Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-30 / 13. szám
tudomást szereznem, lemondtam az Új Szót De nagyon megbántam. Most már minden nap lesem a postást, hátha „kimarad“ legalább egy darab, vagy a szomszédtól kérjük kölcsön a lapot. Mert hozzászoktunk, és előfizetési díj ide, pénz oda, hiányzik. Ráadásul a szövetkezet eddig előfizette a Szabad Földművest, idén meg már úgy látszik, erre sem jut. A nyugdíjból a villanyt, a fát, a szenet is fizetni kell, meg a ház körül is mindig meghibásodik valami, hát elmegy a pénzecske. A nyolc unoka is gyakran meglátogat, legalább karácsonykor, húsvétkor egy kis ajándékot adunk nekik. Rövidesen pedig mindketten a 60. születésnapunkat ünnepeljük, nem várhatjuk őket üres kézzel. Dr. VARGA ÁGOTA, matematikus Ha a kérdésre objektiven akarok válaszolni, azt kell hogy mondjam: nehezen és kilátástalanul. Pedig a mai fizetésem nem is Hogyan élünk? Miből élünk? ■ W# ----------------- . .w..r-nei MC mnn KORONA ALATT VAN "T SSS““»""”" SSSSSSSSSSÍ 1 CSENKEY JULIANNA, egészségügyi nővér A gimnázium elvégzése után mindjárt munkába álltam. A továbbtanulásra nemigen gondolhattam. Tízgyermekes családból származom, édesapám akkortájt már nyugdíjas volt - 1200 koronát kapott, szüleimnek még három kiskorú testvéremről kellett gondoskodniuk. Közel három évtizede dolgozom a somorjai bölcsödében. Közben szakérettségi vizsgát tettem és posztgraduális tanulmányokat is folytattam. 2200 korona volt a tiszta keresetem. A férjem a járási építőipari vállalatnál festö-mázolóként dolgozik. Ö 2800 koronát keres. A pénzt úgy próbálom beosztani, hogy mindenre jusson. Elvem: addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér. Családi házban élünk, a kertben a gyümölcs, a zöldség megterem, ezekért nem kell pénzt adnom. Három gyermekünk van. A lányunk férjhez ment, de amíg építkeznek, velünk laknak. A középső fiunk 17 éves, ö sajnos születése óta beteg. Jelenleg a Nyá- rasd mellett lévő intézetben gondoskodnak róla, amiért havonta 675 koronát fizetünk, de más megoldást nem találtunk. Egy fizetésből nem tudnánk megélni. A nagymama, amíg ereje megengedte, nagyon sokat segített a nevelésben, de már ő is 79 éves, és most én próbálom viszonozni neki, amit a gyerekekért tett. Sajnos, az előírások miatt fiamat nem hozhatjuk haza bármikor, pedig nagyon szeretném, ha sokat volna otthon. Amíg Nyit- rán volt, a hétvégeket velünk töltötte, ez jobb volt neki is, nekünk is. Ha legalább a harminc ledolgozott év után nyugdíjba mehetnék, akkor megoldódna ez a gondunk! A legkisebb fiunk nyolcadikos, gimnáziumba szeretne járni. Jó sportoló, kajakozik. Nyert már iskolai bajnokságot és háromszor szlovákiait. Mindannyian örülünk a sikereinek. Sokat varrók és kötök, ezáltal is csökkennek a kiadásaink. A férjem is vállal munkát szabadidejében. Csak így tudtunk 1979-ben autót venni, melyre a fiunk miatt nagy szükségünk van. Sohasem féltünk a munkától, nem pazaroltunk, nem szórtuk a pénzt, így beosztva a legszükségesebbekre mindig jutott. Ha együtt lehet a család, akkor az anyagi gondok nem olyan súlyosak. SZEBELLAI JÓZSEF, nyugdíjas A feleségemmel egyidősek, hatvanévesek vagyunk. Én már négy esztendeje rokkantnyugdíjat kapok. Nem akarunk panaszkodni, a nyugdíjunkból szerényen megélünk. Az enyém 1800 korona, az asszony 1300-at kap. A családi házat a nagyon nehéz ötvenes években építettük. Rengeteget dolgoztunk rajta mind a ketten, hogy minél kevesebb pénzt kelljen kiadnunk. A szomszédos állami gazdaságban és a traktorállomáson dolgoztam, 1962-tól pedig a szécsénkei földműves- szövetkezetben, és onnan is mentem nyugdíjba. Amíg mindketten dolgoztunk, többre tellett: autót is vettünk. De most már kímélem a tízéves Ladámat, hogy kitartson, amíg élek. Hosszú utakra nemigen járunk, de a szomszéd faluba az orvoshoz, a gyógyszertárba egyszerűbben eljutunk, mintha buszozni kellene. Kiskertünkben épp hogy a zöldséget megtermeljük. Csirkéket, nyulakat, kacsákat tartunk. Nem mintha nagyon megérné az állatokkal vesződni, de hát itt faluhelyen nem olyan egyszerű hozzájutni a friss húshoz, mint a városban. Még az is az igazsághoz tartozik, megszoktuk az állatokat az udvarban, és valamivel foglalkoznunk is kell, nem élhetünk ölbe tett kézzel. Korábban a szövetkezet többet segített, jobban támogatta a nyugdíjasokat. Most már csak másfél mázsa gabonát kapunk. Ha baromfit akarunk tartani, venni is kell, s így bizony már nem nagyon éri meg. Nemrég még legalább egy darabka földet is adtak. Dehogy kell nekünk egy hektár, nincs már erőnk megművelni, de legalább annyit adnának, hogy a krumplit magunk előteremthessük. A gyerekek és az unokák segítenének az ültetéskor, kapáláskor. Őszintén mondom, fájlalom, hogy ennyi ledolgozott év után erre sem méltat bennünket a vezetőség. November elején, dühömben, hogy az itthoni -eseményekről a pesti televízióból kell alacsony, mégis megélhetési gondjaim vannak. Magyarázatként részletesen el kell mondanom az életem, nehogy valaki könnyelműséggel vádoljon. Hét éve dolgozom. A Komen- sky Egyetemen végeztem, matematika-fizika szakon. A Hidrometeorológiai Intézet volt első munkahelyem. Fél évig 1800 korona volt az alapfizetésem, majd két évig 2000. A harmadik évben 2200-ra emelték. Albérletben laktam, ezért 300 koronát fizettem havonta. Természetesen spórolni is kezdtem, hisz arra törekedtem, hogy saját otthonom legyen. Befizettem az alapösszeget szövetkezeti lakásra, de az igénylők között a hatvanadik helyen voltam, így húsz év múlva kerültem volna esetleg sorra. Úgy döntöttem, munkahelyet változtatok, bármit elvállalok azzal a feltétellel, ha a munkáltató lakást ad. így kerültem a pozsonyi autógyárba. A fizetésem 2500 koronára emelkedett, fél éven belül pedig beköltözhettem a saját lakásomba! Berendezés és pénz nélkül és ráadásul 17 ezer korona kölcsönnel - ebből fizettem ki a lakást. Havonta 450 korona kell a lakbérre és a villanyra, és a kölcsönt is törleszteni kell. Asztalt, széket kiárusításon vettem, fekvőhelyem pedig hosszú ideig egy habszivacsmatrac volt. Még jó, hogy a szekrények beépítettek. A szőnyegekre két évig takarékoskodtam, közben bútort rendeltem és mikor leszállították, ez az öröm mellett újabb 20 ezer korona kölcsönt jelentett. Hűtőszekrényre és porszívóra az éppen lejárt életbiztosítási díjból futotta. Ősszel ülőgarnitúrát vettem a következő 10 ezer koronás kölcsönből. Tehát az egyik szoba már be van rendezve, a másik pedig üres a duplagarzon lakásomban. Az egyik barátnőm, akinek gyakran vigyáztam a gyerekére, megajándékozott egy régi televízióval - ez jelenti számomra a szórakoztató elektronikát. gOMBaOMBai De hogy folytassam az életem; az autógyárban fizetésemelésről szó sem lehetett, én pedig, bár boldog voltam, hogy otthonom van, továbbra is alig tudtam (tudok) megélni. Újra munkahelyet változtattam, az Egyetemi Könyvtár számítóközpontjába 3500 koronás fizetéssel vettek fel. Mondtam az elején, hogy ez látszólag vonzó összeg, de számoljunk csak egy kicsit! Ebből 860 korona az adó, 1000 a kölcsön, 450 a lakbér, 70 korona a villamosbérlet és marad 1000 koronám, amivel gazdálkodhatom. Ebből kell ruhát, cipőt, csizmát vennem, enni is kell, meg a háztartás legszükségesebb kellékeit sem nélkülözhetem. Három év múlva fizetem vissza a kölcsönt, talán majd akkor egy kicsit fellélegezhetem. Addig nagyon meg kell gondolnom, mennyit költők könyvekre, újságokra. Arról.már nem is beszélve, hogy én is szeretnék világot látni, de miből... Vállaltam már pluszmunkát is, délutánonként a Prior áruházban voltam eladó. De ezt is csak egy ideig lehet csinálni, hosszú távon nem bírja a szervezet a reggel hattól este hétig tartó munkát. A szüleim Losoncon élnek, idős nyugdíjasok. Tőlük nem várok támogatást, hogy meg tudjanak élni. Sajnos, én sem tudom őket segíteni, bármennyire is szeretném. JOZEF MÉSZÁROS, munkás A feleségem a „pénzügyminiszter“, de mindig közösen döntjük el, mikor mire adunk ki pénzt. Nem okoz nagy fejtörést, hogyan költsük el keresetünket, bár mindketten dolgozunk. Én tisztán 2900-at kapok. Ebből 1000 koronát törlesztek (autóra vettünk fel kölcsönt), 1000 koronájával takarékoskodtunk, a lakbér az inkasszóval együtt 655 korona, 150 koronát fizetünk a bölcsödéért, és az ebédekért az üzemben 100 koronát. Ez azt jelenti, hogy nekem tulajdonképpen nincs is fizetésem. Az említett ezer korona spórolást viszont úgy kell értelmezni, hogy ahhoz szükség szerint hozzányúlunk, tehát az nem kamatozik a bankban. A feleségem 2640 koronát hoz haza, ehhez jön még a -650 korona gyereksegély. Viszonylag sok elmegy kosztra, s a gyermekruhák is nagy tételt jelentenek a költségvetésben. Amikor összeházasodtunk, a nulláról kezdtük. A szövetkezeti lakásra, a bútorra, a televízióra, a rádióra egymás után vettük fel a kölcsönt. Mindketten munka mellett tanultunk: én leérettségiztem, a feleségem elvégezte a főiskolát. Nem kis megterhelést jelentettek ezek az évek a családi kasszában. Arról már nem is szólva, hogy jelentős összeget fordítunk újságokra, folyóiratokra, könyvekre. Idényben, hétvégeken a városi parkokban kaszálom a füvet, az így keresett ösz- szeggel kiegészül a család bevétele. De ezt sem lehet túlzásba vinni, nehogy a közösen eltölthető időnk rovására menjen. Igaz, eddig csak használt autóra futotta, és egy újra nem hiszem, hogy sikerül összespórolnunk, meg tengerparti üdülésen sem voltunk, de túlságosan nem hiányzik. Itthon is annyi szép hely van, és annyi mindent nem láttunk még az országban! Kétségtelenül szükség van a pénzre, de a mi családunkban nem az anyagiak az elsődlegesek. A családi összetartást, a nyugalmat, a harmóniát sokkal többre tartjuk. Béreltünk egy kertet, a hétvégeket rendszeresen ott töltjük. Ez nagyon hasznos, kellemes kikapcsolódást jelent számunkra. Szakközépiskolás fiunknak, mint a vele egykorúaknak, természetesen szintén vannak vágyai: motorkerékpár, video meg hasonlók. De tisztában van azzal, mire jut, mire nem a fizetésünkből. Szerénységre, a valódi értékek megbecsülésére neveltük őt és kislányunkat is. Azt hiszem, az átlagos keresetű családok közé tartozunk - tudom, vannak, akiknek a miénknél is alacsonyabb a fizetésük -, de úgy gondoljuk, beosztva, viszonylag jól élünk. Persze el tudnánk képzelni egy magasabb életszínvonalat is, de amint mondtam, mi kezdettől csak a saját erőnkre támaszkodtunk, megbecsüljük azt, amink van, s ez meghatározza szemléletünket. Deák Teréz 1990.111.30. 1985-88-ban a háztartások pénzbevétele növekedett, de különböző mértékben. A növekedés 8,7 százalékos volt, a reális jövedelem értéke viszont jóval alacsonyabb... A háztartások jövedelmének növekedése ellenére 1988-ban több mint 320 ezer háztartásban - melyekben közel 900 ezer ember él (a lakosság kb. 6'százaléka) - az egy fóré jutó tiszta havi jövedelem ezer koronánál alacsonyabb, tehát a szociális minimum határán volt. Különösen nehéz a csonka családok helyzete, melyekből közel 180 ezer van Csehszlovákiában - ezekben az egy főre jutó tiszta havi jövedelem átlagosan 1399 korona, de e családok egyötödében ezer korona vagy még ennél is kevesebb jut egy személyre. Az állami és a szövetkezeti szektorban a dolgozók bruttó havi átlagkeresete 1989-ben 3218 korona volt, ami az adó leszámítása után 2620 koronát tett ki. Az egy személyre eső átlagos bankbetét hazánkban 17 755 korona. Az élelmiszerre, az iparcikkekre és a szolgáltatásokra költött összeg aránya 35:43:22. Ez azt jelenti, hogy a nyugat-európai államokhoz viszonyítva az élelmiszerre többet, a szolgáltatásokra viszont jóval kevesebbet fordítottunk. Hazánkba 29,6 millió külföldi látogatott, lakosaink közül pedig 8,6 millióan lépték át az országhatárt. A havonta folyósított nyugdíjak átlagos összege tavaly 1519 koronára (a dolgozók esetében), illetve 1255 koronára (a szövetkezeti földműveseknél) emelkedett. Minden harmadik nyugdíjas munkaviszonyban van. (Adatok a Szövetségi Statisztikai Hivatalnak a CSSZSZK 1989.évi szociális és aazdasáai fejlődéséről szóló jelentéséből.)
