Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-20 / 298. szám, csütörtök

PETER KRESÁNEK, Pozsony főpolgármestere azt akarja, hogy a város visszanyerje vonzerejét Múltat idézve a jövőbe lépve ÚJ szú 1990. XII. 20. Peter Kresártek azon a napon született mint Petőfi Sándor, persze, jó néhány évvel később. Négy kereszt terheli a vállát. Édesapja egyetemi tanár, ő pedig művészettörténész. Egyike azon szerzőknek, akik feltárták a fővárost fenyegető veszélyeket, titokban megírták és kiadták a „Poisonyról hangosan" című könyvet. Három gimnazista lány édesapja, s ezután, mivel ő került ki a 12 jelölt közül győztesen, Pozsony atyja, főpolgármestere is. Beszélgetésünkre ünnepélyes eskütétele után kerítettünk sort. • Főpolgármester úr, hogy fogadta jelölését, milyennek vélte esélyeit? -A VPN (Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom) jelölt, annak is csak egy része. Jelölésemet május végén tudatták velem azzal, hogy több párttal kívánnak koalícióba lépni és ez esélyt adhat megválasztásomra. Azért szemeltek ki, mert 1975-től aktívan részt vettem minden olyan megmozdulásban, mely fővárosunk „megmentésére" irányult, ezen kívül hivatásomnál fogva is jól ismertem a város helyzetét, tudtam, melyek a kihagyott, vagy az „elszabotált" lehetőségek. Éveken át az óváros „feltérképezésén", felújításán fáradoztam. Kapcsolataim voltak az egyes körzeti nemzeti bizottság dolgozóival, ismertem a hivatal struktúráját, a költségvetést stb. Úgy vélem, ez is nyomós ok volt arra, hogy jelöljenek. Végül is 35 780 szavazattal főpolgármester lettem. • Hivatalba lépésekor milyen állapotban találta Pozsonyt? -Tudtam, milyen a helyzet. Az utóbbi húsz esztendő alatt elég alkalmam nyílt foglalkozni az óváros problémáival. Az új negyedek építési módja miatt sokat lázongtam. Mindig teljes egészében kívántam megoldani egy-egy feladatot, opponentúráimban is kerestem az összefüggéseket. Ma már a műemlékeket sem lehet úgy felújítani, hogy ne vegyük figyelembe a kor követelményeit, a közművesítést, a közlekedést, a technikai szolgálatokat, a más jellegű szolgáltatásokat, a beruházásokat stb. Húsz éve alatt rájöttem mi városunkban a jó, mi a rossz, mi szükséges és mi felesleges. Ismerem azokat a törvényeket, melyek lehetővé teszik Szlovákia fővárosának felvirágoztatását, de azokat is, amelyek gátolják azt. • Az elmondottak alapján úgy vélem, nyilván tudja, mi az, amit a múltban a város vezetősége és hivatalnokaik elrontottak, tönkretettek, mit lehet helyrehozni, mit kell pótolni... - Vannak dolgok, amelyeken már nem tudunk változtatni. Olyan megoldásokat kell keresnünk, amelyek legalább elfogadhatóak. Fontos, hogy az emberek jól érezzék magukat ott, ahol élnek. Ugyanis ez formálja a városukhoz való viszonyukat. Meggyőződésem, hogy a belvárost gyorsan helyre kell állítani. Persze, nem eredeti formájában, annyi pénzünk nincs és korunk követelményeinek sem felelnének meg az egy az egyben kópiák. A rekonstrukciót úgy kell megvalósítanunk, hogy a létesítmények beilleszkedjenek az utca képébe, ne zavarják az összbenyomást. • Említette, hogy erre nincs anyagi fedezet. Hogyan akarja megvalósítani elképzeléseit? - A városházának nem az a feladata, hogy diktáljon, építkezzen, beruházzon, befektessen, hanem az, hogy lehetővé tegye mások ilyen irányú törekvéseit. Úgy tűnik, sok az érdeklődő. Tudok olyan parcelláról, ahova tizenheten szeretnének építkezni. Nos, mi majd kiválasztjuk a legmegfelelőbb ajánlatot. Érdekünk és törekvésünk, hogy Pozsony visszanyerje régmúlt atmoszféráját, hangulatát, vonzerejét. • Ez azt jelenti, hogy a hangsúlyt a belváros felvirágoztatására helyezik? Mi lesz a külvárosi negyedekkel, a lakótelepekkel? - Arra már most ígéretet adhatok, hogy a Pozsonyhoz csatolt falvakban, melyek most már a főváros részei, nem lesz bontás, panelház építés. Valamennyi megőrzi eredeti jellegét. A lakótelepeket is majd fokozatosan humanizáljuk. A belváros egy várost reprezentál, ott vannak többnyire a hivatalok, bankok, múzeumok, közszolgáltatások, szórakozóhelyek, sétányok stb. De az emberek többsége a lakótelepeken él. Ezeket bizony az elmúlt évtizedekben jól „eltoltuk". Létrehoztuk a paneldzsungeleket, éjszakai menedékhelyeket építettünk. Itt az emberek csak akkor fogják jól érezni magukat, ha sikerül pótolnunk a hiányzókat, ha az üresen maradt térségeket azzal építjük be, ami a várost várossá teszi - minden igényt kielégítő bevásárló és pihenésre alkalmas objektumokkal. Ezen kívül parkokat, sétányokat, játszótereket stb. kell létesítenünk. Vagyis a mostani ridegségbe otthonosságot kell vinnünk. • Ezek igazán szép elképzelések, tervek. Megvalósításukra meddig várunk majd? - Az adott körülmények között nem szabhatunk határidőket. A városnak nincs arra pénze, hogy építkezzen, ám meggyőződésem, hogy rajtunk múlik, milyen lehetőségeket adunk azoknak, akiknek van pénzük és akik beruházni akarnak. • Érdekelne, mennyire tudatosítja, hogy egy egészen különleges város főpolgármestere? Egy olyan városé, melyben valaha három, söt, több kultúra találkozott, keveredett, melyben még él a hagyomány, ugyanakkor „betelepítéssel", „bevándorlással" elveszítette eredeti jelentőségét, arculatát, atmoszféráját? - Itt már kevés az ősgyökeres pozsonyi. Kevesen vannak, kik igazán szívügyüknek tekintik városuk felvirágoztatását. Ám Pozsony fekvése, múltja lehetővé teszi, hogy ismét felvegye a három kultúrát, hogy szellemileg kapcsolódjék Bécshez és Budapesthez. Pozsony a múltban a szó jó értelmében „átjáróház" volt, nos, ezt az állapotot kellene visszaállítani. Városunk állam volt az államban, megvolt mindene, amire egy államnak szüksége van. Most is arra kell törekednünk, hogy önellátóak legyünk. • Ebben a törekvésében milyen feladatot szánt az itt élő magyaroknak? - Még nem néztem utána, menynyi városunk magyar nemzetiségű lakosa. A választások előtt meghívtak a CSEMADOK székházába, ott sok tettrekész értelmiségivel találkoztam, kikkel továbbra is tartom a kapcsolatot. Sokan nosztalgiával tekintenek ^ múltba, ám ebből nem lehet megélrtí... Az itt élő magyaroknak is alkalmazkodniuk kell a kor és egy modern város követelményeihez. Tudom, sok a művelt, okos, ügyes egyéniség, jó mesterek és üzleti szellemmel megáldott emberek. Ezeket a tulajdonságokat táplálnunk kell bennük, hogy a magyarok is igazán magukénak tekinthessék Pozsonyt. Ennek kapcsán szívesen elmondanám gyermekkori élményemet. Akkoriban német órákat vettem egy idős hölgytől, aki egy árva szót sem tudott szlovákul, csupán magyarul és németül beszélt. A nyelvtudáson túl a városára való büszkeségét tanultam meg tőle, mindig és mindenütt azt hangoztatta, hogy ő pozsonyi. Azt szeretném, ha minden polgárunk így érezne. Gondolom, ezzel sokat mondtam... • Ez bizonyára sok időbe kerül és türelmet igényel. Az őslakosok sorai megritkultak, sok a „bevándorolt"... -A múlt „bűneit" nem tudjuk egyhamar levezekelni, a csapásokat kiheverni. Az emberek ideköltöztetésével Szlovákia minden csücskéből az akkori politikai vezetés azt kívánta elérni, hogy mindnyájan minden környezetben és körülmények között egyenlőek legyünk, hogy semmizzék kötődéseinket, egyéniségünket. Néhány évvel ezelőtt divatba jöttek az ilyen-olyan bálok. Volt gömöri, keleti, „záhorák", meg mit tudom én milyen bál. Akkor Jano Budaj azt mondta, hirdessünk pozsonyi bált, biztos nem jön el senki, bennünket meg provokációért becsuknak. Bár erre nem került sor,, úgy vélem, filozofiai értelemben igaza volt. Ám a múlt rendszer a szülőföldhöz, a lakóhelyhez, a hivatáshoz, a foglalkozáshoz való kötődést is semmizte. Tulajdonképpen valamennyien földönfutókká lettünk... • Feltételezzük, hogy néhány év múltán a városháza vissza tudja adni ezen értékek tudatosítását, az emberek mivoltát, az önbecsülést. Vissza adja az utcák eredeti nevét is? - Ez utóbbi sokkal egyszerűbb. Már jóváhagytuk az utcák új elnevezését. Ligefalun sok magyar egyéniség „kap" egy-egy utcát. Ez politikai szempont. Nyilván, ön másra gondol. A belváros utcáinak volt elnevezésére. Nekem az a javaslatom, hogy a most elfogadott szlovák nyelvű utcatáblák alá helyezzünk el egy másik táblát is, mely jellegévei, betűtípusával megfelel annak a kornak, amikor így vagy úgy hívták ezt vagy azt az utcát és arra tüntessük fel az eredeti magyar, illetve a német elnevezést. Például a mai Obchodná szlovákul úgy hangzik majd Pekná ulica, magyarul Széplak utca és németül Schönherz Strasse. Szó van arról is, hogy visszaadjuk a szállodák, mulatók, kávéházak volt megnevezését is - ismét üzemel majd a Deák Szálló. Nem az a lényeg minek mi lesz a neve, hanem az, hogy visszaállítjuk a város régi jellegét. • Érdekelne, bővül-e Pozsonyban a magyar óvoda- és iskolahálózat? - Ennek semmi akadálya. Ha ezt a magyarok igénylik és meg lesznek a megfelelő körülmények - objektum, oktató stb. - a városháza nem áll a megvalósítás útjában. Ez az álláspontunk nem vonatkozik csak a magyar iskolahálózat bővítésére, hanem bármilyen idegen nyelvoktatására. • Véleménye szerint hivatalba lépése után milyen problémát kell leghamarább megoldania? - Az emberek biztonságérzete az, ami leginkább aggaszt. Sajnos, közbiztonságunk nagyon megromlott. A rendőrség kötelékén belül járőrökre van szükségünk, akik egyegy körzetben tevékenykednek, ismerik és védik a lakosságot. Amolyan angol-módra. Persze, ez sok pénzbe kerül. Mégis úgy vélem, hogy minden polgár adó formájában szívesen megfizeti azt a havi tíz koronát, ha tudja, hogy biztonságban érezheti magát, családja tagjait, vagyonát. A másik nagy probléma a közlekedés. Azt szokták mondani, hogy a közlekedési hálózat az a város vérkeringése, ha pedig az nem működik, akkor leáll a szervezet, vagyis megbénul a város élete. A mostani rendszerünk nagyon elavult. Gyorsan kell építenünk a metrót. Ez nem luxus, hanem igény, szükséglet. Egyes állomásain bevásárló és szolgáltatásokat nyújtó központokat létesítünk - ez is lakótelepeink humanizálásához vezet. Elképzelésünk kedvező visszhangra talált a vállalkozó kedvű külföldieknél, szerencsére, mivel saját erejűnkből aligha tudnánk megvalósítani terveinket. Továbbá nagy problémát okoz a hulladéklikvidáció, annak szállítása, illetve feldolgozása. Sokan tán nem is tudatosítják, hogy ez egy nagyváros életében milyen nagy gond. így sorolhatnám tovább a problémák sokaságát. Igyekvésünknek, elképzeléseinknek megvalósítását a polgárok aligha észlelik egy-két éven belül. Gyorsan kell cselekednünk, de a kicsengést türelmesen kell várnunk. Bízom abban, hogy Pozsony ismét európai nagyvárossá fejlődik, hogy sikerül a „rehabilitáció", hogy itt majd mindenki otthonosan, jól érzi magát. Remélem, beszélgetésünk témáit egy idö múltán felelevenítjuk... OZORAI KATALIN Jólesik a meleg tea... (Rudolf Bihary felvétele) „Nem cselekedhettem másként" A fenti címmel közölt beszélgetést a Národná obroda december 17-i száma dr. Ľudovít Haraksimmai, aki 1990. október 27-ig a Matica slovenská választmányának alelnöki tisztét látta el. Az interjút kommentár nélkül ismertetjük. „Bár a Ľudovít Štúr születésének 175. évfordulójával kapcsolatban sokat emlegetett és ismertetett ünnepség óta már több mint egy hónap telt el, egyetlen cikket sem olvastam arról, mi is történt Ugrócon közvetlenül az ünnepi megemlékezés előtt, s milyen körülmények késztették a Matica slovenská vezetőségének néhány tagját, hogy lemondjon tisztségéről" - írja Štefan Žilka, a lap munkatársa. Erre keresett választ dr. Ľudovít Haraksimmal beszélgetve. Most az akkori alelnök így emlékezik a történtekre: „Október 26-ról 27-re virradóra, tehát az ugróci Štúrünnepséget megelőző éjszakán, a Matica slovenská elnökségének tagjai, két-három személy kivételével találkoztak Vladimír Mečiar szlovák kormányfővel, hogy megvitassák a nyelvtörvény elfogadása nyomán kialakult helyzetet. Az összejövetelen nem vett részt, egészségi okokból, Jozef Márkus mérnök, a Matica választmányának elnöke... A tanácskozáson többek között szó esett arról, hogy egy éven belül életbe kell lépnie a Szlovák Köztársaság alkotmányának, amely a hivatalos nyelvről szóló cikkelyt is tartalmaz majd, s így a mostani törvény hatályát veszti. Tehát a most jóváhagyott törvény csak egy évig lesz érvényben. Ezért ez a törvény bizonyos jogosultsággal, én legalábbis így gondoltam, afféle próbának is tekinthető, hogy helytálló-e mint a nyelvek helyzetének rendezésére hivatott modell. Egyúttal arról is megállapodás történt: a törvény betartását szigorúan ellenőrizni kell, hogy ne kerülhessen sor a délvidéki szlovákok majorizálására. Ilyesfajta veszélyt jelző panaszok ugyanis egyre-másra érkeztek a Maticához. Az említett konszenzust követően hangzott el, hogy a szlovákiai kedélyeket le kell csillapítani, s ehhez a Maticának is hozzá kell járulnia. Első lépésként felhívás kidolgozásának gondolata merült fel, azzal, hogy másnap az ugróci összejövetelen hangzik majd el. A felhívás elkészült. Megjegyzem, Mečiar kormányfő bárminemű közreműködése nélkül... Másnap reggel megjelent Márkus mérnök. Ezúttal a betegség már nem akadályozta abban, hogy Ugrócra utazzon - a felhívást azonban elutasította." Ezután Haraksim doktor annak a meggyőződésének ad hangot, hogy ha Markuš mérnök részt vett volna az éjszakai tanácskozáson, közös erővel valószínűleg sikerült volna rávenni őt, hogy a tárgyalás eredményeivel és a felhívással egyetértsen. „Persze, tudom, hogy Móric mérnök felsorakoztatott kohorsza, vagyis embereinek az egykori rómaiak katonai alakzatára emlékeztető csoportja füttykoncertbe kezdett volna a felhívás hallatán, mégis úgy vélem, hogy a dolgok jó irányt vettek volna" - hangsúlyozza Haraksim doktor, kifejtve véleményét Jozef Markuš elutasító magatartásáról is. „Azzal érvelt, hogy a felhívás »nem tartja tiszteletben« a nemzet akaratát, a Szlovák Nemzeti Tanács és a Szlovák Köztársaság kormányának a malmára hajtja a vizet. Tehát mindez - s most a magánvéleményemet mondom - taktikázás volt. Markuš mérnök megbetegedése meglehetősen célirányos volt. Lehetővé tette számára, hogy ott jelenjen meg, ahol ö maga is akarta, s távol maradjon onnan, ahová nem kívánkozott. Engem az elnök viszonyulása a tanácskozáshoz és magához a felhíváshoz elkedvetlenített, feldühített, mert a tisztességes szándék semmibevételének tekintettem. Felálltam és megmondtam a magamét. Az éles hangú kipakolással együtt kértem, hogy e pillanattól kezdve ne tekintsenek a Matica slovenská választmányi alelnökének." Ugyanakkor dr. Haraksim ottmaradt a Štúr-únnepségen. „S kijutott számomra az »örömből«. Az ünnepségen egyszerű állampolgárként vettem részt. Mindaz, aminek szemtanúja voltam, szégyenkezéssel töltött el, mert az ünnepség sokkal inkább gyálázkodásként hatott, nemcsak Ľudovít Štúr emlékével, hanem a hely másik szülöttjével, Alexander Dubčekkal szemben is" - mondja a volt alelnök. Majd a választmányból való távozására is kitérve megjegyzi, hogy Jozef Markuš mérnök egyáltalán nem kereste a Matica és az SZNT közötti konfliktus elsimításának lehetőségét. Erről valló bizonyítékként említi a Matica slovenská választmányának a szlovák nyelv hivatalos nyelvvé nyilvánításával kapcsolatos, a Štúr-únnepség után elfogadott állásfoglalását. „Ez á megnyilatkozás további konfrontációra szólított fel. A Matica slovenská erkölcsi integritására hivatkozott, arra, hogy rosszak a törvénynyel kapcsolatos első tapasztalatok - apropó: három nappal elfogadása után -, s hogy a törvény hatékonyságot nélkülöző, szemben áll a törvényhozói szándékkal". Befejezésül dr. Ľudovít Haraksim a Matica slovenská jövőjéről nyilatkozott. Leszögezte: a Maticát meg kell őrizni. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy visszatérjen eredeti küldetéséhez és hagyományaihoz. A Matica slovenskának e nemzet jogos érdekeiért kell küzdenie, de az erkölcs eszközeivel és erejével. Semmiképpen sem politika és hatalmi harc folytatásával... A hivatalos nyelv körüli vitában ugyanis nemcsak a nyelvről volt szó. A nyelv maga csupán kapóra jött, ürügyül szolgált a konfrontáció előidézésére, amint annak tanúi lehettünk. Mindezt megfelelő és érthető formában meg kell világítani az emberek számára, hogy ne éleződjenek tovább Szlovákia lakosai között a^pk az ellentétek, amelyeket a születőben levő demokrácia hozott magával" - fejezte be a beszélgetést dr. Haraksim. (kj)