Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)
1990-08-16 / 191. szám, csütörtök
Üres kamion mélyén - BMW, Mercedes... Rövid idő alatt 3 bolgár autócsempész is lebukott Győr - Vámosszabadinál A csempészek nagyon találékonyak, de végül is minden trükkjük előbb-utóbb kiderül. Ez történt a közelmúltban Győr-Vámosszabadinál is. A hálón három bolgár kamionos, Kiril Stojnov Petkov 41 éves, Trasanov Mjnkov Spar 57 éves és Hristo Nikolov Bakarov 46 éves bolgár állampolgárok. Mindig azt mondták, hogy üres kamionnal térnek haza Magyarországon át. Közben mindhármuknál értékes nyugati márkájú gépkocsik - köztük Opel, BMW, Mercedes - volt elrejtve a kamion mélyében. Csempésztek így Ford mikrobuszt is, na meg gumiabroncsot, s egyéb holmikat. A több százezer forintos jármüveket végül visszakapták, miután kifizették a 15-20 ezer forintos elzárási 150 napos tételeket, valamint az egyéb büntetéseket. Mindhármukat 20, 25, valamint 100 ezer forintos elkobzás alá eső egyenérték megfizetésére is kötelezte a Győri Városi, illetve a Győr-Sopron Megyei Bíróság. Az ügyben csak az a furcsa, hogy ezeket a jármüveket hivatalosan is átvihették volna Magyarországon. ' MA ESTE: Rolling Stones a tv-ben A Csehszlovák Televízióban ma az esti órákban sugározza a Rolling Stones bécsi koncertjének előkészületeiről szóló dokumentumfilmet, (gy szeretné legalább részben kárpótolni a nézőket azért, hogy minden erőfeszítése ellenére nem sikerült megszereznie az engedélyt az augusztus tizennyolcadiki prágai koncert sugárzására, illetve felvételére. Stewe Howard, a világhírű brit együttes menedzsere a bécsi felvétellel kapcsolatban elmondta, a Rolling Stones-ról szóló dokumentumok egyik legjobbika. Leépít a Bundeswehr A nyugatnémet fiatalok, akik a Bundeswehr soraiban tényleges szolgálatukat töltik, túláradó örömmel és új centiméter-vágással fogadták a hírt, hogy a tényleges időt 15-ről 12 hónapra csökkentik. A döntés visszamenő hatályú, így a tavaly októberben bevonultakra is vonatkozik. Aki a fegyveres szolgálat helyett polgárit vállalt, ami például betegek, idősek ápolását jelentheti, az eddigi 20 helyett 15 hónapig köteles ezt a szolgálatot ellátni. A Bundeswehr létszáma 35 ezerrel csökken majd - ez is a döntés következménye. Ennek többféle módját is választhatták volná. A legegyszerűbb, ha leteszik a vámilletéket, amit azután viszszakapnak, ha kilépnek az országból. De, ha úgy gördülnek át a kocsikkal a határon, s ki is viszik őket, akkor még ezt sem kell lefizetni. Ők azonban a csempészési módot választották. S ez a furcsa az egészben. Vajon mi a véleménye erről a három esetről dr. Nagy Zoltánnak, a Győr-Sopron Megyei Bíróság elnökhelyettesének: - Pontosan az a furcsa az egészben, hogy ezt a módot választják. Nem bizonyított ugyan, de nagyon is feltételezhető, hogy ezeket a járműveket nem haza akarták vinni, hanem valahol átpasszolni, például Magyarországon. - Ezek szerint a bírói gyakorlatunk e téren nem a legtökéletesebb? - Nem bizony. Itt hatalmas értékekről van szó. Mindhárman vidáman kifizették - még a tárgyalás napján - a kiszabott összegeket. -Milyen gyakorlatot tartana ön, mint nagy tapasztalatú bíró, ilyen esetekben célravezetőnek? - Ha ilyen komoly gyanú merül fel, mint ezekben az esetekben, én a kocsik elkobzásával értenék egyet. Nyílt titok, hogy nemzetközi csempészbandák működnek Magyarországon is. Gátlástalanságuknak előbb-utóbb a törvény teljes szigorának alkalmazásával véget keli vetni. Ez már nem az idegenforgalom, amire nekünk szükségünk Cseresznyék István Nyugaton is népszerű a Semex (ČSTK) - Az idén több mint 70 millió korona értékű vetőmagot, zöldség- és virágpalántát, valamint facsemetét szállít a hazai piacra a pozsonyi Semex állami vállalat. Amint azt vezetői elmondták, a Semex külföldi, főleg európai cégekkel tart fenn sikeres partneri kapcsolatokat. Az együttműködésnek köszönhetően különféle vetőmagok, növényvédőszerek és gépek behozatalával bővítik a kínálatot. Például a tonizáló növények termesztésére Plantatonika néven egy vlagyivosztoki partnerrel közös vállalatot hoznak létre. Az érdeklődők a szombati Nyitrán megnyíló Agrokomplex '90 nemzetközi mezőgazdasági kiállításon ismerkedhetnek meg a vállalat új termékeivel, és ezekből vásárolhatnak is. így viszonyulunk egymáshoz A figyelmetlenség ára A Nyugat-szlovákiai kerületben az év első hét hónapjában ezerötvennéggyel több (összesen 5729) közúti baleset történt, mint az előző év hasonló időszakában. A szerencsétlenségek következtében 136 ember vesztette életét, negyvenegygyei több, mint az előző év hét hónapja alatt. Ez azt is bizonyítja, hogy minden negyvenkettedik karambol halálos kimenetelű volt. A szerencsétlenségek következtében 441-en súlyos, 1512-en pedig könnyebb sérülést szenvedtek. Az anyagi kár meghaladja a harmincmillió koronát, ez hatmillióval több, mint a múlt év ezen időszakában volt. A szerencsétlenségek többségét, 86 százalékát a gépjárművezetők, 7,4 százalékát pedig a kerékpárosok és a gyalogosok okozták. Az okok között első helyen áll a helytelen, figyelmetlen vezetés, ez okozta a közúti balesetek több mint a felét. Gyorshajtás idézte elő a szerencsétlenségek 23, az előnyszabály meg nem adása pedig a 19 százalékát. 539 esetben - ebből 469 volt a gépjárművezető - az ittasság játszott közre. A Senicai járás kivételével a kerület valamennyi járásában növekedett a karambolok száma és az áldozatoké is, a Dunaszerdahelyi járásban például tizenkettővel. A balesetek többsége első osztályú utakon történt. Hogy ez a kerület a baleseti statisztikákban továbbra is megtartja kedvezőtlen helyzetét, azt az is alátámasztja, hogy augusztus 12-ig már újabb 331 karambolt jegyeztek fel. E balesetek során hat ember vesztette életét, huszonötén pedig súlyos sérülést szenvedtek. Úgy néz ki, hogy a gyakori közúti ellenőrzésekkel, a szigorú bírságolással sem lehet a közúti balesetek számának csökkenését elérni. -nj(ČSTK) - A Közvélemény-kutató Intézet 1990. június 21-e és 29-e között felmérést készített, amelynek egyik része arra kereste a választ, hogy milyen a viszonya az egyénnek az országunkban élő nemzetekhez és nemzetiségekhez. A felmérést 1085 tizenöt éven felüli személlyel végezték. A megkérdezettek 49 százaléka minősítette viszonyát a nálunk élő németekhez jónak. Pozitív viszonya van a nálunk élő lengyelekhez, magyarokhoz, ukránokhoz és ruszinokhoz a megkérdezettek mintegy harmadának, negatív az egytizednek. Az antiszemitizmus nem jelent jelentősebb problémát. A populáció 30 százaléka pozitívnak mopdotta viszonyát a zsidókhoz, 29 százaléka sem jónak, sem rossznak és csak 6 százaléka mondotta rossznak. A legkritikusabb a helyzet a roma lakossághoz való viszonyban. A megkérdezetteknek csupán 11 százaléka mondotta kapcsolatát jónak, és csak kétharmada (60 százalék) rossznak. Nincs többé statisztikai lap Lengyel milliomosok A The Sunday Correspondent című angol hetilap listát közölt a leggazdagabb kelet-európai polgárokról, amelyben az első tíz helyezett között 4 lengyel is található. Egyikük Mieczyslaw Wilczek, a Rakowski-kormány egykori ipari minisztere, aki rövid kormánytisztsége után visszatért vállalkozásaihoz. Húsfeldolgozó kombinátot kíván nyitni, híven többször hangoztatott véleményéhez, hogy ,,a nemzetnek kolbász kell, nem ideológia". (ČSTK) - A Szövetségi Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium a Csehszlovákia területén tartózkodó külföldiek ittléte körülményeinek egyszerűsítése céljából közös döntés nyomán módosította a bejelentkezési kötelezettségük teljesítésére vonatkozó előírásokat, mégpedig a következőképpen: Azok a külföldiek, akik olyan országból érkeznek hazánkba, amellyel nem áll fenn vízumkényszer, mentesülnek a bejelentkezési kötelezettség alól, amennyiben csehszlovákiai tartózkodási idejük nem haladja meg a harminc napot. Az azon országok állampolgárai esetében, amely országok és hazánk között továbbra is fennáll a vízumkényszer, az erre a kötelezettségre vonatkozó előírások nem változnak. Tehát az országba történő érkezésüket követő 48 órán belül be kell jelentkezniük. A Szövetségi Belügyminisztérium továbbá közli, hogy augusztus 15-i hatállyal kivonták a forgalomból a statisztikai lapokat. Helyettük másfajta okmányt nem vezetnek be. Ezentúl tehát a külföldre utazó csehszlovák állampolgároknak, illetve a tartósan külföldön tartózkodó csehszlovák állampolgároknak (az országba történő beutazáskor) nem kell kitölteniük ilyen lapokat. Ugyanez vonatkozik azokra az idegen állampolgárokra, akiknek csehszlovákiai tartózkodási engedélye hoszszabb időre szól, s külföldre szeretnének utazni. gMHHHKHMHPHHPBOPBII KÖSZÖNTŐ • Szivünk teljes szeretetével köszöntjük a legdrágább szülőket, erőt, egészséget kívánunk, hogy szeretete és jósága még sokáig melengesse családját. Férje. Jani, lányai, fiai, menyei, vejei, valamint unokái: Zoltán, Angelika, Ingrid, Terike, Janka, Judit, László, Éviké és Janika. Ú-2350 Busánszky Gyulát és feleségét, Busánszky Ilonát * Ekecsen, akik 1990. augusztus 16-án ünneplik házasságkötésük 25. évfordulóját. E szép ünnep alkalmából gratulálunk s jó erőt, egészséget és hosszú, boldog életet kívánunk: szerető fia: Zsoltika és Gyuszika. A jókívánsághoz csatlakoznak a rokonok. Ú-2619 • Augusztus 16-án ünnepli 60. születésnapját Gyurícsek Terézia Marcelházán. E szép ünnep alkalmából gratulálunk, jó • Augusztus 16-án ünnepli 60. születésnapját 1 Kósáné Noszák Erzsébet Nagycétényen. E szép ünnep alkalmából erőt, egészséget kívánunk szerető családja körében. Ezúton is megköszönjük az értünk tett sok fáradozását: férje, két leánya, két veje, és öt unokája, akik nevében sok puszit küld Márió. 0-2416 ^ • Augusztus 16-án ünnepli születésjlÍ Szamaránszky Én, jTjÉ^. E szép évforduló alkalmából szívből gratulálnak, jó egészséget, hosszú és boldog életet kívánnak: lánya, fiai, veje, menyei, valamint unokái: Gábor, Annamária, Szilvia és a kis Andrea. Ú-2468 MOZIK MŰSORA TV-MUSOR • DUKLA: Éjféli futás (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Rejtelmes fény a Csendes-óceán felett (amerikai) 15.30, 18, 20.30 •KERTMOZI: Dirty Dancing (amerikai) 21 • METROPOL: Inkább ölj meg! (lengyel) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Zsaru vagy csirkefogó (francia) nonstop vetítés 9-tól 13-ig • Zsebtolvajok (szlovák) 15, 17.30, 20 •SLOVAN: Gorillák a ködben (amerikai) 15, 17.30, 20 • SZAKSZERVEZETEK HAZA: Éjféli futás (amerikai) 17, 19.30 • TATRA: A képzelet kínja (cseh) 15, 17.30, 20 • AMFITEÁTRUM: Igen, tisztelt barátaim! (cseh) • DRUZBA: Emmanuelle (francia) SZÍNHÁZAK MŰSORA Nyári szünet! RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHzen, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: Hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, sport, riport, műsorajánlat. 12.00: Hirek. 12.10: Az iskolások szünidei műsora (ism ). 12.35: Country-zene. 12.55: Hírek. 15.00: Hírek. 15.05: Útkereső Riport. 15.15: Popzene 16.00: Napi krónika 16.45: 16.50: 17.25: 17.50: 18.20: 19.00: 19.10: 19.20: 19.30: 19.50: 20.20: 21.00: 22.00: 22.30: 23.30: Hírek. A Tremolo táncegyüttes műsora Zenés, szórakoztató gyermekműsor Könnyűzenei összeállítás (ism.) Autósok, motorosok magazinja Esti mese (ism.) Tévétorna Időjárás-jelentés Tv-híradó Colorado felégetése. Francia dokumentumfilm Szondák. Ismeretterjesztő műsor Két férfi, egy eset. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. Hajnali derengésben. III/3. rész (ism.) Események, kommentárok Zenei fórum (ism.) Hírek II. MŰSOR 19.35: Cápák. Japán természetfilm (ism.) 20.00: Játékszabályok. Angol film 20.50: Tanácsadó műsor (ism.) 21.00: Időszerű események 21.25: Sporthírek 21.35: Zeno tudata. Tévéjáték (ism.) BUDAPEST Tv1 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Tengerészkadétok, előre! Szovjet filmsorozat. IV/2. rész 10.20: A láp élővilága. Angol kisfilm 10.45: A savas eső. Kanadai dokumentumfilm (ism.) 11.30: Mozgató 11.40: Képújság 16.05: 16.15: 16.25: 16.35: 17.50: 19.00: 19.05: 19.15: 19.30: 20.05: 21.30: 22.00: 22.50: Tv2 Képújság Pannon krónika Hírek szerbhorvát nyelven Ifjúsági Asztalitenisz Világfesztivál A világ nagy városai. Varsó (ism.) Gyermekhittan Esti mese Lottósorsolás Híradó Van, aki hidegen szereti. Olasz film Képes nóták, összeállítás Demjén Ferenc videoklipjeiböl Hazai Tükör Hiradó 3 Berkes Zsuzsával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene 17.45: Bumm!!! Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek 18.50: Tv2 19.00: Kamerával a világban 19.53: Egy különös orvosi eset. Amerikai dokumentumfilm 20.45: Tv2 21.00: Híradó 2 21.20: Tv2 21.30: Napzárta 22.15: Néprajzi értékeink 22.20: Elcserélt szerelem. Vígjáték (ism.) 23.45: Tv2 AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA FS1 9.00: Hírek. 9.01: A három büfésnő. 9.30: Az állatvilág képei 10.00: Az új gyár. 10.30: A nagykövet leánya. Amerikai film (ism ). 12.10: Tehenek. Rajzfilm. 12.15: Idősek klubja. 13.10: Hadüzenet a fehér halálnak. Dokumentumfilm Üzbegisztánról. 13.50: Ez Elvis! Amerikai film. 15.30: Te meg én. 15.35: Perrine. 16.00: A konok. 16.25: Baker utcai fiúk, 16.55: Mini tv-hiradó. 17.05: Te meg én. 17.55: Gulliver utazásai. 18.00: Mi. 18.30: Knight Rider. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Harald Juhnke klubjában. 21.20: Séta St. Pöltenben. 22.05: Oldalpillantások. 22.15: Videotéka. Acélháló. Filmsorozat. 23.25: Hírek. 23.30: Én vagyok az, akit keresel. Spanyol film. 0.55: Mike Hammer. 1.40: Hírek. FS2 15.30: Sport. Testi fogyatékosok világbajnoksága. 17.15: A Duna-delta élővilága. 18.00: A három büfésnő. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Belpolitikai magazin. 21.20: Spektrum. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Klub 2., Hírek. SKY-EUROSPORT 6.00: Üzleti világhíradó. 7.00: D. J. Kat. Show. 9.30: Eurobic. 10.00: Eurosport hírek. 11.00: W. I. T A. Tenisz 13.00: ökölvívás. 14.00: Vízilabda - Nemzetek Kupája. 16.00: IAAF Atlétikai Nagydíj. 18.30: Mobil-1 autó- és motorsport híradó. 19.00: Eurosport hírek. 20.00: Patacsata kanadai vad tájakon. 21.00: Labdarúgás: Liverpool - Helsinki. 23.00: IAAF Atlétikai Nagydíj. 0.00: Nemzetközi autóés motorsport. 1.00: Eurosport hírek. SUPER CHANNEL 6.30: E-csatorna. 7.00: Napkezdet. 8.00: Hírek. 8.30: Egyveleg. 9.00: Hírek 9.15: •Egyveleg, óránkénti hírekkel. 17.30: Nyári hullámhosszon. 19.30: Hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Monte Cristo fia. 22.00: Hírek. 22.15: Thika lángoló fái. Ausztrál kalandfilmsorozat. 23.15: Keserédes. 23.45: Egyveleg. 0.15: Hírek. 0.30: Időlánc. 0.45: Egyveleg 18.00: Kincskeresés. 19.00: Teleturisztika. 19.30: Hírek. 19.40: Számok és betűk. 20.00: Orvosi magazin. 21.00: Nem kell álmodozni! 22.00: Tv-híradó. 22.35: Hiányjelek. Irodalmi magazin. 23.50: Alice. Kulturális magazin fiataloknak. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel 1 8.30: Hirek. 8.35: Szomszédok. 9.00: Hirek. 9.05: Carson & Carson. 9.50: Egészségvédelem. Horoszkóp. 10.00: Hírek. 10.05: Tévébolt. 10.30: Senkinél nincs jobb. Olasz-francia-NSZK western. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Tévétőzsde. 14.05: Perrine. 14.30: Főzőcske. Horoszkóp. 14.40: Carson & Carson. 15.30: Boszorkányt szeretek. 15.55: Tévébolt. 16.05: Füstölgő coltok. 17.00: Hirek. 17.10: Szomszédok. 17.50: Egy Duke ritkán jár egyedül. 18.45: Híradó. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Hírek. 20.00: T. J. Hooker. 20.55: Hírek. 21.00: Nickelodeon. Amerikai film. 23.00: A nap hírei, sport. 23.10: A félelem ördögi köre. Krimisorozat. 0.00: T. J. Hooker. 14.10: A Spriengfieldek története. 14.55: Bolondos idők. 15.45: Hirek. 15.48: Üzleti hírek. 16.00: A Munster család. 16.30: Buck Rogres. 17.10: Játékshow. 17.45: Csillagtallérok. 17.55: Hírek. 18.00: A két fortélyos detektív. 18.45: Hírek, sport. 19.10: A hatmillió dolláros férfi. 20.00: A modell és a detektív. 20.50: Hírek 21.00: Vadludak. Arigol háborús film. 23.10: Hírek. 23.15: A gyilkos halak boszszúja. Brazil-francia-amerikai akciófilm 0.50: Útját hullák szegélyezik. Olasz-NSZK akcióthriller. (Műsorváltozás lehetséges!) ÚJ szil 4 1990. VIII. 18.