Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-17 / 165. szám, kedd

Nem a terroristákért, hanem éppen ellenük Repülőgép-robbantó belügyesek (ČSTK) - A Csehszlovák Sajtóiroda a napokban tette közzé a Szövet­ségi Belügyminisztérium parancsára folyó vizsgálat részleteit annak tisztázásáról, milyen körülmények között történt egy IL-18-as repülő­gépnek a megsemmisítése, amelyet a Szövetségi Belügyminisztérium beosztottjai 1984-ben hajtottak végre. Az esettel a semtex nevű robba­nóanyagról szóló műsorában az ITV brit tévéállomás is foglalkozott a napokban. Az ügyről a legilletékesebb nyilat­kozott, Zbynék Hybl őrnagy, a Szö­vetségi Belügyminisztérium tűzsze­része, aki 1984-ben vezetője volt a tűzszerészekből és búvárokból ál­ló különleges csoportnak. - Először a terroristák és repülő­gép-eltérítők elleni harcot gyakorol­tuk a gépen az egykori különleges osztaggal. Amikor az IL-18-ast be­olvasztásra ítélték, a Szövetségi Belügyminisztérium repülési részle­gétől utasítást kaptunk, hogy a gé­pet úgynevezett destrukciós falkiha­sításokkal semmisítsük meg. - Létezik erről dokumentáció? - Létezik. Ennek egyetlen példá­nya eddig is és most is páncélszek­rényben van. Tudtom nélkül senki­nek a kezében nem volt. Fénykép­dokumentációt csupán a semtex gyártója, a semtíni Synthesia készít­tetett magának. A tűzszerészi mun­kák eredményeit - azonban az eljá­rás leírása nélkül - szolgálati úton továbbítottuk a szövetségi belügy­miniszter akkori első helyetteséhez. - Ki tudott ezekről a kísérletekről, és mire szolgáltak? - Csupán a különleges osztag négy specialistája. A lehetséges ter­roristatámadások elleni védekezés­hez ismernünk kellett a robbanóa­nyag hatását és azt a mennyiséget, amelyet a merénylő feltehetően a gép fedélzetére visz. A Csehszlo­vák Légitársaságnak nincsenek sa­ját tűzszerészei, ezért voltak szá­munkra a robbanóanyag nagyságára vonatkozó ismeretek olyan fontosak. A kísérletek nemcsak a semtex, ha­nem más ipari és katonai robbanóa­nyagok hatásának megismerésére is irányultak. Az egész világon állíta­nak elő plasztikus robbanóanyago­kat, amelyek még a semtexnél is veszélyesebbek. - Az önök számára ezek a kísér­letek egészen normálisak voltak? - Azt, ahogyan a repülőgép meg­semmisítésében jártunk el, hídcson­kok megsemmisítésekor is gyako­roltuk. Minden lehetőséget megra­gadtunk, hogy eddig ismeretlen ob­jektumokon gyakorolhassunk. Min­denkor a szakszerű, gyors beavat­kozás a cél, és a legnagyobb bizton­ság. Az emberek testi épsége és vagyona nem szabad, hogy veszély­ben forogjon. - Az IL-18-ason végzett kísérle­tek tehát nem szolgálhattak útmuta­tásként a terroristáknak? - Semmi esetre sem. A kettévá­gáskor alkalmazott módszer egyál­talán nem alkalmas terroristatáma­dásra. Már csak azért sem, mivel a robbanóanyagot többnyire kívülről kell odaerősíteni, s a burkolatot sok helyen be kell metszeni. És a robba­nóanyaggal végzett dehermetizálási kísérletekről nem készült semmilyen dokumentáció, még írásos sem, úgyhogy ezekről a közvetlen fölé­rendeltek sem tudtak. Kizárólag a tűzszerész-specialisták ügye volt, akik a repülőgépek előzetes átvizs­gálását végzik, és tapasztalatokat kellett szerezniük. Természetesen semmilyen külföldi terroristacsopor­tokat nem képeztünk ki, és nem adtunk útmutatást a gép megsem­misítéséhez. Az interjúról tájékoztatták Ján Lángoš szövetségi belügyminisztert, és a vizsgálat - amelyet a Szövetsé­gi Belügyminisztérium különleges alakulatokkal foglalkozó alosztálya végzett - eredményeit illetően nem volt kifogása. Erdőtüzek Az idei legnagyobb erdőtűzsorozat a napokban sújtotta a francia Pro­vence vidéket. A pusztító tűz - mely a rendőrség véleménye szerint gyújtogatás eredménye is lehetett - 3500 hektárnyi területet változtatott holdbéli tájjá. Megfékezésére 2000 tűzoltót mozgósítottak. A lakosság még nem feJedte a tavalyi nyár hatalmas tűzvészeit. Ezek Perpignantól egészen Mentonig tettek tönkre megközelítőleg 60 ezer hektárnyi területű erdőt. Az egyes városok polgármesterei óva intettek attól, hogy megismétlődjön a tavalyi „fekete év". A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, egyelőre eredmény nélkül. A közvélemény, a környezetvédőkkel az élén súlyos büntetés kiszabá­sát követeli a tettesekre. Csak a csodának köszönhető, hogy a tűzvész nem követelt emberéletet. A károk azonban felbecsülhetetlenek, számos, nem egy esetben rendkívüli, a földközi-tengeri faunában előforduló állatfaj esett a tűz áldozatául. (ČSTK) Bolgár benzinsokk Továbbra sem csökkennek a szó­fiai benzinkutak előtt veszteglő ha­talmas sorok. Hasonló a helyzet az ország többi részén is. A bolgár sajtó szerint a nehézségeket a Nef­tonfim kőolaj-finomító okozza, tekint­ve, hogy július hatodikával kezdődő­en leállította nyersanyag-szállítmá­nyait. A finomító ugyanis semmilyen kőolajellátást nem kap. A gondokat fokozza, hogy az elmúlt évhez vi­szonyítva Bulgáriában az év első felében jelentősen nőtt a benzinfo­gyasztás. (ČSTK) Kokainháború A madridi rendőrség a napokban 495 kilogramm, Portugálián keresz­tül csempészett kolumbiai kokaint foglalt le. A szállítmányt hazai és közép-európai piacrä szánták. A razzia során 13 embert, köztük hét spanyolt, három kolumbiait és egy NSZK-állampolgárt tartóztattak le. A kilós csomagokat egy nyugatné­met személy lakókocsijában találták meg. A letartóztatottaknál negyven millió pezeta (390 ezer dollár) kész­pénzt találtak, ezenkívül drágagyön­gyöket és hat luxusautót koboztak el tőlük. (ČSTK) Cicciolina kézjegyével... * Cicciolina aláírásával avatta fel a debreceni Kiri-Giri diszkó új óvszer-automatáját. Ékes jeleként annak, hogy a Tiszán­túlon is terjednek a magán­szexvállalkozások. Például a Pulykakakas nevű szolid ön­kiszolgáló étteremben most ,, Dallas-show" címen éjjel­nappal vetkőznek a lányok, mellette pedig marhasültet eszik a magyar... (Reform) Telefonerotika Az olaszországi Lang-testvérek beindították az első „erotikus tele­font". Az érdeklődők, akiket „dróton keresztül" is kielégít a szex, a cég bankszámlájára utalnak át 60 ezer lírát (megközelítőleg 50 dollárt). Ezt követően húsz perces erotikus té­májú beszélgetést folytathatnak a vállalkozó szellemű testvérek cé­gének valamely hölgytagjával. A svájci határ közelében, Ponté Tre­sa városban várja az érdeklődőket az új szolgáltatás. Az esetleges csehszlovák klienseknek sajnos csalódást kell okoznunk, sem a bankszámla, sem pedig a szóban forgó telefonszám nem áll rendelke­zésünkre. (ČSTK) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Bihari Irodalmi Társaság, a Megyei és a Debreceni Városi Tanács Művelődési Osztálya, az MTA-Soros Alapítvány támogatá­sával „Új időknek új dalaival?" címmel irodalmi pályázatot hirdet. Pályázati feltételek: a bírálóbizott­ság elfogad és értékel minden olyan művet, amely Ady Endre költészeté­ről, írói munkásságáról szól, életé­vel kapcsolatos. Pályázni lehet minden olyan mű­vel, amely kötetben nem jelent meg. A pályázat jeligés. A pályázó ne­vét és címét kérjük zárt borítékban mellékelni. Az alkotás formáját nem határoz­zuk meg, csak terjedelmét. 18-20 A/4-es gépelt oldal. Egy pályázó több művet is beküldhet. Pályázatot csak gépelve foga­dunk el. A bírálóbizottság a díjakat meg­osztottan is kiadhatja. Díjazás: I. helyezés: 25 000 forint II. helyezés: 21 000 forint III. helyezés: 18 000 forint VI. helyezettig Nadányi Zoltán emlékérem * Egyéb, különdíjak Beküldési határidő: 1990. szep­tember 15. A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni: Bihari Irodalmi Társaság Berettyóújfalu 4100 Pf. 101. Depolitizálják a mongol hadsereget és rendőrséget (ČSTK) - Tegnaptól a mongol hadseregben, a rendőrségen és az állambiztonsági szervekben ideigle­nesen felfüggesztették a Mongol Népi Forradalmi Párt szervezeteinek tevékenységét. Erről az' MNFP KB Elnöksége döntött az újonnan meg­alapított politikai pártok nyomására. Ezek a pártok a mongol fegyveres erők és a jogvédelmi szervek depoli­tizálására törekednek. Az ellenzék a mostani választási kampány ide­jén terjesztette elő követelését. Jú­lius 29-én megválasztják a népi hu­rál (képviseleti szerve) képviselőit. Mivel továbbra is hiány van a vér­készítményekből, a pozsonyi Parti­zán utca 4-es szám alatt működő Hematológiai és Transzfúziós Állo­más felhívással fordul az önkéntes véradókhoz. Kéri őket, hogy szom­bat és vasárnap kivételével naponta 6.30 és 10.30 óra között jelentkez­zenek az állomáson. A GYEREKEK BOLDOGSÁGÁÉRT Gyermekeink boldogsága az önök kezében van. A Szlovák Köz­társaság Gyermekalapja ezért kö­szöni a lakosságnak, a szervezetek­nek és az intézményeknek azt az anyagi támogatást, amellyel már hozzájárultak a gyermekalap meg­segítéséhez, vagy ezt követően fog­nak átutalni a szervezet számlájára. A cím a következő: Všeobecná úve­rová banka, Bratislava-mesto. A korona-betétszámla száma: 52331-012 a deviza-betétszámla száma: 34833-61352-042 ÚŠD 34454-61352-042 CHF 34278-61352-042 DEM Szlovák Köztársaság Gyermekalapja APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ • Szívünk teljes szeretetével köszöntjük a legdrágább édesapát és férjet Házelmayer Sándort (Párkány), aki 1990. július 17-én ünnepli 40. szüle­tésnapját. E szép ünnep alkalmából hosz­szú, boldog életet kíván: felesége: Mária, lánya. Andrea, vala­mint fia Roland. A jókívánsághoz csat­lakozik édesanyja és anyósa. Ú-1921 • Ma ünnepli 60. születésnapját a szerető jó édes­anya és nagymama Matyó Ilona (Palást). E szép ünnep alkal­mából szívből gratu­lál és jó egészséget kíván: szerető férje: Pista, lányai: Ica, Gita, Milka, fia: Karcsi, menye: Anka, vejei: Karcsi, Józsi és Feri, valamint unokái: Szilvi, Magdi, Robi, Judit, Józsika és Jutka. Ú-2207 Figyelem! Új lehetőség! Hazai és magyarországi hetilapok, folyóiratok rendszeres terjeszté­sére keres LAPTERJESZTŐKET a Csemadok Országos Választmányának vállalata, a CSEMART. Az anyagilag előnyös munka iránt érdeklődők az illetékes Csemadok járási titkárságán vagy a CSEMART Galéria címén (945 01 Komárno, máj. 1 tér 3, tel.: 41 57) jelentkezzenek mielőbb. ÚP-329 MOZIK MŰSORA • AMFITEÁTRUM: Inkább ölj meg! (len­gyel) 21.30 • DUKLA: Teljes szélcsend (ausztrál) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Emmanuelle (francia) 15.30, 18, 20.30 • KERTMOZI: Bestseller (amerikai) 21 • METROPOL: Egy kisebb isten gyer­mekei (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Különben dühbejövünk! (olasz­spanyol) nonstop vetítés 9-től 13-ig • Szabadlábon (cseh) 15, 17.30, 20 • SLOVAN: Seriff és a földönkívüli (olasz) 15, 17.30, 20 • SZAKSZERVE­ZETEK HÁZA: A Karlovy Vary-i filmfesz­tivál filmje • TATRA: Holdkóros (ameri­kai) 15, 17.30, 20 • AMFITEÁTRUM: Éjféli futás (amerikai) • HORNÁD: Nap, széna, eper (cseh) • MLADÁ GARDA: Monti-csárdás (szlo­vák) • SLOVAN: Emannuelle (francia) • ÚSMEV: Nővérek (amerikai) SZÍNHÁZAK MŰSORA Nyári szünet! RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHz­en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, információs músor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, riport, műsorajánlat. 12.00: Hírek. 12.10: A Nap ajándéka. Riportösz­szeállítás (ism.). 12.50: Pop-rock ritmus­ban 12.55: Hirek. 15.00: Hírek. 15.05: Tíz perc könnyűzene. 15.15: Sport és muzsika (ism.). 16.00: Napi krónika. TV-MUSOR 17.00: A rendőrség naplója 17.10: Hírek 17.15: Postaláda. Katonák magazinja 17.55: Cézár és a detektívek 19.00: Esti mese 19.10: Tévétorna 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: A televízió naplója 19.50: Mit kezdjek a milliómmal. Cseh film (ff.) 21.20: Milan Rastislav Štefánik. Doku­mentumfilm 21.50: Pár perc zene 22.00: Események, kommentárok 22.30: Hangverseny-közvetítés 23.05: Hirek II. MŰSOR 19.30: Fiatalok Tévéklubja 21.00: Időszerű események 21.26: Sporthírek 21.35: J. S. Bach. Német-magyar filmso­rozat. 3. rész 22.55: A Szlovák Köztársaság minisz­terelnökének sajtóértekezlete BUDAPEST Tv1 8.25: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.30: Autómánia. XIII/7. rész (ism.) 8.55: A babák tánca. Brazil film (ism.) 10.20: Képújság 10.25: Parlamenti napló 16.45: Képújság 16.55: Pannon krónika 17.05: Hírek német nyelven 17.10: Német nyelvű nemzetiségi ma­gazin 17.40: Rajzfilmek 17.55: Magyarok Olaszországban. Doku­mentumfilm 19.00: Műsorajánlat 19.10: Esti mese 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.05: A polip. Olasz tévéfilmsorozat. XIII/8. rész 21.10: Parlamenti napló 21.40: Stúdió 90 22.40: Kézenfogva 23.00: Híradó 3 Tv2 Berkes Zsuzsával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene 17.45: Bumm!!! Telefonos játék * 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek i 18.47: Tv2 19.00: Hubay Jenő: Acremonai hegedűs. Az opera tévéváltozata (ism.) 19.58: Tv2 20.20: Néprajzi értékeink 20.30: Útmutató. Vélemények az iskolai hit- és vallásoktatásról 21.00: Híradó 2 21.20: Tv2 21.30: Forró könnyeimmel. Osztrák film. 111/1. rész (feliratos) 23.05: Tv2 - Napzárta AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA FS1 9.00: Hírek. 9.01: A három büfésnó. 9.30: Angol nyelvlecke. 9.45: Olasz nyelvlecke. 10.00: Az ember családja. 10.30: Airport 77. Amerikai film. 12.20: Hétfői sport. 13.10: Hirek. 13.20: Mi. 13.50: Az arany­híd. NSZK film. 15.30: Te meg én Felső­Ausztriából. 15.35: Alice Csodaország­ban. 16.00: A három testőr. 16.25: Szafa­ri. 16.55: Mini tv-hiradó. 17.05: Te meg én. 17.55: Barbapapa. 18.00: Mi. 18.30: Knight Rider. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Univerzum. 21.07: Ol­dalpillantások. 22.15: Pearl Harbor. Ame­rikai tévéfilm. 23.45: Mike Hammer. 0.30: Hírek. FS2 16.45: A nagy Nílus. 17.30: Tájékozódás. 18.00: A három büfésnó. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Zengö-bongó Ausztria. 21.07: Külpolitikai magazin. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Klub 2., Hirek. SKY-EUROSPORT 6.00: Üzleti világhiradó. 6.30: Európai üzleti hírek. 7.00: D. J. Kat Show. 9.30: Eurobic. 10.00: Tour de France. 11.00: Nemzetközi atlétika. 12.00: ATP tenisz­torna. 18.00: Nemzetközi autó- és mo­torsport. 19.00: Tour de France. 20.00: ATP tenisztorna. 22.00: Pankráció. 23.00: Forma-1, Brit Nagydíj. 24.00: Nemzetközi evezösverseny. 1.00: Micso­da hét! 2.00: Tour de France. SUPER CHANNEL 6.00: E-csatorna. 6.30: E.B.C. 7.00: Nap­kezdet. 8.00: Hírek. 8.30: Egyveleg. 9.00: Hírek. 9.15: Egyveleg. 17.30: Nyári hul­lámhosszon. 19.30: Hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Ultra sport. 22.00: Hírek. 22.15: Ultra sport. 0.15: Hírek. 0.30: Egyveleg. 1.30: Idölánc. 1.45-7.00: Egyveleg. 16.05: Hirek. 16.15: 40 fok árnyékban. 18.00: Kincskeresés 19.00: Szép tája­kon. 19.30: Hírek. 19.40: Számok és betűk. 20.00: Teleszkóp. Tudományos magazin. 21.00: Amerika-Afrika túra. 22.00: Tv-hiradó. 22.35: Toulouse. Varie­té. 24.00: Mondd el nekem! Interjú. 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30: Hírek. 8.35: Szomszédok. 9.00: Hírek. 9.05: Szeretethajó. 9.50: Tesztelés. 10.00: Hirek. 10.05: Tévébolt. 10.30: Fel­mond nekem. Amerikai film. 12.15: Sze­rencsekerék. 13.00: Tévétőzsde. 14.00: Koalácska kalandozásai. 14.30: Pénz­ügyek. 14.40: Szeretethajó. 15.30: Bo­szorkányt szeretek. 15.55: Tévébolt. 16.05: Bonanza. 17.00: Hírek. 17.10: Szomszédok. 17.35: Autósoknak. 17.50: Matt Houston. Krimi. 18.45: Híradó. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Hírek. 20.00: Vetélkedőmüsor. 20.30: Justitia kis halai. 20.55: Hírek. 21.00: Modesty Blaise. A halálos lady Angol film. 23.05: A nap hírei, sport. 23.15: Spiegel Tv­magazin. 23.45: V - Földönkívüli látoga­tók jönnek. 6.00: Hailó, Európa! 9.10: A Springfieldek története. 10.05: Gazdagok és szépek. 10.35: Telebutik. 11.00: Művészet és kül­detés. 11.05: Örültek háza. 11.50: Úr­show. 12.00: Játékshow. 12.30: Klasszi­kusok délidőben. 13.00: Gazdagok és szépek. 13.25: Kaliforniai klán. ,14.10: A Springfieldek története. 14.55: Örültek háza. 15.45: Hírek. 15.48: Üzleti hírek. 16.00: Buck Roger. Sci-fi. 17.10: Játék­show. 17.45: Úrshow. 17.55: Hírek. 18.00: Kaz & Co. Krimi. 18.45: Hiradó. 19.10: Knight Rider. 20.00: Louis titkos küldetés­ben. 21.45: Vigyázat, robban! 22.30: Hí­rek. 22.40: Halálos álmok. Amerikai rém­film. 0.20: Az erkölcstelen Mr. Teas. Ame­rikai szexfilm. 1.25: Aerobik. ÚJ szú 6 (Műsorváltozás lehetséges!) 1990. VII. 17.

Next

/
Thumbnails
Contents