Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-03 / 258. szám, szombat

Visszatér a cipőkiráiy A Baťa-család és -cég múltjáról A

z egykori cipőkirály, Tomáš Bat'a neve mind gyakrabban szerepel a hazai lapok hasábjain. Egyre inkább a vállalkozás általa felvirágoztatott rendszerének mibenlétére irányul a figyelem. Ugyanakkor az emlékezet is életre kel. Hallatják hangúkat azok, akik maguk is cselekvő részesei voltak a rendszer működésének és letéteményesei különböző vívmányoknak. Mégis érződik valamiféle hirtelen felszabadult ösztönösség. Úgy tűnik, hogy a Bata-rendszerben Tomáš Batá alakját, mind pedig a ,,ba• tyizmusnak" nevezett rendszert igyekszik kiszabadítani az elsó köztársaság idején rátelepedett legendák ködéből is. Kár, hogy nem érintette részletesebben a „Botostroj" című regény miatti pereskedését, mely bizonyos értelemben jogtörténeti kuriózumnak is számít. A könyvet a Bata család becsületsértésként értelmezte és pert indított a szerző ellen. Ez több évig húzódva végül is 1938-ban komprimiszszummal zárult. A pozsonyi Baťa-áruház a harmincas években.. ÚJ SZÚ 5 1990. XI. 3. rejlő ösztönzésekre könnyen rátelepedhet a rajongó múltidézés. Annál is inkább, mert egész nemzedékek számára ma már maga a név is fehér foltnak számít, vagy legalább is eltorzult tartalmakat hordoz. Hisz évtizedeken keresztül nem a gazdaságos termeléssel és modern munkaszervezéssel fonódott össze, hanem a kizsákmányolás kifinomult és körmönfont módszereinek mintegy jelképévé vált. Érdemes felidézni azt a közjátékot, amit 1973-ban egy Batával foglalkozó terjedelmes írás idézett elő, amely a Tribúna című, vonalasságában nehezen felülmúlható hetilapban jelent meg. A szóban forgó cikk nem várt olvasói visszhangot váltott ki. De ami leginkább zavart okozott, az egy szovjet reagálásra figyelmeztető utalás volt, hogy 1972-ben azon a konferencián, amelyet a CIOS, a tudományos irányítással foglalkozó nemzetközi szervezet rendezett Bécsben, a szovjet résztvevő elismerően méltatta ifjabb Tomáš Batá új, rendkívül érdekes gondolatait. A konszolidált csehszlovák vezetés magabiztossága ekkor még nem ismert korlátokat. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy évek múltán kénytelen lesz tárgyalásokba bocsátkozni a hazájából kitagadott ifjabb Tomáš Batával. T

öbbek között erről is érdekes mozzanatokat árul el a nem túl terjedelmes könyvecske, amely František Valach újságíró tollából „Fenomén Batá" címmel jelent meg az idén, a Práce Kiadó gondozásában. Még a tavaly decemberi kerekasztal-megállapodások alapján létrejött kormány alelnöke, Valtr Komárek írt hozzá előszót. A kiadvány szerzője egykori élsportolóként külföldön minduntalan tapasztalhatta a Batá név márkás csengését. Tudomására jutott, hogy Svätopluk Pofáé (egykori Batá-növendék) vezetésével a kormány Bécsben 1987-ben kapcsolatba lépett ifjabb Tomáš Batával. Jakeš (a volt batás-növendék) hízelgő leveleket küldött neki (amiről csak beavatottak tudtak), ugyanakkor a felkínált szerződések megvitatásának halasztgatásával eleve meghiúsította a megállapodást. A szerző levélben kereste meg az utódot, majd Kanadába kijutva a vele folytatott több órás beszélgetések alapján megkísérelte a Batá-család és a cég történetének rövid bemutatását. Sok érdekességet tartalmaz az így összeállt könyvecske. Betekintést nyerhet a nemzedékeken át öröklődött susztercsalád életébe, ahol négy házasságból származott 11 testvérével együtt nőtt fel a cipőkirály. Megtudhatja az olvasó, hogy kiskorától kezdve vonzotta a gépek világa. Olyannyira, hogy apai beleegyezés nélkül Prostéjovba szökött, ahol viszont ipari kémkedéssel gyanúsították. Az apjától örökségként kapott 800 aranykoronával két testvérével összefogva alapított társas céget. A könyv érzékelteti a túlélésért folytatott mindennapi harcot, a bukásveszéllyel, fizetetlen váltók fenyegetésével teli megkapaszkodást, amit 1897-ben a posztócipők gyártása jelentett. Batá neve Bécsnek ezzel a slágerével vált ismertté Európa-szerte. Nem hallgatja el a szerző az első világháború hadimegrendeléseit sem, amelyek tulajdonképpen anyagilag megalapozták a Batá-cég fellendülését. Érezhető, hogy a szerző mind F

rantišek Valach áttekintésének legértékesebb része a zlíni cipőváros komplex szociálpolitikáját bemutató rövid fejezet. Itt az adatok szinte önmagukért beszélnek. Például maga a város, mely szinte világméretekben is kivételnek számított. Vagy maguk a fizetések, amelyeket első számú kritériumnak tekintenek: a szakképzett munkás átlagfizetése a Batá-cégnél a harmincas években 400 koronát tett ki (egyébként a csehszlovákiai átlag 270 korona volt), míg Franciaországban 373 koronát ért el. S hogy mit jelentett a 30 ezer (160 ezer jelentkezőből kiválasztott) és kivételezett körülmények között élő Batá-alkalmazott munkája a köztársaság számára: Csehszlovákiában 1939-ben egy lakosra 3,5 pár, az USA-ban 2,5 pár cipő jutott. Jelentős figyelmet kap, a terjedelmet tekintve is, a könyvecskében a Bata cégnek a második világháború éveiben történt kanadai megalapozása. Egy kémregény izgalmával ismerteti a szerző, hogy 1939 márciusában a német megszállás küszöbén az angliai tanulmányait félbeszakító utód, Tomáš irányításával a cég agytrösztje miként készítette elő a technológiai berendezéseket és a vagyon nagy részének kimenekítését, amit szinte a németek orra előtt sikerült véghez is vinni. A cowboyokról és az aranyásókról szóló regények hangulatát idézi a kanadai Batawa város születése, a cipőgyártás háború alatti átállása a fegyverekhez szükséges műszerek szállítására. Itt esik szó arról, hogy a Bata kolónia tagjai gyűjtésekkel, élelmiszerek és egyéb szállítások szervezésével segítették a nagy megpróbáltatásokat kiálló Szovjetuniót. S ifjabb Tomáš Batá jelentkezett a hadseregbe, tisztként harcolt Európa, Ázsia és Afrika hadszínterein a fasizmus ellen. Itthon viszont később ezt elhallgatták és a németekkel való kollaborálásért elítélt mostoha nagybátyjával azonosították az egész családot. f U

jabb legendák születésére kiváltképp alkalmas az ismeretlenség homályából előbukkanó személyes életutak felelevenítése. S ez egyéb veszélyeket is vonhat maga után, ahogy azt a Bata-rendszert tanulmányozó New York-i egyetemi tanár, Milan Zelený hangsúlyozta a közelmúltban a hazai lapok hasábjain. A puszta múltidézés szerinte ugyanis illúziókat kelthet. Az irányítás mai, modern ismereteinek hiányában már meghaladott módszerek zavartkeltő népszerűsítőjévé válhat. Tomáš Bata ugyanis a szakemberek szerint több mint ötven évvel megelőzte korát. Gondolatainak teljes értékű megvalósítására csak most nyílik lehetőség. Ezért van szükség minden tekintetben - amint azt az ismertetett könyv szerzője is érzéKelteti - a messzemenő realizmusra és tárgyilagosságra. KISS JÓZSEF ... és ma (felújítás után, de egyelőre még vásárló nélkül) Felvételek: Ľubomír Lipták történész archívumából és Méry Gábor Csehszlovákiai magyar írók állásfoglalása a szlovák nyelv törvényesítéséről Mi, csehszlovákiai magyar írók a leghatározottabban tiltakozunk az ellen a soviniszta és nacionalista kampány ellen, melyet a Matica slovenská és az ún. nemzeti blokk pártjai hónapok óta folytatnak a magyar nemzeti kisebbség emberi és állampolgári jogai érvényesítése ellen. Magyarok és szlovákok Dél-Szlovákiában békésen élnek, ezért a leghatározottabban visszautasítjuk azokat a gyanúsítgatásokat és rágalomhadjáratot, melyet egyes tömegtájékoztató eszközök folytatnak a magyarság ellen, tudatosan félrevezetve a közvéleményt. Kijelentjük, hogy természetesnek tartjuk a cseh és a szlovák nyelv közvetítő szerepét az együttélésben, az állami és közéletben. Hangsúlyozni kívánjuk azonban azt is, hogy a szlovák nyelv kizárólagossá tétele a nemzeti kisebbségek lakta területeken nem az egységesítő tényező szerepét töltené be, hanem az elnemzetietlenítését, az elkülönülését, és így a kisebbségek jogai csorbításának egyértelmű bizonyítékát jelentené. Az elmondottak alapján a szlovák nyelv kizárólagos használatának törvényesítésére irányuló törekvéseket a leghatározottabban visszautasítjuk. Szeretnénk leszögezni, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács által a napokban elfogadott törvény a szlovák nyelv hivatalos nyelvvé tételéről nem elégíti ki azokat a jogos elvárásokat, melyek az európai normák érvényesítésének igényéből, az első köztársaság kisebbségek iránti kötelezettségeiből és gyakorlatából, valamint az érvényben levő nemzetiségi alkotmánytörvényből következnek. A magunk részéről kényszerű kompromisszumnak tekintjük a törvényt, mely elejét kívánta venni a nemzeti kisebbségek egyértelmű diszkriminációjának, melyre a Matica slovenská tervezete irányult. Az a tény, hogy Dél-Szlovákia magyarsága az elmúlt hónapokban (a soviniszta és nacionalista uszítás ellenére is) fegyelmezetten viselkedett, senkit sem jogosít fel arra, hogy alapvető jogait kétségbe vonja. Nyugtalansággal tölt el bennünket, hogy a nacionalista hangulatkeltés mögött az általunk nagyrabecsült Matica slovenská intézményének egyes hatalomra vágyó képviselői állnak. Az viszont kezdettől fogva nyilvánvaló volt számunkra, hogy a nacionalista pártok hisztériakeltése mögött a politikai hatalom megszerzésének törekvése húzódik meg. Erre a tényre a szlovákiai politikai mozgalmak, valamint a közélet képviselői csak megkésve reagáltak. A közelmúlt eseményei sajnálatosan arra is figyelmeztetnek bennünket, hogy a politikai kalandorság és a nemzeti intolerancia azokat az intézményeket is kikezdte, melyeknek küldetésszerűen a humánum és a demokrácia jelentené tevékenységük alapját. A korábbiakhoz hasonlóan ismételten kifejezzük meggyőződésünket, hogy az ország egységét az autentikus köztársaságokra épülő államszövetség biztosíthatja. Ebben az államszövetségben látjuk a kisebbségi jogok érvényesítésének biztosítékát is. Éppen ezért visszautasítjuk azokat a gyanúsítgatásokat, melyek - hazug módon - a csehszlovákiai magyarságot irredentizmussal vádolják. A magunk részéről a demokrácia és a jogállamiság érdekeit támogatjuk, a nacionalizmus minden megnyilvánulását elviselhetetlennek tartjuk. A fentiek alapján egyértelműen támogatjuk a szlovákiai demokratikus erőket, a Szlovák Köztársaság törvényesen megválasztott képviselőit, nevezetesen a Szlovák Nemzeti Tanácsot és a kormányt. Úgy véljük, mindazok, akik Dél-Szlovákiában hasonlóképpen gondolkodnak, támogatásukról biztosítják a törvényhozó és állami szerveket. Visszautasítjuk a totalitást, jelentkezzen akár nemzeti színekben, akár á politikai demagógia, hangulatkeltés és történelemhamisítás köntösében. Emberséget, demokráciát, jogállamot és békés együttélést akarunk! Pozsony, 1990. október 31 -én A Csehszlovák Magyar írók Társaságának tagjai: Dobos László, Szőke József, Szeberényi Zoltán, Fónod Zoltán, Ozsvald Árpád, Török Elemér, Duba Gyula, Dénes György, Alabán Ferenc, Varga Erzsébet, Németh István, Koncsol László, Turczel Lajos, Garaj Lajos, Kövesdi Károly, Ardamica Ferenc, Mészáros Károly, Moyzes Ilona, Dávid Teréz, Zirig Árpád, Lacza Éva, Dusza István, Fazekas József, Tőzsér Árpád. Váltott lovakkal? M

ost olyan valami kezdődik, amiről eddig leginkább a nemzeti szélsőségesek beszéltek és cikkeztek a szlovák politikai életben. Miközben a Szlovák Nemzeti Párt és a Matica slovenská vezéreinek egyrésze elhatárolja „önmagát" önmagától, s kilép országos tanácsokból, választmányokból, majd deklarálja a kisebbségekkel szemben tanúsított jóindulatát, pihent lovakra kap az uszító kampány. Elég, ha az október 31-eí Slovenský denníkben a Matica komáromi tisztségviselőivel készített interjúfüzér panaszáradatát olvassuk. .Meglepő az is, hogy a nemzeti és a nemzetiségi kérdésekben az eddig vitathatatlanul európai mértékkel mérhető Verejnosť (a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom hivatalos lapja) ugyanazon a napon szállt be az árnyékbokszolásba. Michal Gálát cikke formailag pontosan felépített szerkezetű, de tartalma egymástól függetlenül és véletlenszerűen megtörtént dolgok keveréke, nem szólva egy jól ismert vádról. Eszerint: mindaz, amit a szlovákiai magyarság saját jogainak védelmében és érvényesítéséért tesz - Gálát úr szerint -, a magyar parlament köreiből a tríanononi szerződés évfordulója kapcsán elkövetett egyperces csendtől számítható: irredentizmus. Mit számít neki, hogy az a magyar parlament és a megválasztott magyar kormány, de még a magyar köztársasági elnök is deklarálta a határok sérthetetelenségét, a helsinki Záróokmány érvényességét, aki nem olyan rég felhívást intézett a világ magyarságához. Ebben a felhívásban arra kért mindenkit: Egyesítsük minden erőnket, hogy megteremtsünk egy olyan világot, ahol senki nem szorul háttérbe azért, mert vállalja nemzetiségét, egy olyan világot, ahol a kisebbségeknek esélyegyenlőségét úgy tekintik, mint ami elengedhetetlen felvétele a többség boldogulásának is. Ezt a tényt már Gálát úr sem volt hajlandó rögzíteni hazugságoktól hemzsegő, az elvétve előforduló egyedi eseteket általános jelenséggé emelő írásában. Kétségtelen, hogy lovat váltott Gálát úr is, de lovakat váltott a nacionalista pártok blokkja is. A Matica slovenskának pedig éppen az a parlament és kormány nyergeli a pi-> hent lovat, amely az elmúlt hetekben Európára és a nemzetközi figyelemre hivatkozva, meg az esetlegesen elmaradó külföldi tőkebefektetéseket sajnálva állt ki a nemzeti kisebbségek jogait az eddigi gyakorlat szintjén befagyasztó, európainak csak jó szándékkal mondható nyelvtörvény mellett. Történt ugyanis, hogy a szlovák kormányfő a Matica vezérkarával folytatott tárgyalások során felajánlotta ennek a nemzeti kulturális intézménynek és mozgalomnak a „nyelvrendőrség" szerepét. Eszerint az új nyelvtörvény végrehajtását és betartását nem az állami hivatalok, az államhatalmi szervek ellen őrzik majd, hanem egy tömegszervezet. Elképzelni ugyan tudom, de megvalósulását egyelőre rémképnek tekintem, mely szerint sokszázezres nyelvrendőrség és nyelvbesúgói hálózat ügyködik majd az állami hivatalnoki állásokat, de százalékszámításból mindenképpen vizsgát kell tenniük, hogy pontosan megállapíthassák, mikor esik húsz százalék alá a magyar nemzetiségű lakosság arányszáma. Vagyunk tehát ismét a vádlott és a gyanúsított. Nemcsak Gálát úr tekint bennünket irredentának, hanem potenciális törvénysértőként kezel immár a kormány is. Különben minek ajánlgatna a nemzeti megbékélés érdekében államhatalmi szerepet egy nemzeti kulturális intézménynek és mozgalomnak. Gálát úr pedig már nem is „nyelvrendőrségért" kiált, hanem egyenesen ügyészségi vizsgálatokat és vádemeléseket sürget. Biztos vagyok, hogy még lesz részünk benne, ha a majdani „nyelvrendőrség" jól fog dolgozni. L

esz tehát ismét vádlott, amely a negyvennégy évvel ezelőtti körülményekhez képest szerencsére egy eredendően más Európában szenvedi el a vádakat. Szerencsére már nem kényszerül hallgatásra, legfeljebb méltatlanul Fábry Zoltán európaiságához, íróinak, költőinek, értelmiségének többsége mindeddig nem vállalta a szólást nemzeti kisebbségünk védelmében. Mindeddig, mert ez a hallgatás is megszűnni látszik. Amikor Gálát úr és elvbarátai „az etnikailag tiszta Dél" vágyával vádolják meg az ott élő magyarokat, elfelejtik számbavenni, hogy a letűnt kommunista hatalom a legtöbb vezetői székbe szlovák kommunistákat ültetett. Egy demokráciába igyekvő rendszerváltásnak természetes következménye volt ezeknek az embereknek a leváltása. A helyhatósági választásokon a demokrácia játékszabályai szerint választják meg a tisztségviselőket. Hazug és demokráciaellenes az a beállítás, amely nemzeti érdekekre hivatkozva „magyarosításnak" tekinti, hogy ezek a letűnt kommunista vezetők hatalmukat veszítve elköltöznek a Csallóközből. Mi kötné ide őket a politikai hatalom nélkül? Miért nem fáj Gálát úréknak az a tény, hogy a demokrácia nevében a kevesebb magyar által lakott városok, falvak képviseleti szerveiben alig kap majd helyet magyar tisztségviselő? M

int az újságírók és írók csapatába tartozó, s ezzel együtt talán még értelmiségi is, visszautasítom Gálát úr és társainak vádjait. Nem vagyok irredenta, nem szolgálom a magyarországi irredentákat sem, és legkevésbé a Panoráma kádárista szerkesztőit. Ha így akar vádaskodni, számíthat rá, hogy akár ügyészséghez is fordulhatunk, mi, a megvádolt szlovákiai magyar újságírók. A Gálát úrhoz hasonlóknak pedig tudniuk kell, hogy a vádakat - így az irredentizmus vádját is - bizonyítani illik. Nem elég a kétnyelvű falu-, város- és utcanevek törvénytelenségére hivatkozni. Nem elég a hatalmukat vesztett kommunisták elköltözését az „elmagyarosítás" veszélyének betudni. Bár, Isten tudja! Az egykori náci propagandaminiszter, Göbbeis is úgy tartotta: nincsen olyan hazugság, amelyet el ne hinnének, ha sokszor hallják. Valakik jól megtanulták a leckét? DUSZA ISTVÁN