Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-09 / 237. szám, kedd

Mit adnak vissza és mit nem? Gyakorlati kérdések a resfitúciós törvényről A Práce közölte Rostislav Seniuknak, a Szövetségi Gyűlés képviselőjének a restitúciós törvénnyel kap­csolatos olvasói kérdésekre adott válaszait. Mivel bizonyára olvasóinkat is érdeklik ezek az időszerű problémák, az alábbiakban ismertetjük a válaszokat. 0 Visszakaptam a házamat és ötletemet. A restitúciós tör­\'éo j ,^retében visszaszolgáltat­lak az üzlet berendezését is? - A/ eddigi használó kötelessé­q. hojy megvételre felajánlja ön­nek a berendezést is, a maradvány­értéknek megfelelő áron. • örökösei vagyunk egy ob­jektumnak, amelyet az 1948. évi ' 125. számú törvény értelmében államosítottak. Az ingatlanhoz ogy üzlet is tartozott. Kérhetjük már most ennek visszaadását? - A törvény erre az államosításra nem vonatkozik. Várnia kell egy to­vábbi törvény elfogadására. • Schwarzenberg visszakap­t3 Orlíkot. Hogyan lehetséges, hogy műemlékeket is vissza­adnak? - Ez teljesen rendben van. • Megvan a járási nemzeti bi­zottság határozata, amely sze­rint az 1959. évi kormányrendelet értelmében elvették ingatlano­mat. Elegendő, ha a visszaadás­ra vonatkozó kérvényhez ezt a határozatot csatolom, hogy szükség van a nemzeti bizottság állásfoglalására is? - Elegendőnek kellene lennie a j írási nemzeti bizottság határoza­tának. • Milyen kártérítést kapok a lebontott családi házért? -Az 1964. évi 73. számú hirdet­mény értelmében teljes kártérítést kap. • Mi lesz a sorsa azoknak a műhelyeknek, amelyeket 1951-ben sajátítottak ki? - Ezt a kérdést egy előkészület­ben lévő további törvény oldja meg. OA 15. számú kormányren­delet értelmében 1964-ben kisa­játították vagyonomat. A restitú­ciós törvény értelmében vissza­kapom majd? - Igen. • A nagynénim rámhagyott egy bérházat. Nem vagyok köz­vetlen örököse. Igényelhetem a házat? A bérházban üzlethelyi­ségek is vannak. Ezeket elárve­rezik vagy pedig én adhatom őket bérbe? - Először bizonyítania kell, hogy jogos örökös. Ezután visszakapja a házat és szabadon rendelkezhet az üzlethelyiségekkel. Amennyiben élelmiszerüzletekről van szó, a kíná­latot két évig nem változtathatja meg. • Milyen kártérítést kapok, ha az 1962-ben térítésmentesen ál­lami tulajdonba vett ingatlant most teljesen leromlott állapot­ban adjak vissza? -Az 1964. évi 73. számú hirdet­mény értelmében meghatározzák az eredeti árat és a mostanit. A külön­bözetet megtérítik. • Szüleim már nem élnek, törvény szerint én vagyok az örökös. Fizetnem kell örökösö­dési adót? Visszakapom a be­rendezést is? -Tanúsítania kell, hogy ön az egyedüli örökös. Ezután a vagyont a törvény értelmében visszakapja, közjegyzőség bejegyzi a vagyonát­ruházást. Az eredeti berendezést a mai állapotban kapja vissza, az eddigi tulajdonos által vásárolt be­rendezéseket megvásárolhatja, a maradványértéknek megfelelő áron. • Szüleim házát 1953-ban el­vették és egy adminisztratív szerződés alapján 1953-ban eladták a nemzeti bizottságnak. Hogyan igényelhetem vissza ezt a házat? - írásban szólítsa fel a házzal ma rendelkező szervezetet, hogy adja vissza. Bizonyítania kell azonban, hogy ön az örökös és mellékelnie kell az ingatlan-nyilvántartás kivo­natát. 0 Az 1945-ben konfiskált va­gyon legutóbbi tulajdonosa a Gestapo besúgója volt. A lánya most visszaköveteli a vagyont. Megkapja? - Amennyiben a vagyont az 1959. évi 15. vagy 71. számú hirdetmény szerint sajátították ki, akkor igen. • 1953-ban szüleimmel együtt a határmenti területre te-, lepítettek ki bennünket. Vissza­kapom a házat, földet, erdőt és állatokat? - A restitúciós törvény csak a házra vonatkozik. A többi kérdést a földről szóló törvény oldja majd meg, amelynek előkészítése már fo­lyik. 0 Amennyiben visszakapjuk szállodánkat és vendéglőnket a személyzetet is át kell ven­nünk? - A restitúciós törvény csak a va­gyon visszaadását oldja meg. A munkajogi viszonyokat nem oldja meg és a tulajdonosnak nem köte­lessége, hogy munkajogi kötelezett­ségeket magára vállaljon. 0 Feleségem egy nagy bér­ház tulajdonosa volt, amelyet nyomásra, de pénzügyi okokból is az államnak ajándékozott. Az ilyen esetekre is vonatkozik a restitúciós törvény? - Nem. Ezeket az ügyeket a nem bírósági rehabilitálásról szóló tör­vény oldja meg, amelynek tervezetét decemberben terjesztik a parlament elé. • Vonatkozik a törvény a te­herszállítási vállalkozásra is, amelyet 1953-ban a Csehszlo­vák Autóközlekedési Vállalathoz csatoltak? - Amennyiben ez 1955 előtt tör­tént, a törvény erre nem vonatkozik. 0 Számolnak az 1948 után konfiskált vagyon visszaadásá­val is? - Igen, ezeket a kérdéseket a kö­vetkező törvények oldják majd meg. 0 Férjem szüleinek házuk és asztalosműhelyük volt. 1960­ban a vagyont átvette az állam és a szülők 3000 koronát kaptak. Közben a házat lerombolták. A telek a villanyművek tulajdoná­ba került. Igényelhetünk kártérí­tést? -A kapott összeget vissza kell adniuk a privatizációs minisztérium­nak, majd ez a minisztérium egy éven belül kártérítést fizet önöknek a lerombolt házért az 1964.évi 73-as számú hirdetmény által meghatáro­zott összegben. 0 Apámnak fémnyomó mű­helye volt. Hogy milyen név alatt szerepel ma, nem tudjuk. Ho­gyan állapíthatjuk ezt meg? - Meg kell tudniuk, ki a vagyon mai tulajdonosa, aki köteles önök­nek bemutatni a vagyon megszerzé­sére vonatkozó iratokat. Ezután a mai használót írásban felszólíthat­ják, hogy a vagyont adja vissza. 0 Egy telek társtulajdonosa voltam, amelyen három ház állt. Ezeket lerombolták, majd újépü­letet építettek. Igényelhetek kár­térítést? -Az 1964. évi 73. számú hirdet­mény értelmében teljes kártérítést igényelhet a lerombolt házakért. 0 Vissza szeretném kapni azt a vagyont, amelyet emigrálásom után kisajátítottak. A vagyon megvételére hitelt vettem fel, 1987-ben való hazatérésem óta törlesztem a kölcsönt a takarék­pénztárnak. - Az ilyen ügyeket a törvény nem oldja meg. Forduljon kérvénnyel az ügyészséghez, hogy vagyonát adják vissza. 0 Szüleim üzletét 1961-ben kisajátították és anyám apánk halála után lemondott földjeink­ről. Jogomban áll, hogy vissza­kérjem a vagyont? -Az üzletre vonatkozóan igen, a földekről egy előkészületben lévő törvény dönt majd. 0 Vonatkozik a restitúciós tör­vény a földekre is? Bérbe adha­tom vagy eladhatom földjeimet? - Nem. Ezeket a kérdéseket a mezőgazdasági földről szóló tör­vény szabályozza majd. 0 Szüleim házukat 1956-ban az államnak ajándékozták. Az ingatlanra vonatkozó minden ira­tot megsemmisítettük. Hol kap­hatok a házra vonatkozó bizony­latokat? - A közjegyzőségen bejegyzés­nek kellene lennie arról, hogy a va­gyon az állam kezébe került. 0 Vonatkozik a resfitúciós tör­vény azokra a házakra, amelye­_ ket 1962-ben kényszerből az ál­lamnak ajándékoztak? - Nem. Ezeket a kérdéseket a nem bírósági rehabilitációról szóló törvény oldja majd meg. • Visszakapjuk az 1950-ben államosított vagyont, ha az alkal­mazottak száma nem haladta meg az 50 személyt? - Ezt is az előbb említett tör­vény oldja majd meg. 0 Vonatkozik a restitúciós tör­vény azokra a gazdaságokra, amelyeket 1948 februárjában a járási vagyonigazgatási bizott­ságok döntése értelmében kel­lett átadni? - Ezekre nem vonatkozik. 0 Mi történik a jelenleg felújí­tás alatt álló ingatlanokkal, amennyiben a rekonstrukcióra jelentós összegekre van még szükség? - Amennyiben az eredeti tulajdo­nosnak nem lesz elég pénze a felújí­tási munkák befejezésére, kártérí­tést kap az 1964/73. számú törvény értelmében. 0 Egy malmot örököltem, amelynek gépi berendezéseit az elmúlt évtizedekben elszállítot­ták vagy megsemmisítették. Az épület jelenleg üres. -Sajnos, a restitúciós törvény nem vonatkozik a megsemmisített gépekre. Az eredeti tulajdonosnak jogában áll kérni, amennyiben tudja, hogy a gépek jelenleg hol vannak, hogy azokat szolgáltassák vissza, de pénzügyi kártérítés nélkül. 0 Hogyan lehetséges, hogy a törvény értelmében az eredeti tulajdonosnak meg kell vásárol­nia a mai üzem részét képező ingóságokat, miközben az 1955 és 1962 között kisajátított va­gyonnal együtt az ingóságokat is kisajátították? -A parlamentben felmerült erre vonatkozó javaslat. Nem fogadták azonban el, mivel a mai üzemek részét képező ingóságok visszaadá­sa ellentétben állna az év elején jóváhagyott alkotmány 9. fejezeté­vel. Ténylegesen a szervezet térítés nélküli kisajátításáról lenne szó, ami lehetetlen. ill HMLE: Vélemények a szlovákiai nyelvtörvénytervezetről Az ősz folyamán az SZNT elé kerülő, a Matica slovenská által kidolgozott államnyelvtörvény-tervezet felkeltette a cseh demokratikus közvélemény figyelmét is. A kérdéssel kapcsolatos megnyilvánulásokban közös, hogy a szlovák nyelvnek kizárólagos hivatalos nyelvként való kötelezővé tétele az emberi jogokat s azokon belül a nemzeti kisebbségek jogait is védelmező nemzetközi egyezmények megsértését jelentené. A MAGYAROK NEM ISTEN BÁRÁNYAI... A Svobodné slovo október 5-i számában Eva Martinková fejti ki véleményét e kérdésről. Cikkéből idézünk: „Mitől érzik magukat fenyegetve a szlovákok? Talán a magyar ki­sebbség öntudatának növekedésé­től, amelynek mindig tanúi lehettünk a totalitárius rendszer felbomlásakor - a legutóbb 1968-ban. A közvéle­mény elhiszi-e a szlovákok elma­gyarosításáról szóló téziseket, vagy azt, hogy a magyar népesség sza­porulata nagyobb, mint a szlováksá­gé (amit, csak úgy mellesleg, nem igazolnak a statisztikák). De lehet, hogy csupán történelmi reminisz­cenciáról van szó. Vegyük például csak a bolgároknak a török kisebb­ség iránti türelmetlenségét, amely­nek gyökerei kétségkívül a törökök balkáni uralmáig nyúlnak vissza... Azt vetni a magyarok szemére, hogy a nemzeti érzést az állampolgári hovatartozás fölé helyezik - abszur­ditás! Ezen az állapoton parancsszó nem változtathat. Ellenkezőleg: min­den akció ellenakciót vált ki, s a ma­gyarok, lelki alkatukat tekintve, nem Isten bárányai. Az a törvény, amely nem csillapítja a kedélyeket, hanem szítja, nem jó törvény. A TÖRVÉNYTERVEZET ALKOTMÁNYELLENES A Polgári Fórum hetilapja, a Fó­rum 36. számában Jan Rýchlik fog­lalkozik a szlovákiai nyelvtörvény előkészületeivel. Idézünk írásából: „Amint várható volt, az Együtté­lés a javaslatot elutasította, mint el­fogadhatatlant. A mozgalom elnöke, Duray úr rámutatott arra, hogy no­vember 17-e után a kisebbségi ügyek igazságos rendezéséről volt szó, a törvénytervezet azonban még azokat a vívmányokat is megszünte­ti, amelyekben a kisebbségeknek Csehszlovákia megalakulásától, te­hát 1918-tól részük volt, sőt, a terve­zet ellentmond nemzetközi kötele­zettségeinknek is. S. ez valóban igaz" - állapítja meg Jan Rýchlik, majd így folytatja: „Duray azonban tiltakozásával közvetlenül Marián Čalfa szövetségi miniszterelnökhöz fordult, s ezzel világosan értésre adta, hogy a kér­dést nem tekinti pusztán szlovák ügynek. Arra is rámutatott, hogy a mindmáig érvényes 144/1968 sz. alkotmánytörvény része az alkot­mánynak, tehát a törvénytervezet alkotmányellenes. Szélesebb ösz­szefüggésekben azt is mondhat­nánk, hogy Duray úr ezzel az érvelé­sével kétségbe vonta az SZNT jogát arra, hogy a 144/1968 sz. alkot­mánytörvény megváltoztatásáról egyáltalán tárgyaljon. Az Együttélés alelnöke, Stanislav Gawlik a tör­vényjavaslatot a türelmetlenség és a nacionalizmus szélsőséges példá­jának minősítette, s javasolta: a ter­vezetet megítélés végett terjesszék nemzetközi fórum elé. Stanislav Gawlik rámutatott arra is, hogy a ve­gyes nemzetiségű területeken élő szlovák lakosságnak a törvény min­den jogot szavatol, de a kisebbsé­gek számára nem garantál semmit. A kisebbségek nyelvhasználatát le­hetővé tevő kompromisszumos kor­mányjavaslatot a nacionalisták elu­tasítják..." ,,A hasonló helyzetű or­szágokban, például az Olaszország­hoz tartozó, a nagyszámú német kisebbség lakta Dél-Tirolban vagy Finnországban, ahol a lakosságnak körülbelül tíz százaléka a svéd ki­sebbséghez tartozik, tehát a vegyes lakosságú területeken már régen bevezették a kétnyelvűséget. S Csehszlovákiának Európába való visszatérését nagyon megnehezíte­né, ha kisebbségeink ügyének meg­oldásában nem ugyanezt az utat járnánk" - összegezi véleményét a Polgári Fórum hetilapjában Jan Rýchlik. Összeállította: SOMOGYI MÁTYÁS O — eptember 1-je számomra 1952 O^ óta az újév napjával azonos, akkor léptem át ugyanis először, kisdiák­ként, az iskola küszöbét. Nem állítom, hogy az azóta eltelt közel négy évtized alatt mindig ugyanaz az öröm és ragyo­gás töltött el e napon, a várakozás izgal­ma azonban még sohasem hiányzott be­lőlem. 1969 szeptemberétől, mióta már nem a katedrára nézek, hanem a katedrá­ról nézem „a mindig újakat", az új évet idéző érzéseim csak tovább erősödtek. Sose voltak egyértelműen felhőtlenek, boldogok, de nem fordult elő az sem, hogy csak elkeserítőek, lehangolóak let­tek volna. Szeptember elseje táján, de természe­tesen máskor is, mindig elolvasom azokat az újságcikkeket, amelyek az iskolával, a neveléssel, az oktatással foglalkoznak. Az olvasottak fölött nemegyszer elgondol­kodtam, de ezeket a gondolataimat, aho­gyan a fentebb leírt érzéseimet se, még egyszer sem vetettem papírra. Nem azért, mert féltem, csak éppen más dol­gom volt. Meg aztán sokáig azt gondol­tam, ugyan minek - úgyse közölnék. S ha esetleg mégis, akkor olyan „ügyesen" meghúzva, hogy kellemetlenül érezném magam saját írásom olvasása közben. Most, elveimet „feladva", mégis írok. Hogy miért? Mert bosszant, amit a leg­több tanév eleji cikkben olvastam. A šok lelkendezés „az első szabad tanévről", a nyílt és többé-kevésbé burkolt szemre­hányások a gerinctelen és megalkuvó pedagógusoknak címezve, akik eddig „kiszolgáltuk a totalitárius rendszert", akiknek végre tükörbe kellene néznünk, akiktől számon kérik, miért butítottunk el annyi lelkes ifjú gyermeket. A szemrehá­nyások azonban nem csak a sajtóból áradnak felénk, halljuk őket eleget felettes szerveinktől, sok szülőtől, a „szent köz­véleménytől" is. Nem győzöm kapkodni a fejem. Üzenik az igazgatói értekezletről, hogy gondolkodjam el néhány kérdésen (szám szerint felsorolva), például: Mit tet­tem november 17-e előtt? Mire használ­Számon kérnek... tam fel a két hónap szünetet? stb. Kérem szépen, én tanítottam. Higgyék el, dol­goztam. És a szünetben? Hát igyekeztem ^pihenni is, meg olvasni. Ahogyan többe­zer kollégám is, feltételezem. Dolgoztunk, majd pihentünk, hogy legyen erőnk újra­kezdeni, hogy szembe tudjunk nézni a ta­nulókkal, hogy tudjunk újítani is és hogy állni tudjuk a felénk áradó szemrehányá­sok özönét, melyek bosszantóak ugyan, de azért legtöbbünk lelkileg nem rokkan bele. (Ahogyan a „totalitárius" rendszer­be se. És nem rokkantak bele, szerencsé­re, a gyerekek sem, pedig sokak szerint negyven évig csak butítottuk őket. Nem rokkantak bele, mert ott a többnyire kiváló szülő, az igazságosztó közvélemény, és az éber újságíró, s ezek mind helyrehoz­hatják, amit mi elrontottunk.) Azért elgondolkodtató ez is, mint oly sok más. Nem furcsa? Számon kérik, mit csináltam november 17-e előtt. A legtöbb­ször ugyanazok, akik előtte a szememre vetették, hogy nem eléggé szocialista szellemben nevelek; akik ellenőrizték, va­jon a kommunizmus eszmeisége áthat­ja-e minden órámat (mondjuk, ha a határo­zókat vagy a tulajdonnevek helyesírását tanítom). Sokszor az az újságíró kér, nézzek tükörbe most, aki Öt-tíz évvel ezelőtt is ezt ajánlotta, csak éppen más „menő" ideológia alapján. ľ 'j zenem nekik, mindnyájuknak: ed­U dig is gondolkodtam, volt saját véleményem és dolgoztam. Ezután is ezt fogom tenni - nem azért, mert ók ajánlják. Nem azért, hogy kiszolgáljak valakit vagy utasításokat hajtsak végre, hanem azért, mert hivatásomnak érzem a munkámat és szolgálatnak tartom, mióta eldöntöttem, hogy tanár leszek. Szolgálni fogok, de nem kiszolgálni. Szolgálni az iskolát, a gyereket, de kiszolgálni se rendszert, se felettest, se szülőt, sót, még gyereket se fogok. Szerencsére sokezren vagyunk ilyenek. Tudom, hogy nem mindnyájan, hogy köztünk is vannak rossz pedagógu­sok. Mint ahogy van rossz miniszter, új­ságíró, orvos, elárusítónő... és szerintem még rossz szülő is. Köztünk is van köpö­nyegforgató, gyáva stb. - miért épp köz­tünk ne lenne? Mi is emberek vagyunk. Éppen ezért hisszük, hogy eddig sem volt minden rossz és ezután sem lesz minden jó. Azért iskola lesz - hiszem; gyerek lesz - tudom, és a pedagógusok nevelni és tanítani fognak, mert ez a dolguk (még akkor is, ha mióta világ a világ, mindig akadnak, akik ezt megpróbálják megaka­dályozni, vagy legalábbis nehezíteni). Hi­szen „az élet egyikünk számára sem könnyű. De nincs semmi baj, ha az em­bernek van kitartása, s főleg önbizalma. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és hogy ezt a valamit bármi áron is el kell érnünk". Ezt a Maria Curie­gondolatot mondtam el első ballagó diák­jaimnak és azóta mondogatom másoknak is, magamnak is, ha netán úgy érzem, hogy a hitemet próbálják megtépázni. Többek közt a „tavalyi cselédek". Pásztó Ildikó, gimnáziumi tanár Kassa

Next

/
Thumbnails
Contents