Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-18 / 245. szám, csütörtök

A rozsnyói járás első kft-je A Fortuna szekerén tizenketten ülnek Az idei brünni gépipari vásáron a Tatra Koprivnice standjánál mindenki megcsodálhatta a Tatra 613-as személygépkocsi 1991-es modelljét. Többen is érdeklődtek a príbori üzem új köntösbe öltöztetett luxusjárművének karosszériája felől. A merőben új, barátságos külsejű és biztos korrózióvédelmet nyújtó formatervezett műanyagidomok láttán sokakban felmerült a kérdés: vajon ki gyártja ezeket az ízléses, kivitelezésében a nyugati autógyárak termékeire emlékeztető, modern vonalú első és hátsó lökhárítókat, küszöböket és spojlerokat? A szálak a Rimaszombati járásba, pontosabban Uzapanyitra vezetnek. E gömöri kisközség határában működő nagyteljesítményű rádióállomás területén épül ugyanis a leendő gyártó, a Fortuna KFT kisüzeme. - A járás első korlátolt felelősségű társaságát augusztus 3-án jegyeztettük be a besztercebányai kerületi bíróságon - vezet be a kft rövid múltjába dr Klein László, a társaság menedzsere. Tizenketten vállalkoztunk, s miután az indulótőkét is összeadtuk és előzetes megállapodást kötöttünk az autógyárral, sikerült épületet is szereznünk. Az adóállomástól bérbe kapott épület viszont nemrég még az itt állomásozó katonáké volt, így bőven akad rajta átalakítanivaló. Korábban konyha és ebédlő volt itt - két szinten. Ma egy befejezés előtt álló üzem látványát nyújtja. A vállalkozók szemlátomást nem csupán átmeneti használatra készítik, nem rögtönöznek, hanem nagyon is átgondoltan, gondosan kidolgozott építészeti tervek alapján alakítják. A beruházást errefelé a ,,tetemes" jelzővel illetik, hisz nem kevesebb, mint 560 négyzetméteren termelnek majd az elkészült tervek szerint, a költségek pedig több mint egymillió koronára rúgnak. Az induláskor összejött pénzösszeg erre nem volt elég, ezért bankhitelt is vettek fel. A munkálatok gyors ütemben zajlanak, igaz, itt nem nyolc, hanem tíz-tizenkét órát dolgoznak naponta az emberek. Ennek tudható be, hogy a november elsejei indulás immár reális közelségbe került. A jogászdoktor szavai tovább oszlatták a kétségeket: Mindenképpen kezdenünk kell, hisz még ebben az évben nyolcvan darab hat elemből álló készletet kell legyártanunk, jövőre pedig már hétszáz darabra szól az autógyárral aláírt szerződésünk. Az első munkaszerszámot, vagyis a sablont már legyártottuk, és ennek segítségével két készletet is. Az egyiket a kiállításon láthatták, a másikat idehaza teszteljük. Egyelőre kedvezőek a tapasztalataink: mind a kiállítás visszhangjából, mind a tesztelés eredményeiből ítélve. Egyébként a Príbori gyárral másról is tárgyaltunk. Felajánlották a 613-as alvázára épülő kabinos mentőkocsi felső kabinrészének a gyártását. Számba véve lehetőségeinket és képességeinket a kollektíva úgy döntött, hogy vállaljuk. Az ehhez szükséges sablonok elkészítésével és magával a gyártással azonban csak a jövő évben számolunk. Végül egyenesen a már berendezett nyersanyagraktárba invitált az ügyintéző, ahol nem kis büszkeséggel mutatta a készletet. Mind az üvegszálas textíliából, mind a másik legfontosabb nyersanyagból, a poliésztergyantából van elegendő. Jövő év végéig van nyersanyaguk, 1992-re írásban kaptak kedvező választ a nagyszombati Skloplastnak és a pozsonyi Chemikának küldött rendelésükre. A tizenkét tagú lelkes kollektíváról bizonyára még hallunk a jövőben. Egyáltalán nem titkolták: egy-két év múlva - mikorra már remélhetőleg a 613-sok révén határainkon túl is megismerik gyártmányaikat - akár külföldi szállításaikról adhatunk majd hírt. Ha ez bekövetkezik, s nagy hagyományú Tatra Autógyár bizonyára öt év elteltével - egyelőre ennyire szól a szerződésük - nem fog habozni a szerződés meghosszabbításáról, esetleg egy újabb megkötéséről. POLGÁRI LÁSZLÓ Árverések, jogügyletek A Jednota fogyasztási szövetkezet jelenéről, jövőjéről Sokakat érdekel, hogy a régebben tömegszervezetként is tevékenykedő Jednota fogyasztási szövetkezet az új, a piacgazdasági lehetőségeket hasznosítva miként akar érvényesülni. Erre a kérdésre válaszolva Peter Kramár mérnök, az országos választmány elnökhelyettese elmondta: már nem kongresszus, nem is az évenként tanácskozó konferencia, hanem grémium, irányító testület, amolyan kisebb kereskedelmi kamara képviseli és vezeti a fogyasztási szövetkezetet, melynek legfőbb célja, hogy gazdaságilag önálló, a piacon versenyképes, igazi szövetkezet legyen. - Vállalják a privatizálást? - Hogyne vállalnánk, hiszen a javunkra válik. Jelenleg 3153 olyan kocsmát, kisvendéglőt és kisboltot üzemeltetünk, melyek alapterülete kisebb 40 négyzetméternél. A fogyasztási szövetkezet egészének 37 százalékát képviselik ugyan, de évi 13 milliárd koronás forgalmunknak csak a 24 százalékát adják. Hasznunkra lesz tehát, ha árveréseken bérbe vagy magántulajdonba kerülnek, legalább pénzre, forgalmazható tőkére teszünk szert. Ami az egész fogyasztási szövetkezet privatizálását, magánkézbe való adását, vagy kiárusítását illető hírekre vonatkozik: azok közönséges rémhírek, ostoba találgatások. Aki jobban szemügyre veszi a nyugati államok piacgazdaságát, láthatja, hogy ott is jelentős szerepük van a fogyasztási szövetkezeteknek, persze nem éppen a kisvendéglők üzemeltetésében. - Üzleteket is elárvereznek? - A kisebbeket feltétlenül, bár nem az alapterület, hanem a forgalom, a bevétel és a haszon nagysága szerint fogjuk kiválasztani az árverésre kerülőket. Fogyasztási szövetkezetünk egészének 32 százalékát képezik az olyan üzletek, melyek alapterülete 40 és 70 négyzetméter között van, ezek többsége, főleg a falusiak, éppencsak megtérítik az üzemeltetési költségeket. Jobb, ha bérbe adjuk őket. Ami az árverések szempontjait illeti: előbb kerüljenek bérletbe az üzletek, csak később eladásra, hogy a bérlők pénzt kereshessenek a megvételhez. Elsőbbséget kell biztosítani az ott dolgozók, valamint a fogyasztási szövetkezet tagjai számára. Egyébként a legtöbbet ígérőké lesz a bérlemény vagy a tulajdonjog, és az árverés csak a bennünket foglalkoztató jogügyletek egyike... - Mi egyéb fontos még? -A restitúció, a helyreállítás, az előbbi jogokba való visszahelyezés. Kétoldalú jogügylet ez. Ezzel mi úgymond tartozunk a lakosoknak, a fogyasztási szövetkezet tagjainak, az állam pedig nekünk. Sok-sok falusi kocsmát, boltot vettünk át az önkényes vagyonelkobzások nyomán. A legtöbb esetben ingyenes használatra. Kötelességünk tehát a bizonyítható tulajdonjog elismerése, annak alapján pedig a jogérvényesítés lehetőségének a kialakítása. Több mint valószínű, hogy részvényjegyeket kapnak majd a jogokba visszahelyezett tulajdonosok, vagy egyszerűen visszakapják egykori kocsmájukat, boltjukat. Ugyanakkor nekünk is tartozik az állam mert a hatvanas években, amikor arra kényszerítettek bennünket, hogy csak a.falvak kereskedelmének a fejlesztésével törődjünk, elvettek tőlünk 1840 épületet, 66 nagyraktárt, 47 városi üzletet, több malmot. Ingyenes használatra, természetesen. Bennünket is megillet hát a restitúció joga. - Miként érvényesítik a nyereségszerzés elvét? - Fogyasztási szövetkezetünk üzemei gazdasági egységenként vállalati jogokat kapnak, ami azt jelenti, hogy önmaguknak számolnak el, tehát eltartják majd önmagukat. Az olyan vállalkozásoknak, mint amilyen az utazási irodánk, azt ajánljuk, hogy alapítsanak részvénytársaságot. Hamarosan szövetkezeti biztosító-intézetet is alapítunk, mert sokakkal egyetértve valljuk: a pénzzel is lehet pénzt keresni. A 166/90-es számú törvény már öt vállalkozó számára is lehetővé teszi szövetkezet alapítását, nem kell hozzá különösebb jóváhagyás, csak alapszabály és hivatalos bejelentés. Jelenleg a kereskedelemben 120 szövetkezet működik, egyik sikeresebb, mint a másik. Ha tehát versenyképesek akarunk maradni nem üzemeltethetünk veszteséges mozgó árudákat, kisvendéglőket. Tőketerebesen hamarosan korszerű áruházat nyitunk, Pozsonyban, szupermarket építésébe kezdünk. - Hogyan lesz igazi a szövetkezetük? - Úgy, hogy leveti magáról a rákényszerített, politizáló jelleget. Nem lesznek holt lelkek a tagsági nyilvántartásban. Ezért javasoltuk például a helyi szövetkezeteknek, kérjenek nagyobb összegű tagdíjat, 500 koronát a jelentkezőktől, és persze ennek arányában fizessenek nekik nagyobb összegű évi részesedést is. Tegyék a tagokat, különféle formában, anyagilag is érdekeltté a gazdaságpolitikai döntésekben. Kevesebben leszünk,-de akik maradunk, igazi gazdái leszünk a szövetkezetnek. Ennek értelmében az irányító apparátusban dolgozók számát 225-ről 94-re csökkentettük, ha kell, a személycseréktől sem riadunk vissza, bár mi nem akarunk mindenhol, mindenben újat. Mi a kereskedelemben a nagyon is hagyományos szövetkezeti elképzelést akarjuk érvényesíteni: az összefogás erejét hasznosítva másoknál több, jobb árut vinni a piacra. HAJDÚ ANDRÁS ÚJ szú 6 1990. X. 15. L

evelet kaptam. Pontosabban: körlevelet. A hírlapterjesztés illetékes főhatósága érdeklődik benne, vajon jövőre is járatni kívánom-e mindazokat a magyarországi lapokat, amelyeket immár több esztendeje naponta kézbesítenek a címemre. Príma! - bólinthatnék elégedetten, elvégre egy előzékeny és demokratikus országban úgy illik, hogy a Posta ősszel udvarii.san megtudakolja tőlem, vajon a következő esztendőben is igényt tartok-e ez irányú szolgálataira?... Oké! - mondhatnám divatosan s elégedettén, ha nem fedeznék föl egy meghökkentő figyelmeztetést a körlevélben. Nevezetesen azt a jóindulatúan szigorú utalást, hogy például a Magyar Nemzet vagy akár a Népszava egész évre szóló előfizetési díja - várhatóan - laponként 4212 korona (!) lesz, ami a szóban forgó újságok magyarországi forintárának kis híján az ötszöröse! Természetesen, a szlovákiai sajtóban is közölt, tehát az érvényben lévő valutaárfolyamok alapján számítva. Az egyszerűbb érthetőség kedvéért folytathatom a számolást. Odaát - tehát Magyarországon - napi 25 forintból akár négy napilap (például a Népszava, a Magyar Hírlap, a Népszabadság és a Magyar Nemzet) is megvásárolható. Ott ezeknek egész évi előfizetési díja így kereken nyolcezer forint, aminek koronaértéke - ugyancsak a hivatalos valutaárfolyamot tekintve - jóval kevesebb, mint minálunk egyetlen magyarországi napilap tizenkét hónapra szóló előfizetési díja! Őszintén szólva - minden higgadtságom és önuralmam latba vetése ellenére -, ez az, amit egyszerűen felháborítónak tartok. Ennek tudatában pedig azt se vegye tőlem zokon senki, ha azonnal kombinálgatni kezdtek; a körlevélben közöltek anyagi és elvi vetületeit ragozgatva magamban... A dolog anyagi vetületét elemezgetve dühöm a tűréshatárig fokozódik; hogy miért, aligha kell bővebben indokolgatnom. A dolog elvi oldalának ok-okozati összefüggéseit keresve már árnyaltabban érvényesül a kombinatorikám. Kiindulópontként leszögezem magamban, hogy Közép-Kelet-Európa országaiban - állítólag - a demokrácia és a kisebbségi jogok szavatolása, az államalkotó többségi és a fillérre ugyanannyi adót fizető (alkotmányjogilag ugyancsak államalkotó) kisebbségi nemzetek egyenrangúsítása van kibontakozóban. Tovább azzal érvelek hát magamban, hogy ennek értelmében mi, Szlovákiában élő magyarok elsősorban azt szeretnénk, ha hazánk és szülőföldünk, illetve a szomszédos Magyarország fejlődést érne el egymás sajtótermékeinek kölcsönös terjesztésében. A tavalyi év őszének forradalmi változásai óta ugyanis BETARTÁS KÖLCSÖNÖSSÉG úgy tudtam (vagy csak reméltem?!), hogy ebben a régióban az Európaház felé igyekezve arra törekszünk, mielőbb elháruljanak a politikai akadályok, illetve az ilyen-olyan mesterségesen emelt - például anyagi jellegű - gátak a külföldi lapokhoz való hozzájutás feltételeinek megteremtésében. Számunkra, ráadásul, ez több holmiféle gesztusnál vagy újságolvasási hóbortnál. Számunkra ez az anyanyelvi kultúrához való kötődés alapvető igénye és a dél-szlovákiai lakosság minél szélesebb körű tájékozódási szándékának természetes kielégítése. A harmadik évezred küszöbén, Európa szivében ezt követeli a külföldi információk iránti szükségletek bővülése és nemkevésbé a demokrácia fejlesztése. Ezek a törekvések összhangban állnak az alapvető emberi és ily módon polgári jogainkkal, valamint a helsinki ajánlások és az 1975 óta tartott utótalálkozók egyezményeinek gyakorlati megvalósításában vállalt kötelezettségek betartásával. Magyarán: az egyenlőség elve az anyanyelvünkön íródó külföldi lapokhoz való hozzájutás mind könnyebb lehetőségének egyenlőségét is előfeltételezi. Amikorra idáig jutok okoskodásomban - az ország belpolitikai helyzetére és az utca kisebbségellenes hangulatára gondolva - még jobban cikázni kezdenek fejemben a gondolatok. Például eszembe jut, hogy a betart szavunknak több értelme is van. Az egyik: valaki valamit - adott szót, rendelkezést stb. - megtart. És van egy olyan értelme is, hogy az egyik a másikat szabálytalanul - gáncsolva, netán durván bele is rúgva - elakasztja. A focipályán, az utcasarkon, a közéletben. Vagy akár az újságolvasásban akadályozza az illetőt... Pillantásom újra a körlevélre és az abban szereplő új, ötszörös lapárakra esik. Ebben a momentumban gondolhatok-e egyébre, mint rablásra, ami egyúttal - ismét az utca hangulatát idézve - azt sugallja, hogy valakiknek nemkis rosszmájúsággal nyilván érdekük, hogy a Pozsonytól Ágcsernyőig élő magyarság csupán elvétve, avagy egyáltalában ne jusson magyarországi lapokhoz, fis mert a világ civilizált tájain a rablást büntetni, a kisebbségi jogok érvényesülését viszont segíteni szokta a törvény, hát a Téma, a Leleplezés szándékával (nomeg a körlevéllel a táskámban) fölmegyek a honi hírlapterjesztés illetékes osztályai illetékes irodájának illetékes felelőséhez - ahol hatalmasat fordul velem a világ. Az ügyben illetékes hölgy, megértő tekintettel, egy Magyarországról érkezett iratot tesz elém, ahol fehéren-feketén az áll: 1991-től a magyar fél csakis dollárban számolja el a Csehszlovákiába szállított lapokat! A mellékelt árjegyzék szerint a már általam is említett napilapok évi irányára újságonként 173 dollár, a Képes 7-é 134, az RTV-é 36... és még sorolhatnám. Igaz, ebből az összegből esetleg leszámítható némi engedmény, ám a belföldi kereskedelmi előírásoknak eleget téve szemrebbenés nélkül hozzászámítható viszont mind a Slovartnak, mind a hírlapterjesztő vállalatnak járó illeték. Mindent egybevetve: a kis híján ötszörös ár jogilag és pénzügyileg stimmel. A hölgy még jóindulatúan hozzáfűzi: ha van dollárom vagy egyéb valutafonásom, koronabefizetés helyett felhasználhatom azt is. Mivel a jóindulatú hölgyet nem akartam megbántani, így inkább nyilvánosan vallom be: dollárom nincs, csak aranyerem! Igaz, azt már megszoktam. Viszont annál keserűbb szájízzel vagyok kénytelen tudatosítani, hogy ez esetben Magyarországon a kölcsönösség elvének fura, rövidlátó értelmezéséről és valóban alapos betartásról van szó. A dolog második értelmében. Odaát valakik rajtunk is jócskán keresni akarnak egy olyan időszakban, amikor itthoni hétköznapjainkat amúgy is nyelvtörvény viták, nacionalista tömeggyülések, soviniszta megnyilvánulások (is) színesítik. Mert azt értem, ha Kenyába, Kanadába, Kairóba dollárért kínálják a magyarországi újságokat; ám ezt az elképzelést a Csehszlovákiában, az Erdélyben, a Kárpátalján tömbökben élő magyarságra is vonatkoztatni kapzsi könnyelműségnek tartom. Az ilyesmi a levitézlett internacionalizmust szajkózó kádári nagyvonalúságnál is elszomorítóbb formája az anyaország „törődésének"! Q áz szónak is egy a vége: remélem, nem nehéz rádöb\DZj benni, hogy mi, a magyarországi határok túloldalán élő magyarok továbbra szeretnénk hozzájutni a megszokott lapjainkhoz. Élve emberi jogainkkal - emberi árat fizetve értük. Még vagyunk annyian, hogy „odaát" érdemes legyen foglalkozni ezzel a kérdéssel. Egyelőre még igen... MIKLÓSI PÉTER