Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-03 / 180. szám, péntek

A hírnév szárnyai - jelenet Otakar Votoček filmjéből; középen Peter O'Toole. Díjazott kudarcok Jegyzetek a Karlovy Vary-i filmfesztiválról ÚJ szú 1990. VIJI. 3. Kiábrándító eredményekkel zárult az idei filmfesztivál Karlovy Varyban. Lindsay Anderson Oscar-díjas rendező és héttagú csapata, a nemzetközi zsűri talán bekötött szemmel, kalapból húzva sem rangsorolhatta volna rosszabbul a filmeket, mint ahogy „alapos megfontolás után", "a művészi színvonaltól eltekintve, inkább csak az alkotások politikai töltetére figyelve osztott ki nagyon is megkérdőjelezhető díjakat. Antonín Máša Mi voltunk azok? című munkáját például, amely a zsűri díját kapta, még a puszta tény sem teszi érdekessé, hogy ez az első barrandovi fecske a novemberi események óta. Máša bemutatóra készülő prágai színészei - a filmbeli történet szerint - egyetlen dologra kíváncsiak a gyengéd forradalom elcsendesedése után: ők maguk vajon bomlasztották az előző rendszert, vagy szilárd pillérei voltak? A kérdés izgalmas és továbbra ís az marad, hiszen a színész, akarva, nem akarva a szerepeivel politizál, ám a válasz, vagyis a film színtelen, gyermekded, közhelyes alkotás. Meg is jegyezte Miloš Formán pár nappal a vetítés után: ,.Nehéz helyzetben vannak most a hazai filmesek. A frissen kivívott szabadság ós a demokrácia váratlan helyzet elé állította őket. Ami tegnap még érdekes volt, sőt rázós témának számított, az ma már közel sem kelt akkora feszültséget". Jirí Menzel, akit a régi rendszer „elöljárói" nagy-nagy erőfeszítéssel sem tudtak igazán sarokba szorítani, bölcsen, tömören csupán azzal egészítette ki mindezt, hogy ,,én most úgy érzem, új talajra léptem, s időbe telik, amíg megtanulok járni". A rendezés díját Janusz Kijowski alkotása, A félelem állapota kapta, amely egy disszidálásra készülő fiatal színész életérzéseit ecseteli a nyolcvanas évek Lengyelországában. Kijowski tehetséges rendező, ehhez nem fér kétség, de A félelem állapota nem igazán tömény, sőt nem igazán jelentős film. A Lidice rózsái elnevezésű díjat, mélyet korábban az elkötelezett filmek kaptak, most Juraj Jakubisko Madárkák, árvák és bolondok című 1969-ben forgatott tragikomédiájával megosztva azoknak a már nem élő cseh és szlovák rendezőknek ítélte oda a zsűri, akik a hatvanas években szereztek hírnevet a hazai filmgyártásnak. Volt is nagy felhördülés az eredményhirdetés perceiben: micsoda ötlet élőt a holtakkal díjazni... ha így folytatják, jövőre az egész rendezőgárda egyetlen, közös elismerésben részesül. Nem fogadta lelkes taps azt a bejelentést sem, hogy a legjobb férfialakítás díját a Csernov című (tizedrangú) szovjet film főszereplője, Andrej Szmirnov kapta. Egyedül a franciák „három nővére": Julie Jezequel, Clotilde de Bayser és Laure Marsac aratott egyértelmű sikert; a Csődü/e/ben mind a hárman meggyőzően játszottak. A kérdés most már csak az: hogy fogadja majd e halk, alapos műgonddal készített lélektani filmet a látványos szuperprodukciókhoz szokott fiatal nézősereg? A Csődület ugyanis elsősorban nekik szól, azoknak, akiknek a testvéri szeretet, a család, az összetartozás, a felelősségérzet elavult fogalom csupán. És most gondolatban vonalat húzok, s azokról a filmekről szólok, amelyeket én díjaztam volna. Elsőként az ír Thaddeus O'Sullivan balladáját, a Decemberi menyasszonyt említem meg, amely a címben szereplő, korántsem bűnös északi szépség szokatlan szerelmi története mellett a tizenkilencedik századi Írország feddhetetlen, szigorú erkölcsét is pontosan, érzékletesen ábrázolja. Sarah, a dolgos, tisztességes szolgálólány két férfit, két fivért szeret egyszerre. Választani nem tud közülük, mint ahogy otthagyni sem képes őket, ezért egész életében bűnhődnie kellene. Legalábbis a falubeli pap szerint. A lány azonban nem sokat törődik az elmarasztaló véleményekkel, számára egy az Isten: a színtiszta érzelem. Lányát, s fiát - maga sem tudja, melyik férfitől - házasságon kívül szüli meg, s így nevel belőlük igaz, becsületes embereket. Húsz évvel később aztán, lánya kérésére, mégis csak fejet hajt a pap előtt, és feleségül megy az egyik férfihoz, de „hűtlen" így sem lesz a másikhoz. Megrendítően őszinte, rokonszenves alkotás a film, Saskia Reeves, Sarah megformálója pedig Bergmannál is jelesre vizsgázna. Edward Zwick Dicsősége három Oscar-díjat kapott az idén; Karlovy Varyban még csak elismerő oklevél sem jutott neki. Ehhez igazán nincs mit hozzáfűzni. Az 54. Massachusetts^ néger ezred katonáiról, akiknek zöme a Fort Wagner-i ütközetben esett el az amerikai polgárháború idején, sokat fogunk még hallani. A film - Denzel Washington nem mindennapi alakításával - az elkövetkező hónapok egyik legnagyobb slágere lesz a mozikban. A harmadik remekmű, amely felett szemet hunyt a zsűri, Fons Ra'demakers Rózsakertje, a nyugatnémetek lelkiismeret-filmje. Főhőse, az Ecuadorban élő zsidó férfi (Maximiliam Schell formálja meg nagyszerűen, szinte szavak nélkül) húgai náci gyilkosait keresi Hamburgban. Bele is botlik az egyikbe, s hogy ne tudja elhagyni az országot, megtámadja. A tárgyalások során aztán kiderül: Arnold Krenn csaknem kétszáz gyermek kivégzésére adott parancsot a koncentrációs táborban, elítélni mégsem tudják őt, mert leromlott egészségi állapota miatt nem képes vallomást tenni. Rademakers, aki 1986-os rendezéséért, a Merényletért Oscar-díjat kapott, most is maradandó értékű alkotással jelentkezett. Nem az ő szégyene, hogy a Rózsakert nem nyert ezen a fesztiválon. „Nyertek" viszont a nézők, mert Karlovy Vary végre azoknak a rendezőknek is zöld utat adott, akik elhagyták az országot vagy maradtak, de 1969 óta nem forgathattak. Pavel Juráček és Drahomíra Vihanová az utóbbiak közé tartoztak, Juráček a cseh filmiskola egyik legjelentősebb egyénisége volt, lehetőséget viszont 1969-től egyszer sem kapott. Utolsó filmjét, a most bemutatott Egy kezdő hóhér esetét Jonathan Swift Gulliver utazásai című regénye alapján készítette, s tavaly bekövetkezett haláláig már csak forgatókönyveken dolgozhatott. Vihanová egyetlen játékfilmet forgathatott csupán, az Agyonvert vasárnapot, amelyet azért vontak be 69-ben, mert a rendező egy hivatásos katonatiszt érzelmi világát és magatartását ábrázolva mutat rá a modern ember egzisztenciális bukására. A külföldön alkotó cseh filmrendezők népes gárdájából az Amszterdamban élő Otakar Votočeket emelem ki, akinél nagyobb sikert talán senki sem aratott Karlovy Varyban. Török video című munkája huszonhét perces kisjátékfilm csupán, de Votočeknek ennyi idő is elég ahhoz, hogy valósághű képet adjon egy rotterdami török üzletes hétköznapjairól, és azon belül is arról az őrületes küzdelemről, amelyet a puszta talponmaradásért vív. Ugyanettől a rendezőtől a másik meglepetés, s számomra a legnagyobb élmény az idei fesztiválon: A hírnév szárnyai. Két óra azokkal, akik a földön váltak híressé vagy hírhedtté és most az elíziumi mezőkön „élik" életüket. Filmcsillagok és gyilkosok, Nobel-díjas tudósok és világhírű orvosok, űrhajósok és építészek, múzsák és szeretők társalognak önfeledten egy óriási luxusszálló falai közt, s annak hatalmas parkjában, persze csak addig, amíg a földön emlékeznek rájuk. Akiről itt lent kezdenek megfeledkezni, azpknak el kell hagyniuk fényes lakosztályukat, és vagy a padlásra, vagy az alagsori szobákba kerülnek, majd amikor még csak emlegetni sem emlegetik őket, el kell hagyniuk a mennyei mezőket. Hogy mennyi ötlet, fordulat, szellemesség és fantázia van Votoček filmjében, azt az is bizonyítja, hogy amikor Peter O'Toole, az Oscar-díjas angol színész elolvasta a forgatókönyvet, azonnal repülőre ült, s már utazott is hozzá, hogy szerződést kössön a főszerepre. Rajta kívül Colin Firth (Formán Valmontja) és Marie Trintignant nyújt felejthetetlen alakítást a filmben, de nagyszerűen játszanak az epizodisták is, hiszen mindannyian remek szerepet kaptak. Karlovy Vary tehát tartogatott néhány kellemes meglepetést is az idén. Csak a díjakat tudnám felejteni! SZABÓ G. LÁSZLÓ „A gyerek nagyon szereti a fagyit" Amikor az orvos tehetetlen - Kérem a következőt - nyitotta ki a gyermekorvosi rendelő ajtaját az ápolónő, majd meglepetten vette tudomásul, hogy üres. Szerencsénkre, mert módunkban állt megkérdezni dr. Valéria Vassová gyermekgyógyásztól, milyen a falusi gyerekek egészsége. - Azt hiszem, ezen a téren nincs különbség falu és város között. Tardoskedden is listavezetők a légzőúti megbetegedések, s ezen nem csodálkozunk, hiszen 12 kilométernyire vagyunk Sellyétől. Hét éve, amióta itt vagyok a faluban, a szoptatás fontosságáról győzködöm az anyákat, s hol hallgatnak rám, hol nem. Habár - s ezt ne vegyék dicsekvésnek - egyre többen szoptatnak. Azt is tudom, a szoptatás még nem old meg mindent, ezért a másik fontos feladatomnak tartom azt, hogy rávegyem a fiatal anyukákat, ne adják gyermeküket közösségbe. Szerencsére, a falunkban nincs bölcsőde, de én nem vagyok az óvoda híve sem. Sajnos, ez idáig azok is közösségbe adták gyermeküket, akik a másik gyerekkel anyasági szabadságon voltak. Ugyanis a pici mellett lehet fóliázni, a nagyobbra viszont vigyázni kellene. A fóliáé az elsőbbség, nem a gyermeké! Minden gyermekorvos vágya - folytatta hévvel az orvosnő - az egészséges gyermek. Én igyekszem nem csupán gyógyítani, hanem megelőzni is a bajt. S mert a fertőzés forrása a közösség, megállapodtunk a helyi nemzeti bizottság dolgozóival, szeptembertől csak azok a gyerekek járhatnak óvodába, akik édesanyja dolgozik. Megtudtam, falun is egészségtelenül élnek a felnőttek, és a gyerekek is. A sok tévénézéstől, videózástól romlik a látásuk, az egészséges mozgás hiánya miatt egyre többen ortopédiai panaszokkal küszködnek. Az orvosnő elpanaszolta, a szülők gyakran nem tartják be utasításait. Mintha - folytatta kissé lehangolódva - azzal, hogy elhozzák a rendelőbe, megtették volna a maximumot. Sok esetben, főleg meghűléseknél, hiába mondom - s ha az anyuka nem ért szlovákul, az ápolónő tolmácsol -, hogy inhaláljon a gyerek, s utána használja az orrcseppeket. S ugyancsak feleslegesen mondom, hogy a legfontosabb: egy-két napig ne engedje pajtásai közé. Munkából hazafelé tartva, gyakran találkozom a bicikliző, futkározó betegekkel. Nem a gyereket hibáztatom... Beszéltünk a készülő új egészségügyi koncepcióról, a szabad orvosválasztás lehetőségéről éppúgy, mint a betegnek arról a jogáról, hogy az év folyamán kisebb baját orvos nélkül, házilag kezelje. - Kollégáimmal csak helyeselnénk az ilyen döntést. Gyakran - főleg influenzajárványkor - a beteg el tudja látni önmagát, a gyógyszertárban megvásárolhatja a szükséges gyógyszereket, a lázcsillapítót. Az orvosválasztás lehetőségét is elfogadjuk, ám azzal a feltétellel, ha mi is kiválaszthatnánk azokat a betegeket (szüleiket), akik elfogadják a javasolt gyógymódot, akik számára a gyermek ellátása nem csupán kötelesség, hanem elsőrendű feladat. A mi esetünkben ugyanis gyakran nem beszélhetünk kizárólag orvos-beteg kapcsolatról, (a gyerekkel az ember könnyen szót ért), hanem az orvos-szülő viszonyról. Szóba került a gyógyszerellátás is, s jólesően hallgattam, hogy a gyermekeknek előírt gyógyszerekkel nincsenek különösebb nehézségek, illetve a hiánycikknek számító gyógyszer mással is helyettesíthető. - A napokban kaptam egy gyógy„ Fontos, hogy a szülő megfogadja a tanácsomat." (Méry Gábor felvétele) » szerlistát - tette elém az asztalra. - Közlik velünk, milyen új gyógyszerek állnak rendelkezésünkre. A listán 49 féle orvosság szerepel, ám mi boldogok vagyunk, ha antibiotikumból a gyógyszertárban 3-5 féle van. A kis beteg gyógyulása csak akkor érhető el - hangsúlyozta beszélgetőtársam, - ha a szülő megfogadja tanácsainkat. Egy pillanat - szakította félbe mondanivalóját - úgy hallom beteg érkezett. Nem várakoztatott sokáig, s közölte. - Nem veszélyes, csupán nyári torokgyulladás. Előírtam a gyógyszereket, de félek, az anyuka nem tartja a lakásban a gyereket. Két-három nap múlva kénytelenek lesznek ismét idefáradni, s ekkor már nehezebb lesz a gyógyítás. Ezt megértetni egyesekkel nagyon nehéz. A faluból kifelé menet az „ismerős" kisgyermekes anyukával találkoztunk, mindketten fagylaltoztak. - Nincs torokgyulladása a kicsinek? - kockáztattam meg a kérdést. - De. A gyerek viszont nagyon szereti a fagyit. PÉTERFI SZONYA Tombol a nyár. Az utóbbi napokban hazánk területén sehol sem hullott számottevő csapadék, s emiatt jelentősen csökkent a folyók és a tavak vízállása. A szokatlanul meleg idő nagy gondokat okoz a dél-csehországi halgazdaságoknak is. Sok helyütt levegőztető berendezéseket szerelnek fel a halastavak mentén, hogy növeljék a víz oxigéntartalmát. A Hluboká nad Vltavou-i halgazdaságban például már 85-öt helyeztek üzembe. A képen Pavel Tuma és Václav Čížek egy ilyen berendezést szerel. (Jaroslav Sýbek felvétele - ČSTK)