Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-13 / 188. szám, hétfő

Értékeket az otthonokba Mit kínál a komáromi Csemart Galéria Mint lapunkban már hírül adtuk, a Csemart, a Csemadok Országos Választmányának Vállalata, amely áprilistól elsősorban popzenei koncertek szervezésével foglalkozik, bővítette tevékenységi körét. Komáromban a Csemadok Galériát Csemart Galériává, azaz képzőművészeti bolttá alakította. A bolt megnyitásával és a későbbiekben üzlethálózattá szélesítésével a Csemart a képzőművészeti alkotások népszerűsítésére és árusítására vállalkozott. Gyurcsis Imrével, a Csemart megbízott igazgatójával a komáromi boltról és az üzlethálózat kialakításának lehetőségeiről beszélgettünk,

1 : : >:NI .>q fi -SÍ': - Milyen elgondolásból született a vállalkozás? - Dél-Szlovákiában, tudtommal, nincsenek ilyen profilú állami boltok. Egyrészt ezt a hiányt szerettük volna pótolni, mert meggyőződésem, hogy szükség van rá. Másrészt szerettük volna a csehszlovákiai magyar képzőművészek munkáit eljuttatni a közönséghez: azokhoz, akik, hiszem, hogy ezt várják is, és igényt tartanak rá. - Nem kockázatos a mai gazdasági viszonyok mellett, amikor várhatóan nem műalkotásokat fognak vásárolni az emberek, képzőművészeti boltot nyitni? - Egyáltalán nem mondanám, hogy az emberek nem vásárolnak műalkotásokat, hiszen ha azt veszszük, a műtárgy az inflációs időszakban jó befektetés. Az értékes lakásokba bizonyára nem giccset, hanem olyan alkotásokat keresnek majd a legtöbben, amelyek értéke emelkedni fog. - A műkereskedést kizárólag DélSzlovákia településeire korlátozzák? - Nem. Az egész országra kiterjedően vállaljuk a csehszlovákiai magyar képzőművészet értékeinek közvetítését, vagyis amennyiben lehet, kereskedelmi tevékenységünket más országrészekre is igyekszünk kiterjeszteni. Sőt, amint a statútumban szerepel, szeretnénk külföldi partnerekkel felvenni és kiépíteni kapcsolatokat. Erről ma még csak perspektivikusan beszélhetek, ám a szükséges első lépés, a kaució letétele már megtörtént. - Milyen kritériumok szerint válogatnak? - Csak az értékeset árusítjuk. De nem komisszió, hanem maga a művész határozza meg alkotása értékét. Természetesen az alkotóknak bizonyos mértékben figyelembe kell venniük az igényeket. Különösen a megrendelések esetében. -Ezzel elárulta, megrendeléseket is vállalnak. - Igen, a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságával kötött szerződés értelmében megrendeléseket is közvetítünk. - Mit tartalmaz ez a szerződés? - Vállaljuk a csehszlovákiai magyar képzőművészek mindennemű síkbeli alkotásainak, festményeknek, grafikáknak az árusítását éppúgy, mint a kisplasztikák eladását. De Kínálunk tőlük egyedi ékszereket, textilmunkákat, kerámiát, üvegtárgyakat és művészi fotográfiákat is. A társaság a Csemart Galéria közvetítésével megrendelésre vállalja monumentális muráfis alkotások, tapiszériák, térplasztikák, sacrális tematikájú alkotások, rnöépítészeti tanulmányok, tervek; könyvillusztrációk, ex librisek, plakáttervek, meghívók készítését, parkok és zöldterületek tervezését, műalkotások restaurálását, képzőművészeti kiállítások előkészítését, képzőművészeti szakvéleményezést és szakdolgozatok írását. - Az amatőr képzőművészektől is elfogadnak alkotásokat? - Amennyiben müveiket értékesíteni szeretnék, üzletünk természetesen nyitva áll előttük is. - Mi lesz azokkal az alkotásokkal, am&yeket nem tudnak eladni? - Félévenként aukciót rendezünk, reméljük, hogy ezen a legtöbb műtárgy vevőre talál. Azok, amelyek a kiárusítás után megmaradnak, visszakerülnek az alkotókhoz. - Gondoltak-e a kispénzű fiatalokra? - Elsősorban rájuk gondoltunk, amikor úgy döntöttünk, hogy részletre is árusítunk. Mégpedig kamat felszámolása nélkül. - Milyen haszonra számítanak? - Nem lesz nagy nyereségünk, ugyanis a művészet terjesztésével nem lehet nagy hasznot elérni. Ám abból a szolid nyereségből, amire számítunk, a Csemadok munkáját fogjuk támogatni. - Említette, hogy a művészeknek némileg igazodniuk kell a vásárlók igényeihez. Olyan müveket kell felkínálniuk, amelyekre van vevő, amelyek eladhatók. Létezik-e valamiféle garancia arra, hogy a bolt képes lesz segíteni a honi magyar képzőművészet fejlődését, népszerűsíteni tudja a modern kísérleteket is? - Mi minden értékes alkotást elfogadunk, legyen az bármilyen modern kísérlet. Boltunk galéria is, ahol minipresszót nyitottunk. Aki itt elüldögél egy-egy üdítő mellett, hoszszabb-rövidebb időt tölt az alkotásokkal. Hiszem, hogy lesznek olyan látogatóink, akik hozzászoknak és megkedvelik, mi több, megveszik a modern kísérleteket is. - Terveznek-e olyan napokat, amelyeken jelen lesz valamelyik képzőművész, hogy az érdeklődök megismerjék az alkotót, akitől vásárolnak? - Jó ötlet. Egyébként lesz rá lehetőség, hogy a közönség találkozzon az alkotóval. Eladással egybekötött kiállításokat kiviszünk majd faluhelyekre is, oda, ahol nincsen boltunk, s a megnyitót természetesen a művész részvételével tartjuk. -Eddig a komáromi boltról beszélgettünk, de mint tudjuk, az üzletet hálózattá akarják szélesíteni? -Igen, komáromi boltunk lész a központ. Ezen keresztül bonyolítjuk le szakember és a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága tagjainak segítségével a vételt és az ellátást, (gy kívánjuk biztosítani és garantálni a minőséget. Hasonló boltokkal szeretnénk jelen lenni Dél-Szlovákia járásaiban, nagyobb városaiban is. Bízom benne, hogy vállalkozásunk a hálózat kiépítése után rentábilissá válik, hiszen a szépnek mindig mindenütt megvan a maga vevőköre, az egész világon vannak műkereskedések. - Hogy oldják meg az árusítást? - ötszáznegyven alapszervezetünk van. Ha mindegyikből csupán egyetlen tagunk vállalja az árusítást, Szlovákia legjobb terjesztőhálózatát tudnánk kialakítani. Óriási hálózatunk van, ezért vagyunk optimisták. Ezúton is kérem az alapszervezeteket, keressék meg a megfelelő embereket, akik részt vállalnak a terjesztésben, mert ez egyrészt küldetés, másrészt kereseti lehetőség. - Végül mondjuk el, hogy a komáromi galériában és a leendő boltokban nemcsak képzőművészeti alkotásokat árusítanak majd. - Népművészeti termékeket is kínálunk. Ezzel szeretnénk hozzájárulni a háziipar, a kézművesség fellendüléséhez. Ősztől szeretnénk megkezdeni a hazai és a magyarországi sajtótermékek, folyóiratok és könyvek árusítását. Továbbá komoly és könnyűzenei lemezeket magyarországi céggel kötött szerződés alapján műsoros videokazettákat kínálunk majd elfogadható áron, ami annyit jelent, hogy a hazai árszínvonalnak megfelelően. - Boltjaikban a magyarországi folyóiratokra előfizethetnek az érdeklődők? -A későbbiekben, ha kiépül a terjesztőhálózatunk, ezt is szeretnénk elérni. Előbb persze fel kell mérni a lehetőségeket és az igényeket. TALLÓSI BÉLA ÚJ szú 1990. VIII. „13. Emanuelle, kedvesem... ... látod, csak így bánnak a szegénnyel, mint ama mesebeli kiskakassal. Akár a gyerekkori szerelemmel. Kerestünk, vágyaink asszonya, kamaszkori álmatlan éjszakáink vissza-visszatérő sóhaja, bájaid imádói, a megszépítő messzeség távolából, ismeretlenül és elérhetetlenül, lógó nyelvvel loholtunk utánad, a szürkeség porában, a vasfüggöny mögött, a rozsdamarta ideológiák fojtogatásában, vágyva a pikantériát, az erotikát, akár a sivatagi vándor a délibábot, s most, amikor végre eljöttél hozzánk, hogy hatalmas étvággyal ölelkezz a vásznon, a nézőtéri padsorok kiéhezett szocrealista neveítetésű kanjaival, akik a hosszú komcsi böjt és a prüdéria reménytelen aktában fetrengtek a vágytól, hogy végre megcsodálhassák junói feneked, vártak rád, reménytelenül és megsavanyodva, Európának ebben az eldugott falujában, hogy mire megérkezel, népünnepély legyen az elsivárodott mozi, s akár hiszed, akár nem, kedvesem, öreg nénikék is beálltak a sorba jegyért, s beültek az undok kamaszok és csitrik, szégyenlős háziasszonyok és hivatalnokok közé, hogy nézzenek téged, a testiség némileg már megkopott szimbólumát, talán, hogy rejtett álmaik, eliramlott ifjúságuk puritán ködéből, reszketegen, legalább egyszer láthassák, amit olykor elképzeltek, vagy sejtettek, talán, hogy undorodhassanak, hogy leköpjenek és beáruljanak, kedvesem, eljöttek hozzád, te fiatalságunk megrontója, eltipegtek, az esti vecsernye után, az olvasót is imakönyvet szégyenlősen a retikülbe dugva, szelíden mosolyogva a sanda és gunyoros pillantások kereszttüzében, elviselve a romlott ifjúság vihogását, lelkiismeretük tengerként locsogó hangjait, hogy talán már reggel a gyóntatóhoz siessenek, vétkeztem, uram, megkísértett a gonosz, mert gonosz vagy te, Emanuelle, te megkésett eastwicki boszorkány, te erkölcsök és rendek alapjait kebleddel rengető céda, te nyomorult hús-ideológia, te anti-folklór fülledtsége, te némber, aki mégis kacajt fakasztottál a kamaszok ajkáról, ugyan, smafu az egész, fitymáltak le és röhögtek a tizenévesek, a csak öreg, az egész film nem szól semmiről, mondták, egy csomó b..saz egész, unalmas, ettől már jobbat is láttunk, mondjuk az olasz képviselőnőt, ä la Staller nénit, látod, kedvesem, ily hálátlan világ, vagy csak peches vagy, hisz hazánk fiai, a türelmes dolgozók okos gyülekezete évtizedeken át a bécsi és hamburgi pornómozikban tülekedett, már akinek jutott rá, a szocialista erkölcs nyűgeitől menekülve, vagy a jugoszláv tengerparton adott neked találkát, ahol te már ifjúságunk koraestjén is leplezetlenül mutogattad bájaidat, s látoď, mire ide értéi már nem vagy jó nekik, no de, le is vettek á vászonról, kedvesem, nehogy tévedésbe essünk a szabadságot illetően, ez itt még csak a kánaán előszobája, sőt, csak az utcai kiskapu, s a fene tudja, mi van az udvaron, a szalonban, ahol a hozzád hasonlók viszik kísértésbe az ifjakat és öregeket, ne vedd el a nyugodt álmainkat, mondták, amelyeknek építő szellemben kell fogantatniuk, akár tíz, húsz vagy negyven évvel ezelőtt, s úgy kiebrudaltak a moziból, hogy nyomod sem maradt, így hát, kedvesem, bárhogy fájlalom is, hiába riszáltad orrunk előtt kívánatos feneked, ismét nem láttalak, már a kancsukás üldözők előtt futottál, mire időt áldozhattam volna rád, nyomodban a fekete galléros cenzorokkal, s most küldhetem utánad epekedő sóhajaimat, memento mori, kedvesem, de úgy kell nekem, hisz tudhatnám, minden csoda három napig tart, meg aztán, ki tudja, talán még szerencsém lesz egyszer, talán tíz, húsz, vagy harminc év múlva, igaz, akkorra te már vénasszony leszel, kedves kis cédám, s talán a puritán, szemforgató szellemben nevelt gyermekeink akkorra másodszor is elváltak, én meg a hamut mamunak mondom. Egyébként is, láttam már nálad különbet is, te lotyó. (kövi) Nagy László felvétele Egy szomorú emlék Q_avamra, a véletlen vezette O/J tollamra az emlékezetes történetet. Ugyanis néhány napja Keszthelyről Sümegen át jöttem vissza Pozsonyba. BAZSI - olvasom a soron következő község névtábláját.. Tehát Simon István, a viszonylag fiatalon elhunyt költő szülőfalujába érkeztem. Emléktábla és emlékszoba is idézi, hogy idevalósi. Emlékezetembe hirtelen az 1968-as augusztusi keszthelyi találkozásunk ugrik be. István napja volt. Ide szervezték a magyarországi kisebbségiek országos találkozóját, melyre meghívást kapott a Csemadok központi vezetősége is. Dr. Szabó Rezső főtitkár és én, az akkori elnökség tagjai káptunk felhatalmazást, hogy e találkozón képviseljük magyar nemzeti kisebbségünket. A Balaton parti összejövetel egyik legnevesebb vendége, ünnepi szónoka, Simon István, országgyűlési képviselő, a magyar írószövetség elnökségi tagja volt. A tanácskozások szünetében, a fontos, húsba vágó kérdések felvetése és megvitatása mellett az utóbbi idők politikai balfogásai, pukkasztó, hahotát kiváltó sztorijai is szóba kerültek. Simon István dr. Szabónak és nekem Gerő Ernő urcsa-furcsa öngólját így mondta el: „Ahogy Bazsiba megérkeztünk, én máris ugrottam ki a gépkocsiból, hogy anyámhoz fussak. Gerő Ernő a gépkocsivezetővel kint ácsingolt a kapunk előtt. Ekkor szekerezett oda apám. Alaposan megnézte a fenenagy, miniszteriális kocsit, az egyenruhás államvédelmi gépkocsivezetőt, meg a civil elvtársat, aki ugyan gyanús volt neki, de nem ismerte fel benne a Hídverőt. Egyet peccintett kalapján, jelezve, nincs fogalma, kik az idegenek, s tanyája előtt mi járatban lehetnek. De Gerő odaszólt a még bakon ülő idős édesapámhoz: »No bácsika, elcserélné e szekerét az én autómmál?« - »Miért tenném?« - jött apám válasza. »Az úr, már rég nem fog díszes kocsijában utazgatni, mikor én még mindig a szekerem bakján fogok ülni!« „Jót nevettünk e furcsa történet hallatán, Simon meg még hozzátette: „Hát tudjátok, a bazsi magyar paraszt ilyen szókimondó fajta!" Késő délután volt, amikor szedelőzködni kezdtünk, ám indulás előtt Simonnak be kellett még váltania ígéretét. Nyilatkoznia kellett, mi a véleménye a csehszlovákiai eseményekről, a pattanásig feszült napokról, hogy ítéli meg Alexander Dubček, Smrkovsky s a többi vezető csehszlovák politikus magatartását és persze arra is kíváncsi voltam, mi a véleménye a Csemadok új vezetőségéről, melynek Szabó is, én is tagjai voltunk. Sose felejtem el! Simon István ott állt a mikrofonom előtt. Belekarolt dr. Szabó Rezsőbe, átölelt engem, s aztán lassan megfontoltan, mondani kezdte: - Minden becsületes ember itt Magyarországon, mélyen együttérez veletek. Csehszlovákiában ma oly széljárás uralkodik, mely nemcsak a ti szebb és jobb életeteknek lehet letéteményese, de egy boldogabb korszakot biztosíthat a többi Duna menti államnak, egész Közép-Európának. Ezért szurkolunk tiszta szívből Alexander Dubčeknak, munkatársainak és Csehszlovákia minden jóakaratú becsületes polgárának. így szurkolunk nektek - mondotta, két hüvelykujját markába fogva, az ég felé emelte karját - így! Értitek? Ezt igenis tudnotok kell!" Majd elváltunk egymástól, hogy hazavigyük a költő buzdító üzenetét! Azon az éjjelen a történelem egy nagyot, egy retteneteset, egy szívszorítót bukfencezett, fejük tetejére álltak a tegnap még biztató remények. A hajnali órákban az öt „szövetséges" ország hadseregének egységei lerohanták és megszállták Csehszlovákiát. A költőt, a politikust, ki rövid pár órával előbb magnószalagra mondta nagy optimizmussal véleményét, az események gyors és ördögi változása folytán - etikai okokból nem akartam kompromittálni, riportalanyom és barátom előző délután még más politikai viszonyok közt mondott szavainak közreadásával. S mert alapállásom mindig is az volt, az újságíró ne éljen vissza a véletlen adta helyzetével, így nem adtam le nyilatkozatát - esküszöm, betyárbecsületből -, bár megtehettem volna. H

osszú hónapok után - akkor már a ,,Gabonarádió"-ban és a Csemadokban való augusztusi és augusztus utáni szereplésem miatt azonnal menesztettek, állástalanok listájára kerültem - Pesten a tévé melletti presszóban összefutottam Hegedűs Andrással és Simonnal. A kölcsönös üdvözlés után Simon így: „Jaj, Jenőkém, augusztus 21-e után úgy rettegtem, hogy magnós beszélgetésünket leadod, de nem tetted, köszönöm! Tudod, én akkor erősen italos voltam és ostoboságokat fecsegtem a a mikrofonodba!" Mintha villám vágott volna belém! Hegedűshöz fordultam, elnézést kértem tőle, mondtam, mennem kell, és Simonnak hátat fordítva leléptem. Később megdöbbentett a tehetséges fiatal költő halálának híre, de az utolsó találkozásom vele még ma is marja lelkemet: emberségemben bántott meg, nem volt akkor italos, abszolút józan volt! NAGY JENŐ