Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-15 / 217. szám, szombat

JÁRT UTAT JÁRATLANÉRT... Az első magán-szakmunkásképzőről ... el ne hagyj. Ne bonyolódjunk bele e helyütt annak fejtegetésébe, hol tartanánk ma, ha az intést mindenki és mindenkor szó szerint venné (vette volna), szerencsére mindig akadtak egyének, akik nem voltak hajlandók élni a bennefoglalt kényelemmel, a látszólagos és ideiglenes problémamentességgel, s az újat, a jobbat keresve az elsők között mertek letérni a járt útról. Cservenka János, a hidaskürti magánszakmunkásképző iskola alapítója közéjük tartozik. Húsz éve pedagógus, negyvenkét évének majd' felét tehát a szakmunkásképzésnek áldozata. Húsz évig figyelte iskolaügyünk vajúdását, húsz évig elemezgette szakmunkásképzésünk árnyoldalait, próbálta emelni annak egyre hanyatló társadalmi presztízsét, húsz évig érlelődött benne egy magániskola megnyitásának gondolata. Húsz év várakozás, tervezgetés után az idén tavasszal elfogadott iskolatörvénymódosítással lehetősége nyílott álmának valóra váltására. Egy percig sem habozott, azonnal nekilátott a szervezésnek, megfelelő épületet, tansegédeszközöket szerzett, öszszehívta kollégáit, akikkel együtt álmodozott annak idején, s bólintásuk után újult erővel látott munkához. Engedélyére augusztus 21 -én került rá a jóváhagyó miniszteri aláírás, azaz csupán néhány nappal a tanévkezdés előtt. (Beszélgetésünk során csupán zárójelben jegyezte meg, hogy akadt olyan egyházi iskola, amely már jóval előtte megkapta az engedélyt, holott még iskolaépülete és berendezése sem volt. Csak Angolai tájak a füleki Vigadóban Egyszerű, kézzel festett plakát hirdette húsz napig tartó kiállítását Füleken. Engedvén a spanyolosan (?), portugálosan (?) hangzó név csábításának, bementem. Isaac Carlos magas, karcsú, huszonnégy éves fiatalember. Egyike annak a huszonnyolc angolai diáknak, akik államközi egyezmény keretében Füleken ismerkednek a gépészettel. Hat hónapig tartó nyelvtanfolyam után három évig tanulják a szakmát, majd további három év gyakorlat vár rájuk a Kovosmaltban. A Luandából érkezett fiatalember édesapja hivatalnok, édesanyja háztartásbeli. Se nem gazdagok, se nem szegények, mondja mosolyogva. Gyermekkorától rajzol, festeni tizennégy éves korában kezdett el. Tehetségét édesapjától örökölte, aki odahaza szintén fest és kiállít. Két húga is jól kezeli az ecsetet. Majd vágyairól beszél... Első a szakma elsajátítása, de utána képzőművészeti tanulmányokat szeretne folytatni. Addig is szívesen venné, ha valamelyik amatőr vagy hivatásos képzőművészünk foglalkozna vele. Rögtön meg is kér rá, ismertessem meg valamelyikükkel. Amikor megkérdezem, melyik festészetet kedveli, elsőnek a magyart említi. Szó sincs udvariaskodásról, hiszen szlovákul folyik a társalgás, nem tudja, hogy magyar vagyok. Állandó ihletője a hazai, az angolai táj, a tengerpart, kikötött csónakok, a barlangok, a természet, mely csak nekünk olyan egzotikus, neki természetes. Megkérdezem, nehezen szokott-e meg nálunk? Bizony nehezen, bólintja. Luandában néhány méternyire lakik a tengertől (amikor a tengert említi, sugárzik az arca), akármikor halászhat, ha kedve szottyan rá, nem, nem kell hozzá engedély, miért kellene, náluk a halászat a legtermészetesebb dolog a világon, jól néznének ki, ha engedélyhez kötnék! Következő kérdésem a mí tájainkra vonatkozik. Vajon megihlette-e már az itteni természet, városaink? Kissé zavarba jön. Még alig volt ideje megismerni. Nagyon tetszik neki Prága, Brünn, Kassa. Azután kivágja magát. Az itteni tájat majd otthon fogja megfesteni. Ott ez lesz egzotikus! örül, hogy képei tetszenek, hogy a kiállítás képanyagának zöme máris gazdára talált. Ardamica Ferenc zárójelben, röviden szólt az - úgy tűnik - kiirthatatlan bürokrácia támasztotta nehézségekről és az irigységük vagy ki tudja pontosan mi által motivált ellenségeinek különböző „betartásairól" is. Ami volt, elmúlt, a fő az, hogy az álom megvalósult, az iskola szeptember 3-án megnyithatta 36 diákja előtt kapuit.) A helyi alapiskola által rendelkezésükre bocsátott épület tágas, világos, bőven van benne hely tanteremnek, műhelynek. Rendezett, gondűsan ápolt környéke bármelyik városi iskolát megszégyeníti. A tehetségvizsgákon megfelelt diájai öt szakmában - fodrásznői, varrónői, asztalos, villany- illetve autószerelői Méry Gábor felvétele - képezhetik magukat, s ami a legfontosabb, az anyanyelvükön, azaz magyarul tehetik. Hogy majdan választott szakmájuk mesterei lesznek, azt ezen kívül az iskola komplex oktatási programja is biztosítani látszik, melynek alapján például az itt végzett autószerelök nemcsak a motorhoz értenek majd, hanem a diagnosztikai berendezésekhez, az autóvillamosságtanhoz, az autóbádogossághoz is. Mindezeket csak erősíti a tény, hogy a diákok a szakma minden csínját-bínját ismerp magánvállalkozókhoz járnak majd szakmai gyakorlatra. Ezeket az iskola, de akár maga a diák, illetve a szülők is kiválaszthatják. Szakmunkásképző iskoláinkat a múltban rengéteg bírálat érte - s okkal - a nevelési tényező elhanyagolása, illetve fontosságának figyelmen kívül hagyása miatt. Ezt elkerülendő, az iskola pedagógusai a Zsolnai-modellre épitve fogalmaz^ ták meg oktatási koncepciójukat, a személyiség egészének fejlesztését tűzték ki célul. Partnerként kívánják számon tartani a diákokat, megszüntetni a tanár-diák közti eddigi alá-, illetve fölérendeltségi viszonyt. Egy emberként vallják, a Zsolnai levonta tanulságot,' miszerint a nagyon hátrányos helyzetben levő diák is - amennyiben birtokolja az anyanyelvet - rendkívüli teljesítményekre képes. Az iskola havi tandíja 500 korona. Ez első hallásra jókora összegnek tűnik, az ember akaratlanul is szá- ' molni kezd, „zsíros" üzletet sejtve mögötte. Jómagam is utánaszámoltam: összeadtam a tandíjakat, a várható állami támogatás összegét (az egyetlen bizonytalan tétel az egészben, ezt ugyanis pontosan még sen-, ki sem ismeri), levontam a pedagógusok fizetését - az eredmény jókora mínusz lett, az iskola kárára, természetesen. És hol van még az épület bérleti dija! Maroknyi megszállott embernek köszönhetően az idén négyre növekedett a magyar tanítási nyelvű szakmunkásképző iskolák száma Szlovákiában (Szlovákia szlovák alapiskolát végzett tanulóinak közel 60 százaléka folytatja tanulmányait különböző szakmunkásképzőkben, a magyarok esetében a tanulók majd' 80 százaléka.) Cservenka János, aki nem volt hajlandó terve ellenzőire, azok különböző praktikáira szót vesztegetni, támogatóiról annál szívesebben beszélt: nagyon sokat köszönhet az iskola, illetve ő személyesen Pukkai Lászlónak, az SZMPSZ elnökének, a falu vezetőségének és a helyi alapiskola igazgatójának is. A felsorolást még tovább folytathatnám, de minek. Akik támogatták az iskola megszületésének gondolatát, nem ezért tették, minden bizonnyal nemesebb cél vezérelte őket. A járatlan útból járt lett, pontosabban alig járt, hiszen hogy más is rátéved-e, az a jövő titka. A dicsőség mindenesetre az úttörőké - ahogyan a kockázat is. KLUKA JÓZSEF Kis Nyelvőr Keressük meg a megfelelő szót! Kétségtelen, tartalmilag érdekesebbek, jobbak az újságok cikkei, a rádió adásai, amióta a szerzőket nem veri bilincsbe az óvatosság: nem kell vigyázniuk arra, gondolataikat úgy öntsék nyelvi formába, hogy abba politikai szempontból bele ne köthessenek a hivatásos vagy felkért, esetleg önszántukból buzgólkodó figyelők. A stílus is színesebbé vált, hiszen a sok központi híranyagot - amelynek nyelve szürke, uniformizált, tehát unalmas volt - jelentős részben felváltották az egyéni hangú írások. Sajnos, a nyelvi hiba így is sók. A szabadabb stilizálás bizonyos felületességgel is együtt jár; kisebb az önkontroll. Különösen a szavak megválogatásában vannak mulasztások. Lehet, hogy úgy gondolják a szerzők, ebből úgysem lehet nagyobb baj. Ez igaz, de sem a lapnak, rádióadásnak, sem pedig a magyar nyelvnek nem válnak díszére az így elkövetett hibák. Lássunk belőlük néhányat! „Új gyógyszer az AIDS ellen" - hívja fel a figyelmet napilapunk egyik cikkének címe egy japán készítményre, amely reményekre jogosítja fel az emberiséget. Bár - ahogyan a cikkben olvassuk - „egyelőre csupán kéncsövekben végeztek kísérleteket, de az új gyógyszer így is 30 nap alatt végzett a ... vírussal". A vegyészetben - mint sokan tudják is - nem „kéncsövek", hanem kémcsövek segítségével végzik a kísérletet. Ez 15-20 cm hosszú, 1,5-2 cm széles, egyik végén zárt üvegcső, amelyet kémiai és bakteriológiai megfigyelésekre használnak. Nem valószínű, hogy a fordító követte el a hibát, inkább olyasvalaki, akinek a kémcső szó - amely tulajdonképpen kémlelőcsövet jelen - nem mondott semmit, a ,,kéncső" viszont értelmesebbnek látszott vagy hangzott. Csakhogy az a baj, ez utóbbi az olvasónak nem mond semmit, esetleg némi bosszúságot szerez. Hallgatom egy vasárnap délelőtt rádiónk magyar nyelvű adásának Kölyökvilág című műsorát. A szerkesztő és egyben riporter iskolás gyermekekkel beszélget a zenéről, a közös éneklés szépségéről. A tanulók jól énekelnek, s a riporter kérdéseire is bátran felelgetnek. Tetszik nekem az adás. Egyszer csak elhangzik ez a kérdés: „Nem fordul elő, hogy összeálltak kupacba, s úgy énekeltek?" Már nem is figyelem, mit válaszolnak a tanulók. A szót ízlelgetem: kupac. Talán egy kicsit népies a szóhasználata, mentegetem magamban a riportert. Megpróbálom e szót más szavakkal szerkezetbe és összetételbe állítani. Ilyen kapcsolatok és összetett szavak jutnak eszembe: egy kupac szemét, egy kupac trágya, egy kupac krumpli ...; szemétkupac, trágyakupac, stb. Egy kupac gyermek vagy gyermekkupac: ez számomra szokatlan. Az értelmező szótár megerősít feltevésemben: a kupac valamely anyag részeinek, darabjainak egymásra hordásával keletkezett vagy készített, rendszerint kerekded alapú, kisebbnagyobb halom, csomó. Havat, homokot, kukoricát, szemetet, krumplit, trágyát és hasonló dolgokat lehet a szótár szerint is kupacba rakni, vagyis azt, amit csomóba, rakásra is dobálhatunk, fgy természetes, hogy a személyek, emberek nem tartoznak ide. Azok esetleg csoportot alkothatnak, illetve csoporttá állhatnak össze. Nem ártana, ha az iskola mellett a rádióműsorok szerkesztői is kivennék részüket a tanulók nyelvi neveléséből - gondolom -, amikor a riporter bemutatja az énekkar vezetőjét - mint karnagyot. Nem láthattam az illetőt, de bizonyára belepirult a nagy megtiszteltetésbe. Ha még csupán karmesternek, titulálta volna a riporter! Egy iskolai énekkar vagy gyermekkórus vezetőjének az is szép megtiszteltetés. Karnagynak csak a nagy énekkarokat vezénylő, erre képesített személyeket szokás nevezni. JAKAB ISTVÁN Ráolvasás vagy mantra, szekta vagy társulat? Egy sajtótájékoztató szokatlan témájáról és vitájáról Zenés, szanszkrit mondóka, főleg a szövegre tessék figyelni: Hiring, heringe, kiring, keringe, siring, sering, saram, kiiing, kelinge ónge, mering. Furcsa szöveg, de jő lesz rá figyelni, mert lámcsak, egy sajtótájékoztatón vita tárgya ez a zenés, szanszkrit mondóka. - Mágikus eljáráshoz alkalmazott, zavaró és romboló hatású mind a dallama, mind a szövege. Az emberi szervezetben mindig megnyilvánuló vibrációt, belső mozgást csak fokozza. Károsabb, mint bármelyik, középkori mágus ráolvasása - állítja az egyik fél. -A jógázók is dúdolnak, illetve hallgatnak a különféle légzési és testtartási gyakorlatok során hasonló, zenés, szöveges mondókát. Olyan mantra ez is - magyarázza a másik. Illő persze a vitázókat is bemutatni. A pszichotronikus, a jógázók társulata, a szlovák-indiai jóga-véda társaság, valamint a Természet és Egészség nevű bioklub képviselői az egyik, a vádló fél. A Maharishi Ajur-Véda Társaság három képviselője, vagyis egy angol házaspár és a tolmács a másik, a vádlott fél. - Hozzá nem értéssel alkalmazzák a pszichotronikai módszereket - hangzik a vád -, dilettánsok, és így megkárosítják az ember sejtrendszerét, a bioplazmát. Képesek még négyéves gyermekeken is kísérletezni. - Mi tudományos társaság vagyunk - szól a válasz. - öt kötetben összegyűjtött, négyszázötven, más tudományos szervezetek által is ellenőrzött és értékelt kísérlet, illetve tanulmány bizonyítja módszerünk helyességét. Prágában egyetemet is alapítunk majd. Furcsa kérdések kerülnek napirendre, mert a vádlók szerint Maharishi követői, módszerének alkalmazói korántsem értik, inkább csak sejtik, hogy mi is az ókori Indiából eredt, egészségápolást és gyógyítást szolgáló tudomány, a Véda. Mi az, hogy a megismerés egyetlen és egységes mezeje? Ha az elmélkedéshez, a meditációhoz bizonyos ismeretek szükségesek, miféle is' meretek alapján késztetik elmélkedésre a négyéves gyermeket? Miért forgalmaznak tömegesen, kazettákra feljátszott mantrákat, ha az érdeklődőknek azt mondják, hogy nekik kimondottan egyéni, személyi használatra szolgáló mantrát adnak? - Mi a természeti törvények modern megismerésére és ismertetésére törekszünk - hangzik a tolmács által közvetített válasz. - Fontosnak tartjuk a transzcendentális, a tapasztalattól függetlenül létező jelenségek fölötti elmélkedést... Nem könnyű a válasznak szánt magyarázat gondolatmenetét követni, mert több, ismeretlen fogalom említésekor hozzáfűzi: Negyedóra kellene a lényeg ismertetéséhez, inkább folytatom. Nem tetszik dr. Vladimír Solár professzornak, a pszichotronikusok képviselőjének sem, haragosan .meg is szólal: - Ne beszéljen mellé! Kezdjük ott, hogy a szervezetük nem is tudományos társaság, hanem szekta. És sokakat megdöbbent a tájékoztatása: A szektát 1958-ban, az indiai Madras államban alapították, de mert Maharishi tanítását és elméletét a hivatalos Ajur-Véda Egyetem nem ismerte el, 1975 óta főleg Amerikában és Európában működik. Maharishi az angliai Buckinghamschirben lakik, fényűző módon él. Szektáját 10 tagú úgynevezett világkormány és 108 tartományfőnök vezeti. Titoktartásra, havonkénti jelentéstételre kötelezik híveiket, akiket az egészséget károsító transzcendentális elmélkedés módszerével, miként a drogélvezöket, aránylag könnyen irányítanak. Egy időben John Lennon is közéjük tartozott, akinek a halálával kapcsolatosan ők nem véletlenül gyanúsak. - Nem furcsa önöknek - kérdezi végül hogy a szekta felügyeletére és működésének felülvizsgálására kirendelt prágai Ada SvobodováBednárová máról holnapra, infarktus gyanúsan bár, de szintén meghalt? Nyomban utána Milan Viceník mérnök, a Szlovák Jóga Társaság titkára kér szót. Ismerteti a transzcendentális elmélkedés káros következményeit, és felhívja a figyelmet a Maharishi Ajur-Véda Társaság kiadványában is olvasható tételre: Elegendő a népesség egy százalékát megnyerni, általuk már irányítani lehet a közvéleményt. És ő is kérdéssel fejezi be felszólalását: - Ugye nem véletlen, hogy ez a szekta elsősorban az értelmiséget igyekszik megnyerni? Mindez csöppet sem nyugtalanítja a másik felet. Arra hivatkozik, hogy társulata 1990. május 17-én hivatalos nyilvántartásba került, és akkor jóváhagyólag azt is tudomásul vették, hogy Prágában egyetemet alapítanak majd. Nyugtalanabb dr. Cubomír Lenoch, aki a Szlovákiai Újságírók Szindikátusának képviseletében a vitát vezeti, mert ismétlödnek a szemináriumi jellegű kérdések, és ö tudja: mindez érdektelen az újságírók, az olvasók szempontjából. - Rendezzenek egymás közötti, tudományos vitát - indítványozza -, és utána majd ismét meghívjuk az újságírókat. - Yes-yes, igen-igen - helyeselnek. Vége hát a sajtótájékoztatónak, nincs már vibráció, amit a vita hevében a felek részéről érezni vélt egyik kollégám, lecsitultak a kedélyek. Csak engem nyugtalanít, hogy a jövőbeli elképzelésekről szólva mindkét fél bejelentette: Nem hagyjuk figyelmen kívül az itt élő nemzetiségeket, a magyarokat sem, nem maradnak tőlünk elzártak. " Hogy mi lesz még itt...! HAJDÚ ANDRÁS