Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-21 / 169. szám, szombat

Tanácsok turistáknak Hogy ne szorítson az olasz csizma Kinyílt előttünk Európa, nem vagyunk viszont még igazán jó, eléggé tájékozott világjárók, globetrotterek. Azok közül az országok közül, amelyek az idén eltörölték számunkra a vízumkényszert, turisztikailag bizonyára Olaszország a legcsábítóbb. Akik azonban oda látogatnak nem lehetnek meg néhány alapvető tudnivaló nélkül. Mit, mennyiért? Közismert, hogy az ország pénzneme a líra, tudni kell viszont azt is, hogy 500, 1000, 5000, valamint 10 ezres, 50 ezres és 100 ezres címletű papírpénzek, 10, 50, 100 és 500 lírás érmék vannak forgalomban. Ezer lírát a jelenlegi árfolyamon 25,04 koronáért választhatunk. Egy kg kenyér 2200-2600 líra. A marhahús kilogrammja 10-14 ezer, a vajé 10-12 ezer líra. Literenként a tej 1100, a sör 1500-2000, a bor 1000-1500, az üdítő -1500-2000 lírába kerül. Snack-bárokban kávét 600 líráért fogyaszthatunk. Harmadosztályú étteremben egy ebéd ára 10-15 ezer líra. A mozijegyek 4000-5000, a színházjegyek 10-25 ezer lírába kerülnek. A múzeumok, a történelmi nevezetességek 4000-5000 lírás belépőkkel látogathatók. A vatikáni múzeumokban 6000 lírát kell fizetni. Mi mikortól tart nyitva? Az üzletek általában délelőtt 9 órától 13 óráig, délután 15 órától 19 óráig tartanak nyitva. A nagyáruházak nem tartanak ebédszünetet, így ott reggel 8 órától este 19 óráig vásárolhatunk. Az ország északi részében a különféle hivatalok 8.00 (9.00)-tól 16 óráig vannak nyitva. Dél-Olaszországban ugyan hosszabb déli munkaszünettel kell számolnunk, de még a késő délutáni órákban is van félfogadás. A múzeumok és a történelmi nevezetességek általában 9 órától délig látogathatók. Telefon és postabélyeg Olaszország telefonhálózata nagyon fejlett, a nálunk' megszokott utcai fülkékkel azonban csak ritkán találkozhatunk. A telefonautomaták általában bárokban, éttermekben vannak elhelyezve. Segítségükkel a világ bármely részébe hívhatunk. A készülékek 100 vagy 200 lírás érmékkel, illetve 200 líra értékű zsetonokkal (gettóni) üzemeltethetők. A helyi hívás 200 líra. Az emléktárgy- és képes levelezőlap-árusoknál postabélyeg nem kapható. Ezt csak a postahivatalokban (jelölésük PTT) és a trafikokban vásárolhatunk. A CSSZSZK-ba küldendő levelezőlapokra 400, a levelekre 650 líra értékű bélyeget kell ragasztani. Szálloda és kemping Szálláshelyet Olaszországban az ENIT utazási iroda közvetítésével biztosíthatunk. Még az olcsóbb hotelekben is több mint 50 ezer lírát kell egy éjszakáért fizetni. Az ifjúsági szálláshelyek (Ostelli per la Gioventu) sokkal olcsóbbak - az árak ott 3500-4000 líra között ingadoznak. Számunkra Olaszországban is a kemping a legolcsóbb. Az 1. osztályú kempingekben személyenként, sátranként, valamint a gépkocsi után 3-3 ezer lírát kell fizetni. A másodosztályú helyeken pedig 2-2 ezret. Egyes kempingekben nagyon szigorúan betartják a déli pihenés idejét. Ilyenkor a recepció zárva tart, tilos az autózás és motorozás, a hangos szórakozás. Mivel a kempingek általában magántársaságok vagy az illetékes helység közigazgatásának tulajdonában vannak, ezért ha egy bizonyos időn belül ugyanannak a tulajdonosnak egy másik táborozó helyét keressük fel, akkor ott - igazolás birtokában - akár 10 százalékos kedvezményt is kaphatunk. Az Olaszországba látogató turistáknak anyagi biztonságuk és testi épségük érdekében csak azt tudjuk ajánlani, hogy valutájukat ne a kempingköltségek rovására igyekezzenek megtakarítani, mert egy esetleges ralbótámadásnál minden értéküket elveszíthetik. Tudnivalók autósoknak, motorosoknak Az autósztrádák, bizonyos hidak és alagutak használatáért vámot kell fizetni. Egyes helyeken a díjszabást a motor köbtartalmától, másutt a gépkocsi magasságától teszik függővé. Pontos információkat erről a határátkelőkön kaphatunk. Példaként megemlítjük, hogy a del Sol (Napfényes-) sztráda Miláno-Róma közti szakaszán a 2,05 méteres magasságot meg nem haladó gépkocsiért 20 ezer, 3,2 méteres magasságig pedig 38 ezer lírát kell fizetni. A motorkerékpár díja 17 ezer líra. Az idehaza szükséges okmányok (jogosítvány, forgalmi engedély) mellett Olaszországban nemzetközi biztosításra, az ún. zöld kártyára is szükség van. Ez a Szlovák Állami Biztosító bármelyik fiókjánál vagy az Autoturist utazási irodánál is kiváltható. Ajánlatos balesetbiztosítást is kötni. A díjszabás a biztosítás - illetve az utazás - időtartamától függ. A külföldön szükséges javítások, a meghibásodott gépkocsi elvontatásának, a baleset következtében szükséges orvosi kezelés megtérítésére az Autoturistnál koronáért ún. AIT kártyát válthatunk. Üzemanyagot az országba csak a gépkocsik tartályában szabad bevinni. A 88 oktános benzin ára literenként 1375, a 98 oktánosé 1425 líra. Az üzemanyagtöltő állomások alacsonyabb oktánszámú benzinből általában csak ólommenteset árusítanak! A határátkelőhelyeken viszonylag előnyös áron 15 literre szóló benzinjegyeket, s az autósztrádák igénybevételére jogosító utalványokat árusítanak. Ha nem használtuk fel őket, akkor visszaválthatók. Az őrzött parkolók használatáért 500-1500 lírát kell fizetni. A gépkocsiban azonban még itt sem hagyjunk értékesebb tárgyakat. Néhány eltérés Az olasz közlekedési szabályok csak kevéssé térnek el a hazaiaktól. A belterületeken engedélyezett maximális sebesség 50 km. Másutt a sebességet a motor köbtartalmától függően szabályozzák; 600 cm

3-ig 601-900 cm

3 901-1300 cm

3 1300 cm

3 fölött az autósztrádákon 90 km 110 km 130 km 140 km más utakon 80 km 90 km 100 km 110 km A helyi utakon az emelkedőn felfelé haladó gépkocsi, valamint más járművekkel szemben a villamos mindig elsőbbséget élvez. Az olasz gépkocsivezetők nagyon temperamentumosak, gyorsan, de biztonságosan vezetnek. Nagyon kell viszont ügyelnünk a fiatal motorkerékpárosokra. -prElveszett egy rakéta A Báden-Württemberg melletti hadgyakorlaton csütörtökön reggel egy Phantom típusú vadászrepülőgép elvesztette Sidewinder rakétáját. A pilóták elmondása szerint az esetet műszaki hiba okozta 4000 méter magasságban. Az elveszett 80 kilogrammos „darabot", az „elbolygott" rakétát egésznapos kutatás után sikerült csak előkeríteni. A felderítőakcióban megközelítőleg száz rendőr, katona, valamint a helybeli lakosság vett részt. A baleset során szerencsére nem történt sérülés, s az anyagi károk sem jelentősek. Legutóbb 1982-ben történt hasonló incidens. Akkor egy amerikai repülőgép veszített el egy a mostanival azonos típusú rakétát. (ČSTK) Legyen a szlovák hivatalos nyelv! ÚJ szú 1990. VII. 20. így szakadt meg egy keresett termék Be kell ismernem, eleinte egyáltalán nem értettem a surányi memorandumnak azóta a kormánypolitika szintjére emelt követelését a szlovák nyelvnek hivatalos nyelvként való törvényesítéséről. A szlovákiai hivatalokkal kisebb-nagyobb rendszerességgel kapcsolatba kerülő ember egyszerűen fel sem foghatta, miről van szó (míg csak - éppen az érthetetlenség okán - nem kényszerült sanda szándékot keresni a követelés mögött). Nem állíthatom ugyan, hogy negyven évre visszamenőleg ismerem az összes Szlovákiában kiadott hivatalos határozatot, végzést, ítéletet, idézést, jegyzőkönyvet, s egyéb hivatalos okmányt, de arra esküdni mernék, hogy még nem találkoztam magyar nyelvű okirattal, amelyet hazai hivatalaink állítottak volna ki. Igaz, bizonyos értelemben kivételt képeznek alap- és középiskolai bizonyítványaim, amelyeket két nyelven állítottak ki, ámbár Bratislava itt sem Pozsonyként fordíttatott. Mondom, nem értettem a követelést. Sőt, inkább arra hajlottam, hogy egyszerűen csak soviniszta hangulatkeltésnek tekintsem, amelynek leplezetlen célja, hogy félelmet ébresszen a szlovák nemzet tagjaiban. Végül is, találkoztam a követelés olyan „népi" értelmezésével, hogy a surányi memorandum követelésének teljesítése nélkül a magyarlakta falvakban, városokban a szlovákok is csak magyarul értekezhetnének a hivatalokkal (holott az alkotmánytörvény kétnyelvűséget ír elő, s a hivatalok személyi összetétele is a szlovák nyelv monopóliumát, kizárólagosságát biztosítja). A minap viszont kezembe került néhány határozat, végzés egy panasz kapcsán. Az iratokat tanulmányozva rá kellett ébrednem, a szlovák pedagógusok, s a Szlovák Nemzeti Párt követelése teljesen megalapozott. Ezek a Szlovákiában kiállított hivatalos okiratok tele vannak csehizmusokkal (a cseh nyelvből automatikusan átvett szavakkal), s a bikfanyelvű bürokraták kifejezéseivel. Az egyszerű és érthető „nájomné" (lakbér) helyett például azt írják, hogy „úhrada na užívanie bytu a služby s ním spojené" (a lakás használatáért és a velejáró szolgáltatásokért járó térítés). Előszedtem gazdag otthoni iratgyűjteményemet, s meggyőződhettem arról, valóban nem szlovák fogalmazások. Leemeltem a polcokról az utóbbi években kiadott jogszabályokat is. Hasonló meggyőződésre jutottam. A vállalkozó (podnikateľ) fogalma a jogszabályokban úgy jelent meg, mint „občan poskytujúci služby na základe povolenia národného výboru" ( nemzeti bizottság engedélye alapján szolgáltatásokat nyújtó állampolgár). A mondatszerkesztési és szórendi abszurditásokra itt talán fölösleges kitérni! És kezdtem odafigyelni politikusaink szövegelésére. Mit mondjak, a helytelenül használt latin és görög szavakkal teletűzdelt nyilatkozatok is csak arról győztek meg, hogy helytálló követelés a szlovák nyelv hivatalos nyelvként való törvényesítése. És végül; mielőtt e rövid jegyzetemet papírra vetettem volna, észrevételeimet közöltem egy szlovák újságíró kollégámmal. Mit mondjak? Kiröhögött! - „Hát te még nem vetted észre, hogy a Szlovák Nemzeti Párt képviselői sem tudnak tisztességesen szlovákul?" Fülig vörösödtem. Én eddig csak azt vettem észre, hogy - bár hitem szerint tudok szlovákul is - nem mindig értem meg, mit akarnak mondani, s ezért gyakorta „kikapcsolok" vagy „csatornát váltok", ha a Szlovák Nemzeti Párt képviselői beszélnek. Esküszöm azonban, ha a szlovák nyelvet hivatalos nyelvként törvényesítik, ezentúl odafigyelek, valójában milyen nyelven is beszélnek képviselőink! FEKETE MARIAN NEMZET ÉS ERTEKREND Milan Rastislav Štefánikról, születésének 110. évfordulóján R

endkívüli figyelmet szentel immár hónapok óta Štefánik alakjának a szlovák sajtó. A lapok szinte ontják a róla szóló cikkeket és emlékezéseket. Alkalmi kiadványok és képes összeállítások címlapjait betöltő francia tábornoki egyenruhás mellképe a standok és a könyvüzletek kirakatának tartozéka lett. Az életművét elemző tudományos feldolgozások azonban megkésve, minden bizonnyal már csak az év=_ forduló után jutnak el az olvasóhoz. A kiadók az elmúlt években nemigen készültek erre. Most viszont már alighanem érződik: nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy Štefánik elfoglalja méltó helyét nemcsak a szlovákság értéktudatában, hanem az egész csehszlovákiai közgondolkodásban is. Roppant ellentmondásos ugyanis a róla kialakult hagyománykép. S itt nemcsak életútjának, szerepvállalásának, emberi-erkölcsi értékeinek sokszor homlokegyenest ellenkező megítéléséről van szó. Nem pusztán a fehér-fekete ítélkezésről, amely el tudta érni a hős és a kalandor szélsőségeit. Štefánik egyéniségének hatásával kapcsolatban az a sajátos helyzet áll elő, hogy a szlovák néplélek kivételes ragaszkodása és a racionális történelemszemlélet elferdülése teremtett kölcsönhatást. Nevét nemcsak mesterségesen táplált, hanem a népi képzelőerő szülte legendák is övezik. Tragikus sorsa az alkalmi versfaragókon kívül olyan költőnagyságot is megihletett, mint Pavol Országh Hviezdoslav, aki mitológiai elemekkel élve emelte alakját erkölcsi magaslatokba. Ilyen hagyománygyökérzet rendkívül érzékennyé válik az új elemek feldolgozására. De azok hiányára is. S az életidegen torzulásokra éppen fordítva reagál. Azok elől kitérve, saját hajtásainak afféle elburjánzásával védekezik. Alighanem valami hasonló történt az elmúlt évtizedekben is, amikor Štefánik alakja kiveszett a történeti publicisztikából. Masarykkal, Benešsel együtt mint újkori csehszlovák államalapító ő is a „negatív alternatíva" megtestesítője lett. Az új köztársaság polgári demokratikus keretei és viszonyai kaptak ilyen minősítést. Persze Štefánik megítélése az adott sémán belül időközben sokban módosult, úgymond finomodott. Azonban érthetően nem hidalhatta át a közgondolkodás és a hivatalos, bármennyire is árnyalódó értékelés közötti feszítő ellentmondást. Felvetődik azonban a kérdés, vajon a sémák, szempontok és ideológiai doktrínák szabta korlátok megszűnése önmagában elégséges az objektív Štefánik-kép kialakításához? Vajon személyének megítélése nem vezethet-e újabb leegyszerűsítésekhez, ha elsikkad magának a kornak az ellentmondásossága amikor Štefánik nemzetközi tekintélyre szert tett politikus lett. Milyen is volt az a kor, amelyben megszületett az önálló csehszlovák állam? A nemzetek önrendelkezésének demokratikus elve mögött nem volt-e ott a fegyveres erőszak? A lázas diplomáciai tevékenység csak a jogos nemzeti mozgalmakat szolgálta? Ezeknek a mozgalmaknak a támaszai és olykor gerjesztői vajon nem a Kelet-Európát keresztül-kasul szelő hatalmi érdekek voltak? Megvolt-e az igyekezet, hogy állami-nemzeti létérdek és etnikai elv összhangba kerüljön? Vajon a háborút lezáró trianoni békekonferencia mentes volt a korábban alávetett népek vezető köreinek területi zsákmányszerzésétől? M

indez elsősorban nemzetközi összefüggéseket jelez. De Štefánik tevékenységének vannak a csehszlovák viszonyt érintő olyan vonatkozásai is, amelyek ellentmondások forrásává váltak. S ezek szinte máig hatóan lehetővé tették, hogy személye politikai indíttatású manipulációk eszköze legyen. Štefánik ugyanis az egységes csehszlovák nemzeteszme elkötelezett híve volt. De ezt a szlovákság fennmaradásának egyedüli kapaszkodójaként értelmezte. Az önálló állam létrehozását biztosító nemzetközi garanciák megszerzését összekapcsolta az egységes csehszlovák nemzetfelfogás hangsúlyozásával. Ugyanakkor síkraszállt a szlovákság felemelkedéséért. Személye éppen ezért jelképévé válhatott mind a cseh-szlovák kölcsönösségnek, mind pedig a szlovákság modern nemzetté válásának. „Ki tudja miként alakult volna magatartása e tekintetben" - teszik fel a kérdést egyes történészek, azzal a nem titkolt feltételezéssel, hogy a szlovák nemzet újkori fejlődésének előmozdítója túllépte volna az akkori korlátokat. Štefánik azonban nem élhette meg a csehszlovák államiság kibontakozását. Ezért a vele kapcsolatos feltevések számára nyíló teret a szeparatista törekvések hívei is ki tudták használni. A Štefánik életmű kutatója, dr. Štvrtecký épp a napokban mutatott rá egy interjúban, hogy šaňo Mach a Hlinka-gárda főnöke annakidején kijelentette: ha Štefánik élne, ő lenne a szlovák führer. íme, meddig terjedhetett nemzeti alapon a polgári demokrácia szószólójának kisajátítására irányuló igyekezet. Csehszlovák vonatkozásban a Štefánik hagyatékápolás tehát nemcsak fehér foltok megszüntetésével és utólagos lerakódások eltüntetésével jár együtt. Az értékelés szempontjainak kialakításával szemben is elvárásokat támaszt. A tudományosság a csehszlovákiai közeg mai és jövőbeni állapotát nem vetítheti egyszerűen vissza a múltba, hanem a kort s azon belül az embert igyekszik mind teljesebben megragadni. Ebben az összefüggésben felmerülhet a kérdés: miként él Štefánik alakja a szlovákiai magyarság körében? Talán nem véletlen, hogy még az első köztársaság idején sem jelent meg róla egyetlen magyar nyelvű kiadvány sem. Pedig erre kiváltképp okot adhatott volna legalábbis annak kiderítése, hogy milyen hatást gyakorolt rá diákéveinek magyar környezete. Egyedül a somorjai, az ottani magyar nyelvtanulást idéző emléktábla kapcsán esik erről szó. Egyébként talán nem érdektelen a zeneszerző Mikuláš Schneider Trnavskýnak a visszaemlékezéseiben egy szelíd iróniájú utalás, hogy Pesten vele találkozva úgy érezte: Štefánik e városban hűvös, tettetett eleganciával viselkedett. Felelevenítette azt az esetet, amikor hibás magyarsággal szólt oda a kocsisnak: „Hallja, kocsis? Forduljon fel!" Mire az „Mit nem akarna egy korona húszért?" Anekdota. De az már nem, hogy a parlamenti választások idején a vonatban rászólt a szlovák képviselőket ócsárló hírhedt Szmrecsányira, mire az pisztolyt fogott rá. Az esetet megírta a Népszava is, a korabeli történelmi Magyarország viszonyait gúnyolva: „Szegény francia, azt hitte, hogy Franciaországban van." Jó lenne tudni, miként reagált erre, hogy kiderüljön vajon a magyar uralkodó körökkel szembeni gyűlölete mennyire befolyásolta az egész magyarsággal szembeni viszonyát. Vajon magas hőfokú nemzetféltése és az összemberi értékek iránti tisztelete miként csapódott le ebben a viszonyban? Milyen is volt e tekintetben a magatartás és retorika viszonya? Nem hallgathatók el ugyanis ezzel kapcsolatban a kizárólagosságra utaló ellentmondások. Részese volt az etnikai szempontokat figyelmen kívül hagyó a magyarsággal szembeni, területi követelések érvényesítésének. De korábban, amikor francia megbízásból a Dalmáciára igényt tartó olasz törekvéseket támogatta, keserűen jegyezte fel: „ebbe viszont nemcsak a délszlávok, de a csehek se nyugodhatnak bele... Nem tűrhetik egymillió testvérük bekebelezését". Š

tefánik egyéniségének megítélésében ott tükröződik a kelet-európai nemzeti értékvilág ellentmondásossága: vajon a nemzet önmagában olyan értékkategória, amely más teljesítményeknek, a más értékekhez való viszonynak is mércéjévé válik, vagy egy magasabb szellemi-erkölcsi értékrend minősíti magának a nemzetnek és tagjainak magatartását. Feloldása a jövő tétje. Kiss József