Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-14 / 267. szám, szerda

Ha a hír igaz, és az előzetes tárgyalások eredménnyel járnak, a Szlovákiai Folkloristák Uniójának sorait a csehszlovákiai magyar nép­táncosok és népzenészek is bővítik. A néptán­cosok csoportosulása nem indokolatlan, mert tennivaló van éppen elég. A néptánc - és főleg a színpadi néptánc - évekig szép dekorációja volt az állampárti rendezvényeknek, néhány ember számára pedig jó kereseti lehetőség és utazási forma lett. Eközben azok, akik rájöttek, hogy nemzeti kultúránk eme ága egy kicsit többet jelent, zsíroskenyérért, köszönömért te­vékenykedtek, és majdnem a semmiből terem­tettek értékeket. Míg a sajtó tele volt méltató „ingyom-bingyom" írásokkal, és ma is jelen­het meg életmüvet ábrázoló riport olyan em­berről, aki csak azt nem tette tönkre, amihez nem nyúl, maga a néptánc - beleértve a minő­ségi és tartalmas néptáncot is - a periférián mozog. Pazarlók leszünk-e? Alakulóban a Szlovákiai Magyar Néptáncosok és Népzenészek Társulása A hatvanas évek végén Magyar­országon megjelent egy új szórako­zási forma, amelynek nevét az indí­tók az erdélyi Székről kölcsönözték. A táncház ifjúsági klubokból indulva, a hetvenes évek közepére tömeg­mozgalommá nőtte ki magát, a het­venes évek végére pedig megtalálta stabil helyét a magyar közművelő­désben és kultúrában. Nem az ere­deti magyar néptánc szépsége, att­raktivitása volt az a húzóerő, amely a „táncházasokat" klubokba, műve­lődési házakba vitte. A táncház ré­sze volt egy, eddig még feldolgozat­lan szellemi folyamatnak, amelynek köszönhetően egész sor -kiváló amatőr színtársulat alakult, amely­nek köszönhetően - legalább rész­ben - felszabadult a magyar publi­cisztika. Ezt a korszakot a nálam idősebbek sem élhették át, hiszen kis hazánkban éppen „normalizál­tak". A táncháznak köszönhetően a magyar színpadi néptánc is, mind az amatőr, mind a hivatásos társula­toknál, majdnem teljes egészében újult meg. A népzene után éppen a tánc volt az, aminek köszönhetően gondolkodásunkban egyre többen tudták valódi helyére tenni azt a nemzeti kultúrát, melyről hosszú ideig tilos volt beszélni. A néptánc újratanulásával, de főleg szisztema­tikus és tudományos igényű kutatás eredményeképpen tudtuk meg so­kan, hogy a keresztény világ határán élő magyarság kultúrája milyen mezsgyén fekszik, s hogy e kis náci­ónak mi dolga volt és van Közép­Európa keleti határán. így vált a nemzeti kultúra eme része az identitástudat nevelésének attraktív, egyben igényes formájává. A szlovákiai magyarságnak tucat­nyi rendszeresen dolgozó együttese volt a hatvanas években. Ennek el­lenére nem alakultak - vagy ha igen, nagyon kevés helyen - olyan szelle­mi műhelyek, kisközösségek, ame­lyek célja nem a színpadi produkció, hanem az eredeti magyar néptánc tanulása lett volna. A szellemi tartal­mat megadhatták volna a megisme­rési folyamat egyes állomásai - kezdve a tánctanulással, folytatva a zene, a viselet, a népszokások, a népköltészet megismerésével -, eljutva oda, hogy az ember belekós­toljon a néprajzba, a szociológiába, a történettudományba. A táncház eljutott persze hozzánk is. A hetvenes években viszonylag jó kapcsolatokat tartottunk fönn Ma­gyarországgal. S bár néhány helyen megpróbálták, nem sikerült létre­hozniuk szisztematikusan működő, szellemi műhelynek számítható tánc­házas közösséget. Gondolok pél­dául a komáromi gimnázium és a Hajós táncházára, amely ki tudja, miért szűnt meg. Pozsonyban „csak ötször" próbálkoztak meg rendsze­resen működő táncház szervezésé­vel. Két esetben egyszerűen betiltot­ták, máskor magától bukott meg. így a rendszertelen, néhány központi rendezvényen megszervezett ún. „táncház" produkció lett, amely oly­kor egyszerűen folklór-kocsmává vált. A csehszlovákiai magyar értelmi­ség (ha lehet így nevezni egy hete­rogén iskolai végzettségű réteget) irodalomcentrikus. Ugyanilyen kultu­rális intézményrendszerünk is. Van kiadónk, van két hivatásos színhá­zunk, vannak magyar lapjaink, de a mai napig nincs egyetlen olyan intézményünk sem, amely például a csehszlovákiai magyar képzőmű­vészettel, zenével, tánccal foglal­kozna. S ha már a táncnál tartunk: nem létezik tudományos igényű gyűjtő, feldolgozó és publikáló mun­ka. Ami van, annak kezelése is le­hangoló látványt nyújt. Az MTA-val közösen végzett hatvanas évekbeli filmgyűjtések anyaga egyszerűen eltűnt. Videomásolatát tavaly sike­rült beszerezni az MTA Zenetudo­mányi Intézetétől. A hazai gyűjté­seknek ez csak kis hányada. Sebők Géza és Quittner János az 1979­ben megjelentetett Dél-szlovákiai magyar faluk táncai című munkájá­ban 74 filmfelvételt jegyez 91 falu­ból, 49 gyűjtőtől. Tavaly egy másik intézményes gyűjtés anyagát keres­tem, hiába. Egy 1985-ös zsérei gyűjtésről van szó, amelynek anya­ga sem az Ifjú Szívekben, sem a gyűjtést akkor végző Katona Ist­vánnál nincs. Nem jobb a helyzet a hangzó anyagok esetében sem. Az idén februárban 104 szalagot számoltam meg. Kb. 30 kilométernyi szalagon van eredeti hangzó anyag. Mivel a gyűjtések nagy részét Ag Tibor végezte, a vokális népzene dominál. Az anyag nagy részét négysávos Emgeton vagy Agfa sza­lagokon tárolják, amelyek 10-15 év alatt demagnetizálódnak, így az utá­nunk következő generációk számá­ra teljesen használhatatlanná vál­nak. Egyetlen pozitívum, hogy az anyagot tavaly lemásolták. A Csemadok jelenlegi videotára ugyan kiváló segítség az amatőr csoportok számára, de anyagtáro­lásra a nagyon is vékony mágnes­szalagok teljesen használhatat­lanok. A pártállam 40 éve alatt nem sikerült felújítani egyetlen hivatásos együttesünk - a Népes - munkáját. Ma már persze új körülmények kö­zött nem kell az állami költségvetés­re várni, de ki tud a jelenlegi pénz­szűkében hivatásos együttest fönn­tartani. A Csemadok apparátusában mai napig tisztázatlan a szakelőadók helyzete. Eddig inkább hivatalnokok voltak. Azok is maradnak? Vagy lesz lehetőség végre egy menedzser­szemléletű módszertani és szerve­zési irányításra, akár a Csemadok apparátusán belül? Ki tud nevelni magának ez a „szakma" legalább egy-két felkészült, hozzáértő elmé­leti szakembert vagy kritikust? Tu­dunk-e népművészeti fesztiválunk­ból vonzó nemzetiségi fesztivált csi­nálni, ahol azt prezentálhatjuk, ami valóban a miénk? Mert a világtól sok mindent meg kell tanulnunk, de ami­ben ma verhetetlenek a néhai keleti blokk országai, az éppen a folklór­juk. Ebben tudunk világszínvonalat produkálni. Tudatosítjuk mindezt? Félő, hogy pénzhíján egyre keve­sebben foglalkoznak majd néprajzi gyűjtéssel, egyre kevesebben tán­colnak. Félő, hogy a gazdasági megszorítások és a kommersz kul­túra hódítása idején nem csak a fér­gese fog elhullani - vagy talán ép­pen az marad meg. Megváltozott társadalmunkban soha meg nem ismétlődő lehetősé­get kapott a néptáncos szakma is. Ha nem élünk vele, identitástuda­tunk nevelésének egyik legszebb formáját hagyjuk továbbra is a peri­férián. Ha nem élünk vele, gyaláza­tos pazarlásunkról állítunk ki bizo­nyítványt, LOVÁSZ ATTILA A szavazók döntik majd el... Központi fekvése miatt a jövőben nagy jelentősége lesz a 2461 lakosú Pelsőcnek, az egykori vármegyeszékhelynek. Nemcsak azért, mert forgal­mas vasúti csomópont, s mert környéke természeti kincsekben gazdag, hanem, mert a jövőben az államigazgatási szervek központja lesz... Arról, hogy milyen lesz a helyi közigazgatás összetétele a közelgő választásokon döntenek. A húsz képviselői helyre ötvenhat polgártársukat javasolták, olyanokat, akiket jól ismernek. A polgármesteri tisztségre két jelöltet állítot­tak, akik így vallanak terveikről, elképzeléseikről. Nagy László, huszonöt éves, nős, egy gyermek édesapja, a Szlo­vák Magnezitművek kuntapolcai üzemének technológusa, a Nyilvá­nosság az Erőszak Ellen és a De­mokrata Párt jelöltje. -A közigazgatásban még nem dolgoztam, de tudom, hogy a helyi önkormányzat a polgármester min­denkor a lakosok érdekeit képviseli, s csak teljesíthető ígéretet tesz. Úgy látom, közérdek a gázvezeték meg­építése, s ezt követően, ha pénzünk lesz rá, a szennyvíztisztító és a csa­tornahálózat megépítése, mert ezek nélkül a fejlődést nehéz elképzelni. A privatizációval szeretném megte­remteni a lakosság jobb közellátását és a színvonalasabb szolgáltatáso­kat. Szükség lenne egy szállodára is, de ez csak a magántőke bevoná­sával oldható meg. A lakossági igé­Brezina Arpád nyeknek megfelelően szükséges, hogy a Vasút utcában mielőbb élel­miszerüzletet nyissunk. A település központjából - bár itt van a benzin­kút -, fokozatosan ki kell tiltani a te­herautókat. örülünk annak, hogy a község határában levő három lúgüllepitő medence végre megszűnik, de a háztartási hulladék tárolóhelyén is rendet kell teremteni. Ahhoz, hogy az itt élő emberek közérzete jó le­gyen a településen, főleg annak központjában, növelni kell a zöldte­rületet. Fiatal lévén, jól tudom, ha azt akarjuk, hogy a jövőben a fiatalok itt maradjanak a szülőfalujukban, az ifjúsági klub feltételeinek javítása mellett az is szükséges, hogy segít­sük őket lakáshoz vagy legalább Nem az áldozatokkal mérik a gazdaság erejét Valtr Komárek a gazdasági reformról VALTR KOMÁREKRE bizonyára sok an emlékeznek a viharos novemberi napokból és a nemzeti egyetért és kormányában végzett tevékenysége alapján. Sok hívet szerzett akkor magának, de a Őalfa-kormányban még­sincs. A GENERACE hetilap beszélgetést közöl vele távozásáról, az új gazdasági reformról. • Mi a magyarázata annak, hogy az orra előtt csapták be a kormány ajtaját? -Téved. Én magam tagadtam meg a belépést. Nem akartam a nemzeti egyetértés kormányának alelnöke sem lenni. Végül is Václav Havel és a Polgári Fórum nyomására lettem az. • Ezzel azt akarja mondani, hogy ön körül min­den a legnagyobb rendben van? - Más körülmények között távoztam, mint amilyene­ket eredetileg feltételeztem. • Azért kellett mennie, mert nem értett egyet a jelenlegi gazdasági reformmal? - Jó, ahogy akarja. Voltak olyanok, akiknek fontos volt, hogy ne legyek a kormányban. Nem tudom, hogy ez csak azért volt-e, mert más gazdasági stratégiát szor­galmaztam. • Ez nem túlságosan erkölcsös... - Napjainkban gyakran beszélnek az erkölcsről, de ez inkább sikertelen prédikálásnak tűnik, mert fiatal politikusok teszik, akik azt hiszik, hogy csak fiatal politikai sportolók jutnak szóhoz, akik ismerik a korszerű pszichológiát és politológiát. Ugyanakkor kissé megfe­ledkeznek a tisztességről és az igazmondásról. • Ahogy hallgatom önt, az az érzésem, hogy valójában örül, hogy nem kell a jelenlegi kormány­ban dolgoznia? - Úgy van, sőt nagy megkönnyebbülést érzek. Őszintén szólva/valószínűleg idegesítene, hogy olyas­miben kellene részt vennem, amivel nem értek egyet. • Mit gondol, ez egyedi vélemény, vagy így gon­dolkodik az emberek többsége? - Ezt nem mondanám. Ennek ellenére nem is sejtem, honnan veszik azt a sokat hangoztatott biztonságot, hogy most mindenki a kormány mögött áll. • A nemzeti áldozatokkal való lelkes egyetértés­re és a nadrágszíj-behúzásra is gondol? - Biztosan. Nem az áldozatokkal mérik a gazdaság erejét. Ha valaki olyan gazdasági reformmal jön, amely áldozatot követel, akkor véleményem szerint ez a reform értelmetlen. S ha még ráadásul a bizonytalanságot ilyen jelszavakkal leplezi, akkor ez már kínos. • Tehát konkrétan mit kifogásol a most folyó gazdasági reformban? - Elsősorban azt, hogy elvetette azt a koncepciót, amelyet Klausszal együtt a jövőkutató intézetben dol­goztunk ki. Ebben arról volt szó, hogy alapvető fontossá­gú kérdés a rendszerbeli deformációk eltávolítása, mert ez krónikus deficitet okozott és hiányzott az egyensúly. Naiv dolog olyan állapotban hagyni a gazdaságot, ami­lyenben volt és azt hinni, hogy bevezetjük a jól működő tőkepiacot és ezt a korona átválthatóságával koronáz­zuk meg. Azt gondoltam, hogy továbbfejlesztjük a kon­cepciót, de ók két hónap múlva újjal álltak elő, amely kizárólag a pénz- és árintézkedéseken alapszik, nem veszi tekintetbe a szociális szempontokat és az egész reform három elemre épül. Ezek közül az első helyen az árak liberalizációja, a korona átválthatósága, az állami ipar privatizációja szerepel. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan megváltoztatják véleményüket, de megtörtént. Annak az illúziónak a fogságába estek, hogy a reform­mal kapcsolatos hatalmas munka lényegében banális dolog. Az embereknek jobban imponál a sebész, mint a becsületes körzeti orvos. • Igaz, hogy reformunk sokban hasonlít a len­gyelekéhez? - Nem hasonlít, hanem azonos. Ugyanolyan gazda­sági lépésekről van szó: ármódosítás, a dotációk meg­vonása, a nyersanyag árának emelése, az árak liberali­zációja. A reform eredményét ismerjük. Nem értem: senki se látja, merre halad gazdaságunk? • Kifogásolná-e a reform gyorsaságát? - Ne úgy tegyük fel a kérdést: lassú vagy gyors-e a reform, hanem úgy, jó-e vagy rossz. Talán erről van szó, nem? Eddig még nem hallottam, hogy valaki hivatalosan kijelentette volna, hogy reformunk rossz is lehet. Naiv dolog azt hinni, hogy a piaci erők mindent megmentenek. • Meddig tart, míg gazdaságunk talpra áll? -Borúlátó lennék, ha azt mondanám, hogy húsz évig. Nem értek egyet Ota šikkal sem, aki 12 évről beszél. Azt hiszem, rövidebb ideig fog tartani. Bizonyos körülmények mellett, amelyekről szóltam. Bár a mostani reform hívei azt állítják, hogy nincs más alternatíva. • Mit tesz saját reformjának érvényre juttatá­sáért? - Legalább a parlamentben igyekszem róla vitat­kozni. • Ha úgy gondolja, hogy ez elég... Nagy László telekhez jutni számukra hozzáférhe­tő áron. Ugyanakkor oda kell figyelni *a nyugdíjasokra is, támogatni kell őket lehetőségeink szerint. Javítani kell az egészségügyi ellátás színvo­nalát is. Fontosnak tartom, hogy fel­újítsuk a helyi hagyományokat, hi­szen gazdag múlttal, hagyománnyal rendelkezik a településünk, amely nemsokára fennállásának 750. év­fordulóját ünnepli, s egykor talán a városi címet is elnyeri. Brezina Árpád negyvenhat éves, nős, két gyermek édesapja. Koráb­ban a Szlovák Magnezitművek kun­tapolcai üzemében volt termelési igazgatóhelyettes, 1987-től a helyi nemzeti bizottság elnöke. Az Együtt­élés képviselőjelöltje. - A közelmúltban készült el a te­lepülés rendezési terve, de az el­képzeléseinkből csak annyit valósít­hatunk meg, amennyire a jövőben pénzünk lesz. Szerencsére már van szolgáltatóházunk, új alapiskolánk, és több mint tíz év után végre a mű­velődési ház átadására is sor kerül. Terveim, elképzeléseim között szá­mos fontos, de ugyanakkor pénzigé­nyes létesítmény megépítése szere­pel, de a sorrendet majd a lakosság állítja fel. Ezek egyike az autóbusz­megálló befedése, váróterem építé­se, mivel a környék falvaiból napon­ta mintegy 400 gyerek utazik a helyi iskolába. A másik, az egészségügyi központ felépítése, és azzal párhu­zamosan az éjszakai orvosi ügyelet bevezetése. Folytatni kell a gázve­zeték, a szennyvízcsatorna és a szennyvíztisztító építését, amely­hez - a költségek csökkentését szem előtt tartva - felhasználhat­nánk a gömörhorkai Cellulózgyár lúgüllepitő medencéit. Szükséges­nek tartom az üzlethálózat korszerű­sítését, a kereskedelmi egységek privatizálását és a magánkereske­delem további támogatását helyisé­gekkel. Ha azt akarjuk, hogy a lakosok jóľ érezzék magukat, kötődjenek a tele­püléshez, meg kell teremteni a ház­építés lehetőségeit, ugyanakkor az új munkahelyek létesítéséről sem szabad megfeledkezni. Itt van az egykori Tatramat üzem, amely bi­zonytalan helyzetbe került, de ha megváltoznak a feltételek, akár hat­száz embert is alkalmazhatna. A vasút mindig jelentős helyet foglalt el a község életében, nálunk ugyan­is sok a vasutas. Ezért nem érdekte­len, hogy ott is korszerűsítésre kerül majd sor. Az elkövetkező években többet kell tenni a falusi turizmus fejlesztéséért, és pékségre is szük­ség volna. Sem a nyugdíjasokról, sem a fiatalokról nem szabad meg­feledkezni. Minden eszközt szüksé­gesnek tartok - a környezetvédelem is ide tartozik - ahhoz, hogy a tele­pülés megtartó ereje növekedjen és a jövőben a lakosok száma tovább már ne csökkenjen. Hogy az 1777 választásra jogo­sultak közül hányan keresik fel majd a szavazóhelyiséget, kire adják a voksukat, ki lesz a polgármeste­rük, az rajtuk múlik. Végre a saját kezükbe vehetik sorsuk irányítását. NÉMETH JÁNOS ÚJ SZÚ 2126 1990. XI. 15.

Next

/
Thumbnails
Contents