Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-28 / 302. szám, péntek

Elszalasztott lehetőség Beszélgetés dr. VILÁGI OSZKÁR, parlamenti képviselővel a kisebbségi jogokról ÍPIKITlOSn L1W1L A prágai szövetségi parlament, mint ismeretes, december elején hosszas vita után elfogadta az illeté• kességi törvényt. Ez a nagy vihart kavaró alkotmánymódosítás a nemzetiségi kisebbségek tagjait is érintette. A szlovák politikai erők egy része köztársasági belügyként kívánta kezelni a kisebbségi problémát, kizárva a szövetségi szervek beleszólási jogát. A Polgári Fórum és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen megegyezése értelmében végül ez nem történt meg, és a kisebbségi kérdést érintő törvényalkotás továbbra is szövetségi szinten maradt. A vita során viszont történelmi lehetőség maradt kihasználatlanul - nem kis mértékben a magyar képviselők egy részének hozzájárulásával. A törvénytervezet eredeti változatában ugyanis a nemzetiségi jogok helyett a jóval tágabb értelmű és előremutatóbb kollektív jogok kifejezés állt. A vita során sajnos a Kollektív jogok újra nemzetiségi jogokra változtak. A részletekről a Szövetségi Gyűlés alkotmányjogi bizottságának tagját, dr. Világi Oszkár parlamenti képviselőt (FMK) kérdeztem. • Milyen változásokat jelent az eddigi helyzethez képest a nemzetiségi jogoknak az illetékességi törvényben elfogadott változata? - Lényeges változást nem jelent, sót jogilag csupán az 1968 óta érvényes szabályozásnak felel meg. Tehát nem jelent új, törvényes garanciát, nem jelenti a jogkörök kibővítését, és csupán az eddig is érvényes állapotot „konzerválja". Ami a most elfogadott változatban előremutató, az az etnikai kisebbségek jogainak rögzítése. A nemzeti kisebbségek és az etnikai csoportok kérdésköre szorosan összefügg. összegezve: a kollektív jogok fogalmának bevezetésével történelmi jelentőségű lépést tehettünk volna a kisebbségek egyenjogúsítása terén, és európai elsőbbséget élvezhettünk volna. Azzal, hogy ehelyett a nemzetiségi jogokat fogadtuk el, csupán az eddigi állapotot rögzítettük. • Lényeges viszont, hogy a nemzetiségi és etnikai kérdést csak szövetségi szinten szabad kezelni, vagy ahogy egy képviselő fogalmazott, a kisebbségi kérdést ezentúl Prágából irányítják. - Azt hiszem, tévedésről van szó. Mint már említettem, a jelenlegi megfogalmazás nem jelent változást az eddigi helyzethez képest, tehát megmarad az irányítás eddigi rendszere. Prágában csupán a jogalkotás marad, de ez is kissé homályos. Az a módosító javaslat, melyet a kollektív jogok helyett Václav Benda (KDU) terjesztett be, s melyet az Együttélés-MKDM frakció egy része is támogatott, eléggé általános megfogalmazású. Csak abban az esetben rögzíti a szövetségi parlament illetékességét, amikor azt a jogi szabályozás egysége megköveteli. Tehát bizonyos esetekben a tagköztársaságok is illetékesek. Sajnos, végül a parlament ezt a javaslatot fogadta el. Az eredeti, tehát a kollektív jogok által meghatározott illetékesség egyértelműbb és előremutatóbb volt. • Tudomásom szerint az eredeti megfogalmazásban a kollektív jogokról szóló rész az ön javaslatára került be. Mit jelentett volna ez elfogadása esetén? - Az eredeti megfogalmazás szerint minden egyéni és kollektív jogot érintő kérdésben egyedül a Szövetségi Gyűlés illetékes dönteni. Ez azt jelentette volna, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság elismerte volna a kollektív jogokat, és az alkotmányban rögzítette volna őket. Ez nemcsak a nemzeti kisebbségeket érintette volna, hanem a vallási, foglalkozási és az összes társadalmi kisebbséget. Az alkotmány valamennyiük számára a többségénél nagyobb mértékű jogvédelmet biztosította volna. Két napig úgy tűnt, hogy ez a kollektív jogokról szóló megfogalmazás kerül be az illetékességi törvénybe, és ezzel teljesül a Független Magyar Kezdeményezés Elvi Nyilatkozatának egyik legfontosabb célkitűzése. • Tehát a parlament elé kerülő végső változatba bekerült a kollektív jogok megfogalmazása, végül azonban a parlament ezt a nemzetiségi jogok kifejezéssel cserélte fel. Mi történt tulajdonképpen? Hiszen tudomásom szerint a kollektív jogok kifejezést senki sem támadta. - Valóban. A plénumban komoly ellenvetés nem hangzott el, viszont azért többen emeltek kifogásokat. Az, hogy a nemzetiségi kérdés szövetségi szinten marad, már a parlament ülése elótt világos volt. Korábbi tárgyalásai során a Polgári Fórum és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen már megállapodást kötött róla. A tárgyalásokon a NYEE parlamenti frakciójának tagjaként jómagam is részt vettem, és el kell mondanom, hogy e kérdésben nem volt különösebb nézeteltérés. A problémát az jelentette, hogy az elfogadott alapelv milyen formában kerüljön be a törvényjavaslatba. Ekkor javasoltuk a kollektív és egyéni jogok megfogalmazását. Ezt elfogadta a PF és a NYEE parlamenti frakciója, bekerült a közös előterjesztésbe és a legjobb úton haladt az elfogadás felé. Sajnos, a vitában aztán felszólalt Batta képviselő úr, s kijelentette, hogy az Együttélés ezt az újszerű és ÚJ SZÚ 1990. XII. 21. TÓTH ÁGNES Belviszályok a néppártban Kapott-e levelet a CSKP KB Richard Sachertöl? A közelmúltban a Polgári Fórum hetilapja közzé tette azt a levelet, amelyet Richard Sacher, a Csehszlovák Néppárt központi vezetőségének tagja, volt szövetségi belügyminiszter 1988-ban küldött a CSKP KB-nak. A levél pontos elemzést adott a Csehszlovák Néppárt akkori belső helyzetéről, amikor is a párt két vezető alakja, Z. Žalman és J. Andruš mindent latba vetve igyekezett elejét venni annak, hogy a párt keresztény arculatot öltsön. A levél megjelenése élénk visszhangot váltott ki, főként a néppárton belül, s a párt lapja, a Lidova demokracie 1990. december 20-i száma beszélgetést közölt Richard Sacherral. Ön az inkriminált levél szerzője? - Igen, ezt a levelet valóban én írtam 1988 december 8-án, s aláírásommal is elláttam. Az volt a szándékom, hogy kétségeket ébresszek a párt akkori, a politikai hatalom centrumában levő vezetése iránt. Ez volt az egyik lehetséges módja az akkori vezetés félreállításának, s így azon akadály eltávolításának is, mely gátolta a néppárt keresztény párttá alakulását, tényleges politikai erővé válását. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyeznem, hogy néppárti tevékenységemet, a funkcióim betöltése során tanúsított magatartásomat szorosan összehangoltam számos hazai és külföldi keresztény aktivistával, egyházi tisztségviselővel és a Charta 77 tagjaival is. Ahhoz, hogy feladatomat teljesítsem, előbb meg kellett nyernem a kommunisták bizalmát. Belátható időn belül nyilvánosságra hozok minden, a néppárton belüli megújhodást szorgalmazó dokumentumot és hozzáférhető iratot. minőségileg jobb megfogalmazást nem tartja „elégségesnek", és követeli a „nemzetiségek" szó megjelenését a törvényben. Lényegében ezt a mozzanatot használta ki Vladimír Mečiar, aki közismerten nem híve a kollektív jogok fogalmának. A szavazás előtt tárgyalt Václav Bendával, a Kereszténydemokrata Unió frakcióvezetőjével, és egyezséget kötöttek. Ennek értelmében a KDU már nem támogatta a kollektív jogok kifejezést, és elfogadta a nemzetiségek megfogalmazását. összegezve: a kérdés jogi szabályozásból politikai alkuvá vált, és a csalétek szerepét - talán tudtán kívül - az EPM-MKDM frakció 10 tagja vállalta (hárman nem követelték a nemzetiségi jogok megfogalmazást, felismerve a kollektív jogok jelentőségét). Végül aztán Batta képviselő társai nevében megköszönte a parlamentnek ezt a számunkra kedvezőtlen cserét, sőt köszönőlevelet küldött a PF-NYEE parlamenti frakciójának. Az esetet rendkívül sajnálatosnak tartom. • Mi lehet az oka ennek a tulajdonképpen érthetetlen tévedésnek? -Véleményem szerint ez a tíz képviselő nem tudta kellő szinten és felelősséggel megítélni a kialakult politikai helyzetet, és nem ismerte fel benne saját szerepét - még előzetes figyelmeztetések után sem. Az eset okai különbözőek lehetnek: politikai tájékozatlanság, információhiány, a tárgyalások félreértelmezése, presztízskérdés stb. Nincs jogom e kérdésben állást foglalni, végül is minden képviselő elsősorban a lelkiismeretével köteles elszámolni. Azt azonban rendkívül aggasztónak tartom, hogy ez az eset egy fokozódó politikai elszigeteltség eredménye, és ezért a közeljövőben bármely más ügynél megismétlődhet. Ez pedig rendkívül kellemetlen helyzeteket teremthet a magyarság szempontjából, hiszen a politikailag félretájékoztatott és presztízsszempontokat követő magyar képviselők mindig jó ütőkártya lesznek a politikai alkuk idején. A kisebbségi jogok kivívása és a kérdés megnyugtató rendezése komoly munkát és fokozatos, folyamatos meggyőzést igényel, valamint részvételt a politikai élet sűrűjében. Aki ebből kikerül és politikailag elszigetelődik, az nagyon , nehezen tud hatékony érdekképviseletetfelvállalni. NÉMETH SZILVIA Emberiességünkről Az újságírás olyan szempontból mindenképpen hálás szakma, hogy aránylag sok levelet kap az ember. Részint névre szólót, közvetlenül az olvasóitól; részint a szerkesztőségi postából, a főnökei jóvoltából. Mostanában, karácsony táján több olyan levél is a kezembe került, amelynek feladói azt írták: segítsek, segítsünk X-nek, Y-nak. E levélírók többségének, mint az soraikból kitűnt, semmi különösebb érdeke nem fűződik az újságíró figyelmébe ajánlott személyhez, pusztán sajnálja az illetőt. Talán hangsúlyoznom sem kell, hogy a pártfogásunkba ajánlottak között vannak magukra maradt öregek, betegek, kizsigerelt szülők, garázda férjektől s apáktól rettegő családok, állás nélkül felejtett csökkent munkaképsségűek; magyarán: sokféle ember. Ha pusztán ezeket a leveleket olvasom, úgy érzem, hogy van az emberekben felelősségérzet, hogy a jó talajban kihajt a segítő szándék és hovatovább az lesz szégyen, ha behunyt szemmel megyünk el az emberiességre szoruló gyámolítatlan mellett. Bár így lenne! Igaz, szaporodnak ezek az esetek, ám hol vagyunk még attól, hogy mindenkinek ez határozza meg erkölcsi magatartását a társadalom perifériájára szorultakkal szemben. Sajnos, ennél sokkal gyakoribb tünet a közönyösség. Ismerek például érettségizett lányt, aki gyermekbénulás következtében csak tolókocsival tud közlekedni. A községben, ahol lakik, többször megígérték, hogy állást adnak neki amint egy hely megürül. Az illető közgazdasági technikumban végzett, a könyvelés és az irodai munka alapjait ismeri, mégis tétlenségre kényszerül, mert évek óta otthon kénytelen tétlenkedni, bár több üresedés is volt. Egy fiatal lány a tátraaljai falucskák egyikéről jött Pozsonyba, és egy gyár leányszállásán lakott. Alig egy hónap múlva, öngyilkossági kísérlet után kellett kórházba szállítani. Ott is riadt, gyanakvó, zárkózott maradt. Olyan, akinek a bizalmáért napról napra meg kellett küzdenie az orvosoknak, a nővéreknek. Mintha mindig lesben állt volna, nem csalóka ugratás-e az érdeklődő, emberi szó. Csak lassacskán olvadt le róla a gyanakvás kérge, lassan bomlott ki belőle az érző emberi megnyilatkozás. Az első időben még az panaszolta, hogy a munkásszállási lányok - ha elmentek hazulról - elzárták előle a videokészüléket, de különben sem akarták megtanítani őt a gép kezelésére. Megszólalni sem mert különösebben előttük, mert sokszor kinevették. Nem értette jól a szavukat, s olyankor is bólintott, amikor nem kellett volna. E lány ugyanis: nagyothallott. Lakótársnői olcsó kis hecceket fabrikáltak a címére, azzal sebezték érzékenységét. Egyiküknek sem jutott az eszébe, hogy komolyabban megkérdezze: honnan jöttél, miért vagy mindig szomorú? Pedig ha megkérdezik, nem válik gúnyolódásuk céltáblájává. A videohasználat utáni vágyódástól a sűrűn visszatérő fejfájásokig sok mindent megértettek volna. Odahaza ugyanis pokol az élete. A ritkán józan apja gyakran megverte őt; s ha az anyja a segítségére volt, számíthatott rá, hogy ő sem ússza meg ütlegelés nélkül. Innét az örökös fejfájás és a nagyothallása is... Ez az állapot egészen addig tartott, amíg az apja nem ítélkezett egy hajnalon önmaga felett. A lány fedezte fel kora reggel. Bármilyen sokat szenvedett tőle, mégis szívesebben látta volna dülöngélve, fenyegetőzve, mint amúgy. E nyomasztó élmény miatt elmenekült hazulról. A fővárosban jól érezte magát a munkahelyén, de minden reménye megfeneklett a munkásszállás lakóinak közönyösségén. Őszintén szólva, nem hinném, hogy a munkásszálló lakói között csupán szívtelen teremtések lennének. Ellenkezőleg: meggyőződésem, hogy mindenkinek a lelkében ott szunnyad a másik iránti törődés szikrája, csak ki kell belőle csiholni. Csak akadjon valaki, aki ezt kifelé is vállalja, kimutatja. Hogy például a munkásszálókon ne csak szállást kapjanak az ott lakók, hanem otthont is. Néha ugyanis elég lenne ilyesmit kérdezni: Jól érzed magad nálunk? Nincs valamire szükséged? Ezeknek a kérdéseknek még normál körülmények között is szerepük van; hát még akkor, ha az illetőnek valóban szüksége van valamire! Az érdeklődés, a törődés, az emberiesség ugyanis erőt ad a nehézségek könnyebb elviseléséhez. Sosem jó, ha a gondjaiban valaki egyedül érzi magát. Sem a hétköznapokon, sem az ünnepnapokon. Ezért örülök külön is annak, hogy az emberiesség diktálta levél kerül a kezembe. Hétköznapokon és ünnepnapokon. Milyen nagy lesz a torta? Két részből állt az SZNT legutóbbi ülése. Úgy éreztem, hogy első felében pozitív változás állt be a parlament munkájában. Az előző tanácskozásokat az jellemezte, hogy mindig politikai hátterű törvényjavaslatokat, vagy témaköröket vitattunk meg. Ezt úgy értelmezem, hogy ezekhez mindenki hozzá tudott szólni, aránylag kis szakértelem, kevés jogi ismeret is lehetővé tette a felszólalást. Úgy éreztem, megtört ez a gyakorlat. Jelentősen csökkent a hozzászólások száma, kevésbé polarizálódtak a képviselők politikai hovatartozások szerint. Racionálisan kezdtünk dolgozni. Az öt megtárgyalt törvény közül elsőként a költségvetési szabályok voltak napirenden. Szerintem, a megtárgyalásuk során szerzett tapasztalatokat, ismereteket a továbbiakban kamatoztatni kellett volna, de ez sajnos nem történt meg. A környezetvédelmi hivatalok létesítésével kapcsolatban, sok képviselőtársamhoz hasonlóan, bizonyos kételyeim voltak. Nem létezik még egy olyan állam, ahol környezetvédelmi törvények nélkül létesítettek volna környezetvédelmi államigazgatási szerveket. Ugyanakkor tartottam attól, ha nem alakulnak meg ezek a hivatalok, egy sereg szakembert szélnek eresztenek, ezért mégis támogattam a törvényt. A jövőben azonban foglalkozni kell még ezzel a kérdéssel. A biztosításról jóváhagyott törvény kapcsán én nagyobb külföldi részvétel lehetőségével számoltam. Jelenleg a Szlovák Állami Biztosító monopolhelyzete nem kedvez az állampolgároknak, de a jövőben a vállalkozóknak már végképp nem. Ami a népi bírókat illeti, nem sok hozzászólás hangzott el, mindenki igényli, hogy a nép képviselői ott legyenek a bírósági döntéseknél. Itt vonnék határt a tanácskozás két része közé, igaz, az első résznek legalább olyan jelentősége volt, mint a második csoportba sorolt napirendi pontoknak: a zárszámadásnak és a költségvetésnek. Nem vagyok közgazdász és a képviselők többsége sem szakember. Úgy éreztük, hogy egy nagy torta áll előttünk, amelyből 33 gyerek próbál magának minél nagyobb szeletet kivágni'. Ismét háttérbe szorult a szaktudás, maradtak az érzelmek, az objektivitás hiánya és szaporodtak a hozzászólások. Megítélésem szerint sok téves, nem megfelelő észrevétel is elhangzott. A törvénytervezet mindössze öt oldalból áll, ennél sokkal bővebb terjedelmű az egyes paragrafusok megindoklása. A felszólalások nagyobb része viszont éppen a magyarázattal foglalkozott, és nem a paragrafusokba lefektetett tényekkel. Úgy látom, ennek a költségvetésnek egy nagy hibája van: nem foglalkozik a legfontosabbal, vagyis a torta nagyságának valószínűségével. Tudjuk, hogy a környező országokban a beterjesztett költségvetési tervezetek jóval kisebbek voltak, elmaradtak az igények mögött. Vártam, hogy felmerül ez a kérdés is. A labilitást az okozza, hogy nem vagyunk biztosak abban, vajon azok a források, amelyekkel a költségvetés számol, elérik-e a feltételezett nagyságrendet, és ha igen, hogyan hat majd az ifnláció és a többi tényező, amely befolyásolhatja a kiadások nagyságát. Aggodalmaimat felvetettem a bizottsági üléseken, és a szakemberek egyetértettek velem. Utoljára tanácskoztunk ebben az évben, így talán helyénvaló, hogy újévi kívánságként elmondjam: remélem, jövőre olyan racionálisan dolgozik majd a parlament, mint a mostani ülés első felében. TIRINDA PÉTER (MKDM)