Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-20 / 298. szám, csütörtök

AZ ADÓPOLITIKA NE VESZÉLYEZTESSE A MŰVELŐDÉST, A LAP- ÉS KÖNYVKIADÁST LENGYELORSZÁG (Folytatás az 1. oldalról) jelenlétében vitassák meg a határo­zathozatal előtt az illetékes bizott­ságok. Felszólalt a vitában Gyimesi György (Együttélés) képviselő is. Rámutatott, hogy ez az adóintézke­dés az országban élő nemzetiségek kulturája fölött kongatja meg a vész­harangot. A nemzetiségi kiadványok szerkesztőségei gyakorlatilag meg­szűntek, az ifjúsági és iskolai lapok felmondás alatt állnak, s január 1 -je után megszűnik a nemzetiségi idő­szaki, ifjúsági és iskolai irodalom kiadása. A helyzetet azonnal meg kell oldani, mégpedig költségvetési hozzájárulással. Utalva a művelő­déshez és kultúrához való, általáno­san elfogadott emberi jogi nemzet­közi szerződésekből az országra háruló kötelezettségekre, javasolta: az időszaki, és főleg a nemzetiségi sajtóra nulla százalékos adót vesse­nek ki. A vita során felszólaló további képviselők, Josef Tomsa (KDP), Marie Kaplanová (KDU), Libor Kudláček (PF), Jozef Wagner (FP) ugyancsak támogatták a javaslatot. Marie Kaplanová javasolta, hogy a gyermekkönyvek helyett inkább a pornográfiát sújtsák nagyobb adó­val. Jozef Wagner ismertette a szö­vetségi pénzügyminiszterhez adó­ügyben intézett, a Népi Kamara má­sik két képviselője, Eva Nováková és Magyar Ferenc által is aláírt levelet, amelynek sajnos nem volt foganatja. A képviselő elmondta, hogy a kérdéssel jelenleg a CSNT és az SZNT képviselőiből, a szlovák és a cseh kormány illetékes munka­társaiból álló munkacsoport foglal­kozik, akiknek a szövetségi parla­ment illetékes bizottságai elnöksé­geivel együtt kellene határozati ja­vaslatot kidolgozniuk. Néhány to­vábbi felszólalás után a képviselők egyetértettek ezzel a javaslattal. Következő napirendi pontként a két kamara állandó bizottságai összetételében hajtottak végre sze­mélycseréket. Miklós Istvánt a Nem­zetek Kamarája gazdasági bizott­ságba választották. Ezután Jirí Dienstbier szövetsé­gi miniszterelnök-helyettes, külügy­miniszter megindokolta a kormány javaslatát az 1966. december 16-án New Yorkban jóváhagyott, a polgár­jogokra és politikai jogokra vonatko­zó nemzetközi egyezményt kiegé­szítő opciós jegyzőkönyv jóváha­Nincs összhang a szükségletek és a lehetőségek között (Folytatás az 1. oldalról) megszakították, ezért a költségvetés elfogadásáról csak ma döntenek. A vita tükrözte, hogy nagy eltéré­sek vannak a szükségletek és a le­hetőségek között. A legtöbben az egészségügy, a kultúra s a környe­zetvédelem gondjaival foglalkoztak. Javasolták, hogy ezek a tárcák a költségvetés egyes tételeinek át­csoportosításával az eredetileg ja­vasoltnál nagyobb összegeket kap­janák kiadásaikra. Többen támogat­ták azt a javaslatot, hogy létesítsé­nek külön alapot a sajtó és a művé­szi alkotások dotálására. Ladislav Snopko kulturális miniszter azon­ban megjegyezte, hogy a nemzeti­ségi sajtó és irodalom kiadásának támogatása nem képzelhető el mi­nisztérium keretében, bár indokolt­ságát elismerte. Éles vita alakult ki a filmgyártással kapcsolatban. A képviselők nézete megoszlott, egyesek szerint a filmművészetnek nagyobb állami támogatást kellene kapnia, míg mások azon a vélemé­nyen voltak, hogy csak olyan filme­ket érdemes forgatni, amelyek nye­reséget is hoznak. Sokan boncolgatták azt a kérdést, honnan lehetne elvenni ahhoz, hogy a legnagyobb lyukakat be tudják tömni. Tiltakozást váltott ki a bizott­ságok azon javaslata, hogy csök­kentsék az egyházak dotálására előirányzott összeget. Ján Čarno­gurský, a kormány alelnöke is indo­koltnak tartotta az előirányzott összeget. Július Brocka (KDM) hangsúlyozta, hogy az egyházak ér­tékes tevékenységet kívánnak kifej­teni az egészségügyben, az okta­tásügyben és a szociális ellátásban, de ehhez is pénz kell. Olyan érv is elhangzott, hogy az állam tulajdon­képpen súlyos milliókkal tartozik a papságnak és az egyházaknak az elmúlt évtizedekben folytatott meg­különböztető politika következmé­nyei miatt. Voltak, akik az államigaz^ gatás kiadásainak csökkentését ja­vasolták. Anna Koptová (NYEE) bírálta, hogy a költségvetés nem tesz emlí­tést a romák sajátos problémáinak megoldásáról. Nem fogadta el Sta­nislav Novák szociális minisztertől, hogy a romák kérdéseivel a kor­mány nem kíván külön foglalkozni, gondjaikat az általános szociális el­látás keretében fogják orvosolni. Emil Lacko (KDM) sajnálattal vette tudomásul, hogy mivel Milan Kňaž­ko úgy, mint máskor, most sem jelent meg az ülésen, nem kaphat tőle magyarázatot, miért kérik, hogy a nemzetközi kapcsolatok miniszté­riumának kiadásait 3,675 millió ko­ronával növeljék. A vita után a tanácskozást meg­szakították. Nem lesz könnyű dönte­ni a sok módosító javaslatról, észre­vételről, mert a költségvetésnek az adott helyzetből kell kiindulnia. Az egyes tárcák között csak annyi oszt­ható el, amennyit gazdaságunk elő tud teremteni. A legtöbb javaslat pedig a kiadások növelésére vonat­kozott. A parlament ma folytatja munká­ját. -r­A költségvetés vitájában hangzott el Mikó Jenő (független): - Nem érthetek egyet azzal a javaslattal, hogy 50 millióval csökkentsék az egyházak dotálását. Nem is az összegről, sokkal inkább elvi kérdés­ről van szó. A dotáció részben kárpótolná az egyházakat és vallási közösségeket azokért a károkéit és sérelmekért, ame­lyeket az elmúlt évtizedekben elszenved­tek. Etikátlan a javaslat azért is, mert még nem született törvény a vallásszabad­ságról. Kardos Ferenc (CSSZKP): - Olyan helyzet alakult ki, hogy az állam gyakorla­tilag nem támogatja a mezőgazdaságot. A megoldatlan problémák feszültséget keltenek ebben az ágazatban, s félő, hogy a piacgazdaságra való átmenet so­rán a mezőgazdasági termelés és ennek következtében az élelmiszergyártás is megbomlik. Alojz Rakús egészségügyi miniszter. - A képviselők által javasolt 1,5 milliárdos emelés sem menti meg az egészség­ügyet, ez sem teszi lehetővé szolgáltatá­saink színvonalának emelését, sőt való­színű, hogy a gyógyszerszükségletet sem tudjuk fedezni. Remélem, hogy a pénz­ügyminisztérium mint az idén, a jövőben is segít legégetőbb problémáink megol­dásában. Dobos László (Együttélés): - Ez a költségvetés a gazdasági szempontokat részesíti előnyben, s gyengíti a szlovák nemzeti kultúra és a nemzetiségi kultúrák pozícióját. Különösen érvényes ez a gyer­mekkiadványokra, ezen belül pedig a nemzetiségi gyermeklapokra. A költ­ségvetés tételeinek átcsoportosítása az utolsó lehetőség a nemzetiségi lapok megszüntetésének megakadályozására. Bartakovics István (MKDM): - A köz­társaság költségvetése ugyan milliárdos nagyságrendű dotációt szán a mezőgaz­daságnak, de látnunk kell, hogy ennek összege csaknem 4 milliárddal alacso­nyabb, mint tavaly volt, s gyakorlatilag vissza is veszi adó formájában. Konkré­tan: a dotációkra 10,437 milliót irányoztak élő, adóként pedig 11,036 millió bevétellel számolnak. Agárdy Gábor (MKDM): - Fontos mu­tató a tudományos-műszaki fejlesztésre előirányzott nem beruházási költségek és az összesített kiadások aránya. A köze­pesen fejlett és a fejlett országokban ez az arány 5 és 12 százalék között van. Nálunk az ipari tárcánál eléri a 43, a ke­reskedelemben az 5,6 százalékot, de az erdő- és vízgazdálkodásban csak 0,3, a környezetvédelemben pedig 0,1 száza­lék. A költségvetés így a legkisebb mér­tékben sem segíti elő lemaradásunk le­küzdését ezeken a területeken. Zselenák József (CSSZKP): - Bosz­szantó, hogy azoknál, akik sokat beszél­nek a restrikcióról, arról, hogy szerényeb­ben kell élnünk, éppen az ellenkezőjét látom. Az állami szervek és az államigaz­gatás kiadásaira gondolok. Tudom, a nö­vekedésnek objektív okai is vannak, de messze vagyunk attól, amit a kormány­program ezzel kapcsolatban kitűzött, csi­gyására. Ennek lényege, hogy az emberi jogok és szabadságjogok betartásának nemzetközi ellenőrzé­sében bizonyos biztosítékot jelent az államhatalom részéről történő visszaélésekkel szemben. A minisz­ter javasolta, hogy az egyes ember­jogi kérdések megítélésére a parla­menten belül hozzák létre az om­budsman tisztséget. A kormányja­vaslat elfogadása növeli hazánkban az emberi jogok és szabadságjogok s általában az emberi méltóság vé­delmét. A kormány javaslatát támogatta Magyar Ferenc, a Népi Kamara és Ľubomír Rédl, a Nemzetek Kama­rája állandó bizottságainak előadója is. Egybehangzóan aláhúzták a ja­vaslat elfogadásának nemzetközi je­lentőségét, különösen most, amikor hazánk kéri felvételét az Európai Tanácsba. Ezután a két kamara határozat­ban fejezte ki egyetértését a kor­mány javaslatával. Ezt követően Josef Stank alelnök irányításával a múlt heti ülésen megkezdett, a stratégiai tervezésről szóló törvényjavaslat vitájával foly­tatta munkáját a Szövetségi Gyűlés. Amint Marián Čalfa szövetségi minisz­terelnök felszólalásában hangoztatta, a szövetségi kormány véleménye szerint a csehszlovák gazdaságnak szüksége van egy átfogó elképzelésre arról, hogy milyen irányban kíván fejlődni, hogyan kapcsolódik be a nemzetközi gazdasági csoportosulásokba. A törvény jóváhagyá­sát szorgalmazta Pavel Hoffmann szö­vetségi stratégiai tervezési miniszter is. Több vitafelszólalás után került sor egyes kiegészítő javaslatok megvitatására. Vé­gül a kormány törvényjavaslata, mivel a Nemzetek Kamarájában a Cseh Köztár­saságban megválasztott képviselőktől nem kapta meg a szükséges számú sza­vazatot, nem emelkedhetett törvényerőre. A Szövetségi Gyűlés elnöksége javasolta, hogy az illetékes bizottságok egyeztető tárgyaláson vitassák meg újból a kérdést. A déli szünet után került sor az 1989. évi állami zárszámadás kormányjavasla­tának megvitatására. A dokumentumja­vaslatot a szövetségi kormány nevében Václav Klaus pénzügyminiszter terjesz­tette elő. A két kamara bizottsági előadói­nak - Miloš Zeman, illetve Peter Borgu­la - felszólalása után a Szövetségi Gyű­lés vita nélkül jóváhagyta az 1989. évi állami zárszámadást. A délutáni tanácskozás további részé­ben Ján Lángoš szövetségi belügymi­niszter, Václav Klaus szövetségi pénz­ügyminiszter és Kvétoslava Korínková állami ellenőrzési miniszter válaszolt a képviselők interpellációira. A Szövetségi Gyűlés csütörtökön az 1991. évi állami költségvetési javaslat megvitatásával folytatja munkáját. SOMOGYI MÁTYÁS RÖVIDEN -f Václav Havel köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Milan Uhdét, a Cseh Köztársaság kulturális mi­niszterét. A találkozón a csehországi kul­turális élet gondjairól volt szó. + Miroslav Vacek hadseregtábornok tegnap Alexander Dubčeket, a Szövetsé­gi Gyűlés elnökét is tájékoztatta a jószol­gálati küldöttség iraki tárgyalásainak eredményeiről. Mint ismeretes, a delegá­ció kieszközölte a csehszlovák túszok szabadonbocsátását. + Vladimír Mečiar, a Szlovák Köztár­saság miniszterelnöke tegnap fogadta a kormány nő- és családbizottságának elnökét. Magdaléna Malovecká tájékoz­tatta a kormányfőt a bizottság munkájáról és a szlovákiai nőszervezetekkel való együttműködéséről. -f Jozef Kučeráknak, a Szlovák Köz­társaság miniszterelnökhelyettesének ve­zetésével tegnap a szociális védőháló „megfonásáról" tanácskoztak a kormány gazdasági miniszterei. Stanislav Novák munka- és szociális ügyi miniszter szintén erről tárgyalt a Világbank Szlovákiában tartózkodó küldöttségének tagjaival. • Lakásbetörés történt tegnap So­kolovban. Az ismeretlen tettes 20 ezer koronát, 231 nyugatnémet márkát, vala­mint ékszereket, ezüst emlékérméket és hegedűket vitt magával. Az anyagi kár 750 ezer korona. •f Bulgáriában tegnap a Bolgár Szo­cialista Párt és a Demokratikus Erők Szö­vetsége végső megállapodást kötött az ideiglenes kormány megalakításáról. Si­került megoldani az eddigi legnagyobb problémát: megegyezés született arról, hogy a belügyminisztérium élére semle­ges személyt neveznek ki. Mindkét fél egyetértett abban, hogy ez a személy Ivan Tatarcsev ügyvéd legyen. Kormányalakítási huzavona (ČSTK) - Lengyelországban a nap híre kétségtelenül az, hogy Jan Olszewski lemondott a kor­mányalakítási megbízatásáról. A tegnapi varsói sajtó szerint Ol­szewski döntésének hátterében a közte és az újonnan megválasztott államfő, Lech Walesa közötti ellen­tétek állnak. Állítólag abban nem tudnak egyetérteni, hogy milyen he­lyet kapjon az új kormányban Le­szek Balcerowicz, a lengyel gazda­sági reform atyja. A Standar Mlodych című lap sze­rint a Walesát támogató erőkön belül folyik a marakodás a miniszteri bár­sonyszékekért, s Olszewski erejét meghaladta, hogy minden igényt ki­elégítsen. Ezzel szemben Walesa nem akar egypárti kabinetet, hanem pártok fölötti szakértői kormányt, amely főleg a gazdaságra összpon­tosítaná figyelmét. Ebben a helyzet­ben az államfő is aktívan bekapcso­lódott a kormányalakításba. Balcerowicz a lemondott Mazo­wiecki-kormány alelnöke volt, s nyugati szakértők az ő személyé­ben látnak garanciát arra, hogy Len­gyelországban folytatódni fognak a gazdasági változások. Pozíciói te­hát még mindig elég erősek ahhoz, hogy ő diktálja a feltételeket. Ennek kapcsán jegyezte meg a Gazeta Wyborcza: Olszewski nem értett egyet azzal, hogy Balcerowicz irá­nyítsa teljes mértékben a gazdasági ügyeket. Walesa viszont azt szeret­né, ha továbbra is a kormány alelnö­ke, pénzügyminisztere és a kormány gazdasági bizottságának a vezetője lenne. Walesa december 22-én, szom­baton teszi le az államfői esküt, s valószínűleg csak ezt követően tesz majd javaslatot a szejmnek a kormányfő személyére vonatko­zóan. Álmatlan éjszakáik vannak a len­gyel közlekedési szakembereknek: a Németországból kivonuló szovjet alakulatok Lengyelországon keresz­tül térnek majd vissza hazájukba. A hozzátartozókkal együtt hozzáve­tőleg egymillió emberről van szó, s vonulásuk már a jövő évben meg­kezdődik. Jirí Dienstbier Kairóba látogat (ČSTK) - Ahmed Eszmat Abdal Megidnak, az Egyiptomi Arab Köz­társaság miniszterelnök-helyettesé­nek, külügyminiszterének meghívá­sára december 22-23-án hivatalos látogatást tesz Kairóban Jirí Dienst­bier szövetségi miniszterelnök-he­lyettes, külügyminiszter. Jugoszláv államelnökség: A szlovéniai népszavazás alkotmányellenes LESZ VITELDÍJEMELÉS? Sajtótájékoztató a szlovák főváros főpolgármesterénél (Munkatársunktól) - Peter Kresánek, Pozsony főpolgármestere, illetve helyet­tesei, a fővárosi tanács első üléséről tar­tott satótájékoztatójukon többek között Pozsony készülő statútumáról számoltak be, melyben tisztázni kell a főváros és a városrészek közti viszonyt, beleértve a vagyoni kérdéseket is. Az alapszabályt egy héttagú bizottság dolgozza ki. Ezzel párhuzamosan készül a fővárosról szóló törvény novellája is. A magisztrátusnak fel kell készülnie - főleg a Szovjetunióból érkező - tranzit­utasok fogadására. Megfelelő szállást, ét­kezési lehetőséget és egészségügyi ellá­tást kell biztosítani számukra, amit anya­gilag csak a központi szervek - a kor­mány és a parlament - segítségével lehet megoldani. Ezzel kapcsolatban ma ta­nácskozik Brünnben a prágai, a pozsonyi és a brünni magisztrátus küldöttsége, hogy optimális megoldást találjon a vár­ható emberáradat fogadására. Mivel a fővárosi közlekedési vállalat működése és szükséges beruházásai a városi költségvetésből közel 1 milliárd koronát igényelnének, jövőre számolha­tunk a közlekedési eszközök viteldíjának emelésével. Ezért a vállalat nem ad ki egész évre szóló bérleteket, csak havi, illetve negyedévi tiketteket. A viteldíjeme­lésről az utazóközönséget időben értesí­ti k- -tgá­ÚJSZÚ 2 1990. XII. 20. (ČSTK) - A jugoszláv államelnök­ség alkotmányellenesnek nyilvání­totta a vasárnapra meghirdetett szlovéniai népszavazást (az elsza­kadásról), s felszólította a szlovén kormányt, tegyen lépéseket Jugo­szlávia egységének megőrzése ér­dekében. ,,Az államelnökség nem ért egyet az olyan egyoldalú akciókkal, amelyek veszélyeztetik az alkotmá­nyos jogrendet, Jugoszlávia és köz­társaságaink integritását" - állapítja meg a kollektív államfői testület. A Tanjug hírügynökséq szerint az államelnökség felszólította a köz­ponti kormányt és parlamentet, hogy tegyenek halaszthatatlan lépéseket az említett érdekek védelmében. De hogy ezek konkrétan milyenek len­nének, arról nem érkezett hír. Itt kell megjegyezni, a szlovén vezetés az utóbbi napokban többször is aggo­dalmának adott hangot, mondván, nem kizárt a katonai beavatkozás lehetősége sem, amellyel Belgrád a népszavazást akarná megakadá­lyozni. Az Öbölben nem ismétlődik meg a vietnami „agónia" (Folytatás az 1. oldalról) Arról, hogyan viselkednek az ira­kiak ,,új tartományukban" az Am­nesty International független nem­zetközi emberjogi szervezet London­ban közzétett jelentése tanúskodik. Eszerint a megszállók emberek szá­zait kínozták és ölték meg, ezreket ejtettek fogságba, és több mint 300 koraszülött gyermeket ítéltek halálra azzal, hogy a kuvaiti kórházakból ellopták az inkubátorokat. Brutalitá­sukról tanúskodnak a dokumentált Nigériai államminiszter érkezett Prágába (ČSTK) - Háromnapos hivatalos látogatásra tegnap délután Cseh­szlovákiába érkezett Zakari Yau Ib­rahim, a Nigériai Szövetségi Köztár­saság külügyi államminisztere. Az afrikai vendég itt-tartózkodása során Pavel Suchánek első külügy­miniszter-helyettessel a csehszlo­vák-nigériai együttműködés fejlesz­téséről, valamint az Afrikában és Európában végbemenő változások­ról fog tárgyalni. Találkozik Marián Čalfa szövetségi miniszterelnökkel is. Zakari Yau Ibrahim augusztus óta tagja a nigériai kormánynak. Külügyi államminiszterként az ország kül­ügyminisztere, Ike Nwachukwu ve­zérőrnagy után a második helyet foglalja el a lagosi diplomáciában. esetek, amelyek arról számolnak be, hogy az iraki katonák kiszúrták áldo­zataik szemét, kivágták nyelvüket, levágták nemi szervüket, hozzátar­tozóik szeme láttára végezték ki ál­dozataikat. A magyar parlament kedd esti zárt ülésén úgy döntött, 30-40 főnyi egészségügyi egységet küld az öböl térségébe, ,,ha azt a helyzet megkívánja". Megállapodás szüle­tett arról, hogy a magyar egység brit parancsnokság alatt fog tevékeny­kedni. A térségben állomásozó amerikai kontingenssel kapcsolatban egy amerikai folyóirat azt közölte, hogy a katonák között aránytalanul sok a színes bőrű. Bush elnök ezt felhá­borodottan cáfolta, és elutasított bármilyen összehasonlítást az egy­kori Vietnamban harcoló amerikai hadsereg összetételével. Sajtótájékoztató a védelmi minisztériumban (ČSTK) - Sajtóértekezletet tartott tegnap Prágában Petr Tax ezredes, a védelmi miniszter irodájának sajtó­attaséja. Bevezetőjében elmondta, hogy a Szaúd-Arábiába kiküldött csehszlovák vegyvédelmi egység már megérkezett rendeltetési helyé­re. A katonáknak az út során nem esett bántódásuk, s a védelmi tárca állandó kapcsolatot tart fenn velük.

Next

/
Thumbnails
Contents