Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-31 / 256. szám, szerda

ÚJ szú 1990. X. 31. Az első harmad a rendőröké Fiatalok az élen • Bertalan másod virágzása • Mi hiányzik a DAC-nak? Harmadához érkezett az I. labdarúgóligä. A tavalyié­hoz képest van némi változás a táblázaton. Várható volt, a bajnok Sparta a „kiárusítás" után nem lesz a régi, de hogy az elmúlt 10 év leggyengébb helyezését mondhas­sa magáénak, erre csak kevesen gondoltak. Akárcsak arra: a chebi rendőrök, akik az elmúlt esztendőben megjárták a kiesés elleni küzdelem cikcakkos útjait, vezetik a mezőnyt. A Slóvant is sokan féltették, mert sok kulcsjátékosnak nevezett futballistája távozott; a fiatalok azonban feledtették a régieket. No és itt van a B. Bystrica. Hasonló gondjai voltak az 1989/90-es bajnok­ságban, mint a Chebnek, most pedig együtt örülhetnek. Mindhárom élcsapatra egy figyelemre méltó dolog jel­lemző: fiatal labdarúgókból áll. És ezek kevésbé rutinos futballisták egyszerű, lendületes játékának köszönhetik, hogy ott vannak, ahol vannak. A táblázat élén. A 48 éves Dušan , Uhrin edző tavaly tért vissza egykori működésének színhelyére. Chebben nem voltak valami ideálisak az állapotok. A megfontolt, a helyzetet mindig jó­zanul értékelő szakvezető türelmes munkával ütőképes gárdát alakított, melynek játéka elsősorban a gyor­saságra, a jó erőnlétre épül. Szinte hihetetlen, hogy az I. ligában vala­ki öt idegenbeli meccsből hármat megnyerjen, és két mérkőzése döntetlenül végződjön. A gólará­nya sem lebecsülendő: 7:2! Emlí­tést érdemel a csapathoz visszatért Bertalan Gábor. A nagy tehetség­ként indult játékos korábban itt töl­tötte katonaéveit. Nem is ment neki rosszul a játék. Aztán az akkor ke­ményen, „testre játszó" Bohemians egyik tagja sérülést okozott neki. leszerelése után visszament egykori egyesületébe, a DAC-ba. De a hosszú, sérülés okozta kihagyás után nem és nem tudott formába lendülni, alig-alig kapott lehetősé­get; halmozódtak a családi gondjai is. Elengedték Komáromba. Onnan ment újra Chebbe. Mégpedig akkor, amikor megtudta, régi edzője, Du­šan Uhrin visszatért a határmenti városba. És a 27 éves Bertalan „feltámadt", másodvirágzását éli. Úgy tűnik, sérülése is rendbe jött. Csapata egyik meghatározó em­bere, lövi a gólokat, többször sze­repelt a forduló válogatottjában. Ilyen a futballélet? Vagy Dušan Uhrin nemcsak edző, hanem em­ber is? Valószínű. Kettőn áll a vá­sár. Ezt bizonyára Bertalan Gábor is tudatosította. Sok futáson alapuló, gyors futballt játszik a Slovan. Tavaly „remikirály" volt, sokáig három meccsére jutott egy kapott gól. Mivel azonban meg­határozó futballtulajdonságokban nem állt legjobban, a bajnokság vé­ge felé több „találat" is érte; játé­kosságban a közepesnél is gyen­gébb színvonalat képviselt. Jelen­leg sem fantázia jellemzi elsősor­ban a Slovan futballozását, de annál inkább a lendület, a mozgé­konyság, a gyorsasági erőnlét és a dinamika. Támad otthon és ide­genben, egyszerű akciókkal, hosszú passzokkal, gyors kiugra­tásokkal próbál ellenfele kapuja elé kerülni. Ehhez a játékfelfogás­hoz vannak labdarúgói. Ha még az irányzékuk is pontos lenne, nem 19 gólnál tartanának. Az FC Nitrának nem egy, hanem nyolc gólt is lőhettek volna! így volt ez más meccseken is. Ritkán látni annyi ki­hagyott helyzetet, mint amennyit tíz nappal ezelőtt elpuskáztak. Impo­náló a csapat játékkedve, mindig a maximálisra törekvés. Kétségte­len, a mai Slovan üde színfoltja a bajnokságnak. Kesernyés szájízzel mondogatják a DAC-szurkolók: ha nincs az a ritka balszerencsés mérkőzés az Ostra­va ellen (3 öngól!), újjáalakított csa­patuk egészen előkelő helyen állna a táblázaton. így igaz. Unikumnak számít ugyanis, hogy a dunaszer­dahelyiek mindkét vereségüket otthon szenvedték el! Nem titok, a DAC csapatrészei közül a kö­zéppálya okoz fejfájást Szikora György edzőnek. No és a védelem közepe. Az utóbbi esetében szinte minden variációt kipróbált. Szere­pelt már egymás mellett Ška­recký, Mikuš, Szaban, Prokop, Kašpar. Megnyugtató megoldás máig sincs. Legutóbb Szaban Ti­bor volt söprögető, előtte a hosszú Labdarúgó Eb-selejtezők A világbajnok színre lép (sr) - Ma megkezdi szereplését az Európa-bajnoki selejtezőkön a világ­bajnok NSZK válogatottja. Ellenfele az 5. csoportban Luxemburg együttese lesz. Szombaton aztán igazi sláger­mérkőzésre kerül sor Milánóban: Olaszország a Szovjetuniót fogadja. • A német válogatott edzője, Berti Vogts gondban van, mivel az utolsó pilla­natban megsérült a két középpályás, Möller és Reuter. A 16-os keretben 10 világbajnok szerepel, közülük hatan Olaszországban futballoznak. Strunz (Bayern) az egyetlen újonc, aki jó benyo­mást keltett a Svédország elleni barátsá­gos meccsen. Az 5. csoportban eddig csak egy meccset játszottak: Wales - Belgium 3:1. • A 3. csoportban előbbre tartanak. Mészöly Kálmán magyar szövetségi kapi­Sportfogadás A Športka 43. játékhete I. húzásának nyereményelosztása: I. díj: 1 nyertes á 500 000 korona, II. díj: 9 nyertes á 148 132 korona, III. díj: 185 nyertes á 11 661 korona, IV. díj: 10161 nyertes á 372 korona, V. díj: 173 789 nyertes á 32 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: 1 nyertes á 500 000 korona, II. díj: 4 nyertes á 300 000 korona, III. díj: 137 nyertes á 15 562 korona, IV. díj: 9113 nyertes á 405 korona, V. díj: 169 610 nyertes á 33 korona. A Sazka 43. játékhetének nyere­ményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 15 nyertes á 37 297 korona, III. díj: 220 nyertes á 5932 korona. Az 5 a 40-ből Olimpiai Sazka 43. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: 2 nyertes á 170 133 korona, II. díj: 6 nyertes á 37 813 korona, III. díj: 149 nyertes á 4574 korona, IV. díj: 6334 nyertes á 161 korona. (ČSTK) tány együttese ma Budapesten harmad­szor lép pályára, ellenfele Ciprus. Kovács Kálmánék gólarányt akarnak javítani. Az előzetes hírek szerint nyolc idegenlégiós kap helyet a kezdőcsapatban. Továbbra is hiányozni fog a sérült Détári. A szovjet válogatott már az elmúlt szombaton megérkezett Milánóba, az olaszok elleni meccs színhelyére. Ana­tolij Bisovec edző öt idegenlégióst hívott meg, de az egyetlen „olasz", Mihajli­csenko (Sampdoria) már korábban ki­mentette magát vállsérülés miatt. Jurán (Kijev) az edzőtáborozásról utazott haza influenzával. Azeglio Vicini olasz szövet­ségi kapitány nélkülözni kénytelen Dona­donit, Viallit és Vierchowodot. Először kapott meghívást a keretbe, a hátvéd Mannini (Sampdoria) és Gregucci (Lazio). 1. Szovjetunió 1 1 0 0 2:0 2 2. Magyarország 2 0 2 0 1:1 2 .3. Olaszország 1 0 1 0 1:1 1 4. Norvégia 2 0 1 1 0:2 1 Ciprus még nem játszott. • Ausztria együttese a Feröer-szi­getek elleni szégyenletes vereség után már új edzővel utazott Belgrádba. Alf­red Riedi csaknem ugyanazoknak a lab­darúgóknak szavazott bizalmat, akik ré­szesei voltak a fiaskónak. Visszakerült a jugoszláv csapatba Bazsdarevics; mint ismeretes, a vb-s selejtezőn leköpte a já­tékvezetőt, ezért egy évre eltiltották. Hiá­nyozni fog viszont SztojUovics (Mar­seille) és Szavicsevics (CZ Belgrád). A 4. csoport állása: 1. Dánia 2. Jugoszlávia 3. Feröer-szigetek 4. É. Írország 5. Ausztria 2 1 1 0 5:2 3 1 1 0 0 2:0 2 2 1 0 1 2:4 2 2 0 1 1 1:3 1 1 0 0 1 0:1 0 A 6. csoportban bemutatkozik Görögország és Málta Athénban. A vendéglátók korábban 6:0-ra verték Egyiptomot, ezért hagy derűlátással te­kintenek az összecsapás elé. 1. Portugália 2 1 1 0 1:0 3 2. Finnország 1 0 1 0 0:0 1 3. Hollandia 1 0 0 1 0:1 0 • A 10. FORDULÓ MÉRLEGE: hazaiak - vendégek: 3-3-2-11:7 (eddig 46-19-15-146:77). Nézők: 32 ezer (összesen 342 ezer). Sárga lap: 30 (összesen 321). Piros lap: Ne­šický (Hradec eddig 16 játékost állí­tottak ki a bírók). A góllista - 9 gó­los: Drulák (Olomouc), 8 gólos: Ba­zík (B. Bystrica), Ollender (Ostrava), 7 gólos: Bártl (Vítkovice), 6 gólos: Sanytrník (Bohemians), Kuka (Slavia). • A 11. FORDULÓ MŰSORA - november 3, szombat, 10.30: Dukla - Ostrava (jv.: Maurer); 16.00: Inter - Olomouc (Brabec). November 4, vasárnap; 13.30; Prpšov - Nitra (Gonda), B. Bystrica - DAC (Krchňák), 14.00: Brno - Hradec (Ihring), Cheb - Slavia (Pekár), Vít­kovice - Sparta (Valeš); 16.00: Bo-, hemians - Slovan (Bolek). sérülése után felépült Prokop tisztí­totta a terepet. A két szélsőhátvéd, Fieber és Kapko megfelelő gyorsa­sággal, rutinnal, fantáziával rendel­kezik, ráadásul Fieber gólerős is. A középpályáról hiányzik egy vagy két dinamikus, megfelelő gyorsasági erőnléttel rendelkező játékos. Fontosak a pontos indítá­sok (Pavlík), de a villámgyors visszazárkózás és letámadás sem hanyagolható el. Lieskovský lába „lassú", egy-két ütemmel később dobja támadásba társait, Simon­ból mintha kiveszni látszana az alkotókészség, a robbanékony­ság. Egyszóval a DAC-pályán azért kerül az ellenfél gyakran és könnyedén Vahala kapuja elé, mert nem a speciális futballgyor­saságról ismert „halfok" nem tudják mindig megszúrni már a kezdet kezdetén a kontratáma­dásokat. így nem egyszer állnak nehéz helyzet előtt a védelem kö­zépső emberei, akik különböző okoknál fogva amúgy is bizonyta­lanok. De hát ez van. Még szeren­cse, hogy Vahala is van. Ennek a 30 éves kapusnak hosszú esz­tendők óta állandósult a formája. Ha hatni tudna társaira. Elvégre ő a csapatkapitány... (T. V.) A Slovan jégkorongcsapata a legutóbbi I. ligás mérkőzésén döntetlen (3:3) eredményt ért el a Pardubice ellen. Hornák (jobbról) és Hrubeš párharcát láthatjuk a korongért. (Vojtišek felvétele) I, jégkorongliga — 2Q. forduló Simán nyertek a véndégek (r-tv) - A papírforma szerint végződ­tek a jégkorongbajnökság 20. fordulójá­nak mérkőzései. Mind a négy éllovas biztosan nyert, annak ellenére, hogy pél­dául a Litvínov és a Trenčín idegenben szerepelt. Régi igazság a jégkorongban: itt a futballtól eltérően nincs nagy szerepe a hazai pályának. Rekordgyőzelmet ért el a kassai csapat, már a 13. percben 4:0-ra vezetett. Taktikus, egészpályás letáma­dásának köszönhetik sikerüket a trencsé­ni katonák. A Slovan sok-sok emberelő­nyéből egyet sem tudott kihasználni, játé­kosai katasztrofális pontatlansággal lőttek kapura. Minden összecsapás harcos, ke­mény játékot hozott. Nem egy pályán az indulatok is elszabadultak, nem volt hiány tömegverekedésekben sem (Plzeň, Kas­sa, Prága). A három csehszlovák - szov­jet meccs miatt néhány napig szünetel a bajnokság. Č. BUDÉJOVICE - LITVÍNOV 2:8 (1:2, 1:3, 0:3). Gólütők: Brabec, Jelinek, ill. Čaloun, Molnár, Čmerda, Kašťák, Ru­činský, Beránek, Lang, Kysela. Játékve­zető: Skačáni. Kiállítsok 7:7. SPARTA - SLOVAN 3:0 (1:0, 2:0, 0:0). Gólütök: Táborský, Hlinka, Pénička. Játékvezető: Potsh. Kiállítások 7:3, em­berelőny 1:0. JIHLAVA - PARDUBICE 7:2 (0:1,3:0, 4:1). Gólütők: Adam 2, Cihláf, Haut, Ma­šek, Polcar, Dolana, ill. Lubina és Weber. Játékvezető: Havlúj. Kiállítások 2:4, em­berelőny 2:0. PLZEŇ - ZLÍN 7:5 (2:1, 2:2, 3:2). KLADNO - TRENČÍN 1:4 (0:0, 1:1, 0:3). Gólütők: Eberle, illetve Pýcha 2, Mach, Peterek. Játékvezető: Vrábel. Kiál­lítások 6:6, Emberelőny 0:1. Az I. liga állása: VSŽ KOŠICE - AC NITRA 10:0 (4:0, 3:0, 3:0). Gólütők: Veselovský, Marcinko, Plavucha 2-2, Belas, Hriňák, Peter Zú­bek, llavský. Játékvezető: Habel. Kiállítá­sok 9:6, emberelőny: 0:0, emberhátrány: 0:0. VÍTKOVICE - OLOMOUC 4:1 (0:1, 3:0, 1:0). Gólütők. Hermann, Badal, Hul­va, Vüjtek, ill. Podlaha. Játékvezető: Sut­ka. Kiállítások 6:4. 1. Jihlava 20 12 3 5 79:51 27 2. Litvínov 20 12 3 5 84:60 27 3. Sparta 22 11 5 6 62:52 27 4. Trenčín 21 11 4 6 96:72 26 5. Plzeň 20 11 2 7 60:56 24 6. Zlín 20 10 3 7 80:69 23 7. Vítkovice 20 9 4 7 72:67 22 8. Košice 20 9 2 9 83:66 20 9. Slovan 20 8 3 9 62:67 19 10. Pardubice 20 8 2 10 88:74 18 11. Kladno 20 7 1 12 61:65 15 12. Č. Budéjovice 20 4 5 11 55:83 13 13. Nitra 21 6 1 14 50:94 13 14. Olomouc 20 4 2 14 45:82 10 • A SPARTAK Komárno meghívá­sára tegnap 17 tagú kajak-kenus cso­port érkezett Komáromba a Kelet­Francia Desanson városból. A fiatal sportolók egyhetes itt-tartózkodásuk alatt tanulmányozni fogják a világbaj­nok Szabó Attila és társai edzésmód­szereit. • MA ESTE röviddel 20 óra előtt egy Karpov meglepte ellenfelét New Yorkban a 8. játszmával folytatódott a Kaszpa­rov-Karpov sakkvilágbajnoki döntő. A címvédő, mely ezúttal a világos bábukat vezette, a 41. lépést borítékol­ta, s a parti függőben maradt. A jelenlevő szakemberek a hidegvér diadalának nevezték Karpov játékát. Nagyra értékelték a kihívó váratlan stratégiáját, aki a legkritikusabb pillanatban is nyugodt tudott maradni. Ez úgy tűnt, megzavarta ellenfelét, aki a döntő fázisokban ideges és nagyon bizonytalan volt. Olyan vélemények is elhang­zottak: pszichológiai szempontból a 8. játszma utolsó 8-10 húzása valósá­gos csapást jelentett Kaszparovra. Vélemények, Wilder (USA): ,,Karpov hihetetlenül jól védekezett. Nem tudom; az időzavar ellenére hogy volt képes ilyen kiváló lépésekre." Dlugy: (USA) „Kaszparov játékát ezúttal a fokozott idegesség jellemezte." A folytatásra tegnap a késő esti órákban került sor. A mérkőzés állása: 3,5:3,5. A 3 millió dolláros pénzdíjból 1,7 millió dollár a győztesnek, 1,3 millió pedig a vesztesnek jár. (sr) tízméteres 50 gyertyával díszített tortát szállítanak a milánói San Siro-stadionba, ahol utána megkezdődik Pelé 50. szüle­tésnapjára rendezendő Brazília - Világ­válogatott mérkőzés. Falcao brazil szö­vetségi kapitány teljesen új játékosokkal érkezett Milánóba, nincs közöttük egyet­len olyan labdarúgó sem, aki megjárta a Mondialét vagy Európában idegenlégi­óskodik. A meccset 39 tévéállomással egvütt a csehszlovák is közvetíti. • CSÜTÖRTÖKÖN rajtol Göteborg­ban a művészi torna 7. Európa-bajnok­sága, amelyen Csehszlovákia színeit egyéniben Jana Veselá, Lenka Ouleh­lová, Lenka Dédičová képviselik. A kontinensviadalon először indul kö­zös német csapat. Hatvan gól... Pontosabban: hatvan gól szüle­tett a német tartományi jégkorongli­ga Trier - Diliingen mérkőzésén. Harmadok: 20:0, 17:0, 23:0. Az „összecsapást", melynek minden percében gól esett, 1200 (!) néző tekintette meg. Nemcsak ók szóra­koztak jól a meccsen, hanem a né­met közvélemény is az eredményen. Spitz kontra Gross Az elmúlt több mint másfél évti­zedben legfeljebb úszónadrág-rek­lámokban láthatták újra a képernyőn a televíziónézők Mark Spitzet, az 1972-es müncheni olimpia kétsze­res bajnokát. A világhírű amerikai úszó azonban negyvenévesen új­rakezdte (!) az edzéseket, s elha­tározta; az 1992-es barcelonai öt­karikás játékokon ismét rajtköre áll, megkísérli tovább gyarapítani amúgy sem szegényes éremgyűj­teményét. Az egykori világsztár a minap részt vett egy laboratóriumi vizsgá­laton, s a teszteket kitűnő eredmé­nyekkel teljesítette. Spitz Colorado Springsben, a híres kutatóintézet­ben ellenőriztette fizikai állapotát, s egy szimulátor segítségével a szakemberek úszóstílusát is tanul­mányozták. John Troup, az Amerikai Úszó­szövetség orvosi bizottságának tag­ja szerint a müncheni olimpia hőse minden szempontból megfelel a követelményeknek, sőt, kitűnő technikájával méltó riválisa lehet a jelen legjobbjainak is. Ahhoz viszont, hogy Spitz helyet kapjon a Barcelonába utazó ameri­kai csapatban, 1992. március 1 és 6. között részt kell vennie az Egyesült Államok válogató versenyén. A ten­gerentúlon még egy sokszoros olim­piai bajnok sem számíthat kivételes bánásmódra. Az előírt szinteket neki is éppúgy teljesítenie kell, mint a 29 esztendővel fiatalabbaknak. Spitz a katalán fővárosban a 100 méteres pilangóúszásban szeretne indulni, ehhez azonban 1992. február végéig legalább 55,59 mp-es eredményt kell elérnie. Michael Gross, a német úszó­csoda a januári világbajnokság után visszavonul. A többszörös olimpiai bajnok versenyző azzal indokolja döntését, hogy 1992-ben a barcelo­nai ötkarikás játékokon 28 évesen már nem érez esélyt a győzelemre, s így nincs értelme folytatnia. Arról, hogy Mark Spitz 42 évesen is arany­éremre pályázik, így vélekedik: -Bevallom, sokáig azt hittem, hogy Spitz csak a reklám kedvéért jelentette be visszatérését. Nem­régiben azonban beszéltem vele Los Angelesben, s láttam rajta, hogy nem tréfál, komolyan be­szél. Ennek ellenére nem adok sok esélyt neki a győzelemre. (NS)

Next

/
Thumbnails
Contents