Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)
1990-08-02 / 179. szám, csütörtök
E lőször 1961-ben Andrej Trizuljak alkotásaiból rendeztek szabadtéri szoborkiállítást a póstyéni fürdő parkjában. A következő évben a szlovákiai szobrászok csoportos kiállítását nyitották meg ugyanitt. 1967-től statútum szabályozza a Szlovákiában élő és alkotó szobrászok eme évenként jelentkező fórumát. Az idei, sorrendben huszonharmadik póstyéni szabadtéri szoborkiállítást, amelyen néhány csehszlovákiai magyar szobrász is szerepel, Kubičková Kucsera Klára művészettörténész rendezte. Vele beszélgettünk. - Milyen célt szolgál ez a rendszeres képzőművészeti bemutató? - Lehetővé teszi, hogy a kortárs szobrászi kísérletek utat találjanak a közönséghez. Az elmúlt csaknem fél évszázadban a kisplasztikák, a szobrászat intimebb térbe szánt darabjai kiállítótermekben, a monumentális térplasztika köztereken felállítva került nyilvánosság elé. Tudvalevő, ez utóbbiak társadalmi megrendelésre készültek. A megrendelő meghatározta a tartalmat. A művész pedig kénytelen volt engedni a stiláris és a témabeli megkötéseknek. Olyan kompozícióknak azonban, amelyek belső indíttatásra születtek, nem volt érvényesülési terük. Ez, az országban egyedüli szabadtéri kiállítás vállalta fel a bemutatásukat. Ennyi talán általánosságban. Konkrétan e mostanival szerettünk volna hozzájárulni, hogy a hazai faszobrászat fejlődése lendületet vegyen. Arra kértük az alkotókat, lehetőleg fában dolgozzanak. Sokan eleget is tettek e kérésnek. - Meg lehet állapítani ebből a tárlattá komponált anyagból, hogy merre tart a szlovákiai szoborművészet? - Nem. Egyrészt azért nem, mert a kiállítók egyharmada szobrász csak, a többiek elsősorban -festészettel, formatervezéssel vagy restaurálással foglalkoznak. A kiállítás így nem annyira a szobrászatról, mint inkább a képzőművészetről ad keresztmetszetet. Másrészt olyan pontra érkeztünk, ahonnan egyáltalán nem lehet meghatározni, merre tart a honi szobrászat. Az elmúlt években a plasztikai művészeteket erősen befolyásolta a több évtizedes konzervatív akadémikus nevelés, és az egyén fejlődését az ezzel való hadakozás határozta meg. Évek kellenek, amíg a formai kényszertől, tartalmi megszorításoktól és ideológiai kiszolgáltatottságtól mentes szabad művészet kialakul. Az azonban elmondható, hogy kevesebb a figuráció, több a r konceptuális, konstruktív alkotás, sőt találkozhatunk a racionalizmus felé hajló kifejezésmóddal is. - Mi teszi sajátossá ezt a kiállítást? - Az egyes opuszoknak nem dekoratív jellegük van és nem is parkjellegűek. Az alkotók a mintázás során olyan kifejezőeszközökkel dolgoztak, olyan üzeneteket fogalmaztak meg, amelyek másutt nem kaptak nyilvánosságot. És ez a rendkívül szép, kultivált természeti környezet az alkotásokat mint külön-külön létező és ható világot tudja bemutatni. E kiállítás jó alkalom arra, hogy a szlovákiai művészek gondolatai eljussanak a világba, hiszen rengeteg a külföldi látogató. - Hogyan jellemezné a bemutatót? - Amikor a kortárs művész úgy mintáz, hogy szabadnak érzi magát, nem biztos, hogy a teremtő folyamat eredményét, a végterméket a közönség maradéktalanul megérti. Annak ellenére, hogy a színvonal igen jó, invenciózus, nívós munkák szerepelnek a tárlaton, a friss nézőpontot teremtő újszerű minőség a nagyközönség számára feltehetően kevésbé élvezhető. -És a szobrászok szempontiából hogyértékelné? - Ők becsületbeli dolognak tartják a részvételt. Holott ez számukra anyagi áldozattal jár, ugyanis mindenki a saját költségére komponál. Tavaly volt olyan szobormű, amelyre az alkotó ötvenezer koronát költött. Körükben így is közkedvelt a tárlat, amely egyben pályázat is. A szobrász örömmel szemléli a művét és hatását egy kultivált természeti környezetben. -Ám ha a kiállítás a közönség számára feltehetően kevésbé élvezhető, akkor csak a szakmabeliek és a művészek számára lehet igazán jelentős. Dušan Košťál: Vágvölgyi ballada (Petr Paul felvétele) Ut a közönséghez BESZÉLGETÉS A PÓSTYÉNI SZABADTÉRI SZOBORKIÁLLÍTÁSRÓL ÉS NEMCSAK ARRÓL - Ez nem így van, hiszen nincsen olyan ember, aki itt ne találná meg azt a darabot, amelyet élvezni tud. Arra kell gondolni, hogy az, amit látunk, mindenképpen tágítja a tudatunkat. Aminthogy így vagy úgy tudomásul kell vennünk, hogy ilyen is van. Ha a szemlélő a mű tartalmi összefüggéseit nem is érti meg teljességében, valamilyen formában - az anyagszerüség, a szín- és a formahasználat révén - azt befogadja. S miután megszokja ezt vagy azt az alkotást, és nem idegenkedik tőle, fokozatosan elsajátítja. Együtt kell élnünk ezekkel a konstrukciókkal, s azok lassan-lassan hatni kezdenek. A következő lépés, hogy megtanuljunk különbséget tenni az értékes és az értéktelen között. - Igen, dé ha a néző nem érti az alkotást, nehezen tud megkülönböztetni., - Epp ezen a ponton kap szerepet a műkritikusok és a művészettörténészek munkája. Ámbár ez úgy lehet csak hatásos, akkor van foganatja, ha a befogadó intellektuálisan megfelelően képzett, és ha nem közömbös a művészet iránt, ha nem sajnálja rá az időt. A századvég embere a tévé, a film, a video révén nagyon hozzászokott a mozgó képekhez. Pedig lelki nyugalmának megteremtéséhez annak kontrasztjára, a statikus képre, az önmagába forduló, saját mágikus világát nyújtó szobor vallomására is szükség van. Bizonyára sok érdekességet tárna fel egy olyan vizsgálódás, amely arra keresné a választ, hogy a felnőttéválás során milyen tényezők formálják át az emberben azt az érzékenységet és természetes tudásvágyat, amely a gyerek sajátja. Neki ugyanis nincs problémája a befogadással. Vonzzák őt az észlelt objektumok, meg akarja ismerni tárgyi környezetét. Később, úgy a serdülőkor határán elsorvad ez a fajta viszonyulás, s a kamasz kezdi értetlenül fogadni a számára kevésbé közlékeny tárgyakat. Magát a tárgyat okolja, és elutasítja, amiért nem tudja értelmezni, azonosítani a látottakat. -Nem lehet-e ennek, nevezzük talán népszerűtlenségnek az az oka - amiként ez a mostani kiállítás is többé-kevésbé nyilvánvalóvá tette, - hogy a művészi szándék nem mindig találkozik a közönség igényével? Hogy a művész elgondolkoztatni akar, a néző pedig csak szépet látni. A szobrász hétköznapi anyagokat használ, a mindennapi élet formáit, a néző pedig valamiféle ünnepélyesebbre lenne kíváncsi. - A modern időkben megváltozott a szobrok szerepe. A köztéri, a parkszobrok általában ismert motívumokat ábrázoltak, olvasható volt a tartalmuk. Esztétikailag élvezhetőbbek * voltak, a látvány összhangban volt a szemlélő elképzeléseivel. A modern művészet története azt bizonyítja, hogy e mozgalom társadalmi oppozícióból született. A köztéri szobrok mivolta körül azonban viszszás helyzet alakult ki. Az lett volna a feladatuk, hogy a nagyközönséghez szóljanak. Ellenben a plasztikai művészetek tucatnyi vállfaját művelő szobrászok csak ritkán tudták áthidalni azt a szakadékot, amely a modern művészet és a nagyközönség között kialakult. Ez persze nem vonatkozik, a köztéri realista emlékművekre. - Következésképpen, nem azok az avantgarde törekvések ártottak a modern szobrászatnak, amelyek - például az építészetben - a tiszta formákat akarták meghonosítani? -Az avantgarde nem hatott negatívan. A fejlődést ugyanis nem szabad úgy elképzelni, hogy az adott művészettörténeti korban kizárólag ezek a lázadó irányzatok éltek. A tiszta funkcionalizmussal párhuzamosan mindig léteztek más irányzatok, amelyek kihasználták a szobor beépítésének lehetőségét. A funkcionalizmus már a második világháború után kontrasztként magába fogadta a modern szobrászat alkotásait. Például Henry Moore, Hans Arp és mások a szigorú geometrikus alakzatok mellett a biológiai, a természetből elvont formákat is érvényesítették. - Fogadjuk el azt, hogy az utókor talán majd kellően értékeli ezeket az alkotásokat, felfedezi bennük korunk művészi dokumentumait? - Az idő átrostálja a művészi alkotásokat, ez bizonyos. Fontosnak tartom azonban, hogy minél többen értsék meg a mai kortárs mondanivalót, ismerjék fel magukat a jelen műalkotásaiban, mert ezek a művek ezért születtek. Későbbi századokat akkor sikerül megélniük, ha lesz mondanivalójuk a jövő emberénekTALLÔSI BELA A Vince-erdő nem csak erdő Öt medence • Gazdag az étel-, italkínálat i Bizonytalan tervek A Diószeg közelében lévő Vinceerdő sokakat vonz. Az 500 kocsi befogadására alkalmas parkolóhelyen a rendszámtáblák alapján megállapíthatjuk, sokan érkeznek távolabbról, de a környékről is sokan lubickolnak az öt medence valamilyikében. - Viszonylag későn nyitottunk, mert problémánk volt a gépházzal - mondotta Matula Pál, a termálfürdő vezetője. - Ha szép, napos idő van, fürdőnk megtelik, összesen 3200 vendéget fogadhatunk. Főként szombaton és vasárnap nagy a forgalmunk. Az 1520 méteres kútból feltörő 62 fokos termálvizet hideggel keverik megfelelő hőmérsékletűre. Az idősek legszívesebben a reumás fájdalmakat állítólag csökkentő meleg vízben üldögélnek. Gyakran kell figyelmeztetni őket, hogy a megengedettnél tovább ne tartózkodjanak a medencében. Előfordulhat ugyanis, hogy megárt a kellemes meleg víz. Tétlenségre nem panaszkodnak az egészségügyi szolgálat alkalmazottjai. Fazekas Éva nővér gyakran kezel sérült lábat, kezet. Fiaska Istvánnal együtt készségesen segítenek minden rászorulón. -A mentőszolgálat gépkocsivezetője vagyok - mondotta Fiaska István. - A szabadságom alatt vállaltam ezt a munkát. A kórházzal rádiós összeköttetésünk van, ha szükséges, a mentő nyolc percen belül itt van az orvossal együtt. Szerencsére idén csak egy esetben volt „riadó". Egy idősebb úr - egyébként magas vérnyomásban szenved - alábecsülte a nap erejét. Éppen távozáskor, a gépkocsija mellett lett rosszul, onnan vitték be Galántára a mentők. Kellemesebb témára váltottunk és Meszlényi Károly vezetőhelyettes invitálására strandnézóbe indultunk. Tőle tudtuk meg, hogy negyedik éve üzemelteti a Galántai Járási Idegenforgalmi Igazgatóság a Vince-erdőt, ezt a tizenhét hektáros üdülőtelepet. A pár éve-ültetett fák árnyéka ugyan még kicsi, a medencék közelében inkább csak napozhatnak mint hűsölhetnek a pihenni vágyók, de ez úgy látszik nem okoz különösebb gondot. - Napernyőket, labdákat kölcsönzünk. A legkisebbek örömére a napokban felszereljük a kismedencénél a csúszdát. Tavaly a vendégek vizibiciklizhettek a tavon, de a idén a nagy szárazság következtében annyira csökkent a víz szintje, hogy ez lehetetlenné vált. Tavaly 67 napon át sütött nap, tehát ideális strandidő volt. Bárcsak idén is így lenne - ez a vágyuk a nyaralóknak és az üzemeltetőknek egyaránt. Dél körül egyre többen jöttek ki a medencékből, tartottak az ételeket, italokat árusító standok felé. A választékra igazán nem lehetett panaszuk. Többféle üdítő, sör volt kapható. És ennivalóból is válogathattak. Alkalmuk nyílt a Jednota fogyasztási szövetkezet és a magánvállalkozók kínálatának összehasonlítására. Mert itt a konkurencia! Az emberek a szabadságuk alatt is megnézik, kinél vásárolhatnak jobb és főképp olcsóbb harapnivalót. Fogyott is Meszlényi György kolbásza, cigánypecsenyéje. A lángos is sokaknak ízlett. Szerencsére gyors volt a kiszolgálás. -Gyümölcsöt elsősorban a magántermelők hoznak - mondotta Matula Pál. - A járási igazgatóságon kérhetnek engedélyt az árusításra. Almát, barackot, dinnyét kínálnak. Nemcsak fürödni és enni lehet a vince-erdei strandon - akinek fájnak az izületei, masszőrhöz fordulhat. Szakember nyújtja ezt a szolgáltatást. A jelen megismerése után a jövőbe is bepillantást kaptunk. Matula Pál elmondotta, egy fedett medence építését tervezik, és egy 680 ágyas szálloda, vendéglő, szauna és sportpálya is elképzeléseik között szerepel. A mikorra lesz kész mindez kérdésre persze manapság nehéz választ adni. De aki kellemes környezetben akar néhány napot eltölteni és megelégszik a közeli diószegi maszek kempingekkel, vagy a deáki kempingben tölti az éjszakákat, azt szívesen látják a Vinceerdőben. Idén ottjártunkig közel negyvenötezren lépték át a strand kapuját.. DEÁK TERÉZ „Lehet, hogy csodabogár vagyok..." - Irigylem az őseimet, akik tiszta vizet ittak, nem ismerték a nitrátos zöldséget, esténként elmeditáltak a következő napi teendőkön. Egyszerűen, stresszmentesen éltek. A mai fiatalok meg hajtanak, s mire összegyűjtik az áhított javakat, már koravén emberként életunttá válnak. A konzervgyár olyan, ahogyan a fényképeken látja az ember. Fehérköpenyes lányok, asszonyok állnak a futószalagok mellett, beföttesüvegek üresen, megtöltve, szállításra váró konténeres csomagolásban. Csak a légkör, az nincs a képeken. Meg a fülsiketítő zaj. A zaj, melytől tompa tekintetűek a fehérköpenyesek, s ami elől a műszak végén* hazamenekülnek. Ki falura, ki városba, ki magánházba, ki tömblakásba. Ozsvald István az Érsekújvártól pár kilométerre levő Andódra. -Szenvedélyes újságolvasó vagyok. Nincsenek ugyan kedvenc, kiválasztott lapjaim, de a Magyarországot rendszeresen olvasom és rengeteget tanulok belőle. Már évekkel ezelőtt, amikor még javában tartott az újkori népvándorlás a városok felé, kiolvasható volt, hogy itt valami készül. Jóra nemigen számíthattunk, készüljünk fel arra, hogy előbb-utóbb hozzánk is begyűrűzik a gazdasági válság, a munkanélküliség. A fiatalok beköltöztek a városokba, a betonrengetegbe, otthagyták a mindig biztos életfeltételeket nyújtó falut. Emlékszik rá ugye? Volt olyan időszak, amikor az újsághirdetések közt testhosszal vezetett a ,, falusi ház eladó". Az élelmesebbje kapott az alkalmon, s aránylag olcsón hozzájutott házhoz, kerthez, telekhez. Ozsvald István is közéjük tartozik. S bár 170 ezer korona kölcsön nyomja a vállát, boldog embejr. öt évvel ezelőtt fejezte be tanulmányait a Komenský Egyetem vegyészmérnöki karán, s munkahelyén, a Novofruct állami vállalatnál a gyümölcsfeldolgozó részleg irányítója. Felügyeli hatvankét dolgozó munkáját, ellenőrzi az alkalmi munkásként ott dolgozó diákokat, főiskolásokat. - Feleségemet nehéz volt rávenni, hogy falura költözzünk. Mint városi el sem tudta képzelni, hogy mennyivel másabb, mennyivel jobb a föld közelében' élni. A házhoz nyolcáras kert tartozik, abban két fóliasátor áll. Kell a pénz a kölcsön törlesztésére. A házunk berendezése még nem teljes, azt tartjuk, hogy „nem vagyunk olyan gazdagok, hogy bóvlit vásároljunk". Feleségem gyerekgondozási szabadságon van, így apránként gyűjtjük össze a berendezésre valót. Sokáig nem volt szőnyeg, szekrénysor a szobákban. Végre aztán kaptunk igényünknek megfelelőt, s most éppen színes tévére gyűjtünk. Igaz, különösebben nem érdekel a tévézés, inkább olvasunk, beszélgetünk. A föld szeretete rabul ejti az embert, s munka után lazít, pihentet, regenerál. A kertünk mögött akácos húzódik, kora reggel, amikor elindulok otthonról, messze elkísér a madárcsiripelés. Ozsvald István középiskolásként eszperantista lett. Nemzetközi találkozókon vett részt, s kitűnően megértette magát más nemzetek fiaival. Azt vallja, hogy a toleranciára épül minden, de jelenleg csak utópia az itt élő nemzetiségek számára az „európai egyesült államok" megteremtése. Szerencsére munkahelyén, a konzervgyárban megértés van. SZITÁS GABRIELLA ÚJ SZÚ 4 1990. VIII. 8.
