Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-21 / 299. szám, péntek

ÍPÉMSÍKII LEWÉL Az egy év eredménye: 7 arany, 5 ezüst és 3 bronz érem - A mai napig is azt mondom, nem volt a világon szebb hely, mint a Dunának az a csendes kanyara, ahol valamikor a Kormorán állt. Sajnos, a déli erdók értékét kevesen becsülték, bár a legnevesebb szakemberek, természetvédők, hidrológusok, zoológusok unos-untalan hangsúlyozták: a maga nemében páratlan. így, ilyen kesernyésen, fájdalmasan, nosztalgikusán kezdődött beszélgetésünk Nagy Istvánnal, a volt ós a mai Kormorán vezetőjével. -Naponta Dunaszerdahelyröl jártam le munkahelyemre. Mindig jó kedvvel indultam, már hajnalban magam előtt láttam a zsíros termőföldet, a zsenge zöldet, az évszázados fákat és a lassan hömpölygő vén Dunát. Aztán tudatták velünk, hogy felszámolnak bennünket. Mintha hatalmas vászonra, hogy a teremben levő több mint háromezer néző nyomon követhesse az egyes mozdulatokat, müveleteket. Minden szükséges felszerelést, a bútort is beleértve, az abroszokat, étkészleteket, poharakat, vázákat, virágokat, gyertyatartókat stb. a versenyző csapatoknak kellett magukkal vinniük. - Ez volt a legnehezebb. Olyasmit kellett kitalálnunk, ami mutatós, célszerű, megragadó, megfelel a felszolgált ételeknek stb. A szükséges kellékeket az egész Szlovákia területéről szedtük össze, sok mindent kimondottan erre az alkalomra csináltattunk. Hadd mondjam el az egyik „sztorinkat". A „tématerítés" kategóriában mindenki azt mutatja be, amit akar. Mi úgy döntöttünk, hogy Pozsony fennálAz ínyesmester világbajnoksága A szakma elkötelezettje vagyok - mondja Nagy István • » Az Isten háta mögötti Kormorán híre határainkon túlra is eljutott • Főzni csak szívvel lehet ÚJ szú 1990. XII. 21. a szívemből téptek volna ki egy darabot. Ott álltam a vízparton, könnyes szemmel és akaratlanul is ismételgettem Petőfi versét: Kis lak áll a nagy Duna mentében... Hosszadalmas huza-vona után mégiscsak felszámoltak bennünket. Felajánlották, hogy másutt felépíthetünk egy másik Kormoránt. Miután kiválasztottuk az építkezési területet, kisült, hogy csak kocsmát létesíthetünk. Ebbe nem akartam belemenni. Nem szaporítom a szót, kilincseltem, vitatkoztam, veszekedtem, megszegtem az előírásokat, havonta börtönnel fenyegettek, ám nem adtam alább. Végül is sikerült összehozni ezt a szállodát komplett szolgáltatással, ahol van étterem, kávéház, táncparkett, éjszakai mulató, szauna, gyúróterem, terasz, teniszpálya ... - Mindez szép, tökéletes, mégis, kissé szomorkás... - szakítom félbe Nagy Istvánt. - Olyan lelketszorongató. Mintha a Hold közepére egy felhőkarcolót, húztak volna. - így van. Az, ami bennünket körülvesz, siralmas. Fű- és famentes, természetellenes. A kávéház ablakából a 18 méter magas gátra lát az ember. Sajnos, ez rajtunk kívül áll. Ezért igyekszem anynyira, hogy legalább az épületen belül legyen meg minden szükséges kényelem, szolgáltatás, jó konyha, zene, udvariasság, előzékenység. S ez valóban megvan. SOMORJÁRÓL A VILÁGVERSENYRE A GASTROPRAG olyan világverseny - nemrégiben zajlott a 6. évfolyama -, melyen a vendéglátóipar legjobbjai mérik össze erejüket, s melyet, az olimpiákhoz hasonlóan minden négy évben rendeznek meg. Szakemberekből álló bizottság dönt a legjobbaknak járó érmek odaítéléséről és a vetélkedő nézők előtt zajlik. Az idei hétnapos világbajnokságon a prágai Kultúrpalotában 24 ország képviseltette magát. Ausztrálián kívül minden kontinens. Először szerepelt Japán, Dél-Korea, na meg - Szlovákia csapata, melyet beszélgetőtársunk, a Kormorán főnöke, Nagy István állított össze és vezetett a színhelyen. Nem véletlenül esett rá a választás. Őt tartják a szakma igazi ismerőjének. A póstyéni felépítményi vendéglátó-ipari szakiskola elvégzése után a nyitrai Pedagógiai Főiskolán is diplomát szerzett, csak azért, hogy átadhassa tudását, taníthasson is. Beutazta a fél világot egyetlen céllal: látni, tapasztalni: miként étkeznek másutt, hogy bánnak a vendéggel. A jó tapasztalatokat itthon meghonosította. Vagy három évtizede különböző szakbizottságok tagja, tanácsadója. A világversenyre öttagú csapatok nevezhettek be. A „kapitányon" kívül bemutathatta tudományát a szakács, a pincér, a cukrász és az italkeverő. A versenyszámok adottak voltak, jobban mondva a témákat jelölték meg, azon túl a versenyzők fantáziájára bízták milyen ízeket, színeket, tálalásmódokat választanak. Nos, éppen ez a variabilitás nyújtotta a tündöklés lehetőségét. Nagy István beszámolója a világversenyről olyan élmény, mely felcsigázza az ember képzelőerejét. Elmondja, hogy két kamera a versenyző cselekvésére, kezére irányult, a képet átvetítették egy lásának 700. évfordulója alkalmából „vendégül látjuk" a nézőket. Múzeumokból és galériákból gyűjtöttük össze a szükséges kellékeket: az asztalt, a székeket, Pozsonyt ábrázoló goblent, a gyertyatartókat, poharakat stb. Valamennyi a barokk stílus egy évtizedéből származott, illetve annak mása volt. Az abroszt csináltatnunk kellett. Amikor a verseny előtti esten terítésre került sor, rémülten vettem észre, hogy az abrosz széle a versenyszabályokban megszabottnál tíz centiméterrel rövidebb. Szinte megdermedtem. Aztán úgy elöntöttem, lefűrészeljük az asztal lábait. Nekiláttunk, vasfűrésszel, mert mást éjszaka nem tudtunk keríteni - izzadtunk, izgultunk. Végül is aranyéremmel jutalmazták produkciónkat, külön Amerika és Ausztria is nekünk ítélte a nagy aranyérmet. Tán ennek köszönhető, hogy megkaptam a legjobb csapatkapitány külön aranyérmét is. Ez különben mellékes, csak annyiban fontos, hogy szaporította megszerzett érmeink számát. A HÉTKÖZNAPOK Természetes, hogy ilyen kirobbanó siker után lelkesen fogadták a hazatérteket. A Jednota ünnepséget rendezett tiszteletükre. Bár Nagy István örült annak, hogy egy évig tartó felkészülésüket, igyekezetüket, gyakorlásukat siker koronázta, s ők lettek a legtöbb érmet szerző csapat, azt mondja: - Életünket a hétköznapok határozzák meg. Ez a hitvallása valóban megmutatkozik ott, ahol főnök, ahol minden egyes nap legnagyobb részét tölti - az Isten háta mögötti Kormoránban, mely olyan jó hírnévnek örvend, hogy akár a fényűző Fórum is megirigyelhetné. ÉTELAJÁNLATOK A karácsonyi és az újévi ünnepek küszöbén állunk. Természetes tehát, hogy a „világbajnoktól" néhány receptet kértünk. Húsos palacsinta: (melegen és hidegen is tálalható) Palacsintát sütünk, kissé sósabbat, mint általában. Hagymán bármilyen húst - borjú, sertés, marha, akár kész húsmaradék is, esetleg valamennyit keverve is - megdinsztelünk, puhára főzünk. Fűszerezzük - sóval, borssal, kevés pirospaprikával. Amikor a húst pároljuk, tehetünk belé babérlevelet is (különös ízt ad). A húsmasszát ledaráljuk, vastagabban rákenjük a palacsintára, becsavarjuk, kettévágjuk és panírozzuk: lisztben - tojásban - prézliben - ismét tojásban. Forró zsírban kisütjük. A kész előételt (akár főétel is lehet, mert laktató) tartármártással öntjük le. Kormorán hústekercs borjú-, sertéshúsból, esetleg pulykamellből készülhet: Személyenként 10 dkg húst számítunk, szeletekre vágjuk, kiverjük, sózzuk, borsozzuk, egész felületét belepjük vékonyra szelt sajttal és sonkaszelettel, majd úgy csavarjuk be, mint a palacsintát. Panírozzuk: liszt - tojás - prézli - ismét tojás, forró zsírban vagy olajban sütjük ki (kb. 15 percig, hogy a belseje is jól átsüljön). Sült fagylalt: vékony piskótatésztát sütünk, majd pohárral kiszaggatjuk. Előre jól hűtött kistányérra helyezzük. (Az otthon sült piskótát hámozott almaszeletekkel, kész keksszel is helyettesíthetjük). Az alapra ráhelyezzük a kőkeménnyé fagyott fagylaltadagot. Közben már felvertük a tojásfehérjék habját (fontos, hogy a hab rendkívül kemény legyen), majd cukrászzacskóba tesszük és alulról felfelé sort sorra halmozva felviszszük a fagylaltra. Bármilyen gyümölccsel díszítjük és 4-5 percre forró sütőbe tesszük. A hab teteje megbarnul, széle csupán megszilárdul. Kivéve a sütőből édeskés likőrrel meglocsoljuk, leöntjük olvasztott csokoládéval, még gyümölcssel díszítjük, meghintjük porcukorral és forrón tálaljuk. Az első két receptet kipróbáltam. A sült fagylaltot a Kormoránban megkóstoltam, ahogy mondani szokás, igazán isteni volt, de én otthoni elkészítésére bizony nem vállalkozom. Aki akarja, ám tegye meg. Biztos, hogy az egész család hálás lesz és tán éppen e fagylaltnak köszönhetően marad emlékezetes až idei ünnep. S ha úgy döntenek, hogy a Kormoránban próbálják ki mindezt, biztos nem bánják meg. Elég kocsiba ülni, Somorján a szenei úton letérni a Duna felé és megrendelni az ínyencfalatokat. Mosollyal fogadják önöket, udvarias felszolgálásban lesz részük és a pénztárcájuk sem bánja nagyon, mert itt, csodák csodája, a szolgáltatásokhoz képest hihetetlenül alacsonyak az árak. Nagy István ugyanis azt tartja, hogy az olcsó kocsisnak mindig van fuvara... Csupán egy apróság zavart - zavar. A Kormorán. Csallóköz közepén, ott, ahol még magyar vendéglátónak lenni nem szégyen. Mert a Kormorán magyarul tarvarjú. Bár nem vagyok zoológus, azt gondolom, hogy ilyen madarat itt már aligha látni. Ezért tán ajánlatos lenne legalább a képét kibiggyeszteni... OZORAI KATALIN Mennyire hatalmasak a szavak s mennyire esendők.' Velük fogalmazhatjuk meg, amit vágyaink és akaratunk céljairól kifejezünk; vagy amit a világról tudni vélünk. Épp ezért érdemes vigyázni a szavakra, mert előfordulhat, hogy kiürülnek, netán új, visszás tartalommal telítődnek. Időről időre érdemes hát újra megvizsgálni őket. Például karácsony táján, amit a szeretet ünnepének szokás nevezni. Igen ám, csakhogy mit jelent manapság az ünnep? Jobbik esetben megszervezett szabadidőt, hétvégi - pardon: ünnepi - étel- s italáldozatot; jobbára azonban különmunkát, törődést, nemegyszer fusizást. . Mindennek tudatában mit jelent a karácsony? Gyermekkoromban még ilyen fogalmak s tartalmak társultak hozzá: meghitt családi este, boldog együttlét a karácsonyfa alatt, jól ismert karácsonyi dalok, meleg fészek, éjféli mise, másnap ünnepi ebéd. Egészében: kikapcsolódás, pihenés, valami más, mint a hétköznapok malomtaposása. Nem az ajándékok nagysága és sokasága, hanem az ajándékozás csöndes öröme számított. Karácsony idején általában mi, a gyermekek voltunk a középpontban; a mi örömünk, a mi illedelmes vagy éppenséggel vad ficánkolásunk... Manapság viszont? Mindez másként van. Az amúgy is túlterhelt embereknek újabb külön gond és hajsza a sorban állás, a bevásárlás, a tülekedés, a pénzszerzés, a státasérvényesítés. Az ajándék kerül a főhelyre. Hogy mindenki kapjon, lehetőleg mutatósat, sokszor erőn felül drágát, rangosat, szükségeset vagy éppen fölösleg voltával parádésat. Szentestén a karácsonyfát sietve kell felállítani, a vacsorát hajszoltan összedobni; az idegesség csupán erőfeszítéssel fegyelmeződik békességgé. A szenteste előtt az üzleteket a forgalom növekedésének mutatói érdeklik; a szenteste után a megajándékozottak jó része azon töri a fejét, hogy mit kezdjen a fölösleges ajándékokkal (ha már nincs mikor és kinek továbbpasszolni őket). Általános tünet a meghajszoltság, majd a csömör és a kimerültség. Újabban, sajnos, ilyenek a karácsonyaink. Beszélünk, fecsegünk a szeretetről, s lassan már nem is tudjuk, mi az. Ez is egyike azoknak a hatalmas szavaknak, amelyek kiürültek; értékes tartalmuk a visszájára fordult. Nem mernék általánosítani, de valóban gyakran csak szépelgés lett belőle meg haverság, csuklógyakorlat és pofavizit, fráziscsépléssel elegy ironikus idézőjelekbe tett nosztalgia. Karácsonyaink kapcsán csak azért érdemes minderről elmélkedni, mert a magyar nyelv különbséget tesz szeretet és szerelem között. Az első jelentés egyre jobban elhomályosul(t) a második mögött - amelyet mind nyersebben és durvábban használnak. Édesanyámra emlékezve mondhatom: talán csak ők, az anyák ismerik még a szótlan tettekben, önfeláldozásban, kitartó türelemben is megnyilatkozó igaz és tiszta érzést. Esetleg még ifjú barátok; esetleg legyőzött válságokban elmélyült kapcsolatú élettársak. Mindez nemcsak azért foglalkoztat mostanában, mert küszöbön a karácsony. Pontosabban: újra küszöbön a karácsony; s ezzel együtt van jelen az utcák zsúfoltsága, a cipekedő emberek türelmetlen tolakodása. Pedig ehelyett milyen jó lenne kiebrudalni az életünkből minden pózt és üres fecsegést! Be jó lenne célt, tartalmat, értelmet adni mindannak, amit kifelé is, önnönmagunk lelkiismerete előtt is szeretetként könyvelünk el - ám a valóságban a szív meg a lélek ügyeihez kevés köze van a dolognak. Küszöbön a karácsony. Zihálva rohangáló, szitkozódva sorakozó, zilált kedélyű felebarátaim, gondoljuk meg együtt: ezt az ünnepet a századok igyekezték a szeretet megjobbító sugárzásával megtölteni. Jó lenne, ha nem sodornának el bennünket a kor zűrzavaros örvényei. Jó lenne visszaszerezni a szeretet valóságát, a szeretet becsületét. Mert aki szeret, az ontja a fényt és a meleget. Mindenkire és mindenre. Karácsonykor és hétköznap. ERKÖLCSI KÖTELESSÉGÜNK Pozsonyban kétnapos országos munkaértekezletet tartottak a Vöröskereszt járási bizottságainak küldöttei a január elsejével várható menekültáradattal kapcsolatban kialakuló helyzetről. Az itt elhangzottakról és a teendőkről dr. Fedor Líška, a Csehszlovák Vöröskereszt Szlovákiai Bizottsága hivatalának elnöke tájékoztatta az újságírókat. A Csehszlovák Vöröskereszt eddig nem találkozott ilyen jellegű problémával. Igaz, a külföldi menekültek első csoportja már az év első felében megérkezett hazánkba. Akkor a Vöröskereszt csehországi szervezetének kellett megbirkóznia a váratlan helyzettel, menekülttáborokat létesített, gondoskodott az ellátásról. A szervezetnek humanitárius küldetéséből kiindulva vállalnia kellett az igényes feladat teljesítését - bár ezen a téren nincsenek tapasztalatai, sem anyagi bázisa. Nem akar kibújni most sem a menekültek támogatásának, felkarolásának kötelessége alól, de a táborok létesítéséhez - felszerelés, üzemeltetés - pénz kell. Ezzel kapcsolatban kéréssel fordult a kormányhoz és a belügyminisztériumhoz. Ugyancsak anyagi támogatásért folyamodott a Nemzetközi Vöröskereszthez és az ENSZ UNDRO nemzetközi segélyszervezetéhez. A menekültekről hozott törvény meghatározza a menekült fogalmát, helyzetét, de nem szól a menekülttáborok működéséről, finanszírozásáról. Egyes reszortokon belül - belügy-, egészségügy, polgári védelem - válságstáb alakult ki, mely koordinálja a készültségben lévő Vöröskereszt-szervezetek munkáját. Ezek már megtették a szükséges biztonsági intézkedéseket, né-" hány kelet-szlovákiai járásba takarókat szállítottak, és tábori konyhákat állítottak fel. Előreláthatólag öt menekülttábort létesítenek. Vladimír Doležal jogi tanácsadó tájékoztatása szerint a külföldiek a határon igazolványt kapnak, mely felmutatásával ingyen utazhatnak a gyűjtőtáborokba. Az öt évre szóló menekült státust kilencven napon belül kaphatják meg. Ez alatt a három hónap alatt nem léphetnek munkaviszonyba. Ha nem vetik alá magukat a tábori rendnek, kitoloncolják őket az országból. A kormány személyenként napi 150 koronát hagyott jóvá számukra, de Stanislav Kytka gazdasági tanácsadó szerint az étkeztetés, szállás, az objektumok működtetése, s a menekültekről való egyéb gondoskodás lényegesen többe fog kerülni. A Vöröskereszt alapvető emberi és erkölcsi kötelességének érzi a segítséget, s egyben bízik abban, hogy összeurópai problémáról lévén szó Európa többi államai is részt vállalnak belőle, befogadják őket, és segítenek enyhíteni emberi szenvedésükön. TÓTH ÁGNES Karácsonyainkról