Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-10 / 264. szám, szombat

Értékes sokszínűség Csehszlovákiai magyar képzőművészek kiállítása Komáromban Miközben a közvélemény figyelmét kül- és belpolitikai válságok kötik le, a kultúrában csendes konoksággal jelentkeznek a demokratizálódás eredményei. Ezek egyike a Csehszlovákiai Magyar Képzőmű. vészek Társaságának megalakulása. A képzőművészek, építészek és művészettörténészek úgy érezték, hogy szükségük van egy olyan szervezetre, amelyik túl a szakmai összetartozáson, vagy épp a szakma sokszínűsége ellenére is, összekapcsolja és kifejezi nemzetiségi hovatartozásukat. Ezért alakult meg a Társaság, amelyik 1990. október 26-án lépett először a nyilvánosság elé közös kiállításával. A szalon jellegű tárlat a komáromi Duna Menti Múzeumban nyílt meg. Nemcsak a laikus látogatónak jelenthet meglepetést a kiállított anyag sokszínűsége, hanem a rendezőket és a zsűri tagjait. is elég nehéz feladat elé állította. A hagyományos, realisztikus alkotásoktól az absztraktig, az ábrázoló művészettől a dekoratívig, a figurálistól az informelig minden megtalálható a komáromi múzeum termeiben. Pedig a több mint 70 nyilvántartott tag közül csak 36 művész küldte el alkotásait: festményt, szobrot, plakettet, falikárpitot, térkompozíciót, fényképet, építészeti tervet, grafikát, tűzzománcképet, restaurált szobrot stb. A kiállítás két helyszíne: az emeleti nagyterem a hozzá vezető folyosóval, s a földszinti termek. Kissé nagyvonalúan azt lehetne mondani, hogy az emeleten találhatók a hagyományosabb műfajok, míg a földszinten azok a munkák - zömmel a fiatalokéi -, amelyek új képzőművészeti irányokhoz, kísérletezésekhez zárkóznak fel. * Az emeleten hangsúlyosan vonják magukra a figyelmet Nagy János térplasztikái. A stilizált formák monumentális egységet alkotnak. Szinte őserőt sugároznak, a születés, a megvalósulás kínjait juttatják eszünkbe. Akik ismerik Nagy József eddigi munkásságát, azok számára új grafikái elvontságukkal újszerűen hatnak. A nagyterem dimenziói kellettek Kiss Sándor szobrainak is, amelyek rusztikus tömbszerűségükkel utalnak az általános emberin belül a népi-nemzeti vonatkozásokra. A festmények közül a kassai Duncsák Attila kompozíciói vonják magukra a látogató figyelmét. Emlékek, álomképek, víziók lebegnek színes kavalkádban a sötét háttér előtt. Mellette Filep István és Barczi Géza bizonyítják, hogy a kassai művészek ma is méltók a város hagyományaihoz. Szinte sajnáljuk, hogy e nagyszabású seregszemlén nem jutott hely több alkotásuknak. Kár, hogy - hasonló gyakorlati okokból - a kitűnő portré- és vedutfestőnek, Roskoványi Istvánnak is egyetlen kisebb méretű alkotása látható (kislánya portréja). Nagyon szépek és elgondolkodtatóak Darázs Rozália plakettjei. Az űrben lebegő kötéltáncos mindannyiunkat szimbolizálja. Megfogalmazása rendkívül puritán, leegyszerűsített, manzúi tömörséggel fejezi ki a lényegeset, velőbe hatolót. A grafikusok - Fodor Katalin, Lőrincz Zsuzsa - kitűnő technikával állítanak kritikus tükröt az ember elé, illetve valamilyen kellemetlen emlékre utalnak. Szilva József fametszetei és Kopócs Tibor rézkarcai valamivel hagyományosabb formanyelven feszegetik az élet kérdéseit, ugyanakkor Szilvának festményei is láthatók a kiállításon. Kopócs is próbát tett egy másik technikával: tűzzománc-képei mese-illusztrációszerűen hatnak. Az egyetlen, aki textil-munkákat küldött, Stollmanné Rózsás Erzsébet. Az ő, valamint Tanóczky Ferenc munkáit jobb lett volna egymás mellett kiállítani. Szép színfoltja a kiállításnak a restaurált barokk madonna-szobor, Mézes Árpád munkája. Itt kapott helyet - in memoriam - Löffler Béla szobrainak kollekciója. Az idős kassai művész lelkesen csatlakozott fiatalabb kollégáihoz a Társaság megalapításakor, de sajnos, már nem érhette meg az első közös kiállítást. Az emeleti folyosón kaptak helyet Nagy János archaikus formavilágú plakettjei mellett a fotográfiák és Jankovich Imre épületterve. Tóthpál Gyula fényképei fekete-fehér grafikára emlékeztetnek. Puritán eszközeivel nem túl derűs világ költészetét tárja elénk - szívbemarkolóan. Könözsi István világa lágyabb, színes felvételei megnyugtatnak természetből merített szépségükkel. A földszinti teremben újszerűségével és szépségével Németh Ilona térkompozíciója vonja magára a figyelmet. Alkotója, aki már többször bizonyította grafikusi rátermettségét, a művészet új „vizeit" fedezi fel. Múltkori önálló kiállításával sikeresen debütált mint „tájalkotó", illetve akcióművész. Itt az ősz hervadó gyümölcseivel, leveleivel és a drótokon függő kavicsokkal az élet múlandóságát és megkötöttségét - földhözragadtságunkat - juttatja eszünkbe. Az első pillantásra derűsen szép látvány maga is megismételhetetlen, mint az egyszeri emberi élet. A mulandóság megragadásához hívja segítségül Rónai Péter és Gály Katalin a technika vívmányát, a fotográfiát. Megörökítve a múlandó pillanatok sorozatát - egy mozdulat vagy cselekvés fázisait vetítik elénk vegyes technikájú, kritikus hangvételű lapjaikon. Bartusz György szitanyomatai alkotójuk dinamikus egyéniségéből tárnak elénk valamit. Jól konstruált, szigorú formavilágú szobrainak az ismeretében ez a szertelen színkompozíció az akciófestészet közvetlenségével újszerűen hat. Ugyancsak az akciófestészettel rokonítható részben Gály Kati és Fodor Katalin munkái, akinek Rossz kiskutyája nem is olyan félelmetes, mint inkább mosolyfakasztó vagy sajnálnivaló. Itt találkozunk Mikus Balázs kompozíciójával, amelyik a plasztikus valóságból simul a kép síkjába, hogy onnan újra kifelé törve hozzon nyugtalanságot a néző lelkébe. Kegyetlen stílus, amely nem kíméli sem tárgyát, sem nézőjét. Grafikai eszközökkel nem kevésbé szigorú Szkukálek Lajos, aki azonban mindezt humorosan teszi. Hegyes, éles figurái látszólag spontánul halmozódnak egymásra, miközben életünk rétegződését és felületességét vetítik elénk. A tiszta színfelületek kölcsönhatása jobban érvényesült volna, ha a rendező Szentpétery Ádám absztrakt geometrikus kompozícióit egymás mellé helyezi. Itt találkozunk Lipcsey György újfajta kompozícióival. A rusztikus térplasztikák alkotója most többrétegű „domborműveket" mutat be, többféle anyag felhasználásával. Elvontabb világba lépett az eddig ábrázolttól. Szelíd iróniájába immár szomorú, szorongó vonások vegyültek. Mag Gyula és Gáspár Péter plasztikái egészítik ki a teret, igen kulturált és sokatmondó, szépen megmunkált formáikkal. E rövid ismertetésnek nem lehet célja az elemzés, mégcsak a felsorolás sem lehet teljes. Inkább a figyelmet szándékoztam felhívni, hogy érdeklődést keltsek a csehszlovákiai magyar művészek első tárlata iránt. Mint „első", természetesen visel magán némi bizonytalanságot, tétovázást - mind a kiállító művészek, mind a rendezők részéről. A szokatlanul széles skálájú tárlat megrendezése több időt igényelt volna, s maga az installáció letisztultabb lehetne. Nagy kár, hogy a Társaság anyagi nehézségei miatt a háromnyelvű katalógus nem készült el időre. Bízunk benne, hogy mire a kiállítás - amely Komáromban december 31 -ig látható-továbbvándorol (első stációja Budapest lesz), addigra a katalógus is elkészül. Köszönet illeti nemcsak a kiállítás előkészítőit - Farkas Veronikát és Kubičková-Kucsera Klárát -, hanem a Duna Menti Múzeum igazgatóját, Csütörtöky Józsefet és munkatársait is, akik lelkesen segítettek a rendezésben. A rendkívül heterogén anyag arról győz meg, hogy sok olyan kitűnő alkotónk van, akiknek műveit több alkalommal is be lehetne mutatni. Bízunk benne, hogy a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága képes lesz ezt a nagy feladatot teljesíteni. SZ. HALTENBERGER KINGA A jelenlegi piac a sajtótermékek széles skáláját kínálja, mely mögött a papírgyártás bonyolult folyamata, a nyomtatás, kézbesítés rejlik. A régi újság a papírgyűjtőben végzi „pályafutását". Halmokban hever a régi újság, s erdeink sajnos egyre fogynak. (Karel Mevald felvétele - ČTK) Ami a kisprivatizációs törvényből hiányzik A Szövetségi Gyűlés kamarái 7. együttes ülésének kiemelkedő, s következményeiben az egész csehszlovák gazdasági élet jövőjére kiható napirendi pontja az úgynevezett kisprivatizációs törvényjavaslat megvitatása, majd jóváhagyása volt. A törvényjavaslat bizottsági és plenáris vitájában a jogszabálytervezet egyes rendelkezéseivel nem minden képviselő értett egyet. Az alábbiakban három magyar képviselő nyilatkozatát közöljük arról, mi az, amit hiányol a kisprivatizációs törvényből. GÉMESI KÁROLY, a Nemzetek Kamarájának képviselője (Független Magyar Kezdeményezés): - A törvény egyik paragrafusa meghatározza, mire nem vonatkozik ez a jogszabály. Ez a törvény, a nemrég jóváhagyott restitúciós törvényhez hasonlóan, időbeli vonatkozásait tekintve, megáll 1948. február 25-nél. Szerintem logikátlan ez az érvelés. Mert ha abból indulunk ki, hogy Csehszlovákia, tehát nem az egykori Cseh Királyság, vagy az Osztrák -Magyar Monarchia törvényhozásáról van szó, máris nem tűnik olyan lehetetlennek az átfogó vagyonjogi rendteremtés. Ha például 1918-tól, a Masarykköztársaságtól kezdenénk, s mi ennek az államnak a folytatói vagyunk, ezt valljuk, ott nemigen van mit rendezni. Ám mivel a müncheni egyezményt és következményeit, sem pedig a Szlovák Államot nem ismerjük el - erre az időszakra vonatkozóan már lenne orvosolnivalónk. Nehezen állítható, hogy igazságtalanságokra csak 1948 februárja után került sor. Ha tetszik, ha nem, ha nálunk a demokratikus fejlődés töretlen lesz, előbb-utóbb revidiálni kell a Kassai Kormányprogramot is. Mint magyar nemzetiségű képviselő nem vállalhatom a kollektív bűnösség bélyegét ... Ahhoz, hogy ebben a kérdésben szakavatottan nyilatkozzam, jó lenne például tudni, hány embert érintene a szóban forgó határidő módosítása. Aggályaim vannak amiatt, vajon erkölcsi szempontból tiszta dolog-e - mégha viszonylag kevés embert is érintene -, hogy például a zsidóktól elvett tulajdonba került egykori urak most visszakaphatnák és élvezhetnék az egykori árjásított vagyont? DURAY MIKLÓS, a Nemzetek Kamarájának képviselője (Együttélés Politikai Mozgalom): - A reprivatizálás és a privatizálás az EPM programjának is egyik fontos részét alkotja. Ennek a programnak az értelmében viszonyultak képviselőink a törvényjavaslathoz. Támogattuk az MKDM módosító javaslatait, főleg abban, hogy e törvénnyel ne teremtődjön olyan helyzet, ami a későbbiek során lehetetlenné tenné az 1939-1948 közötti jogsértéseknek, vagyonelkobzásoknak az orvoslását. Én még hozzátenném: riem csupán zsidó, magyar és német vagyonról van szó, de olyan csehszlovákiai lengyel vagyonról is, amelyet 1939-ben, Csehszlovákia megszállása után németek vettek el lengyelektől - és 1945-ben német vagyonként koboztak el, ahelyett, hogy eredeti, tehát lengyel tulajdonosaik kapták volna vissza. Amint arra Ján Mlynárik, a NYEE képviselője is rámutatott felszólalásában, a jövőben mindezeket a jogtalanságokat orvosolni kell. MAGYAR FERENC, a Népi Kamara képviselője (Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom): - A privatizációt, véleményem szerint, minél előbb végre kell hajtani, mert már most is nagy késésben vagyunk. Ennek ellenére a szavazáskor tartózkodtam, mert úgy vélem, a törvény egyik-másik cikkelye elmarasztaló jellegű, nem biztosít jogegyenlőséget minden egyes állampolgárnak, minden sértettnek. A jogszabály nem tartalmazza a múlt hibáinak maradéktalan jóvátételét, sőt, akadályozza e hibák orvoslását. Pedig ha dobra verjük az elkobzott zsidó, magyar vagy német vagyont, akkor a jövőben már nem lesz módunk arra, hogy ezt a vagyont rehabilitációs törvény alapján visszaadjuk jogos tulajdonosának. Ez késztetett engem, mint az érintett kisebbség egyik képviselőjét arra, hogy tartózkodjak a szavazástól. SOMOGYI MÁTYÁS ÁRAK FŐSZEREPBEN A mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek és a reszort képviselőinek tanácskozásáról Napokkal ezelőtt tudósításban számoltunk be arról, hogy a mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek és állami szervek képviselői az érdekegyeztető tárgyalások során konkretizálták az agrárreform alapelveit s ezeket közös ülésen vitatták meg. A háromórás tanácskozáson számos, a gazdálkodás pénzügyi feltételeivel összefüggő probléma merült fel, amelyekkel kapcsolatosan a résztvevők megközelítően azonos álláspontra helyezkedtek. ÚJ SZÚ 1990. XI. 10. Csak megközelítően, mivel a mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek képviselőinek véleménye helyenként eltérő volt. A garantált árakkal és általában a gazdálkodás pénzügyi feltételeivel szemben a legtöbb észrevétel a földművesszövetkezeti érdekvédelmi szervezetek részéről hangzott el. Az érdekelt szakszervezet képviselői az agrárreform pénzügyi feltételeivel (mint szükségszerűekkel) akkor egyet tudnának érteni, ha csökkene az ötvenszázalékos bértömegadó és már jövőre az új rendszer szerint fizetnék a földadót. Az egyéni gazdálkodókat képviselő szövetség teljes mértékben egyetért az agrárreformmal, viszont sürgeti a mezőgazdaság további privatizációját segítő törvények kidolgozását és jóváhagyását. „VISSZAÜTNEK"A GARANTÁLT ÁRAK? Több ellenvetés merült fel a garantált árakkal kapcsolatban, többek közt azok hatályba léptetésének idejét kifogásolták. A földműves-szövetkezeteket képviselők nézete, hogy a garantált árakat egységesen, január elsejétől kellene bevezetni. Ez némileg helyre billentené a mezőgazdasági üzemek 1991. első félévi pénzügyi mérlegét, viszont - érvelt a magyarázat - így az üzemek az olcsóbban megtermelt termékekért is többet kapnának. Egy másik észrevétel szerint a felvásárlók és a feldolgozók a termékek piaci árát a garanti árak szintjére igyekeznek majd leszorítani. Ez pillanatnyilag valóban elképzelhető, de gondolni kell arra, hogy a nagyprivatizáció előtt álló monopolvállalatok is új helyzetbe kerülnek. Az új adórendszer, akárcsak a piacnak több mint a harmadát uraló üzemek megkülönböztetett ellenőrzése, alapjaiban megváltoztatja a jelenlegi helyzetet. Minden bizonnyal kialakul egy reális, termelő és feldolgozó számára egyaránt elfogadható piaci ár. Annál inkább, mivel adott a lehetőség, hogy a mezőgazdasági üzemek termékeiket feldolgozzák és értékesítsék. Elképzelhető az is, hogy termelők-feldolgozók-forgalmazók alapítsanak részvénytársaságot. Nagyobbat, kisebbet, ahogy azt a helyi érdekek megkívánják. DOTÁCIÓ A MEZŐGAZDASÁG HELYETT A RÁSZORULÓ EGYÉNEKNEK Központi témája volt a tanácskozásnak a szubvenciók új rendszere és az állami támogatás újszerű értelmezése. Ezzel kapcsolatban hangzott el a legkevesebb ellenvélemény. Az érdekvédelmi szervezetek kérték, hogy a változásokról a minisztérium részletesen tájékoztassa a mezőgazdasági üzemeket, s ennek a kérésnek az illetékesek eleget tesznek. A minisztérium munkacsoportjai kerületi (kívánság esetén járási) aktívaértekezleteken találkoznak a mezőgazdasági üzemek képviselőivel, hogy a szubvencióval kapcsolatos és egyéb vitás kérdéseket megvitassák. A szubvenciók kapcsán az élelmiszerek kiskereskedelmi árai is felmerültek. Ha növekednek a termelési költségek és velük párhuzamosan a mezőgazdasági termékek piaci („felvásárlási") ára, akkor - megfelelő szubvenció nélkül - az élelmiszerek kiskereskedelmi ára sem marad változatlan... Az élelmiszerárnak a mezőgazdaságon keresztül történő dotálására azonban ez sem lehet ok. Egy-egy termék valós kiskereskedelmi ára csakis a dotációk leépítésével válik ismertté. Az állam számára csak így lesz nyilvánvalóvá, hogy melyik az a termék, amelyet egyetlen termelő sem tud olcsóbban előállítani, tehát valóban indokolt az árba való beavatkozás. Ezen túlmenően az állam az élelmiszerárak (és ezeken keresztül a termelők) általános dotációja helyett szociális juttatás formájában a kisjövedelmű állampolgárokat fogja segíteni. A SZABADPIACNAK ÁLDOZATAI IS LESZNEK Kérdésekre válaszolva az illetékesek elmondták, a kormány a jövőben sem fogja meghatározni a piaci („felvásárlási") árakat. A piacgazdaságban a termékek várható ára csak tájékoztató jelleggel állapítható meg, s ennek előrejelzése az illetékes kutató intézetek feladata. A mezőgazdasági üzemek panasza, miszerint a felvásárlók és a feldolgozó üzemek késve utalják át számukra termékeik ellenértékét, s így helyenként a fizetésekre sincs pénz, jogos. A minisztérium már megtette a szükséges lépéseket és az általános hitelbank valamint az illetékes vállalatok részéről is van ígéret, hogy a pénz körforgását meggyorsítják. Ilyen céllal az illetékes bank járási fiókjaiba a napokban egymilliárd korona feletti összeget utal át. Felmerült, hogy a minisztérium a szubvenciók elosztásánál aránylag kis tételt szán az alternatív mezőgazdasági termelés ösztönzésére.. Ez csak jövőre lesz így, a továbbiakban e szempont is nagyobb hangsúlyt kap. Előbb az ellenőrzés rendszerét építik ki, hogy a termékek minősége (és magasabb ára) valóban összhangban legyen a minőségi követelményekkel. Végül egy gondolat, ami különböző formákban többször elhangzott. A piacgazdaságban mindenkivel és valamennyi üzemmel szemben növekednek az elvárások, és természetesen lesznek, akik nem bírják a versenyt. Nem kizárt, hogy néhány mezőgazdasági üzem, földművesszövetkezet és állami gazdaság is a szabadpiac áldozatává válik. EGRI FERENC