Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-22 / 196. szám, szerda

Az olasz nép húsz éven át kiállt mellettünk Alexander Dubček a római televíziónak nyilatkozott • A moszkvai televízió Rudolf Slánskýt kérdezte (ČSTK) - Alexander Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnöke az 1968-as Csehszlovákia elleni invázió 22. évfordulója alkalmából interjút adott az olasz televíziónak. Kiemelte, milyen pozitív szerepet játszott az a támogatás, amelyet az invázió utáni években Olaszország nyújtott a prágai tavasznak. Elismeréssel szólt Enrico Berlinguerröl, az Olasz KP akkori főtitkáráról, valamint Bettino Craxiról, a Szocialista Párt vezetőjéről. ,,Húsz éven keresztül vádoltak bennünket revizionizmussal, az olasz nép húsz éven át kiállt mellettünk, s ezért mi hálásak vagyunk" - hangsúlyozta Alexander Dubček. Hétfőn este nyilatkozott a szovjet televíziónak Rudolf Slánský, hazánk moszkvai nagykövete, hangsúlyozva, hogy, a csehszlovák-szovjet viszonyban nincsenek nyitott politikai problémák. A Nem diplomatikus beszélgetések című műsor ugyancsak 1968-cal foglalkozik. Nagykövetünk folyékony oroszsággal beszélt arról »hogy 1948 után kapcsolataink nem állami szinten, hanem inkább a kommunista pártok szintjén fejlődtek. Hatvannyolc augusztusáról azt mondta, a csapatok nem örmény parlament Új indítvány a függetlenségre (ČSTK) - Az örmény parlament tegnap folytatta a tanácskozást a függetlenségi nyilatkozat újabb tervezetéről. Eszerint Örményország szuverén állam lesz, a köztársasági kormány fog dönteni a belés külügyekről, rendelkezni fog minden hatalmi intézménnyel, beleértve a köztársasági fegyveres erőket is. A dokumenTét nélkül (ČSTK) - Horvátország déli részén hétfőn fejeződött be az itteni szerbek autonómiájáról tartott népszavazás első fordulója. Az eddigi jelentések szerint a 46 körzetben csaknem 100 százalékos volt a részvétel a szavazáson. Most Horvátország északi és keleti részén folytatódik a referendum, melynek eredményeit várhatóan szeptember közepén hozzák nyilvánosságra. A jugoszláv hírközlő eszközök azonban már most feltételezik, hogy a négy és fél milliós Horvátországban élő mintegy 600 ezer szerb az autonómia mellett dönt. turn ezenkívül indítványozza a saját pénznem bevezetését. A parlamentben viharos vita alakult ki akörül, megmaradjon-e Örményország a Szovjetunió kereteiben, vagy váljon ki. Erről még nem született döntés, ugyanúgy a köztársaság nevének megváltoztatásáról sem. Levon Ter-Petroszjan, a parlament elnöke tájékoztatta a képviselőket az örmény-azerbajdzsán határon vasárnap kirobbant fegyveres összecsapásról, amely emberéletet is követelt mindkét oldalon Szerinte a konfliktus azt követően robbant ki, hogy az azerbajdzsánok visszatartották az örmény túszok egy csoportját, s a jereváni parlament tudta nélkül néhány alakulat megpróbálta őket kiszabadítani. örmény források szerint az azerbajdzsán oldalon bevetették a szovjet hadsereget, s nemcsak az örmény fegyveresek állásait lőtték, hanem a környező falvakat is. Ter-Petroszjan bejelentette, hogy örmény küldöttség tárgyal az azeri hatóságokkal a túszok visszaadásáról. Ugyanakkor elítélte a fegyveres csoportok meggondolatlan akcióit, amelyek vér-_ ontáshoz vezettek. nem kellene szembeszállnia, hiszen azonos érdekünk az európai ház felépítése. Vannak közös gazdasági érdekeink is. A szovjet televízió Vremja című műsora is foglalkozott 1968-cal, hozzávetőleg háromperces összeállítást közölt archív felvételek alapján az öt ország csapatainak bevonulásáról Csehszlovákiába. A műsor szerint ez az akkori csehszlovák vezetés tudomása és beleegyezése nélkül történt. A megszállásban az öt ország 140 ezer katonája vett részt, a hadműveletet Kirill Mazurov irányította, ó akkor az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja és a minisztertanács alelnöke volt. Titokban utazott Csehszlovákiába Trofimov tábornok álnéven. Külön foglalkozott a film Alexander Dubčekkel, hivatkozott a vele folytatott beszélgetésre, amelyben Dubček részletesen leírta, hogy ót és az akkori csehszlovák vezetés több más tagját erőszakkal a Szovjetunióba hurcolták. Svájc fizetett? (ČSTK) - A svájci kormány állítólag kétmillió dollárt fizetett azért, hogy engedjék szabadon a Libanonban túszként fogva tartott két állampolgárát. Ezt hétfőn közölte az úgynevezett Bizottság a palesztin nép védelmére az egyik túsz személyi igazolványa hátlapjára írt üzenetben. Ebben megnevezi azt a két közvetítőt is, aki részt vett a tranzakcióban. A legfőbb „üzletkötő" nevét állítólag később közlik. A svájci kormány már korábban cáfolta, hogy váltságdíjat fizetett Emanuel Christen és Elia Erriquez szabadon engedéséért. A Der Spiegel a „behívókról" A központi bizottság ülését december 10-én (1970) nyitották meg a prágai vár Spanyol Termében. A beszámolót Husák terjesztette elő... A vitát Vasil Biľak vezette. A kelet-szlovákiai_ születésű ukrán, az elnökség és a titkárság tagja a CSKP nemzetközi kapcsolataiért felelős. Sohasem felejtette el Husáknak, hogy 1968 augusztusában őt váltotta fel Pozsonyban a párt szlovákiai része vezetőjének tisztségében. A vita során Biľak egyszer csak szót kért. A résztvevők fokozott figyelemmel hallgatták: Biľak indítványozta, hogy végérvényesen „tisztázni kellene az 1968. augusztus 21-e körüli ügyet". Biľak: „Nyíltan, hallhatóan és világosan meg kell mondani, hogy mi voltunk azok, akik szovjet barátainkat behívtuk, és nyilvánosságra kell hozni, hogy ki írta alá a meghívólevelet." , Biľak még beszélt, amikor az ülésteremben osztogatni kezdték annak a Moszkvába eljuttatott levélnek a sokszorosított szövegét, amelynek mintegy negyven aláírója „nemzetközi segítséget" kér. A levelet többek között az alábbi személyek írták alá: - Ján Pilier, Drahomír Kolder, Oldrich švestka, Vasil Biľak, Antonín Kapek és Alois Indra, a KB Elnökségének, illetve Titkárságának tagjai; - Václav David (Külügyminisztérium), Karel Mestek (Mezőgazdasági Minisztérium) és Josef Plojhar (Egészségügyi Minisztérium), a Novotný-kormány tagjai; -Bohuslav Laštovička, aki Novotný vezetése idején volt a Nemzetgyűlés elnöke; -Otakar Rytír tábornok, aki Novotný vezetése idején a hadsereg vezérkari főnöke volt: - Miroslav Mamula, a párt főtitkársága nyolcadik osztályának (a Belügyminisztérium fegyveres testülete) vezetője a Novotný-korszak alatt; -Jirí Hendrych, Novotný helyettese a párt titkárságán; -Pavel Auersperg, Jaroslav Havelka, František Havlíček, Jan Némec és Rudolf Hrčič, a Novótný-apparátus tagjai; -Miroslav Sulek, a Csehszlovák Sajtóiroda és Karel Hoffmann, a rádió vezetője; - Oldŕich Pavlovský, Novotný moszkvai nagykövete; - Viliam Salgovič volt belügy- és Bohuš Chňoupek volt kulturális miniszterhelyettes; -Vilém Nový, a Rudé právo volt főszerkesztője; - Jaromír Hrbek cseh oktatási miniszter. Biľak felszólalásával az ülésen bombát robbantott. Husák azonnal felismerte, hogy Biľak manővere - amely nyomán Moszkva egyetértését kellett várni - jóval veszélyesebb volt mindannál, amire az ultrabalosok addig kísérletet tettek. A legveszélyesebb az volt, hogy 1968 augusztusából származó dokumentumról hiányzott Husák aláírása. Amikor a „konzekvens internacionalisták" napirendre szerették volna tűzni a levelet, ezzel azt akarták megmutatni, hogy a párt vezetésében csak azoknak az embereknek van joguk részt venni, akik a kritikus időben „nem okoztak csalódást". Husák a rá jellemző módon kompromiszszumhoz folyamodott: Mivelhogy az ülésnek a párt egységét kellett manifesztálnia, nem lett volna okos dolog a kérdést a nyilvánosság elé tárni. Sőt az arról való vita, hogy ki mit írt alá vagy mit nem, veszélyes... DER SPIEGEL, 1971 1.4., 1-2 szám A parlamenti képviselőcsoportok elnökeinek megállapodása Az NDK október 14-én csatlakozik az NSZK-hoz (ČSTK) - Bonnban hétfőn kezdődött meg az NSZK és az NDK képviselőinek harmadik - és valószínűleg utolsó - tárgyalási fordulója a két német állam egyesítéséről szóló szerződés előkészítéséről. A nyugatnémet küldöttség élén Wolfgang Schäuble szövetségi belügyminiszter áll, a keletnémet delegációt Günther Krause államtitkár vezeti. Számos bonni megfigyelő nyugtalanságát fejezte ki amiatt, sikerül-e egyáltalán aláírni a szerződést azután, hogy az SPD képviselői kiléptek a keletnémet koalíciós kormányból. Ezzel szemben Ottó Lambsdorf, az FDP elnöke kijelentette; teljesen reális, hogy már a jövő héten egyesüljön a két német állam, akár az egyesítési szerződés nélkül is. A keletnémet parlament képviselői csoportjainak elnökei Lothar de Maiziére kormányfővel megtartott tegnapi találkozójukon megállapodtak abban, hogy az NDK október 14-én csatlakozik a Német Szövetségi Köztársasághoz. Az NDK Népi Kamarája hivatalosan október 9-én fog szavazni a csatlakozásról. , • * * Lothar de Maiziére hétfőn átvette a külügyminiszteri tisztséget Márkus Meckeltól, aki hétfőn mondott le posztjáról. ÚJ SZÚ 1990. VIII. 22. | ár eldöntött tény a német egység. Szeptember 12-én megtartják a négy plusz kettő fórum valószínűleg utolsó fordulóját, amelyre a múlt hét végén Sevardnadze és Genscher kidolgozta a záródokumentum-tervezetet is. Ez kimondja a négy nagyhatalom ellenőrzési jogának megszűnését és Németország teljes szuverenitását. Egyetértek azokkal, akik szerint a német egyesülés az egyik legjelentősebb lépés az új Európa felé: nincs egységes Európa megosztott Németországgal. Maguk a németek még hevesen vitatkoznak az egyesülés, az össznémet választások időpontjáról, a dátumháború kisebb-nagyobb belpolitikai megrázkódtatásokkal, a mostanihoz hasonló kormányválságokkal is jár, de az nem kétséges, hogy a jövő évben az európai országok felsorolásakor már az alapiskolásoknak is eggyel kevesebb nevet kell majd említeniük. Viszont nem hiszem azt, hogy a németek egyesülése után egyszerűbb lesz az európai politika. Nem lehet majd egyszerűen kipipálni, hogy már egy gonddal kevesebb van. Szóhasználatunk nem tud olyan gyorsan változni, mint a fogalmak tartalma. Nemrégiben még a gorbacsovi európai ház gondolatát ízlelgettük, s mire megtanultuk volna, mit is akar jelenteni, máris új Európát emlegetünk. A kettő közötti kapcsolat kétségbevonhatatlan, teljes azonosításuk viszont naivitás lenne. Mert amikor Gorbacsov az európai házról beszélt, bizonyosan nem az egységes Németországban gondolkodok, s ha meg is fordult ilyesmi a fejében, valószínűleg csak nagyon távoli lehetőségként. Úgy járt, mint az a vasárnapi horgász, akit egy fél kilós csuka győzelmi mámorral tölt el, de amikor egy tíz kilós akad a horgára, azzal már nem tud mit kezdeni. Ezért tartott sokáig, amíg Moszkva lépésről lépésre feladta állásait, s végül is beleegyezett Németország NATOtagságába. Ez a szovjet magatartás egyébként teljes mértékben érthető is. Nemcsak Moszkvának voltak (és vannak) aggályai, a német egység gondolatától mások is ódzkodtak, és nem kizárólag a közvetlen szomszédok részéről hangzottak el fenntartások 3 német birodalom esetleges újjáéledése miatt. Ezt bizonyítja a négy plusz kettő fórum is, hiszen itt - akár kimondjuk, akár nem - az egyik fő cél: a nagyhatalmak garanciákat kapjanak a németektől arra, hogy a félelmeknek a jövőben nem lesz alapjuk. Érdekes módon az NSZK egyik NATO-beli Egység, egyensúly - és kétségek partnerének, a négy plusz kettő egyik résztvevőjének: Nagy-Britanniának legalább akkorák az aggodalmai, mint a Szovjetuniónak. Az okok és a hangsúlyok természetesen mások. De tény az, hogy az egyesült Németország hamarosan Európa legnagyobb gazdasági és politikai hatalmává válhat, szinte behozhatatlan előnybe kerül az ugyancsak vezető szerepre törekvő Párizzsal vagy Londonnal szemben. • Napjainkban jellemző: ezekről a félelmekről nem illik beszélni, szinte kötelezően jó arcot kell vágni az egyesüléshez. Szemléltető példája ennek Nicholas Ridley brit kereskedelmi és ipari miniszter júliusi botránya. A minisztert két napon belül leváltották, pedig lényegében nyílt titok, hogy Ridley csak azt mondta ki, amit Margaret Thatcher is gondol. Thatcher lényegében Ridleynek csupán a stílusától határolta el magát. Mi volt a miniszter bűne? Az egyik legkonzervatívabb brit hetilap megjelentette nyilatkozatát Kimondani a kimondhatatlant a németekről címmel. A lap első oldalán egy karikatúra volt mellékelve, amely Kohl kancellárt Hitler-bajusszal és -frizurával ábrázolta. Mit mondott általában Németországról? „Mi mindig is hatalmi egyensúlypolitikát folytattunk Európában. Nagy-Britanniának hagyományos szerepe, hogy a különböző hatalmakat egyensúlyban tartsa. Még sohasem volt nagyobb szükség rá, mint most, egy ennyire arrogáns Németországgal.'' Vagy másutt: A brit néppel... „lehet dacolni, de hogy egy német fónökösködjön fölötte, az teljesen felfordítaná ezt az országot..." Ridley szerint az európai pénzügyi rendszer, a tervezett unió is „egy német szélhámosság, ami egész Európa bekebelezésére irányul... a lehető legrosszabb alapon történik, miközben a franciák a németek pulikutyájaként viselkednek..." Az Európai Közösségek brüsszeli főbizottsága pedig „tizenkét nem választott selejtpólitikus, akik nem tartoznak senkinek beszámolni, nem felelősek adók kivetéséért, csak költik a pénzt". Ridley csúcsmegállapítása: számára elfogadhatatlan az a gondolat, amely szerint minden rendben, „csak adjuk át szuverenitásunkat ennek a bagázsnak. Ennyi erővel akár azt is mondhatnánk, hogy adjuk át a szuverenitást Adolf Hitlernek". Az egészhez még csak annyit, hogy Ridley Thatcher asszony egyik legközelebbi, legbizalmasabb munkatársa volt, ő ne tudta volna, hogy egy ilyen nyilatkozat mekkora politikai bomba lesz és ezért meg kell válnia a miniszteri bársonyszéktől? Emeljük ki azt a szerintem kulcsfontosságú gondolatot, hogy a britek mindig is egyensúlypolitikát folytattak, s nézzük meg, miként jelentkezett ez nem sokkal ezelőtt, Margaret Thatcher aspeni beszédében. A közvélemény erre nem figyelt fel túlságosan, mindenki inkább az öbölbeli válsággal volt elfoglalva. Pedig ez a beszéd megérdemli az alapos tanulmányozást, a brit kormányfő felvázolta benne a saját Európa-koncepcióját. Vannak kiemelkedő gondolatai, például egy Európai Magna Chartát javasolt, amelyet a harmincötök az év végi párizsi csúcsértekezleten hagyhatnának jóvá. Thatcher is befejezettnek nyilvánította a hidegháborút, s szerinte a Szovjetuniót meg kell hívni a fejlett országok jövő évi gazdasági csúcstalálkozójára (éppen Londonban lesz). Beszédének fő motívuma az volt, hogy a Nyugatnak kell visszavezetnie Kelet-Európát a demokráciába. Sürgette, hogy az Európai Közösségek országai jelentsék ki, hajlandók a közösségbe befogadni minden jelentkezőt, ahol már gyökeret vert a demokrácia. (Általános az a vélemény, hogy a keletiek csatlakozása az EK-hoz hosszú távú, lassú folyamat lesz, s 1992 előtt, vagyis a nyugateurópai unió előtt ilyesmiről szó sem lehet.) Thatcher érve: „Nem mondhatjuk azt, hogy Európához tartoznak, ha kiközösítjük őket." Persze, ő is tisztában van azzal, hogy a befogadás nem mehet gyorsan, ezért közbülső megoldásokat, például társulási szerződéseket ajánlott. Thatcher hangsúlyozta, hogy történelmi lépés lesz az egységes piac kialakítása 1992-ig, de továbblépni nem akar. Mert a brit vezetés a piaccal egyetért, de húzódozik attól a francia és német tervtől, amely szerint pénzügyi és politikai unióvá is át kell formálni az EK-t. A brüsszeli központ hatáskörének megnövekedését London a brit szuverenitás korlátozásának tartja. Ezért szeretné a kelet-európai országok felkarolásával lassítani a nyugat-európai integrációt. Nyilvánvalóan ezért érvel Thatcher azzal, KeletEurópa sem azért szabadult meg az eddigi központi (Moszkvai) ellenőrzéstől, hogy az Európai Közösségekben ismét ennek vesse alá magát. Nem egészen indokolatlanul tart attól Margaret Thatcher, hogy az erős német gazdaság és a nyugatnémet márka maga alá gyűri a többi tagországot, s így fennáll, ha nem is közvetlenül, egy német diktátum veszélye. Ha viszont mielőbb bevonnák az összeurópai folyamatokba Kelet-Európát - beleértve a Szovjetuniót is -, ráadásul mindezt londoni vezérlettel, akkor más lenne a helyzet Európában. Egyébként nem Thatcher az egyetlen, aki lépéseket tesz Németország megnövekedett befolyásának ellensúlyozására. Eddig nemigen hangoztattuk, de hasonló célok fedezhetők fel abban, amilyen szerepet kíván Olaszország játszani például a Pentagonáléban. Ami mit sem változtat azon a tényen, hogy Csehszlovákia számára a Pentagonálé sok előnnyel jár, az egyes ágazatokban a fejlesztés szempontjából egyenesen létfontosságú. De holland példát is lehelne említeni. A legutóbbi közvéleménykutatás szerint egyre növekszik a hollandokban a német egyesítéstől való félelem. Például a parlamenti képviselők egyharmada úgy nyilatkozott, nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az egyesült Németország valamikor katonai úton próbálja megnövelni területét. Érdekes módon a holland honatyák 77 százalékánál voltak felfedezhetők németellenes hangulatok, de csak 8 százalék ellenezte a két német állam egyesülését. Hatvanhárom százalék Németország politikai, 90 százalék pedig a gazdasági túlsúlya miatt aggódott. Joseph Luns, a NATO egykori főtitkára, aki egyébként külügyminiszter is volt, így fogalmazott: „Lehet, maga Németország nem is lesz agresszív, de ha arra gondolunk, hogy szomszédosak vagyunk egy olyan országgal, amelynek stratégiailag rendkívül fontos területén 82 millió ember él, az semmilyen okot sem ad nekünk az örvendezésre." T

ehát ha elfogadjuk igaznak, hogy a német egység megteremtésével Európában sok feszültségforrás megszűnik, akkor a másik oldalt sem szabad elhallgatni: új feszültségek is életre kelnek. Ezekben az eligazodás, a tisztánlátás ma már jóval nehezebb, mivel megszűnt a hagyományos kétpólusú világ, az érdekek is sokrétűbbekké, ellentmondásosabbakká váltak. MALINÁK ISTVÁN a csehszlovák vezetés kérésére, hanem akaratunk ellenére jöttek be. A szovjet csapatok kivonásáról született megállapodás pedig jó feltételeket teremt a valóban jó kapcsolatok fejlődéséhez. Valentyin Zorin, a szovjet televízió politikai kommentátora megkérdezte, a sztálini és a brezsnyevi korszak nehéz évei, amelyeket Rudolf Slánsky átélt, nem gátolják-e őt abban, hogy diplomáciai tisztségében megőrizze az objektivitást és elfogulatlanságot. Slánský válasza: Nagyon hamar megismerkedett a sztálinizmussal, s arra törekedett, hogy megértse lényegét és befolyását mind a Szovjetunióban, mind Csehszlovákiában. „Számomra nagyon tanulságos volt, ennek köszönhetően objektívabb és pontosabb információkkal tudok szolgálni vezetőink számára." Arra a kérdésre, hogy a csehszlovák-szovjet kapcsolatokat nem befolyásolják-e az érzelmek, azt válaszolta, hogy ezek szerepét nem becsülné túl. Természetesen, nálunk is tapasztalható ilyen, de sokkal kisebb mértékben, mint amilyenre ennyi nehéz év után számítani lehetne. Az objektív tényekből indulunk ki, a két országnak