még a mostani, új helyzetben is, bár más szempontok miatt, mint a totalitarizmus idején, az elvi politizálás bátorságot feltételez. Mondhatnám churchilli, nemzetével kesztyűs kézzel bánó, nemzetét nem óvó, mégis féltő, jövő belátó politikust kíván, aki akár saját nemzetének is képes ellentmondani, és nem remeg a lába a szenvedélyek feltörése láttán. Mert ilyenkor is az ö távlati érdekeiket tartja szem előtt. Ez a kisebbségi politikusokra is vonatkozik természetesen. Mi tagadás, az elkövetkező években Közép-Európa vezető politikusainak rendkívül nehéz dolguk lesz, hogy fellépjenek a saját köreikből is felhangzó nacionalista és soviniszta, s a végig nem gondolt gazdasági vagy szociális követelésekkel szemben. Olyan perszonális háttérgépezetre lesz szükségük, amelynek minden csavarja az egyetemes emberi és kisebbségi jogok elvei alapján működik. Tény tehát, hogy nincsenek sokan, akik az egyébként megmagyarázható partikuláris érvelésekkel szemben szólni és tenni mernének attól az etikus erőtől hajtva, amellyel valamennyi olyan politikusnak - s miért ne mondanám - léleknek fel kellene vérteznie magát, akit valamiképpen az a megtiszteltetés ért, hogy a társadalom ütőerén tarthatja a kezét. 9 ön azzal, hogy a köztársasági elnök úrnak a pozsonyi várat ajánlotta a találkozó színhelyéül Szlovákia főváro- sára, a szlovákságra terelte a közvélemény figyelmét. Megkérdezhetném, mi indította erre?- Egyszerűen az, hogy én is Szlovákiában élek, noha ez csak az érem egyik oldala. A másik az, hogy sok szlovák barátom van, akik egy tágabban értelmezett létfilozófiát látnak születőiéiben nemzetükről és önmagukról. Mondhatnám azt is, egy kulturális-szellemi birodalom látszódik vágyképükön, amelynek nem államok, s hogy a legveszélyesebbet mondjam: nemzetállamok az alkotórészei, hanem az individuum. Közép-európai, európai vagy netán az egész golyóbist átölelő otthon lenne ez, amely kivet magából mindennemű bizonytalanságot, és megvet minden kisléptű, hegemonikus törekvést. Az, ami november 17-e után történt Pozsonyban és Szlovákia több városában, elősegítheti a szlovákság identitástudatának egészségesebbé válását is. Eddig ugyanis a szlovák nemzettudat önmaga identitásának meghatározásakor, ha láthatatlanul is, de a cseh, illetve a magyar nemzethez való viszonyulásából indult ki, ami természetesen negatív önmeghatározást jelent. Szerintem a szlovák nemzettudat november 17-ét követően kialakította magának azt a történelmi helyzetet, amelyben önmaga identitásának meghatározásakor önmagából indulhat ki. Érthető, hogy a nemzettudat annál érzékenyebb, ziláltabb, minél nagyobb a veszélyeztetettség érzése. Míg a nemzeti szuverenitás nincs elégségesen és egyértelműen biztosítva az államiság bizonyos jogszerű és tiszteletben tartott formájával (például a Szlovák Köztársaság államiságának viszonya a Cseh Köztársasághoz és Csehszlovákiához), annál nehezebben érhető el az az érettség, mely egyik előfeltétele a kisebbségekhez való kapcsolatban a demokráciának és toleranciának. Ami mindenkinek jó, illetve jó lehet. • Miért a feltételes mód?- A szkepticizmusnak köszönhetően. Nem akarnám a nemzet integrate jellegét a pluralizmus ellen fordítani, azonban a nemzetállam eszménye még sokáig a politikai közösségek meghatározó kerete lesz Közép-Európa államaiban. • Végezetül: ez az első po- zsonyi szimpózium. Nálunk előzmény nem volt. Lesz folytatás?- Ha csak rajtunk mutna?! Mindenesetre némi eséllyel kecsegtet, hogy az író Václav Havel kifinomult dramaturgiai érzékenységével rádupláz a találkozónkra. Az elnök Václav.Havel ugyanis három nappal később, április kilencedikén, ugyanabban a várban jelenését rendezi. Bevallom, ámultam, amikor kiötölte, hogy a közép-európai kis nemzetek közös jövőjét megtárgyalandó, a legmagasabb rendű és rangú lengyel, magyar és csehszlovák or- szágvezetöknek ugyanabban a várban ad találkát, amelyben három nappal előtte híresült bölcsek folytattak eszmecserét etikáról és politikáról. Az 5-én és 6-án megrendezett tanácskozás így a 9-i találkozó résztvevőit is etikus tartásra kötelezi. S még valamit láttatni enged: e térség tágulását. Szerény véleményem szerint e találkozók erkölcsi lényegét, a szlovák önállóság megerősítésén túl Havel abban feltételezte, hogy a kialakult európai helyzet a politikai észjárás nemzeti szenvedélyek és törekvések fölötti uralmának új értelmezését kívánja. Noha ezt nem lehet tudni. Miként azt sem, hogy a közép-európai országokban mutatkozó új szellemi energiák hány olyan egyéniséget vetnek a felszínre, aki tudja, hogy a megérkezett idő politikusa az erkölcsi források vonatkozásában nem helyezkedhet önmagán kívülre. Juraj Spitzer
