Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-04-06 / 14. szám

i • 3 1990. IV. 6. Szigeti László nyilatkozata a pozsonyi várban április 5-6-án tanácskozó szimpóziumról SZIGETI LÁSZLÓ SZLOVÁKIAI MAGYAR PUBLICISTA, ÍRÓ, AKI A FÜGGETLEN MAGYAR KEZDE­MÉNYEZÉS KÉPVISELŐJEKÉNT A KEZDET KEZDETÉTŐL RÉSZT VESZ A NYILVÁNOSSÁG AZ ERŐSZAK ELLEN KOORDINÁCI­ÓS BIZOTTSÁGÁNAK MUNKÁJÁ­BAN. DECEMBERBEN TAGJA VOLT - E DEMOKRATIKUS ÁT­ALAKULÁSBAN FŐSZEREPET VÁLLALÓ - POLGÁRI MOZGA­LOM KORMÁNYALAKÍTÁSI TÁR­GYALÁSOKAT FOLYTATÓ KÜL­DÖTTSÉGÉNEK. MIVEL KEZDE­MÉNYEZŐJE ÉS FŐ SZERVEZŐ­JE AZ ÁPRILIS 5-ÉN ÉS 6-ÁN POZSONYBAN MEGRENDEZEN­DŐ ETIKA ÉS POLITIKA ELNEVE­ZÉSŰ NEMZETKÖZI SZIMPÓZI­UMNAK, NÉHÁNY KÉRDÉSSEL FORDULTUNK HOZZÁ DUNA- SZERDAHELYI OTTHONÁBAN. AZ INTERJÚT EGYIDEJŰLEG SZLOVÁK ÉS CSEH LAPOK IS KÖZÜK. 0 Mikor és miből született az Etika és politika című szim­pózium megrendezésének gondolata?-Már december végén felvető­dött, hogy a Nyilvánosság az Erő­szak Ellen és a Független Magyar Kezdeményezés rendezhetne egy közép-európai értelmiségi találko­zót. A Kreml irányította közép-euró­pai totalitárius rendszerek megbuk­tatását követően ugyanis mindenki számára világossá válhatott, hogy a megegyezés feladatát a szomszé­dokkal senki nem végzi, és nem is végezheti el helyettünk. Az utóbbi évtizedekben elvégezte ezt helyet­tünk a Szovjetunió, s mi, itt élő nemzetek, hozzáláncolt mostohák­ként, infantilizált testvérszeretetben éltünk. Ez egy nagyhatalmi rendszer idegenségéböl és gyűlöletéből szü­letett és táplálkozó testvériség és egyensúly volt. Ellenszeréül a teljes függetlenség reményét éltetgettük magunkban. És nem számított, hogy szlovákul, lengyelül, magyarul vagy csehül tettük ezt, értettük egymást. Ennek a függetlenségnek polgári vagy nemzeti, egyéni vagy közössé­gi dimenziói legyenek-e a dominán­sak, azt sokan nem gondolták végig. Tudatlanságunkból fakadóan, de nem csupán amiatt, olykor a nacio­nalizmus, a nemzetállam eszmé­nyébe bújtatott mi, és nem a polgár­jog a jogállam eszményével fölvérte­zett én jövendőbeli megvalósulásá­nak reményét babusgattuk. Politiká­ban, társadalomtudományban, iro­dalomban, s még magunkban is. Holott egyáltalán nem mindegy, gondolkodásunkban, tetteinkben melyiknek biztosítunk elsőbbséget. Ebben az országban kevesen olvas­hattak arról, hogy abszolút függet­lenség, kiváltképp nemzeti függet­lenség a harmadik évezred küszö­bén Európa egyetlen tágabb régiójá­ban, s talán sehol a világon nem létezhet. Annál inkább a kölcsönös függőség. Noha többen írtak róla, sokáig szamizdatokban. Közülük hárman, a cseh Václav Havel, a ma­gyar Konrád György és a lengyel Adam Michnik nemcsak a jövő eset­leges kibontakozásának metaforája­ként, hanem totalitarizmus-ellen­ségként is használta a közép-euró­paiság fogalmát. Ezt a fogalmat a helyzetből adódóan ugyanis aligha lehetett másként értelmezni. Mint hármuk találkozójának egyik szerve­zője, januárban, a prágai Vikárka fogadóban sörözgetve fölvetettem ilyen szimpózium megrendezésének lehetőségét. Remek, mondta Havel, azonban néhárvy napja Erhard Bu- sek úr ajánlotta, hogy osztrák közre­működéssel szervezzünk egy ha­sonlót Prágában. Azt feleltem, örü­lök ennek, de mindenképpen szer­vezünk Pozsonyban is, mert rendkí­vül fontosnak tartjuk Szlovákia fővá­rosát és a szlovákságot ily módon is bevonni az európai köztudatba. Se­gítségünkre így lett a Busek úr irá­nyította osztrák tudományügyi mi­nisztérium s a vele szorosan együtt­működő Emberrel Foglalkozó Tudo­mányok Intézete, a bécsi társszer­vezőnk. Végső fokon tehát január 12-én, a prágai Vikárkában született e szimpózium megrendezésének gondolata, ahol arról is döntöttünk, hogy a köztársasági elnökünk vállal fölötte védnökséget. • Miért Etika és politika lett a címe? • Közép-európai értelmiségiek eszmecseréje a máról és a jövőről • A demokrácia nem a többség uralma a kisebbség felett • A demokrati­kus államstruktúra és államjog a kisebbség szabad önkifejezésén és önmeghatározásán áll vagy bukik • Az elkövetkező években Közép- Európa politikusainak rendkívül nehéz dolguk lesz • A pozsonyi várban április 9-én lengyel, magyar és csehszlovák politikai vezetők vitatják meg a közép-európai helyzetet. _____________________-A Vikárkában több címjavaslat is elhangzott. Nem azért maradtunk ennél, mert a cím Havel ötlete volt, hanem mert az Európával össze­kapcsolt címötleteink nem tűntek pontosnak. Hová vissza, amikor benne vagyunk? Miért oda, amikor az itt van? Zűrzavar, metafizikus realitások, vágyképek ködösítik Európa fogalmát. Bár meg kell je­gyeznem: mindig így volt. Rendkívül sok múlik azon, hogy a negyvenöt éve traumatizáló egyoldalúságot, afázi- ás kulturálatlanságot mutató közép- európai politikai gyakorlat milyen fo­kú felkészültségről tesz most tanúbi­zonyságot. De máris korrigálnom kell magamat, hiszen közép-európai politikai gyakorlat nincs, noha összefogással ki kellene alakítani, ha még van rá esély. Nekünk a kom- munistásitott, mondhatni afáziássá tett nemzetállami politikai gyakorlat­ból kell kiindulni. Első lépésként meg kell szabadulnunk tőle. Ez rendkívül nehéz és bonyolult feladat, hiszen ez a gyakorlat negyvenöt éven át a mindennapi kenyerünk volt, szinte a vérünkké vált. 9 Arra gondol, hogy a kö­zép-európai nemzeteknek nem volt kollektív joguk a szabad­ság és az önrendelkezés?- Igen. Márpedig amíg a szabad­ság és az önrendelkezés nem válik a közép-európai kis nemzetek min­dennapi kenyerévé, addig identi­tászavaraik lesznek. A napjaink Kö- zép-Európájában élő nemzeteket megfosztani a nemzettudatuktól föl- mérhetetlen hiba, magában véve le­hetetlen feladat lenne, ugyanakkor nehéz lenne meggyőzni őket arról, hogy nemzet és érték nem mindig fedik egymást. Mivelhogy a Kreml a közép-európai nemzeteket nem­zeti vonatkozásaikban sem hagyta kibontakozni, a hirtelen jött sza­badsággal - hogy is mondjam? - természetszerűen elszabadult a nemzeti érzés. Mindaddig törvény- szerű lesz, hogy a nacionális érzés átcsap nacionalista és sovén gon­dolkodásba, amíg a vezető politiku­sok, a humán- és reálértelmiségiek, a tudósok és művészek, az államgé­pezet és az egyház valamennyi csa­varja, a kormányfőtől a tanácselnö­kig, a minisztertől, a pedagógusoktól a diákokig, az érsektől, a püspöktől a papokig, az igazgatóktól a munká­sokig és a földművelőkig nem tuda­tosítja mindenki, hogy a demokrácia nem a többség uralma a kisebbség fölött. A többség nem létezik kisebb­ség nélkül, s csak attól válhat identi­tászavaroktól mentes többséggé, s egyáltalán többséggé, hogy tudja, mi a kisebbség. Európának e régió­jában, Tózsér Árpád kiváló szlová­kiai magyar költő szavával élve, ,,a homokóra nyakában“ a kelleténél jóval kevesebb politikus, miniszter és államhivatalnok, a kelleténél hi­hetetlenül kevesebb partikulárisán politizáló hivatalnok és állampolgár van tisztában azzal, hogy az egység annak az állapotnak a fenntartása, amelyben egy többség hatalmilag uralkodik, áldemokráciában pedig gyámkodik a kisebbség fölött. Pél­dáért nem is kell a Szovjetunióba, Jugoszláviába, Romániába, Bulgári­ába, de még csak Spanyolországba se mennünk. Elég ha végigtekintünk Csehszlovákia hetven esztendejé­nek cseh és szlovák, illetve szlovák és magyar kapcsolatrendszerén. Elég közelebbről megvizsgálnunk a vallási, faji, nemzeti, etnikai, öko­nómiai, ökológiai és bármilyen ki­sebbség helyzetét Közép-Európa Szigeti László szlovákiai magyar publi­cista, író a Független Ma­gyar Kezdeményezés kép­viselője Hrapka Tibor felvétele bármelyik országában. Ezek láttán és létezésük lényegének eredetét tekintve sem szólhatunk egységről, csupán az egység látszatáról, amely a függőség valódi okait, gyökeiéit eltakarja. • Az egypártrendszer su­gallta egység eszményét nyil­ván az is kikezdte, hogy ha- zánkban és az egykori szocia- lista országokban különböző pártok alakultak és vannak alakulóban.- Méghacsak pártok! Különféle mindehfélék! Vagyis mihamarabb tudatosítani kellene, hogy a novem­ber 17-ét követően meghirdetett plu­ralizmus körülményei között önin- fantilizálással járhat a mindenáron fenntatott egység szorgalmazása. Épp az ilyen egységnek a szelleme a legalkalmasab arra, hogy a való­ságos különbözőségeket és az igazi érdeKazonosságokat, például a nem­zeten Jjelül elrejtse. • Az eddig elhangzottakból kiindulva: ön szerint mire al­kalmazhatóak majd a szimpó­zium eredményei? * S- Tétovázó hangon, udvariasság­ból azt mondhatnám, a szimpózium tanulságos lehetne arra vonatkozó­lag, hogy az etikát nélkülöző politikai gyakorlat könnyen csődtömeggé változtathatja a nemzetet. Mondhat-* nám, hogy a közép-európai hon­atyák, kormányfők, miniszterurak és hasonló felelösségüek e szimpózi­um révén is tudatosíthatnák, rendkí­vül veszélyes, ha csupán a minden­kori kisebbség sovinizmusát vádol­ják, szem elől tévesztve ugyanezt a magába feledkezett többségnél. S elmondhatnám azt is, hogy a szimpózium majdan kötetben is megjelenő írásait olvasván az or­szágló urak, a társadalmukat ilyen­olyan szinten képviselő bölcsek rá­döbbenhetnének: tragédiával fenye­gető dolog ellenségképben gondol­kodni, vagy éppenséggel hallgatá­sunkkal támogatni a bizalmatlan­ságtól szenvedőket. Csakhát én nem mondok semmi ilyesmit, mert valójában nem várok semmi tanul­ságot. Noha nem nyugtat meg Ein­steinnek az a gondolata sem, misze­rint atörténelem mindössze arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből. Tudom, hogy napjaink Közép-Euró- pájában, és ez alól természetesen az az ország sem kivétel, amelyben élek, nagyon-nagyon kevés politi­kus, vezető beosztású lélek cselek­szik annak tudatában, hogy a de­mokratikus államstruktúra és állam­jog éppenhogy a kisebbség szabad önkifejezésén, önmeghatározásán áll vagy bukik. Annak elvhű, vala­mennyi döntéshozatalban megmu­tatkozó vállalásával, hogy elvileg egyetlen személy vagy közösség sem lehet szabadabb, mint a másik. Hogy ennek az elvnek érvényesül­nie kell a többségi és a kisebbségi nemzet és valamennyi kisebbség jogaiban is. A honatyák, kormányfők és miniszter urak valamennyi ren­delkezésének nem is garantálnia, hanem egyenesen sugároznia kelle­ne, hogy valamennyi személy és kollektíva joga a szabadság és az önrendelkezés, hiszen önrendelke­zés nélkül nincs szabadságuk. Sza­badság nélkül pedig nem is létezik emberi méltóság, amelynek feltéte­leit egyetemesen kell biztosítani. Egyszóval ettől a szimpóziumtól nem várok semmi olyat, ami meg­rengetné Közép-Európa politikusai­nak etikai hadállásait. Legfeljebb ba­ráti beszélgetéseket, okos előadá­sokat remélek, amelyek egyik-másik lélekben elindíthatnak valamit. • Ismét csak a címhez, Eti- ka és politika, s ahhoz vissza­vezetve a kérdést, amit ön mondott: vajon hány olyan eti­kusan élő és cselekvő politi­kusa van napjaink Közéo- Európájának, amilyenről be­szélt?- Nincsenek sokan, de akik van­nak, szerencsére már hatni tudnak. De hát honnan is lennének? Ki ne­velt volna nekünk etikusan gondol­kodó politikusokat? Vagyis: az eti­kus politizálás ezen a tájon termé­szetszerűen fehér holló. Még a mos­tani, új helyzetben is, bár más szem­pontok miatt, mint a totalitarizmus idején, az elvi politizálás bátorságot feltételez. Mondhatnám churchilli, nemzetével kesztyűs kézzel bánó, nemzetét nem óvó, mégis féltő, jövő belátó politikust kíván, aki akár saját nemzetének is képes ellentmondani, és nem remeg a lába a szenvedé­lyek feltörése láttán. Mert ilyenkor is az ö távlati érdekeiket tartja szem előtt. Ez a kisebbségi politikusokra is vonatkozik természetesen. Mi taga­dás, az elkövetkező években Kö­zép-Európa vezető politikusainak rendkívül nehéz dolguk lesz, hogy fellépjenek a saját köreikből is fel­hangzó nacionalista és soviniszta, s a végig nem gondolt gazdasági vagy szociális követelésekkel szem­ben. Olyan perszonális háttérgépe­zetre lesz szükségük, amelynek minden csavarja az egyetemes em­beri és kisebbségi jogok elvei alap­ján működik. Tény tehát, hogy nin­csenek sokan, akik az egyébként megmagyarázható partikuláris érve­lésekkel szemben szólni és tenni mernének attól az etikus erőtől hajt­va, amellyel valamennyi olyan politi­kusnak - s miért ne mondanám - léleknek fel kellene vérteznie ma­gát, akit valamiképpen az a megtisz­teltetés ért, hogy a társadalom ütő­erén tarthatja a kezét. 9 ön azzal, hogy a köztár­sasági elnök úrnak a pozsonyi várat ajánlotta a találkozó színhelyéül Szlovákia főváro- sára, a szlovákságra terelte a közvélemény figyelmét. Megkérdezhetném, mi indítot­ta erre?- Egyszerűen az, hogy én is Szlo­vákiában élek, noha ez csak az érem egyik oldala. A másik az, hogy sok szlovák barátom van, akik egy tágabban értelmezett létfilozófiát lát­nak születőiéiben nemzetükről és önmagukról. Mondhatnám azt is, egy kulturális-szellemi birodalom látszódik vágyképükön, amelynek nem államok, s hogy a legveszélye­sebbet mondjam: nemzetállamok az alkotórészei, hanem az individuum. Közép-európai, európai vagy netán az egész golyóbist átölelő otthon lenne ez, amely kivet magából min­dennemű bizonytalanságot, és meg­vet minden kisléptű, hegemonikus tö­rekvést. Az, ami november 17-e után történt Pozsonyban és Szlovákia több városában, elősegítheti a szlo­vákság identitástudatának egészsé­gesebbé válását is. Eddig ugyanis a szlovák nemzettudat önmaga identitásának meghatározásakor, ha láthatatlanul is, de a cseh, illetve a magyar nemzethez való viszonyu­lásából indult ki, ami természetesen negatív önmeghatározást jelent. Szerintem a szlovák nemzettudat november 17-ét követően kialakítot­ta magának azt a történelmi helyze­tet, amelyben önmaga identitásának meghatározásakor önmagából in­dulhat ki. Érthető, hogy a nemzettu­dat annál érzékenyebb, ziláltabb, minél nagyobb a veszélyeztetettség érzése. Míg a nemzeti szuverenitás nincs elégségesen és egyértelműen biztosítva az államiság bizonyos jogszerű és tiszteletben tartott for­májával (például a Szlovák Köztár­saság államiságának viszonya a Cseh Köztársasághoz és Cseh­szlovákiához), annál nehezebben érhető el az az érettség, mely egyik előfeltétele a kisebbségekhez való kapcsolatban a demokráciának és toleranciának. Ami mindenkinek jó, illetve jó lehet. • Miért a feltételes mód?- A szkepticizmusnak köszönhe­tően. Nem akarnám a nemzet integ­rate jellegét a pluralizmus ellen for­dítani, azonban a nemzetállam esz­ménye még sokáig a politikai közös­ségek meghatározó kerete lesz Kö­zép-Európa államaiban. • Végezetül: ez az első po- zsonyi szimpózium. Nálunk előzmény nem volt. Lesz foly­tatás?- Ha csak rajtunk mutna?! Mindenesetre némi eséllyel kecseg­tet, hogy az író Václav Havel kifino­mult dramaturgiai érzékenységével rádupláz a találkozónkra. Az elnök Václav.Havel ugyanis három nappal később, április kilencedikén, ugyan­abban a várban jelenését rendezi. Bevallom, ámultam, amikor kiötölte, hogy a közép-európai kis nemzetek közös jövőjét megtárgyalandó, a legmagasabb rendű és rangú len­gyel, magyar és csehszlovák or- szágvezetöknek ugyanabban a vár­ban ad találkát, amelyben három nappal előtte híresült bölcsek foly­tattak eszmecserét etikáról és politi­káról. Az 5-én és 6-án megrendezett tanácskozás így a 9-i találkozó résztvevőit is etikus tartásra kötele­zi. S még valamit láttatni enged: e térség tágulását. Szerény vélemé­nyem szerint e találkozók erkölcsi lé­nyegét, a szlovák önállóság meg­erősítésén túl Havel abban feltéte­lezte, hogy a kialakult európai hely­zet a politikai észjárás nemzeti szenvedélyek és törekvések fölötti uralmának új értelmezését kívánja. Noha ezt nem lehet tudni. Miként azt sem, hogy a közép-európai orszá­gokban mutatkozó új szellemi ener­giák hány olyan egyéniséget vetnek a felszínre, aki tudja, hogy a megér­kezett idő politikusa az erkölcsi for­rások vonatkozásában nem helyez­kedhet önmagán kívülre. Juraj Spitzer

Next

/
Thumbnails
Contents