Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-22 / 196. szám, szerda

Václav Klaus csak: csóválta a fejét Pánikűzés a képernyőn Múlt héten futótűzként terjedt az országban: megint megemelik a benzin árát. Egyes körzetekben újra felvásárlási láz tört ki, s pánikhangulat kezdett eluralkodni. Tüstént képernyő elé ültették a legilletékesebbet, adjon választ a kialakult helyzetre. Václav Klaus, szövetségi pénzügyminiszter a hallottak kapcsán csak csóválta a fejét. „Hogy drágább lesz-e a benzin? Nem. tudok róla, se én, se a kormány tagjai senkivel sem tárgyaltak erről. Megint egy olyan fölösleges jelenségről lehet szó, amely bonyolítja helyzetünket és nyugtalanít mindnyájunkat." Szó ami szó, kissé megnyugtatott bennünket. Ám ha jobban belegondolunk pillanatnyi köolajbeszerzési nehézségeinkbe, már nem annyira hatásos a miniszter fejcsóválása. Mínusz 2,5 millió tonna Évente legalább 15 millió tonna kőolajra van szüksége az országnak, hogy zavartalanul üzemelhessenek a finomítók, s legyen elég üzem- és műanyag vagy más kőolajszármazék. Erre az esztendőre 16,6 millió tonnás behozatali egyezményt kötöttünk a Szovjetunióval. Mint ismeretes: egyetlen szállítónk év közben szinte rendre kevesebbet küldött. Most is naponta 9 ezer tonával kevesebb mennyiség érkezik a Barátság (manapság ki tudja mennyire helytálló az az elnevezés) kőolajvezetéken. S mivel a szovjet fél - óriási gazdasági nehézségei miatt - ennél többet aligha lesz képes szállítani, kénytelenek vagyunk más megoldás után nézni. Csupán erre az évre 2,5 millió tonna kőolajat kell nem szovjet piacról beszereznünk. Kemény valutáért vagy a kinnlevőségeink utólagos törlesztése révén. Talán a legnagyobb gond a finomítóinkba való eljuttatása lesz. Még szerencse, hogy az Adria-vezeték könnyen üzemképessé tehető, s Ausztria is kedvező ajánlatot tett a másik, Dél-Európából majdnem Pozsonyig húzódó „kőolajcsatorna" kihasználására. Mindössze 50 kilométerrel kellene megnyújtani, hogy eljusson a Farkastorokba, -s megépítésének költségeit mindkét fél a saját területén fedezné. E szerint Csehszlovákiának jó ha öt kilométernyi szakasz jutna. De nemcsak hogy kevesebb kőolaj érkezik a Szovjetunióból, hanem még azt se tudjuk úgy feldolgozni, hogy minél több üzemanyagot nyerjünk belőle. S mindez azért van, mert már 16. hónapja késik a hidrokrakkoló üzembe helyezése a pozsonyi Slovnaftban. Megint egy félresikerült beruházás, amelynek következményeit nyögi a gyár, s nem túlzás: közvetve az egész ország. Kialakulásában leginkább gépgyártásunk tehetetlensége és az a félresikerült technológiavasárlás jatszotl közre, ami miatt májusban tűz ütött ki a próbaüzemelő berendezésen. Következményeinek felszámolása napjainkban is még tart, sőt időközben valamennyi szerelvény kicserélésén kívül a több tonnás léghűtő berendezést is ki kellett javítani. Nem csoda hát, hogy büntetőjogi eljárás indult az üzletkötésben érintett hat külkereskedelmi dolgozó ellen. Hogy végül is mikor indul be a hidrokrakkoló, azt ma még nem tudni. Több kedvező hír után, legutóbb újabb rendellenességek jelentkeztek. Közben azonban már készül a beindítás ütemterve, s a gyárban külön igazgatóhelyettest neveztek ki a próbaüzem irányítására. Aligha kétséges: rengetegen szorítanak neki az országban. Tartalékok nélkül Hiába emelték meg alaposan a kőolajszármazékok kiskereskedelmi árát, továbbra is rendkívül magas a benzinfogyasztás. Nyugaton ennek mindenki örülne, nálunk inkább aggályokat ébreszt. Vajon meddig győzzük a benzinnel? Vannak még tartalékaink? A Benzinol illetékese a minap nagyon feszültnek minősítette az üzemanyagellátás helyzetét. Júliusban például 20 százalékkal több benzin fogyott el, mint tavaly ugyanabban az időszakban, s augusztus első hetében is 2 százalékkal léptük túl az előző esztendő napi vásárlási szintjét. Szerinte a lakosság ezt nem nagyon érezte, ám a lerakatok szinte teljesen kiürültek. Tartalékok létrehozására a nyár folyamán nemigen számíthatnak, ugyanis valamennyi tartálykocsi egyenesen a gyárból viszi az

n üzemanyagot a benzinkutakhoz. Ősztől aztán már megváltozhat a helyzet. Véget ér a turistaszezon, beindul a hidrokrakkoló... Csak kőolajból legyen elég. Szeptembertől Irakból kellett volna kapnunk a szovjet importot pótló szállítmányokat. Mivel e közel-keleti ország Kuvait bekebelezése után nemzetközi gazdasági blokád alá került, teljesen kizárt, hogy nyersanyagot kapjunk onnan. Pedig nem is vásárolnánk, csupán ezzel törlesztené Irak a Csehszlovákiával szembeni tartozásaiból. Erről azonban egy időre lemondhatunk. Irak helyett Mexikó? Václav Havel a múlt héten Mexikóban próbált olajsegítséget kérni, ígéretet kapott arra, hogy ebben az évben fél-egy millió tonnányi menynyiséget hozhatnánk be a középamerikai országból. Azt is szeretnénk elérni, hogy a jövő esztendőtől évi egymillió tonna nyersolajat importálhassunk Mexikóból. Erre azért lenne szükség, mert a Szovjetunió mind ez ideig 1991-re mindössze 6,5 millió tonna szállítását jelezte vissza, s ha ehhez hozzáadjuk, hogy az Adria vezetéken is legfeljebb csak 5 millió tonnányi érkezhetne hozzánk, akkor bizony még jócskán hiányzik az ország minimális szükségletéből. Ma még lehetetlen megjósolni, hogy a Perzsa öbölben kirobbant válság mennyire srófolja fel a kőolajárakat. Azt azonban könnyű kitalálni: nem úszhatjuk meg szárazon. Ráadásul olyan időszakban történik mindez, amikor a gazdasági reform küszöbén áll az ország, KGST-viszonylatban a konvertibilis valutában történő elszámolás lép életbe, s megkezdődik az árak liberalizálása. A Finantial Times című tekintélyes brit napilap a minap arról írt, hogy a Perzsa-öböl menti válságnak a kelet-európai országok lesznek az áldozatai, mert háromszor annyit kell majd fizetniük a kőolajért, mint korábban. Baljós előrejelzéséhez hozzáfűzte: ha például az olaj baralenként 25 dollárba kerülne, akkor a csehszlovák kivitelnek közel 75 százalékát felemésztené. És abban az esetben mi jutna másra? Bárhogy is alakul a kőolaj kálváriája, felsorolt nehézségeink és erőteljes piaci nyitásunk miatt következményeivel mindenképpen számolnunk kell. Akárcsak Klaus miniszternek azzal, hogy árhivatali kötelességét teljesítve előbb vagy utóbb a tévé kamerái előtt indokolja meg a kormány újabb döntését. Akkor meg mi fogjuk csóválni a fejünket. J. MÉSZÁROS KÁROLY Akkor is csak a kötelességét teljesítette ÚJ szú 1990. VIII. 22. Kettesben ülünk a parancsnoki szobában. A házigazda hosszan hallgat, noha van miről beszélni, s tudja miért jöttem. Aztán mégis megszólal. - Még 19 éves sem voltam, amikor a tiszti iskola elvégzése után hadnagyi rangban megkezdtem a szolgálatomat a nyugati határon. Nem keserített el, hogy messze kerültem a szülőföldemtől, Alsósajótól - idézi fel emlékeit Ondrej Petergáč, ezredes, a Szlovák nemzeti felkelés határőrdandár parancsnoka, majd így folytatja. - A pozsonyi egységhez 1960-ban kerültem. Különböző határszakaszokon töltöttem be századparancsnoki beosztást... Akik abban az időben ismerték, azt mondják róla, a legjobb századparancsnokok egyike volt. Szigorú, de megértő, kötelességtudó ember, olyan, aki minden körülmények között teljesítette feladatát, hű maradt katonai esküjéhez. Maié Leváre-ben szolgált, amikor Európában a Prágai Tavaszról kezdtek beszélni. Tele volt optimizmussal, a csapattestnél a megújulási folyamat egyik legagilisabb támogatója lett. - Augusztus 20-án éjjel az ügyeletes ébresztett fel: a szövetséges csapatok megkezdték hazánk megszállását. A felsőbb parancsnoksággal megszakadt az összeköttetés, magunkra maradtunk. Megkettőztem az őrséget, harckészültséget rendeltem el, Eltelt az első nap... Másnap pirkadatkor harckocsik közeledtek, majd körülvették a körletünket. Rudakov, a szovjet hadsereg alezredese azt követelte, tegyük le a fegyvert, adjuk át a körletünket. Azt válaszoltam, ha kell, fegyverrel is szembeszegülünk, de a védelmünkre bízott határszakaszt, az objektumokat nem hagyjuk el... Idegfeszítő órák következtek, majd elvonultak. örültünk a „győzelmünknek", annak, hogy e maroknyi határőr teljesítette kötelességét. A dandárnál akadt tiszttársa, aki elismeréssel veregette meg a fiatal őrnagy vállát, mások viszont kimérten viselkedtek vele szemben. Két évig hivatalosan senki sem vetette a szemére, hogy elutasította a szovjet alezredest. Csupán később hangzott el hivatalosan: megbocsáthatatlan bűnt követett el, nincs helye a határőrségnél. 1971-ben leszerel(A szerző felvétele) ték, sőt a katonai bíróságon eljárást indítottak ellene. - A börtönt, a lefokozást szerencsére megúsztam, de hónapokig tartott, amíg munkát találtam, pedig három gyermekről kellett gondoskodnom. Raktári munkásként kezdtem, majd elárusító, később szállítási részleg vezetője voltam. Látástól vakulásig dolgoztam, de keveset kerestem. Ha szorgalmas munkámmal jobb beosztást értem el, jött a káderes és kezdhettem újra előröl. Éppen a minap került kezembe az egyik kádervélemény: „Jó dolgozó, szorgalmas, de az 1968-as magatartását nem lehet megbocsátani." Pedig én csak a kötelességem teljesítettem. Teltek-múltak az évek. A gyerekek felnőttek. A fiúk, mivel főiskolára nem vették fel őket, szakmát tanultak. A lány szerencsésebb volt, tanítónő lett. Az egykori parancsnok nem nyugodott bele a saját, s a nemzete sorsába. A szakszervezeti taggyűlésen bírálta a vállalati vezetést, az irányítás módszereit, a kádermunkát. Az illetékesek "mindebben politikai ellenállást véltek felfedezni. Ilyenkor mindig fejére olvasták a múltat, nem tudták, hogy ezzel csak önérzetét erősítik. - Titokban mindig abban reménykedtem, hogy egyszer véget ér a megpróbáltatásom. A prágai novemberi események után, mi egykori katonák megalakítottuk a Katonai Megújulási Mozgalmat. Beszéltem a belügyminiszter-helyettessel, kértem a rehabilitálásomat, s azt, hogy újra magamra ölthessem a határőrség egyenruháját. Ez a kívánságom márciusban teljesült. A parancsnoki beosztás egész embert igényel, egyéni felelősséget és kollektív munkát. Szerencsére kiváló munkatársakra akadtam, megértjük egymást, a céljaink közösek. A parancsnokságon mindig akad munka, de amikor csak tehetem, meglátogatom a katonákat, hogy megismerhessem gondjaikat, bajaikat. Amíg erőm és egészségem engedi, szeretném a hazámat szolgálni. NÉMETH JÁNOS Egyre újabb és újabb rejtett hibák merülnek fel a Slovnaftban a hidrokrakkoló építése közben. így aztán nem biztos, hogy az augusztus végi átadási határidőt az építők tartani tudják, pedig a sok-sok autós meg a gazdasági kormányzat is megváltásnak tekintené, ha végre több benzint nyerhetnénk a kőolajból. Felvételünkön a brüni gépgyár dolgozója a nagynyomású hőcserélő csöveit szereli. (Pavol Neubauer felvétele - ČSTK) Kampány előtt újabb gazdacsere Kivált a Rimava vállalatból a rimaszombati cukorgyár Július elsejétől új fejezet íródik Közép-Szlovákia egyetlen cukorgyárának, a rimaszombatinak a történelmében. Sok-sok huzavona, elégedetlenkedés, magyarázkodás és érvelés után kiváltak a Rimava mezőgazdasági és élelmiszeripari kombinátból, s egykori gazdájukhoz, a nagyszombati Állami Cukoripari Vállalathoz szegődtek, illetve tértek vissza. A féktelen kirohanásoktól, inkorrekt rendelkezésektől sem mentes „házi csetepaté" tulajdonképpen már hónapok óta dúlt. Amíg az igazgatóság türelemre és megértésre intette a gyárat - miközben igyekezett azt egy üzemrészleg szintjére degradálni -, addig a közel négyszáz fős kollektíva letűnt jogaiért, önállóságáért, szakmai rangjának visszaállításáért emelt szót, minduntalan aláhúzva, hogy 1989 januárjában kényszerházasság áldozatai lettek, s egy pillanatig sem érezték magukat biztonságban a Rimava égisze alatt. Siker vagy balsiker az újabb fejlemény, felemelkedés, vagy zuhanórepülés jön ezután? S mindez röviddel a 25. jubileumi kampánykezdés előtt. A kérdésre a kívülálló nem tud, s nem is tudhat egyértelműen válaszolni. Mindenesetre sokatmondóak s hitelt érdemlőek a gyár jeles szakemberének, Pelle Tibor mérnök termelési osztályvezetőnek a szavai. - Mi volt az oka a Rimavából való kiválásnak? Nem félnek attól, hogy gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek? - Mi nem akartunk egy ily nagy komplexumba belépni, ahol ugyan voltak mezőgazdasagi szakemberek, de a cukorgyártás azért más. Szakmailag nem tudtunk fejlődni, valakivel konzultálni. Ha valamire szükségünk volt, Nagyszombathoz kényszerültünk fordulni. A tervrajzokat ók készítették számunkra, a laboratóriumok irányítása is hozzájuk tartozott, akárcsak a cukorelosztás. Mindvégig szorosan együttműködtünk az ottani kutatóintézettel is. A helybeliek csak ígérgették, a beharangozott segítségből semmi sem lett. Még a répát sem tudták biztosítani úgy, ahogy azt előzőleg megígérték. A Kassa-vidéki járás termelői ugyan felsőbb intézkedésre szállították Tőketerebesre a répát, de még így is meg lehetett volna tartani egy-két közelebbi termelőt. Aztán volt termeléskiesés Oroszkán, onnan is kaphattunk volna alapanyagot, ha a kombinát vezetősége komolyan veszi a helyzetünket. Az már csak a pont volt az i-re, hogy nekünk szállító három járás közül a rimaszombati termelók érték el a leggyengébb eredményeket. Attól nem félünk, hogy a nagyszombati vállalat égisze alatt rosszabb lehet a helyzetünk. > - A legnagyobb gond bizonyára az alapanyag előteremtése. Gondolja, hogy ezentúl nem lesznek gondjaik? - Ezt teljes meggyőződéssel mondhatom, hisz közben mi is tettünk lépéseket. Áprilisban és májusban a lénártfalai szövetkezettel szárított répaszeletból granulátumot készítettünk, s ezt tőkés piacon értékesítettük. A valutáért vegyszereket vásároltunk partnereinknek, ami nagy tetszést váltott ki. Ennek köszönhetően négy kelet-szlovákiai szövetkezet újra visszatért hozzánk, ami közel 15 ezer tonna alapanyagot jelent. Remélem, hogy a vállalaton belül is akad majd feldolgozni való, nem beszélve a szállítások esedékes átcsoportosításáról. Tavaly 153 140 tonna répát dolgoztunk fel, s ezt az idén meggyőződésem szerint túllépjük. Ide kívánkozik még, hogy gyárunk kapacitása 180 ezer tonna, tehát vannak tartalékaink a gépsorok kihasználása terén. - Milyen termés mutatkozik a répaföldeken, milyen lesz a jubileumi kampány? - Az idén 4421 ha-ról vásároljuk fel a cukorrépát. A szerződéses területet állandó megfigyelés alatt tartjuk. Az előrejelzések szerint jó termés ígérkezik - ezt a hektáronkénti 80 700 tőszám is jelzi. Előreláthatólag szeptember második felében kezdődik a kampány, amely semmivel sem mutatkozik könnyebbnek, mint az előzők. Több új berendezést is üzembe kell még addig helyeznünk, amelyek kezdetben maximális odafigyelést és gondoskodást igényelnek. Itt említeném meg a 12 milliós beruházásunkat, amely a nyersoldali szűrőállomás cseréjét vette tervbe. A Pferovi Gépgyár iszappréseit építjük be a lengyel Chemadex cég tervei alapján. A már említett granulációs gépsort is ki akarjuk próbálni az első főzés előtt. Annál is inkább, mert ez a jövőben valutát hozhat a házhoz. Rövidesen befejezzük a már négy éve épülő biológiai szennyvíztisztító állomást. Ez az ökológiai beruházás több mint 60 millió koronát emészt fel, de végre pontot tesz a vízszennyezés miatti gondok után. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy az idei kampány jól sikerüljön. Egyrészt bizonyítani akarunk a tamáskodóknak, másrészt igyekszünk rászolgálni a nagyszombati vállalat bizalmára. Végül, de nem utolsósorban önmagunk megnyugtatására és örömére a jubileumot munkasikerekkel szeretnénk megünnepelni. POLGÁRI LÁSZLÓ I