Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-01 / 282. szám, szombat

AZ ÖTLET KÍNÁLTA MAGAT Akár a gyártótól is beszerzi az árut Az élelmiszerboltokban Szlovákia-szerte azonos helyzetkép fogadja a vásárlókat. A pultokról hiányzik a cukor, a só, az étolaj, a tojás, a rizs, sót a gyufa is. Az utóbbi hetekben tapasztalható áruhiány nem kis gondot jelent a kereskedőknek is, akik alig képesek kielégíteni az akadozó áruellátás miatt alaposan megnövekedett keresletet. Nem így a losonci „Minerál" boltban. A város középpontjában ez év szeptemberében megnyílt kis üzletben állandó jelleggel kapható mindaz, amit máshol csak ritkán, esetleg korlátozott mennyiségben szerezhet be a vásárló. A nógrádi város kezdi megismerni Tatárka Tibor magánvállalkozó nevét. A fiatal építésztechnikus az üzletember optimizmusával beszél a vállalkozásról: - Az üzlet - mint azt a neve is mutatja - elsősorban az ásványvíz és a sör forgalmazásán alapszik. Kevesen tudják, hogy a szlovákiai ásványvizek minősége kiváló, de a gyakorlatban nem élünk az ebben rejlő üzleti lehetőséggel. Az ásványi sókban és egyéb fontos nyomelemekben gazdag víz nagy része szabadon elfolyik a forrásokból, míg a palackozott ásványvíz gyakran hiánycikk. Ezt a hiányt szeretném pótolni, mert az igazi üzleti vállalkozás mindig a piaci viszonyokhoz alkalmazkodik. Az üzletben mindig kapható 8-10 fajta ásványvíz, és az ellátás folyamatossága érdekében szerződést kötöttem a Nyugat-szlovákiai Források állami vállalat szántói főigazgatóságával, akiktől havonta 50-100 000 palack ásványvíz szállítására kaptam ígéretet. Ennek egy részét saját üzletemben Torgalmazom, míg más részét különböző vállalatoknak továbbítom. Az ásványvíz mellett mindig kapható gömöri sör, és az egyik legjobb szlovákiai sör, a besztercei urpín három változata. Szeretnénk, ha a jó minőségű cseh sörök sem hiányoznának a losonciak asztaláról. • A vásárlók nem az ásványvízért vagy a sörért, hanem az önnél mindig kapható élelmiszerfajták miatt állnak sorba az ön boltja előtt... - Ilyen helyzetben az ötlet szinte kínálta magát. A leginkább keresett hiánycikkeket is igyekeztek beszerezni, vagy a Zdroj nagyraktáraiból, vagy egyenesen a gyártó vállalatoktól. Az étolajat például egyenesen a pozsonyi Palma üzemből kapjuk. A különböző cégekkel történt megáli lapodások eredményeképpen rendszeresen kapható nálunk só, cukor, rizs, friss tojás - az érvényben lévő kiskereskedelmi áron. Nem is kell mondanom, hogy a forgalom napról napra nő. • Mik a tervei? - Mivel a lehetőségek adottak - az épületben ugyanis négy helyiséget bérelek - a közeljövőben szeretném az üzletet gyorsbüfével bővíteni, ahol a vevőknek sült kolbászt, hurkát, sült bordát, csülköt és lacipecsenyét kínálnánk. Természetesen számolunk az élelmiszerválaszték bővítésével is, szem előtt tartva a vásárlók igényeit. Remélem, hogy a törvények megkönnyítik majd a kereskedők számára az árubeszerzést, s a vállalkozóknak is joguk lesz a külkereskedelmi tevékenységhez. Ám ettől függetlenül nálunk a jövőben is az lesz a legfontosabb, hogy a vevő elégedett legyen... S. FORGON SZILVIA Alternatív katonai szolgálat Nagy az érdeklődés, de... Az alternatív katonai szolgálatról szóló 73/90-es törvény március 14től van érvényben. Azóta többen is éltek a törvény március adta lehetőségekkel, és lelkiismereti okokra, illetve erkölcsi meggyőződésre hivatkozva kérvényezték. A Rimaszombati járásban ez ideig 137-en vannak. Közülük novemberben kilencen léptek munkába, december 3-ától pedig hárman kezdik meg katonai szolgálatukat. Öten a rimaszombati, ketten a hnúšfai kórházban, ketten pedig a nagybalogi szociális otthonban teljesítenek szolgálatot. A decemberben bevonulók közül két személy tornaijai, egy pedig a rimaszombati nyugdíjasotthonba kerül. Koós István, aki jelenleg a jnb munkaügyi szakosztálya előadójaként foglalkozik a fiatalokkal, arról az általános tapasztalatról is informált, hogy a szervezetek eléggé óvatosak a szolgálatra jelentkezőket illetően. Annak ellenére, hogy havonta 250 koronát kell fizetniük a közel 32 hónapot szolgáló „civileknek", kezdetben kockázatot is kell vállalniuk, mivel nem tudják, kivel van dolguk. Már most nyilvánvaló, hogy a járás területén problémák lesznek a törvény betű szerinti betartásával. A sorkötelesség 18-tól 38 éves korig terjed, tehát elképzelhető, hogy többgyermekes családapák is lesznek az alacsony bérért szolgálni kényszerülők között. A járásban az alternatív katonai szolgálatra várakozók közel 70 százaléka roma, ugyanakkor kevés az olyan munkahely, amelynek szakképzetlen munkaerőre lenne szüksége. -polgAz Egészségügyi Világszervezet december elsejét az AIDS-ellenes küzdelem világnapjává nyilvánította. Az idei világnap mottója „A nők és az AIDS", amivel a világszervezet figyelmeztetni kívánja az emberiséget: emelkedik a fertőzött és a beteg nők aránya is. Hazánk még mindig a kevésbé fertőzött országok közé tartozik, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell nagyobb figyelmet fordítani a veszélyes vírusbetegség terjedésének meggátolására. Egészségügyi szerveink, mihelyt értesülést szereztek a betegségről, nem késlekedtek. Az 1984-ben létesített országos szakértői laboratórium hozzáfogott a potenciális veszélyeztetettek és a hemofíliában (vérzékenység) szenvedők kivizsgálásához. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a véradók vizsgálata éppúgy, mint a terhes nőké. Az Az AIDS ellen évek során a szűrő védőhálón - egy kivétellel - nem akadt fenn senki. De ez az egy kivétel is elgondolkoztató: egy terhes nőnél pozitív volt az eredmény. Ki lehetett deríteni, hogy az illető hölgy már terhessége előtt vírushordozó volt. Annak ellenére, hogy figyelmeztették, (ne létesítsen szexuális kapcsolatot), nem fogadta meg az orvosi tanácsot. A felelősségrevonás egyelőre várat magára, mert a hölgy eltűnt. A jónak mondható hazai eredmények sajnos nem az egészségügyi népszerűsítésnek köszönhetők. A közvélemény tájékoztatása - annak ellenére, hogy még 1988-ban létrejött a hazai AIDS-ellenes program gyenge, az iskolákban a szexuális felvilágosítás továbbra is tabu-téma. Az AIDS-megelőzés ismét nem került be a tantervekbe, az óvszer népszerűsítése, eladásának módja továbbra is sok kívánnivalót hagy maga után. A jelen időszakban tehát a legfontosabb feladat a betegség megelőzésének hatékony megszervezése. Nyíltan tájékoztatni kell az embereket az AIDS-veszélyről. Meg kell győzni a nyilvánosságot az ún. biztonságos szex fontosságáról, amely óvszerhasználatból és a gyakori partnercsere mellőzéséből áll. Fontos a betegek, a fertőzöttek felvilágosítása, a betegség terjesztése jogi következményeinek megismertetésével együtt. Mert a világméretű harc a gyógyíthatatlan, halálos kimenetelű betegség terjedése ellen csak akkor lehet sikeres, ha valamennyien tudatosítjuk az AIDS veszélyét. (péterfi) Kimúlás - könnyek nélkül Meghalt a KGST, éljen a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Szervezet - így foglalhatnák össze a legtömörebben mindazt, ami a napokban a néhai KGST háza táján történt. A közelmúltban mondták ki ugyanis a szervezet „halálos ítéletét" azok a szakértők, akiknek az volt a feladatuk, hogy megválaszolják a kérdést: mi lesz veled, KGST? A döntést jóformán indokolni sem kellett, hiszen az eddigi merev, korszerűtlen, magába zárkózó együttműködés ezentúl már nem lett volna fenntartható, mert tévútra vitte az egész szervezet tevékenységét. Igaz, ha az alakulás körülményeire gondolunk - Moszkva diktátumának engedve alakult ki 1949-től ez a kapcsolatrendszer -, a mostani zsákutcába jutás nagyon is törvényszerű volt, hiszen sosem a gazdaságossági, hanem a politikai megfontolások szülték a döntéseket. A primitív gazdaságokra jellemző termékcsere folyt mesterséges, merev árakon, s gondosan ügyeltek arra, hogy az egyik tagország se szállítson véletlenül többet a másiknak, mint az viszontelad. Legalább ilyen alapossággal folyt a tervegyeztetés, ami, .ha megtörtént, később kizárt minden rugalmas korrekciót. Kezdettől fogva sántított az egész: a nyersanyagszegény tagországok az olcsó szovjet szállításokra alapozva olyan ágazatokat fejlesztettek, amelyek fenntartásához nem voltak meg a hazai feltételek, s most emiatt vannak nagy bajban, s kényszerülnek a hosszadalmas és pénzfaló szerkezetváltásra. Az évenkénti kormányfői szintű ülésszakokon futószalagon születtek az egyhangú döntések, miközben az együttműködés vonata teljesen mellékvágányra került. Viszont lelkesen kárörvendtünk azon, hogy a Közös Piacban kemény viták zajlottak. Ám ezeknek a szócsatáknak meg is lett az eredménye, de a mi kényszerű bólogatásunknak is - negatív előjellel. Sorra születtek a határozatok és a sohasem teljesített programok. Az utóbbi két-három évben már szemmel látható volt, hogy mind nehezebb ésszerűen indokolható döntéseket meghozni. Azokban önmagukat, a 10-15 évvel korábban megfogalmazott szándékokat ismételgették. Voltak változásokat sürgető tagországok is, ám az ő kezdeményezéseik nem kaptak nyilvánosságot. Emlékszem az 1987-es moszkvai ülésszakra, amelyen „radikálisan" bélyegezték meg a magyar küldöttséget, mivel gyökeresen új alapokon megvalósuló együttműködést szorgalmazott. Ami akkor még valósággal eretnekségnek számított, az ma már a tavalyi közép-európai változásoknak köszönhetően a gyakorlatba is átültethetővé vált: megvalósulhat az áttérés a konvertibilis elszámolásra és érvényesülhetnek a piaci mechanizmusok. Nem múlik ki ugyanis nyomtalanul a tíz tagország szervezete, hanem az együttműködés - új keretek között - teljesen újraformálódik. A tagországok szakértőiből álló csoport úgy döntött, hogy a KGST helyét a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Szervezet váltja fel, ami egyáltalán nem jelent csupán cégtábla-cserét. A moszkvai KGST-palotában váltig hangoztatják, hogy ez az integráció már nem az az integráció lesz, s az álpiac helyébe a valódi piac lép. Éppen ezért, remélhetőleg, nem a régi formák átmentéséről lesz szó, hiszen az új politikai helyzetben a régi stílusú együttműködés aligha állná a sarat. A konkrét elképzelések még csak most körvonalazódnak, s ha megszületik az NGESZ statútuma, akkor azt még jóvá kell hagyniuk a tagországok parlamentjeinek. Egy biztos: ez az együttműködés sem lesz zökkenőmentes, hiszen az elszabaduló infláció, a munkanélküliség, a sürgető szerkezetváltás és a dollárelszámolásra való áttérés komoly próbatételt jelent majd. Ám ezeket a megpróbáltatásokat vállalni kell. A tagországok mindegyike úgy látta, hogy a mostani helyzetben öngyilkosság lenne az elfordulás egymástól, ugyanis az évtizedeken át szőtt együttműködés szálait nem lehet egyik napról a másikra elvágni. Várható viszont az is, hogy az egymás közti kereskedelem - egy szakértő megfogalmazása szerint - a legkisebb közös nevező szintjére fog süllyedni, hiszen az lesz a törekvés, hogy a minőségi termékeket nyugati piacokon helyezzék el. Az új széljárás csalhatatlan bizonyítéka az is, hogy az idén már nem került sor a tervegyeztetés rituáléjára, ezentúl nem a hivatalnokok döntenek árakról, arányokról, kvótákról, hanem a könyörtelen piaci törvények. Ugyanúgy, ahogy a fejlett nyugati világban az már régóta megszokott. -plkÚJSZÚ 5 1990. XII. 1. ÚJ PIAC Zetorok Izraelbe A brünni Zetor vállalat legújabb pi^ca Izrael. A neves csehországi gyár a napokban juttatta el az utóbbi években kifejlesztett 19 traktortípust, s az év végéig még további 15-öt szállít a közelkeleti országba. Amint azt Josef Linkerseder exportellenőr a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának elmondta, a Zetort egy haifai cég, a Feldman és fia képviseli. A közepes kategóriába tartozó vállalat Zetorokon kívül Fiatagri traktorokat, Perkins márkajelű motorokat, Fiatalis típusú földmunkagépeket, Reston és Laverda típusú mezőgazdasági gépeket, valamint Fiat Iveco és Desta márkájú targoncákat is árul. A nyolcvan alkalmazottat, hét kereskedelmi ügynököt és kilenc szerződéses dolgozót foglalkoztató izraeli cég jól irányított karbantartó részleget működtet. (ČSTK) M- a művészeti tárgyak tanításáil Cl nak feladatát akarjuk meghatározni, három fontos dolgot kell szem előtt tartanunk. Először is, hogy érteni vágyó, az esztétikai minőségértékekre fogékony, sokoldalúan befogadóképes közönséget neveljünk. Továbbá, hogy a kivételesen tehetséges tanulókat alaposan felkészítsük a művészi tevékenységre. Nem a kifejezésmódok oktatására, irányított formálására gondolok, hanem az intellektust megalapozó elméleti tudás közvetítésének minőségére. Végül pedig, hogy az esztétikában és a társadalomtudományokban is eligazodó kritikusokat, szakírókat képezzünk, akik képesek annak felismertetésére, hogy mi egy-egy műalkotás értékteremtő szellemi hozadéka. Nem (lenne) szabad olyan kritikáknak mint a művészeti tárgyak együttes, arányos ismerete jelenti. A közelmúltban nem győztük elégszer hangoztatni, hogy a műszaki tárgyaké a jövő. Nem vitatom, ám azt nem akarhatjuk, hogy a közoktatásban a műszaki és a humán tudományok, valamint a művészeti tárgyak tanításában kialakult egészségtelen aszimetria tovább növekedjen, hogy a műszaki műveltség erősítése a humán műveltség megszerzésének rovására történjék. A múlt ilyen törekvésében azt is látnunk kell, hogy ez a fajta részaránytalan megoszlás nagyon is megfelelt a totalitárius rendszernek, mert az általa meghatározónak elfogadott világnézet alakításában a tudományos megismerést a művészi megismerésnél előnyösebbnek, célravezetőbbnek minősíthette. A művészettől formálódik. Kérdéses továbbá, vajon az esztétikai nevelésre szánt óraszám elegendő lesz-e ahhoz, hogy a diákok eligazodjanak az ágazati esztétikákban is, vagy csupán arra lesz elég, hogy valamiféle általános ismereteket szerezzenek. (Persze ez is több a semminél, de ha lehet, ne elégedjünk meg ennyivel.) K

ülönösen mi, nemzeti kisebbségben élők nem lehetünk közömbösek egyes szakesztétikák oktatását illetően. Ugyanis, ha ezeket nem tanuljuk, saját magunkat fosztjuk meg annak a lehetőségétől, hogy az élet minden területén érvényesülhessünk. Azzal, hogy egyik vagy másik tárgyból nem megfelelően, vagy egyáltalán nem készülünk fel, csökkennek az esélyeink. Azzal is, hogy alapMŰVÉSZETI TÁRGYAK - MÉG MINDIG HÁTRÁNYBAN megjelenniük, amelyek szerzői nem képesek a történelmi folyamatokba beépített, a társadalmi valósághoz viszonyított tényleges értékelésre. A kontextust nem felismerő, s a tudományos indoklást nélkülöző véleményezés művészetnek, közönségnek egyformán árt - félrevezető. Fontos, hogy azt a lényeget, amelyet a művész esztétikai minőségekkel megfogalmazott, a kritikus más formában értekezve, valamifajta újszerű értékrend kialakítását követve újrafogalmazza. Ezáltal segíti a befogadást, és új értékekre figyelmeztet. Hogy e feladatokat teljesíthessük, az intézményes oktatásban rendeznünk kellene a műszaki, a humán és a művészeti tárgyak között meglévő aránytalanságot. Ki kell küszöbölnünk azokat a torzulásokat, amelyeket a marxista-leninista ideológiához igazodó művészeti közgondolkodás, a pártállam eszmerendszere idézett elő a centrálisán irányított közművelésben. Korunkban az általános műveltséget a humán és a műszaki tudományok, valajobban kellett tartania, hiszen egyes darabjait, különösen, ha azok nem a természetelvű realizmus kifejezőeszközeivel jelenítették meg a valóságot, politikai destrukcióval, félreértelmezhetőséggel lehetett vádolni. A gyerek szellemi építését, emberré válásának folyamatát nem lehet egyoldalú, humán vagy műszaki orientáltságú képzéssel korlátoznunk. Márcsak azért sem, mert ez a fajta részaránytalanság is nehezíti az intézményes nevelés egyik lényeges pedagógiai feladatát, a szocializáció irányítását. A művészeti tárgyak oktatásának háttérbe szorítása az érzelmi folyamatok, a humanitás elsorvadásához, az élet értelmi és érzelmi oldalainak veszélyes aszimmetriájához vezet. Engem különösen az esztétika tanításának lehetősége izgat továbbra is. Merthogy van-e, lesz-e hozzá megfelelő és elég szakember? Meg hogy továbbra is az eddig tanult dogmatikusan értelmezett esztétikai tételek szerint kell-e alapot adni a műelemzéshez, az új művészettudat kialakításához. Minthogy f> politikai változás után remélhetőleg új művészetkép is és középfokon egyáltalán nem tanulunk filmtörténetet és filmesztétikát. Nagyonnagyon nehezen léphetünk előbbre, minthogy pedagógushallgatóink sem kapják meg az alapvető ismereteket. Mondhatnánk persze, hogy nem is kell, hiszen nincs nemzetiségi filmművészetünk. De nemcsak azért kell filmesztétikát tanulnunk, hogy a filmszakmában szakemberek, esztéták, rendezők stb. lehessünk, bár miért ne lehetnénk. Azért is, hogy ne csak naiv fogyasztói legyünk e művészeti ágnak. Alig jobb a helyzet színházesztétikából. Tanulunk ugyan drámairodalmat, de ez nem elég ahhoz, hogy az irodalmi mű színpadra alkalmazott, „itt és most" megjelenített változatának minden lényeges komponensét értelmezni tudjuk, s vajmi kevés a továbbtanuláshoz. Feltételezem, hogy ha diákjaink középfokon képzőművészet-történetből legalább az alapokat szereznék meg, többen lennének, akik felsőfokon ezen a szakon tanulnának tovább. Sokkal biztosabbnak érezhetnénk akkor körvonalazódó s elég erősnek tűnő honi magyar képzőművészetünk lehetőségeit is. Az intézményes oktatás régi struktúrája, a tantárgyak megoszlása és tartalma is hozzájárult színház-, képző- és filmművészetünk vitalitásvesztéséhez, a művészetek, a kultúra iránti nagyfokú közömbösség kialakulásához, valamint ahhoz, hogy a magyar diákok évről évre rendszeresen hiányoztak a felsőoktatási intézmények egyes szakairól. Ezen változtatnunk kell. Az oktatás feladata is. Természetesen a művészeti tárgyaknak az eddiginél sokkal intenzivebb, átfogó oktatását nem lehet elképzelni a múlt struktúrájában. Valamelyest talán segítene, ha a felsőoktatásra felkészítő gimnáziumokban visszaállítanánk azt a szerkezetet, amelyet - lebecsülve a humán és felértékelve a műszaki tárgyak fontosságát - átalakítottunk. Szükség van differenciálásra, hogy a párhuzamos osztályok egyikében a művészeti, a humán, a másikában a műszaki tárgyak oktatása domináljon. Az ilyen osztódás fedi igazán a társadalmi szükségleteket és elégítheti ki a szakmai rétegződés, valamint az egyén igényeit, biztosítja, hogy a felsőfokra differenciáltan készítsük fel diákjainkat. J

óllehet, a közoktatás, a módosult követelményeknek, a legújabb ismeretekre érzékenyen reagáló szakmai képzés, és egy esetleges újabb oktatási reform költséges, ám az oktatás, a közösségi művelődés finanszírozása előbbutóbb megtérül. A jövőben nem lenne szabad olyannyira lebecsülni a humán műveltséget. Még akkor sem, ha gyakorlati érvényesítésének hasznosságát nem lehet a termelés produktivitásával párhuzamba állítva értékelni. De elszakítani sem lehet teljesen a termelőszférától. Minthogy a művészeti nevelés hatással van az életvitelre, a magatartásformákra, nagymértékben befolyásolja az ember hozzáállását az élet minden területéhez, így a termeléshez is. TALLÓSI BÉLA