Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-20 / 221. szám, csütörtök

Nagyító alatt az ország biztonsági helyzete (Folytatás az 1. oldalról) védelmét a katonáktól képzett rend­őrségi alakulatok vegyék át, ame­lyek szorosan együttműködve a szomszédos országok határrend­őrségeivel növelhetik a csempé­szek és más bűnözők elleni küzde­lem hatékonyságát. Ján Lángoš beszédében nagy fe­gyelmet szentelt az állam érdekei­nek védelmét szolgáló kül- és belföl­di hírszerző tevékenységnek. A hír­szerző szolgálat, valamint az Alkot­mány- és Demokráciavédelmi Hiva­tal tájékoztatása nagy segítséget je­lent a legfelsőbb állami szervek, ve­zetők döntéseihez. Mindkét intéz­ményben befejezték az alkalmazot­tak feddhetetlenségének vizsgá­latát. A Szövetségi Belügyminisztérium több fontos törvénytervezeten mun­kálkodik. Ezek: a rendőri testületek­ről és jogkörükről, a Szövetségi Al­kotmány- és Demokráciavédelmi Szolgálatról és a hírszerzői eszkö­zök igénybevételéről, az államhatá­rok védelméről és a határrendőrség­ről, a biztonsági szervek szolgálati viszonyáról, valamint a külföldieknek az országba lépéséről és itt-tartóz­kodásáról szóló s végül a menekült­ügyi törvény. A belügyi reszort igazi átalakulá­sának alapvető feltételét a miniszter egy új biztonsági doktrína kidolgozá­sában látja. Ján Lángoš kitért a volt titkos­rendőrség munkamódszereire is. - A megszüntetett állambiztonsági szervezet az általa gyűjtött informá­ciók alapján határozta meg, ki az ellenség, kit kell üldözni. Az Alkot­mány- és Demokráciavédelmi Hiva­tal viszont egyes konkrét veszélyek­re összpontosítja figyelmét, nem fel­adata az ellenség keresése, hanem az információszerzés, s információit átadja a törvényhozó és végrehajtó vagy a büntetés-végrehajtó hatósá­goknak. Tapasztalhatunk bizonyos aggo­dalmakat az állambiztonsági szerve­zet volt ügynökeinek tevékenysége miatt. Az egykori ügynöki hálózattal kapcsolatos adatok és e szervezet archívumai az Alkotmány- és De­mokráciavédelmi Hivatal ellenőrzé­se alatt vannak. A hivatal munkatár­sai áttekintést készítenek arról, hogy a volt ügynökök november 17-e óta mivel foglalkoznak, s milyen a moz­gásterük a társadalomban - mon­dotta Ján Lángoš. A két kämara védelmi és bizton­sági bizottságának állásfoglalását Ladislav Lis, illetve Ivan Šimko . terjesztette elő. Ezután a Szövetségi Gyűlés állásfoglalásának kidolgozá­sára a parlament tagjaiból, az egyes pártok és mozgalmak képviselőiből bizottságot hoztak létre. A beszámoló fölötti vita jól tükrözte, hogy az ország biztonsági helyzete, a megbukott rendszer titkosrendőrsége által hagyott örökség rendezetlensége nagyon is eleven kérdés, amelynek meg­oldását a képviselők rendkívül fontosnak tartják. A vitában sokan foglalkoztak a volt titkosrendőrség tagjainak felelősségre vo­násával, javaslatok hangzottak el e szer­vezet bűnszervezetté nyilvánítására. Többen figyelmeztettek arra, hogy a volt titkosrendőrök újbóli alkalmazásuk esetén visszaélhetnek beosztásukkal. Volt, aki nem tartotta elfogadhatónak az állambiz­tonsági szerveknél végzett vizsgálat eredményeit, egy képviselő pedig arra hívta fel a figyelmet, az ülésteremben is vannak olyanok, akik szoros kapcsolat­ban álltak e szervezettel. Többen foglalkoztak a közbiztonsági és a közrend állapotával, a bűnözés ará­nyainak növekedésével, s ezt példák so­kaságával illusztrálták. Rámutattak, hogy új demokráciánknak erős és korszerű biz­tonsági szervekre van szüksége, ame­lyekben feddhetetlen emberek szolgál­nak. Jelenleg a közrendet viszonylag kis létszámú rendőri állomány biztosítja. A Nemzetiségi Tanács új összetételéről (Munkatársunktól) - A Nemzetiségi Tanács új összetételének a jövő hét folyamán kormány elé kerülő javaslatát ismertette, valamint a kormány júliusi programnyi­latkozatának szellemében fogant nemzetiségi és egyházi politikája alapelveinek megvalósításáról beszélt tegnap Pozsonyban az SZNT nemzetiségi, etnikai és emberjogi bizottságának ülésén Ján Čarnogurský, az SZK kormányának alelnöke. Mint azt az első ponttal kapcsolatban bevezetésképpen elmondta, mivel csu­pán tanácsadó, koordinációs és nem dön­téshozó testületről van szó, a tanács nemzetiségi összetételének kialakítása­kor nem tartották szükségesnek az egyes nemzetiségek számának végletekig me­nő figyelembe vételét, illetve a tanács tagjai politikai hovatartozásának kérdé­sét. Inkább a javasolt személyek nemzeti­ségi ügyekben tapasztalt múltbeli, első­sorban a kultúra területén végzett aktivitá­sára összpontosítottak kiválasztásukkor. A továbbiakban ismertette a Nemzeti­ségi Tanács javasolt tagjainak névsorát, illetve nemzetiségi hovatartozását: a ta­nács elnöke Ján Čarnogurský, a három különböző nemzetiségű (ukrán-ruszin, magyar, roma) alelnök közül a magyart Szőcs Ferenc (Együttélés) képviseli. A tagok között a szlovák nemzetnek öt, az ukrán-ruszin nemzetiségnek négy, a ro­máknak kettő, a német nemzetiségnek pedig egy képviselője van. A hazai ma­gyar kisebbség öt képviselője: Bauer Edit és Dobos László (Együttélés), Kovács László, Mede Géza és Sándor Eleonóra (FMK). A tanácsban helyet kaptak még a gazdasági, kulturális, mezőgazdasági, pénz-, bel- és iskolaügyi tárcák miniszter­helyettesei is. A kormány nemzetiségi politikájával kapcsolatban Ján Čarnogurský hangsú­lyozta, a világ egyik, több nemzetiség által lakott országában sincs tartósan megold­va a nemzetiségi kérdés. Az SZK kor­mányának nemzetiségi politikája a nem­zetek és nemzetiségek harmonikus egy­más mellett élésére való törekvésen, illet­ve a nemzetiségek igényei megismerésé­nek szándékán, valamint az akút problé­mák, konkrét esetek megoldására való igyekezeten alapszik. Az ülés további részében a képviselők a szomszédos országok hasonló küldeté­sül testületeivel való kapcsolatfelvétel mó­dozataival foglalkoztak. Dobos László és Hamerlik Rudolf (KDM) tájékoztató anyagot nyújtottak be a bizottságnak a magyarországi szlovák kisebbség hely­zetéről, valamint ismertettek egy, a ma­gyar fél részéről érkező kapcsolatfelvételi kezdeményezést. A tanácskozás végén a résztvevők felhívást fogalmaztak meg a pártokhoz, illetve politikai mozgalmakhoz, melyben arra kérik azokat, a közeljövőben bekö­vetkező helyhatósági választások során a nemzetiségileg vegyesen lakott terüle­teken keressék a konszenzus lehetősé­gét, próbálják elérni, hogy a választáso­kon indulók jegyzékének összeállításakor senki se legyen polgári, nemzetiségi vagy emberi jogaiban korlátozva. (kaió) Interpelláció határon túli földtulajdon kérdésében (Munkatársunktól) - A tulajdon­jogi kérdések új rendezése számos megoldatlan problémát vet felszínre. Ilyen probléma például a az földtulaj­don, amely a Csehszlovák Köztársa­ság megalakulása után a Csehszlo­vák-magyar határvonal mentén ma­gyar oldalra került. A múltban, egé­szen 1950-ig a földtulajdonosoknak úgynevezett gazdasági határátkelő engedély birtokában joguk volt a túl­oldalon levő földjeik megművelésé­re. Az erőszakos kollektivizáció ve­tett véget ennek a gyakorlatnak, a földtulajdonosoktól akkori határvé­delmi szerveink megvonták az átjá­rási engedélyt. A földtulajdonosok­kal senki sem közölte, mi lett a hatá­ron túli földjeikkel. Miután a Szövetségi Gyűlés jóvá­hagyta a termőföldről szóló törvényt, megnövekedett a földigénylők szá­ma. Dr. Gyimesi György, a Szövet­ségi Gyűlés Népi Kamarájának kép­viselőjénél, pl. több, a magyar olda­lon lévő termőföld egykori tulajdono­sa érdeklődött, mi is történt földjeik­kel. Dr. Gyimesi György élve inter­pellációs jogával szeptember 3-án az alábbi három kérdéssel fordult írásban Jirí Dienstbier külügymi­niszterhez: 1. Született-e megállapodás Cseh­Szlovákia és Magyarország kö­zött a csehszlovák állampolgárok tu­lajdonát képező termőföldek átadá­sáról a magyar állam részére? 2. Ha nem, akkor kérem, állítsák vissza az eredeti tulajdonosok tulaj­don- és használati jogát, és biztosít­sák e földek eddigi használatáért járó bérleti díj folyósítását. 3. Ha a csehszlovák állampolgá­rok tulajdonát megállapodás alapján vezették át a Magyar Köztársaság tulajdonába, kérem, közölje velem, hogy ez a megállapodás meghatá­rozza-e az érintett csehszlovák ál­lampolgárok kártalanításának mód­ját. (sm) A vitában szót kért Sándor Eleonóra is. Az előző felszólalásra reagálva kifogá­solta a „romabűnözés" fogalmának használatát, mert ez nincs összhangban az állampolgárok törvény előtti egyenjo­gúságának elvével. A belügyminiszterhez intézett kérdésében az FMK képviselője az iránt érdeklődött, létezik-e még az az önálló állambiztonsági osztály, amelynek a múltban a nemzeti kisebbségek tagjai­nak, illetve a különféle kisebbségi szerve­zetek rendezvényeinek figyelése volt a feladata. Felszólalása végén Sándor Eleonóra méltatta a belügyminiszter eddi­gi munkáját, s teljes bizalmáról biztosítot­ta Ján Langošt. Szavait Gejza Adam képviselő helyeselte, s javasolta, hogy az újonnan alakuló rendőrség soraiba kép­zett romákat is vegyenek fel. Magyar Ferenc, az MKDM képviselője felszólalá­sában a bírói és ügyészi feddhetetlenség­ről szólt, egy kassai esettel illusztrálva jogos aggodalmait, Batta István, az Együttélés képviselője saját esetén pél­dázta a közrend egyes őreinek bizonyta­lan magatartását. A késő délutáni órákig tartó vita végén szót kért Alexander Dubček is. Beszéde elején a megújuló biztonsági szervek hat­hatós támogatására szólította fel a képvi­selőket, majd szenvedélyes hangon vé­delembe vette az 1968-as Prágai Tavasz eszméit és a demokrácia irányába mutató vívmányait. Kifejtette, hogy akkor az egész demokratikus világ elismerte a Prá­gai Tavasz jelentőségét. Kifejezte aggo­dalmát, nehogy az egyik totalitarizmust egy másik váltsa fel. Emanuel Mandler nem vitatta el Ale­xander Dubček jogát 1968 értelmezésére, de jelezte, hogy lesz egy jóval kritikusabb hangvételű értékelése is a Prágai Ta­vasznak. Ezután Ján Lángoš belügyminiszter válaszolt a hozzá intézett kérdések egy részére, majd újból több időt igénybe vevő vita alakult ki a határozat egyes pontjairól. Végül néhány módosítással a két kamara jóváhagyta az előterjesztett határozati javaslatot. Szót kapott az ülésen Ľubomír Veleta, a szövetségi főügyész he­lyettese is. Beszámolt az 1968. évi augusztusi behívás körülményeinek vizsgálatáról s az egyes volt kom­munista vezetők elleni eljárásról. Ezután a képviselők Ján Lángoš belügyminiszter indoklása és a bi­zottsági előadók beszámolója alap­ján jóváhagyták a kormány javasla­tát az államtitok-védelemről és a polgári légiközlekedésről szóló tör­vény módosítására, továbbá a kor­mány törvényjavaslatát a CSSZSZK hatáskörének meghatározására a belső renddel és biztonsággal kapcsolatos ügyeket illetően, s végül a kormány törvényjavaslatát a Nem­zetbiztonsági Testületről szóló tör­vény kiegészítésére, valamint a fö­deráció hatáskörébe tartozó, a kihá­gásokkal kapcsolatos eljárásra vo­natkozó egyes intézkedésekre. A Szövetségi Gyűlés kamarái ma folytatják tanácskozásukat. SOMOGYI MÁTYÁS (CSTK) - Kedden este fejezte be moszkvai tárgyalásait a szovjet kor­mány képviselőivel az a csehszlo­vák küldöttség, amelyet Václav Va­leš, a szövetségi kormány alelnöke vezetett. A kétnapos tárgyalások legfontosabb eredménye, hogy ok­tóber 10-e körül aláírják a jövő évi fizetési és bankmegállapodást. Nem sikerült viszont komolyabb haladást elérni a Cseh-Szlovákiába importált nyersanyagokról és ellen­tételezésükről a jövő évre, valamint a csehszlovák aktív szaldó elszámo­lásának módjáról sem, azt követően, hogy 1991. január elsejével ér­vénybe lépnek a kölcsönös elszá­molás új feltételei. Václav Valeš mielőtt tegnap visz­szautazott Págába, rövid látogatást tett Kijevben, ahol Viktor Urcsukin­nal, az Ukrán Minisztertanács alel­nökével folytatott tárgyalásokat a két­oldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok alapelveiről. Irak erősíti védelmi pozícióit Kuvaitban (Folytatás az 1. oldalról) Az iraki csapatok létszámának gyors növekedése elsősorban azzal ma­gyarázható, hogy a motorizált és harckocsizó egységeket gyalogság­gal váltották fel. A gyalogság támo­gatását 2800 harckocsi, 1800 pán­célozott csapatszállító és 1450 ágyú biztosítja Julij Voroncov szovjet külügymi­niszter-helyettes New Yorkban megerősítette, a Biztonsági Tanács újabb határozatok elfogadására ké­szül az iraki agresszió ellen. Minde­nekelőtt az Irakba irányuló légi köz­lekedés blokádjáról van szó. Voron­cov szerint a BT Öt állandó tagja vasárnap óta tárgyal erről a kérdés­ről, s lényegében már meg is álla­podtak. A sorrendben már nyolcadik határozatot az öbölválsággal össze­függésben várhatóan e hét végén hagyják jóvá. A határozatban állító­lag szó lesz az embargót megsértő országokkal szembeni intézkedésről is. Carlős Menem Argentína arab származású elnöke utasítást adott egy katonai kontingens kiküldésére a Perzsa-öbölbe. Az argentin védel­mi miniszter kijelentette, erre a lé­pésre a kuvaiti emigráns kormány kérte meg Argentínát. Humberto Romero arról nem szólt, hány kato­nát szállítanak a térségbe és mikor. Az Al Iraq című bagdadi napilap tegnap közölte, elkobozzák minda­zoknak az országoknak a vagyonát, amelyek a Kuvait elleni invázió után befagyasztották az iraki bankbetéte­ket. Az intézkedés mindenekelőtt az Egyesült Államok és az Európai Kö­zösségek tagországai ellen irányul. Ezek már az invázió napján, au­gusztus 2-án befagyasztották az ira­Vízum nélkül (ČSTK) - Zdenko Pírek, kül­ügyminiszter-helyettes, Henri Beyens, a Belga Királyság és Lam­bert d'Ansembourg, a Holland Ki­rályság nagykövete tegnap Prágá­ban hivatalos közleményt írt alá, amely hazánk s országuk között megszünteti a vízumkényszert. így az említett országok állampol­gárai érvényes útlevéllel mától kezd­ve nem munkavállalási szándékkal szabadon utazhatnak az említett ál­lamokba, s három hónapig vízum nélkül ott tartózkodhatnak. ki betéteket és minden iraki vagyont. Bár az ENSZ átfogó kereskedelmi embargót rendelt el Irakkal szem­ben, a nyugati országok lehetővé tették az elmenekült kuvaiti kor­mánynak,, hogy hozzáférjen bankbe­tétjeihez. Brüsszeli NATO-források kedden este szinte szenzációs hírt közöltek: a Szovjetunió egy nagy hajót bocsát az Egyesült Államok rendelkezésé­re, hogy katonai technikát szállítson a Perzsa-öbölbe. Az idézett forrás­ból nem tudni, hogy már megszüle­tett-e az erre vonatkozó megálla­podás. Befejezte kedden háromnapos lá­togatását Irakban az az iráni delegá­ció, amelyet Manusehr Mottaki külügyminiszter-helyettes vezetett. Több mint tíz év óta először járt teheráni delegáció Bagdadban. Az iraki hírügynökség szerint Mottaki „pozitívnak, gyümölcsözőnek és ba­rátinak nevezte a teljes kölcsönös megértés szellemében megvaló­sult" tárgyalásait. A tárgyalások té­mái közül csak a kölcsönös fogoly­cserét említette, amelynek kereté­ben - adatai szerint - augusztus 17-e óta 75 ezer hadifogoly került haza a két országból. Az orosz parlament megvonta a bizalmat a Rizskov-kormánytól (ČSTK) - Este kaptuk a hírt, hogy az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Ta­nácsa tegnap megvonta a bizalmat Nyi­kolaj Rizskov miniszterelnöktől és kor­mányától. A szavazáson 154 képviselő követelte, a kabinet lemondását négyen ellenezték, 18-an pedig tartózkodtak. Az orosz parlament egyben úgy dön­tött, Szergej Sahraj képviselő vezetésé­vel négytagú különleges bizottságot hoz létre, amelynek az lesz a feladata, hogy kidolgozza a Rizskov-kormány lemondá­sával kapcsolatos határozatot. A doku­mentumot megvitatásra a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elé terjesztik. NÉHÁNY SORBAN A költségvetésképzéssel ismerkedtek (Munkatársunktól) - A Szlovák Nemzeti Tanács Környezet- és Ter­mészetvédelmi Bizottságának teg­napi ülésén a képviselők az állami költségvetés összeállításának mód­szereivel, annak egyes elemeivel is­merkedtek. Megtárgyalták a Kassa városáról szóló törvényjavaslatot is. Belo Bosák pénzügyminiszter­helyettes az általános költségvetés­képzési módszerek mellett részlete­sebben foglalkozott a környezetvé­delmi beruházások, intézkedések fi­nanszírozásával. Egyebek mellett közölte, hogy 1991-ben sem jut környezetvédelmi célokra kisebb Ösz­szeg mint az idén. Konkrét adattal azonban nem szolgálhatott. Ismerve az ország anyagi helyzetét várható tehát, hogy számos környezeti prob­léma megoldására valószínűleg jö­vőre sem lesz elegendő pénz. Pozi­tívumnak számít viszont, hogy a ko­rábbi gyakorlattól eltérően az adott beruházásra szánt pénzeszközöket, ha azokat az év folyamán nem merí­tik ki, nem vonják el és átvihetők lesznek a következő évre. A Kassa városáról szóló tör­vényjavaslattal kapcsolatban a kép­viselők több módosítást vetettek fel. A törvénytervezet 28 paragrafusát részletesen megvitatták, majd azt, az egyes módosításokat figyelembe véve jóváhagyták. Az ülés befejező részében a bi­zottság a Duna Menti Trilaterális Nemzeti Park tervezetével ismerke­dett, melyet a Szlovák Tudományos Akadémia Tájökológiai Intézetének munkatársa, valamint a Természet­és Tájvédők Szlovákiai Szövetségé­nek munkacsoportja dolgozott ki. VLADIMÍR DLOUHÝ gazdasági mi­niszter, aki hétfő óta munkalátogatáson tartózkodik Japánban, tegnap Tokióban Aizav Hidejuki államminiszterrel, a gazda­sági tervezőiroda vezérigazgatójával foly­tatott megbeszéléseket arról, hogy a ja­pán cégek milyen konkrét segítséget nyújthatnának hazánknak. GÖRÖGORSZÁGBAN tegnap mint­egy 2 millió dolgozó lépett 48 órás általá­nos sztrájkba, tiltakozásul a kormány szo­ciálpolitikája ellen. BEFEJEZŐDÖTT A BRÜNNI GÉPIPARI VÁSÁR Pezsgő kereskedelmi élet (Tudósítónktól) - Tegnap véget ért Brünnben a 32. nemzetközi gépi­pari vásár, mely új tartalommal je­lentkezett. Az idén az NSZK 2000, Ausztria 1500, Nagy-Britannia 750, Svájc 500, Spanyolország 470 és Japán 420 négyzetméter területet igényelt, többet, mint a múltban. A számos nyugati cég kellemes színfoltja volt az őszi nagyvásárnak. A pezsgő kereskedelmi életet jel­lemzi, hogy a hazai vállalatok 7,5 milliárd korona értékben kötöttek szerződéseket, s ezek 70 százaléka még az idén életbe lép. Az egyik legnagyobb tételre a Strojimport kül­kereskedelmi vállalat szerződött: a trencséni Szerszámgépgyárból 12 millió korona értékben kerülnek uni­verzális esztergagépek Izraelba. Hasonló nagyságban, 10 millió koro­na értékben a Martimex vállalat szál­lít Liaz kamionokat és hűtőkocsikat a lengyel piacra. Ugyanakkor a Mar­timex a szovjet Traktorexport külke­reskedelmi vállalat képviselőivel folytatott tárgyalások eredménye­ként T-171 típusú traktorokat vásá­rol 9 millió koronáért. Az aranyérmekkel díjazott termé­kek kihirdetésekor egyértelművé vált, hogy a mérés és szabályozás technika terülteién a fejlett országok mögött kullogunk, Bizonyára ezt a lemaradást szeretné mérsékelni a Kovo külkereskedelmi vállalat, ugyanis 15 millió koronáért Angliá­ból, 13-ért NSZK-ból, 8-ért Svédor­szágból és 2-2 millióért Japánból, valamint Hollandiából importál a jö­vőben méréstechnikai berendezé­seket. A kiállítás egyik legnagyobb szen­zációja a Formán elnevezésű Favo­rit, valamint a Neoplan luxusautó­busz mellett minden bizonnyal a Hi­clr-Koki mamutvállalat volt. A brünni seregszemlén elektronikus kéziszerszámaikkal keltették fel a szakemberek figyelmét. Az idei kiállításon utoljára vett részt az NDK, a jövőben termékeit Deutsch­land néven mutatja be. Oros Oszkár ÚJ SZÚ 2 1990. IX. 20. Bankmegáliapodás Moszkvával

Next

/
Thumbnails
Contents