Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-03 / 283. szám, hétfő

A csehszlovák állambiztonság rémregénye Vilém Hejl: Tudósítás a szervezett erőszakról Az állambiztonsági szolgálatok történetét többnyire alantas fantáziájú, a tényeket alig-alig ismerő kalandregényírók szokták megírni. Netán volt ügynökök, akik valamely - általában tisztességtelen okból - szakítottak tisztességtelen megbízóikkal, s a bosszút ebben a formában képzelik el, ám arra is akadt már példa, hogy sötét távlati célok érdekében maga a szolgálat rendeli meg önnön „leleplezését", nyilvánvalóan valós adatokat keresvé dezinformáló állításokkal. ÚJ SZÚ 1990. XII. 4. Vilém Hejl műve, a Tudósítás a szervezett erőszakról (Zpráva o organizovaném násilí, Univerzum, Praha, 1990) nem ebbe a kategóriába tartozik. Az emigrációban élt szerző nem csupán íróként volt ismert, hanem komoly figyelmet érdemel az a történelmi esszéje is, amelyet a müncheni tragédiáról, annak következményeiről, illetve dr. Beneš politikai pályafutásáról írt. Ezt a könyvét pedig Karel Kaplan közreműködésével készítette, olyannyira, hogy a mű első kanadai kiadása, Káplánt még társszerzőként tüntette fel, noha ő saját szerepét a dokumentációra, illetve két fejezet kidolgozására korlátozza. Hejl könyve egyaránt támaszkodik a kommunista párt központi bizottsága, a kormány levéltárának annak idején Nyugatra csempészett okmányaira, nyugati publikációkra, emigrált volt politikai foglyok és más szemtanúk emlékezéseire. Ennek a kitartó és alapos munkának a végeredménye ez a most már prágai kiadásban ugyancsak napvilágot látott három és fél száz oldalas könyv, amely minden esetre az általam eddig ismert feldolgozások közül a legmélyebb elemzése egy kelet-közép-európai állambiztonsági szervezet 1945 utáni tevékenységének. S a csehszlovákiai magyar olvasó számára nem csupán azért izgalmas olvasmány, mert végigszenvedte e szervezet tevékenységét, hanem többé-kevésbé modellértékű, hiszen, például a magyarországi hasonló szervezet hasonló elgondolások és gyakorlati intézkedések nyomán épült ki. Hejl (és Kaplan) tehát nem „leleplez", hanem adatokat mutat be. Szempontjuk nem moralizáló, mert jól tudják, hogy eddig még nem létezett olyan állam, amely apparátusának működtetésében nélkülözni tudta volna az állambiztonsági szolgálatok általában titkos, s nem egyszer törvények fölött álló működését. Ezt minősíthetjük sajnálatosnak, de ez a lényegen nem változtat. A lényeg pedig az, hogy 1945 után Csehszlovákiában, ekként használták fel az állambiztonságot. Néhány szám Hejl az állambiztonsági tevékenységet nem szűkíti le a pusztán rendőrségi feladatok ellátására, hanem - nagyon helyesen - a maga logikailag és szervezetileg is igazolható összefüggéseiben szemléli a politikai rendészet, az ügyészség és a bíróság működését. Annál nagyobb joggal teheti ezt, mivel 1945 után roppant nehezen vonható meg a határ, hogy hol végződött a politikai rendőrség felhatalmazása, mikor kezdett el dolgozni az ügyész, s a függetlenségétől tökéletesen megfosztott bíróság milyen formában döntött. Adatok vannak arra, hogy az állambiztonság szigorúan büntette azt az ügyészt, aki a koncepciós perek során az előre megállapított és leírt forgatókönyvtől akár egy árnyalattal is eltért, noha ezt, természetesen, nem a vádlott javára, hanem ellenkezőleg a még súlyosabb büntetés kiprovokálására tette. Végül ugyanaz az apparátus volt ez a hármas tagozódású szervezet. Érdemes bizonyos számokat ideidézni tevékenységükről. Csehországban 1945 végén 32 027 alkalmazottja volt az Állambiztonsági Testületnek, s már ekkor létrehozták azt a bizonyos „F" osztályt, amely a kommunista párt tagjai ellen nyomozott. Szlovákiában az Állambiztonsági Testület létszáma 15 410 volt, ebből 6087 katona, 5623 politikai rendőr és 3700 partizán. A későbbiek folyamán ez a létszám jelentősen nőtt. Sőt az állambiztonsági feladatok, azaz hatalmi célok érdekében igénybe vették a munkásmiliciát is, amelynek létszáma 1948-ra már 40 ezer fő. (Nem érdektelen, hogy első vezetői, Josef Pavel parancsnok, volt spanyolországi önkéntes, 1968-ban belügyminiszter, Josef Smrkovský, parancsnok-helyettes és dr. František Kriegel politikai biztos hamarosan a konstruált perek áldozatai lesznek.) És a végeredmény? 1874 és 1917 között Cseh- és Morvaország területén 27 halálos ítéletet hajtottak végre, mondanom sem keli, hogy egyiket sem politikai perben hozták. Az első köztársaság 20 esztendeje alatt 415 halálos ítéletet hirdettek ki, ebből mindössze kilencet (!) hajtottak végre, a többit életfogytiglani, vagy valamivel enyhébb börtönbüntetésre változtatták. Természetesen ezek a halálos ítéletek sem politikai perekben születtek. 1948 és 1952 között 233 halálos ítéletet hoztak a bíróságok, amelyek közül 178-at végre is hajtottak, szinte kivétel nélkül politikai ügyekben. Hogyan alakult a politikai elítéltek száma az évek folyamán? Csak a Sztálin halála utáni adatokat idézem! 1958-ban 4337 személyt ítéltek el, 1961-ben 2740-et, 1964-ben 754-et, 1967-ben 2512-t, .1968ban 111-et, 1970-ben 1576-ot, 1973-ban 279-et, 1975-ben pedig 206-ot. (Megjegyzendő, hogy ezekben a számokban nincsenek benne a tiltott határátlépés kísérlete miatt kimondott ítéletek.) Bizonyos törvényszerűség levonható e számokból: 1958-ban a magyarországi események kisugárzását kell érzékelnünk, majd 1967-ben, amikor újra feltűnően magas a politikai természetű ügyekben hozott ítéletek száma, akkor a Novotný-rendszer utolsó védekezési kísérletét kell konstatálnunk, amely egybeesett Brezsnyev Sztálin rehabilitálási szándékával. Hejl egyértelműen állapítja meg, hogy a törvénytelenségek intézményesítése az állambiztonsági szervezetek munkájában 1945-ben a német és a magyar nemzetiségek ellen hozott rendeletekkel és azok végrehajtásával kezdődött. S miközben sok-sok olyan, felhasználható politikusnak megbocsátottak, akik aktívan együttműködtek a náci megszállókkal a protektorátus ideje alatt (a legnevesebbek közé tartozik Evžen Erban

s a protektorátusi munkahivatal titkára, aki aztán aktívan közreműködött a szociáldemokrata párt felszámolásában), a német és a magyar nemzetiség körében az antifasisztákat is üldözték. „Politikailag hasznos" törvénysértések Ám mivégre szervezték oly nagy gonddal ezt az apparátust, amelynek szervezői egyébként ugyancsak áldozatok lesznek? A cél 1945 után a teljes hatalom megszerzése, 1948 után pedig a mindenkori első titkár (főtitkár) személyi hatalmának biztosítása. Alexej Čepička, Gottwald veje, aki különböző időpontokban különböző funkciókban tevékenykedett, ám mindenkor az állambiztonsággal szoros együttműködésben, nyíltan és cinikusan kijelentette: „elismerem, hogy annyiszor szegjük meg a törvényt, amennyiszer politikailag hasznos". Ugyancsak tanulságos a „csehszlovák fíajk-per" szervezésének szomorú históriája. 1949 szeptemberében a lengyel és a magyar pártés állambiztonsági szervek, Belkin altábornagynak, a szovjet államvédelem Ausztriában, Baden-Badenben székelő, kelet-európai főnökének inspirálására (ha ugyan erre egyáltalán szükség volt), többször hangsúlyozták: ,,a nemzetközi összeesküvés csehszlovákiai szárnyát" nem tudják leleplezni. Gottwald megértette a figyelmeztetést és Karel Švábot (a Slánský-perben majd halálra ítélik) küldte Budapestre, ahol találkozott Rákosi Mátyással, illetve Belkinnel. Šváb szeptember 7-én tanácskozott a magyar fővárosban és szeptember 16-án már elküldte Gottwald Malenkovnak azt a Slánský által fogalmazott táviratot, amelyben szovjet tanácsadók kiküldését kérik. A tanácsadók októberben megérkeztek. Egyikük megjegyezte, amikor úgy érezte, hogy a szlovák állambiztonság emberei nem eléggé készségesek a párton belüli ellenség felkutatásában: „Engem Sztálin azért küldött ide, hogy pereket csináljak, s ne vesztegessem az időt. En nem vitatkozni jöttem ide, Csehszlovákiába, hanem fejekért, örömmel kitekerek 150 nyakat, semhogy az enyémet tekerjék ki." Az első jelölt a „csehszlovák Rajk" szerepére Václav Nősek kommunista belügyminiszter volt, de akkor a tervet nem tudták végrehajtani. Hogy mégse térjenek haza „üres kézzel" 1950. május 31 és június 8. között megrendezték a nem kommunista pártok vezető képviselői elleni konstruktív pöröket, dr. Milada Horáková és társai ellen. Ebben és az ezt az eljárást követő 35 perben összesen 639 személyt ítéltek el, közülük tízet halálra, 52 vádlottat életfogytiglanra, a többiek pedig összesen 7850 esztendei szabadságvesztést kaptak. Ezután következtek Slánský és társai... Trockij igaza Aligha akadt olyan név, amelyet legalább fél évszázadig Európának ezen a felén veszélyesebb lett volna egyetértőleg kiejteni, mint Lev Trockijé. O mondotta a következő szavakat: „A felkelés - nem művészet, hanem egy gép. Ahhoz, hogy működtessük - megfelelő technikára van szükség. És ezt a gépet ugyancsak megfelelő technika képes megállítani. '' Az állambiztonsági szervezet Csehszlovákiában 1945 után - ennek a gépnek a szerepét töltötte be. Megfelelő eszközökkel, a törvények mellőzésével vagy megsértésével, de akár olyan új törvények létrehozatalával, amelyek az állampolgárok minimális biztonságát sem szolgálhatták. Václav Kopecký, akiről közismert, hogy viszonylag szerény tisztségei dacára a kommunista párt egyik legbefolyásosabb személyisége volt, s akitől, például - szovjet kapcsolatai miatt - Gottwald maga is félt, már 1948. április 9-én kijelentette: „Február a mi kis féloktóberünk". Ez a kijelentés - jóslatnak bizonyult. Azt a politikai-hatalmi harcot, amit - sajnos - a szovjet bolsevikok is, még Lenin életében, de főleg halála után, a politikai titkosrendőrség eszközeivel vívtak meg - Csehszlovákiában sem óhajtották másként végrehajtani. (Mint ahogyan más közép-kelet-európai országokban sem.) A tragikus és groteszk következmény azonban az lett: a felkelés működtetéséhez feltétlenül szükséges gépezetet sikerült létrehozni, ám azt a technikát, amely ennek a rettenetes gépnek a működését leállíthatta volna - nem. A legtöbbször, persze, a szándék is hiányzott, ám a létező szándékok ugyancsak csekély hatásfokúnak, erőtlennek bizonyultak. Alig-alig akadt valaki 1945 tavaszán, amikor a brünni néméteket gyalogos halálmenetben hajszolták Ausztria felé, válogatás nélkül nácikat és antifasisztákat, öregeket, betegeket és gyermekeket, hogy hamarosan maguk a végrehajtók kerülnek sorra. S ki gondolta volna ugyancsak 1945-ben a magyarság ellen hozott kollektív bűnösséget kimondó ítélettel - a törvénytelenségek olyan sorozata kezdődik el, amely elsodorta a végrehajtókat és megingatta az állam jogi alapjait? A szervezett erőszak - mint ezt Vilém Hejl félreérthetetlenül kimondja - a szervezőket sem kímélte meg. Ez azonban nem vígasz az áldozatok számára. E. FEHÉR PÁL Fűszerpaprika-érlelés ül H (Gazdag József felvétele) Munkahelyteremtés - amerikai módra Követésre méltó gazdasági csoda N

álunk ma még kevésbé ismert gazdasági jelenségek egyike, amit Nyugat-Európában amerikai gazdasági csodaként emlegetnek. Ezen nem az Amerikai Egyesült Államok gazdasági fejlődésének teljes időszakát értik, hanem csak a legutóbbi húsz év alatt végbement változásokat. A Német Szövetségi Köztársaság második világháború utáni gazdasági fellendülése, Japán hatvanas évekbeli előretörése, a dél-keletázsiai országokban, valamint Spanyolországban és Nagy-Britanniában az elmúlt évtizedben végrehajtott és követésre ajánlott gazdasági változások mellett Amerikában egy új gazdasági jelenség elemei körvonalazódtak ki. Jellegében ugyan eltérnek a gazdasági csodákról szóló eddigi általános ismeretektől, ennek ellenére, s talán éppen ezért a példa még inkább követésre méltó, mivel fejlődéstörténete nagyon sok közös vonást mutat a jelenlegi gazdasági helyzetünkkel és a politikai-kulturális légkörünkkel. Az amerikai gazdasági csoda lényege a vállalkozás fogalommal határozható meg, pontosabban az új vállalkozási hullámmal, amely magával ragadta az észak-amerikai kontinens legszélesebb rétegeit. A vállalkozási láz teljes egészében először a 19. századvég Amerikáját kerítette hatalmába, amikor az addigi agrárországot acél- és olajipari mágnások fejlett iparral rendelkező országgá változtatták. A gazdasági válság után rohamosan terjedni kezdtek az állami vállalatok szükségességéről, a tervgazdálkodásról és a szociális biztonság rendszeréről szóló makroökonómiai elméletek. A vállalkozás kérdése ebben az időszakban a háttérbe szorult. A második világháború után azonban jó néhány sokk érte az amerikai gazdaságot is, például a koreai és a vietnami háború, az olajválság. A hetvenes években egyes közgazdászok és jövőkutatók szerint olyan jelenségek kerültek felszínre az amerikai gazdaságban, amelyek nem kecsegtettek túlságosan fényes jövővel, s egy komoly gazdasági válság jegyeit vetítették előre. A közgazdászok ugyanis felfigyeltek arra, hogy 1970 után az USA 500 legnagyobb vállalatában folyamatosan csökkent a foglalkoztatottság. Mivel olyan cégekről volt szó, amelyek az amerikai gazdaság gerincét képezték, a jelenséggel komolyan kellett foglalkozni. A közgazdászok újabb jelentős válságtól tartottak, meglepetésükre azonban a válság csak nem akart kialakulni. Ezzel szemben valami egészen meglepő dolog történt. Kiderült, hogy 1970-től az USA-ban az említett nagyüzemekben történt csökkenés ellenére egészében nqvekedett a foglalkoztatottság, s egyúttal a munkahelyek száma. A vizsgálatok és felmérések egyértelműen bizonyították, hogy a nagy cégeknél megszűnő munkahelyek helyett a kisvállalkozók teremtettek új munkalehetőségeket. így a hetvenes években az USA-ban mintegy 10 millió új munkahely jött létre. A nyolcvanas években ez a fejlődési irány még jobban felgyorsult. Bár az utóbbi húsz évben 10 millió munkahelyet megszüntettek, mindent egybevetve 40 millió űj munkahely létesült az USA-ban. Ez az eredmény elsősorban a makroközgazdászokat lepte meg. Azóta már rájöttek a jelenség fő okaira. A

vállalkozói logika és munka tartalma, illetve célja ellentétes az elméleti és gyakorlati közgazdászok logikájával és munkájával. A közgazdászok számára a munkatermelékenység fokozása a legfontosabb törvény, amely jelentős mértékben a munkaerő alkalmazásának csökkentésével érhető el. Ennek következménye az emberek elbocsátása a munkahelyekről. A vállalkozónak viszont szüksége van munkaerőre a vállalkozás felfuttatásához és működtetéséhez. A vállalkozói gondolkodás egyik fő pontja tehát a munkalehetőségek, illetve -helyek létrehozása. A magánvállalkozók által végzett „job creation" (munkahelyteremtés) ellensúlyozta a gyáróriások fejlesztése és automatizálása következtében leépülésre kerülő munkahelyek számának csökkenését, hiszen a vállalkozói kedv fellendülése a kezdő vállalkozók áradatát állította a pályára. A jelenséget azért is elemezték, mert a munkanélküliség növekedése elleni „orvosságnak" tekintették. A kisvállalkozásokat új munkahelyteremtő tényezőként nem tekintették „tiszta" célnak. Csak a legutóbbi években közzétett eredmények hatására kapott megfelelő szerepet a gazdasági elemzésekben. Akkor, amikor kiderült, hogy míg Amerikában az elmúlt évtizedekben 40 millió új munkahelyet létesítettek, Nyugat-Európában csökkent a munkahelyek száma, s még Japánban is csak az amerikaiaknál jóval alacsonyabb szinten növekedett. A japánok mutattak rá a vállalkozások új vonására, arra, hogy nincsenek szoros kapcsolatban a csúcstechnológiával, hiszen a „hightech" társaságok az USA-ban csak mintegy 6 millió új munkahelyet teremtettek. E

vállalkozások révén a társadalom legszélesebb szférá5 jában alakulnak ki új munkahelyek. Nemcsak a hagyományos termelői ágazatokban, hanem a polgároknak és intézményeknek nyújtott szolgáltatásokban, egészségügyben, iskolaügyben, sportban, kultúrában, pénzügyekben, tanácsadásban stb. Ma már egyértelműen megállapítható, hogy az amerikai fogyasztói társadalomban az élet minőségét nemcsak a tulajdon birtoklása és a nagyüzemek által gyártott termékek fogyasztása határozza meg. Előtérbe kerültek a mi viszonyaink között alig alkalmazott, olykor fényűzőnek tartott speciális szolgáltatások. Az amerikai gazdasági csoda annak is köszönhető, hogy a porondra lépő fiatal nemzedék a biztos anyagi háttér tudatában, a létbizonytalansági félelmektől megszabadulva bátrabban vállalkozhat. A társadalmi szükségletek széles körű kielégítését a jól működő gazdaság zökkenőmentesen biztosítja. Az új vállalkozások tehát bátran vehetik célba az extraigények kielégítését. így a csoda tulajdonképpen nem is jellemezhető közgazdasági mutatókkal, egyszerűen csak az amerikaiak életének minőségében mutatkozik meg. E szolgáltató vállalkozások alapjait az amerikaiak ma már a legnevesebb kereskedelmi főiskolák menedzserképző tanfolyamain sajátíthatják el. Az új vállalkozási hullámot a nők tömeges vállalkozói kedve is támogatja. Egy idei közvéleménykutatás során derült ki, hogy a dolgozó amerikai nők több mint 50 százaléka szeretné önállósítani magát, saját vállalkozásba kíván fogni. Hozzá kell tenni, hogy a vállaiKOzói aktivitást az állam és a nagy ipari, kereskedelmi cégek egyaránt liberális gazdaságpolitikával támogatják. Ekonomický bulletin ČSTK nyomán feldolgozta: -tszl-