Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-24 / 276. szám, szombat

Vagyonuk nem privatizálható Mi a Helyzet a fogyasztási szövetkezetekben? Kereskedők és vásárlók körében egyaránt a leggyakoribb téma a kisprivatizáció. Hogyan érinti ez a fogyasztási szövetkezeteket? Milyen gondokkal küszködnek most? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Silvester Adamčával, a Szlovákiai Fogyasztási Szövetkezetek Szövetségének elnökével, valamint Tarr Károllyal, a lévai, Mácsady Istvánnal, az érsekújvári és Kulcsár Lajossal, a dunaszerdahelyi Jednota fogyasztási szövetkezet elnökével. Silvester Adamča: Úgy látszik, egy kis hiba csúszott be a szemléletbe, mert egyeáek a privatizálást nem csupán az állami vagyonnal kapcsolatban kezdték szorgalmazni, a fogyasztási szövetkezeteket is ide próbálták sorolni. Dehát ez lehetetlen! A szövetkezeti tulajdon ugyanis privát. A világon mindenütt a vállalkozások egyik típusát képezi. A szövetkezeti vagyont tulajdonképpen a magánvállalkozók vagyona képezi. Ebből logikusan következik, hogy nem privatizálható. - De az a vád éri a szövetkezeteket is, hogy az elmúlt négy évtizedben is működtek. Silvester Adamča: Igen, csak arról feledkeztek meg az okoskodók, a mindenben hibát keresők, hogy a fogyasztási szövetkezetek nem 1948 után jöttek létre. A szövetkezeti mozgalomnak Szlovákia területén 145 éves hagyománya van. S épp az ötvenes években károsodtak a leginkább a szövetkezetek, amikor ezek nagy részét is államosították. A nagykereskedelmi tevékenységet csupán 1968 után folytathattuk. - Milyen manapság a fogyasztási szövetkezetek„ereje"? - Szlovákiában 1250 kiskereskedelmi egységünk van, a kiskereskedelmi forgalom 28,5, a nagykereskedelmi forgalom 13 százalékát mi bonyolítjuk le. ötvennyolc ezer dolgozónk és 960 ezer tagunk van. Tulajdonképpen a vidék ellátásáért voltunk, vagyunk felelősek. Nem "mintha nem kívánnánk a lakosságot továbbra is szolgálni, de ezentúl senki sem kényszerítheti a szövetkezeteket arra, hogy a ráfizetéses egységeket minden áron fenntartsa. - önöknél hogyan reagáltak a kisprivatizációra? Tarr Károly: Munkatársaim a televízióból, a rádióból, a sajtóból szerzett információk alapján annyira elbizonytalanodtak, hogy szüntelenül telefonáltak, érdeklődtek, vajon mikor adjuk el a boltjukat, mikor küldjük el őket. Megtörtént, hogy az egyik falusi eladó a járási székhelyre utazott fehér köpenyt vásárolni, mert állítólag a következő hónapban meg kell hogy vegye az üzletet, ahol eddig árusított és a szövetkezettől kapott munkaruhát vissza kell adnia. Tarthatatlannak láttam a helyzetet, ezért körzeti tanácskozásokat hívtam össze Léván, Zselizen és Ipolyságon. Meghívtam valamennyi üzletvezetőt, ahol elmagyaráztam nekik, ne aggódjanak a munkahelyük miatt. Mondanom sem kell, megnyugodtak, mert megbizonyosodtak róla, nincsenek veszélyben. - Ez azt jelenti, hogy minden marad a régiben? - Nem. Mi is lépést kívánunk tartani a korral, elsősorban a kereskedelmi egységek bérbe adását szorgalmazzuk. Attól függ, hogyan egyezünk meg az érdeklődővel, akár egy-három évre is. Mindenképpen előnyben részesítjük dolgozóinkat, hogy feleslegesen ne kelljen az elbocsátott alkalmazottunk szociális helyzete megoldásával foglalkoznunk. Kínálatunk 80 százalékát a vendéglátó-ipari egységek teszik ki, 20 százalékát pedig a kisboltok. Úgy számoljuk, ez utóbbiakból idén körülbelül 20-at adunk bérbe. - Az Érsekújvári járásban is hasonló a helyzet? Mácsady István: Igen, meg kellett magyaráznunk az embereknek, , hogy szövetkezetünket nem érinti a kisprivatizáció. Senki sem kényszeríthet arra, hogy adjuk el az üzleteinket. A fogyasztási szövetkezeteket ugyanis nem az állam hozta létre, hanem a tagság és az ott dolgozók. Az ő munkájukból, pénzükből jött létre a vagyonunk. - Bizonyára sokakban felmerült a Z akcióban felépített üzletek sorsa is. Mácsady István: Szerintem a Z akció egy módszer volt arra, hogy a lakosságot bevonják a közös munkába. De azt is tudjuk, hogy a „közös" munkák nagy részét a szövetkezetek építőcsoportjai, illetve a helyi nemzeti bizottságok melléküzemágainak dolgozói végezték el. Ez manapság tulajdonképpen már nem is lényeges, mivel az épületeket a fogyasztási szövetkezetek megvásárolták. - Ezek szerint a fogyasztási szövetkezetek monopolhelyzetben maradnak, hiányozni fog a konkurencia. -Az Érsekújvári járásban a kiskereskedelmi forgalom 43 százalékát bonyolítja le a Jednota. A konkurenciára tagadhatatlanul szükség van. Úgy gondoltuk, a bérbeadással gyengül majd monopolhelyzetünk. Elsősorban azokat az üzleteket szeretnénk magánkézbe adni, amelyek csak azért létesültek, hogy legyenek és nem rentábilisak. Például a kis cipő- és textil üzletek, melyekben 100-200 ezer koronás az árukészlet, és a havi forgalom 20 ezer Meztelen jelenés Octavio Raz Nobel-díjához ÚJ SZÚ 1990. XI. 24. Octavio Paz mexikói költő nevére a magyar olvasók talán csak most figyelnek fel, hogy megkapta az idei irodalmi Nobel-díjat Sajnálatos módon, magyarul eddig nem sok jelent meg műveiből. Költészetének legfontosabb darabjaiból készült ugyan egy válogatás Somlyó György átültetésében, de tanulmányaiból alig valami, esszéiből mostanáig szinte semmi sem jutott el hozzánk. Pedig esszékötetei egyenértékű részt képviselnek az életművében. Octavio Paz mexikói. Mexikó mindmáig őrzi az indián kultúra örökségét, és ennek a különös és izgalmas civilizációnak az értékei érdekes színfolttal gazdagítják az egyetemes emberi kultúrát. Ezért is figyelmet keltő ez az irodalom a kultúrtörténet szempontjából: mert más, különleges ízeket visz bele a köztudatba. Octavio Pazt a közvetítés és a szintetizálás igénye hajtja: az egyetemes kulturális hagyományt szeretné ötvözni a speciálisan mexikói, azaz új világbeli örökséggel. Hogy ezt sikerrel teszi, Nobel-díja is bizonyítja. Egyebet is bizonyít: hogy a világirodalom számára ezekből az irodalmakból az a fontos, amiben mások, mint a többi. Octavio Paz persze nem csak a latin-amerikai irodalomnak, de a világirodalomnak is kétségkívül egyik legfényesebb elméje. Olyan költő (mert elsősorban költő), esszéista, aki egyben filozófus is. Gondolkodásmódjáról, filozófiájáról a magyar olvasó is képet nyerhet rövidesen: megjelenés előtt áll Somlyó György és Csudai Csaba fordításában Marcel Duchampról, a XX századi avantgard művészet egyik legtitokzatosabb egyéniségéről szóló esszékötete, Meztelen jelenés címmel. Octavio Paz ebben a müvében a (rejtőzködő) valóság természetét, az emberi megismerés mibenlétét kutatja. A Nobel-díjak átadása évről évre alkalmat ad a világirodalom nagyjainak újrafelfedezésére, avagy a kevésbé ismert, a „kis" irodalmakhoz tartozó nagy írók megismerésére. Tavaly az egyiptomi Nagib Mahfúz, idén a mexikói Octavio Paz nevét kapták szárnyra a tömegtájékoztatási eszközök. Remélhetőleg nem marad egyszeri „esemény" az ünneplés - műveik a könyvespolcokra is felkerülnek. HARASZTI MÁRIA korona. A nyereség nem fedezi a kiadásokat. Ezeknek a boltoknak a helyzetét kell megoldani. Ha alkalmazottjaink közül valaki hajlandó bérbe venni, örülni fogunk, és az „idegenek" itt csak utánuk következhetnek, de ha nekik sem kell, akkor ezeket egyszerűen bezárjuk. Csak olyan egységeket tartunk meg, melyek hoznak valamit a szövetkezetnek. Ilyen szempontból a bérbeadás számunkra pluszt jelent, mert tulajdonképpen nem lesz mire ráfizetnünk. -Jelenleg az ellátás gondjaival egyformán küzd az állami és a szövetkezeti kereskedelem... Kulcsár Lajos: Az ellátás a Dunaszerdahelyi járásban viszonylag konszolidált. A cukor, az olaj, a gyufa okozott átmeneti problémákat. Ezeket rugalmasan próbáltuk megoldani. Mivel saját külkereskedelmi tevékenységet folytatunk, az olyanj áruk beszerzésére összpontosítjuk figyelmünket, melyek hiányoznak a polcokról. A karácsonyi kínálatot szintén ebből a forrásból próbáljuk minél színesebbé tenni. Aktív kereskedelempolitikát folytatunk. A hazai gyártók részéről óriási visszaesés tapasztalható, és külföldi behozatalból fedezzük például a hűtőládák, a színes televíziók, különböző elektronikai cikkek kínálatát, de az importcikkek esetében a fogyasztóknak magasabb árakra kell számítaniuk. -Az ellátásban, illetve az áruelosztásban a szövetkezetek mindig hátrányos helyzetben voltak, ugyanakkor a vidék ellátása nem kis feladatot jelentett számukra. - Nekünk az az előnyünk, hogy nagykereskedelmi bázisunk van, ezáltal próbáljuk folyamatossá tenni az ellátást. A központi falvakban bevásárló központjaink vannak. Ezek előnyösebben kapják az árut, mint a kisboltok. Az persze más kérdés, hogy az áruszerkezet menynyire felel meg a keresletnek. Úgy érzem, a fogyasztók igényeit legalább nyolcvan százalékban kielégítjük. Es a jövőben az egyre nagyobb elégedettség elérése lesz acélunk DEÁK TERÉZ „Az ilyen munka mindig öröm" Egy név a színlapról: Vándorfi László Magyarországon a hetvenes évek első felében még hatottak a 68-as nyugati eszmék és azok színházi vetületei. A hivatalos magyar színházpolitika a nyugatról jött eszmék előtt persze lehúzta a redőnyt, így igyekezve meggátolni betörésüket. Nem engedte, hogy szervesen beépüljenek a színházi életbe, mert az változáshoz vezetett volna. Mégis: az egyetemisták nem féltek a változástól a színházi életben sem. LétVándorfi László rendező, aki Weöres Sándor mesejátékát állítja színpadra a Komáromi Jókai Színházban (Varga Róbert felvétele) rehoztak két nagyszerű, európai hírű színházat: a budapesti ELTE Universitas csoportját, (Ruszt József vezetésével) és a Szegedi Egyetemi Színpadot. A nagyszínházi szakma egyiket sem ismerte el, így nem tudtak hivatásos színházzá válni. Tagjaik ennek ellenére igyekeztek beékelődni a magyar színházi életbe. Ruszt főrendező lett Kecskeméten, s ó szerződtette segédszínésznek a bölcsészetet végzett Vándorfi Lászlót, akit még az Egyetemi Színpadról ismert. Vándorfi később többedmagával Budapesten próbált szerencsét. „Rendes színésszé" avanzsált, majd rendező lett. Dolgozott ismét Kecskeméten (Jancsó Miklós igazgatósága alatt), a Veszprémi Petőfi Színházban, az idei évadtól pedig a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban van. Vendégrendezőként a napokban kezdte meg munkáját a Komáromi Jókai Színházban, ahol Weöres Sándor Holdbeli csónakos című mesejátékát rendezi. Mese-e egyáltalán Weöres műve, vagy az élettapasztalatok örökérvényű megfogalmazása felnőtteknek? E kérdés körül forgott beszélgetésünk a rendezővel, - Ez a Weöres-darab úgy mese, ahogy az eposzok meg a népmesék azok, melyek az emberiség tapasztalatainak az összegzései, és nyilván nem a tudományosság, hanem a művészet eszközeivel, a szimbólumok és a metaforák segítségével. Ez a mese is ilyen. A civilizáció előrehaladtával a felnőtt társadalom elveszítette fantáziáját, és ezért lett a mese gyerekműfajjá. Én az ilyenfajta darabokat azért szeretem, mert lehetőséget adnak a felnőtt nézőknek, hogy legalább egy előadás tartamára visszaszerezze a gyerekségét. Az ilyen munka mindig öröm. Nagyon sok rétege van egy mesének. Ebben van filozófia, elvont, konkrét, érdes, kemény dolog is, amit az élet produkál. Én azt hiszem, hogy amit a néző, a gyermek és a felnőtt egyaránt megkap majd, az egy izgalmas történet, amely hol humorral, hol valódi színpadi izgalommal, drámaisággal van fűszerezve - mondta a darab rendezője. A népi elemekből, a magyar ősfolklórból táplálkozó színpadi zenét Rossa László szerezte. Megtalálhatók benne mindazoknak a kultúráknak a zenei elemei is, amerre Pávaszem királylány, a főszereplő vándorol. Felhangzik kínai, indiai, balkáni és még nagyon sokféle zene. Ez az egyik rétege a zenei anyagnak. A másik az élő zenéé, amely a színész mozdulatait, gesztusait, arcjátékát kíséri. Weöres Sándor Holdbeli csónakosának bemutatója - amelyet mindenkinek ajánljuk, kilenctől kilencvenéves korig - december 14-én lesz a Komáromi Jókai Színházban, Vándorfi László rendezésében. SZÉNÁSSY EDIT Igaz-e? Szóban is, levélben is több helyről jelezték nekünk, hogy egyes iskolákban a pedagógusok egy része rossz szemmel néz azokra, akik hittanra járnak. Olyan kijelentésekről is hallottunk, amelyek fölöslegesnek tartják a hitoktatást. Sőt - állítólag - olyan tanító is volt, aki kijelentette: A hittanon csak meséket hallanak, amelyek elfordítják a tanulók figyelmét a világi kötelességekről ... Igaz-e ez? Az igaz, hogy a pedagógusi pályán sokan vannak olyanok, akik a szocialista-ateista nevelés ellenére is megmaradtak hívő kereszténynek. Bújva a kutató szemek elől, titokban gyakorolták a hitüket. Ezek a pedagógusok nagyon örülnek a változásnak, mindenben támogatják a hitoktatást. Sőt nem egy közülük részt vett hitoktatói tanfolyamon. Őszinte csodálat és elismerés jár ki nekik! Az is igaz, hogy sok pedagógus elvesztette szüleitől örökölt vagy a hittanórákon megalapozott hitét. Vannak olyanok is, akik már teljesen hitetlenül nőttek fel. Ezen nem szabad csodálkoznunk, hiszen a funkcionáriusok mindent megtettek, hogy a hitet kiöljék belőlük már akkor, amikor iskolába jártak. S ha maradt is valami, azt elvesztették akkor, amikor mint pedagógusnak minden szavukat ellenőrizték, és hajcsárok serege kényszerítette őket arra, hogy a tudományosnak mondott ateista világnézetet propagálják. Tőlük nem kívánhatjuk, hogy örüljenek a hitoktatásnak. Azt gondolják, ha éveken át megvoltunk nélküle, most minek előhozakodni vele... Ne törjünk fölöttük pálcát! Inkább értessük meg velük, hogy a hitoktatás nem olyan ,,szabadnak mondott erőszakoskodás", amellyel az ateisták éltek, hanem szabadon választott tantárgy, amely keretében nemcsak a hittudományt sajátítják el, hanem a keresztény szeretetet is, amelyet Jézus hozott megváltásunkra. Ha ezt megértik, akkor rájönnek arra, hogy mi, keresztények nem „kötéllel akarunk embereket fogni", hanem nyitottak vagyunk mindenki számára, aki érdeklődik irántunk. Nem szándékunk zárt kapukat döngetni, még kevésbé zárt szíveken erőszakot venni! Jézus sem erőszakoskodott soha senkivel ... Ugyanakkor ki kell mondanunk: nincs igaza annak, aki fölöslegesnek tartja, hogy az iskolákban vallásoktatás is van. Érdekes, hogy az ilyen ember annak idején nem tartotta 'fölöslegesnek, hogy a szocialista ateizmust úton-útfélen terjeszteni kellett. Még matematika órákon is! Hol van az ilyen emberben az arányérzék? Hol van a szabadság és demokráciá! Nincs igaza annak, aki azt állítja, hogy a hitoktatás eltereli a tanuló figyelmét a világi kötelességeiről. Ha így volna, akkor köztársaságunk legfőbb törvényhozói az új közoktatási törvényben (vö. 171 /"1990 törv. 5. és 7. §) nem mondták volna ki, hogy az alapiskolások és középiskolások számára „lehetővé kell tenni a vallásos nevelést is". E törvény előírásait sérti az, aki akár szavaival, akár viselkedésével akadályozza a hitoktatást. örömmel vettük tudomásul, hogy az iskolaügyi miniszter nemrég számon kérte a pedagógusoktól azt, hogy diákjaikat kivezényelték különféle demonstrációkra, fölvonulásokra és tüntetésekre. Az új közoktatási törvény kimondja, hogy „sem az alapiskolákban, sem a középiskolákban nincs megengedve politikai pártnak vagy mozgalomnak a megszervezése" (58a §). E törvény értelmében jogosan kérte számon a miniszter a pedagógusok szervezkedését. Mi nem kívánjuk a számonkérést. Végeredményben azt sem tudjuk, mennyi igaz a felsorolt vádaskodásokból. Eszünkben sincs, hogy bűnbakokat keressünk, és elítélünk mindenféle ún boszorkányüldözést. Szegény pedagógusainknak elegük volt a pártállam idején alkalmazott meghurcoltatásokból. Mi azt szeretnők, hogy tanáraink, tanítóink a szülőktől és diákjaiktól olyan tiszteletben részesüljenek, amilyenben a régmúlt időkben részük volt a pedagógusoknak. Az Egyház is örülne annak, ha a lanítók és tanárok megbecsülésben részesülnének anyagi és erkölcsi vonalon egyaránt. Ehhez azonban az is szükséges, hogy ők is tiszteletben tartsák a vallásos ember igényeit, hogy ők is becsüljék azokat, akik hittanra járnak, akik a keresztény értékeket nagyon fontosnak tartják! Csak a kölcsönös tiszteletben és megbecsülésbén lehet jobb embert nevelni a szebb jövő számára! KOLLER GYULA, Remény