Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-03 / 206. szám, hétfő

KÖRNYEZETI KATASZTRÓFÁK A TENGEREKEN Uszó aknák - köolajtankerek Újsághír: „George Bush, az Egyesült Államok elnöke 1990. augusztus 19-én Kennebunkportban aláírta azt a törvényt, amely az USA partmenti vizeit hivatott biztosítani a köolajszennyeződések elöl. E törvényt az amerikai Kongresszus vitatta meg, s hagyta jóvá ázután, hogy az Exxon Valdez olajszállító hajó a közelmúltban természeti katasztrófát okozott Alaszka partjainál." Elpusztul-e a világóceán? - Ha húsz évvel ezelőtt megkérdezték volna, elpusztíthatja-e a világóceánt az ember, nemmel feleltem volna. Ma már igent válaszolnék - jelentette ki G. Hempel nyugatnémet oceanológus, és igaza van. Közgazdászok és jövőkutatók jelzik: az egyre gyarapodó emberiség ellátásában mind nagyobb szerep fog jutni a tengerekre. Az óceánok nemcsak a legnagyobb összefüggő ásványi lelőhelyet és élelemforrást alkotják, hanem egyúttal Földünk „tüdejét" is jelentik (a földi oxigén mintegy 75 százalékát a plankton és a tengeri algák termelik) és természetesen bolygónk életfontosságú víz- és hőkörforgásának óriási tartályát is. E kimeríthetetlen éléskamra azonban a semmibe vész, ha ma tönkre tesszük, elherdáljuk, vigyázatlanul bánunk a földgolyó kétharmad részét borító tengerekkel, óceánokkal. Márpedig a „hetedik kontinens" szennyezése századunkban ijesztően megugrott, különösen a kőolaj, a tenger pestise okoz nemegyszer jóvá nem tehető károkat. A tengerek olajszennyezése nem újkeletű; amióta a gőzhajókat kőolajszármazékokkal is fűtik, mindig előfordul. A két világháború tengeri csatáiban igen sok olaj jutott a vízbe: a német tengeralattjárókat üldöző szövetséges vadászbombázók akkor fordultak vissza, ha a támadusok után olajfoltot láttak a vízen. Ezek azonban eltörpülnek a mai, óriási kiömlések mellett. A nagyméretű olajszennyezés a hatvanas években, a kőolajfogyasztás ugrásszerű megemelkedése (és a Szuezi-csatorna lezárása után megjelenő óriás tankhajók) idején kezdődött. Egy átfogó amerikai tanulmány szerint ugyan a fő olajszennyezők globálisan nem a kőolajtanker-katasztrófák, hanem az egészen közönséges hajók ezrei, amelyek a nyílt tengeren olajhulladékaikat és fenékvizeiket ellenőrizetlenül a tengerbe szivattyúzzák, továbbá a folyókból érkező olajszennyezés (!), a nagyközönség mégis a világtengerbe jutó olaj katasztrofális következményeiről leginkább a látványos óriástankerek balesetei révén szerez tudomást. Ahány olajfolt, annyi seb Az első jelentős, a világ közvéleményét megrázó eset 1967. március 18-án Anglia déli csücskénél történt, ahol is a viharban zátonyra futott és kettétört, a Torrey Canyon tankhajó, melyből 168 millió liter olaj folyt ki. Tartalma heteken át ömlött a tengerbe ... Ennél messze nagyobb pusztítást okozott 1978-ban a francia partoknál szerencsétlenül járt Amoco Cadiz; rakteréből 309 millió liter olaj került az Atlanti-óceánba. A következményeket szinte le sem lehet írni. A hajótörést követő hónapban 260 ezer tonnányi biomasszát kitevő tengeri állat pusztult el, a fertőzött területen még két évvel a katasztrófa után is kőolaj ízű volt az osztrigák és a halak húsa. Az eddigi legnagyobb olajszállítóhajókatasztrófa 1979. július 20-án következett be, amikor a Karib-tengeren az Atlantic Empress és az Aegean Captain ütközött össze, melynek következtében 418 millió liter olaj került az óceánba. A közelmúlt legnagyobb tankhajó szerencsétlensége az Exxon Valdez Alaszka partjainál bekövetkezett tavalyi zátonyra futása volt. Az Egyesült Államok történetének legnagyobb olajkatasztrófája során a felhasadt tartályokból mintegy 50 millió liter nyersolaj folyt a tengerbe, s a víz felszínén 130 négyzetkilométer terjedelmű olajfoltot hozott létre. A helyzetet súlyosbította, hogy a hideg sarki vizekben a nyersolaj elpárolgása és a baktériumok lebontó tevékenysége is jóval lassúbb, mint a mérsékelt és a meleg éghajlaton, így a szerencsétlenségnek a káros hatásai talán még száz év múlva is tapasztalhatók lesznek, kommentálta az eseményt a New Scientiest című tekintélyes tudományos lap. Sajnos nem sokkal az Exxon Valdez tragédiája előtt az Antarktisz közelében szintén zátonyra futott egy argentin hajó, s a dízelolaj egy része az óceánba ömlött. Ezáltal tartalmuk a világóceánba omiene, elpusztulna ott minden, ami élő, mert megszakadna az oxigéncsere az óceán és a légkör között." Az idézet már jelzi, miért is annyira veszélyes és romboló hatású a tengerbe jutó kőolaj. Nem oldódik a vízben, csak úszik a felszínén, elszenynyeződnek a partok és az árapályzónák. Károsodik minden élőlény, amely a tengerben és tengerből él. Egyetlen köbméter olaj 400 köbméter vízből pusztítja ki az oxigént és ezzel együtt az életet; egy tonna olaj megközelítőleg 10 négyzetkilométernyi vízfelszínt zár el a légcserétől, és egyetlen liter olaj 1 millió liter ivóvizet tesz ihatatlanná. A természetnek, így egyben az embernek okozott olajkárok nemegyszer felbecsülhetetlenek, hiszen a megsebzett bioszféra csak hosszú évek után regenerálódik, s akkor is kérdéses, hogy az eredeti állapotában újul-e meg. Kevés az öntisztulás Az óriási tankhajók, a fokozódó olajszállítások láttán felmerül a kérGondok a füleki főtér építése körül fó szállítási útvonalak a legnagyobb kóolajfoltok Földünk a kőolaj szorításában ÚJ SZÚ 3 1990. IX. 3. mind az Alaszka partjainál, mind az Antarktiszon bekövetkezett az első, természeti környezetre nézve megrendítő erejű csapás, s mindez Földünk eddig viszonylag háborítatlan s egyben igen sebezhető területein történt. Robbanó fúrószigetek Az imént említett esetek csak cseppek a tengerben: a Times Atlas of The Oceans szerint csupán 1970-1985 között 186 komoly balesetet szenvedtek az olajtankhajók. Szinte minden hónapra jutott belőlük, s ez a kockázat nem csökkent, hiszen manapság évente csaknem 1,5 milliárd tonna olajat szállítanak tengeri úton a kitermelés helyéről a felhasználókhoz, így bármikor megtörténhet a baj... Mint már említettük, a fő olajszennyezök nem is e tartályhajó-balesetek, viszont zátonyra futásuk, kettétörésük esetén viszonylag kis területen olyan intenzív, mindent elpusztító károsodás éri az élővilágot, mintha civil hajók ellen nagy hatékonyságú vízi aknákat vetnénk be - mindkét esetben teljes a rombolás. E katasztrófákkal „rokon" a tengeri kőolajfúró-tornyok felrobbanása is. Ezeknél a baleseteknél nem egyszer több nyersolaj kerül a tengerbe, mint a meglékelt tankerekből, ráadásul jóval nehezebb és hosszadalmasabb megállítani a kiömlést. Hogy csak néhány hírhedt kőolajkitörést említsünk: 1977-ben az Északi-tengerben 35 millió liter olaj jutott a tengerbe, 5 ezer négyzetkilométeres olajszönyeget képezve; 1979 júniusában a Mexikói-öbölben 836 millió liter folyt ki; 1983 februárjában az iraki-iráni háború során megsérültek a Perzsa-öbölben lévő tengeri olajmezők kútjai. Ott naponta 280-300 tonna kőolaj jutott több hónapon át az öböl vizébe, s annak csaknem az egész felületét befedte ... Megszívlelendő, amit N. Mostert amerikai ökológus mondott: „Ha egyszerre tíz kőolaj-szupertanker szenvedne balesetet, s ha a teljes dés: van-e esély az egyre nagyobb katasztrófák kivédésére? Esély van, csak az a baj, hogy mindig csupán a nagy balesetek után eszmélünk. Épp a Amoco Cadiz esetén okulva szigorú nemzetközi szabályokat hoztak a tankhajók biztonságossá tételére: ezek közé tartozik például a kettős hajófenék építése, vagy az, hogy minden tankhajót automatikus, önállóan reagáló, ütközéskerülő radarszámítógép egységgel láttak el. A kutatóintézetek az olajszennyezés ellen új anyagok és módszerek egész sorát kísérletezték ki. Sajnos ezek az eszközök jobbára csak szélcsendes időben, nyugodt tengeren ígérnek eredményt, így végül is csak a károkat mérsékelik, az olaj nagyobbik részétől az óceán csak öntisztulása révén szabadulhat meg. Az Exxon Valdez esete is bizonyítja, hogy viharos időben a legmodernebb technika sem mindenható, ráadásul az első segítség csak 18 óra után érkezett a parti őrség és a mentöcsapatok kaotikus és tanácstalan reagálása folytán. E tragédia ismét felhívta a figyelmet az elégtelen védekezés mivoltára, ezért a Nemzetközi Tengeri Szervezet (IMo), az ENSZ egyik szerve tovább szigorította a természetet károsító tengeri balesetekre vonatkozó előírásokat, továbbá egyszerűsítette az így keletkező költségek rendezését. E tendenciát folytatja az amerikai elnök által aláírt újabb törvény is. Reménykedjünk, nem kell egy további óriástankernek elsüllyednie és hatalmas károkat okoznia, hogy a szigorúbb előírásoknak érvényt szerezzenek. Csupán az Exxon Valdez okozta kőolaj-szennyeződés 1,28 milliárd dollárjába került a hajót birtokló Exxon vállalat-birodalomnak, s ez a kiömlő mennyiséget tekintve a kisebb balesetek közé tartozott. Felmerül a kérdés: vajon mennyibe kerül és kinek kell benyújtani a számlát a világóceánba jutó évi mintegy 8 millió tonna kőolaj okozta pusztításokért? SIDÓ H. ZOLTÁN Ha nagygyűlés, tömegeket vonzó összejövetel zajlott Füleken, mindig is az égiek kegyeiért esedeztek a polgárok. Nem csoda, hiszen ha megeredtek az ég csatornái, tócsákat kellett kerülgetniük, dagasztani az elázott talajt. Ugyan térnek, pontosabban Szabadság térnek nevezték a Kovosmalt üzemi klubja előtti, kőporral leszórt területet, mégsem hordozta magán annak jegyeit. Olyannyira, hogy sokan csak füleki sivatagként emlegették a nagykiterjedésű sivár területet. Évek, évtizedek múltak el, míg a vnb élére olyan vezetőség került, amely a mulasztásokat pótlandó egy reprezentatív főtér megteremtését is a halaszthatatlan teendők közé sorolta. A lakosság tudomást szerezve a tervek elkészültéről lelkendezett, végre lesz központja a fejlődésben visszamaradt városnak. 1987 márciusában annak rendje és módja szerint elkezdődött a több mint négymillió koronás beruházás kivitelezése. Azóta több „szélvihar" borzolta az építők és építtetők kedélyeit. A helyzetről az egyik legilletékesebbel, Kasza Tibor mérnökkel, a vnb elnökével beszélgettünk. - A tervrajzok körüli huzavona volt számomra az első kellemetlen meglepetés - idézi a múltat. - A Sportprojekta kassai tervezőiroda építészei érthetetlen okokból az épület előtti kétoldali tujasor betonalapokkal való helyettesítését javasolták. A logikát, a környezet- és a természetvédelmet mellózó tervekben ráadásul a zöldövezeteket a jelenlegi beton és aszfaltszőnyegek helyére, ezeket pedig á többéves munkával telepített növényzet helyére rajzolták be. Az elődök ugyan rábólintottak, de az új vezetés semmi szín alatt sem akart a tujafáktól megválni. Kellemetlen nézeteltérések, levélváltások következtek. A felelős tervező többször is tiltakozott, míg végül a tanács elé kényszerültünk vinni a dolgot. Ott az a döntés született, hogy a fák mindenképpen maradnak. Az 50 áras terület módosított tervek szerinti átalakítása végül is a Z akciós építkezések lassú tempójában araszolt előre. Két évig a városlakók csak a nagy felfordulást, az üresen tátongó árkokat, a földhányásokat és a betoncsöveket látták - a földalatti víz- és szennyvízcsatorna kiépítése és a kábelvezetékek lefektetése folyik. Azután jött a gyöngéd forradalom, mely az egypártrendszer városi kiszolgálóinak a főtér építésével kapcsolatos vélt és valós túlkapásokat is felrótta. - Sohasem felejtem el, amikor a háborgó tömeg a vnb épületéhez özönlött. Többek között a főtér is téma volt. Fennhangon felelősségre vontak, vajon nincs-e más, fontosabb dolgunk, mint a főtéren szökőkutat, presszót, video-játéktermet építeni? Csak nagy üggyel-bajjal tudtuk megmagyarázni, hogy ezekkel a járulékos berendezésekkel nem számol a költségvetés, megépítésük csak lehetőségként merült fel. Más dolog, hogy a földalatti hálózatok kiépítésénél ezekkel is számoltunk. Azt hiszem ez érthető. Ezeket majd akkor fogjuk realizálni, ha pénz is lesz erre. Amikor a forradalmi hangulatú nagygyűlések próbáját kiállva a Zöldek szitáján is átjutott a beruházás, felmerült a pénzkérdés. Az építkezés ugyan zöld utat kapott, de időközben új gazdasági helyzet állt elő. Mit tesz (tehet) jelen esetben a beruházó? - Hivatkoztunk, érveltünk, kén/ényeztünk, míg végül a jnb illetékesei erre az évre kétmillió koronát irányoztak elő számunkra. Jelenleg az a helyzet, hogy az év elejétől saját pénzeszközeink felhasználásával folyik az építkezés, s a járás ez idáig egy fillért sem utalt át a számlánkra. Mi tudjuk, hogy mindenütt szorít a kapca, de akkor miért hitegetnek? Az atipikus lámpaoszlopok már megérkeztek, akárcsak a külön megrendelésre készült padok, a bazalt és mésztufa kockakövek már részben itt vannak, úgyhogy nincs megállás. Ha a Z akciós keretből nem futja, akkor más forrásokból kell merítenünk, hozzá kell nyúlnunk saját tartalékainkhoz. Sok problémánk volt már a térrel, de mindent megteszünk, hogy ne csak unokáink láthassák és használhassák majd. Lehet, nem egyedi eset a füleki Szabadság tér építése körüli hercehurca. Az építők és építtetők hozzáállását látva, terveiket hallva azon-ban csaknem bizonyosra vehető, hogy belátható időn belül elkészül. POLGÁRI LÁSZLÓ Í lls^^lil^^ ä i a piacgazdasággal SZERKESZTI: KOVÁCS EDIT A Frankfurter Wertpapierbörse Hétfőtől péntekig fél tizenkettőtől fél kettőig köthetők ügyletek Európa s egyben az NSZK legnagyobb értékpapírpiacán, a Frankfurti Tőzsdén. A megállapodások az értékpapírok fajtái szerint oszlanak meg olyannyira, hogy a tőzsde épületében külön teremben adják-veszik a részvényeket és külön a kötvényeket. Az alkuszok elsősorban prompt ügyleteket kötnek. Ezek lényege, hogy a megállapodást legkésőbb két tőzsdenapon belül kell teljesíteni. Vagyis ha valaki például részvényt vásárol, akkor áz ügylet megkötésétől számított két tőzsdenapon belül meg kell azt fizetnie, illetve a részvényeket meg kell kapnia. 1970 óta határidős opciós ügyletek lebonyolítására is van lehetőség. Az opciós ügylet során a felek jogot nyernek arra, hogy meghatározott díj ellenében és meghatározott időben választhassanak: lebonyolítják-e az ügyletet vagy elállnak tőle, esetleg módosítják azt. Egyébként a Frankfurti Tőzsdén hivatalos és szabad ügynökök kötik az üzleteket. A hivatalosak adjákveszik a bejegyzett értékpapírokat, és kizárólagos joguk van üzletelni velük. A tőzsde többi résztvevője köteles igénybe venni szolgáltatásaikat. A szabad ügynökök kizárólag a nem jegyzett papírokra köthetnek ügyleteket. Azt, hogy esetenként milyen minirpális mennyiségű értékpapírra lehet ügyletet kötni, előírások határozzák meg. Ezek szerint az alkuszok legkevesebb 50 darab részvényt vehetnek-adhatnak egyszerre, a kötvények esetében a tranzakció legkisebb értéke 5 ezer márka lehet. Egy-egy ügylet során az értékpapír árfolyama az egyik legfontosabb szempont. A kötvények esetében a névérték százalékában határozzák meg és teszik közzé, a részvények árfolyamát pedig darabonként adják meg. A tőzsdei ügyletek során rövid idő alatt óriási összegeket lehet nyerni vagy veszíteni, természetesen megfelelő díj ellenében. Az alkuszok a megkötött ügylet értékének 0,6 százalékát kapják, a tőzsdeadó pedig a forgalom 0,25 százalékát teszi ki. Végre tér lesz a Szabadság tér