Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-05 / 234. szám, péntek

KERÍTÉS (Méry Gábor felvétele) Kell a menedzserképzés! Interjú JÁN HOLČÍKKAL, a Szlovák Köztársaság ipari miniszterével Mondják, nincs régebbi dolog, mint a tegnapi újság. S ha most mégis visszatérünk az egyik ,.tegnapi" lapunkban közzétett eseményre, annak az az oka, hogy meglehetősen megoszlik róla a szakemberek véleménye. Az általában sokat ígérő menedzserképző és egyéb tanfolyamok egyikéről van szó, amely a résztvevők számára a külföldi előadók színvonalas előadásai ellenére is csalódást okozott. Egy hónappal ezelőtt háromhetes menedzserképző tanfolyamot szervezett a Pozsonyi Irányítási Intézet félszáz hazai energetikus számára. Az előadók - hírneves doktorok és professzorok - a New York-i Institute of Technology intézetből jöttek. A tanfolyam jó volt-mondták a résztvevők, szervezők és előadók egyaránt, de azért 'senki sem volt igazán elégedett. A résztvevők közül sokan az amerikai csodát, a gyors, befektetésmentes és látványos energiatakarékossági recepteket hiányolták. Az előadók azt hitték, hogy nálunk energiaügyben abszolút tudatlanság honol, s hitük szerint készültek az előadásokra. A szervezők meg nehezen tudták közös nevezőre hozni az európai és a tengerentúli ember mentalitását, szokásait és lehetőségeit. Ezek után akaratlanul is felmerül a kérdés: vajon hasznosíthatók nálunk a külföldi ismeretek? Megtanúlható-e a piacgazdaság a határon túli gyakorlat alapján? Szükségünk van egyáltalán az efféle tanfolyamokra, vagy inkább az ismeretszerzés más módszerét kellene választanunk? A menedzserképző és egyéb oktatóismertető jellegű tanfolyamokat a már említett esemény példáján és kapcsán Ján Holčíkkal;az SZK ipari miniszterével elemeztük. • Miniszter úr, véleménye szerint milyen jelentőségük lehet a különféle menedzserképző és egyéb szaktanfolyamoknak gazdaságunk számára? S ebben a konkrét esetben, amikor két nagyon különböző országról van szó, miként hasznosíthatók az ismeretek? - A nemrég lezajlott energetikai tanfolyam megszervezésének gondolatát én is támogattam. Amerikai szakértők előadássorozatukon az energiaigényesség csökkentésének módszereivel ismertették meg a hallgatókat. Bár két összehasonlíthatatlan országról van szó, tudnunk kell, hogy az USA 1973-74-ben és 1979-ben két olajsokkot élt át, s kénytelen volt szervezett energiapolitikával csökkenteni az energiaigényességet az ipari termelésben. Eredményeik figyelemreméltók, és tapasztalataikat - oktatás formájában - más országokban is felhasználhatják. Csehszlovákia a jelenlegi időszakban szintén olajsokkot él át, méghozzá felkészületlenül. Ez a tanfolyam pedig most szinte megrendelésre jött. Úgy gondolom, hogy az amerikai szakértők tapasztalatai nagyon értékesek, és számunkra is hasznosak lehetnek. • A tanfolyam meghirdetésekor szakmai körökben gyorsan terjedt a hír, hogy a hallgatók olyan ismeretekre tehetnek szert, amelyek gyakorlati alkalmazása 20-30 százalékos energiamegtakarítást eredményez. Véleménye szerint mennyire reális ez az „ígéret"? - Nyilvánvaló, hogy mindig igényes célokat kell kitűznünk. Jelen körülményeink között nem valószínű, hogy akár egy-két éven belül ilyen eredményeket érünk el. Erre egész iparunknak fel kell készülnie, egyrészt megfelelő berendezések gyártásával, másrészt pedig széles körű felvilágosító munkával a kis- és nagyfogyasztók körében. Úgy gondolom, hogy célszerű politikával ezt fokozatosan elérhetjük. Rövid időn belül át kell értékelnünk az elektromos energia gyártását az első atomerőművünkben. Befejezetlen a dunai vízlépcső. Két évet késik a mochovcei atomerőmű építése. Mindez nagy feszültségeket okoz az energiaellátásban, a fogyasztók körében. Ezért mindenkinek céltudatosan kell kezelnie ezt a problémát. • Vajon milyen eredményeket hozhat egy ilyen tanfolyam a lakossági fogyasztásban? - Úgy vélem, hogy a képzés kissé kinyitotta a résztvevők szemét. Új lehetőségeket ad annak megismerésére, hogy miként csökkentették az energiafogyasztást az olyan fejlett ipari országban mint az Amerikai Egyesült Államok. S ezen a megkezdett úton kell továbbhaladni. Kértem a szervezőket, hogy minél több ilyen tanfolyamot szervezzenek, annál is inkább, mert a külföldi szakértők részéről gazdag a kínálat. S ezt bizonyára meg is teszik. Tulajdonképpen a változások legelején tartunk, s az oktatásszervezés tekintetében az Irányítási Intézet az elsők egyike. Munkatársai nyilván levonják az energetikai menedzserképzésből a tanulságokat és lehető legjobban szervezett és előkészített szemináriumokra hívják majd meg az érdeklődőket. • Tanácsadó szemináriumokról, különféle tanfolyamokról szinte naponta olvashatunk a sajtóban. Nem lenne jó esetleg ezek mellett gazdasági, jogi és egyéb tanácsadó intézményeket létrehozni? Hiszen elég lenne néhány - aránylag kevés - embert „betanítani", vagyis kis befektetéssel komoly eredményeket érhetnénk el. - Nagyon helyes a meglátása. Ezzel a gondolattal lényegében már régebben foglalkozunk. Ha külföldi szakemberek érkeznek a minisztériumba, erre a lehetőségre mindig felhívjuk a figyelmet, s mindannyiszor kedvező visszhangra találunk. Egyébként a közeljövőben Kanadából, Belgiumból és Franciaországból érkeznek hozzánk szakemberek. KOVÁCS EDIT Újra rajthoz állunk Politikai oktatás helyett Minap névtelen levelet kaptunk ragyolci postabélyegzővel, a sokatmondó „olvasók" aláírással. Bár nem tudjuk, kik azok az olvasók, hányan vannak, vagy csupán a levél írója bújt-e a királyi többes mögé, a felvetett nézetek válaszra késztettek. Idézet a levélből: „Lapjukat olvasva úgy tűnik, mintha az előző rendszerben semmi jó nem lett volna... Ha tudnák, mennyire pusztába kiáltó szavak ezek!... Az országban a többség tisztában van azzal, mit jelentett az elmúlt negyven év az egyszerű munkásember számára. Felemelte a porból, emberi rangra emelte a legelhagyatottabb munkásemberkét is, akit az agyonhajszolt masaryki demokrácia is semmibe vett. Az elmúlt négy évtized az egyszerű munkásembernek többet adott, mint azelőtt hosszú évszázadok együttvéve..." Talán nem haragszanak meg a névtelen olvasók, ha őszintén leírom, hogy a levél olyan érzéseket keltett bennem, mintha a múltban jól ismert kötelező politikai iskolázás anyagából olvasnák idézeteket. Hosszú éveken át hasonló féligazságokkal traktáltak bennünket. Miért beszélek féligazságokról? Egyszerűen azért, mert az ország lakossága az elmúlt évtizedek folyamán is dolgozott, értékeket teremtett és a létrehozott javakból bizonyos mértékben részesült is. Bizonyára nagyobb részben, mint a korábbi társadalomban, ám korántsem úgy, ahogy a szerénységet, egyenlőséget hirdető, tetemes vagyonokra nem éppen a legtisztább eszközökkel szert tevő, különleges kiváltságokat élvező párt vezérei, de akár a rendszer tisztségviselői is. Az is igaz, hogy a munkásember sorsa az előbbi rendszerhez képest tagadhatatlanul jobbra fordult. Csakhogy... A lényeg megértéséhez bonyolult összefüggések magyarázatára lenne szükség. Dehát próbáljunk egyszerűsíteni. Az előbb népi demokratikusnak, majd szocialistának nevezett rendszer a magántulajdont kisajátította. Ingyen jutott földhöz, gyárakhoz. Tudvalevő, hogy a csehszlovák gazdaság a háború előtt a világ élvonalába tartozott. Ezt a pozícióját lényegében a háború után se veszítette el. Sőt, a lerombolt szomszédországokkal szemben (Németországot is beleszámítva) határozott előnyre tett szert. S mi történt az elkövetkező években? Az új rendszer az ölébe hullott, akkor még magas színvonalat képviselő gazdaság eredményeiből juttathatott a dolgozó tömegeknek is. Sajnos, közben a gazdaságot inkább csak zsigerelték, míg fejlesztése szinte teljesen megakadt. Ennek oka a hatalomra és tisztségekbe kerültek hozzá nem értése, az idegenből ránk erőszakolt vagy éppen lemásolt gazdasági és politikai rendszer és a világtól való elszigetelődés volt. Egy évekkel ezelőtti statisztika bizonyítja, hogy az egykor világhírű csehszlovák gépiparnak már csupán két százaléka állta úgy-ahogy a világpiaci versenyt és az is megesett, hogy a nyugati cégek súlyra, vashulladékként vették meg gépeinket. A tavalyi rendszerváltáskor az új hatalom már szétzüllesztett, a világpiacon versenyképtelen gazdaságot vett át örökségül. Az igazsághoz tartozik, hogy az évek hosszú során felhalmozódott problémákkal a régi rendszernek is mihamar szembe kellett volna néznie. Egy nyugati hírmagyarázó gúnyosan meg is jegyezte: hogy a múlt év novembere számukra csak menekvés volt, mert a gazdaság immár halaszthatatlan, életbevágóan szükséges megreformálásának nagy felelősségét levette a vállukról. Ám elég az elmélkedésből. Térjünk vissza ahhoz a megállapításhoz, hogy az egyszerű munkásember számára az elmúlt négy évtized évszázadokat pótolt. Igen ám, csakhogy a világ közben mérföldes léptekkel haladt tovább. Előbbre, amíg mi helyben topogtunk. S ha már elkezdtük, folytassuk politikai oktatásunkat és hasonlítsunk... A jelenlegi átlagfizetés köztársaságunkban valamivel háromezer koronán felül mozog. Megközelítőleg ennyi a német állampolgár átlagfizetése is, csak éppen márkában. A márka hivatalos árfolyamon kikerekítve tizennyolc korona. Tehát a mi semmiből kiragadott „rangra emelt" munkásemberünknek ezért a összegért 54 000 koronát kell fizetnie! Vagy fordítsuk meg az egyenletet: a mi átlagfizetésünk átszámítva alig húsz márka! A német állampolgár két havi fizetéséből koronáért játszva vásárolhat egy Favorit gépkocsit. Egy havi fizetéséből pedig nálunk átváltott koronáért 450 kg sonkát. íme, ide jutottunk az elmúlt negyven év alatt... De példáért elegendő a szomszédos Ausztriába mennünk, ahol ott dolgozó ápolónőink koronára átszámított fizetése is a hazai fizetésnek többszöröse. Természetesen nem is annyira az összeg számít, hanem hogy mit kap érte. Itt a „politikai oktatást" be is fejezhetnénk. A többit gondolja hozzá az olvasó. Végezetül talán csak egy kérdés: vajon a négy évtized lemaradását sikerül-e egyáltalán behoznunk? Mert míg nyugati szomszédaink bennünket messze lekörözve tovább futnak, nekünk újra csak a rajtvonalhoz kell állnunk. ZSILKA LÁSZLÓ ORVOSI TANÁCSADÓ Hipó! 121 'A hipoglikémia konkrét okai. A vércukor csökkenésének leggyakoribb oka a diétahiba. Ez lehet az étkezés kihagyása, késése az inzulin adagolásához viszonyítva, vagy pedig az étel alacsony szénhidráttartalma. Gyomorhurut és más emésztőrendszeri bántalmak esetén az is előfordulhat, hogy a tápanyagok nem szívódnak fel a vérbe. A cukorbetegek fogyaszthatnak alkoholtartalmú italokat, ha azok nem tartalmaznak sok cukrot. Számolniuk kell viszont az alkohol vércukrot csökkentő hatásával. Az ebédhez, vagy ünnepi alkalomkor megivott 1-2 pohár bor nem káros az egészségre. Sajnos a cukorbetegek között is sok az alkoholista és a részegség és hipoglikémia kombinációja olyan életveszélyes állapot, amely a jól képzett mentőorvosnak is nagyon komoly problémát okozhat. Természetesen az is okozhat ,,hipót" ha valaki túladagolja az inzulint. Ez lehet figyelmetlenség következménye, de gyakran előfordul, hogy az idősebb betegek nem látnak jól és nincs aki segítsen nekik az injekció előkészítésében. Viszonylag gyakori a hipoglikémia a pumpával vagy injekciós tollal kezelt betegeknél és a gyerekeknél. A szájon át szedett gyógyszerek közül a szulfonilurea származékok túladagolása vezethet hipoglikémiához. A gyakorlatban ez a Minidiab, Maninil, Gilemal és Predian készítmények helytelen adagolásakor fordulhat elő. A dolgozó izmok sok glukózt fogyasztanak, ezért a nehéz testi munkának, sportnak hipoglikemizáló hatása van. Ezt az inzulin mennyiségének csökkentésével, vagy pedig szénhidráttartalmú étellel lehet ellensúlyozni. Joslin professzor beszámolt olyan profi teniszezőről, aki minden műszer és mérés nélkül pontosan tudta, hány kockacukrot kell elfogyasztania, a mérkőzés nehézségétől és hosszától függően. A természetes gyógymódokat propagáló szakembereknek igazuk van abban, hogy túl sok gyógyszert fogyasztunk és kevéssé ismerjük a gyógyszerek kölcsönhatását. Kevesen tudják, hogy a szalicilát tartalmú gyógyszerek (például az aszpirin) és egyes szívgyógyszerek fokozzák az inzulin hatását. Minden új gyógyszer alkalmazása előtt ajánlatos megkérdezni az orvost, milyen az ajánlott szer hatása a vércukorra. A cukorbetegek egyes csoportjai hajlamosabbak a hipoglikémiára, mint a többiek. Ezek a következőek: 1. A fegyelmezetlen és a kellően fel nem világosított betegek. 2. Azok, akiKnél az orvos intenzív kezelést alkalmaz. A gyakoribb hipoglikémia az a vám, amit a normálishoz közeli vércukor-koncentrációért fizetni kell. Természetesen ez ellen harcolni kell, megfelelő oktatási módszerekkel, a technikai eszközök (otthoni vércukor mérés) alkalmazásával és az intenzív kezelésre alkalmas betegek gondos kiválasztásával. 3. A gyerekek. A gyerekek testsúlya kisebb, anyagcseréjük gyorsabb és labilisabb, mint a felnőtteké. Nehezebb megértetni velük a betegség lényegét és azt, miért kell mindig és mindenkor szigorúan betartani egyes előírásokat, amíg a többi gyerek azt eheti amit akar. A gyerekeknél a betegség kezdete után néhány héttel rendszerint bekövetkezik egy szakasz, amikor nagyon kevés inzulinra van szükségük. A szakemberek ezt az időszakot remissziónak nevezik. Ha az orvos vagy a szülő nem veszi idejében észre a remisszió kezdetét, az eredeti inzulínadag kônnýen okozhat hipoglikémiát. Sajnos a remiszsziót az orvostudomány még képtelen tartós gyógyulássá változtatni. 4. A részben vagy teljesen magatehetetlen öregek, akik egyedül nem képesek a megfelelő gyógykezelést és étrendet követni. Itt nagyon sokat tehetnek a családtagok és az önkéntes betegápoló csoportok tagjai. 5. Azok, akiknél a máj vagy a vese funkciója károsult. Egyes orvosok gyakran beszélnek labilis cukorbetegekről. Tény, hogy nem mindenki reagál egyformán az inzulinra. Vannak betegek, akiknél 4-8 egység ide vagy oda meg se kottyan, másoknál négy egységgel több (ez a milliliter tizedrésze a fecskendőben) inzulin súlyos hipoglikémiát okoz. Ennek ellenére ma is érvényes minden diabetológusok legnagyobbikának, Joslinnak a következő mondata: „Nincs labilis cukorbeteg, csak labilis diabetológus van!" Szakértelemmel, odafigyeléssel, türelemmel minden betegnél el lehet érni azt, hogy betegsége viszonylag kiegyenlített, tehát a vércukra se túl magas, se túl alacsony ne legyen. Természetesen ehhez a betegnek együtt kell működnie az orvosával. DR. RÁCZ OLIVÉR ÚJ SZÚ 4 1990. X. 5.