Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-09 / 185. szám, csütörtök

Csütörtök, 1990. augusztus 9. • Ára 1 korona XLIII. évfolyam, 185. szám Amerikai csapatok Szaúd-Arábiában Irak bekebelezte Kuvaitot Rijád katonai segítséget kért Londontól is - rendkívül megnőtt a háború kiterjedésének veszélye • Bush beszédet intézett az amerikai néphez (ČSTK) - Miután kedden este a kuvaiti bábkormány bejelentette a „Kuvaiti Köztárgaság" megalapítását, tegnap reggel az AFP hírügy­nökség bagdadi politikai fo rrásokra hivatkozva közölte, hogy Irak és az általa megszállt Kuvait között unió létesült. A sajtóiroda délutáni j elentése pedig már úgy fogalmazott: az iraki kormány tegnap a bagdadi televízióban nyilatkozatot tett közzé arról, hogy Kuvaitot a saját terüle­téhez csatolta. George Bush amerikai elnök teg­nap jóváhagyta a kulcsfontosságú iraki katonai célpontok elleni táma­dás tervét, arra az esetre, ha Bag­dad megtámadná Szaúd-Arábiát. Ezt a Washington Post című ameri­kai napilap közölte meg nem neve­zett katonai forrásokra hivatkozva. Az elnök a tegnapra virradó éjszaka csapatokat indított Szaúd-Arábiába, s ezzel drámaian megnőtt annak kockázata, hogy az USA is bekap­csolódik a háborúba a Perzsa-öböl térségében. A Pentagon és a Kong­resszus szerint az USA 4 ezer főnyi ^kontingensét azoknak a hadosztá­Ma van Nagaszaki évfordulója Japánnak is bocsánatot kellene kérnie... (ČSTK) - Japánnak bocsánatot kell kérnie a más ázsiai országok elleni második világháborús agresz­sziójáért. Ezt Motosima Hitosi, Na­gaszaki polgármestere jelentette ki tegnap a Reuter hírügynökségnek adott interjújában. „Nagaszakiról említést téve el kell gondolkodni a japán agresszió 20 millió áldozatáról is" - mondotta a 68 éves Motosima, aki ma, az atombomba ledobásának évforduló­ján legalább utólagosan bocsánatot Korlátozzák a forintbeváltást (ČSTK) - Tekintettel arra, hogy az utóbbi napokban arány­talanul megnövekedett a forint vásárlása, s ez a magyar fizető­eszközzel való üzérkedésre en­ged következtetni, a Csehszlo­vák Állami Bank korlátozza a fo­rintbeváltást. Azonnali hatállyal úgy rendelkezett, hogy az egyéni és szervezett turistautak eseté­ben egyaránt személyenként évente legfeljebb 8 ezer koroná­ért vásárolható magyar fizető­eszköz. A pénzbeváltást az úti­okmányokban is feltüntetik. A tu­risták ezer forint felett kizárólag csekkeket kapnak. akar kérni a háború idején kényszer­munkára Japánba hurcolta-kínai és koreai áldozatoktól is. Ezt a tokiói kormány hivatalosan sohasem tette meg. Arra a kérdésre, hogy Japánban egy átlagember miért tud keveseb­bet országa magatartásáról a hábo­rúban, mint például egy német pol­gár, és miért nem foglalkozik ezek­kel a dolgokkal, Nagaszaki polgár­mestere azt válaszolta, hogy az or­szág lakossága sok mindent elfelej­tett, ráadásul azok közül, akik an­nak idején szimpatizáltak a militarista rezsimmel, ma is sokan töltenek be fontos tisztségeket. Azt, ami eddig tabu volt, vagyis azt, hogy Japán háborús agresszió­jáért Hirohito császár is felelős. A tavaly elhunyt uralkodót azonban sohasem állították bíróság elé és ő maga nyilvánosan nem ismerte be bűnrészességét. 1989 januárban egy japán jobboldali szélsőséges merényletet kísérelt meg Nagaszaki polgármestere ellen, de Motosima csak sérüléseket szenvedett. Hirohi­to császár személye elleni megjegy­zéseiért kizárták őt a kormányzó Liberális Demokrata Pártból is. Mindezek ellenére kitart álláspontja mellett és hangsúlyozza, a háborús borzalmakért bocsánatot kellene kérnie minden japánnak, beleértve a jelenlegi császárt, Akihitót is. MINOLTA A CSÚCS „Az élen kell maradnunk" Legfontosabb a vevő • „Ezt csak egyedül a Minolta tudja..." • „Támadás" az Agrokomplexen A Minolta japán világcég többek között annak is köszönheti piaci sikereit, hogy „több lábon áll". Hírnevét a fényképezőgé­pekkel alapozta meg, ma már viszont a fo­tócikkek és kamerák mellett laboratóriumi berendezéseket, orvosi műszereket és fénymásoló berendezéseket is gyárt, s va­lamennyi területen a világ élvonalában van. Hosszú távú stratégiájának egyik fontos eleme, hogy kiépítette hálózatát az egész világon - az utóbbi időben Kelet-Európában is. Április elsején létesítették Pozsonyban a Minolta-szervizt, amely komplex szolgáltatást nyújt a hazai Minolta fénymásoló-berendezések tulajdonosainak. irányát. Amennyiben a Földközi-ten­ger keleti részébe érkezik a Sarato­ga repülőgép-anyahajó is, akkor az Egyesült Államoknak összesen 49 hadihajója lesz a Perzsa-öböl, az Arab- és a Földközi-tenger térségé­ben. Tegnap reggel a Szaúd-Arábia keleti partjain levő Dahrane támasz­ponton már landoltak is az amerikai­ak nagy csapatszállító repülőgépei. Douglas Hurd brit külügyminisz­ter a kormány rendkívüli ülése után közölte, hogy Nagy-Britannia had­serege is csatlakozik a Szaúd-Ará­bia védelmére kiküldött soknemzeti­ségű erőkhöz. Erről azután döntöt­tek, hogy Margaret Thatcher kor­mányfő telefonbeszélgetést folyta­tott Fahd szaúd-arábiai uralkodóval és a király segítséget kért London­ból. Két brit hadihajó máris úton van a Perzsa-öböl felé. Szaúd-Arábia tegnap tankokat vont össze az északi határokon. Er­ről japán források tájékoztatták a Reuter hírügynökséget. A Wa­shington Post amerikai kémforrá­sokra hivatkozva azt írta, hogy Irak több tucat újabb harckocsit küldött Kuvaitba, s így a becslések szerint 500-ra tehető a megszállt ország­ban levő iraki tankok száma. A jelen­tések szerint még további 300 harc­kocsi bevetését tervezi. Az említett napilap úgy tudja, hogy Irak előké­szítette repülőgépeit az esetleges konfliktusra az Egyesült Államokkal: vegyi fegyverekkel vannak felszerel­(Folytatás a 2. oldalon) Mai számunkban: Még semmi sem dóit el ... Egy történészbizottság pedig azt vizsgálja, mi volt Mongóliában a kommunizmus valódi oka, tisztázni akarják, milyen szerepet játszottak ebben a mongolok és mi volt a Komintern „ügynökeinek" a feladata... (3. oldal) Ki a magyar? Ki az álmagyar? ... Mert ki nevezhetné nagyobb magyarnak azokat, akiket többségi hatalmi erőszakkal marhavagonokba tereltek, s nemzeti hovatartozásukhoz ragaszkodva ugyanannak a kényszernek és „kollektív bűnösségnek" lettek az áldoza­tai. (4. oldal) Vihar után rendet teremt az ember ... Amikor, bevallom, eléggé demagóg módon, megkérdez­tem az egyik „forradalmárt", annakidején miért nem hozott létre más magyar fórumot, szövetséget, ha a Csemadok hirtelen annyira büdös lett neki, csak hallgatott... (5. oldal) Csak lübickolni mennek? ... Kíváncsian várjuk, mire lesznek képesek azok a ver­senyzők, akik két héttel ezelőtt csak lubickoltak a brünni uszodában. Talán ezért nem „csipkedték" magukat, mert már az ob előtt tudták: az eredményektől függetlenül ott lesznek a római úszógálán... (7. oldal) TÖBBSZÖRÖS MEDENCECSONTTÖRÉS Ma műtik Tőkés Lászlót (Kiküldött munkatársunktól) - Tegnap Miskolcon a Borsod-Abaúj­Zemplén Megyei Kórház baleseti osztályán felkerestük Tőkés Lászlót, aki - mint arról lapunkban hírt adtunk, - augusztus 7-én súlyos autóbalesetet szenvedett. Mikor dr. Bárány István osztályvezető főorvossal délután két óra után benyitottunk a betegszobába, a nagyváradi püspök aludt. Az arcán és a mellkasán zúzódások látszottak. - Nyugodt volt az éjszakája és jó, hogy most is gyógyszerek nélkül tud pihenni - mondta a főorvos, és kért, hogy inkább kint beszélgessünk. - Kérem, mindenekelőtt azt mondja el, hogyan történt a bal­eset. - Szerencs belterületén egy ke­rékpáros okozta. Váratlanul a kocsi elé kanyarodott, a sofőr az ütközést kivédendő nagy ívben balra kapta a kormányt, s az út menetirány sze­rinti bal oldalán egy vas villanyosz­lopnak ütközött. A gépkocsivezető csak kis sérülést szenvedett, a kor­mányőrség szolgálatot teljesítő tagja középsúlyos mellkasi sérülésekkel fekszik nálunk, míg a kerékpáros kórházi kezelésre sem szorult. - Legsúlyosabban tehát Tőkés László sérült meg? A JÖVŐ HÉTEN: Genscher-Sevardnadze találkozó (ČSTK) - Hans-Dietrich Gen­scher nyugatnémet külügyminiszter kedden este telefonon beszélgetett szovjet partnerével, Eduard Se­vardnadzéval. A felek megállapod­tak abban, hogy augusztus 17-én, pénteken Moszkvában munkatalál­kozót tartanak - közölte a TASZSZ hírügynökség. Napirenden szerepel majd többek között a szeptember 12-re ugyancsak Moszkvába terve­zett kettő plusz négy tárgyalások újabb fordulójának előkészítése. Genscher valószínűleg megpróbálja megváltoztatni a Szovjetuniónak a bonni és a berlini kormány leg­újabb kezdeményezésével kapcso­latos elutasító álláspontját. Mint is­meretes, a két német állam már október közepén meg akarja tartani az „egyesítési" választásokat. A Szovjetuniónak eddig az a véle­ménye, hogy kizárólag belnémet ér­dek az egyesítési folyamat meg­gyorsítására tett törekvés, amely fi­gyelmen kívül hagyja a külpolitikai aspektusokat, elsősorban az össz­európai biztonsággal összefüggő kérdéseket. - Igen. Sérülései közül a legsú­lyosabb a többszöri medencecsont­törés. - Milyen kezelésben részesítet­ték a tegnapi nap folyamán? -Mindenekelőtt azt szögezném le, hogy azok a diagnózisok, ame­lyeket a felvételt követő órákban felállítottunk, nem változtak a mai vizsgálatok után sem, tehát további sérüléseket nem találtunk. A mai nap tulajdonképpen a műtéti előké­születekkel telt el. A püspök úr álla­pota a sérüléseit tekintve kielégítő, műtétre kész állapotban van. - Mikor lesz az operáció? -Terveink szerint augusztus 9­én, délelőtt lesz a medencetörés csontegyesító műtéte. Felkészült rá, megnyugtatóan hatott rá, hogy ma reggel az ide érkezett feleségével ós fivérével is szót válthatott. - Megtudhatnánk, hogy ki vég­zi majd a műtétet? - Hadd ne mondjak neveket, mi ugyanis mindnyájan a hivatásunk­nak élünk, s nem akarunk még ilyen módon sem reflektorfénybe kerülni. Kórházunk sebészei végzik el a mű­tétet. - Utána meddig kell a miskolci kórházban maradnia? - Hét-tíz napig biztosan. Amikor a rehabilitációs szakasz elkezdődik, akkor kell majd a továbbiakról gon­doskodni. Természetesen a válasz­tás lehetőségét megadjuk Tőkés Lászlónak. Az viszont alighanem bi­zonyos, hogy erre is valahol Ma­gyarországon kerül majd sor. (szaszák) Zsúfolt tárolók - üres boltok Nem igazolja bőséggondjainkat a vidéki húskínálat Múlt szombati számunk első oldalán ismét a mezőgazdasági vállalatok gondjait szaporító vágóállat-felvásárlási problémákkal foglalkoztunk. Az illetékesek körében nem aratott osztatlan sikert, hogy a vidékről kapott jelzések alapján bátorkodtunk megjegyezni, a húsipar és a kereskedelem vállvonogató taktikája valószínűleg szintén hozzájárult a feszültség növelé­séhez. Ennek lényegéről, a Minolta to­vábbi szlovákiai terveiről és - szem­pontjukból a piaci helyzetről beszél­gettünk KAREL RUSEKKEL, a po­zsonyi kirendeltség vezetőjével. - Miután április negyedikén Po­zsonyban leraktuk tevékenységünk szlovákiai alapjait, július elsején már Besztercebányán is létesítettünk (Folytatás a 2. oldalon) Tekintve, hogy a helyzet azóta sem változott, augusztus 7-én körül­néztünk néhány vidéki boltban. Az esetek többségében azt tapasztal­tuk, hogy az árukínálatból nagy adag jóakarattal sem lehetne a táro­lók állítólagos túlzsúfoltságára kö­vetkeztetni. Százdon, a lévai Jednota 02 068-as számú vegyesáru-boltjá­ban hiába kerestünk leveshúst, füs­töltárut, felvágottat, üresen tátongott a hűtőpult. Gergely Jánosné helyet­tes boltvezető elpanaszolta, már egy hete a nincset árulják. Múlt szerdán egyszerűen nem kaptak árut. A vá­lasztékot illetően máskor sem kielé­gítő az ellátás, hisz kizárólag porció­zott tőkehúst forgalmazhatnak, s bármit rendelnek, csak azt kapják, amit a szállító éppen adni tud vagy akar. Nem elég, hogy anyagilag ká­rosodnak, mert a keresetük jó részt a forgalomtól függ, még a vásárlók megjegyzéseit is le kel! nyelniük, mintha ők tehetnének arról, hogy az értékesítési gondokkal küszködő földművesek a boltban üres polcokat találnak. Ipolyszakállason másfél kiló marhacombot vehettünk volna, eny­nyi maradt a múlt heti szállítmány­ból. Sertéshúsból kicsivel nagyobb volt a készlet, bővebb a választék. A lévai Jednota 08 324-es számú húsboltjának vezetője, Bartal Magda elmondta, sertéshúsból most is el­fogy hetente 3-3,5 mázsa, viszont a marhahús iránti kereslet lényege­sen csökkent. A korábbi 130-150 kiló helyett legfeljebb 80 kilót mer rendelni. Ennyit is csak azért, mert tudja, hogy az üzemi konyhák 50-60 kilóra biztos vevők. Felvágottból rendszerint szerény a választék, füstöltárut meg néha hiába rendel. Azt már csak úgy mellékesen je­gyezte meg, hogy a szállítás nem hűtökocsiban történik, s mire 17 óra­kor hozzájuk ér a gépkocsi, a reggel felpakolt húsnak mindenféle színe­szaga van, csak nem jó. Kéménden hetente kétszer kap árut az érsekújvári Jednota 08 554­es számú húsboltja. Itt a mennyiség­gel általában nincs baj, viszont a vá­laszték meglehetősen szűk, hisz a partner a megrendelést csak 50-80 százalékra teljesíti. KunyitÁr­pád boltvezető szerint sokan az áre­melés előtt „bespájzoltak", amit a hétvégek szokatlanul nagy, 50-60 ezer koronás forgalma is jelzett. Most inkább a baromfihúst, csirke­aprólékot, csülköt, körmöt és egyéb olcsó húsféléket keresik, de ezekből (Folytatás a 2. oldalon) lyoknak az elitalakulatai képezik, amelyek részt vettek a vietnami ós a panamai hadműveletekben is. Szaúd-Arábiába küldtek F-15-ös és F-16-os vadászbombázókat, Diego Garcia szigetről B 52-es típusú gé­peket, s Washington állítólag arra is engedélyt kapott, hogy leszálljanak azok az F 111 -es bombázók, ame­lyek két nappal ezelőtt Nagy-Britan­niából érkeztek egy törökországi tá­maszpontra. Az Eisenhower ameri­kai repülőgép-anyahajó tegnap to­vábbi öt hajó kíséretében a Szuezi­csatornán keresztül a Vörös-tenger­re úszott és a Perzsa-öböl felé vette

Next

/
Thumbnails
Contents