Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-10 / 159. szám, kedd

Quo vadis, gimnázium? Az új gimnáziumi tantervben szereplő változások, és maga a tanterv nem véglegesek. A gyakorló pedagógusok tapasztalatai, észrevételei nagy segítséget nyújthatnak a végleges változat kialakításához. Kétségtelén, hogy ez is előrelépést jelent. összehasonlítva a régi tantervvel. Azonban már ma meg lehet állapítani, hogy nem minden elgondolás helytálló. Az alábbiakban még ezekre szeretnék rámutatni. A tanterv hangsúlyozza, hogy a gimnázium fő feladata a diákok felkészítése az egyetemi vagy főiskolai tanulmányokra. Ezzel kapcsolatban érthetetlennek tartom, hogy a latin nyelv nem szerepel a dokumentumban, sem a kötelező, sem a választható tantárgyak között. Holott nagyon sok leendő egyetemistának lenne rá szüksége. A differenciálódással kapcsolatban: ha az a fakultatív oktatást szolgálja, akkor csak elismeréssel lehet szólni róla. Tény viszont, hogy a szélesebb körű differenciálódás nagyobb létszámú pedagógust követel meg egy-egy iskolában, s itt a kérdésnek már gazdasági összetevői is vannak, hiszen a magasabb létszámú tanári kar béralapját jelentős mértékben növelni kell. Ha viszont az iskolák belső differenciálódása csupán azokra a tantárgyakra korlátozódik, melyeknek tanításához a szűkebb tanári karban is akadnak pedagógusok, akkor az semmiképpen sem garantálja a kívánt fakultatív oktatást olyan szinten, hogy minden egyes diák valóban azokat a választható tantárgyakat tanulja, melyekre egyetemi vagy főiskolai tanulmányai, majd pedig pályája során szükségé lesz. A fakultatív oktatás legcélravezetőbb és népgazdasági szempontból is legelőnyösebb módjának a gimnáziumok tartalmi differenciálódását tartom oly módon, hogy ismét rátérnének a humán és reálgimnáziumok létesítésére. A humán gimnáziumok pedig a műegyetemi és természettudományi jellegű főiskolai tanulmányokra készítenék fel diákjaikat. Az új gimnáziumi tantervben nem szerepel az egykori polgári neveléstan, amely valóban csak arra volt jó, hogy egy, kétes igazságokra épülő politikai gazdaságtan, valamint a marxista filozófia alapjainak megismertetésével, egyébként mindennemű gyakorlati haszon nélkül, gyötörje a gimnáziumi tanulókat. Helyette javaslom: a gimnázium 1. osztályában bevezetni az etikai-erkölcsi nevelést, a 2. osztályban a társadalmi nevelést, a 3. osztályban a pszichológia alapjai és a 4. osztályban a filozófia alapjai tantárgy bevezetését kötelező, esetleg választható tantárgy formájában. Az erkölcsi nevelésnek nemcsupán az általánosan elfogadott erkölcsi normákkal kellene megismertetnie a diákokat, hanem az emberek egymás mellett élésének és érintkezésének erkölcsi szabályaival és az illemtan alapelemeivel is. A társadalmi nevelés afféle korszerűsített alkotmánytan lehetne, melynek keretében a diákok nemcsak az alkotmány legfontosabb cikkelyeivel ismerkednének meg, hanem társadalmunk rétegződésével ugyanúgy, a legkülönfélébb szempontok alapján. E tantárgy lehetne az állampolgári fegyelemre, valamint az államalkotó nemzetek és nemzeti kisebbségek baráti együttélésére nevelő hatékony pedagógiai eszköz. Bár szerény terjedelemben, szerepel az új gimnáziumi tantervben az esztétikai nevelés is, melynek keretében sok mindennel kellene foglalkozni. Például az egyén és a környezet esztétikumával, az építkezési és lakáskultúrával, az öltözködéssel, az irodalmi és zeneművek, valamint a képzőművészeti alkotások esztétikájával, az általános szépérzék és a jó ízlés kialakításával. Minderre az 1. évfolyamban kötelező tantárgyaként szereplő esztétikai nevelés heti két órában szánalmasan kevésnek tűnik. A többi évfolyamban mint választható tantárgy szerepel az esztétikai nevelés, tehát bizonyos, hogy nem minden diák tanulja majd később. A reális és hatékony megoldás lehetőségét csakis abban látom, hogy a létesítendő humán gimnáziumokban (a nyolcévfolyamosokban is) az esztétikai nevelés heti két kötelező órában mind a négy évfolyamban szerepeljen, a jelenlegi elképzelés pedig a reálgimnáziumokban érvényesüljön. Bármennyire is híve vagyok a korszerű iskolának, semmiképpen sem tartom helyes elképzelésnek, hogy a testnevelést, az esztétikai nevelést és a választható, valamint a nem kötelező tantárgyakat az új gimnáziumi tanterv koncepciója alapján nem fogják osztályozni. Ebben az esetben ugyanis megfeledkezünk a pedagógiai pszichológia idevágó elméletéről, mely szerint az elért eredményt értékelni kell, hiszen a diák további sikeres testi és szellemi fejlődésének elengedhetetlenül szükséges feltétele - a sikerélmény. Márpedig minden egyes jó osztályzat a diák számára - sikerélmény, amely további szorgalmas tanulásra buzdítja őt. Sajnálatos tény, hogy az új gimnáziumi tanterv nem foglalkozik a magyar tanítási nyelvű gimnáziumok specifikus problémáival. Valószínűnek tartom, ez a későbbiekben és még idejében megtörténik. Elsősorban a magyar nyelv és irodalom, a szlovák nyelv és irodalom, valamint a magyar nemzet történelme tantárgyakra gondolok. Közismert, hogy a magyar fiatalok szó- és írásbeli fogalmazási készsége, szókincse, beszédmodora - sajnos - meglehetősen alacsony színvonalú. A szép magyar beszéd megtanítása elsősorban az iskola feladata, s nem is csupán a magyar szakos pedagógusoké, hanem valamennyi pedagógusé. A szlovák nyelv és #6dalom oktatásával kapcsolatos nézeteinket elmondtuk már különféle fórumokon, közzétettük különféle lapokban. Ezúttal ismételten csak arra szeretnék figyelmeztetni, hogy a legkényelmesebb dolog: ölbe tett kézzel, lekicsinylő módon bírálni a magyar tanítási nyelvű iskolák diákjainak szlovák nyelvtudását. Nem lehet azonban eléggé és elégszer hangsúlyozni, hogy amíg a korszerű nyelvoktatáshoz elengedhetetlenül szükséges segédeszközöket és a korszerű idegennyelv-oktatás koncepciójára épülő tankönyveket nem kapják meg a magyar tanítási nyelvű iskolák diákjai és tanárai, addig a szlovák nyelvoktatás eredményességének szintjén aligha lehet emelni. Végül kiemelném a magyar nemzet és nemzeti kisebbség történelme tantárgy tanításának szükségességét is, a magyar tanítási nyelvű gimnáziumokban. Véleményem szerint, ez^ermészetes követelmény, hiszen a cseh és a szlovák tanítási nyelvű iskolákban tanulják a diákok saját nemzetük történelmét. A cseh-szlovák történelmen és a világtörténelmen kívül tehát a magyar tanítási nyelvű gimnáziumok tantervébe be kell iktatni a magyar nemzet és nemzeti kisebbség történelmének és művelődéstörténetének tanítását. Ez nem csupán a nemzeti és a nemzetiségi öntudat kialakítását segítené elő, hanem azt is, hogy fiataljaink értékelni tudják a magyarság Európában elfoglalt helyét és nemzeti kisebbségünk létének sajátosságait. Az sem elhanyagolható, hogy számos magyar író és költő olyan műveiről tanulnak a diákok a magyar irodalom órákon, melyeknek hátterét valamely történelmi korszak adja, vagy amelyeknek a cselekménye éppen valamely nagy történelmi eseményhez kötődik. A magyar nemzet történelmét ismerve tehát számos irodalmi művet is jobban megértenének diákjaink. SÁGI TÓTH TIBOR Kis Nyelvőr Gyógyítás és oktatás - egy fedél alatt Szeptemberben konzultációs központot nyit a Komenský Egyetem Speciálpedagógiai Kara Losoncon A járási pártház kihasználása körüli vita Losoncon is sokáig gyűrűzött. Aztán május negyedikén megszületett a végső döntés, mely szerint az épületet a járási kórház kapja meg. Pontosabban csak annak egy részét, mert az A pavilon második és harmadik emelete a Komenský Egyetem Speciálpedagógiai Kara részlegének lesz az otthona, mely részleg szeptemberben kezdi meg működését. Az utóbbi hetek és hónapok történései után kicsit meglepett a hír, hogy június elején az utolsó akadályt is eltávolították az intézmény kialakítása elől. Az esemény körülményeiről a megvalósítás egyik fő szereplőjét, Rusnák Évát, a járási nemzeti bizottság alelnökét kérdeztem, aki nemrég tölti be ezt a tisztséget. - A Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom helyi lelkes hívei jöttek az ötlettel, kiindulva a város adottságaiból, lehetőségeiből és szükségleteiből. A pozsonyi egyetem egy szerencsés véletlen folytán került bele a főiskolai intézmények iránt egyre növekvő érdeklődésünk körébe. Mi először a Besztercebányai Pedagógiai Főiskola egy részlegét szerettük volna itt látni, mivel a középfokú pedagógusképzésnek már többévtizedes hagyományai vannak városunkban. Az újságírók ezt az elképzelést hamar közre is adták a sajtóban, mire Pozsonyban rögtön reagáltak. A mi magyarázkodásunkkal kezdődött kapcsolatteremtésünk. Megtudván, hogy a szóban forgó épületben gyermek-rendelőintézet lesz, a városban és a járásban több kisegítőiskola is működik, van továbbá egy nemrég épült bentlakásos alapiskolánk a süketnémák számára, és nem utolsósorban többszöri helyszíni szemle után, úgy döntöttek, hogy kihelyezett részleget nyitnak itt. - önkéntelenül is eszembe jut a komáromi példa, ahol az egyetemalapítás gondolatának elvetésekor az volt a fő indok, hogy nincsenek meg az anyagi és személyi feltételek. Itt Losoncon megvannak? - A két dolgot szerintem nem lehet egy szinten említeni. Mást akartak Komáromban, mást akarunk mi Losoncon. A mi esetünkben csak egy kihelyezett részlegről van szó, hogy akik eddig a hétvégeken Pozsonyba jártak, most hozzánk jönnek majd egyhetes bentlakásos konzultációkra. A termek megfelelnek a célnak. Egy-két apróság, valamint tansegédeszközök hiányoznak csupán, melyekről a kar rugalmasan gondoskodik. Ami az étkeztetést és az elszállásolást illeti, négy diákotthon és munkásszáló kínálta fel szolgálatait, így ez sem gond. A szakmai gyakorlatokat és az esetleges egyéb kérdéseket is könnyű lesz megoldani, ugyanis egy fedél alatt lesznek a járási gyermek-egészségügyi intézettel és szoros kapcsolat alakulhat ki a kisegítő iskolákkal, nem beszélve a süketnémák már említett alapiskolájáról. Lehet oly gyümölcsöző ez a kapcsolat, hogy esetleg a speciálpedagógiai kar teljefe egészében - Losoncra költözik. Ezt mi is támogatnánk. POLGÁRI LÁSZLÓ Az egyszerű mondat nem mindig egyszerű Többször hangsúlyoztuk már, hogy nem mindig az egyszerű mondattal közölhetjük a legegyszerűbben a mondanivalót, mert a mondatrészekkel túlzsúfolt egyszerű mondatot sokkal nehezebben érti meg az olvasó vagy a hallgató, mint a több tagmondatból álló, de tartalmilag világos összetett mondatot. Különösen az élőbeszédben fontos ennek a szempontnak az érvényesítése, például a rádióban, televízióban felolvasott, elmondott szövegekben; ugyanis a szó elszáll, s a hallgatónak nincs lehetősége arra, hogy megismételtesse a fel nem fogott mondatot. A lapok olvasása közben még legalább másodszor is elolvashatjuk a nehezen érthető mondatokat, de bizonyára egyetlen szerzőnek sem célja az, hogy az ilyesféle újraolvasással bosszantsa olvasóját. Nem igaz az, hogy az alárendelő összetett mondat szerkesztése idegen'a magyarban, hiszen nyelvünk kiválóan alkalmas erre. Jó az egyszerű mondat is, ha ez felel meg legjobban a mondanivaló közlésére; s jó az összetett mondat is, ha bonyolultabb közölnivaló esetében erre van szükség. Az egyetlen szempont tehát csak az lehet, hogy az olvasó, hallgató nehézség nélkül megértse, amit közölni akarunk vele. Természetesen ok nélkül nem szerkesztünk összetett mondatot egyszerű helyett. Ha ezt a mondatot olvassuk vagy halljuk: A csengő megszólalásakor elindultunk, nemigen gondolunk arra, hogy összetetté kellene alakítani. De ha ezt halljuk vagy olvassuk: A csengő megszólalásakor indultunk el, már felvetődhet bennünk a kérdés, hogyan ölt jobb formát ez a kérdés; így-e, vagy pedig így: Akkor indultunk el, amikor megszólalt a csengő. Mindkét forma jó ugyan, de az utóbbi jóval nyomatékosabb, mint az előbbi. Még a jobb fogalmazók is csak akkor kerülik az egyszerű mondatok alkalmazását, amikor ezek túlságosan zsúfoltak, homályosak lennének. A hírszerkesztők nagy része még akkor sem. A hellyel való takarékoskodást előbbre valónak tartják, mint azt, hogy az olvasó, a hallgató egyáltalán megérti-e, mit is akar a lap, a rádió vagy a televízió a hírben közölni. A következő mondatot valóban nehéz megérteni: ,,A holnapra összehívott bizottság a természetvédelem nagyon időszerű, a folyók szennyeződéstől való megóvása sürgető feladatainak megvalósításáról fog tárgyalni." A sok birtokos jelzős szerkezettel terhelt mondatot már így is érthetőbbé tehetjük: A holnapra összehívott bizottság a természetvédelem nagyon időszerű és sürgető feladatának megvalósításáról fog tárgyalni, arról, hogyan óvhatják meg a folyókat a szennyeződéstől. Természetesen még ez a mondatszerkesztési forma is lazítható újabb mellékmondatokra való bontással, daez már nem feltétlenül szükséges. Azonban nemcsak a mondatrészekkel való túlzsúfoltság teszi szükségessé az egyszerű mondat átszerkesztését összetetté, hanem a mondanivaló világos kifejtése is megköveteli ezt.-Sokszor nem veszik észre a cikkírók, hogy az egyszerű mondatos megoldással mást közölnek, mint amit mondani szeretnének. „Az őrlésre már alkalmas gabonát könnyen ellenőrizhetjük" - olvastam egy mezőgazdasági cikkben. Csak a felületes olvasó nem veszi észre, hogy nem az őrlésre alkalmas- gabonának az ellenőrzéséről kellett volna itt a szerzőnek szólnia, hanem a gabonának az őrlésre való alkalmasságáról. De ha ezt is egyszerű mondattal akarja megoldani, ez lesz az eredmény: A gabonának a már őrlésre való alkalmasságát könnyen ellenőrizhetjük. Tartalmilag ez már valóban az, amit közölni akar, de egy kicsit nehézkes a mondat. Könnyedebb, és talán a lényeget jobban kiemelő az összetett mondatos megoldás: Azt, hogy a gabona már alkalmas-e az őrlésre, könnyen ellenőrizhetjük. De nehogy azt gpndolja valaki, hogy mi mindenáron az összetett mondatok alkalmazását erőltetjük, s az egyszerű mondatok mellőzésére buzdítunk. Erről szó sincs. Ha fölösleges az összetett mondat szerkesztése, maradjunk az egyszerűnél! Ez a mondat: ,,A kárt, amelyet az árvíz okozott, megtérítették" jó így is, de egy kissé terjengős. Ha valaki ezt így fogalmazza át: Az árvíz okozta kárt megtérítették, jól teszi, mert a tömörség is fontos kelléke a stílusnak, csak természetesen nem a túlzott, az értelem rovására menő tömörség. Örömmel olvastam az utóbbi időben ezeket a régiesnek ható, ma már ritkán alkalmazott tömörítési móddal megalkotott kifejezéseket: a zárja elromlott ajtó, az unokám lehetne ifjú hölgy, a sarka lyukas bőrönd. Igaz, irodalmi szövegekben fordultai elő, de én szívesen találkoznék velük másfélekben is, nehogy végképp kivesszen nyelvünkből ez a szerkesztési forma. JAKAB ISTVÁN Kimaradtunk a pakliból? Olvasom kollégám interjúját, amelyet a Nyitrai Pedagógiai Kar dékánhelyettesével készített a napokban, a magyar tanítóképzés esélyeit és jövőjét taglalva, s egy ponton megmerevedek. László Béla nyilatkozatából kiderül, a magyar pedagógusképzés megnyugtató megoldása hatszázezer koronába kerül. Cirka tizenkét Favorit személygépkocsi árába. Ennyi csehszlovák (pardon: cseh-szlovák) koronákra lett volna szükség ahhoz, hogy összeverbuválódjék egy tanári kar, testület, amely a magyar oktatási nyelvű alap- és középiskolák krónikus oktatáshiányán enyhíteni tudna, ennyin, mindössze ennyin múlik nemzeti kisebbségünk jelene és jövője! Ennyit kértek a kormánytól, vagy minisztériumtól, s ennyit - nem kaptak. A vállalkozások és a gazdasági észjárás korában az ember óhatatlanul számolni kezd, hasonlítgat, latolgat, mennyi is az a hatszázezer korona? Tucatnyi személygépkocsi, negyven Avex típusú képmagnó, körülbelül tizenöt darab bódé, amelyben virágot hot-dogot, ezt-azt árulhat egy nagyreméhyű vállalkozó. Valutában: hozzávetőlegesen húszezer dollár. Talán féltucatnyi traktor, még ennél is kevesebb kombájn. Egyetlen családi ház a fővárosban, s mégcsak nem is a villanegyedek valamelyikében. Persze, oktalanság lenne felfújni a dolgot. Mi megértőek vagyunk. Tudjuk, szegény az eklézsia, s azt is sejtjük, a minisztérium nagyreményű terveiben, mely szerint az angol nyelv az egyedüli üdvözítő, egyetlen lehetséges megoldás Szlovákia európerré válásában, ez a hatszázezer korona nem játszhatja a piros ász szerepét, legfeljebb a tök hetesét. Ha ugyan Kováč úr, aki újfent és még mindig oktatásügyi miniszter, nem felejtett ki egy-két lapot a pakliból. Ám még mielőtt elhamarkodottan hamiskártyásnak minősítenék bárkit is, nem minden érdekesség nélkül való elgondolkodni azoVi, hogy Szlovákia mintegy kilencvenmillió dollárt kapott templomok építésére nyugatról. Ám legyen, épüljenek és sokasodjanak a negyven éven át sanyargatott lelkeket istápoló és megmenteni szándékozó szentélyek országszerte, viruljon a katolicizmus, amely egyes vélemények szerint egyedüli bomlasztója lehet a megdöntött párthatalom még mindig monolitikus, még mindig ráksejtekként jelenlevő uralmának. Abba sem lenne méltányos beleszólnunk, ki mire költi a pénzét ebben a megálmodott szabad világban. Az azonban mégis eszébe jut az embernek, hogy az oktatásügyi minisztérium néhány hónapja még határozottan ellenezte a kisebbségi oktatásügy külföldről történő preferálását. Magyarán: nem áll jogunkban mesés hatszázezer koronányi összeget kapni se Svájctól, se a hollandusoktól, vagy mondjuk a norvégoktól, esetleg az izlandusoktól. Pedig már az az istenkísértő gondolat kezdett foglalkoztatni, mi lenne, ha eladnánk magunkat az ördögnek - ő talán kifizetné azt az egy kQronányi fejpénzt értünk. Ha már itthon ilyen kicsi az ázsiónk. Persze, akad azért más megoldás is, amelyet a Simonyi Alapítvány után néhányan felismertek az Együttélés minapi losonci közgyűlésén: együtt és külön-külön is megajánlhatjuk ezt az összeget. Kis fejszámolás újfent: egy korona jutna minden magyarra, vagyis két kifli ára. Istenem, ennyivel karcsúbbak lennénk. De mennyivel pallérozottabbak! Azért csak bízom benne, hogy az új szelek egyszer elérik az oktatásügyi minisztérium házatáját is. KÖVESDI KÁROLY ÚJ SZÚ 4 1990. VII. 10.