Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-24 / 198. szám, péntek

Boszorkányüldözés vagy forradalom? Boszorkányok pedig nincsenek, jelentette ki, a fáma szerint, kategorikusan valamikor réges régen valamelyik (Könyves Kálmán?) királyunk, s talán gyarló módon remélte, hitte is, hogy régiónkból örök időkre sikerült száműznie az irracionalitásban és a szellemi (fél) homályban (is) gyökerező félelmet, az abból fakadó agresszivitást, s annak egyik konkrét megjelenési formáját, a boszorkányüldözést, mint jelenséget. Reményére - fölényesen, néhány évszázad távlatából visszatekintve - a legmegfelelőbb jelző: balga. Boszorkányüldözés, mint olyan, volt, van és alighanem lesz is, háromszorosan is sajnos. Sőt, négyszeresen, éspedig azért, mivel az említett jelenség - nem tudni pontosan mikor, mióta - a kis- ós nagypolitika által irányított eszközzé vált. Fegyverré, melynek hatása, működési mechanizmusai előre kiszámíthatatlanoki?). Miképpen az elementáris indíttatású forradaloméi is. 1 Qon a

u9

usztus 8_

a I 9«/Ui - rendkívül figyelemre méltó, jelentős emocionális töltésű írás jelenik meg a Hlas ľuduban Elég is lenne már, Mačura úr címmel, mely arról tudósítja az olvasót, hogy a Nyitrai Járási Nemzeti Bizottság tanácsa a Pedagógusfórum járási koordinációs bizottságának nyomására visszahívta posztjáról a járás összes alapiskolájának igazgatóját, és helyükre pályázatot hirdetett. Ez Miroslav Pius, a cikk írója, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság iskolaügyi osztályának vezetője szerint törvénytelen lépés, az igazgatók visszahívása ugyanis nem tartozik a járási nemzeti bizottság tanácsának hatáskörébe, azonkívül a döntés semmibe veszi az SZK Oktatási, Ifjúsági és Testnevelési Minisztériumának 51/1990-402. számú, ez év január 3-án megfogalmazott állásfoglalása alapján lezajlott demokratikus igazgatóválasztások eredményeit. A címbéli Mačura urat, a Pedagógusfórum járási koordinációs bizottságának tagját, a tömeges visszahívás egyik szellemi atyját Miroslav Pius" szerint személyes okok motiválják tettében, a forradalom betetőztetése csupán takaró, mely ezt hivatott leplezni. öt nappal később, augusztus 13án, ugyanazon lap hasábjain jelenik meg Ivan Mačura válasza Ez még csak a kezdet, Pius úr címmel. Cikkében Mačura úr kommunista polipot, maffiát emleget, melynek „csápjai" a járás (az ország) életének minden szférájában jelen vannak, s mely ellen az NYEE járási koordinációs bizottsága megindította a könyörtelen harcot, egyelőre az oktatásügy területén. A januári választások szerinte csak idézőjelben voltak demokratikusak, még mindig olyan igazgatók állnak a járás alapiskoláinak élén, akik már hét-harminchét éve vannak e poszton, s akiket annnak idején a mindenki által ismert kommunista kritériumok alapján ültettek az iskolák vezetői székébe. A továbbiakban még kioktatja Miroslav Piustaz NYEE mibenlétéről, mely szerinte a kommunista erőszak ellen jött létre (érdekes, én eddig azt hittem, hogy mindenféle erőszak ellen, de ezt talán a járási NYEE-elnök Mačura úr minden bizonnyal jobban tudja) és röviden ismerteti a kommunisták pozíciómentő erőfeszítéseinek „forgatókönyvét", melyet 1989. decemberétől alkalmaznak: sztrájkokkal fenyegetőznek, aláírásgyűjtéseket és tömeggyűléseket szerveznek stb. A specifikusnak szánt „forgatókönyv" tulajdonképpen annyira általános, hogy szinte bármelyik pártunk vagy polgári mozgalmunk eddigi tevékenységére ráillik. * Egy nappal Mačura úr válaszát követően, augusztus 14-én szerény személyemben megjelenik a járásban lapunk munkatársa is. A

járási nemzeti bizottság oktatási osztályán tudtam meg: az ügyben közvetlenül érdekeltek Pozsonyban tárgyalnak a visszahívás jogosságáról, így őket aligha sikerű! „tollhegyre kapnom". Tekintve azonban, hogy az érintettek véleményét, érvelési módozatait a lapokból már ismerjük, ez nem keserített el túlságosan, mivel újat már aligha tudtak volna mondani. Hallgattassanak meq tehát a —' . ... _ ... pcu vaudl IUK is, illetve azok, akik eddig nem jutottak szóhoz, döntöttem. Valeria Foťková, járási tanfelügyelő, a kommunista párt tagja (Mačura úr cikkében név szerint is említve van, mint a járás iskolaügyének jelenlegi állapotáért felelős személyek egyike) szerint túl zavaros az egész ügy, egyelőre nem világos, hogy az egész járás tanítóközvéleménye áll-e a visszahívás mögött, vagy csupán a Pedágógusfórum és a járási nemzeti bizottság egyes vezetőinek személyes érdekei; Mačura urat személyesen is jól ismeri, nehéz természete van, mondja diplomatikusan, abban viszont, hogy a járás pedagógusai olyan erkölcsi szinten vannak, amilyet Mačura úr a cikkében jelez (egy részük megfélemlíthető, a másik jellemtelenül, érdekből kiszolgálja a bukott rendszer által kijelölt igazgatókat), abban neki magának is része van, hiszen ő is oktatta őket a Nyitrai Pedagógiai Főiskola tanáraként annak idején. Hogy vannak érdek szőtte összefonódások a járásban, az a következő megjegyzéséből derül ki, igaz, ezt csak azzal a feltétellel mondja, hogy nem közlöm le. Annak illusztrálására azonban, hogy mennyire bonyolult, mennyire kibogozhatatlan az ügy, név nélkül mégis közzéteszem: nem is olyan rég éppen Foťková asszony juttatta protekciósán munkahelyhez egyik, az összefonódások, a kommunista maffia ellen jelenleg oly agilisan vagdalkozó Pedagógusfórumtag feleségét. (így megy ez...) A kiírt pályázatok ellen egyébként nincs kifogása, amennyiben objektíven fogják a pályázókat elbírálni, akkor csak jót hozhatnak az iskolaügynek, az iegész járásnak. Ľudovít Bebjak és Martin Kručay, mindketten a Pedagógusfórum járási koordinációs bizottsága és ;,az NYEE tagjai: a januári ún. demokratikus választásokat követően az esetek több mint 80 százalékában az előző igazgatók maradtak a helyükön, a tanítók nagy része meg volt félemlítve, nem arra szavazott, akire valóban akart; a Pedagógusfórumhoz több ilyen tárgyú panaszos levél érkezett, ők is tettek bizonyos lépéseket az alapiskolákban uralkodó valós helyzet felderítésére és a tapasztalatok alapján javasolták aztán az igazgatók visszahívását a járási nemzeti bizottság vezetőségének; a visszahívások nem konkrét személyek ellen irányultak, az oktatásügy helyzetének javítását célozták meg; nem értik, mi ez a felháborodási hullám az igazgatók részéről, hiszen amennyiben megérdemelten vannak a helyükön, akkor nem kell félniük a pályázattól, melyen ők is részt vehetnek; nem igaz Pius úr állítása, mely szerint a járási nemzeti bizottság tanácsának döntése törvénytelen, igenis megvan hozzá a hatásköre, de ha nem is lenne meg, az erkölcsi joguk akkor megvan rá, a forradalmat be kell fejezni, éspedig a kommunista párt vezető szerepének következetes megszüntetésével az iskolaügyben (is). Megjegyzésemre, miszerint a Mačura úr által közzétett nevek jegyzéke nagyrészt olyan egy-két osztályos alapiskolák igazgatóit említi, akiknek a helyére nemigen volt nagy tülekedés a múltban, tekintve, hogy ezekben az igazgató egy személyben tanár is, valamint hogy a Pedagógusfórum állítólag csak a fizetésekkel, illetve a személyi kérdésekkel foglalkozik, ezt válaszolták: a jegyzékkel kapcsolatos állítás igaz, de feiniük azért ezeknek az igazgatóknak sem kell a pályázattól, amennyiben megvannak a megfelelő szakmai és emhori ;

u;

ajaonságai

k a poszt betöltésére; a Pedagógusfórum pedig szívesebben foglalkozna szakmai problémákkal, a pedagógusok bérezése azonban fontos és egyelőre megoldatlan gond, a perszonális kérdés megoldása pedig a másik fél indokolatlan makacssága miatt húzódik a végtelenségig. Jolana Kisová, a kolonyi vegyesiskola igazgatónője, a kommunista párt volt tagja: munkatársaitól hallott az érthetetlenül a szünidő első felében nyilvánosságra hozott rendelkezésről; nem kíván részt venni a pályázaton, róla ne mondják, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a posztjához; nem ért egyet a visszahívás megindoklásával, hibának tartja a kommunisták nagy közös zsákba való dobálását, neki a párttagság „előnyeiből" a múltban csak az éjjelekbe nyúló gyűlésezés jutott; a csökkentett osztályszámú alapiskolák igazgatójának lenni a múltban sem volt csak párttagnak kijáró „kitüntetés", 1973-ban, amikor ő az iskola élére került, a környék hasonló iskoláinak igazgatói szinte kivétel nélkül pártonkívüliek voltak; a januári titkos választások demokratikusak voltak, illetve nem tudja, hogyan lehetne még demokratikusabban választani; a Pedagógusfórum aktivistáit nagyrészt a karrierizmus vezeti, szakmailag egyikük sem áll a helyzet magaslatán, nem egynek közülük a múltban jelen volt az óráin és nem tapasztalt semmi különöset. Pukkai László, az SZMPSZ elnöke, az EPM tagja: az újságokból értesült az eseményekről, nem ért egyet a nyitrai rendelettel, ő személy szerint az SZMPSZ elnökeként, de a Galántai Járási Nemzeti Bizottság alelnökeként sem tudná elszánni magát egy ilyen tömeges visszahívás javaslására; osztja a véleményt, hogy a januári választások nem voltak egészen tiszták, a tanárok nem voltak megfelelően felkészülve rá; amennyiben viszont a Nyitrai járás valamelyik magyar tanítási nyelvű iskolájának igazgatója hozzá fordul az ügyben, kötelességének érzi megtenni a megfelelő lépéseket. Alžbeta Šebová (KDM) és Margita Kierová (pártonkívüli), mindketten járási inspektorok: a tanácsnak, sőt még a járási nemzeti bizottság oktatási osztálya vezetőjének is jogában áll visszahívni az alapiskolák igazgatóit, mutatják a Munka Törvénykönyv megfelelő kiegészítéseit, illetve a járási nemzeti bizottság szervezési szabályzatát (kapkodom a fejem, s immár huszadszor szánom rá magam, hogy levelezőként már a közeljövőben beiratkozom a jogi karra), ezt az is bizonyítja, hogy amikor néhány, a közelmúltban viszszahívott óvodaigazgató bírósághoz fordult, nem az ő javukra dőlt el a per; a tömeges visszahívásra szükség volt, mivel a járás alapiskoláiban „hála" a bukott rendszer által odaültetett igazgatóknak, olyan dolgok folynak... R

engeteg olyan célzás, illetve homályba burkolt megállapítás hagyta el ezen a napon beszélgetőpartnereim száját, melynek közlésére vállalkozni megfelelő bizonyítékok hiányában az öngyilkossággal lenne egyenlő: hogy X igazgató ezt és ezt tette iskolájában, hogy Y gyilkossággal fenyegette meg Z-t stb. Az egyetlen biztos pont, ami kapaszkodót nyújthatna ebben a meglehetősen zavaros ügyben, a törvény szava, vagy legalábbis szelleme. Ezt azonban a forradalmárok nemigen akarják respektálni. A másik fél sem minden esetben, hiszen mint kiderült, a januári választások - melyeknek eredményeihez annyira ragaszkodnak - sem voltak összhangban a törvénnyel. A megoldás mindenesetre a távoli jövőbe tolódik ki, s ennek elsősorban alighanem a tanulók, az iskolák, az iskolaügy látja kárát. Talán egyszerűbb lett volna azok ellen az igazgatók ellen, akikre konkrét panaszok vannak - ha vannak egyáltalán, ilyenekre ugyanis a Pedagógusfórum csak titokzatosan célozgat, súlyos visszaéléseket, a tanári kar terrorizálását stb. emlegetve - büntetőjogi eljárást indítani. Mert ha valóban megtörténtek azok a bizonyos dolgok akkor a pályázat útján való, az esetleges szakmai hozzá nem értéssel megindokolt lefokozás - kevés. P

ozsonyba visszatérve tudtam meg: a kerületi nemzeti bizottság tanácsa törvénytelennek ítélte a járási nemzeti bizottság tanácsának rendeletét, s ezzel semmisnek nyilvánította azt. A járási nemzeti bizottság a minisztériumhoz fordult jogorvoslásért. KLUKA JÓZSEF Dr. Martin Bakoss publicistának adom át a szót. A rádió nemrég rehabilitált főmunkatársa ma a pozsonyi rádió vezérigazgatójának a tanácsadója. Az egykori besztercebányai püspökhelyettes fiának maradandó gyermekkori élményei fűződ-' nek Csallóközaranyoshoz, ahol Vízváry tanítóék családjánál nem egyszer töltötte el, vendégként, a nyári vakáció napjait. * • f * * t Ha bárki felténné a kérdést, vajon mi volt eddigi életem legmeglepőbb eseménye - nem kellene sokáig várnia a válaszomra. Ma is döbbenten emlékszem vissza arra a pillanatra, amikor értesültem a Varsói Szerződés szövetséges hadseregeinek csehszlovákiai inváziójáról. Akkortájt a megdöbbenéstől erre se szavakat, se magyarázatot nem találtunk. Sőt, meg sem tudtuk ítélni, hogy rajtunk akkor az el nem múló gyász, avagy a harag vett-e erőt. Időközben sok minden világossá vált. Elsősorban az a tény, hogy minél erőteljesebben szállt szembe társadalmunk a hatalmi diktátummal, annál veszedelmesebbé vált a szocialista államok és elsősorban a Szovjetunió számára a nálunk egyre izmosodó, emberarcú demokratikus szocializmus példája. Esztendőkön át kérdezgettük azt, ami talán még ma is aktuális: vajon Cseh-Szlovákia 1968-as lerohanása feltételezhető, illetve előre várható volt-e? A felelet: igen is, meg nem is. Nem hiszem, hogy e kérdés megválaszolásának valaha is volna mélyebb, avagy gyakorlati értelme. A történelmet az emberek formálják. A történelem olyan, amilyen! Visszamenőleg nem változtatható, belőle csak a szükséges tanulságokat lehet levonni. De hát az sem megvetendő! Ezért béküljünk meg azzal, hogy 1968-ban és azt követően a dolgok úgy játszódtak le, ahogy megestek. Ne fetisizáljuk a történelmet. Saját tapasztalataink alapján szerzett konkrét történelmi felismerésünk pedig az, hogy az 1989-es esztendő az 1968-as eseményekkel a legközvetlenebb összefüggésben áll, ám 68-hoz viszonyítva új politikai, társadalmi, ökonómiai feltételek kontextusában. Elöljáróban szükségesnek tartottam e gondolatok közlését, mielőtt az 1968. augusztus 20-tól szeptember 3-ig tartó, személyes rádiós élményeimről szólnék. Nos, a lerohanás első napján a megszálló hatalmak katonái szétverték a leadás „agyát", az úgynevezett technikai kontrollt, kiszaggatták a kábeleket, megsemmisítve ezzel a műsorsugárzás lehetőségét. Ezt követően bennünket, rádiósokat a szó szoros értelmében kiűztek munkahelyünkről, saját épületünkből. Mindannyiunk számára világossá vált: sürgősen lépnünk kell. Valamiféle adóállomást kell teremtenünk, s mielőbb fel kell venni a kapcsolatot a lakossággal. A bennünk visszhangzó kategorikus követelmény egyre erősebb intenzitással jelentkezett: „Nem szabad hallgatnunk! Nem maradhatunk némák! Hallatnunk kell hangunkat!" Augusztus 22-én, a reggeli órákban, az előző napi tanácskozásainkhoz hűen, a Lenintéri nagy stúdióban (ekkor ennek létezéséről a szovjetek még nem tudtak) vagy ötvenen jöttünk össze: műszakiak, szerkesztők, bemondók, adminisztrációs munkatársak és a vezetőség egy része. Ez a találkozás a rádiósok szolidaritásának megrendítő megnyilvánulása, a történelmi helyzet felismeréséből eredő felelősségtudat felismerése volt. E tragikusan bonyolult helyzetben mindannyiunk elemi kötelessége a köztársaságnak és polgárainak érdekeit szolgálni. Ez volt az erkölcsi parancs, mely munkára sarkallt és eggyé kovácsolt bennünket. E tanácskozás során négyen elhagytuk az épületet: három szerkesztő és egy műszaki. Távozásunk előtt magnetofont, mikrofont, lemezjátszót, néhi-iy zenei felvételt, magnót vettünk magunkhoz, autóba ültünk és a Szőllősi úti kis leadó épületéhez siettünk. Itt két lelkes fiatal segítőtársra, két technikusra akadtunk, akikkel hihetetlen rövid idő alatt sikerült egy ideiglenes adót teremtenünk. Röviddel tíz óra után csatlakozhattunk is a már működő országos „rádiós stafétához". Jelentkezhettem, megszólalhattam, hogy vagyunk, hogy leszünk, hallatni fogjuk hangunkat. Ez volt hát az indulás. Másnap pedig már megszólalhatott szabad rádiónk, a „Város a Duna mentén", rövidített formában a Dunaj I. és Dunaj II. Majd az ezt követő napon megszólalt a „Gabonaváros" is. Emlékezetünkben idővel elhalványulnak a tények és események. Az időbeli sorrendiség is összemosódik. Bensőnkben inkább azok a megélt események rögződnek, melyek elsősorban emberi magatartásokhoz kötődnek, mert hiába, az ember érdekli az embert. A 68-as esztendő e szakaszára és a rákövetkező időkre visszapillantva, sokakra emlékszem és fogok is emlékezni. Tisztelettel és nagy szeretettel azokra, akik bátran és becsületes helytállással siettek a sarjadó, tavaszt ígérő demokráciánk védelmére és a kegyetlen üldöztetéseket is vállalva, kitartottak. Nem csekély fenntartással azokkal szemben, akik minden időben, jóban, rosszban járták a maguk tojástáncát, jól éltek és tudatosan választották a hamis utat. Ne várjunk tőlük bűnbánatot, lelkiismeretfurdalást. Éljenek békében, meghúzódva és f élre vonultán. Aktivitásukra sosem volt és nem is lesz szükség! (Folytatjuk) ÚJ SZÚ 4 Ne

m "ériin 1945, hanem Prága 1968 (Archív felvétel) 1990. VIII. 24.