Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-01 / 230. szám, hétfő

ANKERL GÉZA Néhány hete rendezték meg Svájcban a Kisebbségi jogok az 1990-es években című tudományos szimpoziont, amelyen az alábbi előadás is elhangzott. Az anyagot a Genfben élő szerző küldte el postán szerkesztőségünknek. ÚJ SZÚ 3 1990. X. 1. |ig az egyéni emberi jogok védelme a II. világháború óta azok ENSZ-beli és európai deklarációja révén sokat fejlődött, a kisebbségek kollektív joga távolról sem mutatott hasonló fejlődést. Sőt, kiemelhetjük, hogy például az 1919. december 9-én Párizsban megkötött román békeszerződés 2. cikkelye a magyar kisebbség sorsával még többet foglalkozott, mint az 1947. február 10-én kötött szerződés, amely csak általában szól a gazdasági stb. megkülönböztetésről. Meg kell állapítani azt is, hogy mindenfajta, erős belső összetartással rendelkező kisebbség esélyegyenlőségét az a demokratikus államberendezés sem garantálja automatikusan, amely egyszerűen a többségi döntés elvére épül. Ugyanis korunkban gyakran feledésbe megy a demokráciának az a mélyebb alapelve, amely egyenlő boldogulási lehetőséget akar biztosítani az összes állampolgárnak. Pragmatikus szinten ezt viszont a többségi döntés elve legjobban csak akkor valósítja meg, ha nem olyan, nyelvében vagy vallásában és másban megosztott társadalomról van szó, amelyben az egyes csoportosulások tömbben szavaznak, s így egyáltalán nem biztosítja minden polgárnak azt az egyenlő valószínűséget, hogy időnként az ö akarata is többségi legyen (vö. törökök Cipruson). Ankerl G.: Beyond Monopoly Capitalism and Monopoly Socialism, Cambridge, 1978, 7. o. - Ankerl G.: Solidarity Contracts. ILO Genf, 1980, 8. o. - Ankerl •i G : Képviseletiség, többpártrend" szer és többségi döntés. Politika-tudomány, 1986, 3, 81. o. Ezt az általános problematikát az adott keretben csak leszűkítve tudjuk tárgyalni, nevezetesen csak az őshonos, az államhatárok változtatása folytán a „szomszédságban" kisebbségi sorba került népességek nemzeti identitása megőrzésének objektív és aktív stratégiai-politikai feltételeit. Ez ugyanis a Kárpát-medencében az eredeti hazáján kívül rekedt magyarság sorsproblémája. A pontosság kedvéért az identitás fogalmát még az anyanyelv elsajátítására, átadására és általános társadalmi használatára szűkítjük itt le. Megjegyzendő, hogy Capotorti F. (Study on the Rights of Persons belonging to Ethnic, Religious and Linguistic Minorities, ENSZ, New York, 1979) is aláhúzza jelentésében, hogy statisztikailag az anyanyelv mint kategória ragadható meg a legegyértelműbben. Az anyanyelven való megélés, vagyis a társas élet összes funkcióinak ilyen lebonyolítása, nem lehet egy, a politikai összefüggéstől független „veleszületett" emberi jog. A más nyelvterületre vándorlók - főleg, ha egyéni bevándorlásról van szó -, nem várhatják el, hogy a célország őslakossága közéleti nyelvében hozzá alkalmazkodjon (vö. USA). E

gészen más viszont a helyzet, ha egy területet őslakosságával együtt egy másik állam fennhatósága alá rendelnek, átcsatolnak. Míg az első esetben a brutális asszimiláció elkerülése, a lassú, türelmes integrálás, illetve a privát szférában való nyelvhasználat zavartalanságának biztosítása eleget tesz a méltányosság elvének, addig az őslakosság esetében mások a kívánalmak és a (politikai) lehetőségek is. Egy terület tősgyökeres, őshonos lakossága szociálökológiailag azon földrajzi térség szerves része. Természetes elvárás tehát, hogy anyanyelvét a társas élet minden területén használhassa és „időtlen időkig" csorbítatlanul továbbadhassa. Egy anyanyelvi közösség csorbítatlan fennmaradása elsosorban szociálökológiai probléma. Szorosan véve, nem úgynevezett ,,kulturális jogokról" van szó, még csak nem is kizárólag közjogi nyelvhasználatról, hanem az anyanyelven való teljes társas élet-leélésről (a bölcsőtől a sírig), amely a közhivatalokban, tömegközlésben, munkahelyeken, utcán és az üzleti életben való nyelvhasználatra is kiterjed. (Hiszen az átlagember nem azért sajátítja el anyanyelvét, hogy verseket írjon vagy olvasson.) Ennek megvalósulása a többségi nemzeti állam „jószándékán" kívül objektív feltételeken is múlik, nevezetesen; - e lakosság tömbben élésén, - bizonyos minimális lélekszámán. Minden mesterséges, kivételező helyzetteremtésen „innen" akkor tud a szociálökológiai fennmaradás az élet színvonalának degradálása nélkül (vö. indián rezervátumok) megvalósulni, ha a kisebbségi nyelvet beszélő lakosság olyan széles területen van többségben, amely falvakat és városokat is magába foglal. Egyes (például felsőoktatási és más, magas igényű) intézmények csak bizonyos minimális lakosságszám esetén működhetnek normálisan, „kifizetődőén". A faluból városba való vándorlás történelmi folyamatának sem ildomos gátat vetni, viszont a nyelvterületen belül való lezajlását elő lehet segíteni. Az őshonos lakosság anyanyelvének használatát, és így szociál* ökológiai fennmaradását, olyan stratégia segíti elő, amely a tömbben maradást, a kisebbségi nyelvnek helyi többségi nyelvvé tételét, megőrzését szolgálja. E

nnek felismerése világosan kifejeződik - negatív formában - az erőszakos asszimilációs politikát folytató államok intézkedéseiben. A kisebbségek több-kevesebb időn belüli felszámolása egyrészt a burkolt, de tudatos lakosság-szétszórással, másrészt intézményeinek szétszórásával és a lakosság bázisához képest excentrikus, diszfunkcionális kihelyezésével történik, nehogy együttműködve, egymást kiegészítve, egymást erősíthessék (vö. magyar kiadásnak, médiáknak Bukarestbe való helyezése). Egyébként nem hiába mutatják a nemzetközi példák, hogy egy-egy helységben, a kisebbségi lakosság ottani többségisége elvesztésének határesete az a történelmi pillanat, amikor a nemzetiségi konfliktusok különösen kiéleződnek (lásd Montreal vagy Marosvásárhely). A kisebbség autonóm, szociálökológiai fennmaradását célzó tömörítési stratégia elégtelen azonban, ha a lélekszám alacsony. Ez esetben az egyazon nyelvet beszélő szomszédos országhoz való „simulás" s az azzal való szimbiotikus együttműködés a fennmaradás elengedhetetlen eszköze. Tévedés azonban az a ma elterjedt elképezlés, hogy az országhatárok lebontása önmagától oldja meg a kisebbségek szociálökológiai fennmaradását. Ugyanis, ha az „utódállam" nem ismeri el egyes (autonóm) területeken - ilyen lehetne például Erdélyben Hargita és Kovászna megye -, és esetleg egy kétkamarás országgyűlésben a kisebbség anyanyelvének az országon belüli korlátlan és hivatalos használatát, akkor a határnyitás éppen a kisebbségi kérdésnek a tömeges kivándorlás révén való „békés megoldásához" vezethet. Az őshonos kisebbségek jogait biztosító területi önkormányzat az állam belső szuverenitásának kérdése. A fent elmondottakból következik, hogy a kárpát-medencei magyar kisebbségek szociálökológiai fennmaradását szolgáló egységes törekvés országonként más-más stratégiát kíván, nem is beszélve a taktikai „időzítésekről". A romániai magyarság esetében nagy számuk, a székelység szigetszerű települése és a román állam nem szövetségi jellege (vö. Franciaországgal) képezi az alapadottságot. Míg az egységes (központi) román állam egynyelvű marad, csak azon területek autonómiája biztosíthatja a magyar kisebbség számára több generáción át a stabil túlélési egyensúlyt, amely területeken a magyarság többségben van - még ha ezek a romániai magyarság többségét nem is foglalják magukba. Mert ha a bukaresti és más szórványmagyarság a diktatúra alatt tovább is szóródott, a szociálökológiai hatékonyság keresése a magyarság kulcsintézményeinek a többségi vidékekre irányuló összpontosítását teszik szükségessé, amely egyben az Erdélybe való romániai és magyarországi visszavándorlást szintén előmozdíthatja. A többi környező állam szövetségi szerkezete bizonyos lehetőségeket ad a nyelvi pluralizmusra. Ezen alkotmányjogi (elvi) lehetőségek és a szétszórtság ellenére az a szociálökológiai „aranyszabály", amely szerint csak a „többségi tömbben élő" kisebbség tudja anyanyelvét tartósan megőrizni, megköveteli, hogy a magyar kulcsintézmények is e talajba rögződjenek, nevezetesen a Vajdaságban Szabadkán, Szlovákiában Komáromban (Dunaszerdahely nem elégíti ki a városiasság, a legnagyobb magyar város kritériumát) és a Kárpátalján pedig Beregszászon összpontosuljanak. V

égül, hogy a demokratikus társadalmi rendszer önmagában nem oldja meg a kisebbség szociálökológiai fennmaradásának problémáit automatikusan, azt az Európa Tanács országai esetei jól példázzák (vö. Észak-Írországgal), így lesz ez a Kárpát-medencében is. Ausztriában például az aránylag kis számú őrségi magyar kisebbségnek még annyi joga sincs, mint amennyit az 1955-ös osztrák békeszerződés 7. cikkelye a szlovén és horvát kisebbségeknek kifejezetten biztosít. (Lásd Szeberényi Andrásnak a BMKE közlönyében, az „Őrség"ben írt cikkeit.) így az 1956-1957-es és későbbi masszív magyar bevándorlás ellenére, amely természetesen nem Burgenlandra összpontosult, az 1921-es elcsatolás óta a magyarság ott ötödére zsugorodott. A rovatot vezeti: Kovács Edit Vállalkozási tudnivalók I. Vállalkozzunk! Ezt mondani, tanácsolni nagyon könnyű, a szükséges adminisztratív-jogi feltételeket megteremteni viszont már sokkal nehezebb. Vajon hol is kezdjük az intézkedést? Sokat romlott a közbiztonság az utóbbi időben és ez az elszomorító helyzet az, ami életre hozta a Danubian Detector Detective pozsonyi magánnyomozó-irodát is. Hivataluk a volt SZISZ-székházban található, s főleg személy- és vagyonvédelem terén kínálják szolgáltatásaikat. Felvételünkön az egyik inkognitóját megőrizni akaró detektív munka közben. (Peter Benkus felvétele - ČSTK) A NAGY DÖNTÉS Mivel legjobb tudomásom szerint nálunk nincs egyetlen olyan határ sem, amellyel körvonalazhatnánk - elejétől a végéig időrendi sorrendben -, miként lehetünk magánvállalkozók, az ügyintézés tortúrájában csak önmagunkra számíthatunk. Első lépésként azt kell eldöntenünk, hogy majd mely területen vállalkozunk: termékeket gyártunk, szolgáltatást nyújtunk, áru-, vagy személyszállítással foglalkozunk, esetleg kereskedünk. Ettől függően nézzünk körül a piacon, szimatoljuk ki, hogy kik lesznek a versenytársaink, kitől és mennyiért vásárolhatunk alapanyagokat stb. Azt is meg kell fontolnunk, hogy helyileg hol vállalkozzunk, milyen tőkére és hány munkaerőre lesz szükségünk és hogyan juthatuk hitelhez. Ha mindezt eldöntöttük, megválasztjuk a megfelelő vállalkozási formát és már kezdhetjük is az ügyintézést. Mielőtt azonban belépnénk a bürokrácia olykor kétségbeejtő szövevényébe, végezzünk önvizsgálatot. Ugyanis a sikeres vállalkozáshoz nem elég a pontos és gyors ügyintézés. Tudnunk kell, hogy a sok-sok engedély, kérvény és egyéb hivatalos ügy elintézése után rengeteget, vagy még ennél is többet kell majd dolgoznunk. Épp ezért vegyük nagyító alá önmagunkat. Vajon elég kitartóak vagyunk? Megtudunk küzdeni az akadályokkal? Tudunk bánni az emberekkel?... Ha az önvizsgálat jelesre sikerül, készítsük el majdani tevékenységünk gazdasági elemzését, vagyis nagyon körültekintően írjuk össze várható kiadásainkat és bevételeinket. A MAGÁNVÁLLALKOZÁS Ha túljutottunk a nagy döntésen és az önvizsgálaton, akkor elvileg már semmi sem gátol abban, hogy magánvállalkozzunk, kereskedelmi társaságot, csendes társaságot vagy konzorciumot hozzunk létre, esetleg egy részvénytársaság betétesei legyünk. Sőt, egyidejűleg több vállalkozásban is részt vehetünk. Magánvállalkozók az állampolgárok magánvállalkozásáról szóló törvénye alapján lehetünk, ha megszereztük a megfelelő engedélyt, Ilyen engedélyre akkor tehetünk szert, ha bejegyeztetjük magunkat, pontosabban tevékenységünket az illetékes szervnél, ez idáig a helyileg illetékes nemzeti bizottságon. 1991. január 1 -jétől az iparos hivatal végzi majd ezt a munkát. Ahhoz azonban, hogy bejegyezzenek a „nagykönyvbe", három törvény szabta feltételnek kell megfelelni. Eszerint vállalkozók akkor lehetünk, ha betöltöttük 18. életévünket. Feddhetetlenségünk a következő követelmény, amelyet más személyek és szervezetek jogvédelmének szempontjából vizsgálnak. Ez azt jelenti, hogy ha korábban büntetésből eltiltottak egy bizonyos tevékenység végzésétől, s közben ezen a területen szeretnénk vállalkozni, az illetékes szerv megtagadja a bejegyzést. A szakképzettség a harmadik feltétel. Ezt bizonyítvánnyal, diplomával, illetve hasonló dokumentumokkal kell bizonyítani. Azokban az esetekben, amikor a tevékenység végzéséhez külön előírások alapján engedélyre van szükség, annak hiányában eredménytelen lesz a bejegyzési kérelmünk. Jó tudni, hogy ha ezeket az engedéllyel végezhető munkákat külön dolgozó végzi el számunkra, annak alkalmasságáról írásos igazolást kell felmutatni. Elvileg tehát felkészültünk a vállalkozók sorába történő bejegyeztetésünkre. Most már „csak" a gyakorlati kivitelezés, a kérvény megírása van hátra. Mit írjunk a kérvénybe? A szövegből semmi esetre sem hiányozhat a vállalkozó neve, állandó lakhelye, születési száma, a tevékenység végzésének helye (ha van ilyen állandó hely), kereskedelmi megnevezés (a cég neve, esetleg védjegy), a vállalkozás megkezdésének időpontja. Kérvényünkhöz ne feledjük mellékelni a tevékenységhez szükséges engedélyt, a szakképzettséget igazoló dokumentumot és a feddhetetlenségi bizonylatot. Ha a kérvényt a szükséges mellékletekkel együtt benyújtottuk, ettől a perctől kezdve 30 napon át nincs más dolgunk, mint várni a bejegyzést. Ugyanis ez idő alatt még nem szabad vállalkozni. A nagy eseményről, vagyis bejegyzésünkről az illetékes biztosító, adó-, statisztikai és szociális biztosítási hivatal is kap értesítést. Ennek alapján a statisztikai hivatal nyilvántartásba vesz mint vállalkozót (vagyis kapunk egy nyilvántartási számot), s erről kiértesít. Ha már a nemzeti bizottságon bejegyzett vállalkozók vagyunk, a cégjegyzékbe is bejegyeztethetjük magunkat, vagy rögtön a vállalkozás megkezdésekor, vagy minden év elején, legkésőbb február 15-ig. Igaz ugyan, hogy a cégbírósági bejegyzés egy újabb kálvária, de nem érdemes róla „lemondani". Méghozzá azért nem, mert ennek alapján kapcsolódhatunk be a külgazdasági tevékenységbe. A nemzeti bizottságon, illetve a cégbíróságon történt bejegyzéssel tulajdonképpen véget ér az a folyamat, amelynek során magánvállakozókká váltunk. KERESKEDELMI TÁRSASÁGOK Kereskedelmi társaságot két vagy több vállalkozó hozhat létre (a törvényben meghatározott esetekben egy személynek is van erre lehetősége) abból a célból, hogy közös név alatt vállalkozói tevékenységet folytasson. A Gazdasági Törvénykönyv a kereskedelmi társaságok négy fajtáját különbözteti meg, méghozzá a nyilvános kereskedelmi társaságot, a korlátolt felelősségű társaságot, a kommandit társaságot (vagy betéti társaságot) és a részvénytársaságot. A csehszlovák jogrend szerint valamennyi kereskedelmi társaság jogi személy még akkor is, ha magánszemélyek hozták azt létre közös vállalkozás céljából. Egyébként jogi személy is részt vehet a társaság létrehozásában, ha aízt a törvény másként nem határozza meg. Milyen előírások szerint lehet létrehozni a kereskedelmi társaságot általában? Ha a jogszabály alapján nincs mód az egyszeri megalapításra, a jövendőbeli betéteseknek szerződést kell kötniük a kereskedelmi társaság létrehozásáról, amelyet minden betétesnek alá kell írnia. A szerződésnek feltétlenül tartalmaznia kell a cég székhelyét és nevét. Ez utóbbit úgy kell megválasztani, hogy tükrözze a társaság tevékenységének jellegét. Ezenkívül fel kell tüntetni a betétesek (köztük a cégek) nevét és címét, a társaság tevékenységét, a tagok kölcsönös jogi kapcsolatait, a nyerség elosztásának, illetve a veszteség finanszírozásának módját, valamint a társaság megszűnésének módját. A szerződés megkötése után a betéteseknek 30 napon belül javaslatot kell tenniük a cégbíróságnak, (vagyis a kerületi bíróság székhelyén működő járási bíróságnak) a társaság cégjegyzékbe történő beírására. Törvény mondja ki, hogy ennek a javaslatnak milyen adatokat kell tartalmaznia. Eszerint fel kell tüntetni a cég nevét és székhelyét, a szerződés megkötésének időpontját, a betétesek teljes nevét, családi állapotát és lakhelyét, a társaság képviseletére vonatkozó adatokat, a tevékenység jellemzését, a nyilvántartási számot, a prokurista nevét és egyéb adatokat. A magánvállalkozáshoz hasonlóan a kereskedelmi társaság is csak a cégjegyzékbe történt beírás után válik jogi személlyé. Ezek után nem marad más hátra, mint eldönteni: vajon melyik kereskedelmi társasági forma felel meg leginkább vállalkozói elképzeléseinknek. Következő cikkünkben erre a kérdésre keressük a választ. Bölcsőtől a sírig... A nemzeti kisebbség szociálökológiai fennmaradása (Különös tekintettel a Kárpát-medencében élő magyar kisebbség helyzetére)