Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-31 / 177. szám, kedd

Önismeret és önszerveződés a jugoszláviai magyarság körében Nyugtalanító jelenségekre hívják fel a figyelmet a jugoszláviai magyarság helyzetével foglalkozó avatott írások. Az elmúlt .évtizedekben úgy tűnt, hogy a magyarság helyzete Jugoszláviában ad okot a legkevesebb aggodalomra. S mára kiderül, hogy a nemzetiségek egyéni és kollektív jogainak szavatolása a Vajdaságban is feszültségforrás. Egy olyan helyzetben, amikor a jugoszláviai demokratikus átalakulás és a velük szemben álló törekvések közötti frontvonalat nemzeti színezet árnyékolja és kifejezetten nacionalista máz borítja. Szűkkeblű és diszkriminatív oktatási, valamint nyelvhasználati törvényekről folyik a vita. Lapok megjelenése kerül veszélybe. Éles megvilágításba kerülnek az elmúlt évtizedek. A hiányzó demográfiai felmérésekből kiderült, hogy két évtized leforgása alatt mintegy 80 ezer fővel csökkent a jugoszláviai magyarok száma. ,,Elvesztve szellemi arculatukat, éltető kulturális közegüket, irányító értelmiségüket, kisebbségieink elbizonytalanodtak gyökereikben, védtelenné váltak, tartásnélkülivé, tele szorongással, bizonytalansággal, s mind tömegesebben fordítottak hátat távlat nélkülinek érzett etnikai közösségüknek" - hangzott el a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének alakuló közgyűlésén ez év áprilisában. Borotvaéles megfogalmazás. Mögötte nyilván egyéni és kisebbségi létélmény, és jövőféltés húzódik meg. Alighanem hatóerejük meghatványozódásának tudható be e szervezet létrehozása is. A múlt bevallása Úgy tűnik, hogy a VMDK megalakulása szorosan összefonódik a vajdasági félmúlt homály fedte kérdéseinek tisztázása iránti felfokozott igénnyel. Hisz a VMDK tanácsa már április 16-án levelet intézett a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia elnökéhez, valamint a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia elnökéhez, szorgalmazva, hogy ezek az intézmények nemzetközi összefogással derítsenek fényt ,,az 1941-45 között a Vajdaság területén lezajlott erőszakolt "demográfiai változások« körülményeire és okaira". A megfogalmazás mögött a kisebbségeket sújtó tragikus események emberi-társadalmi feszültsége és traumája munkál. Ismeretes, hogy a kezdeti vegyes fogadtatás után milyen katartikus erővel hatott Cseres Tibornak a hatvanas években megjelent Hideg napolcja. A vajdasági vétlen szervek, zsidók és cigányok elleni 1942-es tömegmészárlásokról szóló regényben lidérces történelmi élményfeldolgozás és a bűnrészesség leplezésének modellértékű bemutatása találkozott. Lehet, hogy egyesek részéről e kettősség keltette végül is a leegyszerűsítő egyoldalúság érzését. Ma már azonban az is valószínűnek tűnik, hogy ebben a szűkebb és tágabb történelmi-közösségi közérzet megmaradó zavarai játszottak szerepet. S ezek - amint mára már egyértelművé vált - a vajdasági közegben kimondatlanul és rejtőzködve, de megvoltak. A „hideg napok" ugyanis megszülték a partizánok bosszúállását. A szovjet csapatok árnyékában a németekkel és a magyarokkal szemben elszabadultak a gyilkos indulatok. Az újabb atrocitások azonban tabuvá váltak. A hatvanas évek végén egyes jugoszláviai magyar lapok megkísérelték a történelmi oknyomozást, aminek durva beavatkozás vetett véget. Amikor ma a VMDK a történelmi kép teljességéért emel szót, valójában - ahogy azt a szóban forgó levél is hangsúlyozza - hozzá kíván járulni az együttélő népek közötti bizalom elmélyüléséhez és demokratikus törekvéseinek európai hiteléhez. Nem érdektelen a vajdasági akadémia elnökének válasza, amelyet épp a napokban tett közzé az újvidéki Magyar Szó. (A lap egyébként már a demokratikus közvélemény napilapjaként jelzett fejléccel jelenik meg.) Miroslav Radovanovics akadémikus válasza a kötelező tárgyilagosság hűvös távolságtartásával hat. Üdvözli a múlt fehér foltjainak felszámolására irányuló pártatlan igyekezetet. Magáról a neuralgikus gócnak számító problémáról azontian csupán azt állapítja meg, hogy arról doktori disszertáció megvédését „mgr. Kaszás Sándor tanársegéd jelentett be". A VMDK megnyugvással fogadja, hogy az akadémia ismeri a probléma létezését és szükségesnek tartja tudományos igényű vizsgálatát. Hasonlóan elégedettséggel veszi tudomásul, hogy a javasolt témakörben „doktori diszszertáció készül Aleksander Kasaš tudományos kutatásai alapján". Nos, a reagálások rendkívüli érzékenysége alighanem megnehezíti majd e problémának a lélek görcseit feloldó emberi-társadalmi „kihordását". Az új szervezet minden bizonnyal saját maga is részt kíván venni az ehhez szükséges feltételek megteremtésében, vállalkozva az adatgyűjtésre, az érintettek és a még élő résztvevők megszólaltatására is. Sokféleség és nemzetiségi szolgálat így határozta meg a VMDK alakuló közgyűlése az új szervezet mibenlétét. A tagság nem összeférhetetlen a más társadalmi szervezetek, pártok és egyesületek kínálta hovatartozással. A munkásokat, földműveseket, iparosokat és értelmiségieket egyaránt magában foglaló sokféleség a nemzetiségi-közösségi lét kiteljesedését hivatott elősegíteni. Ez év májusában a Magyar Szó hasábjain, Vékás János tollából származó - saját meghatározása szerint elemzésvázlatnak nevezett - cikksorozat foglalkozott a VMDK létrejöttének társadalmi-politikai indítékaival és szerepvállalásával. A szerző történelmi visszatekintésbe bocsátkozva ragadja meg a jugoszláviai nemzetiségi politikának az ottani magyarsággal szembeni ellentmondásait. A szocialista önigazgatási politika rendszeréhez ugyanis hozzátartozott a hierarchikus irányítás, ellenőrzés és korlátozás sokszor rejtve maradt mechanizmusának működése. Nemzetiségi viszonylatban az egész közösséget átfogó intézmények és csúcsszervek létrehozása eleve az önigazgatás elleni támadásnak minősült. Ugyanakkor a látszatönigazgatás mögött meghúzódó struktúra szűkkörű központosítási döntéshozatalhoz kötötte a nemzetiségi problémák kezelését. „Az így működő kisebbségi intézményrendszer nem töltötte be következetesen alapfeladatát: a kisebbségi kollektív érdekek feltárását, kifejezését és képviseletét, s azoknak a többi társadalmi érdekkel való egyeztetését" - szögezi le a szerző. Kétirányú nyitottság így az új szervezet kétirányú viszonyt szem előtt tartva határozza meg létjogosultságát. Ez pedig: kapcsolódás a tágabb társadalmi közeghez, másrészt a befelétekintés, a közösség belső elrendeződése. A „külső szempont" figyelembevétele a szerző szerint oda vezet, hogy a közösség nyomásgyakorló csoportként lép a politika színterére. Mit is jelent ez? A szerző ezzel kapcsolatban a következőket írja: „ Véleményezzük a hatósági szervek eljárásait és kezdeményezzük az általunk szükségesnek vélt intézkedéseket, együttműködünk minden arra hajlandóságot mutató párttal programjának a nemzetiségi viszonyokat érintő része kidolgozásában és mozgósítjuk a közvéleményt a toleráns együttélést veszélyeztető jelenségek elleni fellépésre". Figyelemreméltó, hogy a VMDK a jogállam megteremtésének folyamatában a kisebbségi önerőnek és a szövetkezésnek, a szövetségesek keresésének és befolyásolásának szoros összekapcsolására törekszik. Magán a szervezeten belüli viszony egyet jelent az alulról jövő szerveződés kollektív érdekké ötvözésével. Vagyis, a szakértelmiség a maga önálló szervezeteit létrehozva úgy talál ebben önmegvalósítási lehetőséget, hogy szakismereteivel - elemzések, feldolgozások formájában - igyekszik befolyásolni a politikai és a nemzetiségpolitikai döntéshozatalt. S ebben építenek a VMDK társadalmi súlyára és szerepére. Ilyesfajta felfogásról tanúskodik a vajdasági magyar pedagógusok és művészek önszerveződése, amely csak laza szálakkal kíván kapcsolódni a VMDK-hoz, beleértve természetesen a választmányon belüli képviseletet. Ez a belső szerkezet egyébként nem zárja ki, hogy a szakmai önszerveződés önkormányzati, illetve hivatalos intézményi feladatkört is felvállaljon. Magában rejti a kisebbségi önkormányzat csíráit. Vékás János így fogalmaz: „Ha fokozódik a kisebbségi önazonosságra való jog társadalmi elismerése, akkor a kisebbségen belüli viszonyok korszerűsítésére és demokratizálására összpontosíthat. S a kisebbségi önkormányzati modell jegyei kerülnek előtérbe. Ha viszont a kisebbségi jogok megőrzését szolgáló politikai harcra kell összpontosítania, akkor pártjellege jut inkább kifejezésre. Szervezetünk mindkét irányban nyitott, s ezt kívánjuk jelezni azzal, hogy nem pártnak, nem is szövetségnek, hanem közösségnek nevezzük". Az erőltetett párhuzamok aligha célra vezetők. Az eltérések érzékelése azonban minden valószínűség szerint élesebb kontúrokat kölcsönözhet a csehszlovákiai magyar szervezkedések önképének is. A nemzetiségi önismeret pedig úgy tűnik, inkább még cél, mint valóság, itt is, ott is. KISS JÓZSEF Piaci pillanatkép Méry Gábor felvétele Ügyintézés - két hónap alatt? A Csallóközben kevesen kérik vissza a földet „Hónapok óta cikkeznek az újságok, hogy így földtörvény, úgy földosztás, az egyszerű munkásember mégsem tudja visszaszerezni jogos tulajdonát. Mindenki hivatkozik valamire, de az ügyintézés egy lépést sem halad előre. Erről miért nem írnak?" tette fel minap a kérdést egyik olvasónk telefonon, s még mielőtt bemutatkozott volna, dühösen lecsapta a kagylót. Valóban, mi a helyzet a földek visszaadása terén? A kérdésre ezúttal Elek Pétertől, a Dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság mezőgazdasági osztályának vezetőjétől kértünk választ. - Köztudott, hogy járásunkban a lakosok nagyobb hányadának a föld nyújtott és nyújt ma is megélhetést. Kezdeti aggodalmunkkal ellentétben, az új földhasználati törvény, illetve a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvény hatályba lépése nyomán nem nagy számban jelentkeznek a visszaigénylők. Pillanatnyilag mintegy hetven kérvényt tartunk számon. Érdekes, hogy az igénylők nagyobb része nem járásunkból, hanem Szlovákia más részeiből jelentkezett. Pontosan a 80 százalékuk. Többségük a földreform után telepesként itt kapott földet, de később elvándoroltak a Csallóközből. Az ő esetük külön jogi probléma, amely számtalan egyéb kérdést is felvet. • Az SZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának jogi osztálya által kiadott módszertani utasításban az áll, hogy a nemzeti bizottságoknál indokolt esetben szakbizottságot lehet alakítani a vitás kérdések megoldására. Pszt! Beteg a Föld... Fáj a Föld. Beteg. Prüszköl, hánykódik, nyög, nem bír kilábalni a kínból. Rettenetes, rejtelmes egy nyavalya. Száz, ezer, millió fejű szörny. Gyógyulna az egyik seb, számtalan újabb lép helyébe. Lappangó időszakok után rázza a láz, veri a víz. Rákos fekélyek, véres tályogok lépten-nyomon. Nyüszít, vonaglik a Föld mindhiába. A sorsa: körbe-körbe a Nap körül. Ott a sorban, a többiek között. De hogy vannak a többiek? És vannak-e még egyáltalán? Egyedül, elhagyatva a pályán... Még győzi. Huszonnégy óra újra és ismét. És tél és nyár, és ősz... Igen, talán még van e négy szak. De lesz-e? S meddig? S lesz-e ismét jobb? De mikor? Civilizáció? Ugyan már! Mi az? Egy védett állatfaj? Netán a természet maga? Vagy csak a természet csodája? Esetleg bűvöieteinék egyike? Egyáltalán, van ilyen? Létezik? Engels szerint igen. Az emberi társadalom fejlődésének harmadik, a vadság és a barbárság után következő korszaka. Esetleg: a társadalmi fejlődésnek és anyagi műveltségnek az a foka, amelyet az adott társadalmi-gazdasági alakulat elért. Vagy (tágabb értelemben): társadalmi, gazdasági és szellemi színvonal, műveltség. Na tessék! Választékból nincs is hiány. De kérdésből sem. Mert mit takar az „Ember?" Es mit akar? Szellemi színvonalat? Műveltséget? Vagy „csak" Európát? Létezhet egyik a másik nélkül? S lehet-e Európa Föld nélkül? És fordítva?... Az Ember... Minden bajok okozója. A civilizált „állatfaj". Védett, mert ő a Más. Csak egy van belőle. De néha az is sok? Játszik az Ember. Egy életen át, sokszor gyilkos játékot. A tapasztalatokat pedig adják-viszik tovább (vagy nem). Jönnek, mennek, hoznak és visznek. Kik a sírba örök bölcsességet, kik a régiektől sem okulva, életerős balgaságokat. Játszik az Ember. Megalkotta társadalmát, felállította farkastörvényeit. Jogokat osztott és vont meg, pusztítva épített, képére formálta a világot. És örökös feladatként csiszolja, tökéletesíti művét. A makulátlan, jelző nélküli civilizáció felé veszi az útját. De látod az út végét? Mi van ha eltévedünk? Nem emberi tulajdonság, hogy akkor bizonygatja legjobban igazát, amikor a legnagyobb bajban van? S nem most hitegetnek minket, gyarlókat - Európába megyünk, a civilizációba tartunk? Talán már ott is vagyunk? Ez lenne a civilizáció? Ez, ahol még mindig (vagy ismét) a mindenki egyenlő, de egyesek egyenlőbbek elv a döntő? Ahol az egyenlőség, a testvériség és barátság nevében esnek egymás torkának az emberek segítségül híva a maguk alkotta gyilkos fegyvereket? Rombolva egymás házait, sárba tiporva egymás lelkét? Amikor a felebaráti szeretet nevében első számú cél az ellenségkép-alkotás és -hajszolás? Nekiugrik a macska torkának a kutya, mert nem ugat, hanem nyávog? Irigyli a légy a dongót? Esetleg a ló a birkát? A tehénnel, a szamárral, az ökörrel mi van? És elvesztheti az ember emberi mivoltát, mert sötétebb bőrt lát a sajátjánál? Netán fülfájásra panaszkodhat, mert másként szépen csengő dallamot, számára fülsértő, disszonáns hangot hall? Tolerancia. Mi? Tolerancia? Igaz. Szerette mindenki a kubistákat? És a futuristákat, meg a nonkonformistákat? És a nudistákat? És Piccasót, Bartókot, meg a többit. Egymás szomszédját. Egymást. Egyáltalán elviseljük önmagunkat? Vagy. magunkon kívül azt a csöpp világot! A Földet! Mely beteg, nyög, nyuszit... Miattunk. Legyen a Földnek is nyelve. Legyen Emberiség Napja. Értünk, nekünk. Hátha még nem késő. Hátha segít... (főnöd) - Látja, ez is a bürokratikus irányítási rendszer maradványa. Korábban csaknem minden kérdés megoldására különbizottságot alakítottunk. Jó, legyen bizottság, de kik legyenek a tagjai? Elsősorban szakemberekre, főleg jogászokra volna szükség, csakhogy a vállalatok ma már ingyen nem engedik másutt foglalkoztatni a munkatársaikat. Ez érthető is, viszont nem tudom, kinek kellene fizetni ezeket a szakembereket? Arról nem is beszélve, hogy az ilyen bizottság csak tanácsadó szerv lehet, vagyis döntéseket nem hozhat, csupán „kibickedhet". • Gyakran halljuk, hogy az említett törvények hatályba léptetése elsietett intézkedés volt. Amolyan jelképes gesztus, hisz a gyakorlati érvényesítésükhöz nincsenek meg a feltételek. A telekkönyvi bejegyzések sok esetben felületesek, pontatlanok, a tulajdonjogi viszonyok (például öröklés után) rendezetlenek. A paragrafusok útvesztőjében járatlan polgár, aki végre hivatalosan is a sajátjának szeretné tudni a már csak papíron létező tulajdonát, azt sem tudja, hol kezdje az ügyintézést. Mi ilyenkor a teendő? - Mi a nálunk jelentkező igénylőkkel elbeszélgetünk, ellátjuk őket tanácsokkal. összeállítottunk és sokszorosítottunk egy információs csomagot. Ebben részletesen leírtuk, mit kell tennie a vélt vagy jogos tulajdonosnak, ha valóban vissza akarja kapni a földjét. A használati jog rendezése egyezség útján a tulajdonosra és a használóra, adott esetben a mezőgazdasági vállalatra tartozik. Ha nem születik megegyezés, a járási nemzeti bizottság mezőgazdasági osztályán kell kezdeményezni a vállalat földhasználati jogának megszüntetését. Minden esetben érvényes okirattal (telekkönyvi kivonat, tulajdonlevél) kell bizonyítani a tulajdonjogot. Viszont olyasmit hiába kérnek tőlünk, hogy mondjuk meg, kinek hány hektár van papírforma szerint a tulajdonában, amit visszakérhet. Ezt a közjegyzőségen, illetve a földhivatalban kell megérdeklődni. • A tulajdonjogot hitelesen kell bizonyítani, viszont az okiratok beszerzése komoly nehézségbe ütközik. A hivatalok nincsenek felkészülve a meg növekedett igények gyors kielégítésére, mindenütt általában egy munkaerő foglalkozik a bizonylatok kiállításával. Nevezetesen a Dunaszerc-ahelyi Járási Közjegyzőséger az okiratok kiadásával megbízott dolgozó ottjártunkkor betegállományban volt, a vezető közjegyző pedig a szabadságát töltötte. Ilyen feltételek között ugyan mennyi időt vesz igénybe egy kérvény elintézése? - A tulajdonosokat mindig tájékoztatjuk, hogy jogigényük a megállapított határidő után sem évül el. Jelenleg úgy állnak a dolgok, hogy az igénylők több helyre küldik a kérvényüket (szövetkezet, Földművesszövetkezeti Szövetség, járási nemzeti biztotság). Ebből kiindulva olyan megállapodás született, hogy az igényléseket körzetenként összegyűjtik és a helyszínen intézik el. Ami a határidőt illeti, nagyjából két hónapra lesz szükség mindehhez. ÚJ SZÚ 4 T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ 1990. VII. 31.