Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-29 / 254. szám, hétfő

Miniszterként önálló sajtó­értekezleten először mutatko­zott be a minap az újságírók­nak Jozef Dubníček, a szlovák fejlesztési és építőipari tárca vezetője. Közel két és fél órás találkozónkon hangzottak el az alábbiak is: 0 Milyen irányba fejlődik Pozsony közlekedési hálózata? Ez azért is érdekli a közvéleményt, mert főváro­sunk szeretne bekapcsolódni az EX­PO '95 rendezésébe. Képesek le­szünk addig felépíteni a szükséges létesítményeket? - Másfél-két hónappal ezelőtt a szlovák kormány állást foglalt eb­ben a kérdésben. Pozsony nem ma­radhat csak „nagy csúnya falu", amely átvezeti a Bécs és Budapest közti tranzitforgalmat, hanem meg­felelő módon ki is kell vennie részét a világkiállítás rendezéséből. Párat­lan lehetőség ez arra, hogy főváro­hetetlen szociális kockázat is, minek következtében az emberek ezrei egy nap arra ébredhetnek, hogy munka nélkül maradtak. Megpróbál­juk az óriásvállalatokat 50-500 al­kalmazottat foglalkoztató önálló gazdálkodó egységekre darabolni. Ez a folyamat már tart. Korábban átlagban egy-egy vállalatnál 2338­an dolgoztak, ma már csak 1316-an. Hatalmi helyzetből valóban csak a csődbe jutott vállalatokkal szem­ben kívánunk fellépni. Nincs ilyen szándékunk a csúcsszínvonalat el nem érők, ám aránylag jól gazdálko­dók esetében. Ha lépéseik távlatot ígérnek, rájuk hagyjuk a döntést. Nem érdekünk feldarabolásuk, elég, ha belső szerkezeti átalakuláson mennek keresztül'. De vannak válla­latok, amelyeket szinte beleszorí­tunk abba, hogy apróbb részekre (essenek szét. Ha további hónapot várnánk velük, könnyen előfordul­.ľŕrrM Pi *MÍ1 Mi nH H*HTÍl!l Hogyan mutatkozott be Dubníček miniszter az újságíróknak? sunk. Szlovákia, s vele együtt lakos­sága is a világ köztudatába kerüljön. Tősgyökeres pozsonyiként mon­dom: városunk veszített vonzerejé­ből, mintha ötven évig nem lett volna se polgármestere, se főépítésze, s olyanná vált, amilyen... A világki­állításnak 1995 májusában kellene lennie. Az építők számára ez csodá­kat követelő határidő. Ha belegon­dolunk, hogy egykori vállalatom, a pozsonyi Stavoindustria 15 évig tákolgatta a pozsonyi rádió, közel egy évtizedig meg a szlovák televí­zió épületét, s mennyit vacakoltunk "a többi kis építkezésen, ha nem akadt támogatónk a korábbi hatalmi rendszerből, hát, nem tudom. Hon­nan szedünk kapacitásokat? Vagy valóban olyan sokat felépítünk négy és fél év alatt, jóllehet a város dön­téshozó szetvei még fel sem készül­tek az első kapavágásra? Ha raj­tunk, építőkön múlna ... Mert tömér­dek teendő vár ránk. A szolgáltatá­sok kiépítésétől a városi közlekedési hálózat felújításáig, beleértve ebbe a metróépítést, de még a Pozsony -Bécs közti sebesvonat-összekötte­tés megteremtését is, Ha felépülne a metró első vonala, nem szabadna leállnunk vele, más irányba is el kellene vezetnünk. • Javában tart az^ építőipari nagyvállalatok felaprózódása. Mennyire befolyásolja ezt a minisz­térium? - A monopolleépítő folyamatban elsősorban a csőd szélén álló ma­mutvállalatokkal foglalkozunk. Eze­ket nemcsak a gazdasági összeom­lás fenyegeti, hanem az' az elvisel­hatna. 7000 olyan emberrel telne meg a tér, akiknek nincs kenyérre valójuk. Éá azt ki tűrné el? Hisz már az is tragédia, hogy egész sor fele­lőtlen igazgatónk van. Tudják, mivel találtam magam szemben az első hetekben, amikor elfoglaltam a bár­sonyszékemet? A szolgálatkészség hiányával. Olyan banalitásból adó­dóan, mint a mostani bérrendsze­rünk, mely szerint az igazgatói fize­tés alapjául az alkalmazottak száma szolgál. S a begyepesedett fejek­ben, pusztán önző szempontoktól vezérelve, ez úgy csapódott le, hogy csak azért nem vállalták az igazga­tók a vállalat feldarabolását, mert utánaszámoltak, s kijött nekik: ha még három hónapig nem változtat­ják meg ezt a szabályt, akkor há­romszor 8000 korona üti a markukat. Ha meg belemennének a vállalat széthullásába, csak 2500 koronás fizetésük maradna, mert ahol kine­vezhetnék őket igazgatónak, ott csak alig 300-an dolgoznának. Ez szörnyű! Micsoda gondolkodási anomália!... (Belekóstolva a piac­gazdaság ábécéjébe, nekem éppen a fordítottja jutott az eszembe. Az lenne a rendellenes, ha nem így cselekednének az elmarasztalt igaz­gatók. Mi történne, ha gazdasági szabályozóval, történetesen az adó­elvonás mértékével terhelné őket a kormány a társadalmilag megkí­vánt útra - a szerző megjegyzése.) • Manapság előfordul, hogy a kormány tagjait is kifütyülik. Önnek ebben már szintén volt része... - Különösebben nem bánt. Hál istennek újra tudom, kikkel állok szemben. Én nem akarok tőlük sem­milyen áldozatot, csak azt szeret­ném megértetni velük, hogy nincs más út. S ahány napot késünk, any­nyival kisebb szelet kenyér jut mind­nyájunknak. És ráadásul azt se ígér­hetem, hogy lesz. De vajon mi alap­ján ígérhetném? Szívesen megten­ném. Hisz mindenki becsvágya azt diktálja, tudni kell több betevő falatot adni az embereknek, hogy aztán viszonzásul dicsőítsenek, megtap­soljanak érte. Mi azért megyünk a nép közé, hogy kifütyüljenek ben­nünket. És előre tudjuk, mi vár ránk. Nem bánjuk. Csak gyengébb pilla­natainkban merevíti le tekintetünkét. 0 Meddig létezik még a fejleszté­si és építőipari tárca? Mikor olvad bele a gazdasági minisztériumba? - Elképzelések már születtek er­ről. Ám egyik sem több az elméleti­leg kidolgozott szervezeti felépítés előrevetítésénél, amit a holnapok valósága könnyen megváltoztathat. Ettől függetlenül nem zárom ki, hogy a tervezett­nek megfelelően 1992-ig beleolva­dunk a gazdasági reszortba. Mégis megjegyezném: a mai gyakorlat már ^megmutatta, hogy az alakuló gazda­sági minisztérium mostani szakem­bergárdájával rövid időn belül nem lesz alkalmas a többi jól működő ágazati gazdaság befogadására, s ugyanakkor az alapító szerepének felvállalására. Mert merem állítani, hogy 1992 után is szép számban lesznek állami vállalatok. Ráadásul olyan szakembergárdánk van, amely hozzáértő és gyors segítsé­get tud nyújtani az új utat kereső építőipari vállalatoknak. Hogy a tör­vényalkotás késik, az nem rajtunk múlik. Melyik tőkés vág neki a bi­zonytalannak? Ha a kormány dönte­ne róla, mi fegyelmezetten alávetjük magunkat. Én azonban úgy látom, hogy reszortunk megszűnéséből 1995-nél hamarabb nemigen lesz semmi. Ehhez hozzáteszem: akkor új központi szervnek kell majd szü­letnie, amely az állami beruházás­politika kérdéseivel foglalkozna. Mert bármilyen kormány következik utánunk, mindig kell számolnia a szociális lakásépítéssel, s azt álla­mi forrásból lesz kénytelen finanszí­rozni. Zárógondolataiban Dubní­ček miniszter kifejtette: „Senki sem tökéletes közülünk, sen­kinek sincs joga az abszolút igazság és helyes vélemény kisajátítására." Helyenként in­dulatoktól fűtött válaszait is eszerint értelmezem. Elmond­ta véleményét, amellyel csak elvétve nem értek egyet. J. MÉSZÁROS KÁROLY Q) •c: v. 8 b Növekszik a tűzesetek száma a Rimaszombati járásban Dicstelen elsőség Év e lejétől szá mít va 132 tűzesettel és közel két milli ó korona any agi kárral a R imaszombati jár ás szlovákiai elsőséget mo ndhat magáé nak a tűzeseti stať sztikákban. Az adatokból ugyan sok mindenre lehet következtetni, de megtévesztő és fél reve zető csak abszolút s zámokban gondolkoz ni. Erre 'ak kor jöttem rá, mikor Szolno ky István mérnök őrnaggyal , járási tűzoltópa­rancsnokkal elemeztük a kialakult helyze tet. - ön, mint az egyik legbeavatot­tabb, miben látja a kedvezőtlen hely­zet okait? - Azt hiszem, először is az embe­ri gondatlanságra, felelőtlenségre, a tűzbiztonsági előírások mellőzésé­re kell hivatkoznom. Ez azonban nem minden, mert a szándékosan elkövetett tűzesetek száma is meg­nőtt, és az elmúlt mozgalmas hóna­pokban az értékek iránti közömbös­ség is egyre jobban éreztette áldat­lan hatását. Járásunkban a múltban a politikai oktatásokra, a pártgyülé­sekre nagyobb hangsúlyt fektettek, mint a tűzvédelmi előadásokra, tan­folyamokra és egyáltalán a megelő­ző és ismeretterjesztő felvilágosító tevékenységre. - Egyik dolog a megelőzés, má­sik dolog az ellenőrzés és a szank­cionálás. Mennyire hatékony mind­ez, vagy éppen ezen kellene szigorí­tani? - Az ellenőrzést és a szankcioná­lást egyaránt fontosnak tartjuk. Az elméleti felkészítésen kívül az elő­li J SZÚ 1990. X. 24. H ogy 'az Őrvidéken élő magyarokról csak felületes ismereteink vannak, annak részben elenyésző létszámuk az oka, részben többévtizedes elszigeteltségük. Jószerivel csak annyit tudunk róluk, hogy őseiket, a gyepűvédő magyarokat és székelyeket a XI. században telepítették e vidékre, aRik kb az évezred köze­pétől - miután határőrző szerepük megszűnt - fokozatosan beolvadtak a német telepesek közé. Az első világháború után Burgenland Ausztriához került. Ekkor, pontosabban az 1910­es statisztikák szerint az itt élő és anyanyelvét vállaló magyarok száma,26 ezer volt; 1981-ben viszont ez a szám a már szinte .jelentéktelennek tekinthető 4147 főre csökkent. A helyzet tehát több mint aggasztó,' annak ellenére, hogy a nem hivatalos becslések szerint az Örségben élő magyarok száma ennél valamivel, több, kb. 10 ezerre tehető. A Lajtától keletre végbement politi­kai változások az itt élő kisebbségékre is jótékony hatással voltak. Legalábbis ezt jelzi az a kisebb­ségi oktatással és neveléssel foglalkozó tanács­kozás, mely nemrégiben Felsőőrön (Oberwart) zajlott le, s melyre a magyarországi és erdélyi szakemberek mellett a Szlovákiai Magyar Peda­gógusok Szövetsége is elküldhette képviselőit. * Az első előadás a kb. 8 ezer lakosú kisváros kulturális központjában a karintiai szlovén gimná­zium megalakulásáról s működéséről szólt. Az 1957-ben létrejött gimnázium 18 évig saját épü­lettel sem rendelkezett, ugyanakkor jelentősége felbecsülhetetlen, mert az azóta ott végzett több mint ezer diák a szlovén kisebbség mozgató ereje, legfőbb reménysége A klagenfurti Marjan Pipp a kisebbség öntudatának fontosságáról be­szélt, az Új kisebbségi iskolai törvény Burgen­landban? címmel megtartott előadásában érvek garmadával támasztotta alá az - eddig Ausztriá­ban sem túlságosan kisebbségbarát - iskolai törvények megváltoztatásának szükségességét. Hogy az Örségben élő kisebbségek nem csupán beszélnek a gondjaikról, bizonyította a tanácsko­zás vitája is. Szeberényi Lajos, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület titkára előterjesztett egy javaslatot, mely egy ún. interkulturális gimnázium létrehozását célozt^ meg az Őrségben élő ki­Burgenlandi remények sebbségek, elsősorban a magyarok és a horvá­tok számára. A szlovén gimnáziumhoz hasonló, többnemzetiségű iskola szükségességét minden felszólaló támogatta, szavaikból azonban kétely, bizonytalanság érződött ki. Számunkra, kívülállók számára az volt a legfurcsább, hogy e kisebbségi alapon szerveződő gimnázium csupán heti 3 órá­ban oktatná az anyanyelvet, míg minden más tantárgy oktatása német nyelven történne. A szétszórtan élő s anyanyelvi iskolai hálózattal nem rendelkező kisebbségek számára már ezJs előrelépés lenne, ám - ahogy azt az egyik szlovén pedagógus megfogalmazta - az asszimi­lálódás folyamatát ez sem állítaná meg. A cse­kély létszámú őrségi magyar egy olyan oktatási intézményt igényelne, mely az anyaország szel­lemiségét közelebb hozva nemzetiségi hovatar­tozásukat, öntudatukat is fejlesztené. Galambos Ferenc alsóőri lelkész szavait idézve: ,,A mi helyzetünk kétségbeejtő, ha nem történik valami nagy dolog, a 21. század elejére teljesen kiha­lunk. Másrészt éppen most olyan lehetőségek volnának, olyan az általános hangulat, hogy le­hetne még valamit tenni". Véleménye szerint az anyaországnak kellene az elmúlt hét évtized mulasztásait, ha nem is jóvátenni, de következ­ményeit legalább némiképp enyhíteni. Például úgy, hogy a most Budapesten megnyílt osztrák gimnázium mintájára magyar gimnáziumot nyit­nának Ausztriában, de nem Bécsben, hanem az Őrségben, magyarlakta vidéken. Aztán a két ország magyar, illetve osztrák művelődési háza­kat létesíthetne a kisebbségek számára, anya­nyelvi kultúrájuk megőrzésére és fejlesztésére. Érvek bőségesen vannak a tervek megvalósítá­sára, elég a közelgő világkiállításra vagy az osztrákok kelet felé orientálódására gondolni. Dr. Székely András Bertalan, a Miniszterta­nács etnikai és kisebbségi titkárságának munka­társa beszélt a magyarországi nemzetiségek ok­tatási helyzetéről. Szólt többek között a nemzeti­ségek gyengülő nyelvi tudatáról, az utóbbi időben érzékelhető önkifejező törekvésekről, a többségi nemzet tájékozatlanságáról, s arról is, hogy Ma­gyarországon is szükség lenne egy alapos hely­zetelemzés után a kisebbségi politika átértékelé­sére. Ezt követően dr. Győri Nagy Sándor nyel­vész beszélt a kétnyelvű területek szókincséről. B efejezésül: a burgenlandi kisebbségek helyzetét, gondjait megismerve, a tájéko­zódó szlovákiai magyar hite erősebbé válhat. Az a kisebbség ugyanis, mely megfosztatik az anya­nyelven történő oktatástól, történelmi tudatától, lassacskán felmorzsolódik. S mivel már nálunk is tapasztalni jeleit az identitászavarnak, a nemzeti öntudat hiányának - az őrségi magyarok helyze­te legyen számunkra intő jel. Tehát a tanulság: az anyanyelven történő oktatásnak nincs alternatí­vája LENDVAY TIBOR írások megtartásának rendszeres ellenőrzésével igyekszünk munkán­kat még hatékonyabbá tenni. Ha az előírt határidőn belül nem távolítják el az általunk felfedett hibákat, kö­nyörtelenül pénzbírsággal sújtjuk az érintetteket. E téren szigorúak va­gyunk, az idén ez idáig több mint százezer koronára büntettük a köte­lességmulasztókat. Ami nem a mi hatáskörünkbe tartozik, azt szakvé­leményezzük és átadjuk az ügyet a rendőrségnek. Bizony sok eset a bí­róságon végződik. Az ellenőrzést és szankcionálást az esetek jellegénél fogva az egyik fontos teendőnknek véljük, viszont tudatosítjuk, hogy ez csak eszköz lehet, nem pedig cél. -Az első kilenc hónapban el­szenvedett kár az esetek számához viszonyítva nem mondható nagy­nak. Ez viszont már egy pozitívum. Minek köszönhető mindez? - Elsősorban a hivatásos tűzoltó­ink szakmai rátermettségének, ügyességének, de a lakosok éber­ségének is. És természetésen a jó technikának. Jelenleg a járás bár­mely" pontját 20-25 perc alatt el tudjuk érni. Bosszantó viszont az, hogy több tűzoltókocsink nem fér be az elavult garázsokba. Van olyan speciális berendezésünk, amelyet csak Tornaiján vagy Nyustyán állo­másoztatunk. E téren csak akkor fordulhat kedvezőbbre a helyzetünk, ha felépül az új épületünk. Ez alapos csúszásban van és ha minden jól megy, akkor is csak 1993-ra készül el. - A témához kapcsolódó aktuális kérdés a fűtési időszakra való felké­szülés. Ez, gondolom, annál is na­gyobb súllyal esik latba, mert az első kilenc hónap nem sok jót hozott, a 132 tűzeset egy évre is elég lenne. - Hát igen, de végül is nem a megelőzésben van a hiba, hanem az emberek mulasztásában. Az épületeket, kéményeket, fűtőteste­ket és sok minden mást igyekszünk minél több helyen ellenőrizni, foko­zott figyelmet szentelünk a tűzoltó­készülékek állapotának, de egysze­rűen nem győzzük. Területileg a leg­nagyobb járás vagyunk a Közép­szlovákiai kerületben, de ahhoz ke­vesen vagyunk, hogy önerőből hi­ánytalanul minden munkát el tudjunk végezni. Sajnos, az önkéntes tűzol­tók nem állnak feladatuk magasla­tán, és az idei felkészülés ráadásul egy bizonytalan ellentmondásokkal teli időszakban történik, amikor még nem eldöntött tény, hogy szervezeti­leg hová fogunk tartozni. POLGÁRI LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents