Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-09 / 10. szám
íme, itt az alkalom: lehetne párhuzamot felállítani, méginkább érzelmek húrjait pengetni, de nem kevésbé üres frázisokat egymás mellé rakni. Most mégis gondban vagyok, éppen e könnyűség nyomaszt, mért szellemi csapdákat sejtet. Olyanokat, amelyek nyomán a történetiség a gondolkodásban vésztjósló varjúkárogássá silányul, a nemzeti érzület könnyekre fakasztva rövidlátóvá tesz, s az abszolutista monarchiák, fasisztoid kormányzók, totalitárius ügynökök által lényegüktől megfosztott fogalmak már nem a valóság igazságait fejezik ki. Ilyenkor kell visszatérni a kútfőkhöz, a forradalmiság tiszta forrásához. Mindig kiderül, hogy a hitelesség sohasem az utókor kiváltsága. Mindig az adott kor hitelesíti önmagát, így forradalmait is. A bukott vagy győztes forradalmak sohasem a múlt tükrében nézegették magukat. Ez már a forradalmárok adott történelmi hiúságával sem összeegyeztethető. A forradalmak hitelességét mindig önmaguk céljai adják. Pozsonyi diéta. 1848. március 15. Márciusi ifjak. Tizenkét pont. Petőfi. Nemzeti dal. Kossuth. Szabadságharc. Arad. Világos. A magyar forradalom és szabadságharc születésének, tündöklésének és bukásának állomásai. Mítoszos jelképek, mégis bennük egy történelmi szakasz lényege sűrűsödik. Többet adnak számunkra mint higgadt történeti tanulmányok garmadái, bennük nemzeti érzéseket gerjeszető erő van, s tényszerűségük megőrizte a hitelességet. Ez a hármasság - történetiség, nemzeti érzés, hitelesség - az 1848-as magyar forradalom és szabadságharcban elválaszthatatlanul ötvöződött. És éppen ez az ötvözet kínálta a totalitárius rendszereknek, hogy a kizárólagosságra törekvő igyekezetükben kisajátítsák 1848 forradalmait. Könnyű dolguk volt, hiszen az, aki ünnepelt, nem mondhatta ki, mit is gondol valójában. Tájainkon mindez úgy történt, hogy gyermekeink az iskolában „polgári“ vagy „burzsoá“ forradalomról tanultak, amely ebből eredően idegennek volt tekintendő az uralkodó állami ideológiához képest. Ráadásul mindezt megtetézték azzal, hogy az 1848-as magyar forradalmat és szabadságharcot szembeállították a szlovák nemzet szabadság- harcával. Persze, ez nem volt nehéz, hiszen a magyar koalíciós kormány 1849-ig késlekedett a magyarországi más nyelvű nemzetek és nemzetiségek jogainak deklarálásával. Ez a forradalom nagy hibája volt. Viszont az iskoláinkban legfeljebb a merészebb történelemtanároktól hallhattak a gyerekek arról, hogy a szlovák nemzet 1848-as forradalmár vezetői a forradalom céljai felöl szemlélve legalább ilyen, ha nem nagyobb hibát követtek el. Nemzeti érdekeiket követve az akkori igencsak jól működő ausztroszláv tengelyhez (osztrákok, oroszok, horvátok) csatlakoztak, szembekerülve így a magyar forradalommal és szabadságharccal. Van-e nagyobb tragédia két nemzet számára annál, amikor azonos eszméket követve, nemzeti tolerancia és türelem híján egymás ellen fordulnak? Tagadhatnánk, s ezt mindkét oldalon egyes történészek meg is teszik, hogy az európai forradalmi esztendő közép-európai tragédiája nem a nemzeti érdekek kizárólagossá válása volt. Ezzel szemben Kosáry Domokos így ír 1848: az európai forradalmak anatómiája című tanulmányában: ,,A magyar forradalom 1848-ban az új, polgári jogokat, a jobbágyfelszabadítással együtt, az országban nemzetiségi különbség nélkül mindenkinek megadta egyénileg, de - a ,,történeti“ joggal bíró horvátokat kivéve - vonakodott más nemzetiségeket külön politikai testként elismerni és kollektív jogokkal felruházni. “ így ama európaiságot jelentő új, polgári jogokat és a feudalizmus, a jobbágyság megszüntetését tekintve, Kosáry Domokos szerint, a forradalom leverése nem tekinthető vereségnek. Viszont a nemzeti függetlenség és szabadság ügye elbukott. Nem volt ez másképp a szlovák nemzet esetében sem. így, amikor a nemzeti érzelmek szemeket homályosító hatására utaltam, elsősorban erre gondoltam. Szokásaink szerint elfeledkezünk az európaiság mibenlétéről, s nemzeti köldöknézéseink szűk látóköréből nem látjuk meg a nemzeti érzések esendöségét. Viszont éppen ezért hajlamosak vagyunk a tanulságok levonásánál ott megállni, ahol már nemzeti szükkeblűségünkról is szót kellene ejteni. Vigasztalhat bennünket az a tény, hogy erre a közép-európai kisnemzetek közül mindeddig egyik sem volt képes? Pedig a nemzeti mellveregetés, érzelmi ellágyulás és szüntelen párhuzamkeresés helyett a tanulságokat vonhatnánk le. A tanulságokat, amelyek nélkül értelmét veszti a történetírás és a történettudomány, amelyek nélkül nem beszélhetünk európaiságról. Volt tehát egy európai 1848-as forradalom és szabadságharc. Az már az egyes nemzetek forradalmának hibaleltáraiba tartozik, hogy az európaiságot milyen mértékben adták fel nemzeti elfogultságaik miatt. Mind a szlovák nemzet forradalma, mind a magyaré kínál tanulságokat. Legfontosabb, hogy azt tudatosítsuk: nincs elsődleges és másodlagos jog. Ha valaki nem párhuzamosan küzd az európai polgárjogokért és a nemzetek, nemzeti kisebbségek kollektív jogaiért, azon nyomban megsértette a polgárjogokat. Ugyanígy nem lehet nemzeti, nemzeti kisebbségi érdekekre hivatkozva elvtelenül ide-oda csapódni a politikai erőterekben. 1848 nagy tanulsága, hogy először mutatta meg a történelemben, hogy az európai polgárjogoktól elválaszthatatlanok a nemzeti és nemzeti kisebbségi jogok, így egyiknek sincs elsődlegessége. Az európaiság fogalma az egyiket a másik nélkül nem tekinti érvényesnek. Dusza István AZ EURÓPAISÁG FORRADALMAT!
