Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-16 / 7. szám
Az én krédóm az, hogy mindig csak előre a megkezdett úton, az ember úgy jut vissza önmagához, ha mindig előremegy, s mondhatta akárki, hogy persze előre, lefelé a lejtőn, ez mind relatív; ahány nőt elbolondítottam röpke néhány év leforgása alatt, azok megalakíthatták volna az elbolondított nők feminista szakszervezetét, de talán inkább büszkék voltak rá, hogy ők „elbolonditva vannak“. Először a gangos nő volt a Konvent utcából, akinek az emléke csak azért maradt fenn, mert ö volt az első. Egy kis ribanc a sok közül, fél fejjel és fél combhosszal magasabb nálam, s utána heteken át vizsgálgattam magam, nem szedtem-e föl valami csúnya betegséget. S ha megúsztam is ezt a kalandot, éjfél felé, amikor elóbújtam a kádból, melynek vízszintjén a fürdőhab buborékai nem pattogtak még mind szét, s beleburkoltam magam a törülközőbe, melyet egyszer a névnapomra kaptam Ilditől, minden alkalommal arra gondoltam, hogy ez a kék-fekete mintás lepel egy szerencsétlen ember testét burkolja be, akit eladtak a Sátánnak, ahogy Ildi mondaná, ha tudna erről az adásvételről. Az lett volna a jó: test nélkül lebegni, mint valami eszme vagy akár téveszme. S amikor reggelente borotválkozás közben a tükörbe pillantottam, legalább úgy undorodtam magamtól, amennyire sajnáltam magam, vagy amennyire Ildit gyűlöltem néha, ha melléfeküdtem az ágyba. De a legmegalázóbb az egészben mégis az volt, hogy az eszem, amelyet hivalkodóbb pillanataimban intellektusnak merészeltem nevezni, s amelyet egynémely barátom oly nagyra tartott, az eszem nem működött a tragikomikus helyzetem megkívánta színvonalon. Egyszerűen csődöt mondott minden tudományom. Ildi pedig rendíthetetlen egykedvűséggel siklott át az én vergődésem fölött, s mielőtt a vallásos téboly végképp kitört volna rajta, unszolni kezdett, hogy utazzunk haza, és kövessük meg együtt az anyját és a nővérét. Erről persze én hallani sem akartam. A hiúságod fog elveszejteni, mondta akkor Ildi, és szedte a sátorfáját, és elment egyedül, és csak egy hét múlva jött vissza. így hát ment minden, mint a karikacsapás, akárha valami gonosz terv szerint, előre vagy hátra, magam sem tudom, mindenesetre feltűnt a színen Gabi, egy szép szlovák lány, aki katalógusokat osztályozott az intézetben, ahol az én karrierem kezdett éppen megfe- nekleni. Ez a Gabika, a testi és lelki egészség kicsattanó piros almája, úgy vonult át az életemen, mint egy konferenciateremnek is nagy, szőnyegekkel, antik bútorokkal és festményekkel telezsúfolt szobán, ahol elidőzni a jeles tárgyaknál s megcsiklandozni a szellemet bőségesen van idő, meditálni és úgy röptében elmerengeni szintén, hogy aztán a látnivalókat az emlékezetben, mint kis múzeumot, megőrizve ínségesebb napokra, az ember mégiscsak fellélegezzen a fényes délutánba kijutva, s elégtétellel állapítsa meg, hogy a vtfág a múzeumon kívül továbbra is megbízhatóan normális és transzparens. Gabikát úgy vettem le a lábáról, hogy kis adagokban megcsillantottam előtte műveltségemet és szellememet, amely nem volt nagy műveltség, se nagy szellem úgy istenigazából, ám a katalógusfiókok egyhangúsága mellől nézve, mégiscsak fényesség és káprá- zat volt, mint gyógyult vaknak a szürkület is az. Mindamellett hagytam irányítani is magamat. Gabika kívánságára rendszeresen eljártam rockkoncertekre, még gyakrabban moziba, s kölcsönvéve Pálóczi privát filozófiáját, az alkalmazkodás magasiskoláját produkáltam ilyenkor. Mindenhez, ami Gabikából előzőleg spontán lelkesedést váltott ki, volt egykét jó szavam, s hogy ezzel az egyetértéssel ne keltsem fel a lány gyanakvását, mind a rockegyüttesek produkciójában, mind a látott filmekben igyekeztem észrevenni azt a szépséghibát, ami a teljesítmény egészét csorbította talán, de semmi esetre sem vonta kétségbe az egésznek a hitelességét, és amúgy mellékesen, nagyszerűségét. így sikerült elérnem, hogy Gabika ezeket a szépséghibákat mintegy az én kritikám révén maga is * Részlet a szerző azonos című, közelmúltban megjelent regényéből észrevegye utólag, s ez is növelte a tekintélyemet. Fényes, ragyogó, nagyszerű, átkozottul és roppantul szép és feledhetetlen órákat és napokat töltöttünk el kettesben Ildi háta mögött és a világ szeme láttára, s mintegy félálomban és őrült rohanásban, mert nekem az a kényszerképzetem támadt, hogy egy őrült sebességgel vágtató villamoson ülök, s ez a villamos kormányozhatatlan, s valahányszor megdöccen a váltókon, csak valami isteni csodának köszönhetően nem borul fel. Gabika is élvezte a kalandot és a vágtatást, s nemcsak a teste volt egészséges, az arca pirospozsgás és a tekintete sóvárgó, szellemileg is érett volt - legalábbis a korához, a társadalmi körülményekhez, a műveltségéhez és a szocializmus pillanatnyi állásához képest. Főzni és varrni nem tudott, mélyen- szántó eredeti gondolatok nem terhelték az elméjét, maga volt a szent középszerűség, az abszolút kiszámíthatóság és normalitás, GRENDEL LAJOS radt az egyetlen elérhető helyszín, a lakásom, már az új, mert a1 orra felépült az a panelház, amelynek ■ etrecébe ideiglenes, egyszobás lat u* r öltözhettünk. Gabikának azoi: r. -Vi vo.fak skrupulusai. S ha pirospozsgo .n kigyúltak a szerelem rózsái, s rózsaszínű, ruhátlan testét az enyémhez bújtatta, feloldódtak a szorongásaim, s meglehet megfontolatlanul, arra gondoltam: ez az élet, .ezt így kell elfogadni. S ha a szeretkezéseink közötti szünetekben visz- szatért is az az érzés, "hogy csúf és aljas dolgot művelünk, néha szinte magam kívántam a leleplezést, hogy megtakarítsam a bűnbánó kommentárokat, amelyért Ildi bizonyára igyekezett volna kicsikarni belőlem. De mivel a leleplezés veszélye igazából egy pillanatig sem fenyegetett, hosszas fontolgatás után egy este rászántam magam végre, hogy ón magam mondom meg az igazat Ildinek. Először úgy terveztem, hogy jó hosszan fölvezetem a témát, s érinteni fogom vagyis mindaz, amire oly nagy étvágyat kaptam egyszerre, úgy habzsolva a középszerűséget, mint ahogy másnaposán, kótyagos fejjel és reszkető kézzel jólesik elmerülni egy tenger sörben. Gabika egyszer sem célzott rá, hogy férjhez akarna jönni hozzám, viszont szívesen mutatkozott velem nagy nyilvánosság előtt, szívesen hallgatta az én link dumámat, és szívesen szeretkezett velem, olyan teljesítményekre sarkallva, hogy alig ismertem magamra. Ez utóbbihoz Gabika kétségkívül százszor, ezerszer jobban értett, mint az egyéb női tudományokhoz, az öltözködést és a magakelletést is beleértve, s olyan mohón szippantott fel, mintha utoljára akarna magához ölelni, mintha a különválás vagy a szakítás réme lebegne minden egyes szeretkezésünk fölött. . Mindamellett, hogy a Gabikával folytatott viszony összes lehetséges örömét és önfe- ledtségét az utolsó cseppig igyekeztem kiélvezni, éber öntudattal figyeltem magam, s az érzékiségnek ebben a rám szakadó áradatában nemegyszer fogott el az aggodalom, vajon nem a személyiségem fölbomlásához asszisztálok-e vele. Végül is minőig, meg tudtam nyugtatni magam. Ez a viszony egyetlen vonatkozásában sem érvénytelenítette, amit korábban Ildi iránt éreztem, és szemernyi megbánás sem volt bennem amiatt, hogy a házasságtörés útját választottam, amikor minden más út járhatatlannak bizonyult a számomra. Amit utáltam, az a bujkálás és hazu- dozás volt. Szeretkezéseink szertartását beárnyékolta lappangó félelmem, hogy a leleplezés váratlanul és felkészületlenül fog érni, ráadásul a saját lakásomban és a saját ágyamban, s ez a legmegszégyenítöbb arcul- csapása lesz Ildi önérzetének és igazságérzetének. De Gabika a szüleinél lakott, és Gabika szülei az ókonzervatív szlovák kleri- kalizmus példás kövületei voltak, akik nemhogy az ilyen kicsapongást nem tűrték volna el, de esti kimenőt is csak nehéz szívvel adtak a lányuknak. Fogalmuk sem volt róla, hogy jól nevelt és szolid kislányukat egy nős férfi zárja a karjába olyan délelóttökön, amikor szabadnapos az intézetben, s kislányuk fodrász, fogorvos vagy bevásárlás ürügyén kulcsra zárja a katalógusfiókokat, s szalad ki az utcára, ahogy a lába bírja. Sosem ismertem meg Gabika szüleit, ám annál többet hallottam róluk, meg arról a viktoriánus szellemről, amely nem véletlenül rekedt meg éppen itt, Közép-Európában, ahol, mint sok egyéb fogalomnak: a tisztaságnak, erkölcsösségnek, puritanizmusnak és aszkézisnak is csak valami torz, hamisságoktól áporodott, mélységesen- képmutató és prűd formái alakultak ki, mazochista mutációi valaminek, amit másutt az idő régen szétrágott már. Maradtak hát ezek a hetenkénti kétszeri délelöttök, és maEUGEN JEBELEANU A görények Messziről megéreztem őket, ahogy jöttek: szürkék, kövérek, és kerülgették e megkésett tavasz-hajnalon a holdfény-csibéket. A kiáltás bennem fölszakadt:- Ó, nem, én nem ezt akartam, rózsaszín, rezes ég alatt ennyi vért folyni patakban. (Dihoni) És hívtam a hóvirágot s a szarkalábot, jöjjenek, s a remegő fény-gyűrűs hold bámulta a görényeket. És a tavasz is érkezett görények között, fényben járva. Hosszú ujjakkal helyezett gázálarcot sápadt arcára... KIRÁLY LÁSZLÓ fordítása mindazokat a kitérőket, amelyek között az abnormálissá vált viszonyunk eljutott erre a mostani, kritikus pontra. De aztán minden másképpen történt. Egyetlen mondat sem jutott az eszembe.- Van egy szeretőm. - Csak ennyit mondtam. Ildi reakciója kissé furcsa volt.- Egy? Miért nem mindjárt kettő? A felindultság, amelynek hullámai megremegtették és elvékonyították a hangját, nem azonnal csapódtak ki olyan reakcióban, amilyenre számítottam, hanem mintegy akkumulálódott a mozdulatlanságban és a bekövetkező csöndben, amely a bejelentésemet és a rá adott kurta választ követte. Ez pedig zavarba hozott, és azt a kényszert váltotta ki belőlem, hogy megmagyarázzam a kijelentésem tartalmát. Csakhogy ennek a magyarázkodásnak a logikája, amely nemrég még kikezdhetetlenül ésszerűnek és világosnak tűnt fel, pillanatok alatt súlytalanná vált az érzelmi feszültségnek az erőterében, amelyet beismerő vallomásom gerjesztett. Bántott, hogy súlyos sebet ejtettem Ildin, s pillanatok alatt elgyámoltalanodtam. Mindamellett azonban vissza akartam szerezni a kezdeményezést.- Be kell látnod, hogy abszurdum, ahogyan élynk - mondtam. - El kell felejtened a múltat.- Amint látom, neked már sikerült elfelejtened - mondta Ildi, majd bevonult a fürdőszobába, és magára zárta az ajtót. Önvádat és lelkiismeret-furdalást nem éreztem, hanem inkább kiüresedést, azt az úgyis-minden-mindegy érzést, amelyet még reménytelenségnek sem lehet nevezni, mert túl van a remény és reménytelenség érzelmi kategóriáin. Paradox módon ebben a lehetetlen állapotban ismét világosan tudtam gondolkodni, s minden kínom és keservem ellenére, egy kicsit büszke voltam magamra, hogy volt bátorságom becsületesen bevallani az igazat. Fogalmam sem volt, mit hozhat a jövő, de még arról sem, hogy mit hoznak a legközelebbi napok vagy órák. Nem akartam a jövőre gondolni. Aztán vagy egy fél órával később újabb váratlan dolog történt. Ildi kijött a fürdőszobából, és azt mondta:- Meg foglak menteni. Elállt a lélegzetem. Csak hallani kellett ezt a hangot, csak bele kellett egy pillanatra nézni a szemébe! Az volt az első gondolatom, hogy ez a nő megőrült, s ettől kezdve komolyan aggódtam, hogy Ildi mellett csöndben és észrevétlenül megörülök magam is. Ameddig csak szerelmes voltam, nem ismertem a nőket, helyettük Ildit ismertem (vagy inkább félreismertem), most viszont, hogy nem voltam többé szerelmes, fölfedeztem a nőket, s puha, meleg ölükbe nemcsak az illúzióimat, hanem a romantikus ártatlanságtól és naiv- ságtól harmatos eszményeimet is eltemettem. Mindinkább úgy éreztem, absztrakttá válik az életem, s hogy mindezt: a szeretkezések hajszolását, a fölajzottságot, ahogy utánavetettem magam minden csinosabb nőismerősömnek - életem elveszített konkrétságának és értelmének a visszaszerzése érdekében teszem. Megesett, hogy egyszerre több nővel is tartottam fenn viszonyt: valakivel éppen elkezdtem, s egy másikkal nem szakítottam még. Ebből olykor bonyodalmak származtak, főleg ha a két nő, tudott egymásról. De ha esetleg nem tudtak is, ezek a párhuzamos viszonyok rengeteg időmet és energiámat emésztették föl, a kiadásokról nem is szólva. Az intézmény, ahol dolgoztam, nagyon tekintélyes és jó hírű hely volt, de senki sem merte volna aranybányának nevezni. Tudományos ambícióim, ha belépésemkor az intézménybe voltak is (nem túl sok), lassan elpárologtak, s a munkákat, amelyekkel megbíztak, késedelemmel fejeztem be, vagy egyáltalán nem. Igaz, ebben a témák érdektelenségé és olyan nem tudományos szempontok erőltetése is közrejátszott, amelyek meglehetősen korán elkedvetlenítettek. Amikor azt láttam, hogy egy-egy történelmi kérdés értelmezése a nem tudományos megközelítések hányféle változatát képes produkálni, s hogy a közöttük dúló vitában őszintén és tisztességes eszközökkel helytállni majdnem egyenlő a nyilvánosság előtti öngyilkossággal, úgy döntöttem, hogy a történelem helyett mégis inkább a nőket választom. Egy jó szeretkezés mindig konkrétum, s nem kell hozzá még latinul sem tudni. Tudományos felkészültséggel és doktorátussal is lehet rosz- szul szeretkezni, és tudományos titulusok hiányában is lehet ezt a dolgot nagyszerűen csinálni, vagyis ez egy igazán demokratikus aktus, amelyet nem kell feltétlenül értelmezni, s nem lehet se meghamisítani, se letagatni, s ha csak nem vagyok részeg vagy neurotikus, igazán egyértelműen le lehet vezetni, hogy ne legyen helye utána semmi vitának, se opponensi véleménynek. Ám a helyzet azután, hogy bevallottam nőügyeimet Ildinek, némiképpen megváltozott. Kezdtem félni, hogy egy délelőtt elszökik az áruházból, ránk töri az ajtót, és valami szörnyű jelenetet rendez. Ezért, ha csak tehettem, igyekeztem más helyszínt választani szerelmi ügyeimnek a lebonyolításához. Néha a szeretőim barátnői segítettek rajtunk, vagy szállodáztunk, vagy egészen lehetetlen dolgokra vállalkoztunk, s ezek mind költséges vállalkozások voltak. Volt egy szeretőm, Zitának hívták, akivel - mivel éppen semmilyen jobb megoldás nem kínálkozott-elutaztam Kassára. Hálókocsiban utaztunk, jó drága utazás volt, s az egész, főleg a vége, akár egy rémálom. Zita nyűgösen viselte a hosszú utat, s bár először mindjárt Nagyszombatnál, aztán Zsolnánál és végül harmadszor a Tátra alatt is ölelkeztünk, Kassára érve Zita elpanaszolta, hogy egyszer sem sikerült kielégítenem ót, s én majd elsüllyedtem szégyenemben. Kial- vatlan voltam és dögfáradt, s amikor leszálltunk a vonatról, a vasútállomást a belvárostól elválasztó nagy parkban, amely éjszaka kés- dobálók és más útonállók tanyája volt, leroskadtam egy padra. S míg Zita, a máskülönben férjes asszony, duzzogott egy sort, ültömben elnyomott az álom. S még mindig csak kora reggel volt. Akkor jártam eróször Kassán, s annyi ismerősöm sem volt a városban, mint egy kóbor macskának. A hosszú nap rettenetes kínok között múlt el, a percek nem is vánszorogtak, hanem csak csoszogtak, s Zita lába sem bírta sokáig a városnézést. Kávéházból kávéházba vándoroltunk, a pénz pedig úszott ki a zsebemből, mintha zsinóron húznák. De a megpróbáltatások teteje még hátravolt. Már jócskán szürkült, amikor az állomás közelében belénk kötött néhány fickó, s mire észbe kaptam, körül voltunk fogva. Zita, a legények nagy gyönyörűségére, mindjárt elkezdett sá- pítozni, én pedig kiszemeltem a legvéznábbat közülük, s teljes erőmből sípcsontom rúgtam. A fal szétnyílt egy pillanatra. Zita azonban nem mert kilépni a felszakadt gyűrűből, s a fal azonnal újra bezárult körülöttünk. A második felvonásban kaptam egy horogütést az államra, s egy pillanatig a csillagos eget láttam csupán. Jól beütöttem a fejemet az aszfaltba, s mire föleszméltem, s még mielőtt laposra vertek volna, az arra haladó rendörjárör szabadított meg szenvedéseinktől. A „legények“ szétfutottak, mi pedig kikötöttünk az órszo- bán, ahol jegyzőkönyvet vettek föl, s még éppen elértük az éjszakai vonatot. A Tátra alatt (addigra valamelyest Zita kedélye is megnyugodott), újra szeretkezni akartam. De mire belejöttünk volna, a vonat megállt Poprá- don, s valami ismeretlen oknál fogva háromnegyed óráig vesztegelt az állomáson. A folyosón jöttek-mentek az emberek, részeg katonák handabandáztak, s a Tátra havasai felől hideg szél fújt. (gy hát az ölelkezés kezdett a végtelenbe nyúlni, főleg, hogy Zita, nyilván a kora este átlélt izgalmak miatt, minduntalan összerezzent és félbeszakított. Én is éreztem, hogy fogytán az erőm, s a karomban tartott langyos test annyi izgalmat sem kelt bennem, mint Rubens életerőtől duzzadó, fékezhessen buja hölgyei, akik lá- tán sok minden eszembe jut a művészet történetéből, de jóformán semmi sem a szexről. Amikor már egészen biztos voltam benne, hogy nem tudom befejezni az aktust, s úrrá lettem az efölötti riadalmon, gyöngéden elol- doztam magam Zita testétől, és lágy, biztató hangon azt mondtam:- Látom, nagyon megviselt vagy. Nézzük inkább a Tátrát.- De hát nem látni semmit - nyafogott Zita. - Sötét van.- Nem baj, drágám - mondtam. - Lehet, hogy nem látni, de attól még ott van. Éppen ez benne a szép. Majd aludtam, mint akit agyonvertek, egész Pozsonyig. Egy vasam sem maradt. Mindeközben Ildi sem maradt tétlen. Nem forralt bosszút, nem fenyegetőzött válással, beérte azzal, hogy nem hált együtt velem, s igyekezett a feléje áradó részvétet melegen tartani. Mert viselt dolgaim akkorra természetesen már kitudód ben is elterjedt. ^ A történetekéi kicsit, cs ik Fáitól szont diszkréciót 1 elejtett néhány oly; ideje lenne valami ményeknek, s bék lás szóba sem jöl sem akart. Ekkorit s Ildi rávetette me abban reményked' tosan megértő bai ban az egészsége; primitív emberek t< vei fogadta ezt a k baja. Csupán Laké big Ildit. Nagy mei tottak Ildi iránt, é beszélnek velem. / ágában sem volt. I tosékat, szinte b a napokban, s ezt ták, hogy kitartóan ne féljen, nálunk fordul. Hiszen m a sors. E nagy I« este így szólt hoz;- Gyereket akai A tévé előtt kúp utolsó kockái pen önkéntelen mozdi nos, hamar kihun; Ildi dereka felé.- Azért a filmet De a haladék r Még jóformán be a filmnek vége lett lámpa kapcsoló]?) súgta a fülembe:- Én mindent n Jó, gondoltam, log, nem is volt rr nem fognak serke márpedig serkent volna. Délután az barátnőjének a ga béli energiámat e sen kis kedvet ér< kedt házasságom dítsam ki a kátyí beszélt, és beszél- Az én lelkem« vagyunk a számú: S ez a hang, í nyos és meleg vol gágogásnak tűnt A végén könyörgé- Rendben van már abba ezeket:- Vetkőzzünk le csüggedten, de ne Nagy kínokat i meskedve Ildi fels hadarabjaimat a s; különös fény ragy« mültség, s még ve tusa következmér lyára lépő mártír szenvedő hősétől a bámész sokasé másik, fényesebb vakító fénye ragy a visszfénye vol megpillantottam, nem volt hova h: csak a fal volt, olye a meztelen bőrön csupasz teste látv csak a szikráját Minden elveszett.- Bocsáss mec tudok parancsra c t
