Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-13 / 266. szám, kedd

Kábelevő hangyák Hangyák serege támadta meg a vil­lanyáram központi elosztóját Ismailiya egyiptomi városban. Rövidzárlatot okoz­tak, és az egész városra sötétség borult. Amikor a megrongált kábeleket kicserél­ték, a hangyák ismét ugyanazon a helyen támadtak, s az elosztókat több tíz méte­ren tönkretették. Nagy mennyiségű vegy­szerrel sikerült a támadókat visszaverni, dé a lakosság szkeptikus, fél az újabb inváziótól. A múltban Egyiptom több helyén a ká­belek műanyag borítását a patkányok támadták meg, de ez az eset, hogy a mű­anyagot a hangyák is megízlelik, újdon­ságnak számít. Az egyiptomi biogenetiku­sok laboratóriumi vizsgálat során megál­lapították, hogy a hangyák olyan változa­táról van szó, melyek már nem képesek a hagyományos táplálkozásra. (č) Elhunyt Janisz Ritszosz Életének nyolcvanegyedik évé­ben tegnap elhunyt a nagy görög költő, Janisz Ritszosz. Ágyban, pár­nák közt érte a halál, egy termékeny, és hányattatásokkal bővelkedő élet­útra téve kegyetlen pontot. Ritszosz a mai görög irodalom le­gendás alakja volt, aki nem keve­sebb, mint 117 kötetet jelentetett meg. Müveit huszonegy nyelvre for­dították le. A második világháború után a költőt több ízben száműzték hazájából, többször megjárta a dik­tatúra börtöneit. Művei odahaza nem jelenhettek meg, csak 1974-et követően, amikor a katonai junta végre megbukott, kezdtek napvilá­got látni versei. Sorstársa, a szintén hányatott életű legendás zeneszer­ző, Mikis Theodorakis sok versét megzenésítette. Nagyi, én elbújtatlak Hetekig nem találkozhattam unokáimmal. Találkozásaink ed­dig mindig örömtelik voltak, vi­dám hancúrozássai végződtek. Megérkezésemkor ezúttal csalódtam. Az indiánüdvözlés, ölelkezés, öröm nem volt az iga­zi. Kérdőn néztem szlovák me­nyemre, akinek rebbenő tekinte­tén láttam, ó is észlelte a levegő­ben vibráló feszültséget. Meg­vonta a vállát. A nagyobbik unokám szótla­nul álldogált előttem, de amikor az üres csészéket a konyhába akartam vinni, hirtelen átölelt és felindultan kérdezte: - Nagyi, mi lesz veled? -Hogyhogy mi lesz velem? - kérdeztem értetlenül. - Hát te nem tudod, hogy a magyaroknak el kell innen menniük? - kérdezett vissza na­gyon izgatottan. A váratlan kérdéstől vissza­rogytam a fotelba. - Drágaságom, hát ezt meg ki mondta neked? - nyögtem ki elszoruló szívvel arra gondolva, hát még a kicsik lelkét is mér­gezni kell? - De hiszen ezt mondják a té­vében, a rádióban, a boltban, az utcán. Nagyi, ne félj, én elbújtat­lak! Elbújtatlak a gyerekszobá­ba, és majd gondoskodom rólad - zokogta, miután karjaimba ve­tette magát. Arcunkat egymáshoz szorítot­tuk, nem tudtam kipréselni ma­gamból egy szót sem. Az esti mese is szomorúra sikeredett. Elmeséltem neki (a kisebbik már az igazak álmát aludta), hogy ma életemben má­sodszor rendített meg az,,elbúj­tatni" szó. 1944 késő őszén megjelent nálunk a lány, akiről úgy tudtam, erdélyi menekült. Édesanyja Pesten kórházba került, s mert a magyar fővárost gyakran bom­bázzák, anyja fölépüléséig ná­lunk lesz. Egy napon eltűnt. El sem búcsúzott tőlem. Ez fájt. Aztán nagy sokára eljött és meg­köszönte, hogy 1944 őszén he­tekig bújtattuk őt, az üldözött zsidólányt. Unokám elaludt. Én reggelig ébren virrasztottam. Riasztottak az elbújtatni szó kapcsán emlé­kezetembe tóduló képek és a csöppet sem vigasztaló össze­függések. KODAY BERTA Ritszosz, aki a klasszikus görög irodalom üzenetét és értékeit is szervesen beépítette müveibe, hu­szonkét nemzetközi díj viselője volt, s két alkalommal, 1975-ben és 1986-ban az irodalmi Nobel-díj je­löltje. Halálával egy klasszikus költő távozott az európai irodalomból. (k) Trabant-agónia? A Németország nyugati felében élők túlnyomó többsége azt szeret­né, ha a Trabant típusú személy­gépkocsikat előbb-utóbb kivonnák a forgalomból. A Provitravel című szakfolyóirat által tartott közvéle­ménykutatás eredményei szerint a megkérdezettek 80 százaléka el­lenzi, hogy „papírjaguárok" közle­kedjenek a német utakon. Kéthar­maduk fő okként azt nevezte meg, hogy nagyon szennyezi a környeze­tet (és nem mondtak újat). Tizenki­lenc százalékuk pedig kételkedik biztonságukban. A megkérdezettek­nek csupán a hét százaléka viszo­nyult pozitívan a Trabanthoz. (č) A borostyánszoba rejtélye 1716-ban I. Frigyes Vilmos po­rosz császár borostyándíszes be­rendezésű szobát ajándékozott I. Péter orosz cárnak. A 32 négyzet­méter alapterületű helyiségben 22 nagy és 107 kis tükör, s különböző fametszetek voltak. 1941-ben a németek Petrodvo­recből Kalinyingrádba, az egykori Königsbergbe vitték a szoba beren­dezését és ott őrizték egészen 1945 áprilisáig. A város szovjet ostroma óta azonban senki sem látta. Sokan akarták felkutatni, és a közhit szerint áldozataivá váltak a keresésnek, mint például a kali­nyingrádi múzeum őre vagy az a ku­tató, aki megtalálta a rejtekhelyüket, ahol állítólag befalazva őrizték ame­sés értéket. Egészségét áldozta a keresésnek Georg Stein és a berli­ni Paul Enke, s a rejtélyes körülmé­nyek közt meghaltak közt találjuk az autóbalesetnek áldozatul esett len­gyel llsonar Nuyelio alezredest. Nu­velio gyakran találkozott a börtön­ben levő Erich Kochhal, aki mint kelet-poroszországi műemléki fel­ügyelő a második világháború idején felelős volt a borostyánszoba beren­Marián Vanek karikatúrája Hangverseny A Ghýmes zenekar és Miquéu Montanaro (Franciaország) tegnap közös hangversenyt adott a Szlovák Rádióban. Ma 14 órakor a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázi­umban, valamint 19 órakor a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klubban lép­nek fel. Holnap 19 órai kezdettel a Párkányi Városi Művelődési Köz­ponfban adnak koncertet. (b) Mytikas - Toni tours utazási iroda szeretettel várja az érdeklődőket a somorjai Kormorán szállóba november 24-én, szomba­ton Katalin-bálra (program, zene, tánc, vacsora). Tombola: két személy részére egy hetes görög tengerparti üdülés. Belépődíj 100 Kčs Jelentkezés: naponta 17.00 óráig a 0708/38-47-es telefonszámon. Mytikas - Toni tours Ú P-525 dezésének elszállításáért. Koch 1986-ban halt meg egy lengyel­országi börtönben. Sok mendemonda kering a szo­bában levő tárgyak sorsával kap­csolatban. Az egyik verzió szerint a Wilhelmi Gustlow teherhajó fedél­zetén akarták továbbszállítani őket. A hajót azonban elsüllyesztették, nem messze a partoktól, és mintegy 60 méter mélyen fekszik a tenger fenekén. Még él egy szemtanú, aki akkoriban teljesített szolgálatot egy hajón, és hajlandó megmutatni az elsüllyedt teherhajó helyét. A kin­csek kiemelésére a liechtensteini von Falc-Fein báró anyagi támoga­tásával szovjet-nyugatnémet expe­díció alakult. A munka első fázisá­ban lefényképezik a hajóroncsot, és elvégzik az ilyenkor szükséges biz­tosítást. Hamburgban bejelentették, hogy az elővárosban végzett ásatá­sok folyamán értékes műkincsekre bukkantak, és több jel alapján felté­telezhető, hogy rövidesen megtalál­ják a borostyánszoba kincseit. Amíg a kutatások folynak, a leningrádi restaurátorok igyekeznek elkészíte­ni a kincsek pontos mását. A rekonstrukció már hat éve folyik. APN Gyorsan akar tájékozódni? HOL? - Ml? Figyelje az Új Szó és a Vasárnap hirdetéseit! KÖSZÖNTŐ November 13­án ünnepli 60. születésnapját Szabó Károly Balogfalán. E kedves ünnep alkalmából szív­ből gratulál: felesége, fiai, menyei, valamint unokái: Anetka, Böbe és Tomika. Ú-3141 TV-MUSOR MOZIK MŰSORA POZSONY • DUKLA: Él az ötös II. (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Conan, a barbár (amerikai) 15.30, 18, 20.30 •METRO­POL: Emmanuelle (francia) 15.30, 18, 20.30 • MIER: A Sárga-folyó harcosa (hongkongi) nonstop vetítés 9-től 13-ig • Fantomas a Scotland Yard ellen (fran­cia-olasz) 15, 17.30, 20 • SLOVAN: The big (amerikai) 15, 17.30, 20 • SZAK­SZERVEZETEK HÁZA: Conan, a barbár (amerikai) 17, 19.30 • TATRA: Emma­nuelle II. (francia) 15, 17.30, 20 • MLADÁ GARDA: Erotika és horror a rajzfilmekben (cseh) • SLOVAN: Ház a Carroll Streeten (amerikai) • TATRA: Conan, a barbár (amerikai) • ÚSMEV: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája (olasz-francia) SZÍNHÁZAK MŰSORA • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Édes ott­hon (19) • KIS SZÍNPAD: A földigiliszták életéből (19) «ÚJ SZÍNPAD (Astorka): Ó, apa... (19) • (Darnica): Pékek (19) • S-STÚDIÓSZÍNPAD: Az öröm napja (19 30) • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Sir Halewyn (19) • Pszichoanalitikai ka­baré (19) RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHz­en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, riport, műsorajánlat. 12.00: Hirek. 12.10: Pedagógusnapló (ism). 12.50: Pop-rock ritmusban. 12.55: Hírek. 15.00: Hírek. 15.05: Tíz perc könnyűze­ne. 15.15: Sport és muzsika (ism ). 16.00: Napi krónika. CSEHSZLOVÁK TELEVÍZIÓ F 1 8.10: Iskolatévé (ism.) 8.20: Csak úgy. Szovjet rajzfilm (ism.) 8.30: Német nyelvlecke. 7. rész (ism.) 9.00: Események, kommentárok 9.30: Hírek 9.35: Jonáš II. avagy Milyen fontos, hogy van Melicharová. Cseh film 10.50: A rendőrség nyomoz (ism.) 10.55: Videostop. Szórakoztató vetélke­dő (ism.) 11.40: Sporttükör (ism.) 16.00: Bioterminus 16.10: Mi lesz a Šumavával? 16.30: A nap eseményei pár percben 16.40: Csehszlovákia - Lengyelország asztalitenisz Európa Liga 18.10: Aktuális publicisztika 18.50: Tévétorna 19.00: Esti mese (ism.) 19.10: Műsorismertetés 19.15: Piac. üzlet, pénzügyek 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: A televízió naplója 20.00: Képek Csehországból. A cseh nemzet jellemrajza 21.35: Párbeszéd-stúdió 22.15: Események, kommentárok 22.45: Vég és kezdet. Tévéfilm (ff.) (ism.) 23.55: Hírek SZ 1 15.50: Mikrobi. XIII/11. rész (ism.) 16.00: A bozót szelleme. Német film. 11/1 rész 17.30: Ifjúsági magazin 18.00: Esti mese (ism.) 18.10: Angol frazeológia gyerekeknek 18.20: Német nyelvlecke. 9. rész 18.35: Hírmagazin 19.22: Időjárás-jelentés 19.30: A televízió naplója 20.00: Őszi maratón Szovjet komédia 21.30: Szobrászok szimpóziuma Riport­film 21.40: Időszerű események 22.00: Sporthírek 22.10: Kerekasztal-beszélgetés 0.00-9.00: CNN hírek 9.00: Zenés műsor 9.45: CNN - Newsroom 10.00: Zénés műsor 11.00: Screensport 12.00: CNN hírek 14.30: Zenés műsor 15.40: Az RTL hírei 16.00: Francia amatör filmek szemléje 5. rész 16.30: Angol nyelvlecke (ism.) 17.00: Német nyelvlecke (ism.) 17.15: Angol nyelvlecke (ism.) 17.45: Német nyelvlecke (ism.) 18.00: Screensport 19.00: Szovjet tv-híradó 19.45: Párizsi divatmagazin 20.05: Thalassa. Tengeri magazin 21.00: A dzsessz története 22.00: A TV 5 hírei 22.30: Screensport 23.15: Feloldozás. Angol lélektani dráma 0.50: New York védőangyala. Amerikai krimisorozat 1.35: Aerobik 1.40: CNN hirek MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.10: A szerelem és a véletlen játéka. NSZK film (ism.) 9.40: Mozgató 9.50: Képújság 9.55: Parlamenti napló 16.10: Képújság 16.20: Pannon krónika 16.30: Hírek német nyelven 16.35: Román nyelvű nemzetiségi ma­gazin 17.05: Műsorajánlat 17.10: Szám-adás. Gazdasági negyed­óra 17.25: Földobott kő . . Magyar dokumen­tumfilm 18.50: Az utódok reménysége. A magyar­országi zsidóság műsora 19.10: Esti mese" 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Hiradó 20.05: A Guldenburgok öröksége. NSZK tévéfilmsorozat. XIV/12. rész 20.55: Stúdió 90 21.55: Parlamenti napló 22.25: Kezenfogva 22.45: Súlyemelö-vb. felv 23.25: Hiradó 3 23.40: BBC híradó Tv2 Radványi Dorottyával és Dömsödi Gá­borral 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene 17.45: Torpedó. Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek 18.47: Tv2 19.00: A nyomozó. NSZK bűnügyi tévé­filmsorozat. A szerelem elvakit 19.50: Néprajzi értékeink 19.55: Tv2 20.15: Namíbia. A Nagy Szomszéd ár­nyékában 21.00: Híradó 2 21.20: Tv2 21.25: Van egy története? Aki elmondja: Csákányi László 21.30: Gondolkodó. Tudományos ma­gazin 22.15: Tv2 - Nulladik típusú találkozások 22.50: Napzárta OSZTRÁK TELEVÍZIÓ FS1 9.00: Hirek. 9.01: Szeretjük Kate-et. 9.30: Angol nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Én, Antoine de Tounens, Patagó­nia királya. 2. rész. 12.05: Hétfői sport. 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 13.40: Kalandok a növényvilágban. 14.05: A Bröckelstein villa. 14.15: Alf. 14.40: Az Onedin család. 15.30: Te meg én. 15.35: Nevetséges és lehetséges történetek. 16.00: An-tan-té­nusz. 16.20: Mini trailer. 16.30: Mini mű­terem. 16.55: Mini tv-hiradó. 17.05: Ra­móna. 17.30: Mini tudósítás. 17.55: Nyolcvan nap alatt a Föld körül. 18.00: Mi. 18.30: A boldog család. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Universum. 21.07: Dallas. 21.50: Oldalpillantások. 22.00: Árnyak Sunshine fölött. Angol film. 23.30: Kobra. 0.15: Hírek. FS2 16.55: Művészlexikon. 17.00: Iskolatévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Szeretjük Kate-et 18.30: Wurlitzer 19.00: A tarto­mányok mai napja. 19.30: TV-hiradó. 20.00: Kulturális hírek 20.15: Made in Ausztria Vásárlói kvíz. 21.07: Külpolitikai magazin 22.00:Tv-híradó 22.25: Klub2 SKY-EUROSPORT 6.00: Sky - világkörkép. 6.30: Üzleti vi­lághiradó. 7.00: D. J. Kat Show 9.30: Eurobic 10.00: Lovassport. 11.00: Nem­zetközi autó - és motorsport. 12.00: Ököl­vívás. 13.00: Eurobic. 13.30: Világjáté­kok. 14.30: Biliárd. 15.30: Tutajverseny. 16.00: Evezős-vb. 17.00: Motorcsónak­vb. 17.30: Amerikai egyetemi foci. 18.30: Széllovaglás. 19.00: Gólok Spanyolor­szágból. 19.30: Eurosport hírek. 20.00: Jégkorcsolya. 22.00: Pankráció. 23.00: Lovassport. 24.00: Eurosport hírek. SUPER CHANNEL 8.30: Oroszország 11. 9.00: Hírek. 9.10: Egyveleg, óránkénti hírekkel. 16.00: For­ró drót. 17.00: Hullámhosszon. 18.30: Kék éj. 19.30: Hirek. 19.45: Időlánc. 20.00: Ultra sport, közben 22.00: Hírek. 0.15: Hirek. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. 16.05: Hírek. 16.15: Tétek. 17.15: Női szemmel. 17.45: Főzőlecke. 18.00: Ka­nada két keréken 18.30: Számok és betűk. 18.50: Francia dalok. 19.00: Hirek. 19.15: Kulturális magazin. 19.30: Hiradó. 20.00: Különleges megbízott. 21.00: Hi­rek. 21.35: Bábel. 23.00: Hirek. 23.10: Zene a szívnek. 0.10: Hotel. 9.05: Szeretethajó. 9.50: Tesztelés. Ho­roszkóp. 10.00: Hírek. 10.05: Tévébolt. 10.30: Forró éjszakában. Amerikai film 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Tévétőzs­de. 14.05: Casimir és társai. 14.30: Pénz­ügyek. Horoszkóp. 14.40: Szeretethajó. 15.30: Szomszédok. 15.55: Tévébolt 16.05: Bonanza 17.00: Sport. 19.20: Szerencsekerék 20.00: ATP tenisztorna. 10.55: Művészet es küidetés. 11.00: Te­lebutik. 11.25: Csillagtallér. 11.35: Kocká­zatos' 12.05: Játékshow. 12.35: Rendór­segi jelentés. 13.00: Gazdagok és szé­pék 13.25: Kaliforniai klán. 14.10: A spnngfieldi történet. 14.50: A hatalom ara. 14.50: Hirek 15.55: A New York-i nöi mesterek tornája, a dontó összefoglalója. 16.45: Kockázatos! 17.15: Játékshow. 17.45: Csillagtaller. 18.00: Kaliforniai klán. 18.45: Híradó. 19.15: Knight Rider. 20.15: A gyenged csapda. Amerikai vígjá­ték 22.15: Vigyázat, robban! 23.05: Hí­rek. 23.15: Feloldozás-. Angol lélektani dráma 0.50: New York védőangyala. (Műsorváltozás lehetséges!) ÚJ SZÚ 6 1990. XI. 15.

Next

/
Thumbnails
Contents