Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-05 / 1. szám

i/asárnap H ar minc hektár nem kis terület, a nagyobb részét mégis bejár­tuk, Éberen kutattam olyasmi után, ami esetleg megbontja a rend és a tisztaság összhangját, de a gazda­sági központ legfélreesőbb szegleté­ben is ugyanolyan kép fogadott, mint a főbejáratnál. A vaskorlátokkal és vízelvezető árkokkal szegélyezett be- tonutak tiszták voltak, a szabad terüle­teket füves, fás részek töltik ki, a vi­rágágyásokat mindenütt felásták, a ró­zsatöveket fölkupacolták. Sehol egy rozsdásodó géproncs, elhullajtott szalmacsomó, elszóródott siló vagy istállótrágya. A javításra váró gépek tiszták, nem láttam szanaszét hagyott olajoshordókat, gondatlanul eldobott flakonokat. Pedig éppenséggel lehet­ne, hisz a nemesócsai (Zemianska Olca) Csehszlovák Hadsereg Efsz központi telepén is minden adott, ami másutt rendetlenséggel párosul. TISZTA GÉPPEL, GONDOZOTT KÖRNYEZETBEN Amilyen az udvar, olyan a gazda, tartja az ismert mondás, melynek iga­Hipp Vince, aki önszorgalomból újrafestette a szippantókocsit Rendezett környezetben könnyebb, vonzóbb a munka ( 15 zát a nemesócsai telepen látottak is igazolták. A gépmosónál Hipp Vince egy szip- pántókocsi kiszerelt részegységét tisztította erős vízsugárral.- Viszem a műhelybe - adta okát a munkának.- Látom, a traktort is megmosta.- Naponta megteszem. Én ülök raj­ta, engem minősít. »- A tartálykocsit is átfestette - fi­gyelmeztetett Farsang Vince, a gép­mosó felügyelője.- Megnyújtottam a műszakokat, így nyertem két nap előnyt, s mire újra megtelt trágyalével a gyűjtőakna, a festéssel is végeztem. Csupán azért, mert trágyalevet szállítunk vele, nem kell a szippantókocsinak piszkos­nak és rozsdásnak lennie. A kocsimosó betonozott része tisz­ta, környékén ősz végén is lekaszálták a füvet. Az üres műanyag flakonokat szigetelt betongödörben gyűjtik, így nem nehéz rendet tartani a mosó környékén.- Mit érne a derítőtartály és a zárt vízrendszer, ha olajcsere után szétdo­bálnánk a flakonokat? - jegyezte meg Farsang Vince. Kissé távolabb a tákarmányraktár környékének látványa is arról tanús­kodott, hogy akik ott dolgoznak, szere­tik a szépet és a rendet.-Tizennégyen vagyunk, és ha péntek, akkor környezetszépítés. Be­kapáljuk a virágyásokat, lekaszáljuk a füvet, a raktárban és a környékén is rendet teszünk.-Miért vállaljuk? — ismételte meg a kérdést Laky Gyula, a raktár vezető­je. - Azért, mert a tiszta és rendezett környezetben könnyebb a munka.- És azért, mert a telepen dolgozó többi kollektíva is így tesz - egészítet­te ki Szalay Tibor, a tisztító- és szárí­tórészleg vezetője. - Amikor átvettük az új létesítményt, a közvetlen környe­zet felett is védnökséget váltaltunk. OLAJRAKTÁRBÓL A SZOBÁBA? Az utat fasorok szegélyezik, mögöt­tük istállók húzódnak meg. Azt hihetné az ember, üresek az épületek, hiszen szalmarakásnak, trágyadombnak nyo­mát sem látni.- A szalmát védett helyen tároljuk, a trágyát pedig konténerekbe gyűjtjük - magyarázta kísérőm, Pál Károly mérnök, a személyzeti osztály vezető­je. Az istállók közötti füves területeket néhol nagyon ellepte a gyom, ezért felszántottuk és újra bevetettük az egész területet. Mit érne a szép gyep, ha elszóródott szalma csúfítaná?- De itt szalmával dolgoznak.- Azért még nem kell rendetlensé­get csinálni. Ha elszóródik, összesze­dik. Az sem szükségszerű, hogy az olajraktárból csúszós cipővel jöjjön ki az ember. Szándékos volt a hasonlat, ugyanis néhány perc múlva már Cseh Jenővel, az üzemanyagraktár felelősével be­szélgettünk. Az ajtó zárját javította, de megszakítva a munkát, leplezetlen büszkeséggel mutatta meg a birodal­mát. Fehér falak, öt, feketére festett hordó közel méter magas vaslábakon, mindegyiken piros betűkkel - számok­kal jelölve a tartalom.- Magam csináltam mindent. Me­szeltem, festettem, de megérte. Az olajat villanymotorral szívatom át a hordókba, a traktorosok pedig csa­pon keresztül engedik ki a fáradtolajat. Jaj annak, aki beolajozza a padlót. Innen már közvetlenül a szobába is beléphetne az ember, nem olajozza be a cipőjét. VALAHA TÉRDIG JÁRTUNK A SÁRBAN Már kifelé tartottunk a telepről ami­kor Lovas Katalin az utunkat állta. Pontosabban a kísérőm útját.- Újra kellene festeni az ebédlőn­ket, a függöny is megérett a cserére. Hiába mosom, fehér már sohasem lesz.- Majd megbeszéljük. Mégis hány méter kellene?- Negyven. Már lemértem...- És mi lesz a mostani függönnyel? Kár volna eldobni.- A gépjavítók öltözőjében, a pihe­nőszobában és a telepi irodában úgy sincs függöny. Kellemesebbé teheti a környezetet. Talán meg is nézhet­nénk. Visszafordultunk, hogy kísérőm fel­mérje a helyzetet. S ha már felmen­tünk az ebédlőbe, az öltözőt, a pihe­nőszobát és a zuhanyozót is meg­néztük. Virágok, tisztaság, rend, meleg - ír­tam jegyzetfüzetembe, majd amikor Pál Károly az ebédlővé átalakított autóbuszt is megmutatta, amellyel a határban dolgozóknak viszik ki az ételt, e szavak mellé egy mondat is került: Itt figyelnek az emberre. A pontot az i-re a hatvan felé járó Török János telepőr tette fel. Mint mondta, 1987 óta dolgozik a telepen, nemrég még etető volt az állatte­nyésztésben.- Régebben nem volt itt se fű, se virág, térdig jártunk a sárban. Nem­hogy zuhanyozni, de még átöltözni sem volt hol. Most meg... elég, ha körülnéz - mutatott körbe botjával. - Emberi körülmények között dolgo­zunk, gondosodnak rólunk. Ezt nagyra becsüljük.- Például?- Munkával. Vigyázunk a környe­zetre, és annak szépítésében is részt veszünk. KÖLCSÖNHATÁSOK Végezetül két vélemény érzékelte­tésül, milyen kölcsönhatásban van az ember és munkakörnyezete, a terme­lés és annak eredményei.- A közel háromezer lakosú Ne- mesócsán 1500-1600 munkahely van, Mi évente harminc új munkaerőt veszünk fel, a jelentkezőknek mintegy a harmadát. Ha tagjaink nem keresné­nek jól és nem dolgozhatnának kedve­ző feltételek között, aligha válogathat­nánk. A sokrétű gondoskodás pozití­van hat a munkakedvre és a teljesít­ményre, a nagyobb nyereségből pedig a munkafeltételek további javítására. Például az idén csak az ócsai telepre közel 400 ezer koronát költöttünk, de úgy, hogy a többi telepet se rövidítet­tük meg. A személyzeti osztály vezetője után Csémi József mérnök, a szövetkezet elnöke tömören így summázta á lé­nyeget:- Azt mondják, nézd meg az ud­vart, látod a gazdát. Az eredményeink olyanok, hogy ilyen célokra is jut a nyereségből. Elismerés illeti a tagja­inkat is, mert megbecsülik, védik és ápolják az értékeket. A tegnapi egy fa mellé holnap másikat is ültetnek. Ugyanez érvényes a virágokra, rózsa- tövekre és díszcserjékre. Viszont, ha nem volnának betonutak, nem építet­tünk volna gépmosót, zuhanyozókat, vagy nem oldottuk volna meg a trá­gyakihordást, minden bizonnyal a ró­zsákat is nélkülöznünk kellene. Ride­gebb lenne a munkahelyünk, szegé­nyebb az életünk. EGRI FERENC A hogyanról miért hallgatnak? Egy könyvről, melynek a címe többet ígér, mint amennyit ad A sluáovicei Agrokombinátot aligha kell bemutatnunk olva­sóinknak. Ha másról nem, a szövetkezet tagjainak kezdemé­nyező készségéről, minden új iránti lelkesedéséről, a kombi­nát nyereségorientált gazdálkodásáról mindenkihez eljutott több-kevesebb információ. Ahogy nőtt a gazdaság hírneve, úgy szaporodtak a kívülállók által megfogalmazott kérdések, melyekre a hírek, a tudósítások, de még a szövetkezetben tett látogatások sem adhattak kimerítő választ. Természetszerűen vetődött fel az igény, hogy végre minden területet felölelő kiadványban tanulmányozhassák szakembereink a Sluáovi- cében alkalmazott módszereket, a mához vezető úton elért eredményeket és tapasztalatokat. A gazdaság vezető tiszt­ségviselői elég ügyesnek bizonyultak ahhoz, hogy felismerjék és kihasználják a vállalat népszerűsítésére is lehetőséget kínáló igényt. Két éve Vlastimil Vácha kapott lehetőséget, hogy átfogó tanulmányt készítsen a szövetkezetről. A Jak se fídi JZD Agrokombinát Sluéovice című kiadványban a szerző hozzáértő szemlélőként mutatta be a gazdaság belső életét. A téma megragadta őt, amit az is jelez, hogy élményeit, ismereteit regényben is feldolgozta, (Haufi, Práce, Praha 1988). Már e regény megjelenésekor híre kelt, hogy előkészület­ben van egy minden eddiginél részletesebb elemzés, melynek társszerzője Frantiáek Guba, a kombinát elnöke. Az általam is várt kötet néhány hónapja került piacra. Mégpedig meglehe­tősen nagy, 60 ezres példányszámban. Ennek ellenére ne csodálkozzon, aki nem jut hozzá, a mi könyvesboltjainkba csupán néhány kötet jutott el. Én is előbb a könyvtárból kölcsönöztem, csak később tudtam megvenni egy prágai boltban. A kiadvány rengeteg konkrét adatot tartalmaz, s nem csupán az eredményekről, de az alkalmazott munkamódsze­rekről, a termelés fejlesztéséről, a dolgozókról való gondosko­dásról is. Mégis támadt egy hiányérzetem. A könyvet lapoz­gatva mindenekelőtt arra kerestem a választ, milyen utat tett meg a kombinát a gazdasági felemelkedésig, milyen gondok­kal és problémákkal találta szemben magát a gazdasági vezetés, a szövetkezet tagsága, s hogyan oldották meg ezeket a problémákat? Tudjuk, hogy főleg a hetvenes évek­ben nem nagyon örültek az önállósodási törekvéseknek, sőt sok helyütt még ma, az átalakulás feltételei között sem kapnak zöld utat a jobbító szándékú törekvések. Nekik miért és hogyan sikerült áttömi a falat? Sajnos, ilyesmiről jobbára csak • a sorok között olvashatunk, pedig a könyv címe (Cuba-Divila: Cesty k prosperite, Svoboda, Praha 1989) mást ígér. Nem titok: ki milyen munkát végez, az elsősorban attól függ, mennyire érzi sajátjának az üzemet, vállalatot, amelynél dolgozik. Másképp szólva attól, ki miért jelenik meg a munka­helyén. Azért, hogy letöltse a kötelező munkaidőt, vagy mert jól érzi ott magát és munkájával hozzá akar járulni az eredményekhez, a fejlesztési elképzelések megvalósításá­hoz. Mindebben természetesen az is szerepet játszik, hogy a dolgozó megkapja-e az ót megillető jutalmat és társadalmi elismerést, s megkülönböztetik-e azoktól, akik csak mímelik a munkát. A sokat bírált egyenlősdi előbb-utóbb a legjobb munkakedvet, a legedzettebb munkabírást is kikezdi. A sluáo- viceiek szerintem a dolgozókhoz, a szövetkezet tagjaihoz való viszonyulásban értek el legtöbbet. Sikereik egyik okát is ebben látom. Abban, hogy tagjaik úgy érzik magukat szabad­nak és igazi gazdának a munkahelyükön, hogy közben tudják, amennyiben nem érik el az elvárt eredményeket, meg kell válniuk munkakörüktől. A megfelelő teljesítmény eléréséhez maximális támogatást kapnak, beleértve az önálló döntési jogot is, viszont vállalniuk keli a személyes felelősséget. Minden munkaszakaszon, minden egyes dolgozótól megkö­vetelik az újítást, a hatékonyabb módszerek alkalmazását. Az ilyen irányú tevékenység értékelése az aktivitás egyik mér­céje, a negyedéves pontozásos értékelés szerves összete­vője. Erről a kötet harmadik-ötödik fejezeteiben olvashatunk. Hangsúlyozom, a jelen vonatkozásaiban, nem a mához vezető út viszonylatában, ami bizonyára sokakat bosszant. A kiadványból azt is megtudhatjuk, hogy a szövetkezet négy minőségi osztályba sorolja saját termékeit. Külön beszél­nek világszínvonalról, európai és hazai színvonalnak megfe­lelő termékekről, s a negyedik csoportba sorolják a lassan elavuló, „kifutó" termékeket. A valóban eredeti, tehát szövet­kezeti termékek esetében egyetértek a besorolással, viszont például a TNS XT/AT típusú számítógépek besorolását hival­kodásnak, jogtalannak tartom. Való igaz, világszínvonalú gépekről van szó, de ez nem kizárólag, s még csak nem is elsősorban a szövetkezet jóvoltából van így. Hisz ezeket a számítógépeket külföldön vásárolt részegységekből szerelik össze, valahogy úgy, mint gyermekeink a Lego részekből a kisházat vagy autót. Ez esetben a fennen hirdetett világszín­vonal a részegységeket gyártó IBM cégnek az érdeme, amit nem volna szabad kisajátítani. Viszont figyelmet érdemlő, hogy az elavultnak minősített termékek gyártását a besorolást követő évben a belüzemi előírások értelmében megszüntetik. Sőt, még azokat a segédeszközöket is, melyekkel ezeket gyártják, nehogy később valakinek eszébe jusson felújítani a termelést. Ezzel összefüggésben érdekes tényeket közöl a könyv hatodik fejezete. A kötethez csatolt mellékletek a szövetkezet belső életének főbb szabályait, gazdasági tevékenységének programját (mindkettő 1988-ra vonatkozik), valamint a gazdasági tevé­kenység főbb mutatóit adják közre. Az utóbbiakat szerencsére több évre visszatekintve, így legalább a könyv részben kielégíti azoknak a kíváncsiságát, akik a mához vezető útról is szeretnének információkat gyűjteni. PUNTIGÁN JÓZSEF- Új függöny kellene az ebédlőbe - mondta Lovas Katalin Pál Károlynak, a szövetkezet személyzeti osztálya vezetőjének (A szerző felvételei)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents