Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)
1990-07-03 / 154. szám, kedd
Kedd, 1990. július 3. Ára 1 korona XLlll. évfolyam, 154. szám Rendkívüli ülés (ČSTK) - Marián Čalfa szövetségi miniszterelnök vezetésével tegnap délután soron kívüli ülést tartott a szövetségi kormány, s elvégezte az utolsó simításokat a Szövetségi Gyűlés kamaráinak ma kezdődő újabb együttes ülésén előterjesztendő programnyilatkozatán. A dokumentum részét képezi a radikális gazdasági reform ütemterve, (folytatás a 2. oldalon) Míg a Kremlben a kongresszus küldöttei vitáztak, a Vörös téren tüntetők követelték az SZKP felelősségre vonását a népellenes bűnökért (Telefoto: ČSTK-AP) Moszkva Megnyílt a XXVIII. pártkongresszus Gorbacsov terjesztette elö a politikai beszámolót (ČSTK) - Moszkvában, a Kreml kongresszusi palotájában tegnap megnyílt az SZKP XXVIII., előrehozott kongresszusa. A több mint 18 millió szovjet kommunistát négy és fél ezer delegátus képviseli. A résztvevőket moszkvai idő szerint 10 órakor Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára üdvözölte és közölte, a megválasztott 4683 küldött közül 4657 jegyeztette be magát. Ezen kívül a dolgozókollektívák 350 meghívott képviselője van jelen, továbbá a KB titkárai és a KB titkárságának tagjai, a szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak magas rangú képviselői és a Komszomol KB titkárai. A pártfőtitkár rövid nyitóbeszéde után a küldöttek hozzáláttak a kongresszus irányító szerveinek megválasztásához. A magadani kerületi pártszervezet delegátusa ekkor javasolta, hogy a kongreszszus előbb hagyja jóvá az eddigi központi bizottság és a politikai bizottság lemondását, s a két testület tagjait ne válasszák be a kongresszus irányító szerveibe. Ezt azzal indokolta, hogy a pártvezetés nem tett eleget az előző kongresszus és a 19. pártkonferencia határozatainak. Az ülést irányító Mihail Gorbacsov azt mondta, a kongresszus ehhez a kérdéshez majd később tér vissza. Az előre kidolgozott névsor szerint a küldöttek megválasztották a kongresszus elnökségét továbbá a titkárságot, a szerkesztő bizottságot és a mandátumvizsgáló bizottságot. Élénk vitát váltott ki a kongresszus programjának tervezete. A küldöttek elutasították azt a javaslatot, hogy a kongresszus két szakaszban valósuljon meg. A programot egy külön ponttal is kiegészítették, amely az SZKP KB Politikai Bizottságnak tagjai és a KB titkárai elszámoltatásáról rendelkezik. Döntöttek arról is, hogy a tanácskozás tíz napig fog tartani A cseh képviselők letették az esküt (ČSTK) - Prágában tegnap megtartotta második ülését a Cseh Nemzeti Tanács. A tanácskozás elején Dagmar Burešová, a CSNT elnöke az új cseh kormány tagjait bemutatta a 200 tagú legfelsőbb cseh törvényhozó testület jelen levő 171 képviselőjének, s a minisztereknek sok sikert kívánt munkájukhoz. Ezután a CSNT azon képviselői, akik nem vettek részt a testület alakuló ülésén, Dagmar Burešová előtt letették az alkotmányban előirt hivatali esküt. Ezt követően Petr Pithart miniszterelnök előterjesztette a cseh kormány programnyilatkozatát. Elhangzása után Dagmar Burešová megszakította a tanácskozást, hogy a képviselői klubok és parlamenti bizottságok tagjai részletesen áttekinthessék a dokumentumot. s a hosszabbítás megakadályozására nagyon szigorú rendet szorgalmaztak. Míg a küldöttek a szervezési kérdésekről vitatkoztak, a Vörös tér szélén kb. 300 személy gyúlt össze, kommunistaellenes jelszavakat hangoztatva. A tüntetők követelték a kommunista párt bíróság elé állítását a nép ellen elkövetett bűntettek miatt. A Reuter hírügynökség szerint a rendőrök kiszorították a térről a tüntetőket, letartóztatásokról nem érkeztek jelentések. Az SZKP Központi Bizottságának megbízásából Mihail Gorbacsov terjesztette elő a politikai beszámolót. Bevezetőben értékelte az ország jelenlegi politikai helyzetét. Felhívta rá a figyelmet, az átalakítás nyomán az emberek javulást vártak, s most ezért fogadják olyan elutasítóan a negatív jelenségeket, ami megnyilvánul a számtalan nagygyűlésen és tüntetésen is. Gorbacsov azzal indokolta a javulás elmaradását, hogy a múlt nagyon súlyos örökséget hagyott az országra. Ezzel összefüggésben rá(Folytatás a 2. oldalon) Az új tervekről (ČSTK) - Václav Havel köztársasági elnök tegnap fogadta Alain Coblencet, a prágai Mozart Alapítvány elnökét. A találkozón az új szervezet terveiről volt szó. Napirenden az ENSZ tevékenysége (ČSTK) - Jirí Dienstbier szövetségi miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter tegnap a prágai Czernin-palotában fogadta John Boltont, az Egyesült Államok fülügyminisztériumának nemzetközi szervezetekkel foglalkozó államtitkárát. A találkozón a felek eszmecserét folytattak az Egyesült Nemzetek Szervezetének a globális kérdések és a regionális konfliktusok rendezése során játszott szerepéről. Mai számunkban: Honfiak, honleányok ... Az új kormány pedig, ha adhatok neki tanácsot, azon munkálkodjon, hogy elnyerje a bizalmamat, mint választópolgárét és adófizetőét. Mert a demokratikus országokban általában a kormányok törekednek a nép bizalmára, s nem fordítva... (3. oldal) A kötőjelen innen és túl ... S akkor ne csodálkozzunk, hogy a Zmena munkatársa a 39. számban már arra szólítja fel a szlovákiai magyarokat: féléven belül döntsenek, itt vagy odaát akarnak-e élni. (4. oldal) Egyre nagyobb kincs: a tiszta víz ... Politikusainknak pedig arra is gondolniuk kell, hogy európai méretű blamázs lesz, ha a Duna táj jellegét, természeti kincseit, az ivóvízkészleteket, az ártéri erdőket feláldozzák... (5. oldal) A megjósolt álomdöntö felé... ... Persze csak magunk közt mondjuk: olasz-nyugatnémet döntő elégítené ki leginkább az emberek igazságérzetét. De van-e igazság, logika a futballban? Gyakran nincs, bizony nincs... (7. oldal) A Fülöp-szigeteki külügyminiszter hétfői programja Folytatni kell a politikai párbeszédet (ČSTK) - Jirí Dienstbier szövetségi miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter tegnap a prágai Czernin-palotában megbeszélést folytatott Raul S. Manglapusszal, a Fülöp-szigeteki Köztársaság külügyminiszterével, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A találkozón a felek a politikai párbeszéd folytatását szorgalmazták, valamint a két ország közötti gazdasági és tudományos-műszaki kapcsolatok következetes fejlesztését. Raul S. Manglapus tájékoztatta vendéglátóját a jobboldali diktatúrából a demokráciába való átmenet során szerzett Fülöp-szigeteki tapasztalatokról, az ország gazdasági fejlesztéséről, a délkeletSZWT-bizottságok alakuló ülései A nemzetközi egyezményeket nem lehet figyelmen kívül hagyni (ČSTK) - A Szlovák Nemzeti Tanács 10 állandó bizottsága - az alkotmányjogi, népgazdasági és költségvetési, kereskedelmi és szolgáltatási, államigazgatási és területi önkormányzati, nemzetiségi, etnikai és emberjogi, honvédelmi és közbiztonsági, környezet- ós természetvédelmi, szociálpolitikai, egészségügyi és szociális, közművelődési, tudományügyi, kulturális és šport-, valamint külügyi - tegnap megtartotta alakuló ülését és áttekintette a Szlovák Köztársaság kormányának pénteken előterjesztett programnyilatkozatát. (Munkatársunktól) - A nemzetiségi, emberi jogi és etnikai kérdésekkel foglalkozó bizottság ülésén megjelent Ján Čarnogurský, első miniszterelnök-helyettes, és A. Nagy László, az SZNT alelnöke. A testület tagjai a kormány programnyilatkozatából elsősorban azokat a fejezeteket vitatták meg, melyek a nemzeti kisebbségekről, etnikai csoportokról, valamint a nyelvhasználatról szólnak. Ján čarnogurský rövid bevezetőjében kiemelte, hogy a kormány nagy figyelmet akar szentelni az emberi, az egyéni és kollektív jogok kérdéskörének, majd a nyelvhasználattal, illetve (később a bizottság(Folytatás a 2. oldalon) ázsiai biztonság szavatolásával kapcsolatos Fülöp-szigeteki álláspontról, valamint az utóbbi időben a demokrácia útjára lépett országok novemberben Pakisztánban tartandó értekezletének előkészületeiről. Jirí Dienstbier ismertette vendégével, hogy Csehszlovákia milyen álláspontra helyezkedik a német egyesítést s Németországnak az európai struktúrákba való bekapcsolódását illetően. Ezzel összefüggésben kifejezte meggyőződését, hogy az európai közeledési folyamat kedvező feltételeket teremt a koordinált együttműködéshez. Václav Havel köztársasági elnök tegnap a prágai várban ugyancsak fogadta a Fülöp szigeteki vendéget. Raul S. Manglapus államfőnknek átadta Corazon Aquino elnökasszonynak a levelét. Ebben Corazon Aquino Fülöp-szigeteki látogatásra hívta meg köztársasági elnökünket. A meghívást Václav Havel elfogadta. A NATO javaslatokkal készül a csúcsra (ČSTK) - Az Észak-atlanti Szövetség több javaslatot készített elő a csütörtökön Londonban kezdődő csúcstalálkozóra. Ezeknek az a célja, hogy meggyőzzék a Szovjetuniót: az egységes Németország mint NATO-tag nem jelent majd veszélyt. Az Atlanti Szövetség forrásai közölték, a NATO már előkészítette a német fegyveres erők korlátozásáról szóló tervet, és kidolgozta a Varsói Szerződéssel aláírandó megnemtámadási nyilatkozat tervezetét. A NATO képviselőinek a csúcson kellene bejelenteniük az amerikai atommuníció kivonását Nyugat-Európából. Miért más ez a kormányprogram? Kormányprogram született az utóbbi két évtizedben is. Nem is egy. Azonban tudomásul vettük-e vagy sem, tény volt: valamennyire rányomta bélyegét kidolgozóinak görcsös ragaszkodása a törvénytelen úton megszerzett hatalomhoz. Tehát minden áron bizonyítani akarták, hogy fejlődésünk az általános jólét irányában halad, hogy a zökkenők a szocialista társadalom fejlődésének törvényszerű velejárói. Szüntelenül ügyeltek arra társadalmi és gazdasági életünk alakítói, nehogy begyűrűzzenek hozzánk a nyugati fejlődés „káros" jegyei, bizonyítani akarták, hogy a piaci mechanizmus alapszabályainak érvényesítése nélkül is megteremthető a vállalatok közti versenyhelyzet, kialakítható olyan gazdálkodási légkör, amelyben mindig és mindenütt mindenki tudása legjavát nyújtja. Csakhogy azt még a közgazdaságtanban járatlan állampolgár is fölfedezte: kellő anyagi ösztönzés híján legyen egy szocialista munkaversenynek bármilyen nemes a célja, a gazdaságot nem juttatja előbbre, legfeljebb az elfekvő árukészleteket gyarapítja. Hosszú éveken át sikerült megteremteni a költségvetési egyensúlyt, és ha valamiből hiány mutatkozott, gazdasági tartalékainkat vészesen apasztva igyekeztünk azt a látszatot kelteni: ebben az országban minden van és maradéktalanul gondoskodunk dolgozóink elégedettségéről. A karácsonyi piacon volt aránylag olcsó bolgár csemegeszőlő, tavasszal pedig olcsó arab újkrumpli. Az eddigi kormányprogramok pedig a fentiekben vázolt gazdálkodási filozófiához igazodtak. Időről időre ugyan a konszolidációs. éveket követően is felerősödtek a gyökeres reformot követelő hangok, de szépen le is csendesedtek, mert újra és újra felerősödtek azok, amelyek az általános nyugalom mellett kardoskodtak. Az óvatos reformelméleteket gyártók pedig tudták: az annyira áhított és nagy általánosságban minden egyes pártkongresszuson szorgalmazott gazdasági szerkezetváltás megvalósíthatatlan munkanélküliség nélkül, megvalósíthatatlan gyökeres árreform nélkül, a különböző tulajdonformák egyenjogú érvényesülése nélkül, és sor rolhatnánk azokat a feltételeket, melyek egy szabad és demokratikus fejlődés elmaradhatatlan ismérvei. Ezek érvényesülését azonban semmiképpen sem engedhették meg maguknak az olyan országvezetők, akik hazugság árán kerültek a hatalomgyakorlók szerepébe. Hiszen vége lett volna nyugalmuknak.. Negyvennégy év után ismét szabadon választott az ország népe. A választópolgárok abban bízva adták le voksukat egy-egy pártra, hogy az utat nyit a demokratikus fejlődésnek. Az újonnan megalakult kormányban pedig azok az erők jutottak immár törvényes úton miniszteri székekhez, amelyek tisztában vannak vele: reform nem valósítható meg tesséklássék módon, fájdalom nélkül. Reális helyzetismeretet tükröz az a programnyilatkozat, melyet Vladimír Mečiar, a Szlovák Köztársaság új miniszterelnöke terjesztett a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői, illetve Szlovákia lakossága elé. Nyugodt lelkiismerettel hirdetheti meg ez a kornány a valódi társadalmi és gazdasági reformot szorgalmazó programját, mert tagjai országvezetői posztra jutásuk előtt sem ígértek azonnal eljövő kánaánt. Nyílt kártyával játszva indultak a választási kampányban, többségük a novemberi eseményeket követően kialakult nemzeti megértés kormányának tagjaként is a gyökeres reform meghirdetése mellett szállt síkra. Mit hirdet az új kormány programja? Átfogó, gyökeres reformot minden területen. Elsősorban gazdaságunk vonatkozásában, az alkotmányosság, a törvényesség, a demokrácia és a szociális igazságosság elvének alapján. És miért más ez a kormányprogram, mint az előzők? Mert egyértelműen szól a népszerűtlen intézkedésekről, melyek nélkül az új kormány aligha szerezhetne érvényt reformelképzeléseinek. És a kormány - reméljük - attól sem riad vissza, hogy menet közben módosítson elképzelésein, amennyiben azt az előrelépés megkívánja. Reméljük, azzal is tisztában vannak e kormány tagjai, hogy a szabadon választott parlament mindenkor ellenőrzi döntésüket, döntésük helyességét. Jó ezt tudni nemzeti kisebbségi tagként is, hiszen a kormányprogramé vonatkozásban is egyértelműen fogalmazott. Cselekedeteinek ellenőrzésére pedig ott vannak képviselőink... A szlovák kormány leszögezte programnyilatkozatában: tudatosítja, hogy a lehető legnagyobb felelősséggel tartozik az ország népének és a szabadon választott parlamentnek egyaránt. Persze, nem tehet mindenki kedvére, hiszen ha ezt akarná tenni, szép fokozatosan odajutna, ahová a november előtti kormány jutott. Csak minden bizonnyal sokkal hamarabb. PÁKOZDI GERTRÚD