Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-21 / 222. szám, péntek

IPÉMTIIKD U2WÉL, \ Önarckép Kedves Olvasó, ön nyilván nemigen tudja (és miért is tudná, hiszen a szakmai zsargonhoz tartozik), hogy a lapoknál tükörnek mondják a szerkesztés alatt álló újság kész kéziratokból, cikkekből megtervezett képét. E tükör mutatja: ilyen lesz a következő lap. Az újságírók mindennapjaihoz tartozik hát ez a tükör, amely ha jól szerkesztik, akkor a valóságot mutatja. Persze, vannak másfajta tükreink is, amelyek már nemcsak a mindennapok valóságát mutatják, hanem a tömegkommunikáció, így az írott sajtó önarcképét is. Minderről azért „levelezgetek" most nyilvánosan is, mert éppen szeptember 21 -e van, a hazai sajtó napja - amely évtizedeken át a kommunista sajtó magasztalásának győzedelmes ünnepe volt! -, s ez kitűnő alkalom arra, hogy önarcképünket vizsgálgatva szembenézzünk önmagunkkal. Például azt a kérdést boncolgatva, hogy újságírókként hogyan is állunk vélt vagy valós függetlenségeink dolgában; hogy mi a független lap? Sokan azt hiszik - bizonyos értelemben érthetően -, hogy független az a lap, amely egyenlő távolságot tart minden politikai mozgalomtól és párttól. Szabadjon e levél útján közhírré kürtölnöm: ez tévedés! Tévedés, mert az a lap független, amelynek saját véleménye van. Méghozzá attól függetlenül, hogy az olykor egybeesik, olykor viszont szembefordul különféle pártálláspontokkal. Sokan azt hiszik: az az igazán önál- ló, pártatlan és tárgyilagos újság, amelyben vagy egyetlen, valamely pártra (politikai mozgalomra) jellemző álláspont sem kap hangot és visszhangot - avagy mindegyik megnyilatkozhat. „Természetesen" egyenlő mértékben; netán aránylagosan: aszerint, hogy a politikai arénában milyen súllyal van jelen. Szabadjon leszögeznem: ez szintén tévedés. Ugyanis a független lap nem rendszeresen semleges hirdetőtáblája a különféle pártnézeteknek. Hasábjai nem parcellázhatók fel százamagyarság érdekeinek megfogalmazásához. Magyar nyelvű hazai újságírásunk önarcképét vizsgálva - a jövőben - az a lap lesz igazán jó, amely saját véleményt formálva tud majd független maradni; amely szabadon, nem félve a felelősségrevonásoktól és a pártvonalhoz igazodás kényszerűségétől, de nem ódzkodva a nyílt vitáktól sem megengedheti magának azt a „fényűzést", hogy legjobb tudása szerint jóval több mint félmillió, ám ha úgy tetszik, kereken egymillió ember érdekeit szolgálja. Ez az egyetlen fényűzés, amelyről a pártdiktatúra kézi irányítása alól felszabadult sajtó(nk) még az anyagi lehetőségek szűkülésének időszakában sem mondhat le. Félreértés ne essék: az újságíró sem okosabb, bölcsebb bárki másnál, nem az övé a bölcsek köve. Az itt élő magyarság sorsáért való aggodalom monopóliuma sem csak az övé. Viszont rengeteg múlik a higgadtságán, a felelősségén, a hozzáállásán. Azon, hogy a tudósításai objektívek-e; hogy tárcáinak érvelései tárgyilagosak-e; hogy az interjúi olyan párbeszédeket tartalmaznake, amelyekben valóságos kérdések és valóságos válaszok követik egymást, mi több, a feleknek szemlátomást önálló véleményük is van a felvetett kérdésekről. Hogy harcokat vagy arcokat mutatnak-e föl?! Aligha járok messze az igazságtól, ha papírra vetem: a jövőben nyilván azt a hazai magyar (napilapot fogja az olvasó becsben tartani, amely a gyűlölködés gyűlölésének szellemében, tényleges függetlenségre törekedve próbál majd - elsősorban a csehszlovákiai magyarság érdekeit védelmezve - szabadelvű, rugalmas és szakmailag is jó lap lenni. Magyarán: független. És abban a szerkesztőségben, ahol komolyabb vagy oldottabb hangnemben, dé ilyen lapot produkálnak, ott az újságírónak sem kell a papírkerítés mögött dekkolnia, hanem - a mindennapok valóságát tárgyilagosan felmutató sajtónk tükrében - bátran keresheti majd egyre markánsabbá váló önarcképét is. lékosan a pártok és mozgalmak között, úgymond pártatlanul kicentizve a sorokat, az ékezeteket, esetleg még az újságírói tehetséget is. Mindez nem a függetlenség, hanem az újságok hasábjain megelevenedő politikai telekspekuláció elvetendő iskolapéldája. Egy független lap nem a különböző nézetek és politikai érdekek senkiföldje; mert ha ilyesmi, akkor nem egyéb holmi szétdekázott nyomdatérnél. Papírkerítés, amelyre meghatározott betűméretben bárki naponta fölmázolhatja nézeteit és jelszavait. Szerintem egy jó lap nem épülhet pusztán az egyenlő távolságtartás politikai térmértanára, hiszen szerkesztőinek akkor elsősorban arra kell(ene) ügyelniük, hogy ne legyen véleményük; esetleg - szabályosan váltakozva - hol az egyik, hol a másik csoport nézeteit képviseljék... Ez a gondolatmenet nyilvánvalóan meddő, mert az efféle (szemléletnek titulált) alibista semlegesség egy lapot nem a pártok fölöttivé, hanem éppen fordítva: azok és önnönmaga alattivá tehet. Egy lap akkor számíthat tekintélyre, ha önálló szellemi műhely; s ezért van saját hangja és véleménye. Hogy saját hangja és véleménye van. Hogy a szó pozitív értelméében mondja a magáét; hogy nem választási kampányokban és politikai divatokban gondolkodik, hanem történelemben. Mindezt a hazai magyar sajtóra vonatkoztatva: az a lap független, amely nem a pártokat és mozgalmakat félti a bukástól vagy a győzelemtől, hanem az itt élő, hivatalosan 580 ezer, a valóságban nagyjából egymillió magyarért aggódik. Magyarán: hogy a csehszlovákiai magyarokat félti - akár a pártoktól is. Hazai magyar lapjaink között a jövőben csakis az az újság számíthat majd valóban rangosnak, amely nézeteit nem arra ügyelve fogalmazza meg, hogy melyik mondata milyen táv,ol esik valamely pártprogramtól; hanem arra vigyázva, hogy minél közelebb kerüljön a csehszlovákiai EGYÉNISÉGEK KELLENEK Beszélgetés Dobra Zubovával, a Losonci Jnb oktatási osztályának vezetőjével ÚJ szú 1990. IX. 20. - Csupán néhány hónap állt a rendelkezésére, hogy megismerje a járás oktatásügyének a helyzetét. Milyen benyomásokat szerzett a magyar tanítási nyelvű iskolákról? - Végigjárva a járás valamennyi iskoláját, az a vélemény alakult ki bennem, hogy, az anyagi ellátottságot és a technikai feltételeket tekintve, nincs különbség a magyar és a szlovák iskolák között. - Új tanév elején vagyunk. Ha előre tekintünk, ön mit tart a nemzetiségi oktatásügy legsürgetőbb feladatának? -Általában az új gondolkodásmód elterjedését tarlom a legsürgetőbbnek. De ha egy feladatot vagy célt kell kiemelnem a sok közül, akkor a szlovák nyelv oktatásának a kérdését emelném ki. Tapasztalatom szerint, ez az a terület, ahol szembetűnő hiányosságok vannak, s ahol a gyermekek érdekében már ebben a tanévben is többet kellene tenni. - Ha már a nyelvoktatásról esett szó, van a járási oktatási osztálynak kész koncepciója az idegen nyelvek bevezetésével kapcsolatban? - Az idegen nyelvek bevezetésének üteme, módja az iskolák hatáskörébe tartozik. Tavasszal ugyan még azt javasoltuk az iskolák igazgatóinak, hogy a 4. osztálytól fokozatosan kezdjék el a német és az angol nyelv oktatását, de ezt később úgy módosítottuk, hogy a szülők igényei alapján bármelyik osztályban megkezdhetik ezeknek a nyelveknek a tanítását. A 8. osztályban viszont célszerű lenne tovább tanítani az orosz nyelvet. - A módszertan kérdése minden pedagógust közelről érint. Van-e olyan szilárd pont a metodikában, ahol a pedagógus megvetheti a lábát? - Csak egyetlen szilárd pontot tudok megnevezni, az pedig nem más, mint a pedagógusok alkotóképessége. Ez frázisnak tűnik ugyan, de valóban így van. Az oktatásban egyéniségek kellenek, nem uniformizált módszerek. Ha erre lehetőség lesz, a pedagógusok azt is eldönthetik, milyen tankönyvből oktassanak. Ezzel összefüggésben természetesen a járási pedagógiai központok szerepe is. megváltozik. Munkatársaiknak - az eddigiekkel ellentétben - gyakorlati munkát is kell majd végezniük. -Azzal mindenki egyetért, hogy az oktatás váljon ideológiamentessé. A vallás oktatásának a kérdéséről azonban eltérnek a vélemények, ön milyen álláspontot képvisel? - Én abból az alapelvből indulok ki, hogy a tanítás menetét semmi sem zavarhatja meg. Tehát, ha egy mód van rá, a hittan oktatása történjen az iskola épületén kívül Abban az esetben viszont, ha nem akad megfelelő helyiség, az igazgatók kötelesek helyet biztosítani az iskola épületén belül is a vallásoktatásra. S ha már az egyházról van szó, megjegyzem: örülnénk, ha az egyház más módon is segítséget nyújtana a nevelésben. Például a gyermekek szabadidejének a kitöltésére gondolok. De szükség lenne különböző alternatív ifjúsági szervezetekre is, mert járásunkban egyelőre csak a Pionier működik. - A Losonci járásban szintén megalakult a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Milyen az együttműködés a szövetség és a járási oktatási osztály között? - Természetesen tudok a pedagógusszövetség létezéséről, sajnos, közelebbi kapcsolat eddig nem volt közöttünk. Hivatalosan csak augusztus végén kerestek meg, pedig a júniusi közgyűlésre is elmentünk volna, ha meghívnak. Nem ismerjük pontosan elképzeléseiket sem. Kár, mert egy jól működő, aktív pedagógusszövetség nagy segítségünkre lehetne. Például az elmúlt iskolaév végén kiírt tanfelügyelői pá^ lyázatra elküldhették volna a jelöltjüket. - A pedagógusszövetség tehát nem vett részt a magyar tanfelügyeló személyének a kiválasztásában? - A szövetség képviselője utólag jelentkezett nálunk, amikor már a kiválasztás lezajlott, egyébként az előírásoknak megfelelően. Elárulhatom, hogy a pályázat meghirdetése után a kitűzött határidőig csak egy elfogadható pályázó jelentkezett. - Utolsó kérdésem a jövőre vonatkozik. Véleménye szerint, számíthatunk-e gyors eredményekre az iskolarendszer átalakításában? - Tény, s valószínűleg erre céloz, az iskolák egy részében még alig történtek változások. Ennek okait a külső szemlélő nehezen tudja megfogalmazni. Mindenesetre a mozdulatlanságnak oka lehet a kényelmesség, de az újtól való félelem is. A látványos változásokhoz azonban idő is kell. Azt hiszem, hogy a következő igazgatóválasztások után érzékelhetőbbek lesznek a változások. Őszintén szólva, a magam részéről szívesen látnék az iskolák élén olyan fiatal vezetőket, akik szakmailag is felkészültek, s erejük is van még az előttük álló rengeteg feladat megoldásához. LENDVAY TIBOR FÉLÜNK A DARÁZSFÉSZEKTŐL Ernest Páléníkkal a Cseh-Szlovák Televízió új műsorpolitikájáról Böngészem az e heti szlovák tévéújságot; nézem, mit hozott a novemberi pálfordulás, mi az, amit egy évvel ezelőtt még csak véletlenül sem láthattunk volna. Hétfő: Szexuális deviánsok. Kedd: Örményország sírok nélkül. Szerda: Ma este én játszom, Milan Lasica. Csütörtök: Ivan Divíš, a számkivetett költő. Péntek: Chart Attack - slágerlista Nagy-Britanniából. Vannak persze másfajta újdonságok is. Az egyes csatorna reggel nyolctól késő éjjelig sugároz, a kettes hétfőtől péntekig délután fél ötkor kezd, szombaton és vasárnap tízkor. Az OK-3 „nyitott csatorna" éjféltől délután négyik a legfrissebb híreket tálalja, aztán nyelvleckéket ad, majd dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket sugároz és sportösszeállítással zár. S még egy újdonság, a legfontosabb. Szeptember 3-tól új megjelöléssel fut a két hazai program: az egyes csatorna, vagyis a Cseh-Szlovák Televízió, utalva a födrációra, az F1 jelet kapta, a kettes csatorna, vagyis a Szlovák Televízió Sz 1 jelzéssel sugározza műsorát. A két program természetesen nemcsak megjelölésben, hanem tartalmában, koncepciójában is megváltozott. - Az elavult műsorpolitika helyett egészen új programstruktúrával kezdtük a szeptembert - közli elégedetten Ernest Páleník, az F1 pozsonyi főszerkesztője. - Itt volt az ideje, hogy felébredjünk végre. Szégyen ide, szégyen oda, ki kell hogy mondjam: a mi televíziónk eddig nem vette komolyan a nézőt, úgy kezelte őt, mint valami ideológiai eszközt. Sujkolta, döngölte belé a magáét, mindig ugyanazt és mindig ugyanúgy, mintha más nézet, más irányvonal nem is létezett volna. Ennek most vége... az F 1 és az Sz 1 már egy szabad, demokratikus televízió két programmal. -Az Sz 1 nemzeti, helyesebben szólva köztársasági tévécsatorna lett, amely Szlovákia életéről akar pontos képet adni. De mi jellemzi majd az F1-et? Miben fog különbözni „elődjétől", a Csehszlovák Televízió 1-es műsorától? - Elsősorban abban, hogy ugyanakkora teret kapunk benne, mint a csehek. Mert korábban ez sem így volt. Az 1-es csatorna valahogy szép lassan „prágai csatornává" változott, és mi, szlovák televíziósok egyre inkább mellékszerepet játszottunk cseh kollégáink mellett. Az F1 most egyforma teret biztosít mindkét nemzetnek, cseh politikából, cseh kultúrából ugyanannyi lesz benne, mint a szlovákból. Egyébként az 1 -es csatornán az esti műsorok dominálnak majd, s főleg a filmek. Persze tartalmas, magas művészi színvonalú filmek, olyan alkotások, amelyek ilyen vagy olyan okból eddig nem kerülhettek képernyőre. Komoly adósságaink vannak, sok a törleszteni valónk. A világ filmtermésének legjavából eddig nagyon-nagyon keveset láthattak a nézőink, sőt, sorolhatnám én most a hazai rendezőket is, a hatvanas évek cseh és szlovák új hullámának legjelentősebb képviselőit... eddig az ő munkáik is listán voltak a tévében. Menzel, Formán, Némec, Schrom és a többiek világhírű alkotásait eddig csak a klubmozik vetítették, most majd a tévénézők is láthatják. -A hétfő esték műsora is megváltozott. Pozsonyi tévéjátékok helyett cseh és szlovák mozifilmeket kap a néző. - Én magam sem szerettem már a hétfői tévéjátékokat. Mitha ugyanarra a kaptafára húzták volna az összeset; nem hogy kritikai élük, mondanivalójuk sem volt már. Ha bírálni, „mutogatni" mertünk, azonnal az orrunkra koppintottak, így mindig, minden történetben ugyanazon az úton jártunk. A tévéjátékok napja most a kedd lett, de akkor sem csak prágai és pozsonyi alkotásokat tűzünk műsorra, hanem brünnieket, ostravaiakat és kassaiakat is. Terveink szerint ezek a filmek már más és más közönség réteget fognak megszólítani, nem úgy mint a régiek, amelyek az egész országnak készültek. - A koncepciót tehát pontosan kidolgozták. - Csak az év végéig. Hogy jövőre milyen lesz, azt éppen most, ezekben a napokban beszéljük meg, az elmúlt hetek eredményei és tapasztalatai alapján. - Mielőtt a következő kérdést feltenném, engedje rrieg, hogy megkérdezzem, beszél ön magyarul? - Igen, beszélek. - Akkor elárulja, mi a véleménye a kettes műsor magyar nyelvű Hírmagazinjáról? - A tavalyinál sokkal jobb, nem? - Ez* így igaz, csakhogy a tavalyi... - Tudom, passzív volt. - Finoman szólva. - Jó, akkor kimondom: rettenetesen rossz. Igen, tudtunk róla. Rengeteg levelet kaptunk, s a szöveg szinte mindegyikben ugyanaz volt: „Köszönjük, mi nem ezt kértük". Figyelmeztettem én akkor az illetékeseket éppen elégszer, hogy nem jó ez így, változtatni kell a műsoron, mert nem azokról szól, akiknek készül, de hát annyi minden rossz volt a tévében... A mai Hírmagazin visszhangja sokkal kedvezőbb, ami továbbra sem jó benne, az az egész Cseh-Szlovák Televízióra jellemző. Még mindig félünk a rázós témáktól, nem merünk darázsfészekbe nyúlni. Miért nem készülnek riportok például a megromlott cseh és szlovák kapcsolatokról vagy a szlovákok és a magyarok együttéléséről, miért nem keresik meg a riporterek a bajok forrását? A mai tévének a valóságot kell tükröznie, mellébeszélések és köntörfalazás nélkül csak az igazat. Miért félünk kimondani a véleményünket? Miért fogalmazunk szőrmentén, amikor nevén kell neveznünk a gyereket? A Magyar Televízió ebben is megelőzött bennünket. Nézem az ottani kerekasztalbeszélgetéseket, a TV 2 Napzártáját, a politikai pártok vitáját - kritikusak, nyíltak, bátrak ezek a műsorok, és ez így van rendjén. Máshogy nem lehet és nincs is értelme. Látnia, éreznie kell a népnek, hogy bonyolult időket élünk, ha nem lát a problémák, a kulisszák mögé, ha nem ismeri a megkérdezettek álláspontját, mit ér az egész? A kilencvenes évek televíziója nem lehet félénk, udvarias és körültekintő, legyen az korrekt és tisztességes, de bátor és szókimondó. - Ha az F 1 szövetségi program lett, akkor a nyugat-csehországiak majd a dél-szlovákiaiak életébe is betekinthetnek? - Remélem, igen. Én magam például a sziléziaiakról szeretnék többet tudni. Amíg központilag irányították a televíziót, erre hiába vártam, de most, amikor mi is részt veszünk az F 1 műsorának összeállításában, azon igyekezünk, hogy a lehető legtöbbet tudjunk egymásról. Szerintünk ugyanis nem csak az lehet országos esemény, ami Prágában vagy Pozsonyban történik, hanem az is, ami délen vagy keleten. A rossz beidegződésektől persze nem könnyű megszabadulni, hetekbe, hónapokba telik, amíg elérjük mindazt, amit szeretnénk. A Szlovák Televízió évente 2300 óra programot készít, ezt osztjuk most el az F 1 és az Sz 1 között, de úgy, hogy a jövőben külföldi műsorokból is jóval többet kapjon a néző. - Mindezek után milyen műsorokat ígér a televízió? - Színes, színvonalas műsorokat és két, egymással egészséges szellemben versenyző tévécsatornát. SZABÓ G. LÁSZLÓ