Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-25 / 225. szám, kedd
Kábelektől az elektronikáig A piacgazdaság az Elektroodbyt állami vállalat üzemeitől is nagyobb önállóságot követel • Kassai kísérletezések és elképzelések A kassai ELMAT üzlet eddig kimondottan csak erősáramú villamos berendezések boltja volt. A vevő a villanykapcsolótól a huzalokig rengeteg árucikket megtalált ott. Áruválasztékuk e nyáron - igaz, csupán néhány hétre - tovább gyarapodott. Canon típusú telefax készülékek, Mita fénymásolók, Casio menedzserkalkulátorok és további japán gyártmányú irodatechnikai berendezések sorakoztak a pulton. Bárki megnézhette, kipróbálhatta azokat, s megrendelhette. Méghozzá koronáért, nagykereskedelmi áron. Az érdeklődőknek Hajdú Tibor aprólékos felvilágosítást adott a korszerű berendezésekről,, irodagépekről, ám aki az ennél sokkal többre - rengetegre. Világszínvonalú fénymásolók, írógépek, pénztárgépek, üzenetrögzítők, telefaxok, menedzser-kalkulátorok nélkül ugyanis az állami, szövetkezeti és magáncégek egyaránt lassabban boldogulnak a termelésben és az árucserében, áruforgalmazásban. Nekünk is újdonság, hiszen mi eddig jóformán csak az erősáramú klasszikus villamos készülékek, berendezések forgalmazására szakosodtunk. ötvenöt fős közösségünk évente 200 millió koronát elérő forgalmat bonyolított le. Mi tagadás, nem kellett hozzá különösebb üzleti érzék, fortély, mert a tervgazdaságban szinte teljes mértékben a villa.. korszerű berendezések is kellenek a haladáshoz (A szerző felvétele) árusítással egybekötött kiállítás szervezési hátteréről akart megtudni valamit, azt a szakember az Elektroodbyt vállalat helyi üzemének igazgatóságára küldte. így jutottam el Krivda József mérnökhöz, az említett üzem igazgatójához, és helyetteséhez, Szövényi György mérnökhöz. - Hogy újdonság az ELMAT üzletünkben az ilyen árucikk? - reagált kérdésemre az igazgató inkább magyarázkodó, mintsem csodálkozó hangnemben. - Kétségtelen, hogy az, de szerintem nincs abban semmi különös. S főleg akkor nincs, ha azt vesszük, hogy az ilyen műszaki dolgokra fölöttébb szüksége van országunknak. Persze, nem csak a külföldről eddig eléggé körülményesen behozott néhány „mintapéldányra", mosipari termelőktől függtünk. Ha azok elegendő kábelt, kapcsolót, biztosítékot gyártottak, akkor azt az igénylőknek szétosztottuk, gond nélkül eladtuk. Ha pedig valamiből kisebb volt a kínálat a keresletnél, akkor a keveset kellett valahogy szétosztanunk. A termelőket ilyen tekintetben kevésbé tudtuk befolyásolni. • A megváltozott helyzetben más lesz, könnyebb, vagy nehezebb, üzemük helyzete? - A helyettesemmel együtt tulajdonképpen új emberek vagyunk az üzem élén. Amikor két éve idekerültünk, azon kezdtünk dolgozni, hogy változtassunk üzemünk hagyományos, sablonos tevékenységén. Elképzelésünk megvalósítása november óta jóval biztatóbban, folyamatosabban halad. Talán azért is, mert közben a prágai vállalali igazgatóság lazított a korábbi szoros kapcsolatunkon a korábbi merev irányításon. önállóbbak vagyunk. Persze, felelősségünk is más lett, megnőtt, s nekünk is ügyeskednünk kell, ha létezni akarunk. Sok lehetőséget látunk az egyes hazai vállalatokkal kialakítható közvetlen kereskedelmi együttműködésben. Ugyanakkor néhány külföldi céggel is tárgyalunk. Egy magyarországi kereskedelmi szervezettel már tavaly felvettük a kapcsolatot, s egy 17 millió koronás üzletet bonyolítottunk le vele. Különböző huzalokért, kábelekért személyi számitógépeket hoztunk be és értékesítettünk a hazai piacon. • Ha jól tudom, az ELMAT szaküzletben rendezett kiállítást a keleteurópai piac feltérképezésével és részbeni ellátásával foglalkozó magyarországi Magellán Kft-vei közösen szervezték. - Pontosabban: a Magellánhoz tartozó PROFI-MAX kereskedelmi és szolgáltató Kft-vel. Tulajdonképpen az itteni igényeket, keresletet akartuk felmérni, éspedig közösen. Az akció eredményességéről Szövényi György beszélt: - Úgy érzem, elégedettek lehetünk. Nagy volt az érdeklődés, sokan megfordultak kiállításunkon, és az üzletkötések sem maradtak el. Jóllehet több üzem, vásárló számára előnyös volt és előnyös továbbra is, hogy az ott bemutatott japán irodatechnikát csehszlovák koronáért vásárolhatja meg. Ugyanis a kiállítás már befejeződött, ám az akció tovább tart, s a megrendelők egy hónapon belül megkapják tőlünk a kért cikket. Igaz, egyelőre nagykereskedelmi áron, de a jövőben kiskereskedelmi áron is szeretnénk ezeket az árukat forgalmazni. Talán az sem mellékes, hogy a fénymásolókat például a hazai hivatalos árhoz képest tíz százalékkal olcsóbban adjuk. • Ez az üzlet már beindult. A következő lépésük? - A közeljövőben a beruházási bankkal, valamint több hazai és külföldi kereskedelmi céggel együtt részvénytársaságot akarunk létrehozni. Azon felül más terveink is vannak, de azokról egyelőre hadd ne szóljak. GAZDAG JÓZSEF ördög bújt a vonóba... Prágában, a Károly-hídon (Méry Gábor felvétele) „Nem szabad begubóznunk" Tízéves a pozsonyi Magyar Liszt Ferenc Klub Bizony, van miért pironkodnunk. Tízéves a ligetfalusi Csemadokalapszervezet keretében működő Liszt Ferenc Klub, s mi a puszta létezéséről is alig-alig tudunk. Pedig szép, tartalmas, eseménydús tíz esztendő ez a szeletnyi múlt, s ahogy azt Schleicher László, a Klub legidősebb alapító tagja a pozsonyi vár hangversenytermében rendezett vasárnap délelőtti ünnepi matinén mondta: nemes célok következetes megvalósítói ők, akik 1980. szeptember 21-től, az indulás napjától Liszt Férenc nyomában járnak, hogy minden idők egyik legnagyobb zeneszerzőjének szellemi örökségét ápolják. Lelkes, odaadó emberek állnak a Klub élén, és ugyanez jellemző a jelenleg 276 főből álló tagságra is. Tíz év alatt nyolcvan előadást és kilencven nagyobb lélegzetű Lisztművet hallgatott meg a pozsonyi magyar közönség, s a jelentős Lisztjubileumokon kívül Bartók és Kodály születésének századik évfordulójáról is megemlékezett. Tanulmányútjaik közül a sopronit, a győrit, a kalocsait, az esztergomit, a budapestit, a prágait és a weimarit említette meg Schleicher László, s ünnepi beszédéből az is kiderült: a Cseh és Szlovák Zenei Társaságon kívül Ausztriában, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Svédországban, Amerikában, sőt még Ausztráliában is tudnak a pozsonyi Klub létezéséről, hiszen a zene valóban nem ismer határokat, és a Liszt Ferenc Társaságok szoros baráti kapcsolatban állnak egymással. A vasárnapi matinén zenei életünk legnevesebb hazai magyar művészei és a Szlovák Nemzeti Színház külföldön is komoly sikereket arató operaénekese, Peter Mikuláš lépett fel. Szabó Imre orgonán, Gaál Tamás és Máté Péter zongorán szólaltatta meg Liszt Ferenc műveit; a Nun danket alle Gott, a La campanella és a Mefisztó-keringó teljes szépségével ragyogott fel a pozsonyi vár ősrégi falai közt. Liszt Ferenc magyar barátairól Nagy Alpársoproni zenetanár tartott kérek, érdekes előadást, külön kitérve Pozsony és Gyászbeszéd helyett Huszonöt évesen, végelgyengülésben kimúlt a Pozsonyi Líra ÚJ SZÚ 1990. IX. 20. Ülök az íróasztallá avanzsált konyhaasztalnál, próbálnám szavakba foglalni a Lírán tapasztaltakat. Nehezen megy, a torkom még mindig kapar. Nem a meghatottságtól, az első, ami eszembe jut, az a töméntelen mennyiségű szárazjég (vagy parázsló faszén), mellyel a szervezők (vagy maguk az előadók) hangulatosabbá igyekeztek tenni a fesztivált! Ha már nincs pénz világsztárokra, az eddig megszokott csillogásra, ha a döntőbe került dalok sem képviselik éppen a termés legjavát, akkor a füst is megteszi, vélhették. No meg a bődületes hangerő. Ülök a pozsonyi Művelődési és Pihenöpark esztrádtermének hatodik széksorában. Nadrágszáraim bőszen lengedeznek, akárha kopár izlandi tájakon dacolnék a jeges északi széllel. A pénzzel ugyan illik takarékoskodni manapság, a hangerővel azonban igazán nem kell. Nem is teszik, a hangerő szabadtéri koncerthez méltó. Mondják, a rockzenészek nagy része egy idő után félsüket lesz. Nem tudom mennyi idő után, azt se, hogy a bal felemen ülő Jožo Ráž, az Elán énekese zenél-e már annyi ideje. A két mutatóujja mindenesetre félig a fülkagylóiba mélyed. Sajnálom. Pár sorral előttünk görnyedező kolléganőmet is. Segítségért kiáltanék, rosszullétre gyanakszom. Kiderül, hogy a fülbevalóját keresi... Rólam ne gondolja senki, hogy félsüket, esetleg teljesen süket vagyok, egyik hallószervemet én is elfedem. A füst ellen (szárazjég vagy faszén) nincs védekezés, gázálarcot nem hoztam magammal. Hallgatom - immáron fél füllel - a gyors ütemben sorjázó dalokat. Néhányuk máris slágergyanús, nagyrészt jól bevált klisékből vannak összetoldozva. A hangvétel többnyire rockos, a lágy pengetésű líraitól egészen a hangokat a megkülönböztethetetlenségig egymásra torlasztó „kőkeményig". A klisék nemcsak a zenében, szövegben - bár a „mondanivaló" keresésével már régen felhagytam, ami a könnyűzenét illeti -, hanem a magatartásban, pózolásban, öltözködésben is felfedezhetők. Hosszú, fekete kabátok, ujjatlan kesztyűk, fekete bőrkiegészítők, tetoválások, keresztek... A „danszos" lányok köldöke - törvényszerűen - pucér. (A köldöknyílást kéretik nem összetéveszteni a néhány centiméterrel alatta elhelyezkedővel, ahogy azt a századelő egynémely törvényhozói * tették.) A férfi nemiszervet imitáló szólógitár poénját a Lucie szólógitárosánál klasszikusokkal nagyobb muzsikus sütötte el már évtizedekkel ezelőtt. (Azért a Lucie sem olyan rossz, fel is állhatnak a dobogó utolsó előtti garádicsára.) A Team részéről sokkolónak szánt szólógitár-hangszál párharc csak a kamaszokat sokkolhatta, majd' negyed százada egy legendás rockzenekar énekese-gitárosa sokkal különbet produkált. Akadnak olyan előadók is, akik csaknem mindent a nyelvre feltéve célozzák meg a dobogós helyezést. (A példát alighanem egyes politikai pártoktól veszik.) Egyikük a manapság oly divatos angol nyelven fejezi be énekét, majd unottan néz körül: tud valaki jobbat? Tud - a többnyire angolul játszó Money Factor szlovák számmal lép színpadra, meg is szerzik a harmadik helyet! (Valami érdeme azért a gitárhúrokat nemigen kímélő zenéjüknek is van benne, minden bizonnyal.) A rockzene hagyományait, a vele járó kliséket csak egy zenekar, a brünni Go! próbálja mellőzni. Eredetinek, kirívónak szánt avantgárd produkciójuk csak a döntőbe jutott tizenkét dal közül rí ki, hasonló felfogásban, sokkal eredetibb ötletekkel (többek között a zenében is) a volt szocialista táborban is sokkal különb zenekarok, dalok születtek már. Frontemberük neve viszont - Zdenék Kluka - nagy művészt sejtet, viselőjének fényes jövőt jósolok. Magam sem tudom, miért. Hm. A füst Bára Basiková Tajemství című száma előadásakor sűrűsödik igazán elviselhetetlenné, ő kapja meg a fődíjat is. Faramuci természetem nem hagy nyugodni, biztos vagyok benne, hogy a sikerben a füstnek is része van. A helyezésekről már szóltam, a díjkiosztás a szünet után zajlik le. Kínos gyorsasággal. A trófeákat fehér ruhás, hm, szüzek adják át. Szórványos, erőtlen taps a közönség részéről. Nem erősödik az angol vendég, Kiki Dee fellépésekor sem. A hölgy nem világsztár, nem is igyekszik annak látszani. Visszafogottsága kimondottan szimpatikus. Nekem. A többi néző viszont kettesével-hármasával a kijárat felé indul. Véget ért, huszonöt évesen, végelgyengülésben kimúlt a Pozsonyi Líra. A látottak alapján a lélekharangot megkongathatnánk a hazai könnyűzene fölött is. Ezt majd azonban - divatos kifejezéssel élve - megteszik a-piaci viszonyok, a törvényszerűen erősödő konkurenciaharc majd megtisztítja zenei életünket is a fölösleges sallangtól. Vagý nem KLUKA JÓZSEF Sopron zenei kapcsolatára. Emlékezetessé tette ezt a napot az is, hogy a matiné elején Duka-Zólyomi Árpád, a Csemadok Országos Választmányának bronzplaketjét adta át a Klubnak, majd a műsor befejezése után aranyszínű koszorút kapott Liszt Ferenc belvárosi mellszobra. Szabó Imrével, a Klub elnökével a várban beszélgettem. - Én magam is nagy Liszt-rajongó vagyok - mondta nem sokkal azután, hogy felállt az orgonától, de ha másvalaki lenne a legkedvesebb zeneszerzőm, akkor is elvállaltam volna a Klub irányítását. Három éve állok az é!én, három éve úgy látom: nincs, aki anyagilag támogasson bennünket. A Csemadoknak sajnos annyi a kiadása, hogy bár az ő égisze alatt működünk, a jövőben még tőlünk is terembért akar kérni azért a Május 1. téri helyiségért, ahol kéthavonta előadást tartunk. Igen, ilyen időket élünk... és akkor tegyem hozzá azt is, hogy a komoly zene inkább csak az idősebbeket érdekli, Klubunkban szinte nincsenek is fiatalok. Persze tudom, eddig az iskolákban sem szorgalmazták a zenei nevelést, a zenei műveltség tizedrangú szemponttá vált, hiába igyekeztek a zeneszakos tanítók, erőfeszítésük a legtöbb esetben értelmetlen volt. A matematika, a fizika, a számítástechnika lett a fontos már a legkisebbeknél is, a humán tantárgyak valahogy háttérbe kerültek. Talán most, az utolsó pillanatban még változtathatunk a helyzeten. Visszatérve a Klubra: ha székházunk nem is lesz a közeljövőben, egyetlen, saját helyiségünk talán igen. Ha másutt nem, akkor a most épülő Magyar Kulturális Központ falai közt. Hogy hol van az még? Igen, ezt a kérdést is feltehetjük. De ha már ennyit vártunk, akkor egy-két évet tudunk még várni. Tudunk, mert érezzük-észleljük: ébredőfélben a pozsonyi magyarság, egyre többen járnak rendezvényeinkre, jönnek azok is, akik hangversenyen talán még sosem voltak. Nekünk, csehszlovákiai magyar zenészeknek pedig nem szabad begubóznunk, „eltűnnünk", s a külföldi meghívások mellett a hazai fellépéseket sem hanyagolhatjuk el. Schleicher László tanár úr a Dóm melletti koszorúzás perceiben meghatottan állt Liszt Ferenc mellszobra előtt. - Világhírű Mester, óriási zeneszerző volt ez az ember - mondta nem sokkal később -, ő mutatott új irányt a zenében, az ő életével zárult le a tizenkilencedik század. Boldog vagyok, mérhetetlenül boldog, hogy az elmúlt tíz év alatt pár száz ember itt, Pozsonyban került közelebb hozzá. Hét szimfonikus költeményét ismertettem eddig, a többi még hátravan. Nem tudom, meddig élek, de amíg járni és beszélni tudok, egyházi és énekkari műveit is szeretném bemutatni az érdeklődőknek. - Igen, a tanár úrnak szívügye ez ' a Klub - jegyzi meg Bordács Erzsébet, a ligetfalusi Csemadok-alapszervezet vezetőségi tagja. - Nyolcvanhárom éves, de nem ismer lehetetlent. Megy, kilincsel, intézkedik, előadókat hív, ő már élni sem tudna a Klub nélkül. - De miért nem? - kérdez vissza Schleicher László. - Azért, mert ez magyar ügy - fordul most már énfelém. - Ugye, érti, mire gondolok? Ha látná a lakásomat... az a rengeteg könyv, levél, dokumentum, plakát, amit én a tíz év alatt összegyűjtöttem^ az mind a Klubé. Roskadoznak a polcok, dugig vannak a szekrények, dohoghatnék reggeltől estig, mégse mérgelődöm. Talán megérem, hogy lesz egy irodánk... rászolgáltunk, megérdemeljük. SZABÓ G. LÁSZLÓ