Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-01 / 205. szám, szombat

Hazardírozunk, ha az időre bízzuk Nyílt levél a Szlovák Köztársaság kormányának elnökéhez Tisztelt kormányelnök úri ön a bősi vízlépcső ügyében az időre hivatkozik, amely majd igazolja vagy cáfolja, helyesen döntöttek-e. Az idő viszont nagyon veszélyes politikai tényező. Igaz, már sok olyan politikai kérdésre válaszolt, amelyek társadalmunk fejlődését meghatározták. A döntések végső környezeti következményeit azonban ön is katasztrofális állapotnak minősítette. Az idő helyett inkább a megismerésre és az észre kellene támaszkodni. Az intenzív és a mély megismerést a tudomány képviseli, melynek színvonalát és fejlődéséi elsősorban társadalmunk politikai és gazdasági helyzete befolyásolja, ön megállapítja, hogy a bősi vízlépcsővel az emberi megismerés lehetőségének a határához érkeztünk. Igaza van, ha nem is egészen, mivel ebben és egész sor hasonló esetben a tudománynak a technikával, a közgazdasággal és a politikával folytatott versenyben nem volt esélye a győzelemre. Mint tájökolőgus negyed évszázada foglalkozom a dunai vízlépcsőrendszer kérdésével. Már a totalitárius hatalom idején felhívtam a figyelmet a megvalósítás veszélyeire és a környezetvédelmi problémák elhárításának szükségességére. Másokkal együtt a szocializmus ellenségeinek kiáltottak ki azért, mert több politikai, gazdasági döntést kétségbe vontunk. Ezzel úgymond társadalmunk fejlődését akadályoztuk. A gazdasági fejlődést irányító technokrata és szűklátókörű közgazdasági szemlélet nem engedte meg az ökológiai, környezetvédelmi szempontok érvényesülését. Azt vallották, hogy bonyodalmat okoznak életünkben, s úgy tűnik, ma is komplikálják a kormány helyzetét. Ahhoz pedig, hogy a gondok megszűnjenek, elegendő, ha tudományosságukat és egyértelműségüket megkérdőjelezzük. Az, hogy napjainkban a tudomány nem adhat egyértelmű választ arra, milyen következményekkel jár a bősi vízlépcső befejezése, vagy annak elvetése, az nem a tudósok hibája. Már 1965-ben, a tervek készültekor is voltak ellenvetések. Egyidejűleg A dunai vízlépcsőrendszer kutatása címen elkészült az ún. Bioprojekt terve. Az együttműködést 20 intézmény vállalta. A feladatot jóváhagyták és a magyar féllel egyeztették. Az SZTA, az akkori Környezetvédelmi és Környezetalakítási Bizottság, valamint a vízgazdálkodási intézmények igyekezete ellenére a tervezőbizottságot, az SZSZK és a CSSZSZK kormányát nem lehetett rábírni arra, hogy az ilyen nagyberuházás bioprojektumának megvalósítására néhány millió koronát adjon. Több mint tíz évet kellett várni, hogy felújítsák a dunai vízlépcsőrendszer megvalósításának előkészületeit, elismerjék a Bioprojekt szükségességét. Mindez azonban azzal a követelménnyel történt, hogy a tervezet egy év alatt elkészül. A Komenský Egyetem Természettudományi Tanszéke már 19.77-ben felajánlotta, hogy a csallóközi földalatti vizek áramlási folyamatainak fényáteresztő képességének štb. numerikus modelljét kidolgozza. Nyilvánvaló, hogy 1965-től a hetvenes évek közepére, napjainkról nem is beszélve, az ökológusok jóval egyértelműbb szakvéleményt dolgozhattak volna ki. Szeretném hangsúlyozni: a tudomány lebecsülése olyan alapvető humánus célok elérésénél mint a környezetvédelem, a társadalom fejlődésében kollapszushoz vezet. Ha kételkedünk döntésünk helyességében, akkor jobb, félni, mint megijedni elvhez igazodunk. Óvatosságra intenek a tények is. Ilyen, hogy az ökológusok és más szakemberek álláspontja bizonyos kérdésekben eltérő ugyan, de nem ellentétes. Tárgyilagos érvekről van szó, amelyek jelenlegi ismereteinkre támaszkodnak. Hogy jnem rendelkezünk mélyebb ismeretekkel az nem a szakemberek, hanem azok hibája, akik az államigazgatás menetéért felelössek voltak, s azok ma is. Tény az is, hogy a vízlépcsővel kapcsolatos prognózisok sem egyértelműek és bizonyíthatók, s a felvetett aggályokhoz hasonlóan kétségbevonhatók. Az időre bízni, a problémák megoldását komoly hazardírozást jelent. Az idő megvesztegethetetlen tanú, és ma vall a múlt politikusainak hibáiról. A helyzet, amelybe a Szlovák Köztársaság kormánya került - a döntéshez a bősi vízlépcsőt és más kérdéseket illetően sem áll rendelkezésére egyértelmű és meggyózó forrásanyag - jelzi programja és a megismerési folyamat összehangolásának szükségét. A környezetvédelem, ha azt nemcsak deklarálni akarjuk, társadalmunk irányításában, új gondolkodásmódot és hozzáállást igényel. Tisztelt kormányelnök úr! Nagyra értékelem az ön határozottságát, azt a kizárólagosságát, amellyel társadalmunk fájó problémáit megközelíti. Nem irigylem helyzetét. Kérem, hogy levelemet egy olyan tudós szándékaként értelmezze, aki három problémára hívja fel a figyelmet: - tudományos ismeretekkel a társadalomban bekövetkező stresszhelyzetek megelőzhetőek; - a természettel, ha az alapfeltételek ismertek, lehet ugyan kísérletezni, de veszélyes hazárdjáték, ha azokat nem ismerjük; - az ökológiai intézkedéseknek meg kell előzniük, illetve részévé kell válniuk minden természetbe történő beavatkozásnak. A pótmegoldások költségesek és eredménytelenek. Dr. MILAN RUŽIČKA kandidátus, az SZTA Elnöksége környezetvédelmi bizottságának vezetője BCét szegény egy hajón DÖNTÉS SZÜLETETT A TUDOMÁNY IRÁNYÍTÁSÁRÓL A minisztériumokról és a központi államigazgatási szervekről szóló törvénytervezet parlamenti vitájában többen, köztük TIRINDA PÉTER, az MKDM-Együttélés képviselője is felvetette a tudomány irányításának kérdését. • Képviselő úr, mi volt az ön javaslatának lényege? - Több képviselőtársam nevében terjesztettem elő indítványomat. Ennek előzményeként júliusban a kormányprogramba bekerült az a meghatározás, hogy az alapkutatást a Szlovák Tudományos Akadémia oldja majd meg. Ezzel szemben a vitatott törvénytervezet az alapkutatást az oktatásügy hatáskörébe sorolta. Az akadémia számos érdekes megoldást dolgozott ki erre vonatkozóan, valamennyi érintett féllel meg is vitatta az alternatívákat és végül kompromisszumként emellett foglalt állást, hogy az alapkutatásnak csak egy bizonyos része tartozzon az oktatásügy fennhatósága alá. Tudni kell, hogy az alapkutatás három területen folyik: az oktatásügyben, az akadémián és a minisztériumok kutatóintézeteiben. Irányításának meg kellene felelni? interdiszciplináris jellegének. Jónak tartjuk viszont azt az ötletet, hogy külön kormánybizottság alakuljon, élén a kormány alelnökével és az összesen érintett terület képviselőinek részvételével. • Ezek szerint az elfogadott törvény nem felel meg az önök elképzelésének? - A törvény nem szabályozza külön-külön a tudományos kutatás egyes területeinek irányítási módját, ezentúl a tudomány egészében véve az iskolaügyhöz fog tartozni. Nem olyan veszélyes azonban ez a döntés, ahogyan azt egyes kutatók esetleg gondolják, htezen csak azt szabályozza, milyen csatornákon osztják el a pénzt. Van azonban ennek a megoldásnak egy hátulütője. Igaz, az iparilag fejlett országokban az iskolaügy és az alapkutatás egy cipőben jár. Úgy vélem, ez a megoldás 4-5 év múlva nálunk is időszerűvé vált volna, csakhogy jelenleg az oktatásügynek sajátos problémái vannak, amelyek közül mindenekelőtt a műszerezettség elhanyagoltságát kell megemlíteni. Az akadémia is gondokkal küzd, de ezek más jellegűek. így most két szegény került egy hajóra, félő, hogy egyik a másikat lehúzza, egymásra fognak mutogatni, ki kitől várja a fellendülést. • Mečiar úr az ön felszólalására is reagálva, nem tüntette fel éppen a legkedvezőbb színben a tudomány eredményességét. - Úgy érzem, hogy csak egy szempontot ragadott ki, s így kérdéses, hogy ezt kritikának kell-e tekinteni. Tény, hogy az alapkutatás leginkább a képzőművészethez hasonlítható, nehéz eredményeinek értékét koronában kifejezi. Világszerte vita folyik arról, hogyan lehet hatékonyságát gazdasági szemszögből felmérni. Olyan vélemény alakult ki, hogy a tudományt tulajdonképpen nem irányítani, hanem finanszírozni kell. Ez azonban nem jelenti, hogy a kutatók valamilyen ernyőt maguk fölé tartva igyekeznének kivédeni a kritikát. • Adatokat is említett a miniszterelnök, miszerint egymillió lakosra Ausztriában ezer, Nyugat-Németországban 2350 és nálunk 4120 tudományos dolgozó jut. - Valóban nálunk nagy a foglalkoztatottak száma. Ha a miniszterelnök összefüggéseiben említette volna ezeket az adatokat, akkor el is fogadná, de így úgy érzem, hogy kijelentése félreérthető. Látni kell, hogy Nyugaton nagyon korszerű műszerháttérrel dolgoznak, míg nálunk a munkaerő, s így az agysejtek is nagyon olcsók. Sok kész megoldást nem vehetünk meg, például számítástechnika programokat, ezeket nekünk kell kifejlesztenünk. Egészen más hatékonysággal dolgozhat olyan kutatóintézet, amely a világ legkorszerűbb műszereivel rendelkezik és jelentős anyagi támogatást is kap, mint a mi szegényesen finanszírozott intézeteink. Ezzel is magyarázható a nagy különbség, de más szempontokat szintén figyelembe kell venni, hiszen a hatékonyság az egész országban, minden területen gond. • ön az akadémia egyik kutatóintézetének munkatársa, hogyan látja a tudomány jövőjét? - A mostani döntést korainak tartom, ennek ellenére úgy vélem, nem kell negatívan befolyásolni a Szlovák Tudományos Akadémia tevékenységét. Az utóbbi hónapokban az akadémia számos pozitív lépést tett, több olyan határozat született, amelyet egy éve még elképzelhetett lennek tartottam. Nem aggódom tehát, s nem tartom kimondott vereségnek azt, hogy javaslatunkat nem fogadták el. CSIZMÁR ESZTER Kezdetnek biztató - magángazdálkodáshoz kevés Agrokomplex-kínálat a farmerjelölt szemével Bezárta kapuit, de ezzel még nem a múlté az Agrokomplex '90. A látogatók, főleg a szakemberek körében hetekig beszédtéma lesz, kinek mit adott a nemzetközi mezőgazdasági kiállítás, mi az, amit a látottakból hasznosítani lehet. Ahány szempont, annyiféle eredmény. Jó, rossz, felemás attól függően, hogy az érdekelt a mezőgazdasági nagyüzemben dolgozó szempontjából, vagy mondjuk az önállósulni készülő egyén, a jövő magángazdája, farmere szemüvegén keresztül nézelődött. Mindenki azt mérlegelte, mi az, amit neki kínálnak, amivel munkáját segítenék. És az eredmény? Egyetlen szóval minősítve: felemás. A kínálat kezdetnek biztató, magángazdálkodásra viszont aligha ösztönöz bárkit is. Tavalyhoz képest az Agrokomplex a piacgazdadág szellemében nagyot változott, s vásárjelleget öltött, de a piacgazdasággal ugyancsak együttjáró privatizálásra kevésbé ösztönzött. Ha mégis, azt elsősorban a külföldi kiállítók jóvoltából tette. Az osztrák KIMEX, illetve Möschle, az USA-beli OPICO, a jugoszláv Poljoopskrba, a dán Clauhan Projekt társadalmi-gazdasági változásainkhoz rugalmasan igazodtak, s Nyitrára a magángazda számára nélkülözhetetlen gépeiket és berendezéseiket is elhozták. Annak ellenére, hogy a külföldi kínálat egy része a hazai vásárlók számára hozzáférhetetlen (a gyártók többsége csak devizáért hajlandó kereskedni), nyitrai részvételüket mégis pozitívan kell értékelni. A hazai gyártóknak megmutatták a fejlesztés lehetőségeit, s egyben a veszélyt is érzékeltették: ha nem lépnek gyorsan, két-három év múlva esetleg késő lesz. A kínálat-kereslet változik, amint a kerti kistraktorok példája is bizonyít. Amíg tavaly (a két évvel ezelőtti helyzetről nem is szólva) sokan azért mentek már a megnyitó napján Nyitrára, hogy kistraktort vásárolhassanak, az idén az Agrotechnika elárusítóhelyén ezt mindvégig megtehették. Az ismert Robikat különböző kiegészítőkkel együtt kínálták, sőt - ígérte a reklám -, aki most gépet vett, ÚJ SZÚ 5 1990. IX. 1. \T akunkon a szeptember, mögöttünk 1 Vj van már az idei turisztikai főidény. Ráadásul több mint egy hónapja tombol az agybuggyantó kánikula, így mi más juthatna eszébe a fantáziátlan hírlapírónak, mint azon tűnődni: vajon milyenek hazánkban a turizmus kilátásai? Egyáltalában húzóágazat lehet-e nálunk is, mint például a szomszédos Ausztriában vagy Magyarországon? Reagál-e egyáltalában a honi idegenforgalom a szabadabbá vált turistajárás támasztotta leckére? Nem akarok kuvik lenni, de a tapasztalataim nem a legjobbak. Lépdelek például Szlovákia fővárosának korzóján, és német szó üti rneg a fiilemet: Sprechen Sie deutsch? - azaz: beszél ön németül, hangzik a természetes kérdés az idegenforgalmi főszezonban. Kiváltképpen ott, ahol egész nap hömpölyög a nemzetközi emberáradat. Valóban természetes hát a hátizsákos turista kérdése; furcsamód természetes azonban a tagadólagos válasz is: a megkérdezett nem beszéli a németet. Az ügy kínos folytatása, hogy az esetek túlnyomó többségében ezzel ki is merül a beszélgetés, hiszen a hazai lakosság zöme az iskolában eleddig kötelezően tanított oroszt sem beszéli, nemhogy a németet, az angolt, a franciát, avagy - urambocsá' - a magyart!... Kár pedig, mert így, nyáridőben nagy a forgalom a korzón. A fenti példa megérdemli, hogy annyit még mindenképpen hozzáfűzzek: a szakemberek által összeállított, lajstromba szedett és általánosan elismert fő idegenforgalmi attrakciók között nem szerepel ugyan a fogadó ország lakóinak idegennyelvtudása; ám az mégis része az illető ország kultúrájának és vonzerejének. Mint ahogy az is, hogy a külhoni vagy a belföldi turista kellemesen, gondtalanul, kényeimessen tölthesse el szabadságának hosszabb-rövidebb részét Aštól Ágcsernyőig és Znojmótól a Magas Tátráig. Most, az idei idegenforgalmi csúcsidény legvégén jó lenne biztosan tudni, pontosabban: lépten-nyomon azt tapasztalni, hogy a kereskedelem, a vendéglátás, az utazási irodák, tehát minden illetékes és érintett megtett mindent a körültekintő felkészülés és az ennél is körültekintőbb vendégmarasztalás érdekében. Jó lenne elégedetten nyugtázni, hogy az ország - valóban jó háziasszony módjára - csinosan, rendezetten, tisztán és készen várta az idei nyár társadalmi és politikai körülményeiben már megváltozott idegenforgalmi rohamát. Jó lett volna kétségek és évek óta visszaköszöntő bosszúságok nélkül meggyőzni arról, hogy az évtizedes hibákon okulva, ki-ki a saját háza táján ezen a nyáron már sokkal felkészültebben várta a nyarat. Igaz, ami igaz, így is zsúfoltak voltak az országutak, a Tátrában az elmúlt hetekben sem volt könnyű szállást kapni - de manapság már a vendéglátás nívója sem másodlagos. Már csak azért sem, mert hazánk Európa szívében fekszik. Jó lenne, precízebben: végre jó lett volna hát az ellátás javuló színvonaláról is megbizonyosodni. Hogy a pincér nem(csak) megvágni, hanem kiszolgálni akarja vendégét, hogy langyos ároklé helyett üdítő is kapható kellő választékban, mennyiségben és ajánlott hőfokon. Hogy az árgus szemű rendőr nemcsak büntetni képes megfellebbezhetetlen előszeretettel a szabálysértőket, hanem jóindulatúan segíteni is igyekszik az egyre bonyodalmasabbá váló közlekedést. És akkor még el sem jutottam odáig, hogy szórakozás, sportolás, kikapcsolódás címén van-e hol és mit ajánlanunk mind a külföldi vendégeknek, mind a honi nyaralóknak. Cseh-Szlovákiában tavaly 120 millió, ebből Szlovákiában 20 millió dollárral gazdagította az államkasszát a turizmus. Első ránézésre nem rossz összeg, ám hadd hűtsem le a lelkendezőket azzal, hogy Magyarországon például 600 milliót; Ausztriában viszont 9, Spanyolországban pedig 16 milliárd dollárt jövedelmezett az idegenforgalom. Nem költői kérdésnek szánom, ha most makacsul újra csak azt kérdem: hazánkban vajon milyenek a turizmus kilátásai? És egyáltalában húzóágazat lehet-e náiunk is; avagy ezt a lehetőséget is elpuskázzuk, mint már annyi mást - erőnket például kötőjelvitákra, az állami és hivatalos nyelv körüli torzsalkodásokra s egyéb civakodásokra pazarolva. Apropó, állami és hivatalos nyelv! Az angliai, az olaszországi turistának milyen nyelven szabad majd szállást, egy ebédet, egy-egy fröcscsöt kérnie?! Avagy aki külhonból érkezik, az nemcsak pecsétet kap majd az útlevelébe, hanem kötelezően, tehát államilag és hivatalosan kirendelt tolmácsot is határátkelőhelyeinken? Esetleg csak bizonyos nyelvek használata tiltatik majd meg?! Szegény turizmus! így fogsz majd (vissza)fejlödni?... MIKLÓSI PÉTER októberben már szánthat vele, mert akkorra eke is lesz. Más példa, azonos tanulsággal. Az év elején egy magángazda nem kis büszkeséggel mutatta vadonatúj négykerekű kistraktorát, amelyre éveken keresztül várt. Most a Semex elárusító központjának vezetője a kiállítás nyitónapján abban reménykedett, hogy vetőmagon és egyebeken kívül legalább egy négykerekű kistraktort is eladhatnak. Tény viszont, hogy ezzel a hazai kínálat kimerült, de ennyi gép csak a szerződéses zöldségtermesztők igényeit elégíthette ki. Közülük is a kevésbé igényesekét, mivel a Vari és UNI típusú kétkerekű kistraktorokból, valamint a hozzájuk csatlakoztatható eszközökből még mindig hiányos a kínálat. A velük versenyképes Möschle kistraktorok csak valutáért hozzáférhetők, a Poljoopskrba kultivátorait most kezdik árusítani, és a dán kínálat sem ígér gyors megoldást. Viszont annál reményteljesebb az osztrák KIMEX kooperációs terve, hogy hazai gyártó közreműködésével ellensúlyozza a Terra-hiányt. Amennyire a fóliás és szabadföldi zöldségte mesztéssel foglalkozók számára biztató, a gabonafélék vagy szőlőés gyümölcsfélék termesztésére, illetve állattartására szakosodó magángazdák farmerek számára annyira lehangoló a helyzet. A felsoroltakon túl hazai gyártóktól már csak permetezőgépet - igaz korszerűt - vásárolhatnak, az immár Agrocons néven szereplő Talajgazdálkodási Tervező Intézet pedig szaktanácsadással és a kisgazdálkodáshoz szükséges épületek, építmények tervdokumentációjával segíti vállalkozásukat. Viszont amivel az állatok részére megtermelhetné és betakaríthatná a tenyésztő a takarmányt, amivel megművelhetné a földjét, letörhetné a kukoricáját, megfejhetné a tehenét, fertőtleníthetné az üvegház földjét, felapríthatná a komposztba szánt növényi, maradványokat stb., azt pillanatnyilag csak külföldi kínálatból (jobbára valutáért) veheti meg. Akárcsak azt a fóliát, amely négy (szerencsésebb esetben hat) éven át garantáltan ellenáll akár a 90-fokos forróságnak, a mínusz 40 fokos hidegnek és a 180 km/óra erősségű széllökéseknek is. Ennyi, sőt ennél is több kell ahhoz, mégpedig hazai, vagy koronáért hozzáférhető külföldi kínálatból, hogy a jövő magángazdája, farmere egy mezőgazdasági kiállításról elégedetten távozhasson. Egyebek között ilyesmitől is függ, milyen kedvvel látnak hozzá a földtulajdonosok az egyéni gazdálkodáshoz. EGRI FERENC