Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-09 / 263. szám, péntek

Polgármester-jelöltek Dunaszerdahelyen a politikai mozgalmak is, az állampolgárok is nagy érdeklődést tanúsítanak a legjobbak kiválasztása iránt. Ketten versengenek a polgármesteri tisztségért. Fekete Emö (1944) Az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom jelöltje. Eddigi működésének színtere a közigazgatás; korábban a jnb-n dolgozott, majd a Nyugat-szlovákiai Knb munkatársa volt, 1990 februárjában pedig a Dunaszerdahelyi Jnb alelnökévé választották. Az eddigiek során főképp a regionális tervezés volt a munkaterülete. • Dn bizonyára alaposan megismerte Dunaszerdahelyen a teendőket. Mit tekint a leendő polgármester legfontosabb feladatának? - Mindent el kell követni azért, hogy minimális legyen a munkanélküliség, hogy a gazdasági szerkezet átalakításának időszakában gondoskodjunk az átképzésről, hogy mindenki találja meg a helyét, és legyen megélhetése. • Mi ad okot a derűlátásra? - A csallóközi ember talpraesettsége, munkaszeretete. Ezt olyan tőkének tekintem, amelyre lehet építeni. • Miközben ön is, a város lakossága is a munkahelyek számának minél magasabb szinten tartását tekinti a legfontosabbnak, tudjuk, hogy fennáll az elbocsájtások veszélye... - Addig nem lesz itt nagyobb munkanélküliség, amíg állami kézben vannak az üzemek. De lényegesen megváltozik öllős Árpád (1933) A Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom polgármesterjelöltje Dunaszerdahelyen. Hivatása: pedagógus. Az év elején a Dunaszerdahelyi Városi Nemzeti Bizottság elnökévé választották. Hogy milyen szándékokkal indul a választási küzdelemben, arról egy beszélgetés során a következőket mondotta: Szívesen vállaltam a megmérettetést, talán tudok valamit tenni e számomra oly kedves város felvirágoztatásáért. November óta gyakran elgondolkodom a demokrácia mibenlétéről, és mostanában, hogy mozgalmunk megtisztelt a jelöléssel, még sűrűbben felteszem a kérdést: mire van és lesz szüksége ennek a 24 ezer embernek ahhoz, hogy tartalma is legyen a szónak. Az emberek között járva megfigyelem, hogy a nagy változások hónapjaiban miben reménykednek, illetve mitől félnek leginkább városunk lakói. Reménykednek abban, hogy holnaptól, holnaputántól a korábbinál nagyobb becsülete lesz az olyan pozitív emberi értékeknek mint a szorgalom, a tudás és a tisztesség, ugyanakkor attól tartanak - és nem alaptalanul -, hogy a stílusváltás nem lesz fájdalommentes. Itt elsősorban arról van szó, hogy félnek a munkanélküliségtől. Jelenlegi tisztségemből eredően is, de a helyzet a privatizálással. Az üzemek magánkézbe vétele után - reméljük, viszonylag rövid időn belül újból bekövetkezik az eredeti állapotokhoz közeli helyzet. Különösen fontos feladatnak tekintem a kisvállalkozások fellendítését, mert ezekben sokan el tudnak majd helyezkedni. Járási viszonylatban eddig 1300 iparengedélyt adtak ki, Dunaszerdahelyen pedig 440-et. • Megválasztása esetén az egyes társadalmi rétegekben, szakmákban melyek lesznek a leglényegesebb önigazgatási teendők? - Jelentős mértékben leépítik az adminisztrációt. Az érintettek azonban rendelkeznek bizonyos üzemszervezési, könyvviteli ismeretekkel, vagy éppen vállalkozói készségekkel. E csoport tagjait nem kell félteni, szerintem megtalálják a helyüket, különösen ha a városi vezetés is támogatja törekvéseiket. Tudja mennyi szolgáltatás hiányzik ma Dunaszerdahelyen? Remélem, mi is hozzá tudunk járulni (helyiséggel, hitelekkel stb.) az ilyen szándékok megvalósításához. Azután itt van a szakmunkások rétege. Szerintem őket se kell félteni. Főképp a szakképzetlen munkaerő elhelyezésé okoz majd gondot. Úgy akarok működni, hogy a szakma nélküli fiatalok, de a középnemzedék számára is lehetővé váljék valamilyen hasznosítható ismeret, készség elsajátítása. • Több helyi lakos panaszkodik, hogy régóta vár lakásra. Akik pedig már kaptak lakást, azok a szolgáltatásokkal elégedetlenek. Ha ön lesz a polgármester, hogyan reagál ezekre az igényekre? - Amit eddig komplex lakásépítésnek neveztek, az egyáltalán nem érdemelte meg a komplex jelzőt. El akarom érni, hogy több formában valósuljon meg mind a lakásépítés, mind az infrastruktúra fejlesztése. A negyven esztendő alatt ez is uniformizálódott, de uniformizálódott a gondolkodásmód is, és uniformizálódtak a vágyak. Lehet, hogy viszonylag rövid idő alatt e téren is olyan változás következik be, amilyet el sem tudunk még képzelni. Gazdasági eszközökkel is, a légkör, a gondolkodásmód befolyásolásával is oda akarok hatni, hogy mind az otthonteremtésben, mind infrastruktúránk fejlesztésében meghonosodjék a formagazdagság. Vegyük például szemügyre az oktatást. Azzal számolok, hogy a városban felekezeti és alapítványi iskolákat is létesítünk, amelyek rugalmasabban tudnak igazodni az új követelményekhez. • Kevés dologról esik manapság annyi szó, mint a külföldi tőke beáramlásáról. Erről önnek mi a véleménye? -Talán kezdjük azzal, hogy milyenek a hazai befektetési, vállalkozói lehetőségek. Noha tőkében nem dúskálkodunk, nem vagyunk híján a vállalkozókedvnek. Csak hát ezek apró vállalkozások: butikok, büfék, virágkereskedések, textilboltok, kézműves műhelyek, de van már üzlétközvetítésre is vállalkozó, és van aki tervezőirodát nyit. Megválasztásom esetén ezeket minden erőmmel támogatni akarom, mert egyrészt növelik a munkahelyek számát, másrészt anyagi alapot teremthetnek a további fejlesztéshez. És nem hanyagolható el az sem, hogy a forgalom növelése bevételt jelent a városnak. Ugyanakkor - főképp a nagyiparban - nem boldogulunk külföldi tőke nélkül. Szerintem már meg is kezdődött volna az ideáramlása, csak ennek nincsenek még meg a jogi feltételei és biztosítékai. És tény, hogy a nacionalista megnyilvánulások is visszafogták a külföldiek beruházási kedvét. • Ha csak önön múlna, hogyan szervezné meg a választási kampányt? -Úgy, hogy legyen pozitív. Ne az ellenfél lejáratására törekedjünk, hanem azt terjesszük elő, hogy mit akarunk a város, a község javára tenni. Nagyobb kilengés nem volt a júniusi választások előtt sem. Helyenként ugyan letépték a plakátokat... A jelöltek programja mindenütt hasonló, mert hasonlóak a gondok és a feladatok. A falvakban, kisebb városokban mindenki ismer mindenkit, így a lakosság beavatottan dönthet arról is, kire adja le a szavazatát. abban is reménykedve, hogy a dunaszerdahelyiek többsége megtisztel a bizalmával, már eddig is tettem lépéseket annak érdekében, hogy minél kisebb megpróbáltatásokat okozzon a munkahelyek elveszítése, illetve hogy minél rövidebb ideig tartson az új viszonyokra való átállás. Szerencsére számos idegen nyelven szót tudok érteni vállalkozókkal, így már kapcsolatot is teremtettem több olyan tőkéssel, aki szívesen beruházna Szerdahelyen. Azt akarom, hogy a viszonylag korszerű ipari épületekbe új, korszerű gépek kerüljenek, hogy a nálunk készült termékek itthon is, külföldön is vásárlóra találjanak. Itt van például a Tesla-üzem, amelyet már Progresson néven kezdünk emlegetni. Egy időszakban azt tervezték, hogy raktárrá alakítják át. Ez azonban a 650 dolgozó nagy részének elbocsájtását jelentette volna. A megoldást abban látom, hogy ha csak egy mód van rá, nyélbeütjük a dél-koreai érdekeltséggel megkezdett üzleti tárgyalásokat. A nehézgépipari üzem korszerűsítéséről az én kezdeményezésemre kezdtek tárgyalásokat egy német nagyvállalattal. Ha elképzeléseim megvalósulnak, itt sem lesznek elbocsájtások. Ott van a városunkban működő három építővállalat,-amely több száz embert foglalkoztat, munka azonban kevés van. Érintkezésbe léptünk egy finn vállalattal, amely szívesen telepítene itt ipart. A textilgyártás, az elektronika és a fafeldolgozás iránt érdeklődik, illetve orvosi műszergyártás iránt, de e téren még éppen csak kapcsolatba léptünk. A finnek a hazai sztrádahálózat mentén létre szeretnének hozni egy hamburgerétterem hálózatot, és azzal számolnak, hogy ennek felépítését a mi vállalatainkra bíznák, és városunkban finn éttermet akarnak nyitni, amely a Jednotával együttműködve üzemelne. A csallóközi országút mentén benzinkutakat is létesítenének. Tehát érdeklődő van elég, és ha szándékaik megvalósulnak, munkában sem lesz hiány. Itt van a termálfürdő, és az ebben rejlő lehetőségekről sem szabad megfeledkeznünk. Tudjuk, a fürdőt évekkel ezelőtt elvették a várostól. Most visszavesszük, mert'nem az államot illeti meg, hanem Dunaszerdahelyt. Nem a legjobb állapotban van, nem sok hasznot hoz. Jelentkezett egy szlovák származású kanadai üzletember, és megbeszéléseink már előre-, haladottak. Vállalja a fürdő korszerűsífé: sét, legkorszerűbb tisztító berendezéssel látja el, és egy 50 méteres fedett uszodát is épít. Hosszú időre bérbe veszi a termálforrások környékét, és a fürdő hallatlanul hozzájárulhat városunk idegenforgalmának fejlesztéséhez. A kábeltévé-hálózat létrehozása külön fejezet. Egy korlátolt felelősségű társaság keretében kívánjuk megvalósítani, tudva, hogy egy ilyen létesítmény nemcsak a tévénézést szolgálja, hanem pl. a reklámot is és az egészségügyet, a banki adatszolgáltatást is és pl. a vagyonvédelmet. Több lábon álló gazdaságot szeretnék látni Dunaszerdahelyen és környékén, mert a sikeres ágazatok kölcsönösen gerjesztik egymást. Ez világszerte tapasztalható jelenség. A kábeltévét (reméljük) szállító nagyvállalatnak például ezt mondtuk: kicsit drága lesz ez nekünk. Mire ezt válaszolta a tárgyalópartnerünk: „Van más megoldás is, építünk ide egy fafeldolgozót, és bérmunkában elkészítenek nekünk 100 ezer egyforma asztalt. Egy sörforgalmazó cég ennyit rendelt tőlünk. Majd elszámolunk..." Azért beszéltem e kérdésről ilyen hosszan, mert tudom, hogy a munkahely teremtésnél itt most nincs fontosabb feladat. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy megtanultam néhány idegen nyelvet, így magam is hozzájárulhattam a tőkések „idecsalogatásához". A befektetés jogi feltételeit még nem teremtették meg, de biztos vagyok abban, hogy a parlamentekben e kérdésekre is csakhamar választ adnak. Hogy itt többre, jobbra törekvő emberek laknak, azt a kisipar iránti érdeklődés is mutatja. Természeti adottságainkra, mezőgazdaságunk teljesítőképességére, a lakosság szorgalmára tehát bízvást építhetünk, így derűlátó vagyok a jövőt illetően. (tm) ,, A gátlások ellenszenvet szülnek" SZABÓ ISTVÁNNAL FORGATOTT MARIAN LABUDA Pávek úr, Az én kis falum köpcös, sörhasú sofőrje nevét s külsejét megváltoztatva „átsétált" Szabó István Találkozás Vénusszal című legújabb alkotásába. Kopott, fakókék munkaruháját elegáns öltönyre cserélte, réges-régi aktatáskáját félre téve, kottákat vett most a kezébe. Pávek úr, azaz Marian Labuda azonban nem magyar filmben játszik; a Meeting Venus amerikai produkció nemzetközi színészgárdával. A szereplők közt Glenn Close a legnagyobb sztár, akit a Végzetes vonzerőből és a Veszedelmes viszonyokból ismerhetnek a mozinézők, mellette izraeli, olasz és francia színészek játszanak a filmben, a kisebb szerepekben pedig Udvaros Dororttya, Bánsági Ildikó, Tarján Györgyi és Mányai Zsuzsa tűnik fel. Marian Labudát kiemelkedő feladatra szerződtette Szabó István. Egy európai hírű drezdai operaénekest formál meg Koltai Lajos kamerája előtt. -A Mephisto, a Redl ezredes és a Hanussen, Szabó István legutóbbi alkotásai, gondolom, önt sem kerülték el. -A Budapesti meséket is láttam, és mind a mai napig élénken emlékszem a történetre... a sárga villamosra, amelyet emberek húztak-toltak a síneken. Én már akkor, a hetvenes évek végén éreztem, hogy egy olyan rendezőnél, mint Szabó István, aki a film első kockájától az utolsóig tartani tudja a feszültséget, jó kezekben lennék és nem hibázhatnék. Hogy jó kezekbe kerültem, az már a forgatás elején bebizonyosodott számomra, hogy nem hibáztam, azt pedig pár nappal ezelőtt Párizsban tudtam meg. - Ha azt mondom: az operaénekes szerepe Pávek úr „közbenjárására" lett az öné, tévedek? - Nem. Szabó István nagyon szereti a Menzel-filmeket... Az én kis falumat is többször látta, az alapján hívott meg Budapestre. - Próbafelvételre? - Próbafelvételről szó sem esett köztünk. . a beszélgetésünket vette fel videokazettára Kpltai Lajos, azt nézte meg az angol producer, és ezek után kaptam meg a forgatókönyvet, amelyben évekkel ezelőtti franciaországi élményeit írta meg a rendező. Pontosabban azokat a gondolatokat, amelyek Wagner Tannháuserának színpadra állítása közben foglalkoztatták őt a párizsi Operában- A Találkozás Vénusszal ily módon arról szól, amiről naponta beszélünk: a kelet-európai helyzetről, az Európai Házról, arról, hogy mi nehezíti a demokráciában egy közös terv megvalósítását, jelen esetben a Wagner-mű bemutatását. Én Schneidert játszom a filmben, Herbert von Karajan kelet-német felfedezettjét, akit a Tannháuser címszerepére szerződtetnek. Azt a művészt, aki kétszer is „bemutatkozik" a társulatnak. Először akkor, amikor közli a dirigenssel, hogy szeretne egy egészen olcsó szállodába költözni a luxushotelból, mert az így megtakarított pénzen különféle festékeket vehetne otthoni autószervizébe, másodszor pedig azzal, hogy konfliktusba kerül a színház művészeti titkárával, és pillanatok alatt elmondják egymást mindenféle zsidónak, fasisztának és kommunistának. Pontosan azokat a szavakat verik egymás fejéhez, amiket itthon is egyre gyakrabban hallunk, közben sztrájkol a "zenekar, sztrájkolnak a balett-táncosok, próbák helyett viták és veszekedések zajlanak, a dirigens tehetetlen, a rendezőre senki sem figyel, a bemutató már-már senkit sem érdekel. így készül tehát egy operaelőadás és pontosan így épül az Európai Ház. Gondok, bajok, nehézségek közepette. - Csak úgy mellékesen: ön milyennek képzeli ezt a bizonyos Európai Házat? -Toleráns, tisztelettudó, becsületes emberek közös otthonának. Egy olyan „háznak", amelyben mindenki jól érzi magát, nem sértegeti, nem veti meg a szomszédját nemzetisége, vallása vagy a bőre színe miatt. Nekem a pesti forgatócsoport a legjobb példa erre: még a nyelvi akadályok ellenére is csodás hangulatban dolgoztunk, én egyetlenegyszer sem éreztem olyasmit, hogy nem otthon vagyok, pedig csak német, angol, francia és magyar szavakat hallottam. Tiszteltük egymást és mindegyikünk érteni akarta a másikat, és ilyenkor nem is a szavakon múlik, elég, ha két ember egyformán érez. Az ellenszenv, a harag rossz tanácsaMéry Gábor felvétele dó... én a nagy szlovák éhségsztrájkotokkal sem értek egyel, akik ott hősködtek a Szlovák Nemzeti Tanács épülete előtt. Harcoltak volna inkább azért, hogy minél előbb, minél több fiatal tanuljon meg angolul. Hogy érezzek én együtt azokkal, akik nem tisztelik mások nyelvét,mit higygyek én azoknak a szellemi nívójáról, akik az öklüket rázzák, de ha megszólalnak, hallom: az anyanyelvüket sem beszélik tisztán. Egyenek inkább, lakjanak jól és gondolkozzanak. Aztán lehet, hogy rájönnek: az angol a világnyelv, a gátlások pedig ellenszenvet szülnek, úgyhogy jobb, ha igyekszünk és minél előbb elsajátítjuk ezt a nyelvet. Különben is ez az egyetlen út, amely az Európai Ház felé vezet. Ha a mellünket döngetjük, és csak önmagunkat szeretjük, ott rekedünk meg, ahol most vagyunk, aztán majd bámulhatunk. v. - Szabó Istvánnal milyen kapcsolatba került a forgatás során? -Kezdetben volt köztünk pár lépés távolság, de csak azért, mert rengeteg emberre kellett figyelnie. Ott volt az énekkar, a zenekar, a sok színész, németről franciára, franciáról angolra váltott, aztán magyarra, de úgy, hogy láttam rajta: nagyon szereti az anyanyelvét. Olyan szépen, olyan élvezettel ejtett ki minden szót, hogy azt öröm volt hallgatni. Látja, most megint a nyelvnél kötöttem ki... egyetlen mondat és máris tovább megyek. Aki mások nyelvét nem tiszteli, az a magáéra sem érdemes. Visszatérve Szabó Istvánra: mi németül beszélgettünk, ám az első napok után már a tekintetünkből is megértettük egymást. A kivételes rendezőegyéniségekkel mindig könnyű dolgom volt, mert ők nagyon jól tudják, hogy értékes alkotás csak kölcsönös megértésből születhet. Szabó István is ilyen... mint egy szívélyes vendéglátó, kellemes légkört teremt, hogy mindenki jól érezze magát mellette. Aztán úgy vezeti a színészt, mint zsoké a lovát... az árok előtt megsimogatja a füle tövét, hogy együtt ugorják át az akadályt. Egyszer észrevette, hogy a cipőmmel bajlódom. Szorít? - kérdezte. És már hozatott is egy másikat. A pesti forgatás napjaiban az Intercontinentál Szállóban laktam. Ez még nyáron volt, a legnagyobb hőségben. Szabó István tudta, hogy a Dunára néz a szobám, s hogy a kedvembe járjon, hozatott nekem egy lavórt és egy távcsövét... hideg vízbe lógattam a lábam az erkélyen, és úgy pihentem. Az utolsó jeleneteket Párizsban vettük fel, s ott búcsúztunk el egymástól a Raphael Hotelben. Szabó István csak annyit mondott: ha én elégedett vagyok veled, akkor légy te is elégedett. Ebben maradtunk. SZABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 4 1990. XI. 9. Forradalmunk útjának rendkívül fontos állomása lesz a helyi önkormányzati szervek demokratikus megválasztása. Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen is javában folynak a választási előkészületek, és