Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-19 / 271. szám, hétfő

Rákapcsol a Babetta? Külföldi töke kellene Újra reneszánszát éli a két keréken való közlekedés. Nemcsak a benzinválság következtében és a környezetvédelem miatt felébredt biciklimánia ülteti nyeregbe az embereket, a fiatalok körében is újra hódít a motorkerékpározás szenvedélye. Eddig soha nem tapasztalt érdeklődés övezi a kismotorokat, amelyek egyesítik magukban a kerékpározás környezetvédelmi előnyeit és a motorozás élvezetét. S most gondoljunk egyetlen hazai kismotorkerékpár-gyárunkra, amely (még mindig) elfogadható áron adja az üzletekbe a közkedvelt Babettákat a „szerencsés" vásárlóknak. A Babetta ugyanis kiérdemelte a leginkább elismerő hazai áruminősítő jelzőt: pult alatti áru. Megvan tehát a feltétele a sikerhez a gútai motorkerékpárgyárnak, amely azonban mégsem tudja kielégíteni a piac igényeit. Illés Ferenc, a vállalat főkonstruktőre szerint az ok nagyon egyszerű. A hazai vállalatok zöméhez hasonlóan gyártási nehézségekkel küszködnek. • A nyersanyag vagy a technológia az oka a nehézségeknek? - Főleg az elavult gépparkunkat kellene felújítani. Persze, ellentmondásosnak tűnhet a helyzet, hiszen külföldön is eladható a termékünk, s egy kívülálló azt gondolhatná, hogy elegendő a pénzünk a fejlesztéshez. Sajnos, nem így van. Évente 50-60 ezer darabot gyártunk, és ezenkívül még külön motorokat is készítünk. A nyugati piacra kerülő 10 ezer darab, sajnos nem sokat hoz a számunkra, a gyártás felújításához viszont több száz millió koronára lenne szükség. Ha csupán néhány gépet vásárolunk, az az adott helyzetben nem jelent előrelépést, és a mennyiséget egyáltalán nem tudjuk növelni. Nekünk külföldi tőkére volna szükségünk. • Bizonyára ilyen ajánlatokat is kaptak, hiszen a Babetta versenyképes. - Még az év elején kaptunk ajánlatot egy argentin vállalattól, de végül is semmi sem lett a dologból. Most a nagyhírű Cagiva cég érdekBabetták sora a brünni vásáron (Szénási György felvétele) lődik - úgy érzem komolyan -, s bár ők nagyobb motorokat gyártanak, hajlandók lennének beruházni vállalatunkba. Hogy ez milyen változásokat eredményezne, azt - gondolom - bárki el tudná képzelni, csakhogy még itt sem biztos semmi. • S miben reménykedhetnek akkor, ha ez az üzlet sem jön össze? Valóban csak a külföldi tőke az egyedüli megoldás? - Eddig a kismotorok gyártása csak „mellékvágányon" futott, senki számára sem volt fontos. A volt anyavállalattól lerobbant, elavult gépeket kaptunk. Ezekkel már lehetetlen komolyabb mennyiséget gyártani. A megújuláshoz szükséges mintegy 300 millió koronát partner nélkül nem tudjuk összeszedni. Ha egyedül vágnánk bele, nem tudom, hogy tíz év alatt végre tudnánk-e hajtani egy termelési innovációt. • A gazdasági nehézségektől függetlenül azonban bizonyára most is dolgoznak a konstruktőrök. Miiyen az irányvonala a kismotorok fejlesztésének? -Mivel a benzinárak alakujása semmi jóval sem biztat, versenyképes járműveket kell gyártanunk. Tehát még ebben a kategóriában is csökkenteni kell a fogyasztást, a káros égéstermékek kibocsátását, a zajszintet, s ha mindez sikerül, az sem mindegy, milyen „ruhába" öltöztetjük a járművet. Most műanyag fedőlemezeket szeretnénk felhasználni. • Minden bizonnyal drágább is lesz a Babetta. - Hogy az árak miként alakulnak, az a kereslet és a kínálat viszonyától függ majd. • A kétüléses változat gyártásával is kísérleteztek. Ez már abbamaradt? -A múlt év végén „bemutatkozott" a 225-ös Mokyk típus, azonban a sorozatgyártáshoz szükséges szerszámokat nem tudtuk megszerezni, s így elbizonytalanodtunk. Bár megeshet, hogy a jövőben újra foglalkozunk ezzel a gondolattal. Most a Stella a hazai piac újdonsága, amely egy rigai vállalattal közösen készül. A rigaiak tőlünk vásárolják a motorokat és ellenértékként kész motorkerékpárokat kapunk tőlük. Ez a típus olcsóbb is, mint a miénk. - A választékot másképp is bővíthetnénk, de sajnos nálunk még nincs igazi piacgazdaság. Nincs kínálat szerszámokból, vagy mondjuk öntött kerekekből, s ha valakivel szerződést kötünk, akkor sem lehetünk biztosak a határidőkben. S ezek még csak részletkérdések... • Véleménye szerint mennyi idő kell ahhoz, hogy ezek a részletek végre összeálIjanak? - Talán öt, de lehet abból tíz év i

s OROS OSZKÁR Miniszteri monológ Mindnyájan éhezni fogunk? Tavaly óta fogynak a tabutémák, gazdaságunkról is. Jozef Dubníček, szlovák fejlesztési és építőipari miniszter következő gondolatsora szintén tartalmaz olyan tényeket és megállapításokat, amilyenekre csak az érdekességekre vadászó lapbúvárok szoktak rátalálni. Miniszteri monológját az újságíróknak mondta el. „... Gazdaságunk kijuthat a válságból, egyelőre azonban még benne vagyunk, és süllyedünk lefelé. Megállítható ez a folyamat? Huszonnégy óra alatt aligha, de huszonnégy hónap se elég rá. Egyedülállóak leszünk, ha három esztendő múlva leállítjuk a gazdasági viszszaesést... ... Mit ígérhetünk ma az embereknek? Kisebb kenyérszeletet. De az eddiginél lényegesen több és becsületesebb munkáért! És önöktől, újságíróktól várjuk, hogy a nép ezt megértse. Különben mindnyájan elpusztulunk. Függetlenül attól, demokraták, NYEE-pártiak, kereszténydemokraták, vagy netán a nevetséges Szlovák Nemzeti Párt támogatói, esetleg „túlélő" kommunisták vagyunk. Ebben nincs köztünk különbség. Mindnyájan éhezni fogunk, ha nem támogatjuk a gazdasági reformba foglalt utat, s nem sikerül erre rátérnünk. Nincs más túlélési esélyünk... ... Maholnap még kenyérrevalójuk se lesz egyes vállalatoknak. Sorsukról nagyon gyorsan kell dönteni. De nincs rá elég erőnk. Mélyreható ismereteketeken szereznünk a vállalatok belső felépítéséről, hogy alapítóként se hozzunk kifogásolható döntéseket. Ám a hibákat így sem kerülhetjük el. Alig vagyunk néhányan, akik alkalmasak e munka elvégzésére. Százával születnek majd a vállalatok, s miniszteri szerepkörömből adódóan igazságosan kell döntenem, amikor aláírom az igazgató kinevezését. Akkor is kénytelen leszek megbízni őt a vállalat vezetésével, ha nem tudok róla semmit, bíznom kell abban, aki erre a posztra javasolta. Jobb módszer híján a pályázatok kiírását is megpróbáljuk. Ebben legalább némi esélyt látok a legjobb jelölt kiválasztására, de nincs rá garancia, hogy éppen őt választja a pályázati bizottság, amelybe pszichológusok, közgazdászok és műszakiak mellett más beállítottságú szakemberek is bekerülnek. A menedzserszakmát nálunk korábban senki sem tanulta. A szocializmus politikai gazdaságtanán nevelkedtünk, s érezzük annak minden következményét. Káros volt a marxista irányvonal, az ópiumnál is rosszabb. Egybillió háromszázmilliárd csehszlovák korona a belső eladósodottság az országban. Silány minden, az erdők, a földek, a gyárak, amelyek csak energiafaló termékeket és csapnivaló árut gyártanak. Ez az igazság, kérem, írják meg az embereknek, hogy tudják, miben leledzünk... ... Bármikor, bármilyen bírálat érhet. Előre megmondom, dicséretre nem is számítok már, ránk csak a társadalmi szitkokból jut. Pedig kormányunk szinte a végtelenségig hajt. S ha netán két évig megmaradna, akkor sem lesz módunk szemmel látható eredményekkel dicsekedni. És mindnyájan tudjuk: a nép olyan, mint a kisgyerek, aki mindent csak saját szemszögéből képes megítélni..." Lejegyezte: J. MÉSZÁROS KÁROLY Igazgató már van... Negyven év után újra megkezdte működését a Tatrabanka rimaszombati fiókja A Tatrabanka rimaszombati fióküzeme azon kevesek közé tartozott, amelyek a bank tudatos leépítéséig, tehát 1950-ig működésben voltak. A bankokra és takarékpénztárakra vonatkozó 158/1989-es törvényrendelet a negyvenéves kényszerpihenőre ítélt bank számára is meghozta a felmentő ítéletet. A 45 százalékban külföldi alaptőkével induló bank iránt Rimaszombatban az elsők között kezdtek érdeklődni. Főleg a bank egykori ügyfelei hallatták hangjukat, és Július Andricák vezetésével egyre hangsúlyosabban az újjáalakulás húrjait pengették. így lett a rima-parti járási székhely az első Tatrabank-fiók várományosa, Andricák pedig az alapítással megbízott ügyintéző, később megbízott igazgató. Azóta hetek, sőt hónapok teltek el, mégsem lehet felhőtlen a megbízott igazgató öröme, ugyanis „írói életem értelmét vesztette" Alekszandr Fagyejev búcsúlevele 1956. május 13-án 15 óra körül peregyelkinói dácsájában egy pisztolylövéssel végzett magával Alekszandr Alekszandrovics Fagyejev író, az SZKP KB póttagja. Ilyen tragikusan ért véget a nagy szovjet író élete, akinek sok müvét szovjet emberek milliói őrzik emlékezetükben. Az akkori nyomozás megállapította, hogy Fagyejev előző nap, május 12-én moszkvai lakásán tartózkodott, ahol hosszasan beszélgetett az őt felkereső Szamuil Marsak és Nyikolaj Pogogyin írókkal. Este Fagyejev 11 éves fiával, peregyelkinói dácsájába utazott, ahol élete utolsó percéig tartózkodott. Az író titkára, Knyipovics elmondta, hogy a Marsakkal folytatott beszélgetés után Fagyejev sehogy sem tudott megnyugodni, semmilyen altató nem hatott rá. A háztartási alkalmazott, Landiseva elmondta, hogy május 13-án reggel Fagyejev kijött hozzá a konyhába, de reggelit nem kórt. Nagyon izgatottnak látszott. 15 óra körül Fagyejev dolgozószobájába bement a fia, Misa, s apját a földön fekve, holtan találta, mellén lőtt sebbel. Mellette egy Nagan rendszerű pisztoly feküdt. Ugyanitt volt egy levél is, mely az SZKP KB-nak volt címezve... „Nem látok lehetőséget arra, hogy tovább éljek, mert a művészetet, amelynek életemet adtam, megfojtották a párt öntelt és tudatlan vezetői, és ezt most már nem lehet helyrehozni. Az irodalom legjobb emberei idő előtt, fiatalon meghaltak; a többiek, akik valamennyire képesek voltak valódi értékek létrehozására, meghaltak, mielőtt a 40-50 éves kort elérték volna. Az irodalmat - a legféltettebb kincset - odadobták a bürokratáknak és a nép legelmaradottabb elemeinek, a »legmagasabb« fórumokról - olyanokról, mint a moszkvai értekezlet vagy a párt XX. kongresszusa - elhangzott az új jelszó: »Fogjátok meg!« Az a rnód, amellyel »ki akarják javítani» a helyzetet, felháborító: összegyűjtöttek egy csapat tökfilkót, kivéve azt a néhány becsületes embert, akiket ugyanígy üldöznek, és ezért nem mondhatják ki az igazságot - és a következtetések, melyek mélységesen Lenin-ellenesek, mert bürokratikus szokásokból fakadnak, megint csak a „bunkóval" fenyegetőznek. Micsoda szabadságérzettel, a világ nyitottságának érzetével kezdte írói pályáját az én nemzedékem Lenin idején, milyen mérhetetlen erőktől duzzadt a lelkünk, milyen nagyszerű műveket írtunk és írhattunk volna még! Lenin halála után gyermeki szintre alacsonyítottak, megfojtottak bennünket, ideológiai ijesztgetésekben volt részünk, és ezt »pártosságnak« nevezték. És most, amikor mindezt helyre lehetne hozni, megmutatkozott azok primitívsége, tudatlansága és felháborító önteltsége, akiknek ez lenne a dolguk. Az irodalom tehetségtelen, kicsinyes, bosszúálló emberek hatalmába került. Az a maroknyi ember, aki megőrizte lelkében a szent tüzet, páriák módjára vegetál, és - koránál fogva - rövidesen távozik az élők sorából. És már nincs semmi lelki ösztönzés az alkotáshoz... Én, aki arra születtem, hogy a kommunizmus nevében nagy alkotásokat hozzak létre, aki 16 éves koromtól a párthoz, a munkásokhoz és a parasztokhoz tartozom, akit Isten nem hétköznapi tehetséggel áldott meg, tele voltam a legmagasztosabb gondolatokkal és érzésekkel, melyek csak a népnek a kommunizmus eszményeivel összefonódó életéből fakadhatnak. De igáslovat csináltak belőlem, egész életemben megszámlálhatatlan haszontalan, silány, bürokratikus feladat terhe alatt nyögtem, melyeket bárki teljesíthetett volna. És még most is, amikor összegezem életemet, elviselhetetlenül fáj viszszaemlékeznem arra a sok legorombításra, megrovásra, kioktatásra, vagy egyszerűen csak ideológiai fogyatékosságra, amit rám zúdítottak - pedig csodálatos népünk joggal lehetett volna rám büszke mélységesen kommunista tehetségem valódisága és belső szerénysége miatt. Az irodalmat - az új rendszernek ezt a legfőbb eredményét - megalázták, halálra üldözték, tönkretették. A nagy lenini tanítás haszonélvezőinek elbizakodottsága még akkor is, ha esküsznek ezekre a tanokra, teljesen kiölte belőlem az irántuk való bizalmat, mert tőlük még rosszabbat lehet várni, mint a satrapa Sztálintól. Ő legalább művelt volt, de ezek tudatlanok. írói életem értelmét vesztette, s annak tudatában, hogy megszabadulok ettől a förtelmes létezéstől, melyben aljassággal, hazugságokkal és rágalmakkal árasztottak el, kész örömmel távozom az életből... Utolsó reményem az volt, hogy ezt legalább megmondhassam azoknak az embereknek, akik az államot irányítják, de immár harmadik éve, hogy kéréseim ellenére még csak nem is fogadnak, Kérem, temessenek az anyám mellé. 1956. május 13. A. Fagyejev (Izvesztyija) a bankfióknak még nincs épülete. Hogy miért? - Mert nem tudunk zöld ágra vergődni a városi vezetőkkel - mondja az idős szakember. - Eredeti épületünket kértük vissza, és úgy volt, hogy október 15-ig a rendelkezésünkre bocsátják. Időközben azonban felerősödtek a tiltakozások, sőt azok az ellenvélemények is, melyek tulajdonjogunkat is kétségbe vonják. Jelenleg ifjúsági ház működik a szóban forgó épületben, és kampányszerű kilincselgetés indult a városi és a járási vezetőknél, hogy ez ott is maradjon. Mi már nekik is, de magunknak is több épületet javasoltunk a város különböző pontján, de egyelőre csak érvelünk és ellenérvelünk, eredménytelenül. -Bankalapítási szándékunknak nyomatékot adva nemrég személyesen is ellátogatott a Gömörbe Milan Lukáčik mérnök, a Tatrabanka szervezési ügyekkel foglalkozó dolgozója és Jozef Rakús mérnök igazgató. A székház körüli gondok megvitatásán túl már az első üzleti tárgyalást is megejtették. Hallhatnánk erről is valamit? -Egy többmilliós beruházás fővállalkozóiként és a kivitelezés biztosítóiként jelen voltunk azon a tárgyaláson, mely az Egészségügyi Minisztérium, a Slovakoterma és más kompetens ügyfelek részvételével zajlott nemrég a tornaijai ásványvíz ügyében. Természetesen mind a város, mind a járás érdekeit szem előtt tartva vállaljuk az építés teljes finanszírozását. Természetesen előzőleg külföldi üzletemberekkel is tárgyaltunk, így mondhatom, hogy az ásványvíz külföldi értékesítése is számításba jön. - Bizonyára ismeretes a bankfiók jövőbeni szerkezeti felépítése is. Ha majd épület is lesz, milyen felállásban és mivel foglalkoznak majd itt, Rimaszombatban? -Mint már említettem, komoly nemzetközi számítógéphálózatra rákapcsolódva fogunk működni. Nem várakoztatjuk majd meg az ügyfeleket, minden ügyesbajos dolgukat tíz percen belül elintézünk. Nem leszünk sokan, itt, a központban maximum tizenöt emberrel számolunk. Ezenkívül kihelyezett részlegeink lesz nek Tornaiján, Nyústyán, Poltáron, Losoncon és Nagykürtösön, mindenütt kétkét ember fogadja majd a klienseket. A személyzet névsora már lassan összeáll. Egyik alapkritériumunk az idegen nyelvek ismerete. Főleg a vállalkozók, a magánszemélyek és a szövetkezeti társulások érdekeit szolgáljuk majd, külföldi tőke és érdekeltség bevonásával. POLGÁRI LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 4 1990. XI. 16.