Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-07 / 287. szám, péntek

Elnökverés Pereden? Az utóbbi hetekben (körülbelül október utolsó napjai óta) mintha viszszafogottabbak lennének az idáig csupán magyarellenes uszításban jeleskedő újságírók. Tehetik, hiszen munkájuk meghozta gyümölcsét, amint azt a Közvélemény Kutató Intézet egyik legutóbbi felmérésének döbbenetes eredményei is bizonyítják (Szlovákia északi járásaiban élő szlovákok 56 százaléka a nemzetiségi kérdés megoldásaként a Magyarországra való kitelepítésünket tartja lehetséges alternatívának). A józan hangok, egészséges vélemények is teret kapnak szép számban a szlovák sajtóban: jómagam azonban október 25-e, a koalíciós nyelvtörvény-javaslat elfogadása óta szinte rettegve lapozom át reggelente a napilapokat, újabb övön aluli ütések sorozatát várva. És lőn: az első október 30-án, a Hlas

/ fudu oldalain csattant. A Ki vágyik a gyűlölködésre? című - különben atyai, illetve, mivel szerzője nő, tehát anyáskodó hangvételű - cikk arról tájékoztatja az olvasókat, hogy Pereden (Galántai járás) két személy tettleg bántalmazta Ján Matajsot, a Matica slovenská helyi alapszervezetének elnökét. A tettese, sugallja az írás szerzője (pontosabban az „áldozat"), természetesen csak magyarok lehettek. Ki más emelne kezet egy Matica-elnökre...? A fenti írás szerzőjével Pereden személyesen is találkoztam. Az ott látottak után is hiszi, amit cikkében telefon útján szerzett információk alapján leírt, azaz, hogy az elnököt valóbán megverték. Pedig a helyszínen járva I át h atott-hat I h atott néhány dolgot, ami legalábbis megingathatta volna hitét. Láthatta például az „áldozatot", akin annak ellenére, hogy állítása szerint két fiatalember támadta-rugdosta, semmiféle erre utáló külsérelmi nyom nem fedezhető fel. Mindössze körülbelül fél tenyérnyi nagyságú rózsaszínű horzsolásnyom az arcán, ami esés következménye lehetne, • ütésé-rúgásé azonban semmiképpen. Azonkívül Pásztor Árpádnak, a helyi nemzeti bizottság titkárának szavai szerint a „megtámadott" arcán október 24-én, azaz az állítólagos támadás másnapján is csak horzsolásnyomok - igaz, akkor még frissek - voltak... A szerző hallhatta a helyi Maticaelnök meglehetősen furcsa kijelentéseit is, miszerint ,,nem tudom, hogy a támadóim perediek voltak-e, de biztosan perediek voltak" (?), vagy „ azért nem jelentettem az esetet a rendőrségen, mert abból indultam ki, hogy támadóim nem voltak intelligens emberek"... Furcsállhatta volna azt is, hogy a két ember által állítólag összevert elnök miért nem fordult azonnal a legközelebbi orvoshoz, miért csupán egy hét elteltével ment el és miért pont a pozsonyi katonai kórTitkos akció a szállodában Speciális kiképzést kapott a parlamenti bizottság tagja A Szövetségi Gyűlésnek az 1989. november 17-i események vizsgálatát felügyelő bizottság egyik tagja, a prágai Károly Egyetem Jogi Karának hallgatója, Jirí Solil 1989 júniusának elején különleges képzésen vett részt a slušovicei szállodában. Az akciót a prágai városi pártbizottság hatáskörében működő Városi Politikai Iskola szervezte, állítólag közvetlenül a CSKP KB ösztönzésére. Jirí Solil, a SZISZ évfolyambizottságának elnöke volt a jogi karon és Prága első kerületi SZISZ-bizottságának tagjaival illetve további személyekkel együtt 25-en tlMw' ittak voltak ezen a tanfolyamon. Túlnyomórészt 40 év körüli munkásokról volt szó, csak 5-6 résztvevő volt

''SO évnél fiatalabb. A vitaklubokban való tevékenységre készítették fel őket. (Videofelvételeket vetítettek néhány összejövetel vitájáról, a résztvevők aprólékosan kioktatták az úgynevezett illegális struktúráról, megismerkedtek a Charta 77-tel, alaposan elemezték például a prágai Škroupa téri tömeggyűlést.) Figyelemreméltó, hogy a „Palach-héten" történt beavatkozásokat maguk az előadók is mint aránytalanul eltúlzottat értékelték. Az oktatók elmagyarázták nekik a konspiráció alapjait, az oktatáson kívüli időben figyeltették őket és a program része volt az önvédelmi edzés is. A Városi Politikai Iskola és más intézmények munkatársai adtak elő tanfolyamon, de jelen voltak - civilben - a nemzetbiztonsági testület tagjai és eljött üdvözölni őket a Slušovicei Agrokombinát akkori igazgatója, František Čuba is. A képzés befejezésének napján megjelent Miloš Jakeš is. A résztvevők természetesen az oktatás idejére is megkapták keresetüket. Már ott 5-6 tagú csoportokba osztották őket, amelyeknek az ólén egy vezetőszervező állt. E csoportok egyikének keretében vett azután részt Jirí Solil 1989ben az augusztus 21-i, majd az október 28-i tüntetéseken. A csoport bevetésének kifejezett célja az volt, hogy tapasztalatokat és ismereteket szerezzenek, amelyeket a vitaklubokban azután felhasználhatnak. A csoport tagjai az akció előtt ČKD jelvényeket kaptak, hogy megkülönböztessék őket a tüntetés többi résztvevőjétől, és hogy ne váljanak ők is a rendőri közbeavatkozás céltáblájává. Neveket és telefonszámokat is kaptak, amelyékre hivatkozhattak őrizetbevételük esetén, és még 50 koronát is frissítőre. Ahogy a Lidové noviny riporterének Jirí Solil elmondta, a csoport tagjai nem kaptak parancsot a tüntetést szervezők megkeresésére, nem kellett őket azonosítaniuk és tanúként sem kellett jelentkezniük. Az akció befejezése után az egész csoport a Na Pfíkopé utcán lévő bélyegüzlet előtt találkozott, értékelték azt, amit ki-ki a csoportból látott, főleg a biztonsági erők közbelépését. 1989. november 17-re a csoportot nem hívták össze. Jirí Solil diáktársaival ment az Albertovra. A Národní tŕídán bekerült a rendőrségi harapófogóba is, de ebből sikerült kicsúsznia. A további napon részt vett a diáksztrájkban, sokszorosította a videofelvételeket, terjesztette a röplapokat. A Lidové noviny kérdésére elmondta: ,,Nem kockáztattam azzal, hogy részt veszek a tüntetésen, hiszen korábban biztosítottak: ha őrizetbe vesznek, akkor nem dobnak ki az iskolából. A parlamenti bizottságban való részvételt Roman Kríž ajánlotta fel nekem. Érdekelt a dolog, majd a tévéből megtudtam, hogy kineveztek a bizottságba. A néhány hónapos munka során a csoportból senkivel sem voltam kapcsolatban." Most a slušovicei titkos tanfolyam iránt érdeklődik a Szövetségi Gyűlés vizsgáló. bizottsága. Remélhetően odafigyelnek a Városi Politikai Iskolára, továbbá a CSKP prágai funkcionáriusainak és az állambiztonsági szerveknek az együttműködésére is. (Lidové noviny) házba - ahol korábban politikai ügyekkel foglalkozó parancsnokhelyettes volt... Azt is furcsálhatta volna, miért állítja a „sértett" olyan határozottan, hogy a „támadás" a Matica slovenská helyi szervezetével, illetve az ő személyes tevékenységével van összefüggésben? Biztos, hogy politikai tiszt korában csak jóakarókat szerzett, hogy minden alárendeltje a szívébe zárta? A cikk szerzője tehát mindezt láthatta-hallhatta, hite azonban mégsem rendült meg. Az enyém annál inkább. Ráadásul jártam a tett színhelyén is, beszéltem Patuc Annával {az elnök szerint az ő háza előtt támcdták meg), aki elmondása szerint október 23-án este sémit sem hallott, pedig az elnök által megadott időpontban biztosan ébren volt még, háza utca felőli szobájában tévézett. Azt is meg szokta hallani, ha gyerekek szaladgálnak a ház előtt, ráadásul esténként többször is ki szokott menni a kapu elé, hangsúlyozta. Az elnök mégis azt állította, hogy hangosan kiáltozott segítségért. Patuc Anna közvetlen szomszédjai sem hallottak sémit, pedig ha valaki kiáltozott volna, arra szerintük is fel kellett volna figyelniük. A falubeliekkel beszélgetve derült fény az egész történet egy következő ellentmondásos mozzanatára is: a Matica-elnök határozottan állítja, hogy csak helybeliek lehettek a támadói, ugyanakkor pedig elmondása szerint akkor futamodtak meg, amikor a fiait hívta fennhangon segítségül - a helybeliek azonban tudják, hogy a megtámadott (?) ugyancsak távol lakik az általa megjelölt tetthelytől, így helybéli támadók aligha futamodtak volna meg annak hallatára, hogy az elnök a fiait hívja... Pered különben - legalábbis az „elnökverésig" - a szlovákok és magyarok békés egymás mellett élésének egyik mintapéldája volt. A falu lakosainak döntő hányada nem hiszi el a Matica-elnök által tálalt történetet. Én sem: az állítólagos támadás dátumát hallva először gondosan kitervelt provokációra gyanakodtam (ismerve annak az Érsekújvár melletti faluban élő szlovák hölgynek az esetét, akit festékszóróval a kezében kaptak rajta, amint éppen szlovákellenes jelszavat pingált a falra). Tudomásom szerint azonban a nyelvtörvény jóváhagyásának napján senki sem hozta fel a parlamentben, hogy ,,Iám-Iám ezek az összeférhetetlen magyarok már Matica-elnököket is vernek". A magyarellenes uszítók talonjában mégis ott az újabb, bármikor előrántható (cinkelt) kártya: Pereden a magyarok megverték a Matica helyi szervezetériek elnökét... KLUKA JÓZSEF A parasztnak is jusson belőle Szomszédom újságot nem olvas, mert - mint mondja - megfájdul tőle a szeme, rádiót nem hallgat, mert nincs rá ideje, este pedig be sem kapcsolja a színes tévét, mert a Híradó órájában már annyira fáradt, hogy a szó szoros értelmében belezuhan az ágyba. Nem is csoda. Ötkor kel, hogy hal órakor a munkahelyén legyen, a betongyárból délután háromra-félnégyre hazaérkezik, majd futva megebédel, hogy elláthassa a jószágot. Ennek ellenére minden lényeges dologról tájékozott. Tegnap este is azzal fogadott, hogy „mit szól hozzá, szomszéd, lehet, hogy 150 korona lesz a marhahús kilója". Szomszédom, ahogy maga mondta már többször is, „csak három iskolát járt, de azt is csak a téli hónapokban". Felelősséggel állítom, ha írni tudna, katedrát kaphatna valamelyik közgazdasági főiskola konjunktúra-előrejelzési tanszékén. Mindig megérezte, mikor érdemes egyszerre tíz bikaborjút beállítani hizlalásra, de azt is, mikor tanácsos leépíteni az állományt. Szimatja akkor is csalhatatlannak bizonyult, amikor egyszerre négy anyadisznót tartott, majd egy év és három hónap alatt csaknem 100 választott malacot adott el nagyon jó áron. Amerikában állítólag ilyen típusú emberekből lesznek a milliomosok. De hát - Amerika messze van. Tegnapelőtt bejelentette, hogy eladja a két tehenét is, miután néhány hete már se hízóbika, se anyadisznó nincs az istállójában. Ennyit a közgazdász professzorokról, anélkül, hogy lebecsülném az elméleti tudás fontosságát. Lehet, sőt, nagyon valószínű, nem ők tehetnek róla: oda jutottunk, hogy 1990 karácsonya előtt három héttel azt ígéri a kormány, rövidesen 150 korona lesz a hús kilója. - Talán éppen azért lenne érdemes hízóbikát nevelni, meg sertést hizlalni, mert felmegy a hús ára - mondtam én. Nem eresztette el a füle mellett ezt a csekély értékű ígéretet. Intett, lépnék be az istállóba. - Nézze, szomszéd, az istálló itt van. Akár tizenöt bikát is tudnék hizlalni. Ha kell, hozzáépítek. Meg disznót tartanék... Akár százötvenet-kétszázat is. Csupa feltételes mód. Az eltökéltséget, a bizonyosságot igazoló kijelentő mód és a szándék között pedig ott lebeg a tapasztalat, amelynek alapján megszületett a döntése, és pénzzé tette az állományát. A teheneket, a kocákat, a tizenhat gyönyörű süldőt. Már most is van minden csallóközi községben legalább hat-nyolc olyan család, amely a szomszédomhoz hasonló helyzetben van. Vérükben van a többre törekvés, a vállalkozószellem, csak tucatnyi körülmény gátolja őket szándékaik megvalósításában. Drága a takarmány. Nem akkor veszik át tőlük termékeiket, amikor az a termelő számára a legelőnyösebb lenne. Nagy adóteherrel ijesztgetik őket, és még azok sem tudják, hol, milyen körülmények között kapják vissza a földjüket, akik szívesen gazdálkodnának rajta. Úgy tűnik, hogy gazdasági rendszerünk átalakításának irányítói egyelőre csak jövedelemelvonási szubjektumokat látnak a mezőgazdasági termelőkben. A szövetkezetekben'is, az egyéni gazdálkodókban nemkülönben. Most a hús árának várható felemelése zaklatja a kedélyeket. A fogyasztóét is, a termelőét is. A beígért áremelést azzal indokolják, hogy le kell építeni az ártámogatást. Rendben van, öntsünk tiszta vizet a pohárba, tudjuk meg, mi mibe kerül, alakítsunk ki reális árakat. E folyamat azonban ne úgy menjen végbe, hogy erre is csak a falusi ember fizessen rá. Ha már egyszer felemelik a többször megadóztatott végtermék kiskereskedelmi árát, jusson ebből az alapanyag-termelőnek is. Szomszédom most - sok tízezer más, kisebb-nagyobb mezőgazdasági termelővel együtt - várakozó álláspontra helyezkedett. Van, akinek már elfogyott a türelme, és feladta a küzdelmet, mások most kezdenek vállalkozni. A falusi ember olyan, hogy ha legalább egy kis értelmét látja a munkájának, a maximumot igyekszik kihozni a földből, az állatállományból. A piacgazdaság kialakításának még csak a kezdeténél tartunk, azzal azonban már ma mindannyian tisztában vagyunk: árubőség nélkül nincs egészséges piac. TÓTH MIHÁLY Gyereket, kisbabát bántalmazni szörnyű kegyetlenségnek számít. Az anyaméhben megszületésre váró magzat a terhesség késői szakaszában nem sokban különbözik az újszülöttől, minden szempontból nézve élő, érző teremtés. Igaz, már a megtermékenyített petesejt is élő szervezet, génjeiben hordozza a jövő ígéretét, de külső megjelenését tekintve még nagyon távol áll az embertől. Azt, hogy a meg nem született kisbaba igazi kis ember, az édesanyák az idők kezdetétől tudják. Az orvostudomáy és a biológia ezt a magától értetődő dolgot csak az 1970-es években kezdte el kutatni. Ezt azonban nem szabad a kutatók hibájául felróni - a méhen belüii életet nagyon nehéz úgy vizsgálni, hogy az ne veszélyeztesse a magzatot. Az ilyen irányú vizsgálatokat a modern ultrahangos készülékek tették lehetővé, amelyek képernyőjén jól megfigyelhető a magzat alakja és mozgása. (A kismamák ezt a vizsgálatot „televíziózásnak" nevezték el.) A magzat viselkedését vizsgáló tudománynak neve is van - magzati etológiának hívják. A magzat, meglehetősen szűkös életterében, pontos napirend szerint él. Bioritmusa minden bizonnyal ideális fejlődése szempontjából és nem szereti, ha ebben zavarják. A napirend alapját az alvási és ébrenléti szakaszok képezik és az ébrenlét legfontosabb jele a mozgás. ORVOSI TANÁCSADÓ Ne bántsd a magzatot! Az első mozgások röviddel az izomsejtek kifejlődése után jelentkeznek, a terhesség 7-8. hetében. Ezeket az egyszerű rángásokat még nem irányítja az idegrendszer. Az idegrendszer a 9-12. hét között veszi át az izmok működésének az irányítását, és ekkor már önálló végtagmozgások figyelhetők meg. Az idegrendszer fejlődésével párhuzamosan az egyes testrészek mozdulatai egyre önállóbbá és pontosabbá válnak és természetesen erősebbekké is, hiszen közben a baba növekszik. A mamák általában a terhesség 18-20. hetében veszik észre a kisbaba rúgásait. A magzat napirendje eltér a felnőttekétől - rendszerint késő este és éjszaka a legfürgébb. Gyakoriak a rugdosások étkezés után is. A terhesség utolsó harmadában a mozgások száma 100 körül van naponta, szülés előtt ez a szám csökken. Ha valami nem tetszik a kisbabának, ezt szaporább rúgásokkal jelzi, de súlyos baj esetén (oxigénhiány, sok nikotin a cigarettából) a mozgások ritkulnak, sőt meg is szűnhetnek. Érdekes, hogy a magzat légzőmozgást is végez, pedig erre semmi szüksége nincsen, hiszen az oxigént a köldökzsinóron keresztül kapja a mamától. A légzés valószínűleg tréning a méhen kívüli életre. A tüdőhöz hasonlóan a magzat többi szerve is működik, köztük az érzékszervek is. A méhen belüli sötétségben a legfontosabb érzék a tapintás. Durva mechanikus bántalomra már a néhány hetes magzat is reagál (például menekül a szívócső elől művi vetéléskor). Később ezek a reakciók egyre fejlettebbek lesznek. A baba a terhesség harmadik szakaszában már viszonylag enyhe mechanikus ingerre is reagál - felébred álmából, gyorsul a szívverése és vissza is rúg. A leendő apukákat meg szokta lepni, milyen féltékenyen reagál az utód, ha hozzá merészelnek érni a mama hasához! A magzat jól hall és kilenc hónapon keresztül zenei oktatásban részesül a mama szívverését hallgatva. Természetes, hogy a későbbi életben is ez marad a legszebb ritmus, amely minden búra, bajra gyógyírt jelent. Ezért tartják a mamák a síró kisbabát rendszerint úgy a bal karjukban, hogy a baba feje minél közelebb legyen a szívünkhöz. Az is nagyon valószínű, hogy már a magzat meg tudja különböztetni a mama hangját az idegen hangoktól és ezért nem is olyan nagy butaság beszélgetni a még meg nem született emberrel. Arra kérem a leendő édesanyákat, ne feledkezzenek el a magzat apróbb jogairól sem, mert a baba hallása ugyan jó, de válaszolni, véleményt mondani sajnos nem tud. Ezek a jogok nagyon egyszerűek. A magzatnak joga van az oxigénhez, ezért minél többet kell vele a friss levegőn tartózkodni és nem szabad a magzat érzékeny, fejlődő szerveit cigarettafüsttel károsítani. A kábítószer és az alkohol a felnőtt szervezetre is ártalmas, de a felnőttek oktalansága demokratikus emberi jog. A kisbabát viszont senki sem kérdezte meg! Pedig, ha tehetné, minden bizonynyal hatósági védelmet kérne azokkal szemben, akik ily módon veszélyeztetik életét. Az egészséges fejlődéshez nyugalomra is szükség van. Mai változó, általános és napi problémákkal terhes világunkban ezt a jogot a legnehezebb biztosítani. Ennek ellenére minden stresszhelyzetben arra kell a leendő mamának gondolni, hogy a magzat a saját világával van elfoglalva és nincs ideje a külvilág idegességével és nyugtalanságával is foglalkozni. Dr. RÁCZOUVÉR ÚJ SZÚ 4 1990. XII. 5.